Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-12 / 36. szám, hétfő

CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR BALOLDALI NAPILAP Hétfő, 1990. február 12. * Ára 1 korona • XLIII. évfolyam, 36. szám Dienstbier párizsi eszmecseréi (ČSTK) - Jirí Dienstbier cseh­szlovák külügyminiszter Párizsban részt vett azon a nemzetközi tudo­mányos tanácskozáson, amelyet „Demokratikus forradalom Keleten - remények és kockázatok" címmel Laurent Fabius, a francia parla­ment elnöke rendezett. Felszólalá­sában a csehszlovák diplomácia ve­zetője síkraszállt azért, hogy hazánk fokozatosan bekapcsolódjon az eu­rópai integrációs folyamatokba. A két német állam egyesítésével kapcsolatban rámutatott, ezt a folya­matot demokratikus eszközökkel már nem lehet megállítani. A hagyo­mányos német expanzionízmussal szembeni kétségekre utalva han­goztatta, az összeurópai politikai, gazdasági és társadalmi integráció­ban szilárd garanciákat lát ez ellen. Jirí Dienstbiert Párizsban fogadta Michel Rocard, a francia kormány elnöke, s külügyminiszterünk talál­kozott francia kollégájával, Roland Dumas-val. A megbeszéléseken egyebek között szó volt Václav Ha­vel köztársasági elnök és Marián Čalfa szövetségi kormányfő francia­országi látogatásának előkészítésé­ről is. Jirí Dienstbier Párizsból Ottawába utazott. Mandela szabad (ČSTK) - Nelson Mandela, a vi­lág talán legismertebb politikai foglya, az Afrikai Nemzeti Kong­resszus (ANC) elnöke szabad: va­sárnap délután több száz külföldi újságíró és több ezer dél-afrikai lakos lehetett szemtanúja annak, ahogyan feleségével, Winnie Man­delával kézen fogva átlépte a Fok­város egyik külvárosában levő börtön kapuját. Mandela ökölbe zárt, felemelt kézzel, a színes bőrű lakosság tiltakozásának jelképévé vált üd­vözléssel köszöntötte híveit. A börtönből Fokvárosba utazott, ahol sajtóértekezletet tartott és beszédet mondott egy nagygyűlé­sen. Frederik de Klerk dél-afrikai államfő múlt pénteken este talál­kozott Mandelával, s azután jelen­tette be, hogy a 27 éve bebörtön­zött néger polgárjogi harcost va­sárnap szabadon engedik. A Csemadok KB Elnökségének állásfoglalása Február 9-én ülést tartott a Csemadok Központi Bizottsá­gának Elnöksége. A tanácsko­záson Duray Miklós, az elnök­ség tagja tájékoztatta a testületet az Együttélés politikai mozgalom célkitűzéseiről. A Csemadok KB Elnöksége üdvözli a mozgalom megszületését, minthogy már korábban megfogalmazódott tagsága körében olyan párt vagy politikai mozgalom iránti igény, amely felvállalja a nemzeti ki­sebbségek politikai képviseletét. Az elnökség pozitívan értékelte, hogy az együttélés politikai moz­galom programnyilatkozatának megfogalmazói a helsinki Zá­róokmány, a bécsi utótalálkozó és más nemzetközi emberi jogi tanácskozás dokumentumára építettek. A Csemadok KB El­nöksége saját programnyilatko­zatából is kiindulva támogatja az Együttélés politikai mozgalmat, s mert a politikai mozgalom tá­mogatása, illetve a benne vállalt tagság nem zárja ki a Csema­dokhoz való tartozást, mindket­tőnek tagja lehet a csehszlová­kiai magyarság. Mai számunkban: Toleranciával az AIDS ellen ...A mozgalom olyan szervezet kíván lenni, amely védel­mezi a homoszexuális állampolgárok érdekeit, és amely képes őket hatékonyan támogatni... (4. oldal) A reformkor jeles honti szereplője ...a konzervatívok azonban csak rövid ideig örülhettek Pongrácz