Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-15 / 39. szám, csütörtök
Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) A kormány az ide vonatkozó új SZNT-törvény értelmében amnesztiát hirdetett azon kihágások esetében, amelyek tárgyalása a Szlovák Szocialista Köztársaság illetékes szerveinek hatáskörébe tartozik. Semmisnek tekinthetők azok a végrehajtatlan büntetések vagy fennmaradó részük, amelyeket jogerős ítélettel február elseje előtt elkövetett kihágásokért szabtak ki. A testület elrendeli, hogy az év eleje előtt elkövetett kihágások esetében ne kezdődjék büntetőeljárás, s ha már folyamatban van, szüntessék meg. Az amnesztiarendelet végrehajtását az illetékes minisztereknek és nemzeti bizottsági szerveknek legkésőbb március 2-ig kell megszervezniük. Jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a szövetségi kormány alkotmányos szerepének elengedhetetlen folyamatos betöltése érdekében abból indul- ki, hogy az általa és a szövetségi központi szervek által előterjesztett legiszlatív javaslatoknak a Sztrájkbizottságok Országos Egyesületével, a Szlovákiai Dolgozók Koordinációs Bizottsági Fórumával és az FSZM akcióbizottságaival történő megvitatásával a szakszervezeti mozgalom új vezető szervének létrehozásáig teljesül a Szakszervezetek Központi Tanácsával való megtárgyalás vagy megállapodás feltétele. Ugyancsak jóváhagyólag tudomásul vette, hogy az említett fórum és akcióbizottságok megállapodása nyomán a szlovákiai szakszervezetek utódaként létrejött az új Független Szlovákiai Szakszervezetek mozgalom. A továbbiakban támogatásáról biztosította törvényhozási tanácsának a Szövétségi Gyűlés elé terjesztett azon törvényjavaslatok kidolgozásában kialakult helyzettel kapcsolatos állásfoglalását, amelyeket már nyilvánosságra hoztak. Ezt követően áttekintette a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nevének módosításáról szóló alkotmánytörvény javaslatát, s a tervezettel összefüggésben azzal a kitétellel fejezte ki egyetértését, hogy új neve Cseh-Szlovák Köztársaság legyen. Vita után a testület az SZNT elé terjesztette a Szlovák Köztársaság új címerének javaslatát - piros pajzson kék hármashalom ezüst kettőskereszttel. Ezután megvitatta és jóváhagyta a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a Szlovák Köztársaság nevéről, címeréről, zászlójáról, pecsétjéről és himnuszáról szóló alkotmánytörvény tervezetét, valamint a használatukról szóló SZNT-törvény javaslatát. Ezek értelmében állami szimbólumként ismét bevezetik a szlovák nemzeti zászlót, állami himnuszként pedig a Nad Tatrou sa blýska kezdetű himnikus dalt. Az SZSZK kormánya felmentette tisztségéből Ján Krajčí, Jozef Czafik és Pavol Frolkovič belügy- és környezetvédelmi miniszterhelyetteseket, s helyükre Ján Michalkót, Vladimír Borodovčákot és Peter Berčíket nevezte ki. Juraj Križan ugyancsak belügy- és környezetvédelmi miniszterhelyettes lett. A testület Baltazár Dubeňt oktatási, ifjúsági és testnevelési miniszterhelyettessé nevezte ki. A testület tanácskozásának egy részén jelen volt tiszteletbeli tanácsadója, az Egyesült Államokban élő Michal Schumichrast is. Végezetül a kormány néhány további kérdést is megvitatott. Új püspökök kinevezése (ČSTK) - II. János Pál pápa tegnap öt csehszlovák egyházmegye élére nevezett ki püspököket. A második világháború óta Csehszlovákiában most van először betöltve mind a tizenhárom püspöki hely. Az új püspökök: Rudolf Baláž (Besztercebánya), Vojtech Cikrle (Brünn), Miloslav Vlk (České Budéjovice), Alois Tkáč, (Kassa) és Eduard Kojnok (Rozsnyó). Prága és Hamburg párbeszéde (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Henning Voscheraut, Hamburg polgármesterét. A találkozón, amelyen részt vett Jaroslav Korán, Prága főpolgármestere is, a felek a csehszlovák fővárosi és a nyugatnémet kikötőváros közötti együttműködés lehetőségeiről beszélgettek. A vendég tegnap a prágai Óvárosházán Jaroslav Koránnal ugyancsak tárgyalt. Lesz magánpraxisú orvosi rendelés Sajtótájékoztató az SZSZK kormányának ülése után (Munkatársunktól) - Tegnap az SZSZK kormányának ülése után sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat az ülés egyes napirendi pontjairól. Jelen volt Ladislav Košt'a igazságügyi miniszter, Stanislav Novák egészség- és szociálisügyi miniszter és Ivan Veselý erdőgazdasági, vízgazdálkodási és faipari miniszter. Lesz-e magánpraxisú orvosi rendelő nálunk? Ezt is megkérdezték Stanislav Nováktól. Válasza: igen. Előreláthatólag mintegy 10 százalékos lesz idővel a magánpraxisú rendelés aránya, s ez a fejlett tőkés országokban is hasonlóan oszlik meg. Várható, hogy a magánrendelést - az erre kijelölt napokon és órákban - elsősorban állami rendelőkben végzik majd az orvosok, amiért bizonyos összeget fognak fizetni. Gyógyszerészek magánvállalkozására is számítani lehet. Az EgészLevél a felsőoktatási intézmények vezetőihez (ČSTK) - Ladislav Kováč, a Szlovák Szocialista Köztársaság oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztere levelet intézett a felsőoktatási intézmények rektoraihoz, az egyetemi és főiskolai karok dékánjaihoz s a tanszékvezető tanárokhoz, valamint az alap- és középiskolák igazgatóihoz. Levelében egyebek között megállapítja, hogy a háború utáni Csehszlovákia négyévtizedes történelmében az 1970-es év tragikus groteszkségével tűnik ki. Ebben az esztendőben hazánk minden felnőtt állampolgárát átigazoló bizottság elé állították, hogy válaszoljon a kérdésre: milyen magatartást tanúsított 1968. augusztus 21-én, az idegen intervenciós csapatok törvénytelen csehszlovákiai bevonulásának napján. Mindenkit, aki az igazat válaszolta, politikai szempontból megbízhatatlannak minősítettek. Ezzel a kérdéssel azonban a valóságban nem az állampolgárok politikai nézetét ítélték meg, hanem erkölcsi és jellembeli szilárdságukat. Azok közül, akik ellenálltak a hazugságra és képmutatásra való primitív kényszerítésnek, sokakat elbocsátottak állásukból, a többieket pedig mindaddig üldözték, míg nem törtek meg, és nem csatlakoztak az általános konformizmushoz. Különösen súlyos csapás érte az oktatást. A pedagógust, akinek küldetése a fiataloknak a független, szabad gondolkodásra való tanítása, arra kényszerítették, hogy távozzon vagy rabként szolgálja a lélektelen ideológiát. Voltak olyan emberek, akik elvtelenségből, karrierizmusból nem átallottak tagjaivá válni ezeknek az átigazoló bizottságoknak. Az átigazolások után kiváltságosakká, „érinthetetlenekké" váltak. Kérem önöket, hogy azokat az oktatási dolgozókat, akik 1970ben tagjai voltak az átigazoló bizottságoknak, ne engedjék vezető funkcióba jutni, és ne kerüljenek be a pályázatértékelő bizottságokba se; arra kell törekedni, hogy az ilyen emberek a nyugdíjkorhatár elérése után ne maradjanak tovább munkaviszonyban. Új törvények készülnek (Munkatársunktól) - A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége tavaly decemberben 12 bizottságot nevezett ki hét szövetségi és hat köztársasági törvény alapelveinek kidolgozására. A bizottságok, amelyek képviselőkből, szakemberekből és a polgári mozgalmak képviselőiből állnak, aktívan bekapcsolódtak a jogalkotásba. Javaslataikat, észrevételeiket a Szövetségi Gyűlés, a szövetségi kormány és a szlovák kormány elnökének továbbították. Ezzel kapcsolatban Rudolf Schuster, az SZNT Elnöke tegnapi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az SZNT nemcsak formálisan akar részt venni a törvények előkészítésében. Álláspontját nyilatkozatban is kifejezte: Koveicfiie, hogy a Szövetségi