Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-09 / 84. szám, hétfő

„íme az ember...! - Tőkés László" Beszélgetés a nagyváradi református püspökkel Sáfrán Istvánnak az év elején ilyen címen jelent meg ! könyve a temesvári lelkészről, akinek helytállása vezetett a romániai forradalomhoz a múlt év decemberében. Arról a Tőkés Lászlóról szól a megrázó kis kötet, akiről a könyv előszavában Bertha Bulcsu írta: „A pap bőrét valószínűleg az Isten mentette meg, személyesen". Nos, Tőkés László a múlt í hét közepén - ahogy már bej számoltunk róla - Pozsonyban járt. Akkor készült vele az alábbi beszélgetés. - Soha nem jártam még itt, először vagyok Pozsonyban, de a város szelleme, jelentősége ugyanolyan a csehszlovákiai magyarok számára, mint Kolozsvár, szülővárosom és Erdély székvárosa az erdélyi magyaroknak. így kifejezetten itthon érzem magam - mondta a pozsonyi várban, ahol találkoztunk. • A forradalom óta rendkívül megváltozott az ön élete. Addig szinte csak ott tartózkodhatott, ahová helyezték, majd át- meg áthelyezték. .. Azóta viszont bejárta szinte a fél világot... - Rendkívüli időket élünk, a rendkívüli idők pedig rendkívüli helyzeteket teremtenek és ugyanilyen magatartást követelnek. Ez időnként nagy megterhelés is, manapság például mindig álmos vagyok. # Riasztó hírek érkeznek Erdélyből, aggodalom tapasztalható itt is az ottani magyarságért, Tőkés Lászlóért, különösen ha ilyen jelszavakat hallani: „Le Tőkés Lászlóval!", „Le Temesvárral!" Azonban Temesvár mintha hú maradna a forradalom eszméihez. - Ott nem volt olyan virulens nacionalizmus, ezért is kezdődhetett ott a forradalom. Utána pedig itt alakultak ki lényegében demokratikus viszonyok, sőt magyar-román baráti társaság is alakult - elsőként. Temesvár mindenképpen a forradalom jelképe odahaza is, ezért a reakciós erők, a Vatra Romaneasca híveinek, a „Le Temesvárral!" lett a jelszava. A város továbbra is példa lehet njinden téren, hogy merre kell mennie az országnak a gazdaságban, a politikában vagy a nemzetiségek együttélésének útján. Mivel Temesváron és a Bánátban vagy tíz nemzetiség él együtt, kisebb a nacionalista, soviniszta jelenségek elburjánzásának az esélye. A Megbékélés Házának megépítésére konkrét lépéseket tettünk, s ez a Duna menti népek együttélésének jelképévé, a város pedig ennek központjává válhatna. • A jelenlegi helyzetben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre milyen szerep hárul? - Elsősorban a magyarság érdekeinek képviselete, jogainak védelme a legfőbb feladata. A szövetség jól viszonyul a kérdésekhez, bár sok ellenállásba ütközik - román részről. Éppen ezért fontos, hogy az egységet megteremtse a romániai magyarság körében, majd pedig a demokratizálódási folyamatban bekövetkezhet bizonyos differenciálódás is. Most az RMDSZ szövetségi rendszerébe tartoznak az egyes politikai erők, amelyek a magyarságot képviselik, újabban például a kereszténydemokrata párt is. • Egy belga újságírót idézek, aki azt mondta, hogy csak akkor hiszi el, hogy Romániában valóban felszámolták a nacionalizmust, a sovinizmust, ha a romániai gyermekek történelemkönyvében erről a forradalomról megírják: azzal kezdődött, hogy 1989. december 16-án a hon polgárai a kitelepítésre kárhoztatott református lelkész, Tőkés László védelmére keltek. Van erre esély? - Ezzel nincs hiba, mert ezt több rendben és több helyen elismerték, de utána igyekeztek elfelejteni és elmosni ezt a tényt már csak azzal is, hogy nem december 16-17ében, hanem december 22-kében jelölik meg a forradalom időpontját, noha a világon még nem láttunk olyat, hogy egy forradalmat a győzelmével, nem pedig a kezdetével jelöltek volna. Ez általánosan elismert, tudott dolog, komikus kis stílű ez a „feledékenység" és azok a próbálkozások, amelyek tagadják. 