Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-08 / 57. szám, csütörtök

Kohl beismerte tévedését Elcsitul a lengyel határ körüli vita? Modrow-beszéd a berlini parlamentben • Tárgyalások a NATO-székházban (ČSTK) - Már megszoktuk, hogy a német egyesítés a világpolitika fókuszába került, s a világsajtó most Mihail Gorbacsov és Hans Modrow keddi tárgyalásainak eredményeit elemzi. A hírügynökségek azt emelik ki, hogy Moszkva álláspontja nem változott, ellenzi azt, hogy az egyesült Németország a NATO tagja legyen, s az egyesítést pedig egy fokozatos folyamatként tudja csak elképzelni. A keletnémet kormányfő egyébként tegnap felszólalt a berlini parlament ülé­sén. A törvényhozás kedden, a kormány­fő távollétében fontos törvényeket foga­dott el. Ilyen például a szakszervezeti törvény, amely jogilag garantálja a szak­szervezetek szabad tevékenységét a kü­lönböző tulajdonformákat képviselő válla­latokban. A törvény a sztrájkjogot is tartal­mazza. Hans Modrow beszédében tájékoztat­ta a képviselőket moszkvai tárgyalásairól. Síkraszállt azért, hogy az NDK, az NSZK és Lengyelország kössön szerződést az Odera-Neisse határról. Aláhúzta, hogy e szerződésről a tárgyalásokat a kettő plusz, négy fórummal párhuzamosan le­hetne folytatni. Később az egyesült Né­metország ratifikálná az aláírt dokumen­tumot. Ismét megerősítette, hogy az NDK véglegesnek tekinti a jelenlegi német­-lengyel határt. Ezzel összefüggésben ismét bírálta Helmut Kohl kancellárt, mondván, hogy Lengyelország nyugati határaival kapcsolatos álláspontja kétér­telmű. Modrow szólt a két Németország tervezett pénzügyi uniójáról is: ezt a lé­pést nem lehet elsietni, az uniót alaposan elő kell készíteni. Elítélte azokat a speku­lációkat, amelyek az intézkedések idő­pontja és tartalma körül történnek, s bírál­ta azt is, hogy a nyugatnémet fél idő előtt kiszivárogtat bizonyos információkat. Ez az NDK lakossága körében csupán bi­zonytalanságot szít - fűzte hozzá, s fel­szólította az állampolgárokat, hogy pénz­betétjeiket nyugodtan hagyják a takarék­pénztárakban. Moszkvai látogatásáról szólva kijelen­tette, az ismét megerősítette őt abban, hogy az egyesülésnek olyan folyamatnak kell lennie, amely összhangban van az európai béke és biztonság érdekeivel. Egyesülésről van szó, nem pedig az NDK bekebelezéséről. Végezetül azt hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió továbbra is az NDK legfontosabb szövetségese és ke­reskedelmi partnere marad, s hogy bármi­lyen legyen is majd az egyesült Németor­szág, annak a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatai fontos szerepet fognak ját­szani az európai politikában. Modrow kedden még Moszkvában volt, amikor Helmut Kohl nyugatnémet kancellár újságírók előtt kijelentette: „Mindenki követ el hibákat, így én is." így ismerte be, hogy a lengyel határ kérdésé­nek megítélésében tévedett. Mint ismere­tes, a múlt héten azt mondta, csupán akkor hajlandó elismerni az Odera-Neisse határt, ha Varsó lemond a háborús jóvátételről. Szavai nemcsak Lengyel­országban keltettek felháborodást, ha­nem a nyugatnémet kormánykoalíción belül is. Kohllal nem értettek egyet a sza­baddemokraták, élükön Genscher kül­ügyminiszterrel. Azon túlmenően, hogy Genscher szerint ilyen komoly ügyben megengedhetetlen a taktikázás, arra fi­gyelmeztette a kancellárt, hogy Varsó Megelőzhető a szakadás a Lett KP-ban? Újabb adatok az oroszországi választásokról • A RUH-tagok ellenzéki pártot akarnak (ČSTK) - A Lett Kommunista Párt Központi Bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy előrehozza a párt XXV. kongresszusát, s június helyett már április 6-án összeül a legfelsőbb fórum. A dön­tés annak következménye, hogy február­ban a köztársaság kb. ezer kommunistája tartott konferenciát, s ezen a résztvevők több mint 60 százaléka határozottan szor­galmazta a párt függetlenné válását az SZKP-tól, április 14-re pedig a küldötttek összehívták a független kommunista párt alakuló kongresszusát, ami gyakorlatilag pártszakadást jelentene. ÚJ SZÚ 1990. III. 8. Jan Vagris, a Lett KP KB első titkára a keddi KB-ülésen válságosnak nevezte a párton belüli helyzetet. A szovjet televí­ziónak adott nyilatkozatában kompro­misszumos megoldást szorgalmazott: a párt függetlenségét az SZKP struktúrá­jában. Magyarország Önkéntes csapatkivonás A jövő héten, március 12-én, hétfőn megkezdik a szovjet déli hadseregcsoport kivonását Magyarországról. Elsőként a hajmáskéri alakulat szerelvényei indul­nak Csapon keresztül hazafelé. A csapa­tok kivonásáról rendelkező szerződést még nem írták alá, úgyhogy a választások előtt ezzel a lépésükkel a szovjetek nyil­vánvalóan a jószándékukat szeretnék ki­nyilvánítani. A választásokon országos listát állító pártok közül a Magyar Demokrata Fórum három-hónapos határidőt tart elfogadha­tónak. A FIDESZ bejelentette, csak akkor fogadhatja el a szerződést, ha az utolsó katona Nagy Imre miniszterelnök kivég­zésének 32. évfordulójáig távozik Ma­gyarország területéről. A hatalomra törő pártok többsége támadja a Németh-kor­mányt, mert az a csehszlovákiai csapatki­vonásra való tekintettel 1991. június 30-ai határidőt tart elfogadhatónak. Az ismert szovjet javaslat a személyi állomány kivo­nására ezt elfogadta, csak a haditechnika szállítására kért még két hónap ráadást. Gyorsítaná a kivonulást, ha sikerülne megegyezni a három hadosztálynál fel­halmozott mintegy 100 ezer tonna üzem­anyag, a székesfehérvári gépkocsijavító­üzem, a három kenyérgyár és a három szovjet katonai kórház egészségügyi fel­szerelésének eladásáról. A kivonulók 370 házban 14 300 lakást hagynak majd örökül. Jelentős részüket a szovjet állam költségvetéséből építet­ték, illetve tatarozták. Mit érnek ma? És a dollár vagy a rendes pénz funkcióit éppen nem szolgáló rubel legyen az el­számolás alapja? Vagy hogyan oldják meg a szovjet csapatok foglalkoztatásá­ban állt magyar karbantartók elhelyezke­dési gondjait? Ök most munkanélküli se­gélyre lesznek jogosultak? Sok még a nyitott kérdés Magyarországon. v. P- g. A keddi vitából az a következtetés vonható le, hogy ha szakadás áll be a pártban, az nemzetiségi jellegű lesz: a 175 ezer tag közül kb. 70 ezer a lett nemzetiségű, s ők szorgalmazzák az el­szakadást az SZKP-tól. Tegnap újabb előzetes adatok váltak ismertté a vasárnapi választásokról az Oroszországi Föderációban. Az összesen 1068 mandátum közül csak 95 talált gaz­dára, a parlament végleges összetételéről csak március 18-án, a második forduló­ban döntenek. Több mint 800 választási körzetben tartanak második szavazási fordulót, további húszban pedig meg kell ismételni a választásokat. Moszkvában a szavazóhelyiségek kb. 90 százalékát kell újra megnyitni. Ukrajnában a 450 körzet közül 300­ban kell megismételni a szavazást. Pél­dául Kijevbben a 22 parlamenti mandá­tum közül csak egyetlen „kelt el". Belorussziában a 310 választási körzet közül 20-ban tartanak ismételt voksolást. Az ukrán nemzetiségi kezdeményezé­sek tagjai ellenzéki pártot akarnak létre­hozni, amely a köztársaság függetlensé­gét szorgalmazná - közölte a Reuter hírügynökség Ivan Dracsra, a Ruh moz­galom elnökére hivatkozva. Ez a nemzeti demokratikus mozgalom a vasárnapi köz­társasági választásokon az eddigi adatok szerint jelentős győzelmet aratott; minden jel szerint a mandátumok 25 százalékát mondhatja a magáénak. már 1953-ban lemondott a háborús jóvá­tételről. Kohl a bonni kormánykoalíció keddi, három és fél órás viharos ülése után lemondott feltételeiről. Valószínű azon­ban, hogy a közelgő választásokra való tekintettel továbbra is megpróbál majd engedményeket tenni azon politikai erők­nek, amelyek még mindig megkérdőjele­zik a lengyel határt. Kedden egyébként a kormánykoalíció pártjai közös határoza­tot fogadtak el ez ügyben: a március 18-ra tervezett keletnémet választások után mindkét német állam parlamentje ki­mondja az Odera-Neisse határ sérthetet­lenségét, s ezt később az össznémet, valamint a német kormány közötti szerző­dés is rögzíteni fogja. Az ellenzéki szoci­áldemokraták (SPD) állásfoglalása sze­rint viszont a keddi kompromisszum nem hozza helyre azokat a hibákat, amelyeket Kohl okozott a német politikának. Karsten Voigt, a párt egyik vezetője ennek ellené­re üdvözölte, hogy Kohl már hajlandó támogatni a két német parlament közös nyilatkozatát a lengyel határok garantálá­sáról. A Zöldek pártjának parlamenti cso­portja viszont úgy döntött, hogy saját határozattervezetet nyújt be a határkér­désről. Az ő elképzelésük Mazowiecki lengyel kormányfő javaslatára épül. A len­gyel miniszterelnök szerint a határokról szóló szerződést á .lengyel, a nyugatné­met és a keletnémet kormánynak kellene előkészítenie és parafálnia, a szerződést a kettő plusz négy tárgyalások keretében írnák alá és a parlamentek ratifikálnák. A brüsszeli NATO-központban Manf­red Wörner főtitkár tegnap egy egész sor olyan találkozót tartott, amelyek fő témája a német egyesítés volt. így például Jac­ques Delors-ral, az Európai Közösségek Bizottságának az elnökével és Willem van Eekelennel, a Nyugat-európai Unió főtitkárával tanácskozott ez ügyben. Ma pedig Helmut Kohl kezd tárgyalásokat Brüsszelben Wörnerrel és a NATO-tagor­szágok állandó képviselőível. xxx Gerhard Stoltenberg nyugatnémet hadügyminiszter tegnap Bonnban beje­lentette: az NSZK területén tárolt amerikai vegyi fegyvereket az ez év júliusától szeptemberig terjedő időszakban kivon­ják. A miniszter nem közölte pontosan, hogy milyen mennyiségű vegyi eszközről van szó. A Washington Post értesülései szerint azonban hozzávetőleg 435 ton­náról. Döntés előtt az OKP (ČSTK) - Bolognában tegnap megkez­dődött az Olasz Kommunista Párt XIX. kongresszusa. Achille Occhetto főtitkár javaslatára döntenie kell az olasz baloldal új politikai szervezetének létrehozásáról, amely a Szocialista Internacionálé tagja lenne. 1092 delegátus vesz részt a ta­nácskozáson, közülük 730 támogatja a főtitkár javaslatát, a többiek a két ellen­javaslat felé hajlanak. Occhetto tegnap mondta el nyitóbeszé­dét, a tervek szerint ma hangzik el a két ellenjavaslat, majd megkezdődik a vita. A főtitkár zárszava után várhatóan szom­baton lesz a szavazás a három indítvány­ról, s akkor választják meg a párt új vezető szerveit is. Ünnepségek és közhelyek nélkül Idén nem kaptam nőnapi feladatot. Egy jó évtizede ugyanis a rend­szeres kötelességeimhez tartozott, hogy március elején portrét írjak olyan asszonyokról, akiket az ünnep alkalmából a legfelsőbb párt- és állami vezetők a prágai illetve a pozsonyi várban fogadtak. Sok-sok élményem van riportalanyaimmal kapcsolatban, s örülök, hogy a magyar nemzetiségű asszonyokkal, közülük legtöbbször kétkezi munkásokat, szövetkezeti dolgozókat ért a megtiszteltetés, elbeszél­gethettem. Legtöbben őszintén örültek a lehetőségnek és bár sablonos kérdésnek tűnt, általában megkérdeztem tőlük, mit szeretnének elmon­dani a párt- és az állam tisztségviselőinek. A válaszon nem sokat gondolkoztak, hisz az élet- és munkakörülményeikkel kapcsolatban bőven akadt megjegyzésük az illetékesek címére. Ám az őszinte eszmecsere legtöbbször elmaradt, mert a párt- és állami szervek vezetői évről évre kisebb érdeklődést tanúsítottak irántuk, s mihelyt alkalom kínálkozott, a hátsó ajtón máris távoztak, magukra hagyva az ünnepelteket. Idén a másik feladatom is elmaradt: nem kell tudósítást írnom az ünnepi fogadásról, erről ugyanis a nők lemondtak. Azt indítványozták a szlovák kormánynak, hogy a nőnapi külsőségek helyett konkrét tettekkel éreztesse a lányokkál, asszonyokkal, hogy az eddig fennhan­gon deklarált elismerést, megbecsülést immár komolyan gondolja, és a nők valamint a családok érdekében a korábbinál többet tesz. S hogy én mégis írok a nőnapról, arra egy ismerős fiatalember megjegyzése késztetett. Nem, nem lepett meg virággal a nők ünnepe előtt, hanem kijelentette: ez is egy sztálinista hagyomány. Nem volt kedvem vitatkozni, de átvillant az agyamon, bizonyára sokan gondol­kodnak hasonlóan, s talán jó lesz feleleveníteni miért is ünnep március 8-a. Sztálinistának aligha nevezhető a kezdeményezés, ugyanis az egye­sült államokbeli szövő- és varrónők szociális és sztrájkjogi harcai adták a kiindulópontot ahhoz, hogy a szociáldemokrata és a szocialista nők 1910-ben Koppenhágában megtartott nemzetközi kongresszusukon úgy határoztak: legyen ez a nap a nőké, szóljon ez a nap az ö problémá­ikról. A világ több országában az anyák napjának hagyománya honosodott meg, ennek az ötlete szintén Amerikában született; 1914-ben egy egyházi kongresszus a második májusi vasárnapot indítványozta az anyák napjául. Az első világháború után Európában is csatlakoztak e kezdeményezés népszerűsítéséhez. S hogy miért említem mindezt? Azért, mert úgy érzem, a szociális indíttatású nőnapnak ma is van létjogosultsága. Nem, nem a látványos fogadásokra, a hamis gratulációkra, a kötelező ismételten elmondott ünnepi beszédekre gondolok. Azt hiszem, a nők nem is ezt várják. Annál inkább igénylik, hogy gondjaik ne kerüljenek le a napirendről, hogy legalább egy nap legyen, amikor tömegesen szólhatnak arról, hogy nincs minden rendben az élet- és munkakörülményeikkel kapcso­latban. Az egykori kezdeményező amerikai szövőnőknél (talán) jobb helyzetben vannak, de az évek során még a legalapvetőbb követelése­iknek sem tett eleget társadalmunk. Hányan dolgoznak még ma is éjszakai műszakokban, veszélyes munkahelyeken? Statisztikák igazol­ják: műveltségi szintjük a férfiakéval azonos, keresetük viszont jóval alacsonyabb a férfiakénál. S hogy mennyire időszerű a mondanivalóm, azt a sajtóiroda két híre is alátámasztja. Az egyikben az áll, hogy a Független Demokraták Pártja választási programjában többek között szorgalmazza, hogy a nők azonos bért kapjanak mint a férfiak, egyazon munka elvégzéséért. A Csehszlovák Szociáldemokraták Pártján belül létrehozott nőbizottság pedig nyílt levelet küldött a Polgári Fórum koordinációs bizottságának: Tisztelt Urak, a kommunista párt uralkodása idején a nők gyakorlatilag ki voltak zárva a politikai életből. Képviseletüket a nőszövetség helyet­tesítette, melynek politikai eredményessége csupán formális volt. Ezért tartjuk hibának, hogy a Szövetségi Gyűlés átalakítása folyamán a képvi­selőnők aránya 27 százalékról 21,3 százalékra csökkent. Ezzel az eljárással nem értünk egyet. Tehát a nők harca továbbra is időszerű. A munkahelyeken és a közéletben egyaránt. Az anyaság megbecsüléséről már nem is szólva. Mert ez a kérdés is mellékvágányra került az utóbbi évtizedekben. Beszéltünk ugyan róla minden szinten, az élet viszont egészen mást mutatott. Növekszik a veszélyeztetett terhességek száma, a csecsemő­halandóság statisztikájában igencsak lecsúsztunk a világ ranglétráján, a gyermekek megbetegedési aránya is figyelmeztető. A nagyvonalúnak vélt szociálpolitikánk alapvető változtatásokra szorul. Az elmúlt években annyi sok „szép" nőnapi vezércikk jelent meg a lapokban (arról már nem is szólva, hányszor kellett ezeket a nőknek írni, mert a férfi kollégák ezt sem vállalták). Úgy érzem, az idén másképpen kell szólnunk a felvetett kérdésekről, hiszen ezek vala­mennyiünket értintenek. De azért a női hiúságom azt is leíratja velem: titokban remélem, hogy a férjem idén is hoz virágot ezen a napon és azok a figyelmes kollégáim, akik minden évben hóvirágcsokorral köszöntöttek a szerkesztőségben, megtartják szokásukat. DEÁK TERÉZ R itkán történik meg az, ami most megesett velünk: még vasárnap történt egy vértelen államcsíny, s mi még csak hírt sem adtunk róla. Ez esetben az államot idézőjelbe kell tenni, a csínyt nem. Mert Ciskei olyan „független ál­lam", amelyet a világon senki sem ismer el, talán operettállamnak lenne nevezhető, viszont ez nem volna igaz, hiszen egy operettben minden szép és jó, és feltétlenül győz az igazság. Mi hát akkor Ciskei? Egy bantusztán, magyarul törzsi terület, ez pedig a dél-afrikai fajüldöző politika egyik legrafináltabb találmánya. Az or­szág földterületének több mint 80 százaléka, vagyis ahol van valami érték, a fehéreké, a többi, ahol teljesen lehetetlen az élet, a feketéknek adatott. Az ördögi terv Hendrik Verwoerd egykori kormányfő (1958-1966) nevéhez fűződik. Az or­szág lakosságának több mint háromnegyedét kitevő feketéket e meghatározott törzsi területek­re kívánta kitelepíteni, azzal, hogy fokozatosan megkapják a „függetlenséget". Tehát az ott élők elveszítik dél-afrikai állampolgárságukat. Mivel a bantusztánok földje művelésre többnyire alkal­matlan, s a munkaképes lakosságnak helyben csak a 2 (kettő!) százaléka talál munkát, ezért a többség, ha élni akar, kénytelen visszaszivá­rogni a fehér területek ipari központjaiba. Az addigi dél-afrikai feketékből ily módon igen olcsó ,,külföldi" munkaerő válik. A hangsúly a külföldin van, mert ha valaki külföldi, nem támaszthat Pretoriával szemben semmiféle szociális és poli­tikai követeléseket. S ha egyesek mégis kinyitnák a szájukat, egyszerűen visszazsuppolják őket saját bantusztánjaikba, ahol az egyedüli perspek­tíva az éhenhalás. Desmond Tutu, a közismert Nobel-békedíjas érsek pár éve körutat tett a ban­tusztánokban, s így jellemezte azokat: „Ami ott történik, az egyenlő a népirtással. Dél-Afrika fehér urainak nincs szükségük gázkamrákra, elég ha az embereket (milliókat) kitelepítik a pusztaságba, egész biztos, hogy éhenhalnak. " Bantusztán: nagyítóval kell keresni olyan épít­ményt, amelyre rá lehet fogni, hogy ház. Közmű­vesítés nincs, orvosi ellátás szinte semmi, pedig ahol a nyomor, ott felütik fejüket a járványok. összesen négy ilyen ,, függetlenséget" kapott bantusztán van Dél-Afrikában: Transkei, Bop­hutswana, Vendaland és a 700 ezer lakosú Ciskei. Központja Bisha. Elnöke vasárnapig Len­A bantusztán nox Sebe; épp Hongkongban volt, amikor pucs­csal megdöntötte őt Josua Oupa Gqozo dandár­tábornok. Tiszttársaiból megalakította az államta­nácsot. Sebe viszont katonai segítséget kért Pretoriától, hogy visszaszerezhesse hatalmát, de nem kapott. E helyett de Klerk államfő rendfenn­tartó alakulatokat küldött Ciskeibe, mert a kato­nák győzelmét ünneplő tömegek lelkesedése pusztításba, rombolásba csapott át. A megbukott Sebe jellemzéséhez: keményen fellépett a hala­dó, apartheidellenes mozgalommal szemben. Amikor nemrégiben szabadon bocsátották Nel­son Mandelát, az ünneplő tömeg ellen felsora­koztatta a rendőrséget. Tíz tüntető meghalt, a se­besültek száma jóval nagyobb volt. Gqozo tábornok kinyilvánította: szimpatizál az ANC-vel, s szabadon bocsátotta mind az 500 politikai foglyot. Pretoriától ezért biztosan nem kap jó pontot. Botha külügyminiszter azt mondta, csak azt követően veszik fontolóra, hogy elismer­jék-e az új vezetést, ha már helyreállt a rend Ciskeiben. N ehéz felmérni, hogy milyen erők és szán­dékok állnak a háttérben. De Klerk állam­fő az utóbbi hónapokban tényleg korszakos vál­tozásokat indított el Dél-Afrikában. De még min­dig érvényes számos fajüldöző törvény, még mindig léteznek a bantusztánok. Most úgy tűnik, valami e téren is elkezdődött, az egyik bantusz­tán fellázadt. A nép ünnepel, emberibb, szaba­dabb életet akar. Talán az apartheid e hírhedt lágereinek a felszámolása vette kezdetét, hiszen a szabadságvágy ragadós. A reálpolitikus de Klerk ezt bizonyára felismerte, erre utal az a visz­szafogottság, ahogyan eddig kezelte az ügyet. MALINÁK ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents