Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-13 / 61. szám, kedd

ÚJ szú 1990. III. .14. A tájökológiai bizottság véleményed Milyen feltételekkel üzemeltethető a bösi vízlépcső? A számos vitát, tömegtiltakozásokat kiváltó bősi vízerőmű mezőgaz­dasági, erdőgazdálkodási, hidrológiai, természet- és környezetvédelmi stb. következményeinek tárgyilagos felmérése érdekében a szlovák kormány januárban három szakértői bizottságot állított fel. A tervezett üzembe helyezés várható negatív tájökológiai hatásaival, illetve azok mérséklésének lehetőségével az ún. 2 számú bizottság hat munkacso­portjában 41 szakértő foglalkozott. A bizottság élén dr. Mikuláš J. Lisický, a biológiai tudományok kandidátusa, a Szlovák Tudományos Akadémia tájvédelmi és monitoring osztályának vezetője állt. • A sajtóban a múltban oly vehe­mensen folytatott vízerőműpárti kampány idején a beruházók s más érdekelt körök többször is hangoz­tatták: a Csallóköz a vízlépcső nél­kül a jövőben csak nyomorogna. Az ön által vezetett bizottság jelentésé­ben azonban egyértelműen leszö­gezi: a Duna mente mind országos, mind európai viszonylatban egye­dülálló természeti adottságokkal, ér­tékekkel rendelkezik. Mezőgazda­sági és erdőgazdálkodási szem­pontból pedig rendkívül produktív terület. Minek köszönhető ez? -A Duna mente hőmérsékleti, sugárzási, tápanyagforgalmi és hid­rológiai viszonyai rendkívül kedve­zőek. A csapadék ugyan kevés, de azt a folyam által befolyásolt talajvi­zek jórészt pótolják. A természeti értékek közül európai viszonylatban is érdekes képződmény a folyam által kialakított belföldi delta, ahol több jellegzetes, sajátos faunájú vízi biotópus, gazdag állat- és növényvi­lágú ártéri erdő van. Sokat emlegetik a kavicsrétegekben lévő értékes ivó­vízkészleteket is, ezekkel azonban egy másik bizottság foglalkozott. Előre látható, hogy ha a vízlépcsőt a jelenlegi tervek alapján fejeznék be, akkor hatáskörzetében 9 védett halfaj, több kétéltű-, hüllő- és vízi­madárfaj is eltűnne. A gerinctelenek számos fajával is szegényebb lenne a tájegység állatvilága. Veszélyez­tetve lenne azonban a gazdasági szempontból jelentős halak - példá­ul a csuka és a pontyfélék - fennma­radása is. A Duna és a holtágak kapcsolata megszűnne, így ívóhe­lyeiket elveszítenék. Az úgynevezett reofil (áramlást kedvelő fajok, ilyen például a balín - a szerk. megjegy­zése) halfajok életfeltételei is meg­szűnnének. • Sokat hallani a terület mező­gazdaságát fenyegető talajvízszint­csökkenésről, illetve arról, hogy en­nek következtében több ezer hektárt kell majd öntözni. Az ártéri erdők jelentős részének kiszáradásáról is beszélnek. A bizottság véleménye szerint mekkora területet érint ez a veszély? - A talajvízszint csökkenését pót­landó a Bacsfa, Királyfiakarcsa, Vár­kony, Bős, Nagymegyer, Kulcsod és a Duna árvédelmi töltése által beha­tárolt területen mintegy 20 ezer 800 hektárt kell majd öntözni. Itt ugyanis a talajvíz szintje annyira lecsökken, hogy kapcsolata a termőréteggel megszűnik. A talajvízszint emelke­désével csak Gútor és Somorja kö­zött egy keskeny sávon lehet szá­molni. Ezen a területen belül Csö­lösztő környékén pedig időszakos - néhány éves - elmocsarasodás következik be. A mezőgazdaságban várható károkat öntözőberendezé­sek elhelyezésével és különféle me­liorációs beavatkozásokkal nagy­részt - de nem teljesen - mérsékelni lehet. Az erdőgazdálkodásban vi­szont 2360 hektáron tartós károk lesznek - az ártéri erdők kiszárad­nak. Az első három év alatt 1075 hektár erdő száradna ki. A folyam vizének elterelését követően a régi mederben csak a jelenlegi átlagos vízhozam 2,50 százaléka maradna. Ez a maradék, valamint az a víz­mennyiség, amelyet a jelenlegi ter­vek szerint a felvízcsatornából az ágrendszerbe