Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-05 / 54. szám, hétfő

Szlovákok, magyarok - egyetemesben? Néhány kérdés dr. VLADIMÍR FRANKÁHOZ, a Kassa vidéki Járási Nemzeti Bizottság elnökéhez A legutóbbi népszámlálás eredményei szerint a járásban a lakosság 13,9 százaléka magyar. Jóllehet a magyarajkúak részaránya ettől valamivel nagyobb, hiszen kqztudott, hogy a szesztaiaknak nem csak a 39,3 százaléka vallja anyanyelvének a magyart, s hogy Csécsett (17 százalék magyar él), Makrancon (12,3) és még másutt is több a magyar ajkú lakos, mint a magyar nemzetiségű. Hogy a magyarok részaránya a járásban jelentős, azt eddig mindenekelőtt a kulturális tevékenységben, az oktatásügyben, a vallási életben és a mezőgazdaságban lehetett észlelni, ám ugyanúgy a közigazgatásban is jelen voltak. Képviselőik többsége általában a kor szabta törvények, előírások és lehetőségek szerint dolgoztak, tettek a járásért, a Bódva- és Hernádmentéért, egy-egy faluközösségért, népcsoportért. A CSKP több évtizedes monopóliumának megszüntetésével az államirányítási struktúra fokozatosan megváltozik, új törvények lépnek életbe, ám reméljük, ez a változás a nemzetiségek sorsának további alakulására is kedvező hatással lesz, s az itteni nemzetek és nemzetiségek együttélését nem zavarják majd ellenségeskedések. • Elnök úr, lehet ez közös óhajunk? - Nemcsak lehet, az is. Sőt, azt szeretném én is, ha minél többen vállalnánk a közös sors igazságos és békés alakítását. Ezt nem azért mondom, mert a járási nemzeti bizottság elnökéhez így illik. Harmincöt esztendős vagyok, s ezt a tisztséget február közepétől töltöm be. Korábban a kulturális osztály munkatársa voltam. Ismerem a Bódva-, Kanyapta- és Ida mentén élő népet, hiszen rengeteg rendezvényt szerveztünk közösen. Ott is sokan ismernek engem. Remélem, olyannak ismernek, aki az embereket nem a nemzetiségük szerint „értékeli". Tisztelem a becsületes, rendes embereket, s a kisebbség jogait is. • Az utóbbi napokban a járás lakosságát két nemzetiségi ügy foglalkoztatja. Az egyik, hogy az újjászervezett járási nemzeti bizottság „vezérkarában" nincs magyar nemzetiségű képviselő, pedig éveken át volt; a másik a Szepsi Városi Nemzeti Bizottság javasolt vezetőségének összetételében felmerülő nemzetiségi aránytalanság. Mi a véleménye erről? - Ami a járási nemzeti bizottság szűkebb vezetőségét illeti: tény, hogy a két alelnök és a titkár szlovák. Persze, az újjászervezés még nincs befejezve, így például a harmadik alelnöki tisztség is betöltetlen. Mos, arra a posztra mindenáron magyar képviselőt akarunk, keresünk. A kerekasztal-megbeszélésen felkértük a Csemadokot, a polgári kezdeményezések csoportjait és a pártok képviselőit, hogy segítsenek, javasoljanak megfelelő embert. Akik ott voltak, tanúsíthatják. Azt pedig, hogy Szepsiben hány magyar és hány szlovák kerül a városi nemzeti bizottság testületeibe, azt döntsék el a helyiek. Ebben őket csak nyugodtságra tudom inteni, s azt ajánlom nekik: üljenek asztalhoz, hallgassák I /onattal utaztam a minap. V A felnőtt is megunja az egyhelyben való üldögélést, hát még a gyerek... A kupéban egy idősebb házaspár és egy fiatalaszszony óvodáskorú kislányával ült. Mai lány A kislány járkálni kezdett, aztán hamarosan szóba elegyedett az öregúrral. Válaszolgatott a szokásos kérdésekre. -És amúgy jó kislány vagy? - kérdezte az öreg. A gyerek meghökkent. Mi az, hogy jó? Kislány és kész, jó vagy nem jó?! Honnan tudja ő azt? A cukorka meg a csoki az jó, de hogy ő jó-e? - Nem vagyok! - vágta rá a gyerek. -Nem...? - kérdezett vissza az öregúr. - Akkor én rögtön beleteszlek abba a nagy bőröndbe...! - mutatott fel a csomagtartóra. Na, most mi lesz, vártam kíváncsian. Ki fogja „megnevelni" az öreget, és neveléspszichológiai fejtegetésekkel magyarázni neki, hogy nem szabad ijesztgetni a gyereket...? A dilemmát maga a gyerek oldtftta meg: - Micsoda hülyeségeket beszélsz, - mutatott az öregre - azt hiszed, hogy én ruha vagyok, amit a bőröndbe kell tenni?! -V. E.Ez nem én vagyok Gyerekkoromtól fogva - idestova huszonöt éve - rendszeresen írok. Ennek köszönhettem egyebek között azt is, hogy amikor húszegynéhány éves „újságíróbojtárként" olyan községekben, városokban készítettem riportot, ahol újságolvasó emberek is voltak, sokan meglepődtek, hogy nem egy korosabb hölgy látogatta meg őket, hiszen aki régóta ír, az általában öreg. Hanem most nem erről van szó, eszem ágában sincs emlékiratokat írni, a részleteket mellőzvén tehát csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kisebb írásaimat általában V. E., -ve-, -v- vagy -ver- szignó alatt tettem közzé a csehszlovákiai magyar sajtóban, s ezek a szignók (betűjelek) az én szignóimként szerepelnek a Szőke József-féle bibliográfiában is. Csoda-e hát, ha meglepődtem, amikor az Új Szóban - V. E. -szignó alatt (vagy ha úgy tetszik: felett) olyan írást láttam, amelyet nem én írtam? Bevallom, eleinte rá sem hederítettem, azaz eszembe sem jutott reklamálni, illetve az olvasókat felvilágosítani, elvégre nem valami világrengető problémáról van szó, az írástudó ember napjainkban sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozik A „pumpa" akkor ment fel bennem, amikor egyik nagyrabecsült munkatársnőm előadta, hogy nem én vagyok az egyetlen „balek", őt is mindig mindenhol becsapják, a hentesnél ő is szalámivéget kap és zöldes színű szeletek is keverednek a felvágottjába stb. Kapcsoltam... Rögtön eszembe jutott az Új Szóban az én szignómmal közölt írás, s közöltem munkatársnőmmel, hogy bár magam is balek vagyok, azt a bizonyos cikket nem én írtam. S mivel V. E. aláírással azóta is rendszeresen közöl az Új Szó cikkeket, félreértések elkerülése végett most olvasóinkkal is közlöm, hogy nem én vagyok a szerző, sőt úgy döntöttem: ezentúl semmiféle szignót nem használok. Balekségemről és hétköznapi gondjaimról is csak teljes névvel szándékozom nyilatkozni, úgyhogy ha olvasóink a -V. E.- szignó alatt engem vélnek felismerni, tévednek: nem én vagyok az!... Egyébként is, ha mindazt a bosszúságot, amely naponta ér, közzé akarnám tenni, az egész Új Szót teleírhatnám, Szóval ügyesbajos dolgaimmal (amelyek olykor akár közérdekűek is lehetnének) ezután sem kívánok a nyilvánosság elé lépni. VARGA ERZSÉBET XXX Kedves Varga Erzsébet! Igaz, hogy nem volt francia, sőt még német nevelőnőm sem, mégis elnézését kérem, hogy a fenti „Ez nem én vagyok..." jegyzet megírására ihlettem. Bizonyára bennem van a hiba, hogy amikor irományaimat - V. E. - szignóval láttam el, önre nem gondoltam. Igaz, önnel együtt kikérhetné magának minden „V. E." névre hallgató író-olvasó, hogy „ez nem én vagyok... Ugyanis önnel egyetemben az iméntieket kikérhetné magának minden Varga Ernő, Varga Elemér, Veres Endre, Vörös Ede, Vas Egon... stb. s valamenynyien számonkérhetnék irományaimat Vermes Emílián, aki ezentúl - az ön beleegyezésével, immár lehet akár - V. E. - is. meg egymást, s olyan egyéneket javasoljanak a vezetőségbe, akikben a helyiek megbíznak. • A jnb képviselő-testületének nemzetiségi összetétele mennyiben változik a most zajló cserék során? - Nem változik. A párttagsági szempontok alapján történő átrendezés tudtommal nyolc magyar nemzetiségű képviselőt érint. Természetesen, őket magyarok váltják fel. • Azt hallottam, nemzetiségi tanácsadó testűiét létrehozását is tervezik... -A kerekasztal-tárgyalások során tettem róla említést. Kell. Tudniillik, ahhoz, hogy egy járási nemzeti bizottság a nemzetiségi kérdésben is minél igazságosabban döntsön, dönthessen, nem elég egy-egy problémakör felületes ismerete, hanem mindenekelőtt megalapozott érvele, szakvélemények kellenek. Remélem, e testület létrehozását a magyarok is segíteni fogják, elvégre közös jelenünk és jövőnk rendezéséről van szó. GAZDAG JÓZSEF DR. SZÉNÁSSY ZOLTÁN KOMÁROM O S T M 'A A fenti könyvborítóval került a könyvesboltokba dr. Szénássy Zoltánnak Komárom ostroma 1849-ben című munkája (Bende István felvétele) Tisztelt Szerkesztőség! Nemcsak mint hű olvasójuk fordulok a csehszlovákiai magyar napilaphoz, hanem szeretnék hozzászólni a február 20-án megjelent „Felhívás a kertbarátokhoz" című íráshoz, és felkérném a többi alapszervezetet is, hogy amennyiben egyetértenek velem, kérem támogassanak, hogy a március 31-én sorra kerülő pozsonyi kongresszuson ezek a témák is nyitott fülekre találjanak. Ezért kérem az Új Szó szerkesztőségét, hogy közölje írásomat. Már több ízben olvashattuk az újságok hasábjain, hogy a kertészkedők tiltakoznak a jövedelmi adó ellen. Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, de a kertbarátok nagy része nemcsak mint kedvelt szórakozást űzi e tevékenységet, hanem egy kis anyagi kiegészítőt is biztosít magának szerény keresetéhez. A kertészkedők tudnak is termelni, de ez nemcsak hogy sok szabadidőt vesz igénybe, hanem nagyon sok munkával is jár. • Most, mikor már kezdjük érezni a változás szelét, megint arra rójuk ki az adózást, aki becsületes, igaz munkával járul hozzá az állami gazdaságok és a földműves-szöyetkezetek árukitermeléséhez? Hogy a témánál maradjak, az első kiadás ott kezdődik, hogy a kertek és a termőterületek után a helyi nemzeti bizottság kiveti az adót. A kertészkedóknek a zöldség és gyümölcs termesztéséhez befektetésre van szüksége (fólia, vetőmag, palánta, vegyszerek stb.). Ez a következő kiadás. A leadott árunak meg kell felelni a követelményeknek. ökológiai előírás, hogy az emberek egészségét védeni kell a károsító tényezőktől. Köztük a vegyszerek használatától is. Éppen ezért az árut ki kell vizsgáltatni, hiszen mindenkinek viselnie kell a felelősséget a jó és megadott minőségéért. A kivizsgálásért ismét fizetni kell. Az áru leadásánál a szervezet az áru értékéből tagjaitól 3 százalékot, és a nem tagoktól pedig 5 százalékot fog le a szervezet részére. És még ezek után jövedelmi adót is fizessen a kistermelő? Hát ez a rügyező demokrácia? És milyen adót fognak fizetni a nagypénzű funkcionáriusok és kiskirályok, akiknek ez idáig nem tudom hány országból importálták a primőr árut. Többek között márciusban már epret ehettek. Nekik pedig meg sem kellett dolgozniuk ezekért a korai finomságokért. A másik dolog amire szeretnék rátérni az, hogy a tagsági illeték 75 százalékát a járási szervezetnek utalják át. Vagyis 20 koronából 15 korona a járási szervezeté és csak 5 korona az alapszervezeté. Ha ez fordítva lenne, akkor ebből a pénzből biztosítani tudnánk olyan iskolázásokat, melyen neves szakemberek megismertetnék tagságunkat a legújabb kertészeti tanácsokkal és nem utolsósorban az oly nagy figyelemmel kísért biotermesztéssel is. Szeretnénk egy szakfolyóiratot is, ami legalább havonta jelenne meg, és segítséget nyújtana a mindig előttünk álló kerti munkákhoz. Természetesen magyar nyelvű folyóirat legyen. Le merem írni ezt a pár sort, abból kiindulva, hogy a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségének akcióbizottsága felhívással fordult az alapszervezetek tagjaihoz, hogy javaslataikkal járuljanak hozzá a szövetség fejlődéséhez és tevékenységének sokrétűbbé tételéhez. Bízom a változásban és nem félek attól, hogy a kertészkedők dolgos keze nem fárad meg, de alapvető változást kell eredményeznie egy olyan törvénynek, mely védi a kistermelők igényeit és a kiadásokat pedig a minimumra csökkenti. Kérésemet továbbítom a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségének akcióbizottságához. (AV

SZZ, Havlíčkova 34, 817 02 Bratislava). RÁCZ ÉVA, a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége* bakai alapszervezetének pénztárosa Dúl a demokráciát?!) Néhány napja szülőfalum, Kéménd szövetkezetének elnökéről nagyon színvonalas, tanuiságos tanmese jelent meg a lapban. Most úgy hírlik, hogy a fórum tagjai, akik a levelet írták, nyilvánosan fognak bocsánatot kérni, ez rájuk tartozik, de előbb nem ártott volna gondolkodni. Vajon miért szégyenkeznek egyes szövetkezeti tagok a nyilvános gyűléseken mások helyett is? Bennük talán maradt némi emberség? Bizonyára kevesen tudják a kémindieken kívül, hogy az ötvenes évek elején, amikor a szövetkezet alakult, az első - vagy az elsők közül (ki tudja hanyadik volt abban a nagy „népi" demokráciában) való - elnök tarhonyát akart termeszteni a szövetkezetben. Vissza akarunk térni arra az útra, a kezdet kezdetére? Újra szükségünk lesz hasonló vezetőkre? A forradalom mindent elsöpör, a rosszat is meg a jót is, mondta nemrég valaki. De jó lenne, ha a „nagy" Sztálin szavaival ellentétben ahol alakítják a fát, ott repül a forgács - minél kevesebb forgács repülne. Vigyázzunk, mert tudjuk, hogyan^ végződött a történelem egyik legnagyobb forradalma, a francia forradalom - császársággal! Azt is tudjuk, hogy hová jutottunk 1917 után. Néhány hete még remegtünk az egyik „testvéri" ország forradalma sikeréért, maid gyűjtöttük, amit lehetett, és vittük a segítséget tekintet nélkül a halálos veszedelemre. Aztán a szónok kérdésére: Akartok-e magyar vért inni?! - A tömeg visszaüvölti, akarunk. Ez is demokrácia? Mindez azért, mert egy több száz éves múltra visszatekintő gimnáziumban magyarul akarnak tanítani? Uram bocsá', egyes „rothadó" kapitalista országokban a többség a kisebbség nyelvét is tanulja az iskolákban. Arra is van példa, hogy egy parlamentben 3-4 nyelven is beszélnek a szónokok. Az a demokrácia, amikor a cigányokat Indiába, a zsidókat palesztinéba, a magyarokat a Dunán túlra lehet küldeni? Vagy ez a demokrácia kezdete?!... SZALAI LÁSZLÓ Ha akkor szólhattunk volna... Az alábbiakban személyes ügyeimmel terhelem szíves figyelmüket. Talán elhiszik, mint újságíró, nem tartoztam a füleki Kovosmalt korábbi vezetőinek kedvencei közé. Pedig soha, egyetlenegy leírt mondatommal sem bántottam meg az elvtársakat. Ellenszenvüket feltehetően tapintatlan kérdéseim váltották ki. Mi tagadás, annak idején alaposan felkészülve indultam riportra, a vezetőkkel való találkozóra. Pontos információim elismert pénzügyi szakemberektől, szavahihető ellenőröktől, na és több üldözött dolgozótól származtak, akik között volt néhány harcedzett kommunista is. A hiszékeny, s alapjában véve jó ügyért küzdő veteránok persze nem elsőként egy újságírónak öntötték ki lelküket, hanem az ellenőröknek, a különböző szintű pártfórumoknak, sőt magának Husáknak is. Mindhiába. A bejelentéseket általában azok a járási szintű pártfunkcionáriusok vizsgálták ki, akiknek jó okuk volt a különböző ügyek elsimítására. (A legtöbb esetben meg is pecsételődött-a levélírók sorsa!). Az ellenőrök - természetesen - csaknem minden esetben azt állapították meg, hogy a panaszok alaptalanok, a panasztevők rosszindulatúak. Soha nem nyert bizonyítást például, hogy a vezetők meghamisították a gazdasági eredményeket, hogy a még le nem gyártott kádakért is felvették az éwégi jutalmakat, hogy a külföldön „lekoppintott" gyártástechnológiai eljárást a sajátjának, találmányként szabadalmaztathatta az igazgató, hogy mi volt a hifi-ügy hátterében, és miért selejtezték ki az előzőleg javíttatott, s jól felszerelt személyautókat, hogy miért ajándékozhatták el egyesek nagy tételekben a gyár termékeit? Szokatlan kérdéseim annak idején ingerültséget, gyanakvást váltottak ki. Távozásom után alig fél órával már működésbe is lépett a néhai pártelnök és Becher igazgató úr gépezete. Telefonon először Lalo Károly kollégámat hívták Besztercebányán: - Ugyan, ki fia, borja ez a Hacsi, mit akarhat vajon, ki küldte a nyakunkra ezt a firkászt? Nem kaphattak teljesen kielégítő és megnyugtató választ, mert tovább tárcsáztak. Pozsonyt hívták lázasan, Szarka István, akkori főszerkesztőhelyettesünket, akit köztudottan szoros szálak fűztek Fülekhez, a városka nagymúltú zománcedény- és tűzhelygyárához. Nem tudhatjuk, miről folyt az eszmecsere, annyi azonban bizonyos, hogy szót értettek, mert másnap főnököm a maga jellegzetes atyáskodó modorában leüzent: - Te öreg, hagyd békén azokat a fülekieket! Az ügyködő elvtársak erre vérszemet kaptak, már fenyegetőztek is: - Még egyszer a szemük elé ne kerüljek, különben nagyon megütöm a bokámat, merthogy az igazgatónak hosszabb a keze, mint ahogyan azt én gondolom. Mint másfél évvel később kiderült, nemcsak a keze, az ujjai is hosszúak voltak. Belekeveredett ugyanis az ismert, milliós ócskavasbotrányba, melyből már a miniszteri posztokon ülő barátai sem tudták kihúzni. Bár a basáskodó igazgatót már korábban felmentették, nyugdíjazták, történetünk nem végződött happy anddel, mert valóságos csődtömeget hagyott maga mögött, s a füleki gyár dolgozói most ezzel vívják élet-halál harcukat. Talán, ha annak idején szólhattunk volna, most az ő helyzetük sem lenne ennyire aggasztó. HACSI ATTILA ÚJ SZÚ 4 1990. III. 5.