Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-28 / 50. szám, szerda

A kőolajipar gondjai a Szovjetunióban Csak a költséges műszaki fejlesztés jelenthet megoldást A Nauka i zsizny szovjet tudományos-népszerűsítő folyóirat idei első számában V. Gavrilov, a geológiai és ásványtani tudományok doktora terjedelmes cikkben foglalkozik a Szovjetunió energiaellátásában kialakult helyzettel, s az energiatermelés távlati fejlesztési lehetőségeivel. Az alábbiakban főleg azokat a részeket emeljük ki, - az elmúlt évre vonatkozó statisztikai jelentés adataival kiegészítve - amelyek a kőolajjal és a földgázzal való gazdálkodásra vonatkoznak. ÚJ SZÚ 1990. II. 28. Az utóbbi 20 év alatt a Szovjetunió kőolajtermelése kétszeresére nőtt, s 1987-ben elérte a csúcsteljesítménynek számító 624 millió tonnát. A nyolcvanas évek közepe óta azonban a kitermelés előirányzott tervét nem sikerült teljesíteni. így volt ez 1989-ben is, amikor a nemrég kiadott statisztikai jelentés szerint az ágazat 13 millió tonnával maradt el a tervben előirányzott mennyiségtől, s csak 607 millió tonna kőolajat és gázkoncetrátumot termelt ki. Ha a kitermelés továbbra is ilyen ütemben csökken, 1990-ben az eredetileg tervezett 635 millió tonna helyett csak 600-610, 1995ben 550-570, 2000-ben 470-500, 2005-ben pedig csak 400-450 millió tonna szovjet kőolaj és gázkoncentrátum kerül a felszínre. A kitermelés csökkenése főleg az ígéretes nyugat-szibériai olajmezőkön következett be. Az 1965-ben megnyitott szamotlori lelőhely hozama például 10 év alatt évi 80 millió tonnára nőtt, s a kitermelés 1980ban 155 millió tonnával tetőzött. Ekkor a szamotlori körzet az egész ország kőolajtermelésének csaknem 26 százalékát adta. Ezután gyors csökkenés következett be, 1985-ben Szamotlor térségében már csak 107 millió tonnát jövesztettek, s a tervek szerint 1990-ben ebben a körzetben már csak 64 millió, 1995-ben pedig mindössze 3Q millió tonnával lehet számolni. Hasonló a helyzet a többi nyugatszibériai lelőhelyen. Itt nem is annyira a kitermelhető kőolaj mennyisége csökkent, hanem inkább a kitermelés feltételei változtak, annak következtében, hogy a talajvíz egyre több olajkutat áraszt el. Számos helyen már csak az olaj és a víz keverékét hozzák a felszínre, amelyben négyszer-ötször több a víz, mint a kőolaj. A termelési költségek ezzel kapcsolatban háromszorosára-négyszeresére növekedtek. Hová folyik el a kőolaj? A Szovjetunióban kitermelt kőolaj mennyiségét egy másodpercenként 15 m

3-es vízhozamú folyóhoz lehetne hasonlítani. Hová folyik el ez a hatalmas mennyiség? A szovjet kőolajexport a szabad devizás világpiacra az 1960. évi 18 millió tonnáról 1985-ben 117 millió, 1987-ben 137 millió tonnára nőtt, ami a jövesztett mennyiség 22 százalékának felelt meg. Ezen kívül a hosszú távú kormányközi megállapodások alapján a Szovjetunió évente mintegy 60 millió tonna kőolajat szállít a KGSTországokba. Ha mindehhez az egyre nagyobb szállítási veszteségeket is hozzászámítjuk, az ország saját szükségleteinek a fedezésére körülbelül 400 millió tonna kőolaj jut évente. Elegendő ez, vagy kevés? összehasonlításként a szerző megemlíti, hogy az Egyesült Államokban évente mintegy 750 millió tonna kőolajat használnak fel, ebből 1987ben 456 millió tonnát fedeztek saját termelésből, tehát évente mintegy 300 millió tonna kőolajat hoznak be. A 400 millió tonna a Szovjetunió belföldi szükségleteinek a fedezésére határozottan kevés, amire az üzemanyaghiány egyre gyakrabban előforduió jelenségei is utalnak. Az ország előirányzott gazdasági fejlődésével összhangban a hazai felhasználást az évezred végére legalább 500 millió tonnára kell növelni, s közben a kőolajtermékek takarékosabb, hatékonyabb hasznosításáról is gondoskodni kell. Egyelőre csak földgáz A Szovjetunió elsődleges energiaforrásai közül a tüzelőanyagként elhasználódó kőolaj helyettesítésére főleg a kőszén, az atomenergia, a földgáz és a vízi energia jöhet számításba. A kőszén és a vízi energia hasznosítását azonban szigorú ökológiai szempontok korlátozták, s Csernobil óta az atomenergetikai fejlesztés is válsághelyzetben van. Csupán a földgáz nagyobb arányú hasznosítása jöhet számításba, hiszen a világ ismert földgázkészleteinek (1-987-es becslés szerint 107 trillió m

3) mintegy 43 százaléka a Szovjetunió területén fekszik. Jelenleg a világ évi földgázjövesztése 1,8 trillió m

3 körül van, ami azt jelenti, hogy változatlan szintű fogyasztás mellett ezek a készletek mintegy 60 évre lennének elegendőek. A földgáz felhasználása azonban aránylag gyorsan növekszik, Japánban például évi 5 százalékkal, Nyugat-Európában évi 6,5 százalékkal. A földgázfogyasztás évi növekedése a Szovjetunióban is eléri az évi 7,7 százalékot. A szovjet kitermelés az 1988. évi 770 milliárd m

3-ről 1989-ben 796 milliárd m

3-re nőtt, s jelenleg az ország energetikai mérlegében a földgáz már 38 százalékos arányt képvisel. A szénhez és a kőolajhoz viszonyítva a földgáz sokkal környezetkímélőbb energiaforrás, ezért az iparilag fejlett országokban benzint helyettesítő üzemanyagként is hasznosítani akarják. Az évezred végére a szovjet kitermelés elérheti az évi 1 trillió m

3-at, s ezt a szintet további 30-40 éven át akkor is fenn lehet tartani, ha nem találnak újabb lelőhelyeket. A Szovjetunió energiamérlegében tehát a földgáz néhány évtizeden át fedezheti azt a hiányt, ami a kőolaj csökkenő kitermelése miatt következik be. Meg kell oldani azonban a kőolaj kitermelésével járó kísérőgáz problémáját is, amiből például a nyugat-szibériai olajmezőkön évente több mint 12 milliárd m

3-t égetnek el hasznosítás nélkül. A földgáz növekvő hasznosításával összefüggésben a szállítás kérdése is előtérbe kerül, mert a távolsági gázvezetékek építése rendkívül költséges. Gondoskodni kell a kitermelés helyén való hasznosítás bővítéséről, beleértve a gáz cseppfolyósított állapotban való szállítását, s különböző vegyipari üzemek építését a lelőhelyek közelében. Kőolajforrások a harmadik évezredben A jelenleg hasznosított kőolajmezők fokozatos kimerülése természetesen nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió nem rendelkezik további tartalékokkal a kitermelés szinten tartására, sőt akár növelésére is. Ezek a tartalékok elsősorban az 500 ezer négyzetkilométernyi Kaszpi-medencére, továbbá az északi Barents- és Kara-tenger, valamint a távol-keleti Ohotszki-tenger területére összpontosulnak. A Kaszpi-medence egyik legjelentősebb kőolajkészlete Tengiz környékén található, de tekintélyes gázkoncentrátum-készletek vannak Karacsaganak vidékén is. Tengizben a kitermelt kőolaj mennyiségét már 1995-ben 20 millió tonnára lehet növelni. Itt az évi 30 millió tonnás szint is elérhető, de ehhez meg kell teremteni a szükséges műszaki feltételeket. A tengizi kőolaj kitermelése ugyanis sok kénszármazékot tartalmazó és nagyon agresszív kísérőgázok jelenlétében valósul meg, amelyek a levegőbe jutva nemcsak egészségre ártalmasak, hanem a kitermelő berendezések fémszerkezeteit is gyorsan korrodálják. Ezért itt csak különlegesen ötvözött acélfajtákból -készített berendezéseket lehet alkalmazni, amelyek egyrészt nagyon drágák, másrészt pedig többnyire csak külföldről szerezhetők be. A harmadik évezred legígéretesebb lelőhelyei bizonyára az említett tengerek körzeteiben lesznek. A Barents-tengerben például 1988-ban olyan hatalmas gázkoncentrátumlelőhelyet találtak, melynek készletei kétszeresen meghaladják az ismert orenburgi gázmezőkéit. Az Északitenger kőolajforrásainak kihasználásában szerzett angliai és norvég tapasztalatok, ahol ma évente több mint 170 millió tonna kőolajat hoznak felszínre, azt bizonyítják, hogy érdemes befektetni az ilyen jellegű vállalkozásba. Az érdekelt vállalatok 1962 óta csaknem 90 milliárd dollárt fektettek az északi-tengeri kőolajba,s minden befektetett dollár után 5-6 dolláros nyereséghez jutnak. A kontinentális talapzaton megvalósuló kitermelés előkészítése azonban mintegy tíz évig tart, ezért ha azonnal el is kezdődnének a Szovjetunióban az erre irányuló munkák, leghamarább csak 2000-ben lehetne számítani a Barents- vagy a Kara-tenger mélyén rejlő olajkincs felszínre hozatalának elindítására. Az elmondottakból egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy az elkövetkező években Csehszlovákiában a kőolaj behozatalát illetően nem lehet egyoldalúan csak a szovjet kőolajra támaszkodni, habár távlatilag bizonyára ez lesz a legjelentősebb beszerzési forrásunk. Külkereskedelmi kapcsolataink kiszélesítése keretében a közelkeleti országokból is vásárolnunk kell jelentősebb mennyiségű kőolajat, melynek szállítására a már megépített Adria-kőolajvezeték gyakorlatilag rendelkezésre áll. Emellett nálunk is számításba jöhet a földgáz fokozottabb felhasználása, amit a Szovjetunió közvetítésével Irántól vásárolhatunk. Megvalósulhat tehát az a régebbi elképzelés, mely szerint az általunk Irántól vásárolt földgázt a Szovjetunió használja fel saját energetikai programja keretében, és saját termeléséből szállítja Csehszlovákiának az ennek megfelelő mennyiséget, a már kiépített földgázvezetékek szállítási teljesítményének növelésével. MAKRAI MIKLÓS A kooptálások demokráciája Az új képviselők megválasztása a közelmúltban nem egy vitára adott alkalmat, és felvetett néhány nehezen megválaszolható kérdést is. Ezekre kértünk választ dr. Lubor Cibulka docenstől, a jogi kar államjogi tanszékének munkatársától. • A kooptálásokkal szemben leggyakrabban felhozott kifogás az, hogy nem voltak demokratikusak. -Valóban a legfelsőbb képviseleti szervek, illetve a nemzeti bizottságok rekonstrukciója előtt (illetve során) gyakran felmerült a kérdés, mennyire van mindez összhangban a képviseleti szervek létrehozásának demokratikus elveivel. Lényegében elmondható, nem egészen felel meg a demokráciáról vallott elképzeléseknek, ha maguk a képviselők választják be az új képviselőket a törvényhozó testületekbe, a nemzeti bizottságok tanácsaiba. Látni kell azonban a jelenlegi belpolitikai helyzetünket, méghozzá valamennyi összefüggésében, és meg kell érteni az említett megoldás ideiglenességét és rendkívüliségét. • Mit értsünk az ideiglenesség alatt? - Azt, hogy a törvény szerint március végéig kellene befejezni a képviseleti testületek rekonstrukcióját, s az így megújított képviseleti testületek működnének a legközelebbi szabad és demokratikus választásokig. A törvényhozó testületekbe tudomásom szerint legkésőbb június végéig, a nemzeti bizottságokba pedig az év végéig kellene megtartani a választásokat. Ezek az időpontok azonban még nem véglegesek. • Mi a célja a kooptálásoknak, a képviselő testülelek megújításának? -Megváltozott a politikai erők öszszetétele, megszüntették az Alkotmány IV. cikkelyét a CSKP vezető szerepéről. A képviseleti testületeknek, összetételüknek is igazodniuk kellett ezekhez a változásokhoz. Ugyanakkor számos képviselő különféle okokból nem láthatta már el tisztségét, illetve nem akarta - lemondott. A megújítás ezért olyan működőképes parlamentek, illetve képviselő testületek létrehozását is célozta, amelyek a szabad választásokig teljesíteni tudják mindazokat a bonyolult feladatokat, amelyek reájuk hárulnak az új helyzetben, s főként előkészítik a szabad és demokratikus választásokat. • Előfordult már a választások történetében hasonló kooptálás, képviselőválasztás? -Az 1969. évi 117 számú törvény alapján módosult hasonló módon a Szövetségi Gyűlés összetétele. A fejlett demokráciával rendelkező országokban tudomásom szerint ilyen nem fordult elő. Ott, ha megváltoznak a politikai erőviszonyok, az alkotmány felhatalmazza az államfőt a parlament feloszlatására és az új választások kiírására. 0 Kiket, milyen érdekeket kellene hogy képviseljenek az újonnan megválasztott képviselők. E tekintetben eltérnek a nyilatkozataik. Van aki a választókerületét akarja képviselni, van aki az ót jelölő politikai pártot, mozgalmat stb. - Erre én nehezen tudnék válaszolni, mert a kooptált képviselők státuszáról, jogállásáról a kerekasztal-megbeszéléseken született megállapodás. Egyértelmű ugye, hogy nem annak a választókerületnek polgárai választották meg őket, amely a nevük mellett szerepel a sajtóban. Ezért vitatható, képviseli-e a kooptált képviselő a választókerületének lakosságát, köteles-e képviselni érdekeit. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy valamilyen módon tolmácsolnia kell annak a politikai pártnak vagy mozgalomnak álláspontját, amely jelölte őt. De menjünk tovább. Sokan szakmai hozzáértésük miatt lettek jelölve. Úgy vélem tehát, hogy a kooptált képviselőknek képviselniük kellene úgy a választókerületüket, az őket jelölő politikai pártot vagy mozgalmat, mint a társadalmi érdekeket, és a szakmai szempontokat is. • Tudjuk, a törvényhozó testületek számtalan törvénytervezettel foglalkoznak, melyek előkészítésében most mintha több jogász, szakember venne részt mint történt ez korábban. - Nem vagyok illetékes arra, hogy minősítsem a törvények előkészítésének múltbeli színvonalát, azt, mennyire vonták be a szakmabelieket. Mégis úgy látom, nem használták ki megfelelő mértékben a szakemberek tudását. Az egyes tudományos intézetek például gyakran megkésve kapták kézhez a törvénytervezeteket, de főleg nem kaptak lehetőséget (vagy csak elenyésző mértékben) arra, hogy részt vegyenek a törvény koncepciójának, alapelveinek kidolgozásában. • Úgy értsem, hogy csak végrehajtók voltak? Annyit vártak él tőlük csupán, hogy paragrafusokba öntsék a „fent" megfogalmazott politikai koncepciókat? - Nehéz erre egyértelműen válaszolni. Egyesek például a törvényeket előkészítő munkacsoportokban érvényesíthették véleményüket. Egészébe véve azonban a szakmai közvélemény, s főleg a tudományos dolgozók nem befolyásolhatták a szükséges mértékben a jogszabályelőkészítését. • Évtizedekig a szocializmus vívmányaként, alapvető demokratikus intézményként dicsőítették a kötött (imperatív) mandátumot, s a hozzá fűződő választói utasítási jogot, a visszahívási jogot és a képviselői beszámolási kötelezettséget. Hogyan látja ennek a jogintézménynek a jövőjét? - Az arányos választási rendszerben, melynek bevezetésével az új választási törvénytervezetek számolnak, nem igen tudom elképzelni a kötött mandátum érvényesítését, azt, hogy a képviselők felelőséggel tartozzanak valamennyi választópolgárnak. Talán a nemzeti bizottságok alapszintjén lehetne fontolóra venni olyan választási rendszer kidolgozását, amely számolna az imperatív mandátummal. A törvényhozó testületek képviselőit az új törvénytervezetek viszont már nem a választópolgárok csoportjai, a választókerületek lakossága képviselőjének, de az egész társadalom érdekei képviselőjének tekintik. Másrészt természetes, hogy a képviselőnek meg kell nyernie - a pártja érdekében is - a választópolgárok bizalmát. • Mennyire volt kihasználva eddig az imperatív mandátum? Vissza lehetett hívni azt a képviselőt, aki nem a választóit képviselte? - A jogi lehetőség megvolt erre. Kivételesen az is megtörtént, hogy éltek ezzel a lehetőséggel. Pontos számot mondani nem tudok. Nyíltan meg kell viszont mondani, hogy ezt a lehetőséget nem használták ki azokkal szemben, akik valóban nem teljesítették a megbízatásukból eredő kötelességeket a választópolgárokkal szemben. FEKETE MARIAN Lehetőség a vállalkozásra Nyugati gépsorok az élelmiszeriparban Amint az a fejlett mezőgazdasággal és élelmiszeriparral rendelkező országokban ma már természetes, a piacgazdaságra való áttérés után várhatóan a hazai élelmiszerpiac kapui is megnyílnak a kis- és magántermelők előtt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a piacot ezután már nem a monopolhelyzetben levő élelmiszeripari nagyüzemek fogják egyedül uralni, de őket megillető helyet és teret kapnak a mezőgazdasági vállalatok kisüzemei és a magántermelők által előállított termékek is. Ezen a téren a feldolgozó gépsorok, berendezések hiánya jelentősen visszafogta a vállalkozókedvet. Pedig a vállalkozások támogatása, fejlesztése megújulni készülő gazdasági életünk továbblépésének egyik sarkallatos pontja. Bizonyára ez a cél vezérelte a mezőgazdasági szakembereket, hogy a termelés és az értékesítés hatékonyságának növelése érdekében új utakat, lehetőségeket keressenek. A pozsonyi Mezőgazdasági Tervező Intézet jól. kiépített külföldi kapcsolatai révén a hazai mezőgazdasági termelővállalatoknak és magángazdálkodóknak olyan élelmiszer-feldolgozó berendezések, gépsorok, gyártási technológiák behozatalának közvetítését kínálja, amelyek kisebb kapacitással ugyan, de a helyi feltételekhez és igényekhez maximálisan igazodva elégítik ki a megrendelők, s egyben a fogyasztók igényeit. Bővebb tájékoztatást az intézet munkatársától, Milan Černý mérnöktől kértünk. -Tavaly csaknem 50 külföldi élelmiszeripari céggel, többek között nyugatnémet, dán, francia, holland cégekkel vettük fel a kapcsolatot. Ezek között vannak gyártók és közvetítő cégek is. Felkértük őket, tegyenek ajánlatot olyan feldolgozóipari gépsorok és technológiák eladására, melyek a hazai kis- és magántermelők számára is hozzáférhetők. Külföldi partnereink a legmesszebbmenőkig hajlandók kielégíteni a legkülönfélébb igényeket. Számtalan berendezést, gépsort, technológiát kínálnak a tej feldolgozására. A különféle ízesített tejtermékek, joghurtok előállítására, rostos és szója alapanyagú élelmiszerek, húskészítmények gyártására, a gyümölcs- és zöldségfélék feldolgozására, különféle sűrítmények, gyógynövény-kivonatok készítésére. E termékeknek a termelők általi közvetlen előállítása üzletpolitikai fogásként sem mellékes, ezen kívül hatékonyabbá, gazdaságosabbá teheti a kitermelt alapanyag értékesítését. Nem beszélve arról, hogy az ilyen vállalkozások a piaci választékot is jelentősen bővítenék. • Nem jelent ez konkurenciát a nagy élelmiszeripari monstrumoknak? - Elképzelésünk szerint ezeken a berendezéseken elsősorban helyi ínyencségek, specialitások készülhetnének. Nem konkurálni akarunk a nagyüzemekkel, hanem a piaci választékot szeretnénk bővíteni. E törekvésünket a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium támogatja. • Devizaínséges időket élünk. A hazai vállalkozók mivel fizethetnek a gépsorokért? - Partnereinktől kértük, hogy vállalkozóink a berendezésekért saját, vagy a hazai piacon általuk beszerzett termékekkel fizethessenek. Ezekben a kérdésekben közvetlenül a partnereknek kell megállapodniuk. Figyelembe kell venni azonban a nyugati élelmiszerpiac viszonylag telítettségét, ahová csak különlegességekkel, illetve vegyszermentes termékekkel lehet bejutni. Számolunk az alakuló Agrobank segítségével is, amely hitelt adhatna a vállalkozóknak. V • Van-e érdeklődés a kínált szolgáltatás iránt? - Ez idáig mintegy 15 mezőgazdasági üzem jelezte, hogy érdeklődik a feldolgozóipari tevékenység iránt. Többségük tejből és gyümölcsfélékből akar különféle termékeket készíteni. A helyi lehetőségek alapján kidolgozott igényeket csoportosítjuk, majd közvetlen tárgyalásokat kezdeményezünk a felek között. Természetesen nemcsak az üzletkötést szervezzük, de szeretnénk részt venni a beruházások megvalósításában is, a tervezéstől egészen a kulcsrakész átadásig. Tőkeerős magántermelők, vállalkozói csoportok, szövetkezetek, szövetkezeti társulások és mezőgazdasági vállalatok jelentkezését várjuk. Az érdeklődőknek intézetünkben (Pôdohospodársky projektový ústav, Bratislava, Vajnorská 21.) nyújtunk tájékoztatást és tanácsot. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