Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-29 / 24. szám, hétfő

CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR BALOLDALI NAPILAP Hétfő, 1990. január 29. * Ára 1 korona • XLIII. évfolyam, 24. szám Köztársasági elnökünk a Kelet-csehországi kerületben Évtizedes gondjainkat azonnal nem tudjuk megoldani (ČSTK) - Karel Otčenášek püspöknek, a Polgári Fó­rumnak és a Csehszlovák Szocialista Pártnak a meghí­vására szombaton egynapos látogatást tett a Kelet-cseh­országi kerületben Václav Havel köztársasági elnök és felesége. Már a reggeli óráktól kezdve em­berek százai gyülekeztek a Hradec Králové-i Szentlélek-katedrális előtt. Tíz órakor kezdődött az ünnepi mi­se, melyen a köztársasági elnöknek és kíséretének a jelenlétében beik­tatták egyházmegyei püspöki hiva­talába Karel Otčenášeket, aki negyven óv után tért vissza egyház­megyéjébe, több évig ült börtönben, később Észak-Csehországban telje­sített szolgálatot. Az ünnepi aktu­son, mely után magas rangú vatiká­ni, más külföldi, valamint hazai egy­házi személyiségek tartottak misét, jelen volt Richard Sacher szövetsé­gi belügyminiszter is, aki részletet olvasott fel a Szentírásból. Az isten­tisztelet végén Karel Otčenášek kö­szönetet mondott Václav Havelnak a társadalomban eddig megvalósí­. tott és végbemenő változásokért, ki­fejezte meggyőződését, hogy a hí­vők szabadon gyakorolhatják vallá­sukat. ' A Hradec Králové-i Sörgyárban elköltött ebéd után a város három főiskolájának diákjaival találkozott Václav Havel a Klicpera Színház­ban. Kérdésekre válaszolva elmon­dotta többek között, hogy lengyel­országi és magyarországi látogatá­sa során tárgyalt azoknak a lépé­Mai számunkban: A Jakeš-villa titka ...A szememre vetették: netán kételkedem a CSKP KB szakértőjének hozzáértésében?... (3. oldal) \ Kevesebb óra nagyobb tudás ... Kínnal és szenvedéssel szerzett tudásról beszélhetünk, melyet.a tanuló nem tud szeretni... (5. oldal) Vihar után megmozdult az állóvíz(?) ...,,csak ígérgetett, majd mindent letagadott, a hátunk mögött beleegyezett a diszkriminációba"... (6. oldal) Ülést tartott a szlovák kormány elnöksége Gazdasági kérdésekről és a jelenlegi közrendről seknek a koordinálásáról, melyek révén hazánk és az említett orszá­gok visszatérhetnek Európába. A dalai láma közelgő látogatásáról szólva elmondta, hogy: ^,Az én ven­dégem lesz, akivel együtt szeretnék tölteni egy bizonyos időt meditáció­val. Találkozik ezen kívül az egyhá­zak képviselőivel és más személyi­ségekkel". Ezt követően a kerületi székhely Žižka-terére vezetett Václav Havel útja, ahol mintegy 25 ezer ember várta őt. A város legszebb barokk épületének erkélyén a nemzeti bi­zottság tanácsának nevében Josef Potoček polgármester üdvözölte a becses vendéget: „Egyetlen ko­rábbi találkozót sem lehet a mosta­nihoz hasonlítani - mondotta. - És azért van ez így, mert ma Václav Havel köztársasági elnök úr van kö­zöttünk." Ezutárl Václav Havel szólt a jelenlevőkhöz, reagálva a főpol­(Folytatás a 2. oldalon) (CSTK) - Szombaton Pozsony­ban ülést tartott a szlovák kormány elnöksége. Megtárgyalta az SZSZK könnyű- és vegyipara fejlesztési koncepciója átdolgozásának folya­matát, és eredményeit és úgy hatá­rozott, hogy az alapanyagot, mely a gazdasági reform jelenlegi helyze­tét is figyelembe veszi, először a kormány népgazdaságpolitikai ta­nácsa, utána pedig az SZSZK kor­mánya vitatja meg. Tudomásul vette az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottságának jelentését a praveneci Tatra bútorgyár Kame­nec pod Vtáčnikom-i üzemében, va­lamint a senicai Szlovák Selyem­gyárban folytatott minőségellenőr­zés befejÄésérôl. Meghallgatta az SZSZK egész­ség* és szociálisügyi miniszterének tájékoztatóját arról, hogy a pozsonyi távközlési dolgozók egészségügyi ellátását a közeli hetekben a postá­sok központi épületében megoldják. A napirenden szerepelt a Bős -Nagymarosi Vízlépcsőrendszer is. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: minél előbb meg kell kezdeni a ma­gyar féllel a tárgyalásokat az 1977­ben megkötött szerződés módosítá­sáról, mivel a bősi szakasz építésé­Megújult, egységes,'független szervezet: a Fiatalok Szövetsége Forró hangulat a jégen MUNKATÁRSUNK TELEXJELENTÉSE BUKARESTBŐL Növekvő belpolitikai feszültség (Munkatársunktól) - Szó szerint ez volt a jellemző a Szocialista Ifjú­sági Szervezet sebtében megrende­zett országos kongresszusára, me­lyet a Julius Fučík Művelődési és Pihenőpark sportcsarnokában ren­deztek meg. Az összejövetel előtt pár órával még jégpályaként szolgá­ló csarnokban a rögtönzött deszka­padló sem feledtette a helyszínt. A maratoni kongresszuson 1122 fiatal képviselte a sokak szerint ma már csak nevében létező Szocialista Ifjúsági Szervezetet. Mindez meg is látszott a résztvevők viselkedésén, akik közül sokan a SZISZ végérvé­nyes megszűnését és vagyona szét­osztását követelték. A vitában látványos jelenetek ját­szódtak le. Többen tettek javaslatot a névváltoztatással és a szerkezeti átalakítással kapcsolatban. Nagy vi­hart kavart a Polgári Fórum egyik prágai képviselőjének a felszólalá­sa, aki kategórikusan a kongresszus feloszlatására szólított fel. Az akkor már öt órája tartó ülésen forróvá vált a légkör. Fiatalok százai álltak fel és delegáló igazolványukat lengetve til­takoztak a provokatív tartalmú fel­szólalás ellen. Ekkor az elnöki asz­taltól - ahol a szokásoktól eltérően most sem az állam, sem a párt képviselői nem kaptak helyet - dön­tő kérdés hangzott el: oszlassuk fel a kongresszust és szűnjön meg az ifjúsá­gi szervezet? Következett a szavazás, ahol a jelenlevők mintegy 80 százaléka a fennmaradás mellett döntött. A névválasztás már nehezebb diónak bizonyult. A legkülönfélébb javaslatok kö­zül végül is a „Juventus és a Fiatalok Szövetsége" került szavazásra. Nem sokkal ezután megerősítették elnöki tisztségében Martin Ulčák 25 éves mér­nököt, aki a november 17-i események óta ideiglenesen látta el ezt a funkciót. Az ifjúság szervezetének csak tiszteletbeli alelnöke lett, František Janda személyé­ben. A titkárok és egyéb funkciók - meg­szűntek! (Folytatás a 2. oldalon) Az utolsó és egyben az első kongresszus Varsóban Romániában az elmúlt hétvégén rendkívüli módon megnövekedett a belpolitikai feszültség, s gyakorla­tilag nyílt politikai összecsapásra ke­rült sor a hatalomért. Az egyik olda­lon a Nemzetmentési Front hívei, a másikon a három legerősebb el­lenzéki párt: a Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt és a Szoci­áldemokrata Párt tábora áll. Ezek nyíltan azt követelik, hogy mondjon le a front vezetősége és alakuljon meg helyette a Nemzeti Egység Ta­nácsa, mely semleges álláspontra helyezkedne és szigorúan csak a választásokig vezetné az orszá­got. Ebben a szervben minden ro­mániai politikai erő képviselői helyet kapnának. A többi párt és tömegszervezet vagy az egyik, vagy a másik felet támogatja, illetve nyilvánosan még nem foglalt áilást, várakozik. A vita a hét elején kezdődött, amikor a Nemzetmentési Front ve­zetősége úgy határozott, hogy a front saját jelöltekkel indul a május 20-ra kihirdetett