0 Akaratlanul is belehallgattam abba a beszélgetésbe, amelyet Gelu Panteanuval az ismert műfordítóval folytatott. Ó lelki népirtásról beszélt. - Van erre nekem egy másik régebbi keletű kijelentésem is, amikor azt mondták, hogy a falurombolás tulajdonképpen régen megkezdődött, és nem az épületekben, a településekben tettek kárt elsősorban, hanem az emberi lelkekben. Lebontották azokat a struktúrákat, amelyek falvainkban, városainkban lokálisan léteztek. • Manapság szinte már divatszóvá válta tolerancia. Tehát a tolerancia és a demokrácia ön szerint hogyan függ össze? Sokak szerint ez a többség számára azt jelenti, hogy a kisebbség viselje el a többségi akaratot. - Ez így talán csak mondvacsinált problémafölvetés. Véleményem szerint, csak a kölcsönös toleranciával kezdődhet a demokrácia, tehát az a minimális követelmény az emberektől, nemzetektől, pártoktól, csoportoktól, vallásoktól, hogy eltűrjék egymást békében, és ne bunkósbottal akarják megválaszolni az ellenfelek érveit. A kisebbség számára a tolerancia pedig eleve létkérdés, mert ha nem toleráns, akkor maga járja meg. • Odahaza kikiáltották önt valamiféle idegen hatalom tábornokának. -Hát... Mintegy vezényszóra, a Vatra Romaneasca felfutásának a kezdetétől, a marosvásárhelyi eseményekkel indult be egy ilyen mocskolódási, lejáratási kampány és ennek egyik legtűlzóbb megnyilvánulása, hogy névtelenül megjelent egy glossza a magát Nemzed Demokrata Pártnak nevező politikai csoportnak a lapjában. Abban írták, hogy valamilyen külföldi hatalomnak a tábornoka vagvok, s ha ez igaz, akkor áruló vagyok, beszennyezem a forradalmat, a forradalmárok vérét, és így tovább. Ezzel a lejáratási kampánnyal most mérgezik a román nép lelkét, persze politikai céllal, hogy népszerűségemtől és hitelemtől megfosszanak a románok körében, és „kiszigeteljenek", mint ahogy régebben is. A magyarsággal együtt a személyiségeink is ki voltak rekesztve, perifériára voltak szorítva a társadalomban. Egészen széles skáláját lehetne egyébként felsorolni a rólam hangoztatott rosszindulatú véleményeknek. A román metropolita szinte a Securitateval egybehangzóan hazaárulónak nevezett. • A tragikus események ellenére lát-e reményt a demokratikus kibontakozásra? - Véleményem szerint annyira átfogó folyamat a demokratizálódás Kelet-Közép-Európában, hogy ez alól Románia sem vonhatja ki magát. Olyan ez, mint teszem azt, egy időjárási front, amely ha tetszik, ha nem, átlépi a határokat és dominál a térségben. Ez a folyamat véleményem szerint feltartóztathatatlan. Az, hogy ez milyen kínkeservesen fog létrejönni, mennyi idő alatt és menynyi áldozat árán, az már más kérdés. Ebben a tekintetben elég nagy szorongással tekintek a jövő elébe. • Tehát most sokkal kevésbé optimista, mint decemberben volt? - Ez természetes, hisz olyannyira aktivizálódtak az elmúlt rendszer átmenetileg szunnyadó erői, hogy olykor bizony eltörpül amellett mindaz, ami előremutató volt decemberben. Azonban az is lehet, hogy utolsó erejét szedi össze a kiszenvedt rezsim és még ezt a csatát meg kell vívnunk, és akkor minőségileg más lehetőségek között tudjuk folytatni a megújulást. • Először járt Pozsonyban és Csehszlovákiában, először látogatott az itteni magyarok közé. Hogy érezte magát nálunk? - Én egy szellemi egységben érzem magam az itteni magyarokkal. A magyar tévé segítségével betekinthettem az itteni magyarok életébe, és erőt meríthettünk abból a küzdelemből, abból a helytállásból, amiről tanúságot tettek ezek a műsorok. Csak idő kérdése volt, hogy mikor jövök, és nagy örömmel tölt el, hogy itt lehetek életemben először. Eredetileg külön útra készültem, hogy meglátogassam az itteni egyházainkat és a magyarokat. De ez a mostani szimpózium meggyorsította jövetelemet, sajnos csak egy napig maradhattam. • Etika és politika - e két fogalom és összefüggéseik, helyes értelmezésük volt az, amelyet szem előtt tartottak e szimpózium szervezői. Miként látja On a kérdést? - Ennek a kelet-európai újjászületésnek egyik fő tényezője, egyik mozgató ereje az etikai dimenzióknak a visszatérése a politikába, ön éppen ezért kérdezhet egy lelkészt, vagy lelkipásztort erről, mert az én jelenlétem a romániai politikai élet- r ben is azt szemlélteti, hogy az egyházaknak az a politikai-erkölcsi tőkéje, amit megőriztek. Amitől nem rabolták meg az elmúlt diktarúra idején, az most működésbe lépett. Éppen ezért tartom fontosnak az egyházaknak a szerepét is. Hiszen tapasztalhatjuk, hogy minden országban fokozódik az egyházak szerepe, hogy az értékek válsága idején újból ilyen etikai értékeket keres a társadalom és ezeket az egyházakban találhatja meg, mert mást mindent megsemmisített a diktatúra intézménye. Szervezett értékeket képviselő virtuális erő csakis az egyházakban maradt, és ezért nőtt meg annyira a szerepük. Azért jöttem el ide, mert nagyon fontosnak tartottam ezt a kezdeményezést, összegyűjtötte Európa eme térségeinek a jeleseit és távlatot nyit egy szélesebb együttműködés előtt. • Bízik ön a kedvezőtlen jelenségek ellenére a szélesebb együttműködés megvalósíthatóságában? - Csakis ilyen összefogásban valósíthatók meg a demokrácia, a demokratizálódás eszményei, hiszen még - például Romániában - a demokrácia időleges visszavetése ellenére is sikerre vihető volna a demokrácia, ha a közép-kelet-európai összefüggésben gondolkodunk, ha szövetségesekre találunk a szomszédos országokban kölcsönösen. Az a legkomolyabb biztosítéka a sikernek, hogy egy általános folyamatról van szó, és elképzelhetetlen, hogy egyik vagy másik ország ettől függetlenítse magát. Igaz, sok az ellentmondás, és a valóság ezt egyértelműen nem támasztja alá. Ennek ellenére sem álom és nem utópia, de bíznunk kell és tennünk kell ezekért az eszményekért. Más kiút, más alternatíva nincs. Az akadályoknak nem szabad csüggedéshez, lemondáshoz vezetniük. • Ez bátorításként hangzik mind a romániai, mind a csehszlovákiai magyarság felé... - Közös sorsunk az, hogy kisebbségben éljünk. Ezt nem szabad drámaian és tragikusan felfogni, építőén kell hozzá viszonyulni, tudván, hogy végülis nem a határok a döntők, hanem a jogok, az, hogy hol bontakoztathatja ki az ember az életét, hol érezheti magát otthon. Attól ugyan még távol állunk, hogy otthon érezzük magunkat a szónak minden értelmében, de az a remény, hogy ezt az állapotot elérhetjük, értelmesebbé, tartalmasabbá teszi életünket. Abban a szellemben kell munkálkodni, hogy a határokon innen és azokon túl teremtődjék meg az a szellemi egység, amiből táplálkozhatunk, amihez mindannyiunknak hozzá kell járulnunk, hogy a helyenként szárnyaszegett, csüggedő hitünket megerősítsük és erőinket megsokszorozzuk. így képesek leszünk emberi hivatásunkat betölteni, éppen ott, ahol élünk: Montrealtól Szilágysomlóig, Pozsonytól Temesvárig. MÉSZÁROS JÁNOS Washington nem Wyoming (Folytatás az 1. oldalról) a taktika az, amiért a Fehér Ház ura odahaza is védekező állásba kényszerült. A látogatás harmadik napján tehát az elnök nyíltan figyelmeztette Sevardnadzet - s ez a diplomáciában már keménységnek számít -, hogy Moszkvának békés megoldást kell találnia. Kinek címezte ezt? Otthoni bírálóinak, akik határozottabb fellépésre és arra ösztönzik, hogy amilyen gyorsan csak lehet, ismerje el a független litván államot, vagy pedig Gorbacsovnak, akitől személyes üzenetet kapott? Ha elsősorban Moszkvának címezte, akkor már nem vagyok derülátó: amint Sevardnadze hazautazott, a szovjet hadsereg újabb látványos erődemonstrációt rendezett Vilniusban, amikor katonai helikoptereket köröztetett a litván fővárosban a saját parlamentjük és kormányuk mellett tüntetők feje fölött. Egyre kevésbé hihető számomra - kezdetben ugyanis nagyon hittem benne, mert hinni akartam - az a feltételezés, hogy Gorbacsov talán nem is tud arról, mit csinál a hadsereg Vilniusban, pontosabban: csak utólag szerez tudomást a dolgokról. Mert az olyan jóslatokban lehet valami, hogy Gorbacsovnak még meggyűlhet a baja a tábornokokkal, hiszen néhányszor már rálépett a tyúkszemükre, ezért most óvatos. Viszont azt pontosan tudja, hogy mit csinált most a szovjet parlament. Törvényeket hagyott jóvá a kilépés (nagyon kemény) feltételeiről, s ezeket visszamenőleg akarják majd érvényesíteni a litvánokkai szemben. Szerintem ez azért tisztességtelen, mert a szovjet alkotmány eddig is kimondta a nemzetek önrendelkezési jogát (egészen a kilépésig), de nem a litvánok hibája, hogy a mikéntet nem szabályozták, hogy soha, a Kreml egyetlen ura még csak álmában sem gondolt arra: lesznek nemzetek, amelyek egyszer megelégelik a moszkvai diktátumot. S bár naivnak tűnhet így beállítani a dolgot, mégis ki kell mondani: tény az, hogy kezdetben Gorbacsov sem gondolt rá. Mindez akkor is igaz, ha meg lehet érteni az elnök-főtitkár erőfeszítéseit a Szovjetunió széthullásának megakadályozására, és igaznak fogadjuk el azt is, hogy senkinek sem használna a Szovjetunió gyors szétesése - kiváltképp az amúgy is túl bonyolult európai helyzetben. Nem szívderítő az a lehetőség sem, hogy Gorbacsov és Bush május végén kezdődő találkozóján nem fogják aláírni az úgynevezett STARTszerződést a hadászati támadófegyverek korlátozásáról. Az indok: sok a nyitott kérdés, s ráadásul a tervezettnél két-három héttel előbb lesz a csúcs. Kétségeim azért vannak, mert ezek a tárgyalások nem ma és nem tegnap kezdődtek. Amikor 1987 decemberében aláírták az első szovjet-amerikai rakétaszerződést, még arról volt szó, hogy a következő évben megszületik a rakétafelező egyezmény is. Vagyis: 1988-ban. Most valóban csak az a két hét hiányzana? Nem Inkább az akarat? Örülni lehet annak, hogy történt bizonyos közeledés a német egyesítés megítélésében, bár korainak tartom azt a nyugati következtetést, amely szerint Moszkva sorozatos engedményeiből kiérezhetö: hamarosan egyet fog érteni azzal, hogy Németország a NATO tagja legyen (úgy, hogy a mai NDK területén szovjet csapatok is maradnának). Az előrelépésnek, ha még oly kicsi is, örülni kell. Az információkon viszont el kell gondolkodni. Márpedig diplomáciai forrásokból olyan jelzések érkeznek, hogy Bécsben, a hagyományos leszerelési fórumon a szovjet küldöttség mintha lassítaná a munkát. A hagyományos erők korlátozásáról is az idén kellene aláírni a szerződést. Ráadásul tagadhatatlan, hogy a hagyományos leszerelés kérdése és a németek NATO-tagsága egyre bonyolultabban fonódik össze - amikor a bécsi fórum megnyílt, ilyen problémára még senki nem számított. Jelenleg a Szovjetunió azt a nézetet vallja, hogy az egyesítés nemzetközi aspektusait - a katonai tömbökhöz való tartozást is beleértve - a négy plusz kettő tárgyalásokon kell megoldani. Viszont itt a hatokon kívül mások is beleszólást követelnek. Mindezt figyelembe véve már nem lehet felhőtlen az öröm, mert önkéntelenül is felmerül az emberben az időhúzás gyanúja. Összegzésül"a washingtoni tárgyalásokról: nincs pozitív vagy negatív következtetésem. Csak gondjaimat és kétkedéseimet tudom közreadni. MALINÁK ISTVÁN