Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-29 / 101. szám, vasarnap

Ma: Gorbacsov-De Maiziére találkozó Lengyel szerződéstervezet a jövőbeni viszonyról az egységes Németországgal (ČSTK) - Tegnapi számunkban már tájékoztattunk róia, hogy Lothar de Maiziére a Szovjetunióba utazik. Az NDK kormányfője nagy jelentő­séget tulajdonít ennek a látogatás­nak, melynek során találkozik Mihail Gorbacsovval is. A TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában megállapította: a két német állam egyesítésének folyamata jelenleg megelőzi az összeurópai folyamatot. Épp ezért a páneurópai biztonsági rendszer megteremtéséig szükségesnek tart­ja az átmeneti modellek kidolgozá­sát. Ez a legfőbb feladat, amellyel foglalkozni kellene a négy plusz ket­tő tárgyalásokon is. De Maiziére hangsúlyozta, demi­litarizálni kell mindkét katonai-politi­kai tömböt. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy sikereket érnek el a bécsi tárgyalásokon és a küszöbönálló szovjet-amerikai csúcson. Ezek a sikerek ugyanis biztosítanák az alapot az átmeneti modellekhez. A továbbiakban arra is rámutatott: már most át kellene gon­dolni, hogy miként lehetne biztosíta­ni a két német állam egyesítése után az NDK és a Varsói Szerződés többi tagállamai közötti megállapodások hatékonyságát. Az elképzelés Né­metország semlegességéről nem felel meg a kornak, inkább a tömbö­kön belüli gondolkodásmódot tük­rözi. Az NDK és az NSZK hadserege, a jövőben széles alapokon kíván együttműködni. Ebben állapodott meg a pénteki találkozón Gerhard Stoltenberg és Rainer Eppel­mann, a két ország védelmi minisz­tere. Pénteken Berlinben folytatódott a pénzügyi unióról szóló német-né­met tárgyalások második fordulója. Hans Tietmeyer, a nyugatnémet küldöttség vezetője szerint a meg­beszélések nagyon hasznosak vol­tak. Günther Krause, a keletnémet partner szerint azonban még vannak problémák, de ezek megoldhatók. A tárgyalások újabb fordulóját a jövő hét elején Bonnban tartják meg, s ezen várhatóan részt vesz Helmut Kohl nyugatnémet kancellár is. Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter pénteken jegyzéket adott át az NDK és az NSZK varsói nagykövetének. A dokumentum tar­talmazza a Lengyelország és az egységes Németország közötti, a kölcsönös kapcsolatok alapjairól szóló szerződés tervezetét. A jegy­zéket a lengyel külügyminisztérium készítette elő. Május elseje Moszkvában is más lesz (ČSTK) - A változások szimbólu­ma lesz az idei moszkvai május 1-je. A klasszikus, gondosan túlrende­zett, a pártszervek által szigorúan irányított felvonulás helyett a Vörös tér. az idei május elsején a tömegeké lesz. Az ünnep megrendezését elő­ször bízták a szakszervezetekre és a moszkvai városi tanácsra. Jurij Prokofjev, a moszkvai vá­rosi pártbizottság első titkára közöl­te, hogy a felvonuláson mindenki részt vehet, ami talán a legnagyobb újdonság. Szavaiból azonban nem tűnt ki, hogy ki is kap helyet a tribü­nön. Egy biztos: nem az SZKP KB Politikai Bizottsága. A szervezők meghívták Mihail Gorbacsovot, az elnöki tanács tagjait és természete­sen a szakszervezetek, a városi ta­nács és a pártbizottságok képvise­lőit. Václav Havel izraeli sajtóértekezlete A Baker-terv jó alap a tárgyalásokhoz (ČSTK) - Mint arra már tegnapi számunkban utaltunk, Václav Havel köztársasági elnök, mielőtt elutazott Izraelből, sajtóértekezletet tartott. Az újságírók elsősorban a közel-keleti konfliktus rendezésének lehetőségei felől érdeklődtek. Havel ezzel összefüggésben elmondta: Jicchak Samir kormányfő nem kérte meg arra, hogy valamilyen üzenetet ad­jon át Arafat úrnak. Tájékoztatott viszont arról, a PFSZ elnöke meg­kérte