szabad választáso­kon. A hét folyamán aztán az emlí­tett pártok erélyesen bírálták a front döntését, Bukarestben apróbb front­ellenes tüntetésekre került sor, míg néhány más párt és a közvélemény jelentős része megértéssel fogadta és támogatja a frontot. Az egész országban érezhetően megnőtt a fe­szültség. \ * Szombaton Bukarestben kerek­nek elodázásával, valamint az üzembehelyezés elhalasztásával a környezetvédelmi és a gazdasági veszteségeken kívül a társadalmi, erkölcsi és politikai károk is növe­kednek. Az elnökség tudomásul vette az 1989-es év utolsó negyedére vonat­kozó közbiztonsági helyzetről szóló jelentést. Megelégedéssel nyugtáz­ta: tavaly valamennyi bűncselek­mény száma mérsékelten csökkent. Kiemelkedően kevesebb volt a gyil­kosság, de az előző évhez viszo­nyítva növekedett a rablások és a betörések száma. Az említett ne­gyedévben a tűz, a robbanások és az üzemi balesetek miatt keletkezett kár elérte a 20 millió koronát. Növek­szik a közlekedési balesetek száma és azok kedvezőtlen következmé­nyei is súlyosodnak. A közrendet sikerül jó színvonalon tartani. Az elnökség nagyra értékelte, hogy a Közbiztonsági Testület tagjai tár­sadalmunk feszült, forradalmi ese­ményei alatt is kiemelkedő erkölcsi magatartásukról tettek tanúbizony­ságot. A szlovák kormány elnöksége né­hány személyi és szervezési kér­désben is döntött. További személyi változtatásokat hagyott jóvá a kor­mányhivatal vezető tisztségeiben. Visszahívta tisztségéből Ján To­seckýt, a Csehszlovák Rádió igaz­gatójának első helyettesét, valamint Alexander Millýt, a Csehszlovák Rá­dió szlovákiai igazgatójának helyet­tesét. Helyükbe Ernest Weidlert, il­letve Michal Berkát nevezte ki. Mindketten pártonkívüliek. Rudolf Schuster és Milan Cič Bősön (CSTK) - Rudolf Schuster, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Milan Čič, az SZSZK kormányá­nak elnöke szombaton látogatást tett a Bős-Nagymarosi Vízlépcső­rendszer építkezésén. Útközben a pozsonyi repülőtér közelében virá­got helyeztek el Milan Rastislav Štefánik emlékművénél. Az esemé­nyen jelen volt Varga Sándor, a szlovák kormány alelnöke. A mun­kalátogatás során először helikop­terről megtekintették az építkezési területet, majd ezt követően Jozef Obložinský, a Vízműépítők Beruhá­zó Vállalat megbízott vezetője tájé­koztatta őket a vízmű történetéről és a jelenlegi helyzetről. Eddig 12 milli­árd koronát fordítottak a beruházás­ra és az építkezés valamennyi ré­szén jelentősen előrehaladtak a munkákkal. A bevezetőcsatornán, a zsilipkamrákon és a villanyerőmű­vön a befejező munkákat végzik, erről Rudolf Schuster és Milan Čič a helyszínen győződött meg. A Csehszlovák Sajtóiroda mun­katársával folytatott beszélgetésük során mindketten elmondták: ez a látogatás arra szolgál, hogy köze­(ČSTK) - Varsóban szombaton kezdődött meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt XI. s egyben utolsó kongresszusa. Az utolsó kongresz­szus ugyanakkor egy új baloldali párt alakuló kongresszusa is. A ta­nácskozáson 1639 küldött vesz részt. Jelen volt Wojciech Jaru­zelski államfő, aki korábban sok éven át állt a párt élén. A kongresz­szusnak küldött üdvözlő táviratában Mazowiecki kormányfő annak a re­ményének adott hangot, hogy a ta­nácskozás eredményei a demokrá­ciát fogják szolgálni Lengyel­országban. Mieczyslaw Rakowski a politikai beszámolóban hangsúlyozta, objek­tívan kell értékelni a múltat, reálisan tekinteni a jelenre, a lengyel baloldal és az állam jövőjére. Kifejtette: a sztálini korszak sem Lengyel­országnak, sem a pártnak nem adott sok lehetőséget az önálló fejlődésre. Gorbacsov előtt a szovjet politiká­nak imperialista jellege volt. 1980­ban Brezsnyevék nem értették meg a lengyel munkásosztály lázadásá­nak lényegét, ellenforradalminak te­kintették azt. „Bár a mi reformjaink is csak félmegoldások voltak, 1982 és 1989 között sokkal bátrabbak voltunk, mint a szomszédaink. En­nek ellenére meg kell állapítanunk, hogy a LEMP nem reagált a kor szükségleteire, s ezért veszített." Az első titkár a továbbiakban ki­(Folytatás a 7. oldalon) A CSKP KB Végrehajtó Bizottságának ülése Tisztességes választási kampányt (ČSTK) - A CSKP Végrehajtó Bizottsága szombaton Prágában jó­váhagyta a párt vezetésének tevé­kenységét, melyet a CSKP KB janu­ári ülése óta fejtett ki a megújhodás, valamint annak érdekében, hogy a CSKP modern baloldali párttá váljék. Megállapította a bizottság, hogy a társadalomban tovább tart a politi­kai feszültség, melyet a nemzeti megértés politikájának következetes érvényesítésével, becsületes párbe­széddel és a meghatározó politikai erők között kötött egyezmény meg­tartásával lehet enyhíteni. A CSKP XVIII. kongresszusára történő elő­készületekről kialakult vita alapján úgy döntőt a Végrehajtó Bizottság: javasolja a KB-nak, hogy a párt rendes kongresszusát a parlamenti választások után tartsák meg. Vala­mennyi kommunista legfőbb felada­ta most a választások előkészítése. A CSKP KB Végrehajtó Bizottsá­ga elutasította azt a vádat, mely bizonyos információk alapján terjedt el az elmúlt napokban arról, hogy a CSKP hatalomátvételre készül. A VB határozottan ellenzi minden olyan erőnek a tevékenységét, (Folytatás a 2. oldalon) lebbről megismerkedjenek az itt fo­lyó munkák állásával és hogy apró­lékos adatokat gyűjtsenek a cseh­szlovák-magyar tárgyalások előké­szítéséhez. Kifejezték meggyőződé­süket, hogy sikerül olyan, mindkét fél számára elfogadható megoldást találni, hogy az építkezésre fordított anyagiak megtérüljenek. Castro: Szocializmus vagy halál Milliók életébe kerülhet (ČSTK) - Milliók életébe kerülhet Kubában a forradalmi folyamat gyengülése - jelentette ki csütörtö­kön Fidel Castro a kubai szakszer­vezetek (CTC) XVI. kongresszusán. Beszédét a kubai sajtó pénteken tette közzé. A Reuter hírügynökség a Trabajadores című havannai szak­szervezeti lapra hivatkozva kifejti, hogy Castro elutasította a kelet­európai reformokat, támadta a kubai forradalom hazai bírálóit. ,,A forra­dalom olyan igazságosságot hoz magával, hogy tévedései ellenére is még mindig milliók lesznek készek a védelmére" - mondta a legfelsőbb kubai vezető, s e kijelentéseit a megfigyelők úgy értelmezik, mint figyelmeztetést: Kubában a kommu­nista rezsim felszámolására tett kí­sérlet vérontást eredményezne. Castro szombaton is beszélt a Jó­sé Marti születésének 137. évfordu­lója alkalmából megrendezett ün­nepségen. Azt mondotta, a kubai népnek privilégiuma van arra, hogy a leghaladóbb eszmék zászlajának hordozója legyen, s ezeket akkor is védelmezni fogja, ha magára marad. Végezetül ezzel a jelszóval fejezte be beszédét: „Szocializmus vagy halál". Hozzáfűzte, hogy most Ku­bára tekint az egész világ, tudván, ott dőlhet el a világ forradalmi moz­galmának sorsa. % Václav Havel az opatovicei villanverőműben Miloslav Fikar mérnökkel, művezetővel, beszélget. (Michal Krumphanzl - ČSTK felvétele) asztal-tárgyalások kezdődtek, ame­lyen a Nemzetmentési Front és 28 más politikai párt, és társadalmi szervezet képviselői vettek részt. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents