Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-07 / 83. szám, szombat

Komáromra voksolok ÚJ szú 1990. IV. 7. öllős László egyik cikkében (Változatok a magyar főiskolára, Nap, 1990. febr. 9., 2. old.) csokorba szedte azokat a javaslatokat, amelyek a hazai magyar felsőoktatás megoldásra váró kérdésével kapcsolatban až utóbbi hetekben szóban és írásban elhangzottak. Majd cikke végén - igen helyesen - sürgeti a tisztázandók mielőbbi tisztázását. Most magam is ezt kivánom tenni, miközben - az eddig közölt reflexiókat kiegészítve -, hangsúlyozni szeretném, hogy a létesítendő felsőoktatási intézmény csak része egy nagyobb komplexumnak, a kisebbségi köz- és felsőoktatást, a kulturális és tudományos élet irányítását magába foglaló intézményrendszernek. Kell-e bizonyítanom, hogy e sokfelé ágazó rendszer valamennyi szférájában mily sürgetőek a tennivalóink? Aligha. Hiszen jól tudjuk, a hazai magyar tudományos és kulturális élet legtöbb területén a helyzet még az iskolákénál is aggasztóbb. Nincs tudományos könyvtárunk, dokumentációs és információs intézetünk, nyelv-, irodalom- és történettudományi, szociológiai, etnográfiai és folklórkutatásokat felvállaló intézetünk, nincs egyetlen tudományos folyóiratunk sem... Ezek nélkül pedig ma elképzelhetetlen korszerű oktatás. Ismétlem: e komplex intézményrendszernek csak része az önálló felsőoktatási intézmény. Ám olyan része - lévén legalábbis primus inter pares -, amely elősegíti a többi intézmény életre keltését és fennmaradását, mert ugyebár itt szerzi képzettségét a majdani tudományos kutató és szerkesztő, a könyvtáros és népművelő csakúgy, mint a lelkész, a tanár és tanító. Ebből egyértelműen következik, hogy a 700 ezres csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbségnek haladéktalanul konstituálnia kell egy olyan, több karral működő önálló felsőoktatási intézményt, amelyben helyet kap: az óvónő-, a tanár- és a lelkészképzésen kívül a népművelők, a könyvtárosok, az etnográfusok, az újságírók stb. képzése is, tehát valamennyi olyan szak, melyek az anyanyelvi kultúrához és képzettséghez szorosan kötődnek. A lelkész- és pedagógushiány közismert. Ám még nagyobb a hiány a kulturális élet oly fontos őrhelyein, mint a népművelés és a könyvtár. Ebből szükségszerűen következik: alaposan végig kell gondolnunk hogyan és miképp tudnánk e nincstelenségből mielőbb kilábalni, hogyan és miképpen valósulhatna meg, már holnaptól kezdve, a többévtizedes bűnös mulasztás pótlása. A számtalan feltétel közül most csak a legfontosabbat említem: az egy és oszthatatlan demokrácián, a jogegyenlőségen nyugvó kulturális önrendelkezés alapelvét, melynek betartását nyilvánvalóan az alkotmánynak kell szavatolnia. Csak így válik lehetővé, hogy a létünket meghatározó kérdésekben - anyanyelv, iskola, kultúra stb. - miénk legyen a döntés joga. Nem adományokat, nem patikamérlegen mért júttatásokat várunk. Azt akarjuk, ami bennünket megillet: a kisebbségi kollektív jogokkal egyidejűleg érvényesülő társadalmi igazságosságot. így az önigazgatáson alapuló joggyakorlás eredményeképpen, végre megszűnne az az áldatlan gyakorlat, hogy egy-egy intézményben, faluban, városban vagy akár országos viszonylatban a többségi nemzethez tartozók egzisztenciálisan érdekelve legyenek az adott igazságtalan jogállású helyzet fönntartásában. A példák közismertek, ezért felsorolásuk helyett köztársasági elnökünk szavait idézem: „A valódi demokrácia védi a kisebbségi nézeteket és a kisebbségi érdekeket". Úgy legyen. Az önálló magyar felsőoktatási intézmény ügyében miért adom a voksomat Komáromra? 