őt, hogy közölje az izraeli ve­zetőkkel: James Baker amerikai külügyminiszter ötpontos békeprog­ramja alapján kész bárkivel tárgya­lásokat kezdeni. Havel hangsúlyozta, bízik abban, hogy Izrael előbb vagy utóbb békét köt arab szomszédjaival. Vélemé­Lengyelország Visszatérés a korábbi ünnepekhez Nemcsak Katynban volt mészárlás (ČSTK) - A tervezettnél egy nappal tovább tartott a lengyel szejm ülése, ame­lyen főleg a külpolitikai kérdésekkel fog­lalkoztak. Skubiszewski külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy a „korábbi nómenklatúrából" 22 nagykövetet hívtak vissza. A képviselők nem fogadták el Jaruzelski államfő azon javaslatát, hogy július 22-e maradjon meg nemzeti ünnep­nek (1944. július 22-én tették közzé a Moszkva-barát emigráns kormány ma­Hun Sen pálfordulása (ČSTK) - Hun Sen kambodzsai kor­mányfő hajlandó beleegyezni abba, hogy a vörös khmerek részt vegyenek az or­szágot az általános választások előtt igazgató ún. legfelsőbb tanácsban, s ma­gukon a választásokon is - jelentette tegnap Bangkokban Claude Cheysson, az Európai Parlament küldöttségének a vezetője, aki Kambodzsából utazott a thaiföldi fővárosba. A volt francia kül­ügyminiszter elmondta, hogy ezt Hun Sen hivatalosan közölte vele. A mostani EP­küldöttség volt a legmagasabb rangú nyu­gat-európai delegáció, amely 1978, a vö­rös khmerek megdöntése óta Kambod­zsában járt. nifesztumát, amely felszólított a népi Len­gyelország építésére, az államosításra. Ezért a lengyelek ezt tekintik kommunista ünnepnek.) A határozat értelmében a len­gyelek visszatértek korábbi nemzeti ün­nepükhöz, május 3-hoz. 1791-ben azon a napon fogadták el az ország első de­mokratikus alkotmányát. Jaruzelski szóvi­vője elmondta, hogy az államfő szemé­lyes meggyőződése ellenére tiszteletben tartja a parlament akaratát, s aláírja a tör­vényt. Ugyancsak pénteken hagyták jóvá azt a határozatot, amely üdvözli, hogy a Szovjetunió beismerte: a sztálini NKVD a felelős a katyni mészárlásért. Ugyanak­kor Varsó elvárja, hogy a Szovjetunió választ ad más tisztázatlan kérdésekre, s foglalkozni fog a jóvátétel kérdésével is. Mint ismeretes, 1940-ben az NKVD hoz­závetőleg 15 ezer lengyel katonatisztet mészárolt le, de a katyni erdőben levő tömegsírokban csak valamivel több mint 4000 katona holttestét találták meg. Ezért Lengyelország választ vár arra a kérdés­re, hogy hol ölték meg és temették el a sztarobelszki és osztaskovi táborokban fogva tartott lengyeleket. nye szerint Baker terve jó alap a tárgyalásokhoz. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy rövid látogatása alatt sikerült felújítani a hagyományosan jó kapcsolatokat Izraellel. Sikerként könyvelte el a kölcsönös együttmű­ködésről szóló konkrét megállapo­dásokat. Szaddam Husszein iraki elnök nemrégi fenyegetéseivel kapcsolat­ban megjegyezte: a béke feltételezi a kompromisszumkészséget, azt, hogy az egyik fél megértse a mási­kat. Husszein kijelentései azonban nemigen segítik elő a béke megte­remtését. Az elnök megerősítette, hazánk kész megkötni a szerződést a köz­vetlen légi összeköttetésről Izraellel. Mint ismeretes, a tárgyalásokon az is szóba került, hogy Prága lehetne a szovjet zsidó kivándorlók tranzitál­lomása. Havel szerint mindenkinek joga van arra, hogy elhagyja hazáját és visszatérhessen oda. Ebben a szellemben kívánunk segítséget nyújtani, de üdvözölnénk, ha némi garanciát kapnánk arra, hogy a Szovjetunióból távozó zsidókat nem a megszállt arab területeken telepítik le. Cseh-lengyel kapcsolatok (ČSTK) - Petr Pithart cseh kormányfő befejezte háromnapos lengyelországi munkalátogatását. Pénteken az alsó-szi­léziai Szolidaritás szervezet elnökével, Wladyslaw