Új Szó, 1990. április (43. évfolyam, 78-101. szám)

1990-04-17 / 90. szám, kedd

Ki az igazgató? EGY ISKOLA KESERVEI ÚJ SZÚ 1990. IV. 17. Végeredményben semmi sem dőlt el azon a januári napon Királyhelmecen, a művészeti alapiskola pedagógusfórumán. A résztvevők hoztak ugyan határozatot az igazgatóválasztásra vonatkozó minisztériumi rendelet értelmében, de az végül is patthelyzetet teremtett. Valójában miről is van szó? Januárban, mint általában az ország oktatási intézményében, pedagógusfórumot hívtak egybe, amelyen titkos szavazással döntöttek arról, kik jöhetnek számításba az igazgatói állás betöltésére. A tizennyolc pedagógusból az az öt jelölt indulhatott a választáson, akik a legtöbb szavazatot kapták. Közülük ketten lemondtak a jelöltségről. Ezt aláírásukkal is igazolták. Néhány nappal később, a minisztérium által kijelölt végső határidő napján, január 18-án került sor a második fordulóra. Csakhogy a tizennyolc pedagógus közül akkor nyolcan úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a választáson. így a három jelöltre - akik között az igazgató neve nem szerepelt - tízen adták le voksukat. Egy személy tartózkodott. Kilencen egyöntetűen Alžbeta Bajzákovára szavaztak. A választási bizottság az eredményről készült jelentést és a jegyzőkönyvet azonnal elküldte a járási nemzeti bizottság oktatási osztályára, ahonnan február végén az igazgató felmentéséről és az új igazgató kinevezéséről szóló okirat (egyhónapos késéssel) érkezett meg. Mindkettő március 1-jei hatály*lyal. És itt akár pontot tehetnénk az ügy végére. Sidor Jaroslav nyolc éve dolgozik az iskolában. Az elmúlt óv szeptemberétől igazgatóként. A januári pedagógusfórum azonban nem szavazott neki bizalmat. Az iskolaépületben, amikor az igazgató iránt érdeklődöm, mégis hozzá irányítanak. Irodájába éppen az egyik szülővel folytatott beszélgetés végére érkezem - Nézze - fordul hozzám a szülő távozása után Sidor Jaroslav -, azt a bizonyos választást nem tartom demokratikusnak, szerintem manipulálva volt. - Hogy érti? - Úgy, hogy megszervezték ellenem, kampányt indítottak, mert rendet akartam teremteni, s ez egyeseknek nem nagyon tetszett, főleg az idősebbeknek. Nem én vagyok az egyedüli, akinek az alkalmazott választási forma nem tetszett. A tizennyolc pedagógus közül nyolcan ezen a véleményen vannak, ők nem is szavaztak, egy pedig tartózkodott, így érvénytelennek tartom az eredményt, ugyanis a kollektívának csak a fele vett részt a választásban. - De a munkaadó, a járási nemzeti bizottság oktatási osztálya elfogadta a választás eredményét és önt felmentette tisztségéből. Ezt írásban is közölték. - Ami ellen óvást nyújtottam be, de válasz a mai napig nem érkezett meg. A szülők fóruma is hasonlóan cselekedett, választ azonban ők sem kaptak. Majd március 14-én kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelyen a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a pedagógusfórum képviselőin kívül ott volt az oktatási osztály megbízott vezetője, a városi nemzeti bizottság és a szülői munkaközösség képviselője, valamint a pedagóguskollektíva. A beszélgetésen végül olyan döntés született, hogy az igazgatói állás betöltésére pályázatot hirdetnek. Addig továbbra is én látom el az irányítással járó teendőket. - Megpályázza az igazgatói állást? - Természetesen. Az elmúlt évek során tettem valamit ezért az iskoláért. És terveim is. vannak, melyeket még szeretnék megvalósítani. Ifjú Csurkó Dezső volt a választási bizottság elnöke. Mi az ő véleménye? - Szigorúan a választási törvények szerint jártunk el. Ami a választástól távol maradt kollégákat illeti, arról csak annyit: senki sem kötelezhető arra, hogy szavazzon, illetve részt vegyen a választáson. A mérvadó mindig a leadott szavazatok nyomán született eredmény. Egyébként a választási bizottságban, megfigyelőként, egy szülő is részt vett. Minderről úgy tűnik, a kollektívában ugyancsak megoszlanak a vélemények, mert Nagy Anna-Mária röviden így fogalmazott: -Az első fordulóban, a jelöltek listájának összeállításában részt vettem. A második forduló nem ígérkezett demokratikusnak, valakik ugyancsak sürgették, ezért nem vettem részt benne. Azt akartuk, hogy újraválasszuk a jelölteket, a választási bizottság azonban ennek ellenére ügyesen megtartotta a második fordulót, amelyben tiltakozásul nyolcan nem jelentünk meg. Ennek merőben ellentmond Mária Kovalkoviőová, aki csaknem az iskola megalakulása óta a billentyűs hangszerek alapjaira oktatja a gyerekeket. - A választási eljárás szabályairól törvény rendelkezik. E törvény betartásával történt az itteni választás is. Szerintem demokratikusabb már nem is lehetett volna. Hogy egyesek távol maradtak, az az ő dolguk. Úgy látszik, nekik teljesen mindegy, ki kerül az iskola élére. - És önnek? - Uram, én harminc éve dolgozom a „szakmában". Ez alatt a három évtized alatt öt igazgatót „éltem meg". Mindig azt tartottam fontosnak, hogy olyan ember álljon az iskola élén, aki szívügyének tekinti azt, amit rábíztak, vagyis, hogy az oktató-nevelő munka zökkenőmentes legyen. Ezért tartom fontosnak, hogy olyan ember kerüljön az igazgatói posztra, aki ezt garantálni tudja. - Ezek szerint... - Az általunk megválasztott személy. Nézzük, hogy vélekedik minderről Csótó László grafikus, aki a három jelölt egyike volt: - Ne essék félreértés, nem vágyom funkcióra. Ugyanakkor nem tagadom, jó érzés töltött el, amikor a jelöltek között tudhattam magam. De nem is ez a fontos. Először is az, hogy a választással a kollektívában teljesen megbomlott az összhang, szétforgácsolódtunk. Továbbá, az igazgató ellen semmi kifogásom, de, hogy ilyen görcsösen ragaszkodjon valaki a funkcióhoz, ez fölöttébb meglepő. - Mire alapozza ezt az állítását? - Amint kiderült, hogy nem került fel a jelöltek listájára, szülői fórumot hívott össze, amelyen kijelentette, hogy nem volt demokratikus a választás, mert állítólag abba a szülőknek is van beleszólása. Megjegyzem, hogy az ötszáz gyerek szülei közül mintegy harmincan vettek részt a fórumon. A szülők előtt kétségbe vonta a három jelölt alkalmasságát és felsorolta negatívumaikat. Mindezt magnószalag rögzítette, de amint tudomást szerzett róla, kiemelte a kazettát és néhány nappal később, letörölve a szalagot, visszaadta a tulajdonosának. - A fórum végül is milyen eredménnyel zárult? - Azzal, hogy a jelenlevők egy szülői értekezlet összehívását kérték, amelyen a pedagógusok kizárásával szavaznak az igazgatói posztra alkalmas személyre. - És... - Hat nappal később létre is jött, mintegy hetven szülő részvételével, de döntés itt sem született, hanem egy állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben kérték a választás eredményének semmissé nyilvánítását és pályázat kihirdetését. Ezt a féléves osztályozó-konferencián megjelent szülők küldöttsége ismertette velünk. Bár mi ezzel ne értettünk egyet, aláírásunkkal kellett igazolni, hogy tájékoztattak a döntésről. Aláírtuk, majd elküldték a járási nemzeti bizottságra. Közben a tavaszi szünetben a már hivatalosan is kinevezett igazgató, Alžbeta Bajzáková pedagógiai tanácsülést hívott össze és bejelentette, hogy a kinevezés alapján március elsejétől ő veszi át az iskola irányítását. Sidor Jaroslav ekkor kijelentette, hogy a kinevezést nem ismeri el, továbbra is ő az igazgató, ehhez tartsuk magunkat. - Tehát ez a jelenlegi tényállás. - Dehogy! Vagyis, tulajdonképpen igen, de közben történt egy s más. Hogy mielőbb rendeződjön helyzetünk, szüntelenül a járásiakat ostromoltuk, tegyenek valamit. Végül megszervezték azt a bizonyos kerekasztal-beszélgetést, amelyen hivatalosan is kijelentették, hogy a választás a szülők kizárásával történik. Itt ugyanis újabb választásra került sor, de csak kézfelnyújtással. Mind a tizennyolcan szavaztunk. A tartózkodókat leszámítva, mindkét fél 6-6 szavazatot kapott. Erre a kerekasztal azt javasolta, hogy a jelöltek külön helyiségben egyezzenek meg az igazgatói és helyettesi poszt kérdésében. Ahogy az várható volt, nem tudtak kompromisszumot kötni. A kerekasztal a pályázat mellett döntött. Azóta ennek közzétételére várunk? Ha nehezen is, de szóra bírom az ügyben legérdekeltebbet, Alžbeta Bajzákovát, aki tizenkét éve a kihelyezett ágcsernyői részlegen dolgozik, de Királyhelmecen is tart órákat. - Mindkettőnket meglepett a választás eredménye, de leginkább engem. - Tulajdonképpen most milyen szerepben tisztelhetem? - Magam sem tudom. A kinevezés alapján igazgató lennék, a valóságban azonban...(?) Úgy gondoltam, hogy a márciusi kerekasztal pontot tesz az ügy végére, de az határozatlannak bizonyult. Kettőnkre bízta a döntést: ki-ki mondjon le a másik javára. A többit már tudja. - Úgy tudom, hogy az ügyben a járásiakon kívül másutt is informálódott. Milyen válaszokat kapott? - A kerület és a minisztérium illetékesei a választás eredményét tartják mérvadónak. Ehhez tartom magam én is, mert a bizalmat nem én erőszakoltam ki. Ne gondolja, hogy ebbe a kálváriába azért mentem bele, mert mindenáron igazgató akarok lenni. Nem. De mindezek után a becsületembe nem hagyok belegázolni! Válaszra várnak az érintettek. Végül is mi tévő legyen a felmentett és a felmentése ellen benyújtott tiltakozására mindeddig választ váró igazgató? És mit tehet a kinevezéssel a kezében a szintén bizonytalanul várakozó másik fél? Vajon a munkaadó miért nem tekinti az ügyet sajátjának? Kinek jár most az igazgatói fizetés? Mert, ha egymástól függetlenül is, de - már amennyire ilyen helyzetben ez lehetséges - mindketten az igazgatói teendőket végzik. Felmérte-e valaki, milyen hatással van a feszült helyzet a kollektívára, az oktató-nevelő munkára? És ha a pályázat mellett döntöttek, miért nem írják már ki? KATÓCS GYULA A képen annak az óriási, 2,4 méteres teleszkópnak a rajza látható, amelyet a Discovery űrrepülő fedélzetéről állítanak Föld körüli pályára. A teleszkóp innen vizsgálja a Földön elhelyezett teleszkópoknál tökéletesebben és pontosabban a világűrt. (ČSTK - Reuter) ÚJ TÖRVÉNY A petíciós jog korlátai Röviden szólt a hír, a Szövetségi Gyűlés törvényt alkotott a petíciós jogról. Petíció? A hatalmat még nem is olyan rég a hideg rázta már a szó hallatán, nemhogy még jogalkotással kívánta volna bátorítani a petíciók szerkesztőit, terjesztőit, aláíróit. A petíció fogalma valamiféle ellenvélemény, vagy legalább is alternatív nézet jelenlétét sugallta, míg nálunk a nézetek deklarált egységének, a hivatalos politika iránti hajbókoló hűségnyilatkozatoknak divatja dúlt. A petíciókat - a Charta 77-et, a Néhány mondatot stb. - az ország látszólagos egyetértésben ítélte el a járási pártbizottságok szervezésében, sőt a sajtókampány a petíció fogalmának is pejoratív (becsmérlő) értelmet igyekezett kölcsönözni. És lám, a már-már pejoratív kifejezés

: bői röviddel később törvény által szabályozott jog lett. A törvény szerint a közérdekű, vagy más közös érdekeket képviselő ügyekben mindenkinek jogában áll, egyedül, esetleg másokkal társulva az állami szervekhez fordulni kérvényekkel, indítványokkal és panaszokkal. Sőt, megtehetik ezt jogi személyek (pártok, társadalmi szervezetek stb.) is, amennyiben ez összhangban áll tevékenységük céljával. A törvény egyben meghatározza a petíciós jog korlátait is. Petícióval nem szabad például beavatkozni a bíróságok függetlenségébe. Ez a rendelkezés szépen hangzik ugyan, de sajátos hazai viszonyaink között viszonylag nehéz konkrétan meghatározni mit is tilt valójában. Az elmúlt négy évtizedben nemigen vizsgáltuk, miből áll a bíróság függetlensége, bár az Alkotmány és egyéb törvények is deklarálták létezését. Ami nyilvánvaló, petícióval nem lehet kikényszeríteni egy konkrét bírói döntést, nem lehet valakinek a felmentését, vagy szigorú elítélését követelni, nem lehet egyes korrupt hírű bírák eltávolítását követelni stb. Vitatható, hogy a bíróságok, bírák bírálhatók-e. Ha nem, akkor a bíróságot olyan kiváltság illeti meg, amelyre nem tarthat számot immár egyetlen más államhatalmi szerv sem. De nem éppen ez a kiváltság különbözteti-e meg a bíróságokat más, döntéseket hozó szervektől? Nem éppen az ilyen kiváltságok birtokában válhatnak bíráink valóban pártatlanokká? A bíróságok, bírák tevékenységének ellenőrzését nyilván más, a jogállamiság eszméjével és a hatalom megosztásának elméletével összhangban álló eszközökkel kell majd megoldani. A tilalmak azonban folytatódnak. Petíció nem szólíthat fel az Alkotmány és a törvények megsértésére, nem irányulhat az állampolgárok személyi, politikai, vagy más jogainak tagadására, vagy korlátozására nemzetiségük, nemük, fajuk, származásuk, politikai vagy más nézeteik, vallási meggyőződésük, szociális helyzetük miatt, és nem irányulhat az ilyen indokoltságú gyűlölet vagy összeférhetetlenség szítására, erőszakra vagy durva illetlenségre. Elgondolkodtató rendelkezés ez. Vajon mennyire állnak ezzel összhangban azok a petíciók, memorandumok, amelyeket az utcai falragaszokon olvashatunk, s amelyek meg akarják fosztani a nemzetiségeket attól a jogtól, hogy az anyanyelvüket használják, például a bírósági eljárásban (a „hivatalos irodalmi államnyelv" ismeretének kötelezővé tételével), a nemzetiségek arányos képviseletéhez való alkotmányos jogot azzal a követelménnyel, hogy valamennyi államhatalmi és közigazgatási szervbe „szlovák nemzetiségű állampolgárok kerüljenek" stb. A törvény viszont a következő rendelkezésében leszögezi, hogy a petíciós jog gyakorlásában senkit sem lehet akadályozni, s hogy a petíciós jog gyakorlása miatt senkinek sem keletkezhet hátránya. A törvényhozóknak, úgy tűnik, nem sikerült feloldaniuk a törvénysértő petíciók terjesztése és a petíciós jog gyakorlásának szabadsága közti ellentmondást. A továbbiakban a törvény a petíció aláírásainak gyűjtéséről, a petíciós bizottságról, valamint a petíció előterjesztéséről és intézéséről tartalmaz rendelkezéseket. Ezek értelmében az állampolgárok a petíció megfogalmazására, az aláírások gyűjtésére, a petíció előterjesztésére és az illetékes állami szervvel való megvitatására bizottságot alakíthatnak. A bizottság tagjai kötelesek kijelölni egy 18 évnél idősebb személyt, aki az állami szervekkel való kapcsolatban képviseli őket. A petíció aláírására az állampolgárok bármilyen, a törvény által nem tiltott módon felkérhetők, de nem kényszeríthetők rá. Az állampolgár a petíció aláírásánál fel kell, hogy tüntesse a teljes nevét és lakcímét. Lehetővé kell tenni azonban számára, hogy a petíció tartalmával még annak aláírása előtt alaposan megismerkedjen. A petíciók, illetve az aláírást gyűjtő lapok a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen is elhelyezhetőek, mégpedig az állami szervek külön engedélyezése nélkül. Ily módon azonban nem korlátozható a közúti forgalom és nem bontható meg a közrend. Az aláírások gyűjtésével nyilános helyen csak 16 éven felüli személy bízható meg. Az elmondottakkal kapcsolatban talán csak az a meghökkentő, hogy a pártokról szóló törvény még egyáltalán nem szabályozta a támogató aláírások gyűjtését, s így nem korlátozta annak módját sem. Pedig egy párt alapítása, bejegyeztetése nyilván nagyobb belpolitikai súllyal bír, mint egy petíció. Persze, ez az összehasonlítás talán csak azért jutott az eszembe, mert minap a gyógyszertárban találtam szemközt magam egy nacionalista párt alapítását támogató aláírásokra felszólító felhívással. Mit mondjak? Nyilvánosság számára hozzáférhető hely ugyan a gyógyszertár is, de valahogy mégsem tartom alkalmasnak arra, hogy éppen ilyen helyen (helyeken) törekedjenek az aláírások begyűjtésére. Hadd ne magyarázzam, hogy miért! FEKETE MARIAN