Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám, kedd
A vidék ereje az egységben rejlik A vidék, falvaink és mezőgazdaságunk új életet kezdett, melyet demokráciának hívnak. Ezt minden lépésnél, a gazdasági és társadalmi élet valamennyi területén érezzük. Az elmúlt napok forradalmisága olyasmit hozott számunkra, amit csak kevesen vártak, amiben két hónappal ezelőtt kevesen bíztak. Szabadság, humanizmus, szabad véleménynyilvánítás - 40 éven át pusztán deklarált fogalmak voltak, ma viszont valósággá válnak, mégha egyelőre hiányzik is belőlük a következetesség, de főleg a kölcsönös megértés. A falu és a vidék olyan közösség, melyben a lakosságnak csaknem valamennyi szociális rétege képviselve van. Olyan gazdasági struktúrája a társadalomnak, amely továbbra is meghatározó szerepet fog játszani a lakosság élelmezésében, az élelmiszer-választék alakításában. A falu egyszerre szíve és tüdeje is a táj ökológiai rendszerének. Ezt a szívet és tüdőt kell gyógyítani, hogy végtelen időkig zavarmentesen működhessenek. A falu, a mezőgazdaság előtt új, ígéretes perspektívák nyílnak. így ván ez rendjén, hisz az a társadalom vagy rendszer, amely megfeledkezik a faluról, a mezőgazdaságról, nem bizakodhat a stabilitásban. Abban a stabilitásban, amely mindenkor a gazdaság forrása, s amely a földből, az erdőkből és vizekből fakad. A vidékkel és a mezőgazdasággal szemben most új igényeket támasztanak. Munkájának kizárólag egészséges gyümölcsöt kell hoznia, mégpedig elegendő mennyiségben. A mezőgazdaságnak olcsóbban kell termelnie, javítva egyúttal az ökológiát, s garantálva a vidéki lakosság szociális biztonságát. Ez nem egyszerű, és nem is könnyű feladat. Hogy teljesíthető-e? Személy szerint azt hiszem, igen. Persze nem egyik napról a másikra, és teljesítéséhez á mezőgazdasággal egyenrangú népgazdasági ágazatoknak is hozzá kell járulniuk. S persze a vidéken működő valamennyi kezdeményezésnek (beleértve a fogyasztási, kisipari és lakásépítő szövetkezetek tagjait is), továbbá a kertbarátoknak, kistenyésztőknek, sporthorgászoknak, vadászoknak, méhészeknek és mindazoknak, akik szeretik a falut, itt élnek vagy itt töltik szabadidejüket. A Csehszlovák Mezőgazdasági Párt valamennyiük számára politikai és érdekképviseletet, tevékenységükhöz megfelelő teret biztosít. Falu és vidék, az érdekek összefonódnak, s természetesen nem csupán a termelés és gazdaság vonatkozásában, de a társadalmi és érdekvédelmi tevékenységet tekintve is. A falunak és a mezőgazdaságnak a tulajdonformákra való tekintet nélkül össze kell tartania, nem forgácsolva szét a politikai érdekeket. Az erők megosztása aligha jelenthet előnyt a falu számára. A szövetkezeti földművesek, egyéni gazdálkodók vagy az érdekvédelmi szövetségek tagsága körében létre lehet hozni különféle politikai mozgalmakat, de ez csak átmeneti sikerrel kecsegtet bizonyos csoportok vagy szervezetek önállósági törekvéseiben és specifikus érdekeik érvényre juttatásában. A Csehszlovák Mezőgazdasági Párt konkrét programot terjesztett a mezőgazdasági dolgozók, az egyéni gazdálkodók és az egész vidék elé, melyben valamenynyi érdekelt rétegnek tág érvényesülési teret kínál. Nem helytálló a nézet, hogy csupán rövid távú programról van szó, illete hogy a program csupán az efsz-ek és állami gazdaságok továbbfejlesztését tartja szem előtt. Ugyanúgy, miként a gazdaság területén tág teret adtunk az ötleteknek és javaslatoknak, fokozatosan kidolgozzuk pártunk politikai és ökológiai programját is, figyelembe véve minden hasznos ötletet. Határozott célunk, hogy egészséges párbeszédet folytassunk a pártban, s ma olyan programokat dolgozzunk ki, amelyek nem csupán a párt szerveinek vagy vezetésének, hanem mindazoknak a programjává válnak, akik a mezőgazdaságban tevékenykednek, a falvakban élnek és sajátjuknak tekintik e programok célkitűzéseit. PAVEL DELINGA mérnök, kandidátus, a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt Központi Bizottságának alelnöke, a Szlovákiai Bizottság elnöke Változnak-e az autóbusz-viteldíjak? Kérdéseinkre Ludvig Štiglic, a Csehszlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese válaszol ÚJ SZÚ 1990. II. 27. • Lesz-e áremelés az autóbuszközlekedésben? - Napjaink legégetőbb feladata a piacgazdaságra való áttérés. Ez természetesen szabad árképzést és a dotáció megszüntetését eredményezi. A szövetségi kormány tagjai már szóltak arról, hogy semmilyen elhamarkodott intézkedést nem terveznek, így az 1990-re szóló állami támogatás kérdésében is elsődleges szempont a vállalatok önállóságra való törekvése. A mi esetünkben ez a kérdés éppen a személyszállítást érinti nagyon érzékenyen. Megközelítőleg 370 millió korona veszteséggel üzemel a munkás- és diákszállítás, valamint a városi közlekedés. Az állami támogatásról szóló előkészítő javaslatokban sok szó esett arról, hogy a különbözetet az egyes vállalatok és szervezetek vállalják. Ez az elképzelés azonban az egyes ágazatok részéről nagy ellenkezést váltott ki, ezért a kormány elállt ettől a gondolattól. Jelenleg a személyés a teherszállítást érintő dotációnk valamivel több mint 296 millió korona. Az összeget a vállalat kapja, olyan formában, hogy a teherszállítás esetében 4,5 százalék rentabilitással számolunk. Ez pedig a személyszállításból eredő ráfizetést hivatott pótolni. Tekintettel arra, hogy a gázolaj árának emelkedése tavaly jelentősen növelte veszteségünket, napjainkban sok szó esik erről a kérdésről is. Vannak olyan javaslatok, hogy az üzemanyag árának függvényében változtatni kellene a nem rendszeresített járatok (elsősorban a turista- és szerződéses utak) tarifáit. Egyelőre 15 százalékos módosításról lenne szo, mégpedig oly módon, hogy az utazóközönség ne érezze közvetlenül ennek a hatását. Ezt a terhet ugyanis a vállalatok, szervezetek vállalnák magukra. A javaslatnak 1991. január elsejétől kellene érvénybe lépnie. A személyszállításban, mint már említettem, az elsődleges cél a gazdasági önellátás elérése. A diák- és munkásjegyek esetében kilométerenként 28 filléres, a személyszállításnál pedig 32 filléres költséggel számolunk. Ez persze föltételezi azt is, hogy a személyszállítást a költségvetésből támogassuk. A munkásjáratok .esetében ugyancsak az a cél, hogy az egyes vállalatok megtérítsék dolgozóiknak a többletköltségeket. A diákok esetében a támogatást továbbra is az állami költségvetésből merítjük. Más viszont a helyzet a helyi (városi) közlekedés esetében, az elképzelések, javaslatok szerint a támogatást a nemzeti bizottságok adnák. • Ez azt jelentené, hogy az utazóközönséget nem érintené az árváltozás? - Igen, legalábbis egyelőre ilyen értelemben van róla szó. • Beszéltünk a munkásokról, a diákokról. Nem esett még szó a nyugdíjasokról, a rokkantakról. Az ő esetükben hogyan érvényesítik elképzelésüket, hiszen nincs vállalat, amely térítené az utazásukból származó többletkiadásokat? - Az ő esetükben semmilyen változást nem tervezünk. Az eddigi kedvezmények, vagy az ingyenes utazás továbbra is érvényben maradnak. Ezzel összefüggésben egyedül a háborús veteránok, ellenállók esetében vetődött fel a felülvizsgálat kérdése. Itt említeném meg, hogy a képviselők jogosultsági igényének bővítését fontolgatjuk. • Mi a helyzet a távolsági és az express járatokkal kapcsolatban? - Tekintettel arra, hogy mindkettő jövedelmező, kifizetődő, e téren nem tervezünk változásokat. Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy mindaz, amit elmondtam, csupán az elképzeléseket jelzi. A gazdasági változások lépéskényszerbe hozhatnak. Úgy vélem, e kérdések pontosabb megválaszolására a jövő év alkalmasabb lesz. (fónod m.) Üdülési szabadság Sz. J.: Várandós vagyok. Április végére várom a gyermek megszületését. Az anyasági szabadságom előtt szeretném kivenni még az üdülési szabadságomat. Jogom van erre? A szabadság kiadásának időpontját a munkáltató illetékes meghatározni az erre vonatkozó terve szerint, melyet a dolgozók érdekeinek figyelembe vételével kell összeállítania (lásd a Munka Törvénykönyve 106. paragrafusa (1) bekezdését). Indokolt esetekben természetesen nincs akadálya annak, hogy a tervtől eltérjenek, de ettől függetlenül önnek nem keletkezik perelhető joga arra, hogy a munkáltató akkor adja ki a szabadságát, amikor az önnek a legjobban megfelelne. Joga van azonban arra, hogy az anyasági szabadságát 8 héttel a szülés várható időpontja előtt kezdje meg (lásd a Munka Törvénykönyve 158. paragrafusa (1) bekezdését). Ugyanígy joga van arra is, hogy az üdülési szabadsága kiadását az anyasági szabadsága letelte előtt kérje úgy, hogy közvetlenül kapcsolódjanak egymásra. Ilyen esetben a munkáltatója nem teheti mérlegelés tárgyává, kiadja-e a szabadságát vagy sem, mert a szabadság kiadására kötelezi a Munka Törvénykönyve 106. paragrafusa (5) bekezdése. Persze, előnyösebb lenne, ha az anyasági szabadsága előtt vehetné ki la teljes évi üdülési szabadságát - a gyermekgondozási segély szempontjából is. Ha ugyanis az anyasági szabadsága után veszi ki a feltehetőleg 3 heti üdülési szabadságát, a gyermekgondozási segélyt három héttel később kezdik folyósítani, és háromjiéttel rövidebb ideig folyósítják, márpedig ez több mint négyszáz korona veszteséget jelent az ön esetében. Lakás és munkahely P. D.: A munkáltatómtól egy évvel ezelőtt kaptam lakást. Most lehetőségem lenne átmenni egy másik vállalathoz, ahol jobban érvényesülhetnék a képzettségemmel. Ezzel kapcsolatban szeretném megtudni, köteles lennék-e ilyen esetben kiköltözni a lakásból? Elsősorban pontosan tudnunk kellene, milyen lakásról is van szó (szövetkezeti, vállalati, szolgálati...?). A lakások egyes fajaira ugyanis különböző jogi rendelkezések vonatkoznak. Annyit viszont a körülmények pontos ismerete nélkül is elmondhatunk; csupán a felmondással nem szűnik meg a lakáshasználati joga, illetve nem kötelez a munkaviszonya megszüntetésével egyidejűleg kiköltözni a lakásból. A lakás kiürítésére a későbbiekben sem kötelezhető, ha egy évvel ezelőtt szövetkezeti (esetleg úgynevezett stabilizációs szövetkezeti) lakást kapott. Ezzel szemben ha úgynevezett vállalati lakást kapott, a munkáltatója a későbbiekben indítványozhatná a bíróságon, hogy az szüntesse meg az ön lakáshasználati jogát a Polgári Törvénykönyv 184. parag. a) pontja alapján. A bíróság azonban még ilyen esetben is pótlakás kiutalásától tenné függővé lakáshasználati joga megszűnését. Pontosabban, az ítéletében megállapítaná, hogy a lakást csak a pótlakás kiutalása után köteles kiüríteni. A földhasználat joga „erősebb" a tulajdonjognál? D. L.: Az egységes földművesszövetkezet 1958-ban vette el a szántóföldemet. Cserébe egy másik parcellát kaptam. 1988-ban a parcella telekkönyvi tulajdonosa a szövetkezet vezetőségének beleegyezésével ismét birtokába vette ezt a földet anélkül, hogy bármilyen módon is kártalanítottak volna engem. Egy évvel ezelőtt azt hallottam a használati jog erősebb a tulajdonjognál. Ezért most tanácstalan vagyok. Melyikünknek van több, illetve erősebb joga a földhöz? És ha nekem, elkerülhetem valamilyen módon a bírósági eljárást, pereskedést? ön 1958-ban nyilván a gazdasági-műszaki földrendezések (HTÚP) során kapta használatba a vitatott parcellát a saját szántóföldjéért, és így feltételezhetőleg póthasználati joga keletkezett (pravo náhradného užívania pôdy). Ennek a jognak a csehszlovákiai bíróságok védelmet nyújtanak akár a tulajdonossal szemben is. A tulajdonos ugyanis valamilyen módon rendszerint már a gazdasági-műszaki földrendezés előtt elvesztette földje használatának jogát az efsz javára (például társította a földjét a szövetkezetbe), s a földrendezés során így voltaképpen csak a használati jogok cseréjére került sor. ön elvesztette használati jogát a saját tulajdonában levő szántóföldhöz, a szövetkezet pedig cserébe átadta önnek azt a használati jogot, amely megillette valamely társított parcellához. Ebből következik, hogy a póthasználati jog mindaddig megilleti önt, míg szántóföldjének tulajdonosa marad, illetve ha eladja a szántóföldjét, a tulajdonjogra kötődő póthasználati jog is átszáll az új tulajdonosra. (m-n.) A Polgári Fórum hetilapjának legutóbbi, február 21. számában jelent meg Jan Rýchlik írása A kommunizmus és a nemzetiségi kérdés címmel. Helyénvalónak tartjuk, ha olvasóink is megismerkednek a cseh polgári kezdeményezés képviselőinek szemléletével, gondolkodásmódjával és véleményével, ezért az alábbiakban a cikket teljes terjedelmében közöljük. Minden forradalom osztályrésze, hogy kezdetben azt sugallja, mintha győzelme után végre létrejöhetne valamiféle utópisztikusán igazságos, társadalom, amelyben nem lesznek szegények és gazdagok, nem lesznek szociális és nemzetiségi ellentétek, ahol az emberek - népmesei fordulattal élve - boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nem nehéz bizonyítani, hogy ilyen utópista társadalom - amelyet más mozgalmak mellett az elmúlt évtizedekben nekünk, elsősorban a kommunisták ígérgettek - soha, sehol nem létezett, nem létezik és nem is fog létezni, ilyen közösség legfeljebb a mesék birodalmában jöhet létre. Ugyanis éppen a társadalomban kialakuló ellentétek a fejlődés mozgatórugói. S ha létre is lehetne hozni a kommunisták által hirdetett osztálynélküli társadalmat (ami eleve lehetetlen, hiszen a munkamegosztásból adódóan elkerülhetetlenek az emberek közötti ellentétek), az semmiképpen sem lenne igazságos és haladó szellemű közösség. Az ilyen feltételezett osztálynélküli társadalomban ugyanis nem létezne közösségi mérce egy-egy ember munkája társadalmi hasznosságának megítélésére, vagyis igazságtalan lenne, ha a közös munka gyümölcsét mindenki egyformán élvezné. Az ilyen társadalom nem tudna tovább fejlődni, törvényszerűen degenerálódna, s általános válság következtében összeomlana. A mi gyengéd forradalmunk is sajnos sok emberben olyan illúziókat keltett, hogy rövidesen megoldódnak azok a szociális és nemzetiségi feszültségek, amelyek nálunk negyven, ötven, sőt hetven éven át gyülemlettek föl. Bízzuk a szociális gondok elemzését az arra illetékes szakemberekre, s most gondolkozzunk el a.nemzeti-' ségi kérdésről. A kommunisták a marxizmus-leninizmus mindenhatónak vélt ideolódiájától vezérelve fennhangon azt hirdették, hogy a „létező szocializmus", s azt követően a kommunizmus - amely szerintük az emberi civilizáció fejlődésének végső célja - végérvényesen megoldja a nemzetiségi kérdést. Erre szerintük a kapitalizmus képtelen. A történelem ennek éppen az ellenkezőjét bizoHa Svájcban... nyitotta: az úgynevezett kapitalista országokban figyelemre méltó eredményeket értek el az etnikai kérdések rendezésében, habár gondok, feszültségek azért ma is akadnak. Az úgynevezett szocialista országokban viszont a nemzeti kérdés kezelésében egyértelmű kudarcok tanúi voltunk. Mindannyian azt tapasztaljuk, hogy éppen a Szovjetunió - amelyet a nemzetiségi kérdés „szocialista" megoldásának példaképévé kiáltottak ki - szembesült e téren is a legsúlyosabb gondokkal. Nemzetiségi konfliktusok rengetik meg Jugoszláviát, két országban pedig a kommunista diktátorok bukásának egyik kiváltó oka éppen a nemzetiségi gondok durva kezelése volt. Ceausescu ráfizetett arra, hogy erőszakosan akarta asszimilálni a magyar nemzeti kisebbséget, s valamivel enyhébb eszközökkel a többi romániai nemzetiségieket. Bulgáriában Zsivkov az uralmon lévő kommunisták számára sem lehetett már szalonképes többek között azért, mert erőszakos eszközökkel „bulgárosítani" akarta, vagy pedig kiüldözte otthonukból az évszázadokon át ott élő törököket. Nálunk, Csehszlovákiában a helyzet e téren viszonylag stabil, a többi, úgynevezett szocialista országhoz képest a nemzeti kisebbségek helyzete egészében véve pedig jó volt. Legalábbis ezt gondolták a két nemzet, a csehek és a szlovákok képviselői, akik hajlamosak voltak a felmerülő gondokat, javaslatokat ekképpen bagatelizálni: ,,Még mi nem kellene nekik!" A kommunista kormány tudatosította, hogy a nemzetiségi kisebbségek asszimilációjának politikájával legkönnyebben szerezhet jó pontokat a lakosság körében, különösen olyan helyzetben, amikor a tömegek viszonya az uralkodók iránt a fagypontra süllyedt. Becsületükre válik, hogy nálunk sohasem alacsonyodtak le olyan mértékben, s nem nyúltak olyan embertelen eszközökhöz, mint ahogy azt a román és bolgár kommunista vezetés tette, s ezt - sajnos - a román és a bolgár nemzet többsége különböző megnyilvánulásokban, vagy éppenséggel hallgatólagosan támogatta. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségek egyenjogúsága terén nálunk minden a legnagyobb rendben van. A mi államunk - akarjuk, vagy nem - soknemzetiségű ország. Csak tőlünk függ, hogy a magyar, az ukrán, a lengyel, vagy a német nemzeti kisebbségek elsősorban csehszlovákiainak érzik-e magukat, és csak utána magyarnak, ukránnak, lengyelnek, vagy németnek. Ha érzéketlenek leszünk e kérdés iránt, akkor ismét olyan irredenta erők jöhetnek létre, amelyek számára Budapest, Kijev; Varsó, vagy Bonn közelebb lesz, mint Prága vagy Pozsony. Ha Svájcban megértésben, tényleges egyenjogóságban élhetnek egy államban németek, franciák, olaszok és rétorománok - méghozzá úgy, hogy nem vágyódnak az anyaországokhoz való visszacsatolás után -, akkor úgy vélem, nekünk is minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy hasonló állapotot teremtsünk itt, Csehszlovákiában. P® M i II ípÍpÍii;;Íľ T"- ... ' í : ' " " =ÍH" "/4 hjjjh lilii li lilM