Gyűlés elé kerülő törvénytervezeteket idejében kapják meg, hogy érdemben megvitathassák őket. Egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Szövetségi Gyűlés a jogalkotásban néhány esetben túllépi hatáskörét, és beavatkozik a nemzeti tanácsok illetékességi körébe. Ezért még az új alkotmány elfogadása előtt tisztázni kell a köztársasági és a szövetségi vezetés kompetenciájának kérdését. Rudolf Schuster javasolta, hogy a Szövetségi Gyűlés, az SZNT és a CSNT rendszeresen kerekasztalnál egyeztessék álláspontjukat, tisztázzák a vitás kérdéseket, mert így elkerülhetők a feszültségek a törvényalkotásban. -rség- es Szociálisügyi Minisztérium azonban nem mond le a forgalomban levő gyógyszerek ellenőrzéséről, illetve azon lesz, hogy csak kipróbált gyógyszereket forgalmazzanak a magángyógyszertárak is. Egyébként a gyógyszerek külföldi behozatala az utóbbi időben nem éppen zavarmentes, mivel egyes szocialista partnereink nem tartják be szerződéses kötelezettségeiket. Elgondolkoztató, hogy Szlovákiában gyakorlatilag orvoshiány van, jóllehet azoknak a száma, akik évente kikerülnek az egyetemről, nem kevés. Ennek okát a miniszter egyebek közt abban látja, hogy sok fiatal orvosnő szülési, illetve gyermekgondozási szabadságon van. Nem elhanyagolható azoknak az orvosoknak a száma sem, akik különböző kutatóintézetekben tevékenykednek. Az egészségügyben dolgozók fizetése szégyenletesen alacsony, s a legközelebbi fizetésrendezés is valóban inkább csak rendezés lesz, s nem fizetésemelés. Arra a kérdésre, hogy milyen költségekkel jár a köztársaság címerének, illetve jelképeinek megváltoztatása, egyelőre nem kaptak választ az újságírók, de megtudták, hogy a belügyminiszter utasítást kapott a várható költségek megállapítására. A kiadások fedezésének egyik módja lehet, egy szombati műszak vállalása, de szóba jöhet a nemzetközi nőnap alkalmából adományozott ajándékok árának erre a célra fordítása. Az Új Szó munkatársának arra a kérdésére, hogy mi mindenre nem terjedhet ki a magánvállalkozás, az igazságügyi miniszter elmondta, hogy a vállalkozásban lényegében mindent szabad ami nem törvényellenes. F. I. Tanácskozott a szövetségi kormány (ČSTK) - Ülést tartott tegnap a szövetségi kormány. Áttekintette a Szövetségi Gyűlés választásáról szóló javaslatát, amelyet az államszövetség legfelsőbb törvényhozó testületének csoportja dolgozott ki. Állásfoglalásában a kabinet üdvözli, hogy a törvénytervezet a pluralista rendszeren alapul. Ezt követően megtárgyalta annak az alkotmánytörvénynek a javaslatát, amely módosítja a csehszlovák államszövetségről szóló 143/1968 Tt. számú alkotmánytörvényt és a 100/1968 Tt. számú alkotmánytörvényt, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmányát. A kabinet a továbbiakban foglalkozott a fegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosításának javaslatával is, amelyet a Szövetségi Gyűlés öt képviselője terjesztett elő. Ezután a kormány áttekintette és jóváhagyta Hans Modrow keletnémet kormányfő február 6-án Csehszlovákiában tett látogatásának eredményeiről szóló jelentést. Végezetül a kabinet úgy döntött, hogy hazánk egyoldalúan felbontja a KGSTtagországok által 1973. október 19-én aláírt megállapodást, melynek értelmében egyebek között a tagállamok nemzeti fizetőeszközeinek kereskedelmi árfolyamát állapították meg. Hans Modrow és kísérete befejezte bonni tárgyalásait Nagyon vegyes értékelések a német-német csúcs eredményeiről (ČSTK) - Bonnban tegnap folytatódott a német-német csúcstalálkozó: Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Hans Modrow keletnémet kormányfő a két ország egyesítéséhez vezető első konkrét lépésekről tárgyalt. Mint ismeretes, a csúcstalálkozó első napján megállapodás született arról, hogy a pénzügyi és gazdasági unió feltételeinek kidolgozására egy közös szakértői bizottságot alakítanak, viszont nyugatnémet részről csupán egy ötmilliárd márkás gyorssegélyre tettek ígéretet, szemben az NDK által kért 15 milliárddal. Az NDK és az NSZK sajtója, a két ország politikai körei természetesen már reagáltak a csúcstalálkozó első napjának eredményeire. Hozzá kell tenni, hogy a visszhang eléggé vegyes, van, aki lelkendezik, mások realistábbak, megint mások egyenesen kudarcról beszélnek. A keletnémet CDU lapja, a Neue Zeit Helmut Kohl szavait idézte, miszerint az első megbeszélésekről volt szó, amelyeken nem érték el az összes várt eredményt. A Demokratikus Szocializmus Pártja a Neues Deutschland hasábjain azt hangsúlyozza, hogy Hans Modrow egyértelműen jelezte: az NDK sokkal többet képes a közelgő egyesítés javára tenni, mint ahogy azt sokan hiszik. A Tribüné című szakszervezeti újság arra hívja fel a figyelmet, hogy a pénzügyi unióval foglalkozó bizottság még a márciusi NDKbeli parlamenti választások előtt megkezdi munkáját. A nyugat-berlini Berliner Morgenpost véleménye szerint a Modrow-látogatás nem „barátok ünnepe", ellenben megtörtént az első kis lépés a német egység felé. A Frankfurter Allgemaine Zeitung ugyancsak szerény eredményekről ír, s azt fejtegeti, hogy a pénzügyi unió feltételeinek kidolgozására létrehozott bizottság azt a látszatot keltheti, mintha az NDK-nak még sok ideje lenne. De mindenütt összeomlóban vannak az állami és a helyi szervek, alig működnek a rendfenntartó erők, az emberek ezrével hagyják el az országot. A General Anzeiger arra tér ki, hogy a Modrow-látogatás előtt 24 órával a berlini kerekasztal-tárgyalásokon lényegében megvonták a kormányfőtől az érdemi tárgyalásokra szóló mandátumot, s ezért nem lehetett várni a konkrét megállapodásokat. A Süddeutsche Zeitung felhívja a figyelmet egy fontos körülményre, nevezetesen arra, hogy az NSZK és az NDK vezetőinek tárgyalásai fenntartásokkal folynak, mivel pontosan senki sem tudhatja, hogy a március 18-i választások után milyen kormány kerül hatalomra Berlinben. A keletnémet SPD szóvivője, Márkus Meckel azon kesereg, hogy az NSZK által felkínált gyorssegély összege túl alacsony. Ugyancsak ő jelentette ki, hogy a pénzügyi és a gazdasági unió előkészítésével foglalkozó szakértői bizottságot telefonbeszélgetés útján is létre lehetett volna hozni. Hans Modrow tegnapi bonni programjáról az esti órákban érkeztek meg az első gyorsjelentések. A délelőtti órákban nagyiparosokkal és bankszakemberekkel tárgyalt. Kijelentette, hogy kormányfői megbízatásának lejártáig további gazdasági reformokat kíván végrehajtani. Vagyis március 18-ig, a parlamenti választásokig. E néhány hét alatt Modrow több törvényjavaslatot akar a parlament elé terjeszteni. Ezt követően újságírók előtt üdvözölte a külügyminiszterek ottawai nyilatkozatát, mondván, hogy az megfelelően törekszik a két német állam és a négy nagyhatalom érdekeinek összehangolására. A délutáni órákban rövid megbeszélést folytatott Rita Süssmuthtal, a nyugatnémet parlament elnökével. A Theo Waigel bonni pénzügyminiszterrel folytatott tanácskozás margójára Modrow és gazdasági minisztere, Christa Luft is megjegyezte, hogy eléggé csalódottan álltak fel a tárgyalóasztaltól. Hans Modrow és a kíséretében lévő tizenhét miniszter délután elutazott a nyugatnémet fővárosból. A bonni kormány tegnap jóváhagyta az idei évre szóló kiegészítő költségvetési tervezetet, amely az állami kiadások 6,9 milliárd márkás növekedésével számol. Ennek a pénznek a jelentős részét az NDK-nak szánják, kisebb hányadát pedig más kelet-európai országok megsegítésére fordítják. Sorsdöntő kérdésekről tanácskozik a szovjet parlament (Folytatás az 1. oldalról) solta, hogy a parlament fordítson figyelmet a nemzetiségi konfliktusokra és a menekültkérdésre. Élesen elítélte a nacionalizmus, sovinizmus megnyilvánulásait a Szovjetunió különböző területein. A képviselők megválasztják a Legfelsőbb Tanácsnak a bűnözés elleni harcot irányító bizottságát, valamint az etikai bizottságot. Anatolij Lukjanov, a Legfelsőbb Tanács első alelnöke javasolta, hogy a népi képviselők kongresszusának 3., rendkívüli ülését február 27-re hívják össze. A kongresszusnak kizárólag az alkotmány módosításával kellene foglalkoznia. Lukjanov a tervezett módosításokkal kapcsolatban kiemelte a már említett 6. és 7. cikkelyt. Ez utóbbi a társadalmi-politikai szervezeteknek a társadalomban elfoglalt helyéről szól. A tegnapi tájékoztatás szerint a Legfelsőbb Tanács most megkezdődött ülésszaka április 25-én ér majd véget. A fő napirendi pontok száma ötven körül van. Anatolij Lukjanov azonban utalt arra, hogy a programot nem határozták meg százszázalékos pontossággal, a szükségletek és a helyzet alakulása szerint változások is lehetségesek. Az első állásfoglalások szerint rendkívül fontos az, hogy a képviselők első olvasásban megismerkednek azokkal a törvénytervezetekkel, amelyek kidolgozását a válságos belpolitikai helyzet, főleg a nemzetiségi feszültségek tették szükségessé. Ide sorolható például a rendkívüli állapot jogrendjéről, a belügyminisztériumi csapatok jogairól és kötelességeiről, valamint a rendőrség munkájáról szóló törvénytervezet. EDUARD SEVARDNADZE szovjet külügyminiszter az Izvesztyija tegnapi számában megjelent cikkében új, tízpontos javaslatot terjesztett elő az afgán polgárháború befejezésére. Sevardnadze csomagterve célul tűzi ki az ország demilitarizálását, négyoldalú konferencia megrendezését, a tűzszünet elrendelését, s azt, hogy Moszkva is és Washington is szüntesse be a kormánycsapatok illetve a mudzsahidek katonai támogatását. A2 EGY NEMZET VAGYUNK nevű, milánói székhelyű szervezet képviselői tegnap azzal a kéréssel fordultak Jirí Dienstbier külügyminiszterhez, hogy a soron következő parlamenti választásokon minden olyan csehszlovák állampolgár kapja meg a választói jogot, akik átmenetileg vagy tartósan külföldön élnek. A PÁRT- ÉS ÁLLAMI FUNKCIONÁRIUSOK kiváltságaival foglalkozó szovjet parlamenti bizottság határozata értelmében jelentős mértékben korlátozzák a vezetők privilégiumait. Ezentúl az állami villákat csupán a legfelsőbb tanács, illetve a minisztertanács mindenkori elnökei tekintheti saját rezidenciájuknak szolgálati idejük alatt. Más vezetők az állami villákat panziókként használhatják. A bizottság döntése értelmében 24 állami villát helyeztek az egészségügyi minisztérium igazgatása alá. ÚJ SZOVJET-AMERIKAI kereskedelmi szerződés kidolgozásáról folytattak kedden tárgyalásokat Washingtonban a két ország szakértői. A megállapodást a júniusi washingtoni csúcstalálkozón írják alá. MANFRED WÖRNER, a NATO főtitkára tegnap Brüsszelben fogadta azt a szovjet parlamenti küldöttséget, amely az Észak-atlanti Közgyűlés meghívására tartózkodik a belga fővárosban. FREDERIK DE KLERK dél-afrikai államfő kijelentette: a kelet-európai kommunista tömb szétesése közvetett módon segítette elő azt, hogy Pretoria szabadon bocsáthatta Nelson Mandelát és ismét legálisan tevékenykedhessen az ANC. Az elnök szerint „azok az afrikai államok, amelyek szintén a szocialista rendszert próbálták bevezetni és a marxista gazdaságelméletet alkalmazni, ugyancsak csődöt mondtak. A szocialista veszély csökkenése így egészen új helyzetet teremtett". BENGALUR indiai város mellett tegnap lezuhant az Indian Airlines társaság egyik utasszállító gépe. A fedélzeten 142-en tartózkodtak, beleértve a hétfőnyi legénységet is. A tegnap esti jelentés szerint 89-en vesztették életüket. ÚJ SZÚ 2 1990. II. 10.