kudarcának... (5. oldal) Tavasz- és csapatvárás a szigeten ...az Elektrosvit és az I. A-osztályban szereplő Sigma távolról sem közelíti meg nagy múltú elődüket... (6. oldal) BEFEJEZŐDTEK A SZOVJET-AMERIKAI TÁRGYALÁSOK Előrehaladás a legtöbb területen Közös nyilatkozat a vegyi fegyverekről • START-megállapodás még az idén • Baker szófiai és bukaresti megbeszélései (ČSTK) - James Baker amerikai külügyminiszter moszkvai tárgyalásait befejezve szombaton Szófiában, majd vasárnap Bukarestben tett rövid látogatást. Mihail Gorbacsov üdvözli Helmut Kohlt (Telefoto: ČSTK/TASZSZ) A Szovjetunió tiszteletben fogja tartani a németek döntését Kohl és Genscher munkalátogatása Moszkvában (ČSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Hans-Dietrich Gen­scher külügyminiszter ajiét végén rövid munkalátogatást tett Moszkvában, ahol Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió legfelsőbb vezetőjével és Eduard Sevardnadze külügyminiszterrel mindenekelőtt a német újraegyesítés prob­lémaköréről folytatott mélyreható tárgyalásokat. Gorbacsov és Kohl kétórás négy­szemközti megbeszélésén a felek véleménye megegyezett abban, hogy a német nemzet egyesítésé­nek kérdését maguknak a németek­nek kell megoldaniuk, ugyancsak nekik kell dönteniük arról, milyen államformát hoznak létre, s mikor, milyen ütemben és milyen feltételek mellett alakítják ki az egységet. Gor­bacsov hangsúlyozta, a német kö­zeledésnek nem szabad károsan érintenie az összeurópai folyamat, a kelet-nyugati együttműködés po­zitív eredményeit, nem szabad meg­bontania az európai egyensúlyt. A jövőbeni Németország csak olyan politikát folytathat, amely tisztelet­ben tartja a realitásokat ós az eset­Felbocsátották a Szojuz TM 9-et (ČSTK) - Bajkonurban vasárnap közép-európai idő szerint 7 óra 16 perckor felbocsátották a Szojuz TM 9 űrhajót, fedélzetén Anatolij Szo­lovjov és Alekszandr Balangyin űrhajósokkal. A két kozmonauta a Mir űrállomáson hatodik hónapja szolgálatot teljesítő Alekszandr Viktorenkót és Alekszandr Sze­rebrovot váltja fel. Szolovjov és Balangyin a tervek szerint fél évet tölt a világűrben, s ez alatt az idő alatt csatolják a Mir komplexumhoz a Krisztall technoló­giai modult, amelyet március 30-án bocsátanak fel (a csatlakozást ápri­lis 7-8-ra tervezik). A Szojuz TM-9 parancsnoka, Szolovjov már 1988-ban, a szovjet -bolgár legénység parancsnokaként járt a világűrben. 1976 óta tagja az űrhajósok alakulatának. Balangyin fedélzeti mérnök újonc az űrhajósok között: 1953-ban született, a moszk­vai műszaki főiskolán szerzett diplo­mát és 1978 óta tagja az űrhajósok egységének. Távirat Iránba (ČSTK) - Václav Havel köztársa­sági elnök táviratban fejezte ki jókí­vánságait Ali Akbar Hasemi Raf­szandzsaninak, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Jirí Dienstbier külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Ali Akbar Velajati­nak, az iráni diplomácia vezető­jének. leges következményeket: a belpoliti­kai, a külpolitikai, a gazdasági és természetesen a lélektani következ­ményeket egyaránt, figyelembe vé­ve egyrészt a németek, másrészt a második világháborúban részt vett országok népeinek a reakcióját is. (Folytatás a 2. oldalon) A szovjet-amerikai külügyminisz­teri tárgyalásokról közös nyilatkoza­tot adtak ki, amely egyebek között leszögezi, hogy Sevardnadze és Baker a júniusra tervezett következő Gorbacsov-Bush találkozót készí­tette elő. A dokumentum megállapít­ja, addigra elkészül a vegyi fegyve­rekről szóló kétoldalú megállapodás, s a Szovjetunió és az USA legfel­sőbb vezetője elláthatja azt kézje­gyével. A tárgyalásokon jelentős ha­ladást értek el a hadászati fegyverek területén is. Mindkét fél kifejezte szándékát, hogy az év végéig aláír­ják a START-szerződést. A két nagyhatalom ugyancsak síkraszállt az európai biztonsági és együttmű­ködési értekezleten részt vett orszá­gok idei csúcstalálkozójának meg­rendezéséért. A Szovjetunió és az USA vegyi arzenáljának nagy részét megsem­misíti, a fennmaradó készleteket mindkét oldalon azonos szintre csökkenti. A vegyi fegyverek teljes megsemmisítésére a genfi leszere­lési konferencia befejezése, illetve az ott kidolgozandó megállapodás érvénybe lépése után kerülne sor. A közös nyilatkozatban leszögezik, együttműködést folytatnak a vegyi Tanácskozott a CSKP KB VB Alaposan felkészülni a választásokra (ČSTK) - A CSKP KB Végrehajtó Bizottsága szombaton Prágában tartott tanácskozásán áttekintette a Központi Bizottság február 17-i, ülésének előkészületeit. A Központi Bizottság ezen a tanácskozáson megvitatja a jelenlegi politikai hely­zetet, valamint tárgyalni fog a párt megújítása érdekében követendő további eljárás céljairól ós a pártta­gok aktivizálásáról. Az ülés résztve­vői áttekintik a kommunista párt vá­lasztási programját is, ezen belül kidolgozzák a választási előkészüle­tek elveit, és döntést hoznak a cseh­országi köztársasági pártszervezet alakuló kongresszusának előkészü­letéről. A CSKP KB megvitatja a pártban és a társadalomban kiala­kult válságért való politikai felelős­ség megítélésével foglalkozó KB­bizottság jelentését is. A CSKP KB Végrehajtó Bizottsá­ga a továbbiakban kifejezte afölötti aggodalmát, hogy a politikai feszült­ség - a számos fontos demokratizá­lási intézkedések ellenére - nem enyhült, s ezzel összefüggésben el­ítélte a kommunisták társadalmi és munkahelyi diszkriminálását. A vitá­ban a testület tagjai hangsúlyozták, hogy a törvényesség megszilárdítá­sa és a jogállamiság elvének érvé­nyesítése érdekében mind a köz­pontban, mind pedig az alacso­nyabb szinteken fokozni kell az erre irányuló erőfeszítéseket. Ezután a Végrehajtó Bizottság jó­váhagyta a kommunista párt járási konferenciáinak összehívását. A ta­nácskozásoknak hozzá kell járulniuk a pártszervezetek gyors ütemű akti­vizálódásához, s a jelenlegi társa­dalmi folyamatokba való bekapcso­lódásukhoz. A cseh országrészek­ben az egynapos konferenciákra március 10-én vagy 11-én, esetleg március 17-én, vagy 18-án kerül sor. A szlovákiai járási konferenciák összehívásáról és programjáról az SZLKP Központi Bizottsága dönt. A CSKP KB Végrehajtó Bizottsága javasolta, hogy március 31-re Prá­gába hívják össze Csehország és Morvaország Kommunista Pártjának alakuló kongresszusát. A CSKP és az SZLKP járási bizottságainak ve­zető titkárai, illetve az akcióbizottsá­gok elnökei február 19-én országos ülést tartanak a járási pártkonferen­ciáknak, a választásoknak és a CSKP csehországi területi szerve­zete alakuló kongresszusának elő­készületeiről. A Végrehajtó Bizottság a továb­biakban megismerkedett a szociális, jogi és emberi jogi kérdésekkel fog­lalkozó KB-bizottság alakuló ülésén született eredményekkel, és javasol­ta a CSKP és az SZLKP járási bizottságainak, hogy önkéntes mun­kacsoportokat hozzanak