juttatnának, csak az ártéri erdők 30^10 százalékának megmentését tenné lehetővé. Az er­dőket ezért tehát fokozatosan ki kel­lene termelni. A faji összetételüket pedig át kellene alakítani. • Ha jól értettem, akkor a tájegy­séget fenyegető csaknem vala­mennyi negatív hatás a talajvíz szintjének csökkenésére vezethető vissza. Ezt elsősorban a Körtvé­lyes-Bős közötti szakaszon az infilt­ráció, a beszivárgás megszűnése, a Körtvélyes-Szap vonalon pedig a csaknem üressé váló meder úgy­nevezett drén- vagy elvezető hatása okozná. Nyilvánvaló tehát, hogy olyan tervezet, amely a régi meder­ben mindössze másodpercenkénti 50 kömbéteres vízhozammal szá­mol, elfogadhatatlan. Ha a vízerőmű a Csallóköz lakossága, a zöldek és más pártok tiltakozása ellenére mégis elkészülne, akkor a bizottság a negatív hatások csökkentésének mérséklésére milyen intézkedéseket tart szükségesnek? - Elsősorban a régi folyómederbe kellene annyi vizet juttatni, hogy an­nak mennyisége a vegetációs idő­szakban legalább az árterületen le­hetővé tenné a talajvíznek a termő­talajjal való kapcsolatát, egyúttal a főágban megakadályozná a vízi növényzet elszaporodását és a me­der kolmatációját. (A kolmatáció olyan folyamat, mely során a szivár­gó vízben lebegő anyagok a homok­szemcsék és a kavics közötti héza­gokat eltömik. A kolmatáció ezért a felszíni és a talajvizek kapcsolatát megszünteti - a szerk. megjegyzé­se). Továbbá meg kell őrizni a főme­der kontinuitását, összefüggőségét, az ágakkal való kapcsolatát, és biz­tosítani kell a felszíni s a talajvizek természetes időszakos ingadozása­it. Az utóbbira nemcsak az erdőgaz­dálkodás, de a halászat érdekében is szükség van. A halak szaporodá­sának érdekében lehetővé kell tenni az árterület február-márciusi és jú­nius-júliusi elárasztását is. Mindad­dig, míg ezeket a feltételeket nem teremtik meg, bizottságunk az erő­mű üzembe helyezését nem tartja megengedhetőnek. • Milyen vízmennyiség szüksé­ges az említettek megvalósítá­sához? - A becslések szerint a kellő idő­szakban a régi mederben a másod­percenkénti 1000-1500 köbméter lenne az a vízhozam, amellyel a kedvező hatás elérhető. A pontos mennyiséget azonban csak kísérlet­tel, tapasztalati úton lehetne megál­lapítani. • Úgy értsem ezt, hogy az erőmű működtetésére tehát csak a „fölös" vízhozamot lenne szabad felhasz­nálni? - Igen, és hangsúlyozni szeret­ném, hogy a vízerőmű üzembe he­lyezésén nem feltétlenül az energia­termelést értem. Üzemeltetésnek te­kintem a hajózást szolgáló zsilip­kamrák működtetését is. Ehhez azonban csak néhány száz köbmé­ter víz szükséges. Hogy energetikai célokra mennyi víz használható fel, azt hosszú távú megfigyelések és vizsgálatok alapján kellene eldönte­ni. POMICHAL RICHARD A világ nem kétpólusú HÍRNEVES KÖZGAZDÁSZ A SZOCIALIZMUSRÓL ÉS A KAPITALIZMUSRÓL John Kenneth Galbraith* (1908-) a legismertebb amerikai közgaz­dász, a Harward Egyetem nyugalmazott professzora január második felében előadást tartott Edinburghban az Encyklopédia Britannica társaság gyűlésén. Az előadásban a Szovjetunió és főként Kelet-Európa országainak fejlődésével kapcsolatban foglalt állást. A következőkben tartalmas beszédéből válogatunk. Az egykori vasfüggöny - amelyet később a berlini fal jelképezett - mindkét oldalán téves fejtegeté­sekbe bocsátkoznak, amelyeket meg kell nevezni. Naiv ideológiaként jellemezhetnénk őket a legjobban. A naiv, leegyszerűsítő ideológia változatlan, kétpólusú világ képét rajzolja elénk. Az egyik oldalon van a kommunizmus, a másikon meg a kapitalizmus. Mindkettő változat­lan formában létezik. De most Marx valamennyi előrejelzésének megcá­folásával a kapitalizmus diadalmas­kodik. A kommunizmus, amely Ke­let-Európában gazdaságilag és poli­tikailag is csődöt mondott, a kapita­lista rlirvánába vezeti országait. Ez azonban „fájdalmas sokkterápia" útján valósul meg - miként azt nem­rég a New York Times írta. Minden­nek ,,a kapitalizmusba való teljes átmenet"az alapvető feltétele. Amikor tavaly télen Budapesten tartottam előadást, egy újságíró azon csodálkozott, hogy Friedrich Hayekot, aki ezt a gyógymódot java­solta, meg sem említettem. Azt vála­szoltam, hogy olyan terv ez, amelyet még mi, Nyugaton sem kockáztat­nánk meg. De hogy mindez világos legyen, a kapitalizmus a saját eredeti „érin­tetlen" formájában nem létezhetett volna sokáig. Nyomás hatására al­kalmazkodott. A szocializmus az eredeti formájában és feladataival sikeres volt. Azonban nem tudott alkalmazkodni, sőt, ellenkezőleg, el­nyomó és fékező politikai struktúrát hozott létre, amely lehetetlenné tett mindennemű alkalmazkodást. A visszatérés az eredeti kapitaliz­mushoz ugyanúgy nem felelne meg a kelet-európaiaknak, miként ne­künk sem. A hit, hogy a gyötrődés­nek végül is jóra kell fordulnia, a teo­lógia elemeit hordozza magában, s szerinte az igazságossághoz min­dig az alázaton keresztül vezet az út. Ha a kelet-európai országok ta­nácsadója lennék, arra törekednék, hogy tegyék hozzáférhetővé a piac számára kevésbé szükséges fo­gyasztási cikkeket és szolgáltatáso­kat. Azon lennék, hogy az állami bankok adjanak hitelt ennek a folya­matnak a megkönnyítéséhez. A ma­gánmunkáltatók és az alkalmazottak Látod, ez a demokrácia, már a nagy főnökök is buszon járnak. (Kiss István karikatúrája) viszonyának lazítását illetően ezek­nek az országoknak nem szabadna úgy tétovázniuk, mint azt a Szovjet­unió teszi. Óvatosabb lennék az alapvető élelmiszerek, a bérleti díjak és az egészségügyi szolgáltatások piacát illetően. Jelenleg valamennyi nagy ipari ország anyagilag megle­hetősen támogatja a mezőgazdasá­gi termelést. A farmerek árai maga­sabbak, a fogyasztói árak alacso­nyabbak, mint az ilyen jellegű kor­mánybeavatkozás nélkül. Vala­mennyi iparilag fejlett ország lépé­seket tesz annak érdekében, hogy olcsóbb legyen a lakás. Az egész­ségügyi gondoskodás csak ott kielé­gítő, ahol azt hatékonyan szociali­zálták. Kölcsönöket kellene adni az újításokra és a tevékenység bővíté­sére, miközben a rossz kalkulációért és a csődbejutásért a nem megfele­lő vezetésnek kellene kapnia a bün­tetést. A minisztériumoknak nem szabadna sem felügyeleti, sem pe­dig mentési feladatokat ellátniuk. Sok szó esik a pénz konvertibilitá­sáról. Ebben a kérdésben is a naiv ideológia tükröződik. Ami viszont en­nél sokkal fontosabb, legalábbis an­nak kellene lennie: valamennyi or­szágban a felhalmozott pénzből moz­gósítani a fölösleget. A múltban az volt a szocializmus káros irányvona­la, hogy több pénzt vont be a forga­lomba mint árut. Ez olyan jellegű inflációhoz vezet, mint azt Lengyel­országban tapasztaljuk. A szocialis­ta országoknak igyekezniük kellene a fölösleges pénzt kivonni a piacról és magasabb kamatú, hosszú lejá­ratú értékpapírokba fektetni azt. Ezeket a javaslatokat némi óva­tossággal mondom el, mert a szo­cialista országok jelenleg több taná­csot kapnak Nyugatról, mint ameny­nyit hasznosítani is tudnak, vagy legalább elgondolkodhatnak róluk. Nemrég olvastam egy amerikai misszióról, amely a Szovjetunióban járt és sürgette az aranystandard­rendszer elfogadását a rubel teljes konvertibilitásának bevezetése cél­jából. Ez nyilván segítene. De csak azoknak, akik ezt az aranyat meg­kapnák. Egy valamit azonban gondolko­dás nélkül el kellene fogadniuk ezeknek az országoknak. A Nyugat és Japán segítségét, amiért viszont nem szabad magas gazdasági árat fizetni. Az. eladósodás formájában megvalósított segítséget be kellene tiltani, miként azt Jeffrey Sachs kol­légám javasolta; viszont ami a sokk­terápiát illeti, távol tartom magam ettől az ötlettől. Nincs most idő arra, hogy a Nemzetközi Valuta Alap ön­fegyelemről szóló előadásait hall­gassuk. A garanciák és hitelek for­májában nyújtott segítségnek nem­csak a tőkeberuházásokra, hanem nagyvonalúan az élelmiszerekre és fogyasztási cikkekre is kellene vo­natkoznia. Ugyanis ezekre van a leginkább szükségük az említett országoknak. Kelet-Európa és a Szovjetunió történelmük egyik legnagyobb pilla­natát élik át. Ez az időszak egyúttal a miénk is. Visszatérek a naiv ideológiához. A Nyugat számára semmi sem len­ne katasztrófái i sabb, mint az eredeti kapitalizmus doktrínájának gazda­sági rendszeréhez való visszatérés, amelyet az odaadó dogmatikusok hirdetnek. A kapitalista rendszer csak azért maradhatott fenn, mert liberális politikai összefüggésekben értelmezve képes volt alkalmaz­kodni. A szocializmus ellenállásba ütkö­zött, mert nem tudott alkalmazkodni. Amire ma szüksége van, az éppen ez az alkalmazkodás, nem pedig a pri­mitív kapitalizmushoz való visszaté­rés. Ez nem kijárt út, és fájdalmas gondolati folyamatokat követel meg. Más alternatíva azonban nincs. RP * Amerikai polgári közgazdász. Művei­ben az amerikai kapitalizmus fejlődését elemzi. Következtetései az ipari társada­lom elméletének és a jóléti gazdaságtan elméletének egyik mai fő ideológusává teszik. Világhírnevet „A bőség társadal­ma" (1958) című könyvével szerzett. Ne­véhez fűződik a kapitalizmus és a szocia­lizmus „konvergenciájának" elmélete is, mely szerint e két „ipari" társadalom fejlődési tendenciái azonosak. Az utcai verekedés nem megoldás Feszültség Brünnben Brünnben országos visszhangot keltő feszültség alakult ki az ottani Polgári Fórumon belül. Az elmúlt héten ellentétes tartalmú szórólapokat terjesztettek, inzultálták a Szövetségi Gyűlés kép­viselőjét, és tüntettek is a városban. Amint már beszámoltunk róla, Václav Havel köztársasági elnök levélben foglalkozott az esettel, hangsúlyozva, hogy szerinte a nézeteltéréseket nem szabad utcai verekedésekkel, a közvélemény fanatizálásával, az ellentétek fölösleges kiélezésével megoldani. Forradalmunk békés jellege valamennyiünket arra kötelez, hogy nyugalomban, méltóképpen építsük ki új rendünket - szögezte le a köztársasági elnök. Mi is okozta a konfliktusokat? Mindenekelőtt Josef Pernicá­nak, a város főpolgármesteré­nek személye. Egy évvel ezelőtt nevezték ki ebbe a funkcióba, azelőtt a brünni Tesla Konszern vezérigazgatója volt. Tagja volt a CSKP városi bizottsága elnök­ségének. Általában határozott vezetőként ismerték, aki védte a város érdekeit, bár néhány lépésével többen nem értettek egyet. Tíz nappal ezelőtt kerekasz­tal-beszélgetést indítványozott a Polgári. Fórum a Brünni Városi Nemzeti Bizottság átalakításá­ról. A tárgyalások legneuralgiku­sabb pontja a főpolgármester személye volt. Végül a Polgári Fórum azt -javasolta, hogy to­vábbra is Josef Pernica töltse be ezt a tisztséget és a tanács ülése bizalmat is szavazott neki, annak ellenére, hogy a CSKP tagja ma­radt. A városban ez a döntés nézeteltéréseket váltott ki. A Pol­gári Fórumon belül sem értettek egyet ebben a kérdésben. Az ellenzéket, Petr Cibulkával az élen, a fórum sajtó- és informáci­ós központja képviseli, amely tüntetést is szervezett, résztve­vői kommunista mivolta miatt til­takoztak Josef Pernica személye ellen. A városban terjesztett röp­iratok támadták a polgármes­tert, de Jaroslav Sabatát, a Pol­gári Fórum parlamentjének ve­zetőjét is. A parlament egyik he­ves vitáját követően tettlegessé­gekre is sor került. A brünni politikai élet rendkí­vül feszült, de remélhető, hogy valamennyien higgadtan, meg­fontoltan bírálják felül a kérdése­ket, és megtalálják a megoldást is. (s)

Next

/
Thumbnails
Contents