Frasyniukkal és több más Szolidaritás-vezetővel tárgyalt. Tegnap pedig a walbrzychi vajdaság vezetőivel tanácskozott, főleg e vajdaság és a Kelet­csehországi kerület együttműködéséről, valamint a határmenti közvetlen kapcso­latok felújításáról volt szó. „Stop Stonavának" jelszó jegyében rendeztek tegnap, tiltakozásokat Tešín­ben, Český Téšínben és Karvinában, len­gyelek és csehek közösen, a helyi kok­szoló építése ellen. Az akciót a Lengyel­-cseh-szlovák Szolidaritás, a karvinái Ekofórum és a téšíni Polgári Fórum szer­vezte. Nagyhatalmi lovagiasság Bár még egy hónap hátra van a Gorbacsov-Bush találkozóig, már most is megfigyelhető a világpolitika minden lényeges eseménye kap­csán, hogy a résztvevők fél szem­mel előre, a csúcsra kacsintgatnak. Fontos találkozókból, tárgyalásokból pedig annyi van - és lesz - e napok­ban, hogy eligazodni is nehéz közöt­tük. A német egyesítés felgyorsult folyamata, a közép- és kelet-európai változások ismét rávilágítottak a két nagyhatalom viszonyának kiemelke­dő szerepére a nemzetközi életben, másrészt pedig újfent előtérbe he­lyezték a politikai változások miatt meg-megtorpanó leszerelési tárgya­lásokat. Rövid hetek alatt is alapvetően változhat a nagyhatalmi kapcsolatok képlete. Ennek lényegét abban lá­tom, hogy a korábban rendkívül of­fenzív gorbacsovi külpolitika különö­sen most, a litván válság miatt de­fenzívába szorult. S a másik fél ezt nem használta ki propagandacélok­ra, Bush rendkívül mértéktartóan, ugyanakkor határozottan Gorbacsov hóna alá nyúlt. A romantikus lovagi­as párbajok jutnak erről eszembe, amikor a hős visszaadja ellenfelé­nek a kezéből kiütött kardot. Mert azáltal, hogy a korábbi figyelmezte­tések és fenyegetőzések ellenére Bush mégsem döntött a Moszkva elleni gazdasági szankciók mellett (válaszul a Litvánia elleni gazdasági blokádra), az amerikai elnök lénye­gében a május végén kezdődő csú­csot mentette meg. Sőt, csütörtökön Washingtonban bejelentették, elv­ben megállapodtak annak a Moszk­va számára rendkívül fontos, koráb­ban sosem élvezett előnyöket bizto­sító szovjet-amerikai kereskedelmi szerződésnek a tartalmában, ame­lyet majd a két vezető fog aláírni. Újfent beigazolódott, hogy az ap­rócska Litvániáért Washington nem ,,áldozza fel" a szovjet peresztrojkát és személyesen Gorbacsovot. Ráa­dásul ezzel a nyugat-európai szö­vetségesek is egyetértenek. Gorbacsovot tehát ismét lélegzet­vételhez juttatták: oldja meg a saját szája íze szerint - persze minél előbb és minél kevesebb erőszakkal - a litván problémát. Mert azt min­denki érzi, bárhogyan is érvel a Kreml, a blokád igenis erőszakos eszköz, ha gazdasági is. S mivel semmit sem adnak ingyen, önkénte­lenül felmerül az emberben a kér­dés: mivel törleszt majd ezért Gor­bacsov? A nyugat-európai állásfog­lalást is figyelembe véve a legké­zenfekvőbbnek az Európa súlyponti kérdésében, a német egyesítésben teendő engedmények látszanak. Az engedmények helyett talán jóváha­gyást, rábólintást is lehetne monda­ni, hiszen az események olyan irányban fejlődnek, hogy a Kreml egyre kevésbé akadályozhatna meg valamit ez ügyben - legalábbis anél­kül, hogy súlyosan ne veszélyeztes­se a saját presztízsét. Ez persze csak magánvélemény, a csúcson bizonyára elválik majd, hogy hajlandó-e Moszkva az újabb kompromisszumokra. De lehet, már korábban, hiszen a jövő szombaton kezdődik a négy plusz kettő konfe­Ú J SZÚ 3 1990. IV. 29. Moldávia K ét értelemben is helyénvaló a címben feltett kérdés a Szovjetunió délnyugati tagköztársasága esetében, ahol ugyanazok a problémák várnak megoldásra, mint a Balti­kumban vagy a Kaukázusban, de említhetném Ukrajnát is. Az egykoron szilárdnak hitt varrá­sok hevenyészett fércelésnek bizonyulnak, s az unió recseg-ropog. Valóban már csak idő - s a kiválási törvény ismeretében: türelem - kérdése a széthullás. Mit is akarnak a moldovánok? Nemzeti és gazdasági függetlenséget, nemzeti nyelvük rangjának emelését, végső soron kiválást a szövetségből. Van, ami már sikerült, van, ami beindult, de sok még a megvalósulatlan terv. Vegyük sorjában. Moldávia volt az első szovjet köztársaság, amely államnyelvvé nyil­vánította a nemzeti nyelvet. Lett is nagy felzú­dulás! Moszkva alig győzte bírálattal és a nem moldovánok nemzeti érdekeinek, emberi jogai­nak elszánt védelmezésével. Érdekes (vagy inkább érthető) módon, egyáltalán nem titkolt szimpátiával fogadta, hogy a köztársaság má­sodik legnagyobb városában, az orosz többsé­gű Tiraszpolban heves tüntetések kezdődtek a döntés ellen, a város és környéke kinyilvání­totta függetlenségét Kisinyovtól, s az oroszt deklarálta hivatalos nyelvként. A ,,függetlenségi nyilatkozatot" egyébként máig sem vonták vissza... Nem maradt, nem maradhatott ennyiben a dolog: a köztársasági parlament újra elővette a törvényt - és módosította. A moldován lett ugyan az állami nyelv, s a népfront követelései­nek megfelelően a cirillbetús írásból visszatér­tek a latinbetüsre, de ezúttal az orosz nyelvet is alkotmányosan a köztársaság népei közti érint­Hol a határ? kezés nyelveként ismerték el. A várakozások­kal ellentétben azonban egyik felet sem elégí­tette ki ez a valóban példásnak tűnő kompro­misszum. (A köztársaság lakosságának 64 százaléka moldován, 14 százaléka ukrán, 12 százaléka orosz, a fennmaradó 10 százalék bolgár, gagauz - ők a kunok leszármazottjai, saját nyelvvel rendelkező rokonai - és zsidó.) Bevallom, nagyon meglepett, amit a csatáro­zások őszi fordulójában kezdett követelni a népfront. Nevezetesen a csatlakozást Romá­niához. Ne feledjük, az „anyaországban" akkor még Ceausescu volt hatalmon! És szó se róla, ez nagyon jól jött neki. De hál' istennek, nem segített rajta. Engem viszont meggyőzött arról, hogy a Moldáviai Népfront lépéseit nem kizáró­lag a jogos nemzeti követelések, a tiszteletet parancsoló, feléledt nemzeti öntudat motiválja, hanem a - ha nem is vak, de - szemellenzős nacionalizmus, amely az „anyanemzetnek" is sajátja. Talán túl kategorikus ez a kijelentésem, de nem tudok árnyaltabban fogalmazni, ha Marosvásárhelyre gondolok... Ilyen előzmények után - bár Bukarestben már nem a véreskezű diktátor uralkodik - mégis nyugtalanítóak azok a hírek, melyek szerint a népfront hívei fel akarják számolni a határvé­delmi berendezéseket, hogy a moldován és a román nép „barátkozhasson egymással". A határ lenne ennek az akadálya? Aligha. Más van emögött. Én úgy látom, az ilyen valóban felelőtlen tetteket nemcsak a határ szovjet olda­láról szítják. I gaz, hogy nem a legtisztességesebb, ha­nem a Molotov-Ribbentrop-paktum értel­mében került Besszarábia és Eszak-Bukovina a Szovjetunió kötelékébe. Igaz, hogy a köztár­saság virágzó mezőgazdaságát nagyrészt tönkretette, nemzeti jellegét alaposan megvál­toztatta az erőltetett iparosítás. Igaz, hogy év­tizedeken keresztül háttérbe szorult a moldován nyelv, minek következtében nem a kívánt mó­don fejlődött a nemzeti kultúra.'Ha ezek alapján önállósulását követelné Moldávia, azt mondom: helyes, jogos. De a most felszínre törő „határ­talan" vágyak - szerintem - óvatosságra inte­nek. Bár ne lenne igazam! GÖRFOL ZSUZSA rencia a külügyminiszterek részvé­telével, s ebből az alkalomból Se­vardnadze és Baker különtárgyalá­sokat is folytat. Talán e feltételezéseket támaszt­ják alá azok a vélemények, amelyek szerint a német egyesítés külső fel­tételeiről tárgyaló négy plusz kettőt már négy plusz egynek is lehetne nevezni, mert a két német kormány álláspontja csaknem teljesen azo­nos. Továbbá: a csütörtöki nyugat­német-francia csúcson szintén sike­rült tisztázni az egyesítés korábban vitatott kérdéseit. Ami a leszerelést illeti, már frázis­sá vált azzal kezdeni, hogy vannak jó és vannak rossz híreink. Előre kell bocsátani: minden további megálla­pítás során figyelemmel kell lenni arra, hogy e területet is alapvetően befolyásolja a szovjet belpolitikai helyzet és az európai politika állása. Rossz hír az, hogy a bécsi hagyo­mányos leszerelési fórum, a hu­szonhármak tárgyalásainak csütör­tökön befejeződött 6. fordulója nem hozott lényeges előrelépést, s tekin­tettel a helsinki folyamat 35 államá­nak tervezett csúcstalálkozójára, az osztrák fővárosban tárgyaló küldött­ségek időzavarba is kerülhetnek. Az az általános vélemény alakult ki, hogy a szovjet delegáció lassította a munkát, csakúgy, mint Budapes­ten, ahol a Nyitott égbolt konferencia második szakasza zajlik. Állítólag minimális az esélye annak, hogy május 12-én a huszonhárom kül­ügyminiszter aláírhatja a záródoku­mentumot. Kérdés, hogy milyen ál­láspontra helyezkedik majd e té­mákkal kapcsolatban a NATO Taná­csának jövő szerdán kezdődő ülése. Jó hír viszont, hogy Kohl és Mit­terrand is hangsúlyozta: még az év vége előtt meg kell kötni a megálla­podást Bécsben az európai hagyo­mányos fegyveres erők és fegyver­zet csökkentéséről. Kettejük közös javaslata pedig, hogy ezt követően, 1992-ig új, az összes leszerelési kérdést átfogó tárgyalásokat kell kezdeni az európai biztonsági folya­mat keretében. Ennek kedveznek a jelenlegi folyamatok, nemcsak kontinensünkön, hanem az amerikai katonapolitikában is. Washington az elkövetkező öt-hat éven belül egy­negyeddel akarja csökkenteni szá­razföldi csapatainak létszámát. Che­ney védelmi miniszter pedig tegnap­előtt ismertette újabb, takarékos ja­vaslatait a törvényhozásban. Főleg a légierő fejlesztését szorítaná visz­sza, például a „láthatatlannak" is nevezett szupermodern B 2 típusú repülőgépekből 132 helyett a Penta­gon csak 75 darabot, a C 17-esek­ből pedig 210 helyett csak 120-at rendelne. Ha e terveket elfogadják, elmondhatjuk, hogy az utóbbi 50 évet tekintve még sohasem voltak olyan alacsonyak az amerikai csa­patlétszámok, mint 1995-ben lesz­nek. MALINÁK ISTVÁN EK-csúcs Dublinban (ČSTK) - Az írországi Dublinban tegnap megkezdődött az Európa Tanács - az Európai Közösségek legfelsőbb szerve - egynapos ülése. A rendkívüli konferencia napirendjén szerepelnek a német egyesítéssel kapcsolatos kérdések, valamint Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl bonni kancellár ja­vaslata a nyugat-európai tizenkettek politikai uniójának megteremtéséről. A tanácskozáson Charles Haughey ír kormányfő elnököl. Velajati vádjai (ČSTK) - Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter pénteki New York-i sajtóértekezletén megerősítette, to­vábbra is érvényben van az a halá­los ítélet, amelyet Khomeini ajatol­lah 14 hónappal ezelőtt hirdetett ki Salman Ruhsdie brit író felett. A sajtókonferenciát félbeszakítot­ta az Egyesült Államokban élő há­rom iráni tüntető. Még mielőtt az őrök kivezették őket a teremből, a til­takozók a teheráni kormány elleni jelszavakat kiabáltak és tojásokkal dobálták meg a minisztert. Velajati megvádolta Irakot, hogy gátolja a béke megteremtését. Ugyancsak kifogásolta, hogy Tarik Aziz iraki külügyminiszter az utolsó pillanatban lemondta találkozóját az ENSZ-főtitkárral, s így a közvetett tárgyalások újabb fordulójára sem kerülhetett sor.

Next

/
Thumbnails
Contents