Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-13 / 11. szám, szombat

Egy lépéssel előbbre Nem Deákiban állt meg az idő Január 8-a, hétfő este és rendkívül hideg van. Ilyen zord időben, aki csak teheti, siet haza meleg lakásába. Persze nem mindenhol, így Deákiban sem. Itt ugyanis ma falugyűlés lesz. Méghozzá - alig egy-két hét leforgása alatt - a második. A rendezők mégsem félnek az érdektelenségtől. Nem kényszerítettek, nem parancsoltak ide senkit, mégis megtelik a művelődési központ nagyterme. De hát, ki ne szeretné saját fülével hallani, vajon megvalósult, illetve megvalósul-e valámi mindabból, amit évek, évtizedek során kértek, követeltek (vagy követeltek volna, csak nem mertek), s ami most - szinte hihetetlen - elérhetőnek látszik? Ki ne akarna meggyőződni arról, hogy az a néhány fiatal és középkorú férfi, aki a faluban elindította a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári mozgalmat s akinek a múltkori falugyűlésen sok ember bizalmat szavazott, megtartotta-e szavát? Tett-e valamit, ami a falu, mindnyájuk javát szolgálja? A teremben most is leírhatatlan feszültség vibrál, akárcsak múltkor. Idegtépő minden várakozással töltött perc, nehéz az indulatokat és érzelmeket kordában tartani. Aztán a polgári mozgalom szóvivői csöndre intik a jelenlevőket, és azonnal nem várt dolgokat helyeznek kilátásba: A Galántai Járási Nemzeti Bizottság illetékesei ígéretet tettek arra, hogy a három évvel ezelőtt törvénytelenül „kisajátított" háztáji földeket az 1990-es év folyamán visszaszolgáltatják jogos tulajdonosaiknak. (Deákiban - akárcsak a járás többi falujában - sokan vannak ilyenek.) A teremben ülők legtöbbje persze már napokkal ezelőtt értesült az örömhírről, most mégis némán hallgatják újra végig. Aztán, amikor a szóvivők elmondják, hogy szerintük egy év túl hosszú idő, követeljék együtt: legkésőbb tavaszig mérjék ki a földeket, különben az idén sem művelhetik meg, felzúg a taps. De csak néhány pillanatig, mert eszükbe jut, nem lehet-e, hogy mindez ígéret csupán? S ha tényleg visszaadják azt, ami az övék, mekkora földadót kell majd fizetniük? Nincs-e ebben a dologban is valamilyen turpisság? Közben a gyűlés szóvivői már a falu eddig is laza közrendjéről, a rendbontók megzabolásának új lehetőségeiről beszélnek. Arról, hogy ami korábban lehetetlen volt, az most egyszerre teljesíthetővé vált. Rendőr kell a faluba? Kérem, ez nem gond. A második falugyűlés előtt már szolgálatba is állt. Egyelőre a művelődési központban kapott egy helyiséget, és szerda délutánonként olyan ügyekkel is foglalkozik, amelyet a járási székhelyen vagy a legközelebbi rendőrőrsön kellett intézniük a deákiaknak. Kisvártatva már arról beszélnek, hogy a faluba a közeljövőben mégis csak be lehet vezetni a földgázt. Mindez csak attól függ, hogy a következő ötéves tervidőszakban juttat-e a kormány elegendő pénzt „Rehabilitálás" Sokféleképpen alakultak a sorsok. Vannak akiknek sikerült a nagy bunkózás idején is, később is szakmaközeiben maradni. Talán lakóhelyüknek, kapcsolataiknak, állhatatosságuknak, tehetségüknek, vagy éppen a szellemi nyüzsgés vonzásától nem szabadító erőnek köszönhetik sorsukat. Tudjuk, nekik sem volt felhőtlen az ég. Mégis ők a szerencsésebbek. Ók a szerencsésebbek azokkal szemben, akik az élet perifériájára szorultak, különösen vidéken. Sokan vagyunk Veres János - sorsúak! Már-már barátok nélküli sivárságban, a művelődés lehetőségének szűkében, örökös munkahely-hajszolásban, anyagilag is lerobbanva vergődtünk mindmáig. Most mi legyen velünk?! Őket, bennünket bizony talpra kell állítani! Ha még lehet, ha mindnyájan akarjuk! A még megmaradt éveinkhez, erőnkhöz, képességeinkhez méltó munkát kérünk. És viseltessék kellő türelem velünk szemben, hogy összeszedhessük megmaradt erőnket! Szerintem bennünket csak így lehet rehabilitálni. Konkrét segítség nélkül számunkra az egész rehabilitáció egy fabatkát sem ér. (kardos) a Galántai járás számára ilyen célra. Ha igen, akkor a földgázügyben eddig „elfelejtett" községek elsőként kapnak e földi jóból. Február 15-én már tárgyalhatnak is ez ügyben Deáki, valamint a többi érintett község vezetői és a polgári mozgalom képviselői. Látszólag nincs is ebben semmi különös. De a kívülállónak ehhez tudnia kell, Deáki elöljárósága ez ideig - hosszú évek óta - hiába bizonyogatta a járás illetékeseinek, hogy falujukat a közeli Duslo vegyipari vállalat okozta környezetszennyezés miatt már rég megillette volna a földgáz. Hát nem érdekes? Eddig megoldhatatlannak nyilvánított, készakarva fiókok mélyére süllyesztett ügyek válnak egyszeriben problémamentesen elintézhetóvé. Lehet, hogy a falunak nem volt „keresztapja"? Merthogy egyre bizonyosabbá válik, korábban anélkül - mint a deáki példa is bizonyítja - nem mehetett sokra egy kisebb település sem. Sokaknak okozott kárt a vágkirályfai vízi erőmű üzembe helyezése folytán megemelkedett talajvíz? Igen, ebben a faluban is. Persze azóta senkinek sem fizettek kártérítést. Nem akadt intézmény, vállalat és semmilyen hivatalos szerv, amely ezt kötelességének tartotta volna. Ez ideig. Mert most, hogy a polgári mozgalom képviselői érdeklődni kezdtek az ügy felől, máris van mód a megoldásra. Csak utána kell járni. Az utóbbi időben tehát történt egy és más. A jelenlevők csupa jó hírt hallanak. Már-már úgy tetszik, nem is lesz itt miről vitázni. Természetesen nem így van. Az emberek újabbnál újabb kérdésekkel, javaslatokkal és követelésekkel „merészkednek" elő. Rögvest kiderül, az eddig említett sérelmek csak töredékét képezik azoknak, amelyek az elmúlt négy és fél évized alatt érték a falut és lakosságát. Egy-két hét alatt aligha orvosolható valamennyi. Még akkor sem, ha az erre vonatkozó javaslatból most nincs hiány. A hiba az, hogy azok csak egyszerűen elhangzanak. A falugyűlés résztvevői a járási és kerületi állami szervek illetékeseinek távollétében, azok kötelessége és lehetőségei ismeretének hiányában ezért több égető probléma megoldásának legmegfelelőbb módja mellett nem is tudják letenni voksukat. Az időnként már-már személyeskedésbe is átcsapó vitának több kérdéscsoportja így továbbra is nyitott, megválaszolatlan marad. Többek között az is, hogy a földjüktől jogtalanul megfosztott emberek részéről nem lenne-e jogos az a követelés, mely szerint a szövetkezet - amely hasznot húzott ingatlanjaikból - kártérítés gyanánt legalább szántsa fel, vesse be, egyszóval művelje meg ingyen, ugyancsak három éven át háztájiaikat. Nem kapott választ kérdésére az az ember sem, aki a magángazdálkodás feltételei felől érdeklődött hiába még a járási állami szerveknél is. S a falu lakosságát egész sor egyéb, mindnyájunkat érintő probléma is foglalkoztatja: miért van a községben több illegális szemétlerakóhely, vagy négy vendéglő, miközben nincs gyógyszertár és egy rendes bevásárlóközpont? Miként lehetne rendre tanítani néhány közveszélyes cigány lakost stb. S ha köztudott, hogy az egyre szigorúbb gazdasági feltételek miatt munkanélkülivé válhatnak közülük is többen, gondoskodik-e a helyi nemzeti bizottság például a lakosságnak nyújtott, amúgy is szegényes szolgáltatások bővítésével új munkalehetőségek megteremtéséről? Szóba kerülnek az itteni magyarságot a negyvenes években és később ért sérelmek is. Az erről szólókat nem soviniszta érzelmek vezérlik. Hangsúlyozzák, a községben egészében véve megértésben élnek a szlovákok és a magyarok, de mint mondják, családjuknak, rokonságuknak, ismerőseiknek és egészében a valaha itt élő magyaroknak a szudétanémetekhez hasonló megaláztatásban volt részük, amiért ez ideig senki sem érzett lelkiismeret-furdalást. Az, hogy miért Jozef, Štefan, Ján stb. szerepel a hivatalos iratokban, ha Józsefnek, Istvánnak, Jánosnak szólította őket édesanyjuk, hogy a helységtáblákon a magyar települések nevét miért nem tüntetik fel anyanyelvükön is, s hogy merre lehetnek a falu nevezetes, román stílusú templomában hosszú éveken át féltve őrzött nagy történelmi jelentőségű írásos emlékek? Kérdések, amelyekre joggal vár kérdést Deáki lakossága. S nem csupán ők. Deákiban már egy lépéssel előbbre jutottak, de azért, hogy erre csupán most kerülhetett sor, aligha a helybeliek hibáztathatok. Az idő, ugyanis nem Deákiban állt meg, hanem valahol másutt... Néhány mondat az „Állásfoglalásához Az Új Szó 1990. január 9-i számában megjelent a „Tábortűz szerkesztősége akcióbizottságának nevében" - négy aláírással - egy állásfogalás, amelyhez én, mint a lap főszerkesztője, természetesen néhány megjegyzést kívánok fűzni. A szöveg másolatát január 8-án délután egy órakor kaptam kézhez azzal a magabiztos kijelentéssel, hogy ez megjelenik az Új Szó másnapi (!) számában. Az „Állásfoglalás" január 4-i keltezése azt sugallhatná az olvasónak - publikálása előtt néhány napig párbeszéd folyt a héttagú szerkesztőségben. Ez azonban nem így történt, kész tények elé - mintegy „falhoz" - állítottak, s a nagy nyilvánosság előtt pellengérre kerültem. Ezért joggal kifogásolhatom az Új Szó szerkesztőségének etikátlan magatartását. Az újságíró, a szerkesztő dolga, hogy csakis több oldalról megvizsgált tényeket, esetünkben vádakat hozzon nyilvánosságra. Hozzám mégsem fordultak. Kár, pedig szerintem sokkal tisztább képet kapott volna az olvasó, ha egyidejűleg én is nyilatkozhatom. De nyilván ezzel megint csak azt a „magyar szellemiségtől idegen szerkesztési módszert" követném, ami ellen a „Tábortűz akcióbizottsága" szót emelt... Mégis bízom benne, hogy az Új Szóban a saját, 1989. november 28-án megjelent szerkesztőségi állásfoglalás szellemében meghallgattatik a másik fél is. A tények: Huszonhat évesen vettem át a Smena Kiadóvállalat gondozta fekete-fehér, elavult nyomdatechnikával készülő, majdhogynem a puszta fennmaradásért küszködő gyermeklapot, a Tábortűz-t. Alig három évre rá színes lapot adhattunk a csehszlovákiai magyar gyerekek kezébe. Jövetelemkor, 1980-ban, tizenkétezer olvasója volt, s az első évben személyesen toboroztuk a „tervteljesítéshez szükséges" kétezer előfizetőt. Ma tizenkilencezren vannak. Minden egyes szíhes példány előállítása 5,70 koronába kerül, az újabb és újabb példányszámemelést tehát harcok árán érhettem csak el a kiadónál. Kialakult egy - valójában „gyönyörű" - ördögi kör: az állandóan növekvő érdeklődés újabb korszerűsítésre ösztökéli a szerkesztőséget, egyre több gyermeket vonz a lap olvasótáborába. Szerkezeti, grafikai, személyi változások nélkül ilyen ütemű, ennyire sokrétű munka nem folyhatna - egyetlenről négyre emelkedik a Tábortűz főiskolai végzettségű munkatársainak száma. Eleinte lassan, de növekszik az anyagi értékelés lehetősége is. A szerkesztőknek külön honoráriumot fizethetünk a fényképekért, egy számban azonban csak 23 színes illusztrációt lehet elhelyezni... Ebből, s a külső - társadalmi, nemzetiségi, olvasói - elvárások ütközéséből hihetetlen feszültségek alakulnak ki. Ilyen helyzetben az emberek még főszerkesztői fizetésért sem dolgoznak általában sokáig. Tízéves munkám eredménye bizonyítja: Küldetésemnek eleget tettem, megóvtam, gyarapítottam a rám bízott lapot, ha írásaimmal én, a „csenevész magyar", csak bizonyos mértékben járultam hozzá a nemzeti öntudat épüléséhez, másokat ebben sosem akadályoztam. Ajtóm nyitva állt minden jószándékú szerző előtt. Ezért tiszta szívvel zárom le életem s a Tábortűz történetének e szakaszát. HUSÁRNÉ Dr. SERES VLASTA A teljesség kedvéért közöljük Husárné Dr. Seres Vlasta állásfoglalását a Tábortűz c. gyermeklappal kapcsolatban. E tárgykörben nem indítunk vitát. (A szerkesztőség) Mi történt Trutnovban? BARANYAI LAJOS A múlt pénteken mintegy 10 ezren keresték fel a CSKP egykori Trutnovi Járási Bizottságának székházát, s a történtek megérdemelnek egy-két szót. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa Stanislav Faltus őrnagytól, a Nemzetbiztonsági Testület járási parancsnokának helyettesétől kért felvilágosítást. A rendőrtiszt elmondta: Az épületszemle során megsérült a berendezés és eltulajdonították a pártbizottság munkatársainak néhány személyes dolgát. Történt azonban más is. A látogatók az egyik helyiségben mintegy 200, különféle típusú és kaliberű töltényt tartalmazó dobozra bukkantak. - Az eddigi vizsgálat során megállapítottuk, hogy ezeket a töltényeket nem szállították el a néphadsereg raktáraiba, mint a felszámolt Népi Milícia tulajdonába levő többi lövedéket és fegyvert, hanem a pardubicei Synthesia vállalatnál kellett volna megsemmisíteni. Azonban nem tették meg a kellő intézkesédéseket az esetleges visszaélés ellen, s ezzel megsértették a 147/1983-as számú alkotmánytörvény ide vonatkozó rendelkezését. így az ügyben kihágás miatt szintén eljárás indul: (mor) •Gondolatok...' Tudásról, egyenlőségről, emberi butaságról A szabadon gondolkodó, értékes, mélytudású ember eddig csak hátrányára volt a társadalomnak. Elfojtották ót, vagy hazugságokra kényszerítették, mert esetleg rámutathatott volna társadalmunk hiányosságaira, egyes vezető személyek tudásának felületességére. Ez a rendszer nem a tudást díjazta, hanem az árulást. Ezért is vált romlottá és erkölcstelenné. Mivel minden társadalomban mindig az átlagember van többségben, a felsőbb irányítás nem ütközhetett nagyobb nehézségekbe diktatórikus uralkodása gyakorlásában. A jó képességű, rátermett egyének egy része a könnyebb utat választotta. Számukra ez játszva biztosította a nagyon is jó megélhetést. Az ár: egy „kis" megalkuvás. Lehet, hogy titokban hódoltak a tudásszomjnak, de a háttérben okosan végül is a saját malmukra hajtották a vizet. Minden társadalomban van egy réteg, melyet a tudásszomj annyira űz-a tisztaság, a szépség, az őszinteség, a nyíltság... utáni vágy -, hogy akkor is teszi becsülettel a dolgát, ha nem tudja volt-e, van-e, lesz-e érte jutalom, elismerés. Gondolatai kimondásának az árát mindig hajlandó megfizetni. Őszintén nyilvánít véleményt akkor is, ha véleményével látszatra egyedül marad. Ennek a rétegnek van még egy jellemzőbb tulajdonsága. Nem tud szívből gyűlölni. Senkit. Ezért nem bosszúálló. Nem keresi hangerővel, taktikai fegyverekkel az igazát. A közhiedelem szerint: életképtelen!(?) Mikor lesz már végre a tudás igazán hatalom és nem egy elcsépelt frázis? Mikor lesz már nálunk is olyan társadalom, ahol nem arra kíváncsiak elsősorban: kik az őseid, milyen a nemzetiséged, milyen a vallásod, milyen pártnak vagy a tagja, milyen iskolát végeztél, milyen a bőröd színe...? Mikor kerül már első helyre a lényeg: mit és mennyit tudsz? Ennél van még fontosabb is: hogy sáfárkodsz ezzel a tudással, tudsz-e becsülettel, alázattal szolgálni egy nemes ügyet? Becsülettel akkor is, ha nincs rajtad a világ fürkésző tekintete? Tudsz-e megtisztulni az együgyű emberi hiúságoktól? Tudsz-e kemény, kíméletlen bírája lenni önmagadnak? Vegyük észre végre már azt is, hogy még eddig minden tiszta ügyet beszennyeztek az élősdi hamis próféták, akik mindig a pillanatnyilag uralmon lévő pártba tömörültek, „hiszen gondolni kell a jövőre." Egyenlőséget!!! Követel, harsogva a nép. Nekem ez úgy hangzik, mint egy üres frázis. Miben egyenlőséget? Kivel egyenlőséget? Talán pontosítsunk egy kicsit. Én így fogalmaznám: egyenlő esélyt minden embernek, függetlenül hovatartozásától, hogy úgy és ott mélyítse tudását, képezhesse magát, amire az érdeklődése és rátermettsége predesztinálja. A jutalma természetesen legyen arányban a tudásával. Tehát egyenlő tudásért, egyenlő jutalom. A minőség és a minőség mennyisége legyen a mérce a jutalmazásnál, nem a felületes, értéktelen tudást igazoló iratok. Szomorú tapasztalat ebben a honban, hogy a végzettséget igazoló okmányok nem fedik a valós tudást. Šok esetben korrupt módon voltak megszerezhetők. Miért nem egyedül a tudás a mérce? Van rá remény, hogy valaha így lesz? Egy társadalomnak igazi tőkét csak a valós tudás adhat. Ha a társadalom a becsületes, tisztességes embereket nem karolja fel, és ezáltal nem ösztökéli a többi hasonló képességű, de eddig a könnyebb utat járó embereket a becsületességre, a vége: helybentopogás, nem pedig fejlődés, fellendülés. Mikor lesz már végre első helyen maga az ember a saját értékeivel (becsületet, emberszeretet, józanság, bölcsesség, szerénység, mások tudásának tisztelete, dolgos, becsületes munkavégzés, gondolati tisztaság, a mások sikerének örülni tudása, a sportszerűen veszíteni tudás...)? Ezután jöhet az egészséges büszkeség az ősökre. Hiszen egy születendő csecsemő nem választhatja meg szüleit, a nemét, a fajtáját, a kort, melyben világra hozzák, és sok egyebet, ami később hatással lehet rá. Egyedül egy, ami az ő saját értéke lehet: a tudás, a tapasztalatok, a sok különféle emberi tulajdonság, aminek önszántából hordozható. Ezzel büszkélkedhet. Ez az ő érdeme. Váci Mihály szavait idézem: „Nem az jelöli a származást, rangot, hogy kikre büszke valaki, de az, hogy ővele kik büszkélkednek, s kik szokták nevét féltve mondani." Ahhoz, hogy kiérdemeljem mások tiszteletét, elismerését, elsősorban saját magamban kell rendet teremtenem. Magamat kell tisztogatnom, nemesítenem, gazdagítanom. Az igazi gazdagság nem vásárolható meg. A tekintélyt, a tiszteletet, az őszinte odaadást még senkinek sem sikerült erőszakos hatalmi eszközökkel, pénzzel megszereznie. Az erőszakos eszközökkel kiépített hatalom amint meginog, ez a bizonyos átlagemberekből álló nagy tömeg lesz az első, amely elárulja a hatalmat. Ez a mindig is jól helyezkedni tudó tömeg már is keresi a helyét a következő ERŐS árnyékában. Ó lesz a leghangosabb, a legtürelmetlenebb. Pedig ő eddig is csak „kiszolgált". Mindig a „húsos fazékhoz" közel. Most is azon fáradozik. Kimondhatatlanul fáj, amikor találkozom az emberi butasággal és a brutalitással. Sok jó barátom van. Különböző fajta, hitre, pártra való tekintet nélkül. Dolgos, derék emberek. Nem értem, hogyan és mitől válnak egyszerre ennyire szélsőségessé és meggondolatlanná? Az eddig uralkodó kommunista párt sok hibát követett el. Tudjuk. Éreztük. De vajon minden kommunista vétkes? Ha egy utcában lakik egy gonosz ember, attól még nem lehet rámondani, hogy az egész utcát gonoszok lakják. Vagy kérdem én a kedves olvasót: minden templomba járó ember egyforma? Ha már ítélkezünk, ítéljük meg az embert az élete folyamán elvégzett, vagy el nem végzett munkája után (természetesen itt a köz javára végzett munkát értem). Köszönöm, ha elgondolkodtak velem ezeken a szerintem súlyos és manapság annyira aktuális problémákon. POLÁK ÁGOTA, NAGYMEGYER ÚJ szú 84 1990. I. 11.