1. Az önállósulandó magyar pedagógusképző kar tanszékeinek megteremtését, fejlesztését Nyitrán is az alapoknál kellene kezdeni - akárcsak Komáromban mivel a legtöbb tanszéken csupán egykettő a magyarul oktatni képes tanárok száma. Néhány tanszéken ennél többen vannak, ám másutt egyetlenegy sincs. Nyitrán csak a tanító- és tanárképző kar önállósulása jöhet számításba, amely (ha meg is valósulna?) nem sokkai jelentene többet a korábban létező magyar tagozatnál. Komáromban viszont a tudományegyetemi intézmény elve önálló lenne, s a pedagógusképzésen kívül felölelné az egyházak, kultúra, a tudomány, a népművelés munkásainak képzését, éspedig az alábbi, korszerűen tudományos kari tagoltságban: óvónő- és tanítóképző kar, bölcsészettudományi, természettudományi, hittudományi kar. Az a körülmény is Komárom mellett szól, hogy a nyitrai főiskola tanárainak jó 90 százaléka (akik magyarul nem oktatnak), akarva-akaratlanul érdekeltek a jelenlegi helyzet fenntartásában. Egy-egy tanszék tanári és segédszemélyzeti . állománya ugyanis nem fejleszthető korlátlanul - ennek anyagi és egyéb okai vannak ami azt jelenti, hogy a magyar tagozaton oktató s a szakosodást feltételező, tehát kívánatos személyi állományú tanszéki csoportok létrehozása óhatatlanul ama kilencven százalék rovására, arányos csökkentése árán történhet... 2. Manapság minden átlagember tudja, a pedagógusképzés egyik kulcskérdése a gyakorlóiskola. Mégis, évtizedek során úgy alakult (azaz torzult!), hogy a magyar pedagógusokat képző intézménynek Nyitrán nincs - sohasem volt! - gyakorlóiskolája. íme a kisebbségi oktatás torzulásainak egyik kirívó példája... Azt viszont inkább csak a szakmabeliek tudják, hogy e szép, de göröngyös pályán elindulónak, a pedagógusjelöltnek, az első gyakorló lépések megtétele idején mily szoros és állandó kapcsolatban kell lennie a vezető tanárokkal. A tanítási órára történő felkészülés során nemcsak a vezetőtanár szakmai útbaigazításait kell igénybe vennie, sőt az óra menetét lépésről lépésre megtanácskoznia, hanem a tansegédeszközökből is általában a helyszínen kell készülnie, és bizony kívánatos, fTogy valamelyest a tanulókkal is megismerkedjék. Röviden: a gyakorlóiskola nélkülözhetetlen műhely. Nyitráról eddig a tanítójelöltek a 17 kilométerre fekvő nagycétényi alapiskolába jártak gyakorlatra, a jövő tanévtől azonban számuk duplájára emelkedvén, egy részüknek már a távolabbi (38 km) érsekújvári iskolákban kell gyakorolniuk, miként a tanárjelölteknek is. Nos, úgy vélem, ez az abszurd és számunkra méltánytalan helyzet tovább tarthatatlan. A problémát végre meg kell oldani, s ennek manapság - miután a zoboraljai magyar iskolák a korábbiak egyharmadára apadtak - csak egyetlen módja lehetséges: az áttelepülés. 3. Egyetemek, főiskolák alapításakor - lévén országos hatósugarú intézmények - felettébb fontos szempont a környezet megválasztása. (gy van ez a legrégibb európai egyetemek alapítása óta napjainkig. A megválasztandó kulturális és institúcionális környezeti kívánalmakat: mindig az oktatás sajátos feladatai határozzák meg. Lehettek és voltak is különbségek a műszaki, illetve tudományegyetemet alapítók között, abban azonban rendre egyetértettek, hogy a létesítendő egyetemnek ingergazdag környezetben kell felépülnie. Éspedig azért, mert az egyetemŕSfát óhatatlanul a kulturális és szociális környezet is alakítja, formálja, neveli. Napjaink oktatási, nevelési alapelveinek egyik követelménye, hogy a napi 8-10 órát tanuló bölcsészhallgató hetente jusson el színházba vagy koncertre, képtárba vagy múzeumba, s hetenként rendszeresen áldozzon önképzőköri kedvtelésének. Van-e nekünk ingergazdag nagyvárosunk, mely a szóban forgó igényeket maradéktalanul kielégítené? Nincs, Nyitra nem az, ma még kevésbé, mint harminc évvel ezelőtt. Nyitra szlovák város. Hogyan kerülhetett ide a magyar pedagógusképzés, s maradhatott itt ennyi ideig? Úgy, hogy a hatalom, szokásához híven, megkérdezésünk nélkül döntött. Voltak, akik szót emeltek ellene a legfőbb helyen (Komárom már akkor szóba került), meghallgatták őket, ám minden igyekezetük hiábavaló volt. Később pedig már ilyesmit szóvá sem lehetett tenni... Ma sem kérdeznek, sőt arról igyekéznek meggyőzni - most mások -, hogy legjobb nekünk úgy, ahogy volt és van, sőt törekvéseinkre mind gyakrabban sütik rá a szeparatizmus bélyegét. Komárom sem az a nagyváros ma még, amely hiánytalanul megfelelne az „egyetemi város" szerepkör betöltésére - de: a város és tágabb környéke magyar lakosságának túlsúlya, az ebből eredő intézményes adottságai, általános és középiskolai hálózata, színháza, egyszóval nyelvi és kulturális környezete igenis alkalmassá teszi a feladatra. Ne feledjük azt sem, hogy a létesítendő intézmény a maga mennyiségi és minőségi gyarapodásával hatékonyan és előnyösen befolyásolná a város sokoldalú kulturális fejlődését. S végül mellette szól földrajzi fekvése, vagyis két magyarországi nagyváros: Győr és Budapest közelsége. Ez megkönnyíti például a tanárok utazását. Nélkülük ugyanis - különösen az első években - a kívánatos intézeti struktúra s a tudományos színvonal kialakítása elképzelhetetlen. 4. Kisebbségi létünk nyolcadik évtizedében végre lehetőség nyílik számunkra, hogy önálló felsőoktatási (egyetemi) intézetet alapítsunk. Ezt a kivételes alkalmat ragadták meg - elsőként - Komárom szellemi vezetői, vállalva ezzel nemcsak tetemes anyagi áldozatot, hanem az alapítással járó gondokat és nehézségeket is. Fejtegetéseim 'során nemcsak azért hangsúlyoztam oly határozottan az önállóság fontosságát, mert harminc év tanári tapasztalatai erre kényszerítenek, hanem azért is, mert szent meggyőződésem: új feltételek között az újat, a korszerűt könnyebb és célszerűbb létrehozni, mint a régi helyen, a már elhalóban levőt újraéleszteni. RÉVÉSZ BERTALAN A Komáromi Városi Művelődési Ház Téka kisszínpada Varga Róbert művészeti vezető irányításával nagy sikereket ér el prózai-zenés műsoraival, amelyekben főleg a fiatalok számára mutatja be napjaink történéseit. Megalakulása óta több ízben nyert első illetve második díjat különféle járási és kerületi versenyeken. A képen Varga Róbert (baloldalt) megbeszélést tart a stúdiószínpad tagjaival. • (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK) Hetvenéves a Szlovák Nemzeti Színház. Ez alkalomból mutatta be a minap a Bernarda Alba háza című balettet Felvételünkön a kubai Ivan Tenorio vendégkoreográfus próba közben. (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK) Új törvény Pontos megfogalmazások, demokratikus garanciák A demokrácia megteremtéséhez elsősorban demokratikus, világos és félremagyarázhatatlan törvényekre van szükség. Közhelyszerű megállapítás? Ma még sajnos nem annyira, mint amennyire azt szeretnénk. Biztató azonban, hogy legalábbis megkezdődött a demokratikus törvények megalkotása. Ezek közé tartozik a március 27-én elfogadott Gyülekezési Törvény is. Elfogadásának időszerűségét a leginkább talán a három nappal későbbi pozsonyi tüntetés bizonyítja. Mint ismeretes, a Szlovák Nemzeti Tanács épülete előtt nacionalista színezetű tüntetést szerveztek. Az új törvény szerint már egyértelműen tilos gyülekezni (tüntetni, felvonulni) a törvényhozó testületek épületei körülötti százméteres körzetben, illetve azon helyek körülötti százméteres körzetben, ahol a törvényhozó testületek éppen üléseznek. Ugyanakkor a gyülekezés szervezője legalább öt nappal a rendezvény időpontja előtt köteles értesíteni az illetékes nemzeti bizottságot szándékáról, s a bejelentésében feltüntetni többek között a gyülekezés célját, megtartásának a helyét és időpontját, a rendezvény résztvevőinek feltételezett számát stb. Az új gyülekezési törvény bemutatása kedvéért maradjunk még egy pillanatra a pénteki tüntetésnél. Köztudottá vált, hogy a másfélezres tömeg eltorlaszolt egy kulcsfontosságú útvonalat, s ezért többezer embernek kellett más közlekedési lehetőséget találnia, egyes peremkerületek szinte elszigetelődtek a várostól. Az új törvény lehetőséget ad a nemzeti bizottságnak arra, hogy a rendezvényt betiltsa, illetve feloszlassa, ha az a lakosság érdekeivel ellentétben korlátozná a közlekedést és az ellátást. A nemzeti bizottság betilthatja a rendezvényt akkor is, ha azt olyan helyen tartanák, ahol a résztvevők egészsége veszélyeztetve lenne, illetve akkor is, ha ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben egy korábban érkezett bejelentés szerint kellene más