Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-13 / 61. szám, kedd

Orvosolni a bajokat Teljes mértékben egyetértek Gyökeres Mária (Új Szó 1990. január 29-i számában közölt cikkének) észrevételeivel, javaslataival. Habár nem az alsó tagozaton működő pedagógus vagyok, gyermekeim révén látom, hogy az újabb és újabb átdolgozott tankönyvek követelményrendszere, stílusa és a tanuló felfogó- és megértőképessége és applikálási készsége között egyre mélyül a szakadék. Szerintem az egész spirálisan építkező, bővülő tanterv téves. Miért kell a másodikos tanulónak megismerkedni a szavak jelentésével, a toldalékokkal, amikor ez a tananyag (a szavak szerkezete) még az ötödik osztályban is komoly nehézséget okoz?! Szükséges az alsó tagozat követelményrendszerének felülvizsgálata és új tankönyvek kidolgozása, szem előtt tartva a gyermek életkori sajátosságait, befogadóképességét. Csakis újabb reformokkal érhetjük el, hogy az ötödik osztályba kerülő tanulók többsége eredményesen megbirkózzon a felső tagozatra lépés nehézségeivel. Az 5-8. osztályok tanulóinak 50 százaléka nem tud az életkorának, a követelményeknek megfelelően olvasni. Ebből következik, hogy a túlméretezett tananyagot nem tudja elsajátítani, lépten-nyomon kudarc éri. A kudarcok sorozata fásulttá, érdektelenné, nemtörődömmé teszi őket, míg végül lemorzsolódnak, vagy alapiskolát végz;ett analfabétákká válnak. Azok az alapfokon közepes tanulók vesznek el a követelményrendszer süllyesztőjében, akik hosszabb idő alatt, némi sikerélmény, pozitív hatások következtében^ képesek lennének a közepes teljesítményre. A felső tagozaton felmerülő tengernyi gond közül a magyar és szlovák nyelvet érintőkkel szeretnék foglalkozni. Az ötödikes magyar nyelvtankönyv anyagát túlméretezettnek tartom. A fent említett oknál fogva ezt csak az osztály egy része képes elsajátítani. Mindenképpen kihagynám a mondattant, a szavak szerkezete című fejezetet. Mindkettőt a 7. osztály tananyagába sorolnám. Ugyanis, amíg a gyermek nem tanulta a ragozást és a szófajokat (főnév, névmások), nem képes a toldalékokat megérteni, logikusan elrendezni. A hetedikes, nyolcadikos irodalomkönyv lerombolja az előző két évben épített irodalom-szeretetet, sőt megutáltatja az irodalom szót. Kérdezem én, hogyan lehet 13 éves gyerekeknek 1000-től 1919-ig terjedő irodalmi anyagot átadni, azt megszerettetni, elsajátíttatni velük? Úgy érzem, ezt az abszurditást csak fokozza a nyolcadikos tankönyv a XX. századi magyarországi és csehszlovákiai magyar irodalommal. A tananyagon csupán átsuhanunk, ugyanis 51 író, költő és 111 mű található a tankönyvben, s nem jutott hely például Szabó Lőrinc Lóci verseinek, József Attila és Petőfi anyaverseinek és sorolhatnám a válogatás milyenségét. Javaslom, legyen egy szöveggyűjtemény .(kézikönyv), melyből a pedagógus és a tanuló választhatna szemelvényeket az íróhoz, költőhöz. A tankönyv pedig a művekhez elengedhetetlenül fontos adatokat tartalmazzon, melyeket a tanuló egyedül is képes elsajátítani. A mostani tankönyv nem tankönyv, mert például betegség esetén a tanuló nem tudja a lemaradást egyedül pótolni. Mivel az anyanyelvi íráskészség elsajátítását nagyon fontosnak Az első fagyi... (Drahotín Šulla felv. - ČSTK) tartom, jó szolgálatot tenne a munkafüzet. Az ötödik, hatodik osztályban helyesírási gyakorlatok, a hetedik és nyolcadik osztályban a mondattípusok elemzésében, begyakorlásában nyújtana időt megtakarító segítséget. A fogalmazástanítás a tankönyvi rész alapján teljesen lehetetlen. Aki ezzel a tananyaggal, módszertani utasításokkal valakit is megtanított stílusosan fogalmazni - megemelem előtte a kalapomat. Az eredményes fogalmazástanításnak csakis a pedagógus személye volt a garanciája. De mit tegyen kezében a könyvvel egy kezdő, tapasztalatlan tanár? Aztán itt vannak a szlovák nyelv módszertani könyvei és az évek folyamán egyes fórumokon elhangzott szép, szent cél: beszélni, társalogni tanítsunk! Ez csak jámbor óhaj maradt. Az átdolgozott tankönyvek ugyanis nem tették lehetővé e cél elérését, a munkafüzetekről nem is beszélve! Hogyan is követhetnénk a szent célt, beszélni, társalogni, ha tankönyveink szövegei nem megfelelőek (rövidek, párbeszédek, szakszövegek), akárcsak a társalgási könyveinké. Az új ötödikes tankönyv pedig mesteri káoszt teremtett. Tökéletesen ellentmond annak a követelménynek, hogy a tankönyvből a tanuló egyedül is tanulhat. Sem tartalmilag, sem elrendezésében nem javult az előzőkhöz viszonyítva. (Körülbelül ez a tananyag található a régi, Krecsl<ó Károly által szerkesztett hatodikos könyvben, melyet az új koncepció bevezetése miatt csak egy évig használtunk, s úgy emlékszem, jó volt.) Oly sok mindenre nem jut pénz - az újradolgozott, s általában rosszabb (magyar, szlovák, természetrajz, történelem) tankönyvek kiadására igen? Miért kérték a pedagógusok véleményét a tananyaggal, tankönyvekkel kapcsolatban, ha az új könyvek kidolgozásakor is figyelmen kívül hagyták ezeket? Az ilyen magatartással a pedagógusokat hallgatásra, paszszivitásra kényszerítik. A ne szólj szám, ..., a minden mindegy álláspont a személyiség feladásához, megalkuváshoz, gerinctelenséghez vezetett. Igaz, ez volt a cél. Úgy érzem, most megadatik a lehetőség, hogy orvosoljuk a bajokat, és kollégáim visszanyerhetik az oly gyakran megtépázott önbizalmukat. Tehetünk, tennünk kell a változásokért. Takács Erika Galánta Kérdez a gyerek Könyörtelenül világos és egyszerű a gyerek logikája. Válogatatlanul kiböki, amiről a felnőtt szemérmesen hallgat, amit az agyonmanipulált, szorongó „nagyok" társadalma körülír és magyarázgat. Számára a fehér fehér, a fekete fekete. Nem szürke, nem barna, nem kakukktojás. Tágra nyílt szemmel nézi a tévé képernyőjén a számára szokatlan s talán ijesztő jelenetet: a bukaresti Lenin-szobor eltávolítását. Hegesztőpisztoly, lángvágó, faltörő, sürgő-forgó embertömeg, kapaszkodó parányok a talapzaton, drukkoló sereg odalent. Emelődaru kötelén hatalmas súly lendül, döng a szobor. Lenin-Góliát ellenáll. A könnyed tánclépésbe merevített robusztus, soktonnás huszadik századi szfinx a végsőkig kitart. Lent a hálátlan világproletárok. - Apa, most már vége a kommunizmusnak? - Azt hiszem, vége. - Azt hiszed, vagy valóban? - Valóban. Valóban, hogyan is lehet ezt megmagyarázni a tízéves logikának? Hogyan lehet szétválasztani az ocsút a tiszta búzától? Nézem a srácot, amint döbbenten, lélegzet visszafojtva figyeli a procedúrát. Nézem és irigykedem. Am ez az irigykedés nem egyértelmű: szomorúsággal és elégtétellel elegy - a szomorúság az elkótyavetyélt éveinknek szól, az elégtétel az ő jövőjüknek, akikre már nem jutott idő. Ők már kiszabadultak egy diktatórikus ideológia karmaiból, bár egy-két karcolást már rajtuk is ejtett az idő. Ők, a mqi gyerekek már tiszta lappal indulhatnak, gondolnám elhamarkodottan, ha ilyen egyszerű és ilyen egyértelmű lenne a dolog. Mert nem ilyen egyszerű. Tönkretett idegzetünk reakcióit, szájbavertségünk és megtaposottságunk következményeit még ők is vjselni fogják, évekig. Szomorúságunk nem dobhatjuk egyik napról a másikra sarokba, s ez a szomorúság még meg-megingatja őket is. De azért mennyivel könnyebb a helyzetük! Ók már fenntartások és a mindig jelen levő fenyegetettség érzése nélkül olvashatják a Bibliát és a marxizmust, önállóan meditálhatnak azon, hogy hová juttatta a politikai egyensúly elengedhetetlenül szükséges elemét, a baloldaliságot a sztálinista diktatúra, hogyan lehetett haladásból reakció, s hogyan okulhatott a reakció a rákos daganattá terebélyesedett „létező szocializmus" szimptómájából, s hogyan válhatott szociálisan igazságosabb rendszerré, hogyan... Hogyan is fogják megítélni azt a kort, amelyben nekünk életünk jobbik felét le kellett élnünk, s ami számukra történelem lesz? Milyen új eszmét fognak kitalálni, s hogyan fogják azt lebontani? Egyáltalán, van-e még lehetőségük eszmékben gondolkodni, van-e még olyan eszme, amelyet a gyarló, hatalomvágyó ember tönkre ne tett volna? Szeretném megállítani a pillanatot, miközben peregnek a képek: jól jegyezd meg, fiam, amit most látsz, s jól figyelj oda minden napodra, mert minden így végződik háromezer év óta: szobordöntögetéssel. Es jól vésd az eszedbe: ne bízz feltétlenül semmiben. Maradj meg kételkedőnek, s ne higgy az ideológiákban, mert egyszer templomot rohamoztat meg veled, máskor pártházat. Maradj meg kérdezőnek, mert a kérdés nyitott, miként a kérdező ember. Aki minden választ előre tud, az nem gondolkodik, s csak egy lépés választja el attól, hogy a bot után nyúljon, s odacsapjon a kérdezőnek... KÖVESDIKAROLY ÚJ FILMEK Miss Arizona Olasz-magyar közös vállalkozásban készült ez a film; alapja valóságos történet, hiszen a Fedor Ágnes, Sándor Pál és Molnár Gál Péter ötlete alapján írt sztori valódi helyszínről és valódi személyekről szól. Az Arizona mulató ugyanis része a pesti legendavilágnak, része a második világháborús évek magyarországi történelmének, s az alkotás az Arizona bár tulajdonosainak tragikus életét dolgozza fel. S noha a film a fasizálódó külvilág és az éjszakai lokál atmoszférájának összekapcsolására - ütköztetésére épül, a lényeget az emberi motívumsor hordozza: Rozsnyai Sándor és Sugár Mici összetartozásának, köszínes kifestőkönyv, amelyben az állóképek közé kellene elképzelnünk a történetet, a statikus beállítások között zajló életet. A szereplők egymáshoz sodródnak, de választásuk indítékaira csak következtethetünk, életük lényegére legfeljebb utalásokat kapunk. Rozsnyai Sándor és Sugár Mici a történetben oly végtelenül szemérmes, hogy szerelmi üzleti kapcsolataikról, vágyaikról és tetteikről szinte semmit sem tudhatunk meg. Nagystílű nemzetközi kémközpont, az angolszász és a német titkosszolgálat harcának egyik frontja volt az Arizona? A mai nézőnek voltaképpen mindegy. De ha a film második felében a kémkedés Hanna Schygulla és Marcello Mastroianni, az olasz-magyar koprodukciós film világsztárjai zös álmuk megvalósításának és üldözéseiknek az ábrázolása. A közhiedelem szerint elegáns éjszakai mulató, nemzetközi vendégsereg, háború, nácizmus, kémkedés, deportálás, önfeláldozó szerelem, titokzatos halál - ezeknek az elemeknek, tényeknek mindegyike már önmagában fél siker. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a Miss Arizona két világsztár - Marcello Mastroianni és Hanna Schygulla - főszereplésével, s a tehetséges, intelligens, érzékeny Sándor Pál rendezésében készült, a néző joggal elvárja, hogy igazi látványban, művészi élményben lesz része. Ám csalódnia kell. Mert a közel kétórás film lapos, szimpla, a felvételek vidékiesek, s a sikerhez a két nemzetközi sztár szerepeltetése sem bizonyult elegendőnek. Egyébként is idegenül mozognak a történétben. Különösen a szenvtelen, sótlan, kalácsképű Hanna Schygulla, akiről nehezen hisszük el; hogy ő a legendás Miss Arizona, a táncos lábú Sugár Mici. És Marcello Mastroianni sem nagyon emlékeztet a hajdani világvárosi mulató tulajára. Hiába igyekszik, a szerep megíratlansága miatt végig „Marcello Mastroianni magyar filmben" marad. Sándor Pál filmje olyan, mint egy körül bonyolódik a történet, akkor választ csak kellene adni a kérdésre. Elárulta-e Miss Arizona amerikai szerelmét a Gestapónak, vagy sem? A film igent is, nemet is sugall. Egyáltalán kicsoda Stanley, az amerikai (Urbano Barberini), a sokat látható Éva (Básti Juli), a felbukkanó, majd eltűnő Zsuzsa (Udvaros Dorottya) és sokan mások? Nincs egyéniségük, csak megmutatják magukat vagy tetszelegnek, mint Pipi, rozsnyaiék kissé lump, tékozló gyermeke (Zsótér Sándor). A legnagyobb baj, hogy az alkotók nem tudták eldönteni sem a film jellegét és stílusát, sem a tartalmát, a mondanivalóját. Sándor Pál úgy tesz, mintha létező emberek életrajzát mondaná el, ez a dráma azonban súlytalanná válik azáltal, hogy eklektikusán összepasszrtja a film szinte minden műfajának elemeit, amelyek ötletszerű váltogatása sorra kioltva egymás hatását, elnyújtottáés hitetlenné teszi a történetet, s eljátszhatatlanná a szerepeket. Nem beszélve most a történelmi-társadalmi pontatlanságokról. Hogy kik voltak a valóságos Rozsnyaiék, nem tudjuk meg, de azt sem, hogy milyen vízióra inspirálták Sándor Pált a személyiségükről és a korról, amelyben éltek. ÚJ SZÚ 4 1990. III. 13. A burzsoázia diszkrét bája Ha élne, a minap ünnepelte volna kilencvenedik születésnapját Luis Buňuel, a filmszürrealizmus atyja. Terjedelmes életművének csak töredékével volt jelen a hazai mozikban, de Az andalúziai kutya, a Viridiana, Az öldöklő angyal, az Egy szobalány naplója című munkáját nehéz elfelejteni. Most bemutatott filmje másfél évtizedes késéssel érkezett hozzánk, s csak remélhetjük, hogy alkalmunk lesz megismerni e sajátos látásmódú rendező többi, nálunk eddig nem vetített alkotását is, s a Buňuel-filmek (és nemcsak azok!) húszévnyi „távollét" után ismét polgárjogot kapnak honi mozijainkban (legalábbis a stúdióhálózatban). Könnyed kézzel, hallatlan eleganciával és játékos ötletességgel, szinte csak a maga mulattatására forgatta A burzsoázia diszkrét bája című Oscar-díjjal bearanyozott, filozofikus groteszk elemekkel is bőven megtűzdelt filmjét a spanyol mester. De amíg a filmben látható társaság egyik férfitagja - a dámák divatlapja szerint - elmagyarázza az ital illemszabályait, a világhírű rendező finom és maró gúnnyal ábrázplja a burzsoázia „diszkrét" báját. Ám nem csupán az aperitifek körül meglepő a logika működése, hiszen e nagyvonalúan szertelen műben nemcsak a tárgyakban lappang más, mint ami várható (porcelán tálban pisztoly), hanem az emberekben is más lakozik, mint ami látható; e módos, választékos, nagypolgári társaságban például morfiumkereskedők vannak. Ezek a hölgyek és urak, élükön a mirandai nagykövettel, társalgási mozaikokra tördelik, csillogó replikákkal váltják fel a történetet. Elszabadítják az emlékeket, az álmokat, rémálmokba rejtenek látomásokat. Persze, az álmok mindig kissé megszelídítik a képtelenségeket, mert a képzeletben minden megeshet, a kísértetjárások szinte elkergetik a komolyságot. Nagy mester, nagy művész találatai ezek a nagyon is valószerű valószínűtlenségek, melyek éppen azt sugallják: a világot tréfára kell venni. Már-már filozófiai mélységű tartalom és játszi könnyedségű forma szintézise ez az alkotás, melyben kimondatik az ítélet egy önmagát túlélt osztályról. A vonzóan felületes, szinte frivol, pillekönnyű film külső burkába rengeteg élettapasztalatot, emberismeretet épített be az alkotó. Igazi Bunuel-mű A burzsoázia diszkrét bája, tele többértelműségekkel, zseniális talányokkal. -ym-