Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-17 / 90. szám, kedd

Ideiglenes GONDOLATOK A VÁLLALKOZÓI TÖRVÉNY TERVEZETÉRŐL Felháborodottan méltatlankodik a vállalkozók szövetségének képviselője a jogászok magatartása fölött. Merthogy, ma minden jogász éppen azzal akarja bizonyítani jogérzékét, tudását, hogy mondvacsinált érvekkel beleköt a vállalkozói törvénytervezésbe, fékezi a jóváhagyást. Pedig ez csupán egy ideiglenes törvény lenne, talán csak egy évre szólna, nem érdemes annyit vacakolni vele. Hát igen, egy egész ország vár a vállalkozói törvény jóváhagyására. Ám ezek a fránya jogászok mindig is akadékoskodtak, jogi fogalmakon, vesszőkön lovagoltak valamiféle jogászi gondolkodás nevében még akkor is, ha sürgős politikai és gazdasági érdekekről volt szó, és ez a jogászi gondolkodásmódjuk gyakran vezette őket zsákutcába. Legalábbis így jellemezte őket évtizedekkel ezelőtt Klement Gottwald és Antonín Zápotocký. Nekik persze könnyebb volt. A jogi elvekhez ragaszkodó, aggályoskodó jogászokat elküldték „a termelésbe", bár ezzel évtizedekre száműzték a törvényességet is az országból. A vállalkozói lobby remélhetőleg nem nyúl ilyen drasztikus eszközökhöz. Végül is, a jogászok elsősorban nem a saját érdekükben kifogásolják az előterjesztett törvénytervezetet. A saját érdekük mindössze annyi, hogy a törvényt nekik kell majd alkalmazniuk, értelmezniük (sokuknak ez hozza majd a pénzt), ami egy rossz törvény esetében ugyancsak sok bajjal járna. Őszintén szólva, nem csodálkozom a jogászok magatartásán. Jócskán akadt az utóbbi néhány évben kellőképpen át nem gondolt, szinte már alkalmazhatatlan törvény, de ennyire dilettáns és átgondolatlan törvénytervezetet még nem tartottam a kezemben. A tervezet szerint például a vállalkozó nem létesíthet munkaviszonyt a saját házastársával. Az indoklás szerint azért, mert a vállalkozás haszna a házastársak osztatlan közös tulajdonát gyarapítja. Fogadjuk el. Ám a törvénytervezet lehetőséget nyújt a házastársnak (illetve kérésére a bíróságnak), hogy megszüntesse a házastársi osztatlan közös tulajdont, ha a másik házastárs vállalkozói engedélyt szerez. Miért ne létesíthetne egy ilyen „vagyonjogi válás" után a vállalkozó munkaviszonyt saját házastársával? A vállalkozás haszna már nem a közöst gyarapítaná. Vagy egy másik kérdés, mi lesz annak a vállalkozónak a házastársával, aki a leány regények sémája szerint feleségül veszi saját titkárnőjét, alkalmazottját. Persze, itt már létezik munkaviszony, nem kell azt „létesíteni", de ez méginkább kiélezi az előbb említett kérdést. A vagyonilag elkülönült házastársát a vállalkozó nem alkalmazhatja, ám megtarthatja munkaviszonyban azt, akivel házasságkötés révén vagyonközösségbe került! És itt van még az üzleti elnevezés, a cégjelzés kérdése is, amelyben kötelezően szerepelnie kell a vállalkozó vezetéknevének. Tegyük fel, hogy Kovács József órák javítására vállalkozik, s a közelben nem sokkal később hasonló műhelyt nyit német precizitást idéző névvel Doxa úr. Kihez tér majd be a megrendelő? Nem lehet vitás. Hol itt az esélyegyenlőség? Egyáltalán, számos indoka lehet annak, ha valaki nem akarja vezetéknevét adni egy vállalkozáshoz, vagy akár annak, ha valaki inkább fantázianevet kíván használni. Sőt, ha a cégjelzés kérdésénél tartunk, a tervezet szerint a vállalkozó halálával megszűnik a vállalkozói engedély, s ezzel természetesen a cégjelzés is. Hosszan sorolhatnánk azokat a vezetékneveket, cégjelzéseket, amelyek önmagukban véve is tőkévé váltak hírnevük, ismeretségük révén. Ez a szabályozás viszont kizárja a vállalkozás és az ismertté vált cégjelzés öröklését is. A vállalkozók képviselője elmondta ugyan azt is, hogy csak egy ideiglenes törvényről lenne szó. Ám hol a garancia arra, hogy ez a törvény ideiglenesebb lesz mint voltak az eddigi ideiglenes törvények. Az 1861-es évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat néhány jogász mindmáig köteles ismerni, alkalmazni majd egy évszázadig voltak érvényben. Ideiglenes törvény rendelkezett arról is, hogy visszaállítják a cenzúrát. Ez az ideiglenesség 22 évig tartott. A jogtörténet arra tanít, hogy féljünk az ideiglenes jogszabályoktól, főként ha rosszak, átgondolatlanok. 1960-tól a jogtudósok számításai szerint egy jogszabály átlagos életkora kilenc év volt. Az ideiglenes jogszabályoké 22 év. . FEKETE MARIAN Az elsősegélynyújtásról B

