Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1990-03-30 / 76. szám, péntek
Ki képviseljen bennünket? Kiszámítható partner kell! Beszélgetés Tóth Károllyal, az FMK elnökével Szabad választásokra készül az ország. Négy évtized után újra. Mi, csehszlovákiai magyarok is, reménykedve tekintünk e - túlzás nélkül - történelmi jelentőségű eseményre. Reménykedve és félelmekkel. Félelmekkel azért, mert a legfontosabb kérdés számunkra úgy vetődik fel, vajon a „jognak asztalánál" a választások után miképpen foglalunk helyet?! Sorozatunkban három politikai mozgalom vezetője: Tóth Károly, a Független Magyar Kezdeményezés elnöke, dr. Janics Kálmán, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke és Duray Miklós, az Együttélés politikai mozgalom képviseletében válaszol kérdéseinkre. A gyöngéd forradalom idején létrejött Független Magyar Kezdeményezés lényegében nem tekinthet vissza semmilyen demokratikus hagyományokra, mivel a korábbi évtizedekben hasonló mozgalom létrejöttére egyszerűen nem volt lehetőség. TÓTH KÁROLYNAK, a mozgalom elnökének véleménye szerint milyenek a nemzeti kisebbségek - tehát a szlovákiai magyarság - jogvédelmének esélyei, lehetőségei és milyen formáját látja a leghatékonyabbnak? - A demokrácia játékszabályainak megfelelően abból kell kiindulnunk, hogy a jövőben nálunk pluralista társadalmi berendezkedés lesz, és ez felrúgja az eddigi politikai játékszabályokat. Ez azt jelenti, több pártnak kell megküzdenie a politikai hatalomért, hogy a törvényhozói testületekbe bekerüljön, s kormányt alakítson. Ebből következik, hogy nem lesz teljesen automatikus a kisebbségi képviselet az egyes törvényhozói testületekben. Kiindulási pontunk az, hogy mindenképpen lesz kisebbségi képviselet a Szövetségi Gyűlésben és az SZNT-ben. Ezt még a mostani választójogi törvény sem teszi lehetetlenné a maga öt-, illetve háromszázalékos mandátu m küszöbével, sem más beépített korlátokkal. Számunkra mindenképpen mérvadó egy alapvető kiindulási pont, azaz: kis politikai mozgalom vagyunk, s ennek megfelelően kell politizálnunk. Ez azt jelenti, hogy alapvetően koalícióban kell gondolkodnunk. • Koalícióban, de kivel? - A demokratikus pártokkal, illetve politikai mozgalmakkal. Abból indulunk ki, hogy alapvetően elhibázott politikának tartanánk azt a két háború közötti gyakorlatot, hogy a kis nemzeti kisebbségi pártok állandó ellenzékként vegyenek részt a politikai életben, mert ez semrfiilyen eredményhez sem vezetne. Tehát ahhoz, hogy megfelelő számú képviselő legyen a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelmére, s a koalíciós megbeszéléseknek kell garanciát nyújtaniuk. OA csehszlovákiai magyarságban az elmúlt negyven egynéhány év tapasztalatait leszűrve ez az állítás úgy merül fel, hogy ily módon elegendő képviselethez jutunk-e? - Itt abból kell kiindulnunk, hogy mi nem a kisebbségi képviseletet akarjuk biztosítani általában - erre aligha vállalkozhatnánk -, hanem azt, hogy az FMK képviselőket juttasson a törvényhozói testületekbe politikájának érvényesítése céljából. Tudom, vannak olyan vélemények, miszerint ez a nemzeti kisebbség erőinek szétforgácsolásához vezet, és az ily módon szerzendő képviselet kisebb lesz, mint egy esetleges hármas koalíció esetében... Azt hiszem azonban, hogy a helyzet nem megfelelő ismerete táplálja a félelmeket. Nem merném ugyanis biztosra venni, hogy egy esetleges magyar hármas koalíció elegendő létszámú képviseletet biztosítana. • Ha jól értem, arról van szó, hogy az FMK nem kisebbségi koalícióban, hanem egyéb, nagyobb demokratikus képződményhez való kapcsolódásban látja a jövőt... - Véleményem szerint a koalíciókat politikai alapon, természetes koalícióként kell kialakítani, tehát annak az eszmeiségnek az alapján, amit az egyes magyar mozgalmak képviselnek. Mi a természetes szövetségeket helyezzük előtérbe. Ettől függetlenül még magyarok vagyunk, viszont saját politikai definíciónkhoz tartjuk magunkat. Politizálásunk alapjának azt a liberális eszmekört tekintjük, amely az egyéni szabadságot véli legfontosabb elemének, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom a lelkiismeret szabadságát, az Együttélés pedig a nemzetiségi érdekképviseletet - saját értelmezésében. Azaz: mi és az MKDM politikailag, az Együttélés pedig nemzetiségi alapon határozza meg önmagát. • Ha nem nemzetiségi alapokon szerveződő koalíciókban indulnak az egyes itteni magyar, illetve nemzetiségi mozgalmak a választásokon, akkor az ön véleménye szerint milyen képviselethez lehet jutni? - Nehéz lenne megmondani, de feltétlenül szeretnénk mind a három törvényhozói testületben a Népi Kamarában, illetve a Nemzetek Kamarájában és az SZNT-ben is részt venni. A képviselők száma nem a legmeghatározóbb kérdés. Végképp nem számítunk arra például, hogy lehet - mondjuk - negyven képviselőnk mind a három helyen. Hangsúlyozni szeretném, attól nem tartunk, hogy Csehszlovákiában ne lenne nemzeti kisebbségi képviselet. Ez tévhit. Mindenképpen lesz képviselet. Például megkeresett bennünket több szlovák párt és felajánlotta, hogy induljunk velük közös listán. Mivel a pártok nem nemzetiségi alapon szerveződnek pillanatnyilag, nemzetiségi képviselőket valamennyien indítanak. Számunkra az a fontos, hogy képviselőink ott legyenek a törvényhozók között, amikor az elkövetkező kétéves időszakban az ^alkotmányt kell kidolgozni. Ez a legfontosabb, és ebbe akarunk beleszólni. Ugyanis nem a képviselők létszámától függ a törvényhozói testületekben a beleszólási jog, mert annyian sohasem lehetünk, hogy döntő tényezővé váljunk. • Az azonban nem mindegy, hogy hárman vagyunk, vagy tizenhármán. .. - Mi pillanatnyilag is arra törekszünk, hogy az elkövetkező törvényhozásban is döntő szava lehessen a kisebbségi képviseletnek, mégpedig a jogok biztosításához szükséges bizottság létrehozása révén. Ebben az esetben akár minimális képviselői létszámmal is hatékonyan lehet képviselni a kisebbségi érdekeket. • A társadalomban az utóbbi időben jelentkező nacionalizmus, illetve annak egyes megnyilvánulásai azt a hiedelmet látszanak éleszteni, hogy éppen ezért van szükség összehangolt kisebbségi jogvédelemre. Vagyis: csakis önmagunkra számíthatunk, ha másra nem... -Azt hiszem, hogy a politikát nem lehet csak önmagunknak csinálni. Nemcsak több nemzet, nemzeti kisebbség él itt együtt, hanem sok pártnak kell együtt élnie. Köztük lesznek mamutpártok, centrumpártok, amelyek nagyban befolyásolják majd a csehszlovák politikai életet, s nélkülük elképzelhetetlen a kisebbségi jogok érvényesítése. • Nyilván nem véletlenül említette külön az egész országot - és Szlovákiát. A politikai erőviszonyok itt is, ott is másképpen látszanak megosztani az egyes pártok között. Szlovákiában mintha a kevésbé demokratikus erők nyilvánulnának meg elsősorban. - Azt hiszem, inkább régi beidegződésekről van szó. Nehéz felmérni, hogy ma melyik politikai erő a demokratikusabb Szlovákiában. Nyilván viszonylagosságról kell beszélni: az egyik demokratikusabb, a másik kevésbé. A tényleges politikai vonalvezetésüket az egyes pártoknak ma még nem lehet ismerni. • Fölfogható a kérdés esetleg úgy, hogy a jelenlegi helyzetben az egyes pártok megengednek maguknak bizonyos adag nacionalizmust, ami taktika is lehet. - Azt hiszem, hogy a választási hadjáratban nagyon fontos szerepet játszik a nemzeti hangulat, a nemzeti vonatkozás kidomborítása. Hogy ez mennyire vezet nacionalista elhajlásokhoz, ma még nehéz megjósolni. Ez valószínűsíthető, és azt hiszem, minden párt részéről lesznek ilyen kilengések, ami azonban a későbbiek során mégsem lesz mérvadó. Ez a választási hadjárat egyik eszköze lehet, de nem hiszem, hogy a politikának is része lesz a jövőben. • Vagyis külön kell választani a választások előtti időszakot és a választások utáni helyzetet - függetlenül attól, melyik párt vagy pártok kerülnek hatalomra? - Feltétlenül, hiszen Szlovákia nem elszigetelt Európától, vagy Közép-Európától, így a leendő kormánypárt külpolitikáját nagyon komoly külső hatások is befolyásolják. Ennek pedig a most folyamatban levő váltás időszakában rendkívül nagy hatása lesz a belpolitikára is. • Éppen ezért most lényegében már választási előkészületek időszakában nem mellékes eldönteni, kik azok, äkikkel a választási kampány során együtt lehet működni... - Két alapvető dolgot kell megkülönböztetnünk: az egyik a választási koalíció, majd pedig a választások után kialakuló helyzet, azaz egy kormánykoalíció vagy ellenzéki koalíció kérdése. A lényeg az, hogy a parlamentbe - pontosabban a Szövetségi Gyűlés két kamarájába és az SZNTbe - kerülő képviselőinket a mi programunk kötelezi, nem pedig a koalíciós partneré. Természetesen más a helyzet a más pártok színeiben induló és esetleg bekerülő képviselők esetében, akiket köt a pártfegyelem és a pártprogram. • Visszatérve a kisebbségi jogvédelemhez: a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását nemzetközi egyezségokmányok szorgalmazzák, ami azt a következtetést is kiváithatja-kiváltotta, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása nem bízható a többségre. - Mi nem akarjuk a többségre bízni, csak annyit állítunk, hogy megfelelő partneri kapcsolat nélkül nem lehet azt kivívni. Ugyanis akárhány képviselőnk lehet a törvényhozói testületekben, azokat mindig leszavazhatják. A kollektív jogok biztosításához azonban kiszámítható partnerként kell az egyes pártoknak megjelenniük, mert másképp a kollektív jogok kérdésében a többi párttal nem lehetne dűlőre jutni. Enélkül a kisebbségi politika Csehszlovákiában vagy Szlovákiában zsákutcába juthat, mint a két háború között. A képviselők ugyanis nagyon szép beszédeket mondhatnának nemzetiségi ügyekben, következetes ellenzéki politikát tudnának követni, csak éppen gyakorlati eredmények nélkül. • Közös Európa, európai ház... Ezzel kapcsolatban ami a nemzeti vonalról elhangzik, lényegében az, hogy előbb demokrácia, aztán majd megoldjuk a nemzeti kisebbségek gondját... - Igy eleve rossz a kérdésfeltevés, hiszen ezek a kérdések demokrácia nélkül rendezhetetlenek, de annak éppúgy része a kisebbségi jogok védelme, mint minden más emberi jog biztosítása. A kérdés az, mennyiben tudjuk szelektálni és meghatározni a prioritásokat ezekben a kérdésekben. Ha közelebbről vizsgáljuk az európai integrálódási folyamatokat, azt is látnunk kell, hogy az ebben való részvételnek komoly feltételei vannak, nemcsak a nemzetiségi, az emberi jogok területén, hanem a gazdasági, kulturális és szociális kérdések megoldásában is. Itt komplex rendszert kell kiépíteni, mert a nemzetiségi kérdést és Európát nem lehet csupán pártkérdésként értelmezni. A belpolitikai életben kisebbségi pártoknak, pártkoalícióknak kell részt venniük, érdekvédelmi szervezeteket, s hasonlóan kulturális és egyéb szervezeteket kell létrehozni a kisebbségi jogok védelmére, de ugyanígy kötődni kell a nemzetközi érdekvédelmi szervezetekhez is, hogy ennek nemzetközi visszhangot adhassunk, nemzetközi normákhoz lehessen viszonyítani a kisebbségvédelem betartását. Azaz egy komplex rendszer kell, mert az említettekből önmagában bármelyik is jönne létre, nem tudná a kisebbségi kérdést kezelni és megoldani. MÉSZÁROS JÁNOS A Kassai Közszolgáltató Vállalat dolgozóinak 81 százalékát a nők alkotják. A vállalati szociális program keretében tavaly - 326 ezer korona ráfordítással - rehabilitációs részleget hoztak létre. Itt tornaterem, szauna és masszázsszalon áll a szolgáltatóipari vállalat női alkalmazottainak rendelkezésére. A képen Marta Marcinková a vendégeket szolgálja kí. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Laktanyából iskola? Rozsnyón, a huszonkétezer lakosú járási székhelyen az utóbbi időben sok minden megváltozott, de a múltból visszamaradt problémák orvoslására még várniuk kell. Több lakásra, egészségügyi, kulturális létesítményre, iskolára volna szükségük. így hát nincs abban semmi különös, hogy a városi nemzeti bizottság és a lakosok figyelme a város szélén lévő szovjet laktanyára irányul, ahonnét nemsokára távozik a szovjet tüzéregység. A korszerű katonai létesítményben van fedett uszoda - a járásban másutt egy sem -, kulturális célokat szolgáló épület, lakások, raktárak, műhelyek. A városi nemzeti bizottságon felvetődött, ha egy középiskola és szakmunkásképző intézet kapna ott helyet, a műhelyekben jó feltételek lennének a szakmai gyakorlatokhoz. Megfelelne a katonai létesítmény rekvalifikációs központnak is, amelyben a jövőben minden bizonynyal nagy szükség lesz ebben a járásban is. A gyenge minőségű vasérc, S környezetszennyező magnezitbányák, amelyek a járás lakosainak nagy részét foglalkoztatják, a jövőben minden bizonnyal csökkentik termelésüket. Munkaerő szabadul fel, az embereket át kell képezni. így biztos, hogy a szovjet katonák távozása után sem fog üresen állni a laktanya.' Hogy hogyan hasznosítják majd, ez elsősorban a helybelieken múlik. Ök tudják a legjobban, mire van a leginkább szükségük. A laktanyából talán iskola lesz... -néORVOSI TANÁCSADÓ Vitamin ABC 4. A-vitamin - retinol. A retinol legfontosabb feladata a látással kapcsolatos. Az A-vitamin egyik származéka a recehártya fényérzékeny pálcikáiban található opszin elnevezésű fehérjéhez kapcsolódik és az így keletkező rodopszin képes reagálni a látható fényre. Az A hipovitaminózis első jele az, hogy a szem képtelen alkalmazkodni a sötétséghez, szürkülethez. Ezt a tünetet az orvostudomány farkasvakságnak, hemeralopiának nevezi. Súlyosabb hipovitaminózis esetén kiszáradnak a nyálkahártyák és a szem szaruhártyája. A száraz, megrepedezett védőburkon könnyen átjutnak a baktériumok és gyulladást okoznak. Az A-vitamin és a növényvilágban előforduló rokonai, a karoténok, narancssárga színű anyagok. Nagyon sok A-vitamint tartalmaz a máj, főleg a tehgeri halak mája. (Ebből készül a hírhedt csukamájolaj, amit Tigriske sem szeretett Milne v Micimackójában.) Fontos vitaminforrás a tej és a vaj. A növényvilágban széles körben elterjedt karoténokat a máj egyik enzimje könnyen át tudja álakítani retinollá. A karoténokban gazdag növényeket könnyű felismerni jellegzetes színükről. Ide tartozik a sárgarépa, a paradicsom, de a spenót és a saláta is, bár ezek nem piros színűek. Sok karotén található a színes gyümölcsökben is. Az .A-hipovitaminózis nálunk ritka, de emésztőrendszeri és májbetegség esetén számolnunk kell azzal, hogy a táplálékkal bevitt vitamin nem jut el a rendeltetési helyére. Fokozott A-vitamin bevitelre van szüksége azoknak, akik gyakran dolgoznak rossz látási viszonyok között - pilóták, távolsági gépkocsivezetők. D-vitamin - kalciol. Néhány évtizeddel ezelőtt minden édesanya tudta, mi az angolkór, ma már csak tankönyvi adat. A betegséget (orvosi nevén rachitis) valóban Angliában írták le először pontosan, a 17. században, de mindenütt előfordult, ahol a gyerekeket kevés napfény érte. Fő tünetei a növekedés visszamaradása és a csontok lágysága, valamint az ebből következő súlyos torzulások voltak. A fej, a mellkas és a végtagok csontjainak lágyságát nem közvetlenül a D vitamin, hanem a kalcium hiánya okqjza. A D-vitamin ugyanis éppen a kalcium felszívódását segíti elő a tápcsatornából a szervezet belsejébe. A kalciol a szteroidok közé tartozik, rokonai a mellékvesekéreg és a nemi mirigyek hormonjai és a koleszterin. Az emberi szervezet elő tudja állítani a kalciol előfutárát, a 7-dehidrokoleszterint, és az napfény hatására a bőrben átalakul D vitaminná. Ezért nincs a sokat síelő, úszó, napozó gyerekeknek szükségük csukamájolajra. D-vitamint elsősorban a máj, a tej és a vaj tartalmaznak, de az A-vitaminnal ellentétben a növényvilágban nem található meg. Magas adagokban mérgező (zavart okoz a kalcium anyagcseréjében és károsítja a vesét), ezért csak Órvosi utasítás alapján szedjük, illetve adjuk gyerekeinknek. Táplálékkal vagy napozással nem lehet hipervitaminózist előidézni. E-vitamin - tokoferol. Állatkísérletben az E-vitamin hiánya vetéléshez vezet. Ennek alapján a kutatók sokáig azt hitték, hogy a tokoferol egyetlen szerepe a nemi szervek hibátlan működésének a biztosítása. Az orvosok kisegítő gyógyszerként alkalmazták a terhesség és a nemi élet különböző zavarai esetében (erre utal gyógyszertári neve, az Erevit is). Az utóbbi években ez a nézet gyökeresen megváltozott. Ma már tudjuk, hogy a tokoferol a C-vitamin fontos társa az oxigén káros mellékhatásai elleni védekezésben. Az aszkorbinsav elsősorban a szervezet víztereiben őrködik, az Evitamin pedig a sejtek falaiban, ahol arra ügyel, hogy a sejthártya telítetlen zsírsavait ne érje oxidációs károsodás. Jelentős mennyiségű E-vitamint a zöldségfélék és a növényi olajok tartalmaznak. A jobb minőségű étolajhoz gyártás közben adagolnak tokoferolt és ennek kettős haszna van. A tokoferol védi az olajat az oxidációtól és fedezi szervezetünk vitaminszükségletének egy részét. K-vitamin - filokinon. A K-vitamin a véralvadáshoz szükséges fehérjék szintéziséhez szükséges, innen származik betűjele is (a véralvadás latinul koaguláció). K vitaminhiány előfordulása esetében lassul a véralvadás, a kis sebek is sokáig véreznek, súlyosabb esetben belső vérzések, véraláfutások keletkeznek. A filokinont és közeli rokonát, a menakinont a növényvilág állítja elő, de felnőtt embernek nincs rá szüksége, mert a tápcsatornában megtelepedett baktériumok elegendő mennyiséget állítanak elő belőle. Kivételt az újszülöttek képeznek, akiknél még nem alakult ki a bélflóra és azok a betegek, akiknél hosszan tartó antibiotikumos kezelés elpusztította a bél hasznos baktériumait. Ilyen esetekben szükséges a Kanavit cseppek szedése, de csak orvos előírása alapján. A Kanavit injekciókat az orvosok akkor is alkalmazzák, ha a szívbetegeknél Pelentan szedése miatt túlságosan lelassul a véralvadás. Dr. RACZ GÁBOR ÚJ SZÚ 4 1990. III. 30.