Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-06 / 31. szám, kedd

Válasz Hangonyi úrnak Cigányszármazású kétcsaládos anya vagyok. Az ön január 24-i cikke jogos, és érthető, de, hogy helyes-e, ezt a rajtunk kívül' sok értelmes és származására büszke kis közösségünkre bízzuk. Igen, vannak olyanok is, akikről ön ír. Sajnos. De! Ilyenek vannak a magyarok, a szlovákok és a csehek között is. A börtönök nemcsak cigányokkal vannak, vagy voltak tele. A „cigány" szó egy fogalom, tett, amely egy kalap alá vesz mindent. Több százéves hiba! Elolvasva az ön cikkét, és valahogy úgy érzem, bocsánatot kell kérnünk, hogy megszülettünk, és vagyunk. A mi népünk sem rosszabb, vagy jobb, mint más. Cigányok? Újra és újra ez a kérdés. Az, hogy már „magyarok" lettünk, hogy beszélhetjük ezt a nyelvet, írhatjuk, olvashatjuk, ez jó érzés. Hogy cigányok legyünk-e? Ügy neveltem gyerekeim, hogy büszkék legyenek a származásukra. Kiskoruktól a szép szót és a muzsikát hallják. Azok a képzett zenészek, akik járják a világot, a műveltségükkel, muzsikájukkal képviselik hazánkat; művészként vannak elismerve. Egyenlők-e „cigány" szóval? El szeretném mondani, hogy a cigányok között is vannak rétegek: értelmiségi cigányok, nagyon becsületes munkás cigányok, és vannak olyanok, akikről ön írt, uram. Hogy kikre mit hagynak az ősei, ez rétegenként változik; de mint ahogy hazánkban, vagy Európában is van sok népréteg, éppen úgy van a cigányok között is. Az ön cikke úgy lett volna teljes, ha azokat is megemlíti, akik méltó polgárai hazánknak, segíteni akarnak, a közösségbe tartozni, nem késsel a kezükben, de könyvvel, és hangszerrel... és született tehetségükkel. KOVÁCSNÉ, BANYÁK ZSUZSA, Komárom Betelt a pohár... II. A SZTRÁJ

K Csak ülök és hallgatok. Hallgatom, amint a jó negyvenes korú férfiú sorolja a korábban már az önkényeskedő főnöke fejére is - testületileg - ráolvasott vétkek zuhatagát. Személyeskedésnek is vélhetném, de nem az. Amit Kostka Vilmos, a szakszervezeti műhelybizottság elnöke mond, amögött szinte ott sorakozik a párkányi vasútállomás javítóműhelyének nyolcvanvalahány dolgozójából legalább háromnegyedszáz. Amit pedig leginkább nehezményez, az az, hogy a műhely főnöke számára nem a kollektíva véleménye, óhaja volt a fontos. Tóth Gyula inkább cselekedett beosztottjai ellenére, mintsem szót emelt volna érdekükben pozsonyi főnökeinél, a Területi Vasúti Igazgatóság 15-ös számú Ügyeletének parancsnokságán. A dolgozók kifogásai nem újkeletűek - ahogy arról beszámoltunk már tegnapi számunkban is. Ezért szánták el magtikat konkrét lépésre a szakszervezet műhelybizottságának és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom üzemi képviseletének vezetői. Előbb - még az elmúlt év végén titkos szavazáson mérték föl minden A múlthoz nincs visszatérés Vasil Mohorita, a CSKP KB első titkára arról, ami a kommunistákat és a nyilvánosságot érdekli Vasil Mohorita a Rudé právóban válaszolt a hozzá intézett levelekre. Ezek a levelek elsősorban a párttagságot és a nyilvánosságot foglalkoztató kérdésekre vonatkoznak. Az első titkár főleg arról ír, milyen nem lehet a modern baloldali párt. Elsőként a hatalom monopolizálását említi. Ezt általában a múltban azzal indokolták, hogy a párt a munkásosztály élcsapata. Ma tudjuk, hogy a munkásosztály minimális mértékben részesült csupán a hatalomban. Nem tartalmazhatja a modern baloldali párt programja, azt a korábbi inkább csak propagandaként alkalmazott célt, hogy az egész nép érdekeit képviseli. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen állítás inkább demagógia, amely a saját személyes érdekek álcázására szolgál. A párt nem lehet egy szűk kaszt, amely osztály, szociális vagy világnézeti orientációjánál fogva korlátozások rendszerét építi ki, és eleve elutasít mindent, ami a kialakított sémákba nem fér bele. További alapelv, amely összeegyeztethetetlen a modern párt felfogásával: a felépítés és irányítás. Elsősorban a centralizmusról van szó, amelyhez a demokratikus jelző csak ködösítésül szolgált. Az új típusú baloldali párt elsősorban a szociális igazságosság elvét tartja szem előtt. Ezzel természetesen összefügg, hogy az emberek önmaguk dönthessenek sorsukról. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy továbbra is biztosítani kell a munkához és az igazságos jutalmazáshoz való jogot. Ugyanakkor léteznie kell a szociális biztonság rendszerének, ami garantálja mindenki számára a létminimumot, az azonos demokratikus esélyt a művelődéshez, a jó minőségű és hozzáférhető orvosi ellátást, az egészséges környezetet és a megfelelő közületi szolgáltatásokat. Természetesen vitatkozni lehet azon, mit köteles az állam biztosítani, mit a munkáltató, vagy az egyes állampolgár. Nézetem szerint a korszerű baloldali párt olyan törvények Gyerekek a gyerekekért A Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ és a sportcsarnok dolgozói 1990. február 11-én (vasárnap) délután 14.30 órai kezdettel szórakoztató, műsoros délutánt rendez a gyerekek részére a sportcsarnokban. A műsorban fellép a Csali, az Apró Szőttes és az Istiglinc gyermekegyüttes, lesz bábkészítés és árusítása, táncház és játszóház, gyermekrajzkiállítás, diszkó. Az értékes tombolákról járásunk üzemeinek és intézményeinek NYEE-csoportjai gondoskodnak. A rendezvény teljes bevételét a gyermekrákkutató-intézet folyószámlájára továbbítjuk! (b. zs.) és intézkedések bevezetését szorgalmazza, amelyek garantálják az említett biztonságot és megakadályozzák egyesek előnybe részesítését másokkal szemben. A szóban forgó párttípus olyan embereket kell tömörítsen, akiknek fejlett érzéke van a szociális igazságosság és a demokrácia iránt. Nem szabadna semmilyen ideológiai korlátokat fölállítania e tekintetben, ki lehet tagja. Nem tűrhet azonban semmilyen szélsőségeket, bármilyen formában nyilvánuljanak is meg. Döntést mindig a többségnek kell hoznia. Meg kell azonban őrizni a kisebbség jogát is, hogy ragaszkodhasson nézeteihez és demokratikus vitában érvényre juttathassa. Manapság gyakran vitatkoznak arról, hogy most, amikor az egyes pártok programnyilatkozatai sok mindenben megegyeznek, szükséges-e még jobboldalra és baloldalra osztani a pártokat, vagy mozgalmakat. Nézete szerint minden reálisan mérlegelő embernek világos, hogy aligha ugyanazt akarja mindenki. Természetesen vannak alapelvek, amelyekben valamennyien egyetértünk. Ilyen például a béke, a demokrácia, az emberek egymás iránti szeretete, a szabadság, a humanizmus, az emberi jogok betartása stb. Ezek a legáltalánosabb vágyak és követelések. A probléma ott kezdődik, milyen utat választanak és milyen eszközöket megvalósításukra. És főleg abban, vajon ezeken az általános fogalmakon valamennyien ugyanazt értjük-e. Minden országnak, minden nemzetnek megvannak a saját globális problémái. Ezek megoldásában nem lehet figyelmen kívül hagyni azoknak az érdekeit, akiket a baloldal képvisel. Ha tehát demokratikus államról beszélünk, akkor mint azt saját tapasztalataink igazolták, az nem lehet egyetlen politikai blokk állama. Mivel a fejlődés biztosítéka mindig a különböző politikai irányzatok kiegyensúlyozott hatása. A párt névváltoztatásával kapcsolatosan az első titkár véleménye az, hogy a múlt elől nem menekülhetünk el, mivel az még mindig nagyon elevenen él. Ezért előttünk tulajdonképpen kettős feladat áll. Valóban megváltozni, újjászületni és ennek őszinteségéről meggyőzni a nyilvánosságot is. Ez csupán propagandával nem megy. Ehhez konkrét politika és eredmények kellenek. Ez után oldható meg a párt elnevezésének kérdése. A nézetazonosság Vasil Mohorita szerint képtelenség, nem létezhet csupán néhány kérdésben, a megújult pártnak az akcióegységre kell törekedni, ez számára jelenleg a legszükségesebb, különösen most, a választások előtt. A különböző áramlatoknak címezve a következőket mondta: ha a pártot meg akarják őrizni, kölcsönösen tiszteletben kel! egymást és egymás nézeteit tartaniuk. Ha valóban újjászületését akarják, és ismét politikai erővé szeretnék tenni, az minden fiatal vagy idős tagtól megköveteli, hogy leszámoljon mindazzal, ami a pártban 1989. november 17-e előtt történt. Előfeltétele ez annak, hogy a megújult párt országunk eseményeibe tevékenyen beavatkozhasson. munkahelyi tisztségviselő „népszerűségét". Nos, ezen a „népszavazáson" bukott meg először Tóth Gyula. Hetvenen voksoltak ellene a nyolcvanegy megkérdezettből. Ennek ellenére nem állt szándékában lemondani. Tehette, mert főnökei támogatására bizton számíthatott. Hogy miért? Erre is megvan a kollektívának az egyértelmű különvéleménye, azonban ez most teljesen mellékes. Azonban olyan tény, ami fölött napirendre térni anélkül, hogy az ügyet megoldották volna, semmiképpen sem volt célszerű. Akkor sem kellett volna bekövetkeznie január huszonkettedikének ... Igaz, ezt megelőzően január 15én fórumot tartottak, amelyen a Területi Vasúti Igazgatóság vezetői megígérték, hogy január 23-ig elintézik az ügyet, pontot tesznek a végére. A dolgozók ezt úgy értelmezték, hogy a 22-dikével kezdődő hetet már nem Tóth Gyula vezetésével kezdik. Nem így Tóth Gyula. Ezért 9 órakor kétórás figyelmeztető sztrájkba lépett a 45 bent tartózkodó munkás. A sztrájk tényét közölte a rádió, és mivel megtudtuk, hogy a hírre a helyszínre utaznak a területi igazgatóság vezetői is, ugyancsak siettünk, hogy még előttük a helyszínre érjünk. Beszélni akartunk a dolgozókkal - főnökeik jelenléte nélkül. Kostka Vilmos közli a nagyteremben az összegyűltekkel, hogy mindenki elmondhatja véleményét, és ha nem félnek, nevüket is mondják meg. Nem félnek. Amint egymás után sorolják a többé-kevésbé már ismert sérelmeket, előbb mindenki bemutatkozik: Csapák László, Barti Éva, Balogh József... Hiányosságokról, gondatlanságokról szólnak, aminek következtében sok jó szakember távozott. Hangsúlyozzák, hogy öt évvel ezelőtt, amikor megkezdődött a vizsgálat a főnök ügyében, majd azt leállították, csak „lovat adtak" Tóth Gyula alá, aki ezután érezte csak igazán nyeregben magát. A vizsgálat leállításának körülményeit nem ismerik, de úgy tudják, hogy levelüket, amelyet „a műhely dolgozói" írtak alá, névtelennek minősítették... (a már említett „népszavazás" igazolta, mennyire névtelen...) Bartal Sándor sokáig beszélt. Igaz, több mint húsz éve dolgozik itt. Közben megérkeznek a „pozsonyi urak" - ahogy valamelyikük fogalmazott. Ekkor tapasztaljuk, jól tettük, hogy siettünk, és nemegyszer a gyorshajtás bűnébe is estünk... Vojtech Kremmer parancsnokhelyettes, sőt Štefan Šulík, a 15-ös számú Ügyelet új főnöke is törvények betartásáról, törvényességről, jogállamiságról beszél, meg arról, hogy a dolgozók nem tartották be az egyességet, amiért előbb figyelmeztető sztrájkot tartottak, majd déltől újra beszüntették a munkát, amíg Tóth Gyulát le nem váltják. Jól számítottak. Az arcokon döbbenet, tanácstalanság. Kolléganőmmel közbeszólunk: - Enyhén szólva etikátlan törvényességet, a Munka Törvénykönyvét, alkotmány, jogállamiságot emlegetni, amikor mindezeket egyfolytában szinte mindenki megsértette, akinek „jogában állt", kezdve a sort a korábbi köztársasági elnökökkel... itt az alapvető kérdés, mi a fontosabb önöknek: elismerni nyolcvan ember igazát, akik dolgozni akarnak, vagy pedig megtartani azt a főnököt, akivel egy percig sem akarnak tovább dolgozni...! A jelenlévőkből újra feltörnek az indulatok. Kremmer mérnök úr meglepődik. Sulik mérnök jegyzetel... Amikor alábbhagy a panaszáradat, megjegyzi: - Amit itt elmondtak, az nem egy esetben a büntetőjog alá eső vádnak minősül... Kremmer mérnök elérkezettnek látja az időt, és Tóth Gyula segítségére siet, ecsetelve, mi mindennel jár az ilyen bizonyítási eljárás stb... Bár a dolgozók váltig állítják, állnak elébe, a tárgyalás már-már mellékvágányra jut, az arcokon újra tanácstalanság. Kimegyek rágyújtani, de magammal hívom Mandík Jánost, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen üzemi választmányának elnökét: - Ne hagyjátok elterelni a figyelmet a lényegről. Mondd meg, hogy ti nem Tóth Gyula szabadságvesztését akarjátok, hanem leváltását. Dolgozni akartok, de nélküle... Mire visszatérek a terembe, Mandik János éppen leül, szavait taps fogadja. Sulik mérnök úr bejelenti: Tóth Gyulát egy hónapra, ügyének kivizsgálásáig áthelyezik... -Papíron kérjük...! - hangzik szinte kórusban. - Papíron kapják! - Taps, éljenzés, öröm. A gyűlés feloszlik, de még előtte Bólya István kinevezését is megszavazzák, akire azon a bizonyos év végi „népszavazáson" nyolcvanegyből nyolcvanegyen szavaztak. Mindez papírra is kerül rövidesen. A jegyzökönyvet aláírta az Új Szó nevében: KOVÁCS EDIT és MÉSZÁROS JÁNOS MIÉRT? Életem első „élő láncára" készülődtem. Alig vártam, hogy végre egy legyek a sok közül. Már előre elképzeltem - a hatalmas összefogás parányi részeként - érzem majd és tovább adom azt az erőt, amit a Komáromtól Hainburgig kígyózó emberlánc hordoz magában. BizMEDDIG KÉSNEK KELET-SZLOVÁKIÁBAN A NAPILAPOK A nyomda korszerűsítése halaszthatatlan (Munkatársunktól) - Az időjárástól függően évente 40-45-ször fordul elő KeletSzlovákiában, hogy a Pravdán és a Východoslovenské noviny című kerületi újságon kívül minden más napilap egynapos késéssel érkezik az olvasókhoz, előfizetőkhöz. Tudniillik, ha Pozsonyban vagy Kassán köd van, az újságszállító repülőgép nem tud fel- vagy leszállni, a vonat pedig nincs olyan gyors, hogy a friss újsággal már hajnalban Kassán legyen. Hogy ez a gond műszakilag megoldható, azt a Pravda példája is igazolja. Ezt a központi napilapot ugyanis Pozsonyban szerkesztik, ám a technika jóvoltából Kassán is nyomják. Igaz, nem ofszetnyomással, de ez már mellékes. Az a fontos, hogy idejében az olvasóhoz kerül. Jozef Petrushoz, a Kelet-szlovákiai Állami Nyomdaipari Vállalat igazgatójához, azzal a kérdéssel állítottam be: hogyan lehetne a Pravda mintájára a többi napilap - köztük az Új Szó - helyi nyomását megoldani? - Egyelőre sehogy, ám egy költségesebb korszerűsítéssel lehetőség nyílna rá. Csak hát vállalatunk anyagilag nem áll olyan jól, hogy nagyobb beruházásba kezdjen. Ahhoz, elsősorban állami dotációra vagy a szolgálatunkra a későbbiekben igényt tartó folyóiratok, lapok anyagi hozzájárulására lenne szükség. , A nyolcvanas évek elején egy teljesen új, ofszettechnikás üzemegységet akartunk építeni, de a tervünkből a végén semmi sem lett, mert 230 milüó koronát senki sem volt hajlandó rááldozni. - Úgy tudom, tavaly újabb terv született. - Évek óta tartó könyörgésünkre, valamint az itteni helyzet megismerése után a szövetségi kormány megígérte, hogy anyagilag is támogatja üzemünk bővítését és halaszthatatlan korszerűsítését. Mi ennek alapján megkezdtük a tereprendezést, lebontottuk a tervbe vett új csarnok helyén álló kocsiszínt, s a kivitelezést vállaló cég is rajtra készen áll. Ám az utóbbi időben egy kicsit megtorpantunk. A Szlovák Tervhivataltól kapott hírek szerint csak 27 millió korona áll rendelkezésünkre, holott az eredeti költségvetés 150 millióval számolt, a módosított pedig 113 millióval. Bárhogy kalkulálunk is, az építkezés legalább 54 millióba fog kerülni, a berendezésekre pedig 60-70 kell. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen helyi csoportja által összehívott gyűlésen olyan javaslat is elhangzott, hogy ne verjük magunkat adósságba, mondjunk le a korszerűsítésről. Mi tagadás, ez lenne a legkönnyebb és legegyszerűbb, ám félő, később valahol mégis visszaütne, hiszen rotációs gépeink már régiek, s bármikor leállhatunk. így a Pravdával is tudattuk, hogy az itteni nyomásra kötött szerződést jövőre felbontjuk, s a kerületi nemzeti bizottságot, továbbá a járási lapokat kiadó járási nemzeti bizottságokat és a nálunk készülő vállalati lapok tulajdonosait is újból tájékoztatjuk helyzetünkről és azokról a lapkiadási gondokról, amelyekre számítanunk kell. - S a papírkérdés? - Köztudott, hogy kevés a papír. Ezt országos szinten kell megoldani. (gazdag) tos voltam benne, kézen fogva, némán is egyként szól majd az akarat, a véleménynyilvánításnak ez az alázatos és mégis mélyen emberi formája, mely sokatmondóbb minden harsány szónál. Mi tagadás, e nagy készülődés közepette teljesen figyelmen kívül hagytam az ok-okozati összefüggéseket. Fel sem merült bennem a gondolat, vajon a téma mozgósítja-e majd az érintetteket a Duna-töltésre, vagy a párnapos előkészület elegendő volt-e arra, hogy egymás kezét fogva erőnket demonstráljuk... A szombat délután keserű élménye, sajnos, csak kérdőjeleket hagyott bennem. Mert bármint legyen is, alig van mentség arra, miért voltunk olyan elszomorítóan kevesen a Duna pozsonyi szakaszán. Arra, hogy csak szimbólikus láncot alkothattunk, mert a résztvevőkből még annyira sem futotta, hogy a Duna-part két híd közötti részét kitöltsék. Vajon az emberek érdektelensége, kényelme vizsgázott volna ebben a tavaszias időben? Maradt hát a vigasz, a tv-ből és a rádióból, hogy ezrek és tízezrek voltak másutt, hogy hallassák szavukat. így aztán ma már enyhül bennem a vereség érzete is, hisz a gigantomániás megszállottakkal szemben mégis csak tízezrek vonultak a Duna-partra, és szavaztak érthető, emberi módon. Ügy érzem, mi itt a pozsonyi szakaszon, kisebbségként is részesei voltunk ennek az igazi többségnek, mely az életet védte, hisz a természet megóvása érdekében emelt szót. FÓNOD MARIANNA ÚJ SZČ t 4 1990. II. 6.