létre, ame­lyek a kommunista párt tagjainak és a többi állampolgárnak való jogi se­gítség nyújtásával foglalkoznának, valamint azt is javasolta, hogy erről tájékoztassák a tagságot. Végezetül a testület jóváhagyta az alapszervezetek gazdasági tevé­kenységére vonatkozó irányelveket, s több más szervezési és káderkér­dést vitatott meg. fegyverek felszámolása biztonságo­sabb és olcsóbb módszereinek fej­lesztése során, szem előtt tartva a környezet védelmét. A moszkvai tárgyalásokon hala­dás történt a légi indíttatású manő­verező robotrepülőgépek, valamint a tengeri telepítésű nukleáris fegy­verhordozók kérdésében. Vala­mennyi nyitott problémát a júniusi washingtoni csúcstalálkozóig meg­oldják. Ugyancsak júniusig elkészül a föld alatti atomrobbantásokról szó­ló megállapodás. James ' Baker szombat esti moszkvai sajtókonferenciáján el­mondta, hogy a két fél álláspontja közeledett az európai hagyományos fegyverzet ügyében. Gorbacsov je­lezte, hogy a Szovjetunió kész egyet­érteni a 195 ezres vagy 225 ezres plafonokkal mindkét oldalon. Baker szerint a szovjet fél nem kíván külön foglalkozni Közép-Európával, ahogy azt George Bush amerikai elnök nemrég előterjesztett javaslata tar­talmazta. Baker rendkívül pozitívan értékelte moszkvai tárgyalásait, s hangoztatta, új szakasz kezdődik a szovjet-amerikai kapcsolatok tör­ténetében. Hasonlóan értékelte a megbeszé­léseket Eduard Sevardnadze, aki szombaton rendezett sajtókonferen­ciát. Ö kitért rá, hogy a Szovjetunió (Folytatás a 3. oldalon) SZISZ helyett Fiatalok Szövetsége (ČSTK) - A Szocialista Ifjúsági Szövetség tegnap Pozsonyban tar­tott rendkívüli szlovákiai kongresz­szusának küldöttei jóváhagyták a szervezet nevének Fiatalok Szö­vetségéré való változtatását. A kongresszus január 6-án tartott első fordulójában, illetve a január 27-28-i rendkívüli országos kong­resszuson született eredmények fi­gyelembe vételével a tegnapi ta­nácskozás résztvevői döntést hoz­tak a kerületi SZISZ-bizottságok megszüntetéséről, miközben jogai­kat és kötelességeiket a Fiatalok Szövetségének szlovákiai koordiná­ciós központja - élére Peter Juzát választották meg - vette át. A kongresszus megbízta a szlo­vákiai koordinációs központot, hogy még a hónap végéig kezdeményez­zen kerekasztal-megbeszélést a SZISZ szlovákiai szervezetének vagyonáról. A KDF nyilatkozata KONSTRUKTÍV ELLENZÉKKÉ VÁLNI ÚJ BALOLDALI PÁRT ALAKULT (ČSTK) - A Kommunisták Demokratikus Fóruma szombaton nyilatkozatot juttatott el a Csehszlovák Sajtóirodához. Ebben megállapítja, hogy a CSKP-n belül és a párton kívül továbbra is olyan radikális szárnykéntél, amely a CSKP jelenlegi és egykori tagjait, valamint a rokonszenvező pártonkívülieket tömöríti. Lehetővé teszi, hogy a kommunisták a CSKP meglevő struktúráit figyelmen kívül hagyva tartsanak fenn kapcsolatokat. A Kommunisták Demokratikus Fó­rumának feladata, hogy a CSKP-n belül konstruktív ellenzékké és olyan eszközzé váljék, amellyel a pártban biztosított a demokratikus visszahatás. Ez konkrétan a követ­kezőket jelenti: - részt vesz a CSKP következe­tes megtisztításában és desztalini­zálásában; - síkraszáll a CSKP-nak a köz­vetlen demokrácia elvein alapuló ra­dikális megújításáért; , - aktivizáló tényezőként jár el a pártprogram teljesítése érde­kében; - a kommunista párt tevékenysé­gére vonatkozóan alternatív prog­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents