Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-14 / 89. szám, szombat

Hajnaltól hajnalig - és tovább AZ IFJÚ SZÍVEK JUBILEUMI MŰSORAIRÓL Jubileum. Az ünneplés, az elragadtatott pillanatok, a dicsfény percekre tartósított ideje. A rosszat feledtető, „csak a szépre emlékeztető", hosszúra nyújtott pillanat. Nem vitás, sok jelesnek vélt évfordulót nyelt már el a semmitmondó szürkeség. De azért maradtak ünnepeink. Hosszasan, minden bizonynyal megfontoltan készült ünnepére az egyedüli hazai magyar dal- és táncegyüttesünk, az Ifjú Szívek is. Hiszen harmincöt év már „férfikor", magában hordozva korszakok születését, küzdelmeket, de a bukás lehetőségét is. Bár divatját múlta már a hosszúra nyúlt ünneplés, az együttes háza táján négy napon át emlékeztek, idézték a múltat. Viszont mindezt nem a pátosszal körüllengett megdicsőülés jegyében tették. A megtett útról kívántak számot adni. Úgy látszik, mostanra beérett az erőfeszítés, az együttes minden részlege megtalálta a maga arculatát, hogy méltón teljesítse a művészeti ágazatok szerint ráháruló elvárásokat. Azt, hogy az énekkar ne egyszólamú „muszáj-betétekkel" játssza a kulissza, a háttér szerepét, s a zenekar is kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket, és ne szimfonikus kíséretnek elégtelen, népi hangszeres muzsikának viszont minősíthetetlen és elfogadhatatlan szerep jusson a számára. Hogy bebizonyosodjék, ilyen felállású együttesben is helye van a hagyománynak, a nyers, csiszolatlan ősiségnek, azaz a paraszti muzsikálásnak is. Mi több, megszülessen a felismerés: a barokk vagy a reneszánsz kor ugyancsak a kultúránk része. önálló esttel kezdte a sort az alig négy éve alakult Gaudium. Ezt követte az ének- és zenekari előadás, majd pedig a tánckar bemutatója. Pozsonyi gálaműsorukon, a Szakszervezetek Házának közönsége ízelítőt kaphatott az előző három nap programjából is. A régi korok zenéjét megelevenítő Gaudium teljes mértékben eleget tett az elvárásoknak. Akár úgy is fogalmazhatnánk, nem okozott meglepetést, hiszen létezésének néhány esztendeje alatt már bizonyította: a választott mércének egyértelműen megfelel. Értékes, egyben rendkívül nehéz feladatra vállalkozott az együttes. A hangversenytermek hagyományos műsorszerkezetéből kiszoruló középkori, reneszánsz és kora-barokk muzsika terjesztését, korhű előadását tűzte ki célul. Bár a gála koncepciójából adódóan a Gaudium nem teljes felállásban lépett a közönség elé, a darabválasztás, a legismertebb dallamokból összeállított műsor dicséretet érdemel. Talán nem túlzok, ha azt mondom, nagy várakozás előzte meg a gála második harmadát. Hiszen a rendhagyónak beharangozott ének- és zenekari bemutatónak már hetekkel korábban híre volt. Bevallom, a produkció valóban meglepett. Két okból is. Először az ének- és a zenekar teljesítménye. Ma, amikor már szinte idültté vált az énekkar „utánpótlás gondja", amikor szinte lehetetlen megnyerni a fiatalokat e jobb sorsra érdemes műfaj számára, amikor a zenekar is jelentős szakembervándorlással küszködik, szívet melengető volt látni és hallani erőfeszítésük eredményét. Teavük hozzá azt is, az énekeseknek eddig számukra szokatlan feladattal kellett megbirkózniuk. Meg kell hagyni, állták a kihívást;és „böcsülettel" helytálltak. "Gyalogolni, helyezkedni, mi több, táncolni, térformákat betartani, karmesterre s dinamikára egyaránt összpontosítani, közben pedig énekelni, méghozzá tisztán (!), gondolom, nem könnyű azoknak, akik eddig ezt nem művelték. Való igaz, a nézőnek, de minden bizonnyal a színpadon levőknek is elkel időről időre egy kis változatosság. A kérdés csak az, milyen áron? S itt jött a második, immár kellemetlenebb meglepetés. Hajnaltól hajnalig címmel hirdeti a műsorfüzet a zoboralji dallam- és szokásanyagából építkező háromnegyed órás „kórusoperát". Lehet, hogy a „jellegzetes dallamanyagot a táncmozgalom mai igényeivel, a megjelenítés etnikai hűségével" kívánta ötvözni a szerző, próbálkozását azonban nem koronázta siker. Egy idejét múlt felfogás késői iskolapéldáját véltem felfedezni, amelybe ráadásul tárgyi tévedések is csúsztak. Afelett, hogy az egyes dallamok nem mindig illeszkedtek a színpadon történő cselekményhez, még csak szemet lehetett hunyni. De hogy a lakodalom ma is élő szimbólumrendszerével „ötletszerűen" bánjunk, aligha megbocsátható. Mert igaz, a tájékozatlan néző sok mindent elhisz a színháznak, ezeket a baklövéseket azonban aligha fogadhatja el fenntartás nélkül, hiszen a néphagyomány és a népi kultúra szigorú törvényeit sértik. A látvány - a sikernek ez a nemegyszer olcsó, de általában jól bevált módja - sok esetben mentőövként szolgált. Látványban pedig nem volt hiány. Jelentős érdeme volt ebben a szép, mutatós és ugyanakkor az eredetihez hű népviseletnek. A tánckartól is jobbára látványt vár a szórakozni vágyó közönség. Bevallom, most az egyszer jómagam is hasonló „elvárásoknak" eleget tevő tánckar fellépésére számítottam. Mi tagadás, produkciójuk ez alkalommal látványosságként kevésnek bizonyult, s ez még nem is lett volna baj. Viszont a helyette élményt nyújtó „mást" sem igen találtam. Az Ifjú Szivek előnyös helyzetben van, hiszen külső megjelenésében a legszebb jelenlegi tánckart mondhatja magáénak. Bár a látvány, s egyáltalán az esztétikai élmény szempontjából korántsem elhanyagolható tényező, önmagában azonban kevés. A férfikar nem képes stílusában két verbunkot elkülöníteni. Ugyanakkor meglepően meggyőző a gyimesi táncokban, a haidaubarva keménytelki táncokban pedig néhány kartáncos csaknem letáncolja a „nagyokat". A lányok, azon túl, hogy hat térmikrofon mellett sem szusszal, sem hangerővel - nem bírják az éneket, nem tudják igazán viselni a viseletet sem. Rájuk bizony aligha érvényes Veres Péter vallomása: „Úgy mentek, mint a pávák... És úgy mentek... mint a mesében és a férfiképzeletben a királykisasszonyok, akik közül különben még sose láttak egyetlenegyet sem." Érthetetlen maradt számomra a második rész gerincét alkotó regölés. Az egyes táncok közt megjelenő szokások a látványos színpadképen túl más feladatot nem teljesítettek. Minden szempont kudarcot vallott, maradt a funkciótlan keret, az „új találmányú modern függöny", vagyis maguk a regölők. Viszont kár ennyi komolyabb teljesítményre képes táncos férfiút csupán ilyen feladattal megbízni. Kétségtelen, hogy a gálán, a nagy színpadon, a hatásos díszletbe illeszkedve jobban mutatott, s jobban is sikerült a táncos produkció. A veszélye viszont az, hogy az ilyen műsoroknak nem a díszlethez, ünnepi gálákhoz kell igazodniuk, hanem a legrozzantabb kultúrházakban is helyt kell állniuk. A már említett (mellesleg első nyíltszíni tapsot arató) gyimesi táncok mellett szót érdemel a zárórész. Zenében, táncban egyaránt sikeresnek mondható a haidau és a keménytelki román táncok közti átmenet, maga a tánc pedig szép és a látvány mellett élvezetés is. Végezetül, de nem utolsósorban a Ghymes zenekarról, örvendetes, hogy végre sikerrel járt az erőfeszítés, immár nem a nagyzenekar húzza a talpalávalót. A Ghymes minden hibája ellenére kétségtelenül hangulatot teremtett, s meghatározó résztvevője volt az előadásnak. Hiányzott azonban a régi gárda két kiváló zenésze. Nem értem azonban: egy ilyen zenekarnak miért van szüksége arra, hogy már a harmadik műsorában használja fel ugyanazokat a dallamokat? Elmúlt egy jubileum. Remélhetőleg még sok további követi. Mások, szebbek, jobbak. Jövőnek szóló útravalóként szívleljék meg Martin György szavait: „A lelkesedés édeskeveset ér - alázatra van szükség és tudásra!" FÓNOD MARIANNA A Ghymes zenekar Valóság é,s fénykép Még a tavaszi szünetben történt, csak most jutott eszembe, a pénz és a boldogság kapcsolatáról töprengvén. De az időpont végül is nem érdekes, amiként a helyszínnek is legfeljebb e jegyzet indításának szempontjából van jelentősége. Parkoló a Magas-Tátrában. Rengeteg kocsi, két sorban. Végre megtalálom az enyémet. Befejezvén már a sízést, levetem az ormótlan cipőket, megtisztítom a síléceket, felkötözöm őket a kocsi tetejére, botok a hátsó ülésre, aztán magam is beülök az elő-előbukkanó nap sugaraitól kellemesen meleg autóba. így várom családomat, a gyerekek nagyon megéheztek, azt mondták, nem bírják ki vacsoráig, vegyen nekik valamit anyu a felvonó melletti büfében. Ülök hát és várok. Felpillantok a közeli hegyoldalra, melyen rohamosan olvad a hó, egyre több a barnálló folt, majd a szemközti kocsisoron járatom tekintetemet, legtöbb a Škoda, de akad egy pompás Ford Escort is, amelyhez éppen egy férfi meg két tizenéves fiú érkezik. Miután kibújtak a sícipőkből, a férfi, akiről hamarosan kiderül, hogy a fiúk apja, hozzálát a szuperfelszerelések tisztításához, mindenféle finom rongyokkal. - Jöhetnétek segíteni - mondja a férfi. - Még mit nem?! Elment az eszed, apa? - így a fiúk, és kergetőznek tovább. - Megállói! - kiált a férfi, és egy-egy hatalmas pofon ide is, oda is. A fiúk nem futkároznak tovább, de nem is segítenek. Jókat röhögnek apjukon. A férfi végül elkészül, berakodik, felrakodik. Aztán körbetekint. Amikor megpillant engemet, elindul felém, int is a fejével, szálljak már ki a kocsiból. - Lenne szíves lefényképezni bennünket? - Hogyne, szívesen - válaszolom. - Tudja, egy kis emlék. Meg hadd lássa a feleségem, hogy nélküle is jól megvoltunk itt együtt, hármasban - mondja, aztán próbálja magához szólítani az ismét futkározó fiúkat. Azok meg: - Olyan hülyével, mint te vagy, apa, nem akarunk egy fényképen lenni - és felkacagnak újra, majd durva szavak áradatát zúdítják a férfira, aki a legszívesebben talán megint ütne, csakhát akkor valóban veszélybe kerülne a fénykép, meg aztán én is itt vagyok. - Na jó, legyen meg az örömöd - mondják végül, és odaállnak a férfi mellé, aki közben kezembe adta a japán fényképezőgépet. - Gondoljatok a mamára, és mosolyogjatok, fiúk! - mondja. És mosolyognak, mindhárnam. Addig a bizonyos pillanatig. Ha elkészül a fénykép, a „mamán" és rajtam kívül ki hisz majd mást róluk, mint azt, hogy valóban jól megvannak együtt? (bodnár) Keresni, ami összeköt Nemzetiségi tanács a Lévai Jnb-n A nacionalizmus és a sovinizmus napjainkban sok bajt okoz. Ahhoz, hogy a kedélyek elcsituljanak, és az emberek megértsék, az ellenségeskedés csak a helyzet elmérgesedéséhez vezet, józan gondolkodásra, s időre van szükség. A Lévai járásban a magyarság az adatok szerint kisebbségben van: a lakosság 32,4 százalékát képezi. A nemzetiségi súrlódások és az esetleges felmerülő problémák megelőzése ós orvoslása céljából a járási nemzeti bizottság, a mozgalmak és a pártok létrehoztak egy nemzetiségi tanácsot. Hogy mi a célja és mivel foglalkozik ez a tanács? A kérdésre a jnb elnöknöjénél, alelnökénél és a Csemadok járási bizottsága elnökénél, a nemzetiségi tanács tagjainál kerestem a választ. Eva Sahlfngerová, a jnb új elnöke: -A nemzetiségi tanács tagjai, a jnb elnöke, alelnöke, valamint a NYEE, a Csemadok, az FMK, az Együttélés, a Matica slovenská és a járásban működő valamennyi politikai párt képviselői. Célunk, hogy amint a szükség megkívánja - mind magyar, mind szlovák részről - összeüljünk, és a felmerülő problémákat igyekezzünk megoldani. A magyar fél már jelentkezett is jogos igényeivel, ezek egy részének már eleget tettünk. Korrekt kapcsolatok kiépítésére törekszünk. Alapelvünk, hogy a magyar kisebbséggel közösen kell építenünk a demokráciát, hiszen csak közösen tudjuk megakadályozni, hogy az újonnan alakuló társadalmi rendszer ne nőjön át ismét totalitarizmusba. Névery Zoltán, a jnb alelnöke: - A föllépő problémákat sürgősségük szerint kell kezelnünk. Azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket és nem azt, ami elválaszt. Eddig négy kéréssel jelentkeztünk. A Csemadok járási és városi bizottságának szüksége volt helyiségekre - ez már megoldódott. A járási lap, a Pohronie-Garamvölgye eddig olyan „hibrid" formában jelent meg, mint egyik dél-szlovákiai járási lap sem. A magyar nyelvű változat két oldalán is szlovák anyagok jelennek meg. Sikerült elérnünk, hogy a két magyar oldalon már nemcsak fordított anyagok, hanem saját cikkek is napvilágot látnak. Szeretnénk, ha mind a négy oldal magyarul jelenhetne meg. Kértük, hogy a magyar iskoláknak új tanfelügyelője legyen. Már kihirdettek egy pályázatot e tisztségre. Járásunkban a szaktanintézetekben nincsenek magyar tanítási nyelvű osztályok. Ahhoz, hogy ilyen osztályok nyílhassanak, fel kell mérnünk az igényt, mert csak akkor valósulhat meg ez az „álmunk", ha az érdeklődők száma elegendő lesz. Hasonló a helyzet az óvodák kérdésében is. Szerencsére a másik fél nem zárkózik el ezektől a kérésektől. Zoller Mihály, a Csemadok jb elnöke: - A március végi ülésen megváltozott az eredeti elképzelés. A tanács eszerint nem rendelkezik döntési jogkörrel, tehát nem meghatározó a tanács tagjainak nemzetiségi összetétele. Ezenkívül nem rendszeresen ülünk majd össze, hanem a problémák sürgőssége szerint. Tagjaink közé tartoznak most már a Kereszténydemokrata Klub és a Pedagógus Fórum képviselői is. Mivel a kisebbség nagyon érzékeny pontja az oktatásügy, ezért az első ülésen elsősorban ezzel foglalkoztunk. Koncepciót készítettünk az iskolaügy feltérképezésére a járásban. Határozatot hoztunk a szlovák nyelvoktatás módszertanának megváltoztatásáról. Be kell vallanom, hogy ez az ülés nem volt érzelemés problémamentes. Szélsőséges felszólalások, megjegyzések is elhangzottak, de ezeket sikerült helyes mederbe terelni. Elhangzott például szlovák részről, hogy a „magyaroknak meg kell tanulniuk szlovákul", ám azonnyomban ki is egészítették ezt a megállapítást azzal, hogy „nekünk kell megteremtenünk a feltételeket, hogy a gyerekek megtanulhassanak szlovákul". Ezzel csak azt szerettem volna illusztrálni, hogy a tanács tagjainak túlnyomó többsége tisztában van a dolgok komolyságával. A régi ideológia maradványa a járási lapunk is. Mi szeretnénk önálló magyar szerkesztőséget, sajnos pénz hiányában ez egyelőre nem megoldható. A nemzetiségi nézeteltérések legfőbb oka a tájékozatlanság. Úgy látom, zűrzavar uralkodik az emberek tudatában. Éppen ezért, ha a járás településeiből jelzések érkeznek hozzánk, azonnal a helyszínre megyünk, hogy nyílt párbeszéd formájában tisztázzuk a helyzetet. Szerencsére nagyon jó az együttműködés a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal. Melyek a nemzetiségi tanács további feladatai? Elsősorban ki kell dolgoznia egy programot, szociológiai felméréseket kell végezni a vegyes nemzetiségű falvak lakosságáról. Felméréseket kell végezni az oktatásügy területén is és tartós kapcsolatokat kell kiépítenünk egymással. A nemzetiségi tanács megalakulása itt Léván nem egetrengető dolog, de nagyon fontos. Fontos, hiszen segítségével legalább megismerjük, megismerhetjük egymást és így világos lesz a másik fél előtt is, hogy kéréseink jogosak. Bizony, más vegyeslakosú járásokban is alakíthatnának hasonló tanácsokat, mert ez csak hasznára válna mindkét félnek. Segítségükkel talán javítani lehetne a tájékoztatás színvonalán, könnyebben megismerhetnénk egymást, nem kerülhetne sor oktalan félreértésekre. PÓDA ERZSÉBET ÚJ SZÚ 4 1990. IV. 20. A Spektroprogram A jelzésű bútorsort már több mint egy éve gyártja a Domažlicei Bútoripari Vállalat. A sor tizenhárom, tetszés szerint összeállítható, pácolt anyagú, fényezett szürke szekrényből áll. Foto ČTK - Jiŕí Berger