ár már két hét eltelt a „trafalgari csata" óta, sem a brit sajtó, sem a politikusok nem tudnak napirendre térni a dolog fölött. Ez a Trafalgar persze nem az a Trafalgar, a mostanit nem jegyzik majd a brit történelem fényes fejezetei között. Két hete, március utolsó napjának estéjén a békésnek indult tüntetés a Trafalgar téren véres verekedésekbe torkollott, az utcai harcokban több százan megsebesültek, s az őrizetbe vettek száma is meghaladta a százat. London ilyet még nem látott, s el is nevezték az „évszázad zavargásának". Mértékadó lapok szerint a Thatcher-kormány gazdaságpolitikájának is jelentős része volt abban, hogy ilyesmi megtörténhetett. S egy másik következtetés: a betört kirakatokat újra lehet üvegezni, a teret rendbe lehet tenni, de a kiváltó okot, az úgynevezett fejadót jobbá tenni, „megszelídíteni" nem lehet, mert eleve rossz döntés volt. Mi a fejadó lényege? Angliában és Walesben ez év áprilisától vetették ki az új közterheket (Skóciában már egy éve létezik ez a rendszer - nem valami tökéletesen), méghozzá egységesen, mindenkire kötelezően. Eddig ingatlanadót róttak ki a helyi tanácsok, s ennél természetesen figyelembe vették ä vagyoni helyzetet, a fizetőképességet. Ennek sem örültek az emberek, hiszen a népszerű adót még nem találták fel. Az új rendszer azonban különösen felborzolta a kedélyeket az igazságtalansága miatt: a régi adó helyett most az úgynevezett közszolgáltatási adót hajtják be és már minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgártól - tekintet nélkül anyagi helyzetére. Persze, a tehetősebbek jártak jól, a középosztály és az alsóbb rétegek viszont jóval többet fizetnek, mint korábban. Két legyet akart ütni egy csapásra a fejadóval a torykormány. A gazdasági mellett egy politikait is, azáltal, hogy a helyi kormányzatok hatáskörébe utalta át az adó nagyságának a meghatározását. Márpedig a helyi tanácsok döntő hányadában a munkáspártiak vannak többségben, s így a lakosság őket fogja kárhoztatni a magas adók miatt. Más lenne a helyzet, ha a tanácsok jelentős állami dotációt kapnának. De így az adók tetemes részét fordítják például szemétszállításra, községi karbantartási munkákra stb. Ebből következik, hogy a sűrűn lakott nagyvárosokban kevesebb jut egy főre, mint vidéken, s ezért az adók között is nagyok lehetnek a különbségek. Persze, a március 31-i események csak valaminek a betetőzését jelentették. A fejadó elleni tiltakozáÚJSZÚ 3 1990. IV. 17. sok már hetek óta folynak - igaz, jóval szelídebb formában. Valóságos polgári engedetlenségi mozgalom bontakozott ki, amely felszólította a lakosságot: ne fizessen! Az engedetlenségi mozgalmat harminc munkáspárti parlamenti képviselő isi támogatta. A konzervatívok ezért össztüzet zúdítottak a labouristákra, mondván: a törvénysértéseket támogatják, s ilyet egyetlen honatya sem engedhet meg magának. Hónapok óta tart a toryk népszerűségének csökkenése, s ezzel párThatcher trónja Amikor a dolgok fordítva sülnek el... (A The Times karikatúrája) huzamosan a Munkáspárt előretörése. ötvenhárom éve, amióta a világhírű Gallup Intézet fennáll és közvélemény-kutatásokat végez, nem süllyedt még olyan mélyre brit kormányfő népszerűségi mutatója, mint Thatcheré a múlt héten. A megkérdezettek 71 százaléka volt vele elégedetlen, s a Munkáspárt javára 52:28 arányú vezetést mutattak ki. Valóságos pánikhangulat uralkodik a toryk körében, sokan kétségbe vonják, hogy a vaslady ismét ki tudja vágni magát a bajból. Pedig egy évvel ezelőtt még ő nevezte kormányzásképtelennek a Munkáspártot, most viszont a saját pártján belül is egyre erősödik ellenzékének a tábora, amely szerint még az 1992ben esedékes választások előtt át kellene adnia a kormányfői posztot. Már utódjelöltek is vannak, így például Michael Haseltine egykori hadügyminiszter és Norman Tebbit volt konzervatív pártelnök. Egyelőre mindketten inkább csak önjelöltek. Egy biztos: a konzervatív táborban a rémületnél talán csak a tanácstalanság nagyobb, nem tudják, hogy mit kezdjenek Thatcherrel, aki semmiben sem hajlandó engedni, a legkisebb vereséget sem ismeri be. Sőt, azt mondta, két év múlva ismét ő akarja - immár negyedszer - győzelemre vezetni a torykat. Egy bulvárlap szérint megszólalt Thatcher asszony férje is, hálátlansággal vádolta a pártot, s állítólag azt mondta volna, ha az országban és a pártban nem változik a hangulat, azt fogja tanácsolni Margaretnek, hogy nyáron mondjon le. Az most mellékes, hogy igaz-e, amit Denis Thatcher szájába adtak, vagy sem. A közhangulatot mindenesetre jól érzékelteti. Már a „trafalgari csata" előtt is voltak komoly jelei annak, hogy nagy baj van: a konzervatívok erős bástyájának számító Mid-Staffordshire-ben március közepén pótválasztást tartottak. Az 1987-es parlamenti választások során itt még 25 százalékos volt a toryk fölénye, most pedig a Munkáspárt jelöltje 21 százalékot vert rá konzervatív riválisára! Mindez érzékelteti: nem csupán a fejadóról van szó, a válság mélyebb, egyéb gazdasági okai is vannak. Az utóbbi egy-két esztendő folyamataiban keresendők. Az elemzések szerint a legnagyobb baj a gazdasági fejlődés lelassulása, a gyorsuló infláció, amit viszont a magas kamatokkal próbáltak megfékezni. Csakhogy ez is az említett középrétegeket sújtja, amelyeknek Thatcher korábban polgári jólétet, kényelmet ígért. Saját lakást, luxusberendezést, jó kocsit. A fellendülés időszakában tehát bátran vett fel kölcsönöket a polgár, de a kamatok két éven belül megkétszereződtek, s ezt - a fejadóval együtt - már nem bírja el a zsebe. Inog Thatcher trónja? Sokszor leírtuk már ezt, de a vaslady még mindig kivágta magát a nehéz helyzetekből. Három parlamenti választáson magabiztosan győzött. Tagadhatatlan: már helye van a brit történelemben, hatalmas nemzetközi tekintélyt vívott ki magának. A gazdaságpolitikában is izmust tudott teremteni. Mégis, lehet, hogy inog alatta a bársonyszék, hiszen a mostani válság minden korábbinál súlyosabbnak tűnik. Az is biztos, hogy nem fogja könnyen feladni a játszmát. Ő erős, kemény, céltudatos. Tavaly, kormányzásának tizedik évfordulóján így jellemezték: Lehet, hogy az emberek Margaretet • tisztelik, elismerik - de nem szeretik. MALINÁK ISTVÁN Egymillió látogatóra számítanak az Vajnory repülőtéren, s ahol ilyen tömeg van, megfelelő egészségügyi ellátást is biztosítani kell. A Csehszlovák Vöröskereszt 2500 önkéntes tagja vállalt elsősegélynyújtó szolgálatot, de nagy segítséget kaptunk az Osztrák Vöröskereszttől is - főleg műszaki felszerelést, sátrakat, vöröskereszttel ellátott fehér ballonokat, és 57 felszerelt mentőkocsit, személyzettel együtt, amelynek egy itthoni orvostanhallgató is a tagja lesz. A repülőtér az ábrán látható folyosókra lesz osztva, a folyosók pedig szektorokra. Itt helyezkedik el az 57 mentőkocsi és az 1040 önkéntes vöröskeresztes. Minden egyes szektor végén a vöröskereszt fehér sátrában két hazai orvos és két önkéntes vöröskeresztes tag teljesít szolgálatot. Minden sátor mellett mentőkocsi áll készenlétben, azonkívül a repülőtér területén három nagy sátort is felállítanak. Közülük az egyik - amelyet az Osztrák Vöröskereszt kölcsönzött - a tábori kórház szerepét tölti be, a másik kettő az elveszett gyermekek „menhelye" és rászoruló idős emberek pihenőhelye lesz. A gyors orvosi segítség elképzelhetetlen a résztvevők segítőkészsége nélkül, ugyanis csak akkor eredményes bárminemű elsóségélynyújtás, ha mindenki, aki észreveszi, hogy szomszédja rosszul van, azonnal hívja a vöröskeresztet, s a tömeg utat nyit a mentőautónak. A vöröskereszt szlovák, magyar és német nyelvű röplapokat adott ki, amely tartalmazza a legfontosabb tudnivalókat, ezt a plébániákon, az újságárusoknál, a határátkelőhelyeken mindenki beszerezheti. (p-k) a • Magyarázat: • kis sátor; • vöröskeresztes sátor; A a vöröskereszt orvosa; • nagy sátor; B ... G - az egyes szektorok a piacgazdaságról A részvény Ha van befektetni való pénzünk, vásárolhatunk például részvényt. Ez olyan értékpapír, amely azt igazolja, hogy bizonyos összegű pénzzel részt veszünk a részvénytársaság alaptőkéjében. Megvásárlásával jogot szerzünk a kiosztásra kerülő nyereség, vagyis az osztalék arányos részére. A részvények lehetnek közönségesek - névre vagy tulajdonosra szólók -, s a részvénytársaságok kibocsáthatnak privilegizált elsőbbségi részvényeket is. Ezek tulajdonosai előre meghatározott, garantált összegű osztalékot kapnak és a nyereség felosztásánál a közönségesek tulajdonosaival szemben előnyt élveznek. A közgyűléseken azonban nem vesznek részt és nincs szavazati joguk. A közönséges részvények után bizonytalan összegű osztalékot fizetnek, tulajdonosaik azonban részt vesznek a közgyűlésen. A névre szóló részvények vásárlóit a társaság bejegyzi a részvényesek könyvébe. A részvényekhez szelvényt (kupón) és talont kapcsolnak. Az osztalékot a szelvény beváltása alapján fizetik ki, a talonnal pedig tulajdonosi mivoltunkat igazoljuk, amelynek alapján új szelvényt kapunk. A névre szóló részvényt csak a részvénytársaság vezetőségének beleegyezésével adhatjuk el. A tulajdonosra szóló értékpapírt viszont szabadon, bármiféle beleegyezés nélkül eladhatjuk vagy odaajándékozhatjuk. Az osztalék kifizetéséhez és tulajdonosi mivoltunk igazolásához elegendő a részvény felmutatása. A részvény adható-vehető értékpapír, amelynek eladásával tulajdonképpen az osztalékra való jogunkat adjuk el. Mivel a részvénytársaság a befektetett tőkét nem téríti vissza, pénzünket a tőzsdén tudjuk visszaszerezni. A részvényt nem a rajta feltüntetett névértéken, hanem az úgynevezett árfolyamértéken adjuk el, amely a kereslet-kínálat függvénye. (Egyébként ha a társaság tönkremegy, a részvényesek nem kapják vissza befektetett tőkéjüket, hanem likvidálási részesedést fizetnek ki nekik.) Az, hogy az értékpapírpiacon egy adott részvénytársaság részvényei iránt milyen a kereslet, sok tényezőtől függ. Méghozzá a pillanatnyi, illetve a várható politikai és gazdasági helyzettől, a kifizetésre szánt osztalék nagyságától és nem utolsósorban a vállalat vagyonától, pontosabban értékétől. A részvénytársaságok éves eredményeiket tartalmazó mérlegüket általában nyilvánosságra hozzák. Nálunk, legjobb tudomásom szerint ez nem volt gyakorlat. A nyugati szaklapok, mint például a The Financial Times vagy a Handelsblatt viszont az év vége felé óriási táblázatokkal vannak tele, bepillantást engedve ezzel a társaságok gazdasági helyzetébe. A vállalatoknak a mérhető fizikai és pénzbeli vagyonán kívül azonban van még olyan tőkéjük is, amely számszerűen nem jelenik meg a vállalati vagyonban. Például a vezetés minősége, a foglalkoztatottak szakértelme, a műszaki-fejlesztési kapacitás, az üzleti tapasztalatok és jó kapcsolatok. Ezeknek a minőségi tényezőknek a piacon óriási szerepük van, ahol a részvények név- és jegyzési értéke (piaci árfolyama) közti különbség jól tükrözi a vállalat valóságos értékét. Persze ahhoz, hogy a részvényeket adhassuk-vehessük, s hogy a vállalatok megmérettessenek, igazi pénz-, tőke- és egyéb piacokra* van szükség. Viszont nálunk ezek létrehozásához még hiányoznak a feltételek. Ez azonban mitsem csökkenti az alakulóban levő és már létező részvénytársaságok értékét. * A New York-i, a hongkongi, a párizsi és a londoni részvénytőzsdék a legjelentősebbek világviszonylatban. A rovatot vezeti: KOVÁCS EDIT