Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-21 / 44. szám, szerda

Az ember nem születik bűnözőnek Interjú dr. Ján Pačikovský rendőrezredessel, az SZSZK Belügy- és Környezetvédelmi Minisztériuma vizsgálati főosztályának parancsnokával • A múlt év mozgalmas volt hazánkban. Megmutatkozott ez a bűnözésben is? - Kétségtelen, hogy a múlt év utolsó két hónapjában fellazult az állampolgári fegyelem, de ennek ellenére azt mondhatom, hogy összességében Szlovákiában az előző évhez viszonyítva ötszázhússzal csökkent a büntetések száma. Ha azonban figyelembe veszszük, hogy a szóban forgó időszak alatt 46 398 bűncselekményt követtek el - ebből 28 868 tartozik az általános bűncselekmények közé - senki sem állíthatja, hogy a rendőrségnek, a bűnüldöző szerveknek nem volt munkája. Azt is elmondhatom, hogy az esetek 83,1 százalékát sikerült felderíteni, ami jó aránynak mondható. Természetesen a nyomozók, a vizsgálati osztály dolgozói, az egész rendőri állomány arra törekszik, hogy egyetlen bűncselekmény se maradjon felderítetlenül, hogy a vétkesek elnyerjék méltó büntetésüket. • A közvéleményt elsősorban az erőszakos bűncselekmények tartják lázban, nemegyszer rémhírek is szárnyra kelnek. Milyen volt a helyzet ezen a téren? - A legsúlyosabb bűncselekmény a gyilkosság, hiszen a kioltott emberéletet semmilyen súlyos büntetéssel sújtva az elkövetőjét sem lehet meg nem történtnek nyilvánítani. Tavaly Szlovákiában ötvenkilenc gyilkosságot jegyeztünk fel, lényegesen kevesebbet, mint az előző években. Felderítetlenül csak egy eset maradt, a múlt év decemberében a pozsonyi Janko Kráľ parkban elkövetett gyilkosság. Ami az indítékokat illeti, azok különbözőek: családi, rokoni, szomszédi veszekedések, de előfordult olyan eset is, amikor a tettes azért ölte meg a barátját, hogy a kártyán elvesztett pénzét visszaszerezhesse. Minden gyilkosság megrázó, elszomorító és elítélendő, de még inkább azok, amelyeket az újszülöttek ellen - tavaly hét ilyen eset volt - követnek el. A súlyos bűncselekmények másik csoportját a rablások alkotják, ezek-_ bői tavaly 512-őt követtek el Szlovákiában, harminchéttel többet, mint az előző évben. A tettesek 93,6 százalékát lelepleztük. A példák egész sorát említhetném meg annak bizonyítására, ha az emberek, a közületek értékeikre jobban vigyáznának, akkor a bűnözőknek nehezebb volna a dolguk. Munkánkat a nyomozás során nehezíti, hogy az emberek, a szemtanúk elhallgatják a látottakat, attól félnek, hogy nehézségeik lehetnek, a bíróságon kell majd tanúskodniuk. • Hogyan alakulta többi bűncselekmény? -iA betöréses lopás nyolcyaneggyel volt több, mint egy évvel korábban. A 6218 bűncselekmény több mint a fele a magántulajdon ellen irányult. Ebből 1233 volt a lakásbetörés, kilencvennel több mint 1988-ban. Itt említeném meg, hogy az emberek fölöslegesen jelentős pénzösszegeket, értékeket tartanak otthon, holott azoknak a bankokban, a takarékpénztárakban volna a helyük. Megemlítenék egy pozsonyi esetet. A tettes a kamra szellőzőnyílásán át behatolt egy családi házba, feltörte a trezort és eltulajdonított 267 760 korona értékű tárgyat, valamint 245 ezer koronára szóló betétkönyvet, amelyről a pénzt fel is vette. A tettes a mai napig ismeretlen, noha szakembereink arra gyanakszanak, hogy az elkövető bejáratos volt a lakásban. Egy másik lakás betörésekor a konyhaszekrényből vitt el a tettes több mint félmillió koronát. Az elkövetőt letartóztattuk, azóta talán már el is nyerte méltó büntetését. Súlyos testi sértést 3528 esetben követtek el, az erkölcs ellen pedig 3543-an vétettek, ebből 258 volt az erőszakos nemi közösülés. Tudjuk, hogy ezeknek a bűncselekményeknek a száma a valóságban jóval nagyobb, de a sértettek sokszor félelemből vagy azért, nehogy mások is tudomást szerezzenek a velük történtekről, nem fordulnak a bűnüldöző szervekhez. A gazdasági és az állampolgári fegyelem fellazulása hogyan befolyásolta a gazdasági bűncselekmények alakulását? - Erre nehéz egyértelmű választ adni, hiszen a gazdasági bűncselekmények felderítése számos nehézségbe ütközik. A gazdasági vezetők igyekeznek elkendőzni az észlelt fogyatékosságokat, nehogy csorba essen a vállalat, az üzem jó hírnevén. Nehéz helyzetünket támasztja alá az a tény, hogy a tavaly megtörtént 6413 bűncselekmény huszonhét százalékát éppen a gazdasági vezetők követték el. A szocialista tulajdon elleni bűncselekmények száma 510-zel csökkent. Számos, a közvéleményt érdeklő eset történt, de mivel a bíróság még nem zárta le ezeket, nem hozhatjuk nyilvánosságra. Megemlíteném viszont annak a csoportnak az esetét, amelynek az volt a feladata, hogy a forgalomból kivont Tuzex-koronákat bezúzzák. Több mint egymillió tuzexkoronát tulajdonítottak el, mindnyájan elnyerték méltó büntetésüket. Hangsúlyozni szeretném, hogy növekedett a gazdasági fegyelem megsértésének gyakorisága. • Az elmondottakat mivel egészítené még ki? -A bűncselekmények elkövetőinek 31,8 százaléka visszaeső bűnöző, 18,32 százaléka roma, s csaknem nyolc százaléka 15-18 éves fiatal. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az idén lényegesen növekszik a bűncselekmények száma. Január első négy hetében tizenegygyei több gyilkosságot, harminchattal több rablást, tízzel több nemi erőszakot követtek el, mint az előző év hasonló időszakában. Több a betöréses lopás, a hivatalos személyek elleni támadás. S mielőtt megkérdezné, hadd mondjam elrhogy az amnesztia következtében Szlovákiában 7868 elítélt szabadult, s januárban közülük száztizenhat ellen 132 bűncselekmény elkövetése miatt eljárást indítottunk. Igaz, ez a szabadultaknak csak mintegy másfél százaléka, de tetteiknek nagy a társadalmi veszélyessége. Segíteni kell őket a társadalomba való beilleszkedésben, de a bűnösök ellen a törvény szigorával kell fellépni. A bűnözés megelőzését, az ellene való küzdelmet csakis úgy tudjuk a jövőben is eredményesen folytatni, ha a lakosok és a rendőrök között helyreáll a kölcsönös bizalom. A demokrácia nemcsak jogokat, hanem kötelességeket, az érvényes törvények megtartását is jelenti. Mindnyájunk nevében mondhatom, minden tőlünk telhetőt megteszünk az állampolgárok jogi biztonságáért, azért, hogy a társadalmi tulajdonban büntetlenül senki se okozhasson kárt. NÉMETH JÁNOS Speciális restaurátori, valamint asztalos-, fafaragó, kárpitozó- és kovácsmunkákat végez a Dél-csehországi Műemlék-karbantartó Vállalat pelhŕimovi üzeme. Alkalmazottai Jelenleg a Cseh Nemzeti Tanács, a prágai vár, a bechynéi kastély és a Český Krumlov-i Rúže Szálló belső berendezéseinek felújításán dolgoznak. A képen Jitka Pinnerová a köztársasági elnök irodájának faburkolatát aranyozza. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) Vasúti menetdíjakApadó támogatás, emelkedő árak? Úgy tűnik, valósággá válik az önálló gazdálkodás. Már pusztán az a tény, hogy jelenleg a jobbára csak tankönyvből ismert költségvetési provizórium szerint gazdálkodik az ország, jelzi a lényeges változást. Méghozzá azt, hogy véget ért a kényelmes, a „majd csak lesz valahogy" jelszavas időszak. A költségvetés sem lesz már olyan bőkezű, mint korábban volt (bár sokan mindig ennek ellenkezőjét hangoztatták), tehát - ha felszínen akarunk maradni - meg kell tanulni önállóan, nem másra támaszkodva gazdálkodni. Állami dotáció persze, továbbra is lesz, hiszen vannak ágazatok, amelyek támogatás nélkül nem tudják fenntartani magukat. A költségvetésből juttatott összeg azonban esetenként minden bizonnyal jóval alacsonyabb lesz a megszokottnál. A restriktív pénzügyi-költségvetési politika a vasutat is érzékenyen érinti. A szakmabeliek állítása szerint idáig sem túl sok állami támogatást kapott ez a közlekedési ág, s ha az összeg csökken, még rosszabb lesz a helyzet. Enyhén szólva kedvezőtlen körülmények közé kerül a vasúti személyszállítás is, mivel óriási veszteségeit idáig az állami költségvetés finanszírozta. Demokráciát - de önfegyelmet is! ÚJ szú 1990. II. 20. Immár harmadik hete a szövetkezeti zárszámadók időszakát éljük. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen arra utalnak, a hasonló tanácskozásokkal összefüggésben még a közelmúltban is gyakran használtuk indokolatlanul a rendhagyó jelzőt. Mondogatják is az idősebbek, valamikor a szövetkezeti gazdálkodás kezdetén, az ötvenes években voltak ilyen feszült légkörben megtartott, viharos zárszámadók. Sajnos, nem csupán ebben van igazuk. Azt is jól látják, hogy a közös sorsáért való aggódás helyett az egyéni vagy szűkebb csoportérdek, a gyakran alaptalan vádaskodás és a könyörtelen pozícióharc került a figyelem középpontjába. Néha olybá tűnik, mintha a demokratizálódási és megújulási folyamat elsődlegesen és kizárólag azt a törekvést szolgálná, hogy a vezetőkön - kiváltképp a kommunistákon - elverjék a port. Igaz, nem általános, viszont nem is egyedi tünet, hogy a vezetők távozását-leváltását követelő, vélt vagy jogos sérelmektől, zabolázatlan indulatoktól túlfűtött felszólalások - mondjuk, hogy kirohanások? - mögött bosszúvágy liheg, jól-rosszul leplezett pozícióéhség lapul. <* Semmi kétség, késésben van a forradalmi hullám. Falvainkat csak most érintette meg a kendőzetlen véleménynyilvánítás iránti igény szele, melynek jótékony hatását egy évvel ezelőttre, az új gazdasági mechanizmus bevezetésének idejére vártuk. A törvénytervezetekről folytatott társadalmi vita a közöny miatt formalitásokba fulladt, és napjaink tanúsága szerint a titkos szavazásokon sem éltek a dolgozókollektívák a demokrácia adta jogaikkal. Valószínűleg a tájékozatlanságra vezethető vissza, hogy a szövetkezeti tagság nincs kellőképpen felkészülve a megújulást segítő párbeszédre. A vitafelszólalások zöme arról tanúskodik, a szövetkezeti tagok nincsenek tisztában alapvető jogaikkal és kötelességeikkel. Megszavazták, de nem ismerik a szövetkezetnek a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény alapján kidolgozott alapszabályát, házirendjét és egyéb belüzemi előírásait. Mi mással magyarázhatnánk, hogy például a gútai és néhány további szövetkezetben még a nyereségrészesedés kifizetéséhez alapul szolgáló gazdasági mérleg elfogadásáról sem akartak szavazni, vagy éppenséggel utólag akarták semmissé nyilvánítani a vezetők premizálásáról hozott, múlt évi határozatot? Nem titok, hogy a megújulás egyetlen lehetőségét sok helyütt a vezetők leváltásában látják. Vitathatatlan, sokan rászolgáltak a nép haragjára, viszont az is tény, hogy sok jó szakember is áldozatául esik a leváltási hullámnak. Egyebek között Brányik Károlyra, az alsópéteri szövetkezet elnökére gondolok. Tudom, kemény és szigorú volt, s bizonyára hibái is akadtak, de értette a dolgát. Az elődei talán együttvéve nem tettek annyit a szövetkezetért és a faluért, mint ő. Marcelházán szintén a kádercserék körüli vita kötötte le a tanácskozás résztvevőinek figyelmét és energiáját, pedig szerintem a hogyan tovább kérdésének megvitatása legalább ilyen fontos lett volna. Emlékszem, egy éve tapsvihar és éljenzés fogadta a választások eredményeit. Igaz, ez elsősorban az azóta elhunyt Bakulár Lászlónak szólt, de az elképzeléseit támogató vezető munkáját és módszereit szintén nem kifogásolta senki. Most meg egyszeriben többük elmozdítását kezdeményezték, mondván: hosszú éveken át nem adták tanújelét szakmai rátermettségüknek. Sokaknak nem tetszett a Szövetkezeti Fórum képviselőinek buzgólkodása, de időbe tellett, mire ezt néhányan ki is merték mondani. „Örömmel fogadtam a gyengéd forradalmat, de ha így folytatódik, egykettőre kiábrándulok belőle" - mondta az egyik felszólaló. „Úgy látom, a nagy hallgatások időszakát a túlbuzgóság időszaka váltja fel." Egyik társa így érvelt: - Váltsuk le a zootechnikust, mert ráfizetéses az állattenyésztés? A tervet teljesíti az ágazat, viszont az árpolitikát és a szabályozórendszert nem a mi zootechnikusunk találta ki. Vagy tehet arról a szőlészünk, hogy az utóbbi években mindent elvisz a fagy, elver a jég? Jelentkezzen, aki garantálja, hogy az ő vezetése alatt nem lesznek természeti csapások, s én is őrá fogok szavazni. Akárcsak másutt, Marcelházán is elhangzottak olyan vádaskodások, hogy az egyik ágazat a másiknak a „kenyerét eszi". Többen javasolták, csökkentsék a technikusok számát és az irodai munkaerők nyereségrészesedését, hogy több pénz jusson a kétkezi dolgozóknak. Furcsamód olyasmivel egyik részleg sem huzakodott elő, hogy teszem azt 20 helyeit 15-en is elvégeznék a feladatot, ha többet kereshetnének. A termelés anyag- és energiatakarékosabbá tételének lehetőségeiről, a munkafegyelem, a munkahelyi italozás és a vagyonvédelem kérdéseiről maga a Szövetkezeti Fórum sem tett említést. Pedig ahogy elnéztem, az elnökségi beszámoló idején meg az ellenőrző és revíziós bizottság elnökének felszólalása alatt sokan feltűnően nagy érdeklődéssel tanulmányozták a padló mintázatát. Amikor meg véleményt kellett volna mondani, a résztvevőknek talán egyharmada a folyosón vagy az udvaron fújta a füstöt meg a vélt igazát. Kétszer is küldöncöt kellett meneszteni értük, ugyan méltóztassanak már befáradni, mert szavazás lesz. Vajon tudták-e, mire és hogyan szavaznak? Már aki egyáltalán szavazott, mert ült a közelemben két fiatalasszony, akik szinte soha nem tartották magasba a kezüket. Se pro, de kontra, sőt a tartózkodásukat is csak elvétve jelezték. Hát ilyen légkörben zajlanak napjainkban a szövetkezeti zárszámadók. Sőt. Van, ahol még rosszabb a helyzet, mert például az egyesített gazdaságok nagy részében a különválás igénye is elemi erővel vetődik fel. Nem emlékszem már, hol és kitől hallottam, de az egyik tanácskozáson valaki találóan így fogalmazott: Mint mindent, a demokráciát is tanulni kell. Egyelőre úgy tűnik, megfeledkezünk arról, hogy a demokrácia és az anarchia között csak az önfegyelem jelent választóvonalat. Kár, hogy sokakból éppen ez hiányzik. Nehogy késő legyen, mire ezt mindenki tudatosítja. KÁDEK GÁBOR De vajon mi lesz ezután? A dotációk csökkenése esetleg nem vonja maga után a menetdíjak emelését? - kérdeztük František Podlenát, a CSSZSZK közlekedési miniszterét. -A megváltozott gazdasági körülmények jelentősen kihatnak a vasút pénzügyi gazdálkodására. Ebből kifolyólag már a menetdíjak kérdése is napirendre került. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a problémát egyetlen minisztérium, adott esetben a közlekedési minisztérium nem oldhatja meg. Ugyanis a menetjegyek árának esetleges változása globális szociálpolitikai kérdés, amelyben az ágazat nem dönthet önállóan. A kérdéssel mindenesetre foglalkozni kell, mert a személyszállítás veszteséges, viszont finanszírozásának egyik korábbi forrása - az állami támogatás - apadóban van. Úgy érzem, pillanatnyilag az a lényeg, hogy megvizsgáljuk, s egyúttal felülbíráljuk a menetdíjak térítésének eddigi módját. Vagyis meg kell állapítani, hogy a menetjegyek árát milyen arányban térítse az állam, a vállalati szféra és a lakosság. Az ár pedig majd ennek az aránynak a függvényeként változhat." Tehát a kérdés, hogy megváltozik-e (pontosabban emelkedik-e) a menetjegyek ára, egyelőre még nyitott. Ha engem kérdeznének - amit nem fognak megtenni -, akkor azt mondanám: igenis rendezni kell a vonatjegyek árát, méghozzá csökkenteni kell. Költségvetési provizórium ide, pénzügyi gazdálkodás oda, azért a szolgáltatásért, amit a vasút nyújt, nem érdemel annyit, amennyit kér. Tudom, az utasok is sokszor rendetlenek. Csakhogy az senkit nem érdekel, hogy például a vonatok télen gyakran fűtetlenek; hogy a fülkék padlója tapad és bűzlik a kiöntött sörtől és üdítőtől; hogy a szemétkosár és környéke rettenetes; hogyna vonatra szállunk, egyáltalán nem biztos, hogy még aznap célba érünk, mert esetleg elkéssük a csatlakozást,... - és még sorolhatnám, mi minden nem érdekli az illetékeseket. Hát akkor az utast miért érdekelje, hogy a vasúton például nincs takarítónő, hogy elöregedtek a műszaki berendezések, vagyis hogy a vasúton is nehéz az élet. ördögi kör ez, tudom. Meg azt is tudom, ha az illetékesek úgy döntenek, hogy a személyi szállítás finanszírozásából a lakosságnak is nagyobb részt kell vállalnia, mint eddig, akkor a vonatjegyek ára felfelé „rendeződik". Van azonban valami, amiben korántsem.vagyok biztos. Tudniillik abban, hogyha a vonatjegyek ára esetleg tényleg emelkedik, ezzel egyidejűleg - mint ahogy ezt elvárnánk - színvonalasabb lesz a vasút szolgáltatása, és öntudatosabbak leszünk mi, utasok. Mert ugye az áremelés általában csak takarékosságra ösztönöz - ideig-óráig •-, nagyobb öntudatra viszont már kevésbé. - A szövetkezetben munkával el-