gyülekezést tartaniá. A nemzeti bizottság viszont köteles betiltani a gyülekezést, ha az az állampolgárok személyes, politikai vagy más jogainak tagadására, esetleg korlátozására irányulna, nemzetiségük, származásuk, politikai felfogásuk, vallási meggyőződésük stb. miatt, vagy gyűlölködés, összeférhetetlenség szítására. Ugyanígy köteles betiltani a bejelentett gyülekezést akkor is, ha az erőszakra, durva illetlenségre vagy az alkotmány és a törvények megsértésére szólítana fel. És lám, már megint a tiltásoknál, korlátozásoknál tartunk. Ez a törvény viszont mégsem hasonlítható össze az ötvenes évek elején elfogadott gyülekezési törvénnyel. Az 1951-ben jóváhagyott törvény korlátlan lehetőséget biztosított a járási nemzeti bizottságnak a gyülekezetek betiltására és feloszlatására. Betilthatta például azokat a rendezvényeket, amelyek célzata, sőt „lefolyása" veszélyeztethette volna az állam fontos külpolitikai érdekeit, s azokat a rendezvényeket is, amelyek a szocialista rend ellen irányulnának, (bár máig sem tudjuk, mitől volt szocialista a csehszlovákiai szocializmus), vagy amely másként veszélyeztethetné a közrendet. Valódi gumiszabályok voltak ezek. Úgy lehetett bővíteni a tiltás lehetőségeit, ahogy az a hatalomnak éppen megfelelt. Nyilván abszurd példa, de az említett rendelkezések alapján betilthatták volna még a május elsejei felvonulást is azt követően, hogy a nyolcvanas évek végén egy forrófejű diák záptojással dobálta meg az SZLKP ünnepi tribünről integető és mosolygó főelvtársait. Végül is ki zárhatta volna ki azt a lehetőséget, hogy a következő május elsejét valaki ismét egy ilyen - nyilvánvalóan „szocialistaellenes", sőt a szocialista közrendet „veszélyeztető" - merényletre használja fel. Az új gyülekezési törvény ezeknek a korlátozó rendelkezéseknek félremagyarázhatatlan rögzítésére törekszik. Pontosan körülírja azokat az eseteket, amikor a nemzeti bizottság nem engedélyezheti a gyülekezést, illetve aprólékosan megállapítja, milyen körülmények között áll azt jogában betiltani vagy feloszlatni. Ebből a szempontból nyilván érdekes, hogy a nemzeti bizottság még a nem bejelentett rendezvényt sem jogosult feloszlatni, hačsak nem állnak fenn olyan körülmények, amelyek a gyülekezés előzetes betiltását indokolhatták volna. A rendezőt viszont ilyen esetben is felelősségre vonhatják szabálysértésért. Fontos garanciája a gyülekezési jognak, hogy a gyülekezés rendezője a bírósághoz fordulhat, ha a nemzeti bizottság betiltja vagy feloszlatja a rendezvényt. Figyelemre méltóak a törvény büntető rendelkezései is. Szabálysértésért legfeljebb 1000 korona összegű bírsággal sújtható az, aki megsérti a Gyülekezési Törvény egyes rendelkezéseit, például az a résztvevő, aki fegyverként használható tárgyat tart magánál abból a célból, hogy azt erőszakos cselekményre vagy fenyegetésre használja fel, esetleg lőfegyvert vagy robbanóanyagot. A Büntető Törvénykönyvet kiegészítő paragrafusokból pedig kiderül, hogy a törvényhozó súlyosabb büntetést rendel annak, aki az alkotmányos gyülekezési jogot megsérti, mást erőszakkal és fenyegetéssel korlátoz gyülekezési vagy társulási jogában, s mérsékeltebb büntetést annak, aki visszaél a gyülekezési joggal, amely a törvény szerint ,,a véleménynyilvánítás szabadságát és az állampolgárok más alkotmányos jogait és szabadságait szolgálja, továbbá az információ- és véleménycserét, a közügyek megoldásában való részvételt a nézetek és állásfoglalások kinyilvánításával." A törvényt többször is átolvasva voltaképpen csak egy, talán mellékesnek tűnő kérdésre nem találok választ. Mi a gyülekezés? Vagy sarkítottabban fogalmazva, hány ember csoportosulása tekinthető olyan gyülekezésnek, amelyet öt nappal előre jelenteni kell? Vigasztaló viszont, hogy kifejezett rendelkezés szól arról, hogy a szolgáltatásokkal és az állami szervek tevékenységével kapcsolatos gyülekezetek nem esnek a Gyülekezési Törvény hatálya alá. Korlátlan sorakozási szabadságot élvezhetünk tehát a jövőben is. FEKETE MARIAN