Új Szó, 1990. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1990-05-17 / 114. szám, csütörtök

Az észt parlament puccskísérletnek nevezte a keddi incidenst (Folytatás az 1. oldalról) ségük, 86 százalékuk az SZKP tagja. A jelen feltételek között ez azonban nem jelenti a párt irányvonalának többségi képviseletét, hiszen a pártban különböző irányvonalak vannak, de jelzi, hogy a lakosság számára vonzóak a szocializmus eszméi. Már a nyitónapon nagyon viharos volt a tanácskozás, s a jelek szerint a folytatás sem lesz mentes az éles vitáktól és véleménykülönbségektől. Nagyon kemény polémia alakult ki az ügyrendi kérdések körül, a képviselők élesen bírálták az előterjesztett javaslatokat a kongresszus titkárságának és bizottságainak összetételére, nyomatékosan követelték valamennyi kongresszusi szerv alternatív választását. Ezt különösen a mandátumvizsgáló bizottság esetében tartották fontosnak, rámutatva arra, hogy a hozzáférhető információk szerint számos választókerületben nem volt törvényes az Amnesty International (ČSTK) - Az Amnesty International, az emberi jogok védelmére alakult nemzetközi szervezet tegnap Hongkongban közzétett jelentése azzal vádolja a kínai vezetést, hogy tavaly Pekingben, röviddel a demokratikus mozgalmak elnyomása után titokban több száz személyt végeztek ki. „Biztos forrásokra" hivatkozva a dokumentum megállapítja, a halálbüntetést gyakran alkalmazták a kormányellenes megmozdulások résztvevői ellen, főleg a júniustól augusztusig terjedő időszakban. Közli azt is, hogy a Tienanmen téri vérengzés után letartóztatott több tízezer ember közül 650-nek a nevét is ismerik, akiknek a sorsáról semmit sem lehet tudni. Sok jel utal arra, hogy a tavalyi csehszlovákiai forradalom a Moszkva által támogatott reformkommunisták sikertelen kísérletének volt a véletlen következménye, s ez a kísérlet a konzervatív vezetők leváltását célozta, írta a The Independent brit napilap prágai tudósítója, Edward Lucas. A kedden napvilágot látott írás a november 17-i brutális támadást a diákok ellen kulcsfontosságú kérdésnek tartja. „Mindinkább nyilvánvaló, a rendőri brutalitást és a diákok jelenlétét cinikusan megtervezték, annak érdekében, hogy lejárassák Miloš Jakešt és társait." A szerző idézi azt az interjút, amelyet Miroslav štépán adott a Lidové novinynak, s amelyben Štépán véleményt mond a CSKP volt vezetésében tapasztalható három áramlatról, valamint a szovjet KGB Prágában jelenlevő tisztjeinek a szerepéről. Utal rá: Lorenc, a rendőrség tábornoka együtt vacsorázott a KGB prágai főnökével, Gruško tábornokkal, s arról, hogy a KGB több magas rangú tisztjét meg lehetett találni az STB Thákur utcai központjában. „Az ellenzéki tüntetésekkel szembeni rendőrségi taktika brutális erőszakká változott. Énnek célja rákényszeríteni a népszerűtlen vezetést, hogy adja át a helyét egy újnak, amely megakadályozta volna a mélyebb politikai változásokat." A szerző szerint az események középpontjában Rudolf Hegenbart állt. „Szoros kapcsolatai voltak Moszkvával, s több ízben támadta a pártvezetést az egy helyen topogó politika miatt. Szavahihető információk szerint az ő hétvégi házát a múlt héten átkutatták, de semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozóan, hogy létezett volna egy másik központ is. A lap továbbá meglepőnek nevezi a titkosrendőrség november 17-ét követő tétlenségét, s ez tette lehetővé a Polgári Fórum megalakítását a rendszer békés úton történő eltávolítását. „Úgy tűnik, az összeesküvésről az utóbbi hónapokban Prágában elterjedő hírek lassan egy világosabb képpé állnak össze. Az a tény, hogy a szabad választásokig már csak három hét van hátra, nagy jelentőségű. Nem világos viszont, hogy az említett tények miatti felháborodásból, gyanúsítgatásokból kinek lesz haszna" - írta Edward Lukas. a szavazás, s ezért nagyon alaposan kell megvizsgálni valamennyi küldött mandátumát. Sok képviselő élesen bírálta azt a módot, ahogyan Vaszilij Kazakov a délelőtti ülést vezette, kifogásolták, hogy nyomást gyakorol a küldöttekre, s követelték, azonnal fosszák meg az elnöki tisztségtől. A kemény viták várhatóak voltak, hiszen az Orosz Föderáció Szociáldemokrata Pártja még a tanácskozás előtt bejelentette, nem alapít önálló frakciót, hanem megmarad a Demokratikus Oroszország blokkban, amely alaposan felkészült a kongresszusra. Valamennyi napirendi ponthoz elkészítették alternatív javaslataikat vagy elvi megjegyzéseiket, és sajtóértekezleten jelentették be, hogy a tanácskozás kezdetétől fogva „békés" polémiát fognak folytatni. Észtországban is tanácskozik a parlament, a képviselők tegnap nyilatkozatban ítélték el a kedd esti incidenst, amelyet puccskísérletnek minősítettek. Olev Laanjävr belügyminiszter vezetésével határozat született az önkéntes honvédő alakulatok létrehozásáról, melyek feladata az állandó jelentőségű objektumok védelme lesz. Tegnap délután 14 órakor már meg is kezdődött az önkéntesek lajstromba vétele. A lakosság egyébként már tegnap reggel körülvette a kulcsfontosságú épületeket, elsősorban a parlamentet. A törvényhozás épületében kedden este kb. 2 ezer fegyvertelen, az Észtország függetlenségét ellenző tüntető próbált behatolni. A rádióban közzétett felhívás nyomán észtek ezrei siettek a képviselők támogatására és összecsaptak a tüntetőkkel. Az eddigi hírek szerint kb. 20 személy megsebesült. Edgar Savisaar észt kormányfő üzenetet intézett a Moszkvában tartózkodó James Baker amerikai külügyminiszterhez, hogy a mostani tárgyalások programjára vegyék fel a balti válságot is. A kedd esti tallinni és a hasonló rigai támadást a miniszterelnök az üzenetben is államcsíny-kísérletnek minősítette. A litván parlamentben Kazimiera Prunskiene kormányfő kedden számolt be nyugati körútjáról. Közölte, a nyugati országok törvényesnek tekintik a litván függetlenséget, de úgy vélik, hogy a litván-szovjet ellentéteket haladéktalanul tárgyalások útján kell megoldani. Maga a miniszterelnök-asszony is azt szorgalmazta, a törvényhozás mielőbb tegye meg azokat a lépéseket, amelyek a másik felet rávennék a tárgyalásokra. Az ilyen célú intézkedésekről tegnap kezdett tanácskozást a litván parlament. Az újonnan megválasztott ukrán és belorusz parlament is tanácskozik, mindkettő napirendjén a köztársasági vezető testületek megválasztása szerepel. Elnöki beszéd Belgrádban A fő kérdés a JSZSZK túlélése (ČSTK) - A Jugoszláviában érvényesülő körforgás szerint tegnapelőtt vette át egyéves időszakra az államfői tisztséget Boriszav Jovics szerb nemzetiségű politikus, aki a beiktatáson mondott beszédét Szlovénia és Horvátország „szeparatista lépéseinek" bírálatával kezdte. Ezt követően óva intett a polgárháború veszélyétől és Jugoszlávia széthullásától. Kijelentette: tiszteletben kell tartani a szövetségi alkotmányt az ország egész területén. Bírálta azon köztársaságokat, amelyek elutasítják a föderáció új alaptörvényének tervezetét, s már hozzáláttak a köztársasági alkotmány kidolgozásához. Természetesen elsősorban Szlovéniára és Horvátországra gondolt. Értésre adta, nem fogja megengedni „az alkotmányellenes kísérleteket, Jugoszlávia szétesését, a belső határok megváltoztatását, a nemzeti hadseregek megalakítását vagy a köztársasági fizetőeszközök bevezetését". Szerinte az említett két köztársaság politikai és alkotmányos válságba sodorta az országot. Arról beszélt, hogy Jugoszláviára nézve katasztrófa lenne, ha a köztársasági alkotmányokat az új szövetségi alkotmány előtt fogadnák el. „Ebben az esetben Jugoszlávia megszűnne létezni, eluralkodna a káosz, ami pedig polgárháborúval fenyegetne. Áruló módon és szisztematikusan munkálkodnak azon, hogy Jugoszlávia ilyen véget érjen. A fő kérdés most nem az ország megreformálása, hanem a túlélése." Az államfő ugyanakkor síkraszállt az önrendelkezési jog törvényesítéséért, beleértve a föderációktól való elszakadást is. Kiállt a piacgazdaság, a pluralizmus, a szabad választások mellett, viszont azért bírálta az ellenzéket, hogy a „demokratikus változások leple alatt fel akarja adni a szocialista utat". Az új államfő új helyettese, a horvátországi Sztipe Suvar ehhez a beszédhez hozzáfűzte: „Jovics csak a saját nevében beszélt, az államelnökség más tagjainak nem muszáj vele egyetérteni." M

árciusban még azt latolgatta a világ, elindít-e Litvánia egy lavinát, amely elsöpri a Szovjetunió 70 éve deklarált, állandóan hangoztatott, himnuszban megénekelt egységét. A „szojuz nyerusimij" - a megbonthatatlan egység immár a múlté, bár még nincs szó lavináról, csak egy kis hógörgetegről: az unió egészéhez viszonyítva körülbelül ennyit tesz ki a három balti köztársaság, akár területüket, akár népességüket tekintjük. De nem ez a lényeg, hanem a lépésük maga. Néhány hete még példaként állította Moszkva a rebellis Litvánia elé Észtországot, s Lettország is csak adagolva kapta a bírálatot, mondván, e két köztársaság is nyilvánvalóan a függetlenséget választotta, de nem cselekszik olyan fejetlenül, mint a litvánok. Ám hiába igyekezett Tallinn és Riga, hiába próbált kompromisszumokat keresni, hiába tárgyaltak az észt és a lett vezetők Moszkvában mindenkivel, aki csak hajlandó volt szóba állni velük - a kiátkozást nem úszták meg. Gorbacsov hétfői elnöki rendelete - ebben az észt és a lett parlament határozatát is törvénytelennek, s mint ilyet, érvénytelennek nyilvánította - egyértelművé tette, hogy a Kreml elutasít minden engedményt, csak a „szojuz"-hoz ragaszkodik, nem a tényekhez. Ez az elnöki rendelet felér egy hadüzenettel, bár - hál' istennek - katonai erő bevetéséről (még) nincs szó. Arra azonban joggal számítanak a lettek és az észtek, hogy a gazdasági blokádot ellenük is kiterjesztik. Hivatalosan ezt még nem jelentették be, de hát hivatalosan Litvániának sem üzent hadat Moszkva a gazdasági fronton, csak éppen a tüzérségi előkészítés, a kemény fenyegetések után elindította az offenzívát. Litvánia példájából pedig azt is tudhatják a lettek és az észtek, hogy - a hasonlatnál maradva - felmentő csapatokra nem számíthatnak, a nyugati front megnyitása ezúttal is késik. Van ebben logika, hiszen Gorbacsov fontos a világnak, példátlanul nagy dologba kezdett az átalakítással, s főleg: jó dologba, szükségesbe. Ennek ellenére tiszteletet parancsoló az az elszántság, amely a hétvégi hármas balti csúcstalálkozón nyilvánult meg. Tiszteletet érdemel az a törekvés, hogy a bajban segítsék egymást, megosszák egymással azt a keveset, amijük van. De érthető Gorbacsovnak az a próbálkozása is, hogy a hatalmas ország tengernyi problémáját fokozatosan, a felesleges megrázkódtatásokat elkerülve oldják meg. Más kérdés, helyesen választotta-e meg a megoldandók sorrendjét, s a megoldások ütemét. Az államfő-főtitkár már öt újévi beszédében hirdette meg: ez az év lesz a döntő. Fordulat meg sehol, az életszínvonal állandóan csökken, s ezzel egyenes arányban növekszik az elégedetlenség, ez a táptalaja a magukról mind erőteljesebben hallató szélsőséges, néha egyenesen fasisztoid mozgalmaknak. Miközben Gorbacsov - anarchiától tartva - lassítja a liberalizálást, egyre többen sírják vissza a totalitarizmust. Vitathatatlan, hogy Gorbacsov nagy formátumú politikus, de mint minden ember, ő sem hibátlan. Az pedig egyszerűen fel sem róható neki, ami - szerintem - a legna•JUGOSZLÁ VIA • Az egykori szocialista közösség országaiban végbemenő gyökeres változások módszereiket és a sebességüket illetően alapvetően különböznek egymástól. Egy azonban közös. Valamennyien érezhetően megerősödtek a több mint négy évtizedig tartó egypártrendszer felszámolását és a többpártrendszer megteremtését követelő erők. Jugoszláviát évek óta nem soroltuk a „létező szocializmus" országai közé. Elsősorban azért, mert már az ötvenes évek elején demokratikus és humánus szocializmusmodellt próbált megvalósítani, mert gazdaságában korábban is érvényesültek a piacgazdaság elemei és a különböző tulajdonformák, s társalkotója volt az el nem kötelezettek mozgalma koncepciójának. Mindennek ellenére a rendszerváltás mégis itt a leglassúbb. A szomszédok rendre lekörözték a szövetségi köztársaságot. Bár a politikai pluralizmus már nemcsak álom, április elejéig mégis - legalábbis látszólag - a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége tartotta kezében a hatalmat. A múlt hónap elején azonban Szlovéniában megtartották a háború utáni jugoszláv történelem első szabad választását. Nem véletlen, hogy épp itt, hiszen a demokratizálódás Jugoszlávia legészakibb köztársaságában haladt előre a legerőteljesebben. A várakozásnak megfelelően szerepelt a választásokon a Szlovén Demokratikus Ellenzék (DEMOS), amely öt pártot tömörít. Ezeket a konföderációra, a széles körű köztársasági jogok megteremtésére való törekvés köti össze, de nem idegen tőlük az elszakadás gondolata sem. Legfőbb céljukat, a kommunista párt legyőzését magabiztosan érték el. Mint pártra, a kommunistákra szavaztak a legtöbben, de a DEJobbra át? MOS szerezte meg a legtöbb mandátumot. Ám bonyolítja a helyzetet, hogy az egykori ellenzék kénytelen lesz együtt dolgozni majd a kommunista Milan Kucsannal, a most megválasztott szlovén köztársasági elnökkel. A horvátországi választásokon Franjo Tudjman jobboldali nacionalista szervezete, a Horvát Demokratikus Közösség olyan fölényesen győzött, hogy még legelszántabb híveit is meglepte. Már az első fordulóban megszerezte a 356 tagú parlament mandátumainak 30 százalékát, s előnyét a második fordulóban tovább növelte. Amint azt Tudjman a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának elmondta, Horvátország a demokratikus változások, a szabadpiac mellett döntött. A szövetség a választási kampány során sem titkolta, most pedig már határozottan hangoztatja, hogy Horvátország csak egy konföderatív Jugoszláviának, szuverén államok szövetségének maradhat tagja. Ha a nemzetiségi feszültség tovább éleződne, jobb lenne, ha minden tagköztársaság egyedül keresné az utat vissza Európába. Ma még aligha lehet felmérni, milyen következményei lesznek annak, ha Jugoszlávia második legnagyobb köztársaságában a szélsőséges nacionalisták alakítanak kormányt. Közvélemény-kutatások bizonyítják: a választók nemigen voltak tisztában azzal, hogy mire szavaztak, sokkal inkább azzal, hogy mi ellen. Nevezetesen az eddig uralkodó kommunista párt egyeduralma ellen. Jugoszlávia további sorsát illetően azután, hogy Szlovéniában és Horvátországban is az ellenzék került hatalomra, számos kérdés vetődött fel, amelyekre a közeljövő adja majd meg a választ. Sok minden függ attól, hogy lesznek-e s ha igen, mikor szabad választások a többi tagköztársaságban, hogy a szövetségi szervekben mennyire tükröződik majd az erőviszonyok megváltozása. Egy bizonyos, a nemrég még monolitikusnak látszó jugoszláv politikai'térkép változóban van: az egypártrendszert fokozatosan a többpártrendszer váltja fel. Ezt igazolják Milovan Gyilasznak, Tito egykori munkatársának szavai, aki szerint azután, hogy a nacionalista jobboldali Horvát Demokratikus Közösség megnyerte a választásokat, a titói Jugoszlávia megszűnt létezni. Várható, hogy most kemény harc kezdődik az új Jugoszláviáért. (ki) Balti botlások gyobb hibája: képtelen szabadulni azoktól a beidegződésektől, amelyekkel az egykori szovjet rendszer kiérdemelte a kaszárnyaszocializmus jelzőt. Kétségtelen, hogy a peresztrojka jó program, a glasznoszty és a demokratizálás úgy kell, mint a falat kenyér, de e grandiózus terveket, kiváló elképzeléseket nem lehet előre elkészített forgatókönyv szerinti tanácskozásokkal, a régi nyelven íródott utasításokkal elérni. Az is igaz, hogy a Szovjetuniónak nincsenek demokratikus hagyományai, a parlamentarizmus szintúgy ismeretlen, tehát nagyon nehéz egyszerre rombolni a régit és építeni az újat, de más út nincs. Azt írtam, nincsenek hagyományai a Szovjetunióban a parlamenti demokráciának. Ez azonban csak a történelmi Oroszországra meg az egykori közép-ázsiai kánságokra érvényes, de nem a nyugati országrészekre s főleg nem a Baltikumra. Éppen ezért meghökkentő az a vehemencia, amellyel Moszkva igyekszik elfojtani ennek újraéledését, ahelyett, hogy igyekezne kihasználni az ott meglévő és még el nem feledett tapasztalatokat. Gondoljunk csak vissza a népi képviselők első kongresszusára, arra, milyen figyelmesen hallgatták az újdonsült honatyák a baltikumiakat, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül is egy többé-kevésbé működőképes, bár távolról sem ideális parlamenti rendet sikerült teremteni. Csak most látni igazán, milyen mély gyökerei vannak a birodalmi gondolkodásmódnak a Szovjetunióban, főleg az oroszok körében, s milyen nehezen ereszt gyökeret az az új gondolkodásmód, amelynek már ötéves múltja van, de eredménye alig. Gorbacsov demokráciát akar, de a demokrácia összeegyeztethetetlen a hatalmi szóval. Márpedig a Kreml a nyilvánvalóan erősebb pozíciójából akarja visszaparancsolni a baltiakat az unióba. Az alkotmányban deklarált elszakadási jog érvényesítésére hozott törvény alapján az elszakadást megelőző, úgynevezett átmeneti időszak rétestésztaként nyújtható, s nyilvánvaló célja a kiválás megakadályozása. Ez pedig nem más, mint egy alkotmánytörvény törvénybe iktatott felrúgása. Tagadhatatlan, hogy a szovjet köztársaságok gazdaságai ezernyi szállal kötődnek egymáshoz, valóban egységes népgazdasági komplexum alakult ki, tehát bármely láncszem kiesése megbolygatja az egész működését. Látnivaló, hogy így is csak döcögve működik, rendkívül nagy mértékben monopolizálódott, s ilyen körülmények között egy részegység kiaszakadása akár az alapokat is megrendítheti. Persze nem a baltiak, hanem a korábbi szovjet vezetések hibája, hogy ilyen elszakíthatatlanul odaláncolták őket az unióhoz, a három köztársaságot valóságos gazdasági gúzsba kötötték. Természetesen a balti vezetők mindezt tudatosítják, ezért is szorgalmazzák változatlanul, sőt egyre nyomatékosabban a tárgyalásokat Moszkvával, hiszen elemi érdekük a helyzet tisztázása, csak így léphetnek tovább a választott úton. Mert most még csak botladoznak, bizonytalankodnak, improvizálnak - s nem mindig a legszerencsésebben. Ugyanakkor a Kreml is elkövetett néhány egészen komoly politikai botlást, szerencsére helyrehozhatatlan hibát még nem. Most még felváltható a szópárbaj a párbeszéddel, most még megakadályozható egy nagy bukás. Mert akár a baltiak, akár a Kreml lesz kénytelen elszenvedni egy esést, az ütés helye millióknak fog fájni. GÖRFÖL ZSUZSA