Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám, hétfő

Magyar Tanító Most, 1990. január 25-én lesz 69 éve annak, hogy megjelent Komáromban a szlovenszkói magyar tanítóság első folyóirata, a Magyar Tanító. Milyen felemelő érzés megtudni, hogy a lap megindítását egy szlovák pedagógus, Martin Ježko, komáromi állami tanfelügyelő - aki egyben a szlovák tanítóegyesület titkára is volt - szorgalmazta. Amikor megkérdezték tőle szlovák kartársai, miért csinálja, azt felelte, hogy „közösen, egymást segítve mi is erősebbek leszünk". Milyen igaza volt! Mennyi tragédiát, szenvedést, megaláztatást kerülhettünk volna el az elmúlt évtizedek folyamán, ha ebben a hazában élő nemzetek és nemzetiségek betartják ezt az alapelvet! Lehet, hogy most nem kellene bocsánatot kérnünk másoktól, és másoknak tőlünk. Hogyan emlékeznek rá tíz évvel később a lap hasábjain? „1920. októberében jött Komáromba, mint állami tanfelügyelő. Magyar tanítók közé került. Látta a tétovázást, csüggedtséget, a szétforgácsoltságot. A szlovák tanítóság egyik vezére lévén, felmerült lelkében a kérdés, miért nem szervezkedik a magyar tanítóság is, hogy a maga igazának érvényt szerezzen és szavának súlya legyen". A folyóirat megindításáról 1920. december 30-án a komáromi polgári főiskola tanácstermében összegyűlt 32 lelkes pedagógus döntött. Ott rögtön az összejövetelen közel 3 ezer koronát gyűjtöttek össze, s ez fedezte a lap első két száma kiadásának a költségeit. A tanácskozás résztvevői felkérték Martin Ježko tanfelügyelőt, hogy vállalja el a lap ideiglenes főszerkesztői tisztjét, és azt is eldöntötték, "hogy amíg nem alakul meg a magyar tanítóság egyesülete, addig a folyóirat a komáromi tanfelügyelőség hivatalos kiadványa lesz. Szerkesztőbizottságot is választottak. Tagjai lettek: Weisz Kornélia, Banai Tóth Pál, Körösi Imre, Kanozsay József és Szendrey Imre. Előttem van a folyóirat első száma. Olvasom a megsárgult lapok szövegét, és kiérzem belőle a szerkesztők aggódó-lelkes féltését: vajon a szlovákiai magyar tanítóság magáénak fogadja-e a lapot, tudja-e biztosítani életképességét? A szlovákiai magyar oktatás szolgálatában A lap első neve állítólag A tanító lett volna, de megjelenése előtt néhány nappal a tanfelügyelői hivatalban úgy döntöttek, hogy Magyar Tanító legyen a végleges neve. Az első szám 1921. január 25-én jelent meg a komáromi Jókai-könyvnyomdában. A címlapon szerkesztőül és kiadóul az ideiglenes szerkesztőbizottság volt megjelölve. Mi volt az első szám tartalma? Vezércikk, Beköszöntő címmel, Szendrei Imre írta (ő állította össze az első számot), Zászlóbontás - felhívás egy magyar általános tanítóegyesület megalakítására, Banai Tóth Pál tollából (közölte az alapítandó egyesület alapszabály-tervezetét). Az aktuális rovatban a tanítóságot érdeklő kérésekről írnak: rendkívüli drágasági segélyről, a nyugdíjasok megsegítéséről, a kedvezményes vasúti jegyről stb.> Közli a felettes szervek (iskolai) rendeleteit magyar fordításban. A folyóirat nagyon sokat tett a magyar tanítóegyesület megalakítása érdekében. Közölte az előkészítő bizottság javaslatait, mozgósította, aktivizálta Dél-Szlovákia magyar pedagógusait. A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület megalakulására 1921. május 12-én került sor Komáromban a Kultúrpalota nagytermében. 600 magyar tanító volt jelen. „Részt vettek a gyűjtésen a testvéri szlovák tanítóegyesület elnökségének tagjai teljes számban. Megjelenésükkel, felszólalásukkal bátorítottak bennünket" - írja az egyik résztvevő a Magyar Tanítóban. Az alakuló közgyűlés elfogadta az alapszabályt, titkos szavazással megválasztották a vezetőséget, elnök Kovács Alajos lett. A Magyar Tanítót 1921. augusztus 1-jétől az alakuló gyűlés által megválasztott szerkesztőség szerkesztette: Banai Tóth Pál (felelős szerkesztő), Gosztonyi Nándor, Pethes Béla és Vaskó Imre társszerkesztők. A lap az egyesület tulajdona lett. 1931 -tői megváltozott a szerkesztőség összetétele. Boross Géza lett a főszerkesztő, társszerkesztők pedig Uhereczky Géza, Villand János és Szepesi György. Kárpátaljai munkatársak: Kormos Gerő, Mónus Gyula. Hogyan értékelték a lapot évekkel a megjelenése után? „.. .Sokat harcoltunk, kilincseltünk, kértünk és követeltünk e tíz év alatt, sok kartársunkon segítettünk komoly exisztenciális ügyekben. Főbb etapjaink voltak: az alapszabályaink jóváhagyatása, a nosztrifikációs vizsgálatok, az állampolgárság, a nem áll. tanítók fizetésügye; a régi nyugdíjasok nyugdíjrendezése - melyeken, ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, megállapíthatjuk, hogy igen jelentős eredményeket értünk el..." (Magyar Tanító, XI. évfolyam 1. szám) „A szlovenszkói magyar tanítóság egy év alatt háromszor temetett. Három csendesen elszenderült halott kísért néma sírjából és figyelmeztetőleg integetett ösontujjával: Vigyázzatok! Okosan a középúton, Magyar Tanító! Ha letérsz róla, te is az elmúlásé leszesz! De beszéljünk világosan. A három elhunyt szaklapunkról van szó »Világosság«, »Magyar lskola«, »Magyar Tanügy«. S te Magyar Tanító, tovább az aranyos középúton!" - írja Kónya József a Magyar Tanítóban 1934. február 15-én. A 15. évfolyam megkezdésekor, 1935. januárjában: ... „Minden téren betartotta az »arany középutat«, s ennek a következetességnek köszönheti tekintélyét, színvonalát és tizenötödik újesztendejét... A lapot nem 1500, hanem csak 500 tanító tartja fenn, s ezáltal hordozza 1000 nemfizető testvére terhét. ... Mint egyesületi lap elsősorban a Magyar Tanító, minden egyesületi tag érdekeit védte. S miután az érdekek - még egy szakegyesületen belül is - sokfélék, a Magyar Tanítónak úgyszólván minden száma más* és más problémákat, terveket, javaslatokat vetett fel. Nem volt olyan fontos magyar kultúrmegmozdulás, jelentős pedagógiai és társadalmi akció, amelyből a magyar tanítók szaklapja nem vette volna ki részét..." (Magyar Tanító, XV. évfolyam 1. szám., 1935. I. 1.) Közkedvelt szaklap volt a Magyar Tanító. Nagyon sok gyakorló pedagógus írása található meg benne. Közölt nevelésfilozófiai, didaktikai, metodikai cikkeket, tanulmányokat, érzékenyen reagált a kisebbségi élet minden rezdülésére, az ország történéseire, a kisebbségi törvények betartására és bátran felemelte szavát a tanítóság érdekében. 1937-ben szűnt meg. GYOMBÉR BÉLA Hiába a legjobb tanterv, tankönyv - ha... ÚJSZŰ 5 1990. I. 22. A társadalmi változások szükségessé teszik az iskolarendszer átszervezését is. A tantárgyak koncepciójának kidolgozása, ami a Pedagógiai Kutatóintézet szakdolgozóinak feladata, többéves munkát igényel. Ezt követően elkészülnek a kísérleti tantervek, majd a Pedagógiai Kiadó gondozásában az ezeknek megfelelő ugyancsak kísérleti tankönyvek. Az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma által kijelölt iskolákban folyik a kísérlet, hogy az illetékes pedagógiai szakdolgozók elvégezhessék a szükséges felméréseket, és a vizsgálatok eredményei alapján a kísérleti tanterveket és tankönyveket módosíthassák, átdolgozhassák. Az alapiskola felső tagozata számára a magyar nyelv- és irodalomtanítás új koncepcióját és kísérleti tantervét a hetvenes évek derekán dolgozták ki, majd megjelentek a kísérleti tankönyvek is. A velük kapcsolatos tapasztalatok alapján és a végrehajtott korrekciók után 1980-tól fokozatosan bevezették a magyar nyelv és irodalom új tantervét az alapiskola felső tagozatában. Több újszerű szemléletmód érvényesült az új tantervben. Előtérbe került a kifejezőkészség fejlesztése és a beszédművelés. Az öncélú ismerethalmozás helyett a tanuló aktív tevékenységének, gondolkodásának, problémamegoldási készségének, részben önálló és teljesen önálló munkájának céltudatos fejlesztését szorgalmazta. Nem az ismeretek, a szabályok szó szerinti reprodukálása vált fontossá, hanem az elsajátított ismeretek alkalmazási képessége. Cél, hogy a tanítási órákon a feladatok megoldása a belső differenciálás, a frontális, az egyéni, a csoportmunka váltogatásával történjék, miközben fontos a tanulók életkori sajátosságainak a figyelembe vétele, kreatív képességeik kibontakoztatása, valamint a motiváció. A nyelvtan tanításában tehát az új szemlélet lényege: ne önmagáért tanítsuk a nyelvtant, a nyelvet kell megtanítanunk a tanulóknak. A fogalmazástanítás sem zárt, külön területe az anyanyelv oktatásának. Szervesen kapcsolódik mind a nyelvtani, mind az irodalmi ismeretekhez. Fő feladata a szóbeli és az írásbeli kifejezőkészség fejlesztése. Lényegében ugyanez mondható el az irodalomtanítás új koncepciójáról is, amely az irodalmi nevelést az anyanyelvi neveléssel egységes pedagógiai funkcióban fogja fel. Fő célja a kommunikáció, vagyis az emberi közlés kultúrájának, a gondolatközlés sokféleségének a fejlesztése. Ezért a felső tagozat irodalomóráinak középpontjában a műalkotás áll. A műalkotások megismerése alakítja a tanulók nézeteit, meghatározhatja magatartásukat. A pedagógiai kutatómunka folyamatos. Az új tanterv és tankönyvek bevezetése után tovább folyt a megfigyelés, a vizsgálódás, hogy a magyar nyelv és irodalomtanítás milyen mértékben járult hozzá a tanulók ismereteinek sokoldalú fejlesztéséhez és az egyént formáló pozitív személyiségjegyek kialakításához. A tantárgyban bekövetkezett-korszerűsítési folyamat tapasztalatai nagyrészt pozitívak voltak. Ugyanakkor a hiányosságok is felszínre kerültek, például a tanterv, a tankönyvek hibái, a tananyag túlméretezettsége, a pedagógusoknál a régi módszerek hatása és erőszakolása, szervezési problémák stb. A hatékonyságvizsgálatot követő tantervmódosítás fontos törekvése az anyanyelvi nevelés színvonalának emelése, az alsó és a felső tagozat szorosabb egymásra épülése, a tantárgyközi kapcsolatok nagyobb fokú elmélyítése; az irodalmi nevelés területén nagy jelentőséget tulajdonít az olvasóvá nevelésnek. Továbbra is a tanulók kommunikációs képességének a fejlesztésén van a hangsúly. Sajnos, a módosított tanterv sem küszöbölte ki az előző tanterv némely fogyatékosságát, gondolok itt az 5. osztályban a nyelvtani anyag zsúfoltságára, valamint a 7. és a 8. osztályban az irodalom tananyagának túlméretezettségére. Ezt a nehézséget többek között a következőképp lehet áthidalni: egyrészt a tantervben a törzsanyag és a kiegészítő anyag kijelölésével, ami eddig tabunak számított, másrészt az említett osztályokban a tananyag átgondoltabb elrendezésével, átcsoportosításával. Tudom, az eddig elmondottak a pedagógusoknak szólnak, hiszem azonban, hogy nem haszontalanok a nem pedagógusoknak sem. Meggyőződésem ugyanis, hogy a sokéves kutatómunka alapján hiába készül gondosan felépített tanterv és tankönyv, a legjobb pedagógusok igyekezete is csak féleredményeket hoz, ha elmarad a család, a szülők segítsége, együttműködése az iskolával. Amikor a gyerekeket már kiskoruktól arra szoktatják, hogy csak a játék jelenti az ajándékot (az egyszerű építőkockáktól, babáktól kezdve az évek múlásával a magnetofonig és videóig) és a könyv mint ajándék nem megbecsült érték, s ha a gyermeknek még serdülőkorban sincs saját könyvtára, vagy nem jut idő meseolvasásra és később sem ajánlanak olvasnivalót az iskolába járó gyermeknek, nem kérdezik ki olvasóélményeiről, akkor az iskola igyekezete fél sikerrel jár. De ugyanúgy abban a családban is kevés ösztönzést kap a gyermek gondolatainak, nézeteinek kifejtésére, kommunikációs készségeinek fejlesztésére, ahol nem jut idő a beszélgetésekre, ahol a gyermek szabad idejének túlnyomó részét egymagában, némán ülve a televízió előtt tölti. Itt kell azt is elmondani, hogy a tudományosnak tűnő megfogalmazás, ,,az írás útján érkező információ rögzítésére, feldolgozására és továbbítására" is képesebb az a tanuló, aki a barátjaival, ismerőseivel, rokonaival levelez, aki levelet kap, és fordított esetben ugyanezt ő is megteszi. Ezek is fontosak, mivel elősegítik a pedagógus sikeres munkáját az oktatási folyamatban. E. SZŰCS ERZSÉBET A lenyeg megerintésének vagyával GONDOLATOK BARTA GYULA ÉRDEMES MŰVÉSZ ÚJABB ALKOTÁSAIRÓL Barta Gyula festőművész néhány évtizede szüntelenül jelen van kulturális életünkben és vissza-visszatér képeivel, tárlataival baráti és tisztelői közé, arra a vidékre, amely a legkedveltebb számára. Ezt bizonyítja a közönséggel való meghitt találkozásainak hosszú sora a komáromi, dunaszerdahelyi, érsekújvári, bátorkeszi, gellei, dunaradványi tárlatain, továbbá számos hazai és külföldi kiállításon. Időben legközelebbi a művész dunaszerdahelyi őszi tárlata a Csallóközi Múzeumban, ezen legújabb alkotásainak, új emberi didombok ábrázolása. Finom színárnyalatokban viszi vászonra a természet sajátosságait, légköri jelenségeket, változásokat. De nem a látottak puszta megismétlésére törekszik, a képekbe beépíti egyedi esztétikai élményét is; nemcsak érzékeli, hanem ésszerűen értelmezi is a látottakat. Olajfestményei nem egyszerű reprodukciói a valóságnak, hanem önlétű, sajátos alkotások. Éppen ez az alapja annak, hogy Barta Gyula napjaink tájképfestészetének kiemelkedő személyiségei közé tartozik. IJflp • IS r V /Wííí'íSs/' / Barta Gyula: Naplemente (1989) menziót kereső törekvéseinek széles skáláját láthatta a közönség. Érdemes itt megjegyezni, hogy DélSzlovákia egyre gazdagabb művészetpártoló kulturális hátteret jelent, olyan térség, ahol a művészeti alkotások népszerűsítését fontos igényként tudatosítják, s aminek bizonyítéka volt Barta Gyula tárlatának fogadtatása. Érdemes művésszé történt kinevezése alkalom volt számára, hogy mérlegre tegye eddigi kitartó, céltudatos munkájának eredményét, különös tekintettel legújabb alkotásaira és művészi törekvéseire. Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán (Mudroch professzornál) végzett tanulmányainak befejezése után Barta Gyula elindult egy sajátos, önálló alkotói pályán. Munkái már a hatvanas évek elején felkeltették a közönség és a szakma figyelmét. A táj egyenes, széles és a hagyományos természeti jelenségekkel tarkított-tel ített horizontja nála a történelmi változások színterévé válik. Barta szinte természetszerűen a közvetlen valóság, a társadalmi változások mély átélésével ábrázolja Szlovákia ipari jellegű átalakulását. Szó sincs itt hangulatos naplóról, felületes benyomások rögzítéséről. Barta olyan típusú alkotó, aki képes finom érzékkel reagálni a körülötte lejátszódó folyamatokra, sajátos, különös módon tudja megragadni a társadalmi változások lényegét és azok jellegzetes jegyeit. Bartánál az országépítés témaköre nem társadalmi megrendelés tárgya, hanem mély művészi érdeklődés megnyilvánulása. Már a kezdeti időszakban meghatározta egyéni, sajátos művészi felfogását a szülőföld változásainak korszerű ábrázolásáról, és időtálló értékeket hozott létre ezen a téren. Ezek az alkotások nem csupán konstruktív megoldásaikkal jelentenek újat, szenvedélyes alkotói kísérletezés erejével hat a művész színkultúrája, továbbá technológiai eljárásai is. Az elért eredményekből a későbbi alkotói fázisok során mindig újabb ösztönzést, ihletet merített. Tulajdonképpen kialakította saját értékrendszerét, s így indult el mindig új élmények, művészi felfedezések után a legkedveltebb „műterembe" - a nyers, a lágy, de szüntelenül változó természetbe. Tartós, szinte programszerű érdeklődéssé vált számára a csallóközi, a Duna-menti széles horizontú táj vagy a Pőstyén-környéki lágyvonalú A folyamatos érintkezés a természettel, a plenérfestés és ennek újraértékelése a műteremben olyan képek születésének feltételeit jelentik, amelyek széles ecsetvonásokkal, a hagyományost mellőző színezéssel tömören fejezik ki a lényeget. A színek tobzódása naplemente idején, a sugárzó nappali fényáradat, vagy az alkonyat tompított fényei - önálló művészeti alkotás születéséhez szükséges ihletté válnak. Bart£ tájképei elvonatkoztathatatlanul kötődnek a mozgás és a változás érzékeléséhez. A művészt érdeklik a kikötői élmények, de az a táj is, amelynek arculata az emberi beavatkozás hatására új alakot ölt. A dunaszerdahelyi kiállítás azonban, főleg olyan alkotásokkal szerzett meglepetést, amelyek Barta új művészi kitöréseit sejtetik. Míg eddigi alkotásaiban az ember és a természet közti összhangot kereste, legújabb műveiben művészi felfogásának közvetlenebb, tárgyiasabb célzatú területeit fedi fel. A művész egyre inkább felfedezi a természetben az ellentmondások törvényszerűségeit, az ellentéteket, a fény és árnyék, a nyugalom és a zivatar diszharmóniáját, a szélsőséges természeti jelenségek megdöbbentő színskáláját. Legújabb képeit a színek belső fénye világítja meg. A valóságszemléleti újjászületés nemcsak kisebb méretű plenérképeit hatja át, hanem nagyméretű olajtábláit is, amelyek Bartának a monumentális művészet iránt tanúsított érdeklődését is kifejezik. Számos ilyen alkotása született különböző eljárásokkal, hagyományos és újszerű anyagokból a legkülönfélébb építészeti környezetben. Éppen ezen új munkáiban órhetjük tetten a magasabb röptű alkotói szellem kibontakozását, a természeti élményből származó közvetlen esztétikai érzés kifejezésére törekvő újraértékelést, sajátos kifejezési. nyelven. Barta Gyula alkatilag realista, széles kulturális látókörrel és érett bölcseleti gondolkodással felfegyverzett alkotóművész, aki hiszi, vallja és bizonyítja, hogy az élet a maga gazdagságában, sokszínűségében a művészi megismerés legtisztább forrása. Táblaképfestőként azért is kitartó és szenvedélyes az emberi dimenzió keresésében, mert fűti őt a lényeg megérintésének vágya. ZUZANA ŠEVČÍKOVÁ