Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám, hétfő

Egy szakember gondolatai Milyen volt és milyen legyen? Társadalmunk politikai, gazdasági és kulturális változásai természetesen hatással vannak testnevelésünkre és sportéletünkre is. Mivel az uralkodó egypártrendszer káros hatásai testnevelési mozgalmunkban és sportéletünkben egyaránt visszatükröződtek, haladéktalanul meg kell tisztulnunk és szabadulnunk káros maradványaiktól. Mivel 1978ban az a megtiszteltetés ért, hogy a CSSZTSZ V. kongresszusától - mint a csehszlovákiai magyarság képviselője - a legfelsőbb testnevelési szervünk KB-tagja lettem, kötelességemnek tartom a megújhodási folyamat elősegítését. 1. Az itt töltött évek nagyon sok tapasztalatszerzéssel, de keserűség felhalmozódással is teltek. Nagyon sok ellentmondásba ütközve tapasztaltam a fejlődést gátló tényeizőket, amelyeken több jó igyekezet hiúsult meg. Az uniformizált, kényszerzubbonnyba öltöztetett vitahozzászólások csak azt hozhatták nyilvánosságra, amit a „kor szava" diktált, vagyis a statisztikai adatokkal és politikai frázisokkal teletűzdelt semmitmondó megnyilvánulásokat. Mikor a KB tagja lettem, többen tudtomra adták, hogy minél előbb kapcsolódjak be a vitába. Erre én azt mondom, ha lesz mondanivalóm, akkor majd felszólalok. Tudniillik azt tapasztaltam, hogy a plenáris üléseken nagyon sok felszólaló csak beszélt és beszélt, de semmit sem mondott. Elhangzott itt nagyon sok semmitmondó, hamis statisztikai adatokkal fűszerezett kollektív és öndicséret. Testnevelésünket a túlpolitizálódás - sportéletünket minden szinten a korrupció - jellemezte. Politikai irányításunk a testnevelési mozgalmunk alapszabályzatait megszegő, bürokratikus adminisztratív irányítás mellett működő - lent a sportmozgalomban dolgozó önkéntes funkcionáriusokat semmibe vevő - apparátus volt. Ezt bizonyítja annak az igyekezetemnek a meghiúsítása is, amelyet a VI. kongreszszuson, mint a javasoló bizottság tagja tettem. Ugyanis azt javasoltam, a testnevelésben dolgozó önkéntes funkcionáriusok munkahelyükön részesüljenek ugyanolyan támogatásban, mint a politikai életben (pl. lektorok) angazsáltak. Tudtomra adták, hogy ennek a lehetőségnek a megadása nem a testnevelésünk központi bizottságának a hatáskörébe tartozik, hanem a GSKP KB-ra. Akkor tegyék meg ott a javaslatot, ígéretet kaptam, hogy úgy lesz. Ez az ígéret mindmáig megmaradt! Amikor arra hívtam fel a figyelmet (egy leadott vitaszövegben), hogy a nyugat-szlovákiai kerületi labdarúgó-bajnokságban készülő átszervezés labdarúgásunk kerékkötője lesz, senki sem vette (már az illetékesek közül) komolyan az intelmet. Megtörtént az átszervezés, négy évig tengődtünk, majd újból visszaszerveződtünk oda, ahol voltunk! Feltehetik a kérdést, kinek is minek volt ez jó? Labdarúgásunk színvonalának semmiképpen sem használtak ezek az erőszakos beavatkozások. Azt viszont határozottan kijelentem: azoknak igen és csakis azoknak, akik az átszervezésből és a visszaszervezésből is anyagi nyereségeket húztak. A labdarúgó szövetség egyes bizottságai (mint pl. a fegyelmi, a politikai-nevelő, a sporttechnikai, a játékvezetői) a korrupció egyes láncszemei voltak. Mégpedig a járásoktól kezdve a kerületeken keresztül - felfelé. A VT J Sereď katonacsapat edzőjeként panaszkodtam (természetesen a szlovákiai futball érdekében) a kerületi labdarúgó szövetség akkori elnökének arról, hogy mi minden történik a mi focinkban. Kétórás „dialógus" után kijelentette: egyszerűen nem hisz nekem! Az időnapelőtti szerződésbontásomról levélben értesítettem a kerületi, valamint a szlovákiai labdarúgó szövetségek akkori elnökeit, a módszertani bizottság kerületi elnökét, valamint a keleti katonai körzet (VVO) generálisát Trencsénben. Olyan ajánlatot is tettem, hogy hajlandó vagyok velük konzultálni, a labdarúgásunkban észlelt és tapasztalt bomlasztó tünetekről. Mit gondolnak, kit érdekeltek tapasztalataim és a velük kapcsolatos nézeteim, valamint elkészített javaslataim? Senkit! Egyetlen egy értesített sem reagált. Közömbösen szemlélték mindazon negatív jelenségeket, amelyek labdarúgásunkat fokozatosan tönkretették. A fent említettekről írásbeli bizonyítékaim vannak. Élő tanúkként pedig meg lehet kérdezni a VTJ Sered' volt labdarúgóit - Jaroslav Kostolányit, Vladimír Sivýt, Fantišek Jurkovičot, Jaroslav šebíket, Peter Bárkát, Igor Šramkát, Jaroslav Mračkót és még másokat -, akik az említett korszak szenvedő alanyai voltak és akiknek a szemében többször is a fájdalom, a tehetetlenség és a düh • könnyei jelentek meg. Kik segítették, sőt támogatták mindezt? Mindazon személyek, akik gátlás nélkül a saját személyes érdekeiket nézve figyelmen kívül hagyták a sportetikettet és sárba taposták a fair pľay-eszméket. 2. Igazságtalanság volna azonban mindenkit egy zsákba rakni. A nem kevés becsületes sportember - szövetségben dolgozó, szakosztályvezető, edző és játékvezető - gyakran tehetetlen volt a párt által támogatott „jól működő" masinériával szemben. Mit lehetett tenni, hová és kihez lehetett fordulni az igazság, a sportigazság keresésénél? A galántai Slovan diákcsapat edzőjeként a többszörös sportsérelmektöl vezetve - amelyek a Vágsellye-Galánta kerületi bajnoki mérkőzésen csúcsosodtak ki - írtam egy újságcikket „Pofon a diákfocinak" címmel. A cikknek a Győzelmes Útban és a Víťazná cestában kellett volna megjelennie. Természetesen az említett újságok főszerkesztőjének a jóvoltából az írásom nem látott napvilágot. Viszont az ő közreműködésével megjelent egy cikk „Galanta kontra Šaľa" címmel, amely nem a lényeget tárgyalta, hanem a nyilvánosság előtt a befeketítésemet szorgalmazta. Amikor ez ellen igazságszolgáltatásként az SZLKP jb ideológiai osztályához fordultam, ott estem csak igazán hasra. Tehát amikor a védtelen diákjaim igazát akartam megvédeni, szembe találtam magam egy olyan „tákolmánynyal", amely csakis a maga „igazát" fújta. Egy példa, hogyan is „zajlott" testnevelésünk és sportunk élete. Sorolhatnám a további példákat a különböző visszaélésekről, mint pl. a hamis igazolványok kiadásáról, az eredmények manipulálásáról, a sportosztályokba, sportközpontokba és ifjúsági tehetségközpontokba való bejuttatásokról, az itt történő „tehetségekkel" és sok esetben tehetségtelenekkel való manipulációról stb. Fontosabbnak tartom azonban azt, hogy az ilyen jelenségek testnevelésünkben és sportéletünkben soha többé ne jöhessenek létre, és ha valahol mégis felbukkannak, rögtön felszámoljuk őket. 3. A hibákra való rámutatás mellett azonban sokkal fontosabbnak, sőt kötelességemnek tartom az útmutatás, a kátyúból és sötétségből való kijutás meghatározását - testnevelésünk és sportéletünk újjászületésének elősegítését. 1. Testnevelésünket - minden szinten - elsősorban azoktól kell megtisztítanunk, akik nem szaktudásuk révén kerültek sportéletünkbe, ahol fertőző, bomlasztó tevékenységet végezték. 2. Testnevelésünket és sportéletünket határozottan meg kell tisztítanunk a korrumpálódott, élősködő elemektől, akik nem a sport eszméjéért, hanem saját zsebükért voltak „sportemberek". 3. Sportéletünk alapelemeinek, az egyesületeknek és szakosztályaiknak több önállóságot, kezdeményezési lehetőséget kell biztosítanunk és tevékenységüket nem szabad esztelen előírásokkal, meggondolatlan határozatokkal bénítani. 4. Testnevelésünk és sportéletünk professzionalista szakembereinek (testnevelők, edzők, játékvezetők) munkáját anyagilag kellőképpen honorálják, hogy tevékenységükért ne csak a múltban oly gyakran emlegetett „öntudatos" jelzőt kapják cserébe. 5. Területet, időt és megfelelő feltételeket kell biztosítanunk ezeknek a szakembereknek az ifjúsággal való értékes tevékenységükhöz, összhangba kell hoznunk az iskolai testnevelést az egyesületekben zajló sportélettel. A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol színvonalas iskolai testnevelés volt, ott ez a sportegyesületek életében is megmutatkozott. Szilárd, a sportoláshoz szükséges alapokat az iskolai testnevelésnek kell biztosítania. 6. Meg kell teremtenünk a szabadidősport megalapításához szükséges feltételeket, meg kell szilárdítanunk testnevelésünk és sportolásunk piramisának alapjait - annak a piramisnak, amelyet a múltban oly sokszor a feje tetejére állítottak. E lehetőséget a „Mindenki sportja"ban (Šport pre všetkých) látom. Felelősségteljesen kijelentem: ifjúságunk tehetséges, csak jobban kell gazdálkodnunk ezzel az értékkel. 7. Javaslom, a spartakiádok legyenek testnevelési ünnepélyek, melyeken sor kerülne (feltételek és érdeklődés szerint) az egyes versenyek sportáganként való döntőinek a megrendelésére. Ezeknek az ünnepélyeknek a zárórészében lehetne a tömeggyakorlatok bemutatója; begyakorlása teljesen önkéntes alapon történne. Ily módon felszámolhatnánk azt a direktív utasításos módszert, amely a múltban a spartakiádgyakorlatok 75 százalékával az iskolákat és a hadsereget terhelte. 8. Javaslom, a testnevelési főiskolákra (a gimnáziumok testnevelő tanárainak ajánlatát figyelembe véve) olyan hallgatókat vegyenek fel, akiknél megvannak az előfeltételek - a fizikai mellett az erkölcsi, szervezési, lélektani, etikai - erre a tevékenységre. Ezeken a főiskolákon képezzük ki a sokoldalúan felkészített testnevelő tanárokat; valamint szakosított edzőket - az egyes szövetségek kérelmei és ajánlatai alapján - az egyes sportágak szükségletei szerint. 4. Meggyőződésem, nagyon sok polgártársamnak, profi szakembernek és önkéntes sportszervezőnek egyaránt szívügye testnevelésünk és sportéletünk minden lépcsőfokának - az iskolai testnevelésen és a tömegsporton keresztül egészen hazánk reprezentálásáig - a mielőbbi helves vágányra kerülése. Remélem, hogy ehhez a megújhodási folyamathoz e néhány gondolat is hozzájárul. CZIGLER SÁNDOR, Galánta Uruguay örülhetett először Fájlalták, sokáig fájlalták az uruguayak, hogy Európa cserbenhagyta őket és csak négy másodrangú csapatot küldött az I. világbajnokságra. Ahogy azonban közeledett a megnyitó ünnepe, egyre kevesebb zokszó hallatszott; az egész ország futball-lázban égett. A kormány elrendelte: az állami hivatalok és intézmények csak déli 12 óráig legyenek nyitva, hogy minden érdeklődő elmehessen a mérkőzésekre. Amikor július elején kéthetes tengeri út után az olasz Conte Verde hajó befutott az akkor 800 ezer lakosú Montevideo kikötőjébe, tíz- és tízezer uruguayi szurkoló várta az európaiakat. Nyoma sem volt a haragnak... • 1930. JÚLIUS 13. A reklám, a fogadtatás mindenkit elkápráztatott, hogy aztán a rendezők a sorsoláson az európaiak tudomására hozzák: nem számolnak komolyan velük, egyetlen válogatottjukat sem emelték ki. Azt is közölték, a négy csoportba osztott 13 együttes (Argentína, Brazília, Franciaország, Mexikó, Chile, Jugoszlávia, Bolívia, Románia, Peru, Uruguay, USA, Belgium, Paraguay) körmérkőzéssel dönti el a sorrendet, és az első helyezettek jutnak az elődöntőbe. Hat nappal a sorsolás után, július 13án a Franciaország - Mexikó meccsel megkezdődött az I. futballfesztivál. A csoportmérkőzések során két nagy meglepetés született. Az egyik: Jugoszlávia mindkét dél-amerikai ellenfelét legyőzve jutott a négy közé. Főleg a brazilok elleni sikere jelentett nagy szenzációt. A „plavik" egyszerű, gyors labdarúgást játszottak, ellentétben a brazilokkal, akik az öncélú cselezésben élték ki magukat. Ugyancsak csoportgyőztes lett az USA. A „titkot" az angol, skót és ír profikban kell keresnünk; őket néhány hónappal a vb előtt toborozták és nagyhamar amerikai állampolgárokat csináltak belőlük. „Csak" nyolcan voltak ilyenek... • BOTRÁNYOK. Szinte tragikus mérkőzést játszott Franciaország az argentinok ellen. A durván futballozó dél-amerikaiak már az összecsapás elején lerúgták a kitűnően védő Thépot kapust, majd a csatár Laurentet. De a 81. percig nem tudtak gólt lőni. Aztán a középhátvéd Monti betalált a hálóba. Később minden bizonnyal egyenlítettek volna a franciák, mert balszélsőjük egyedül tört kapura, ám megszólalt a brazil bíró sípja. Vége a meccsnek... Van ilyesmi. Csakhogy még hat perc volt hátra a játékból. Az Argentína ellen szurkoló hazai közönség betódult a pályára és a francia futballistákkal kergetni kezdte a bírót. „Fogócskázás" közben Rego elmagyarázta: elnézte az óráját, de hajlandó a hat percet ráhúzni. Amikor a lovasrendőrök kiürítették a pályát, folytatódott a játék; a franciák azonban már semmire sem voltak képesek. Cselekedtek viszont az argentin szurkolók. A meccs másnapján Buenos Airesben a labdarúgó-szövetség épülete elé vonultak és követelték: az „uruk" ellenséges magatartása miatt rendelje haza a csapatot és a kormány szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatot Uruguay-jal. A csoportmérkőzések és általában a vb egyik gyenge pontja volt a játékvezetés. Az európai bírók még csak-csak megfeleltek a követelményeknek, de délamerikai kollégáik botrányosan bíráskodtak. Nem tudtak különbséget tenni a durva és a kemény játék között, aminek három lábtörés volt a következménye. A bolíviai Secudo azzal tüntette ki magát, hogy Argentína - Mexikó mérkőzésen hat(!) 11 -est ítélt. Amikor a hajrában a hetedikkel sújtotta a mexikóiakat, a közönség elözönlötte a játékteret és „magyarázatot kért"; csak a rendőrség mentette meg a bírót a lincseléstől. • A FOTÓS SEGÍTSÉGE. Mindkét elődöntő mérkőzést 35 fokos melegben játszották. A nagy hőség nem kedvezett sem az európai, sem az észak-amerikai csapatnak, így Jugoszlávia és az USA is alulmaradt. De nem lehet csak a nagy meleggel magyarázni túlzottan nagyarányú vereségüket. A jugoszlávok azt is elmondhatják, hogy az első félidőben balszerencsés meccset vívtak az „urukkal", akik ugyan megszerezték a vezetést, de a vendégek csakhamar egyenlítettek. Uruguay második gólja aztán teljesen letörte az európai együttest. Egy, a jugoszláv kapu mellé tartó lövés után a labda a kapufa mellett álló fényképészről visszapattant a játéktérre és a félkezű Castro szemrebbenés nélkül a hálóba lőtte. És Rego játékvezető megadta a gólt! Tévedni emberi dolog. De már másodszor?! (Lásd még a francia - argetin összecsapást.) Mérkőzés közben aztán még egyszer „tévedett" a brazil bíró. A jugoszlávok szabályos gólt értek el, amit Rego is hitelesített. Mindenki a középkezdéshez sietett, csak Iriarte nem. Leállt vitatkozni a játékvezetővel, s addig „imádkozott", amíg az vissza nem vonta ítéletét. Ez a két intermezzo no és a hőség annyira visszavetette Európa képviselőjét, hogy a szünet után feljavult későbbi világbajnok 6:1 arányban győzött. Ugyanilyen eredménnyel végződött az Argentína - USA összecsapás. A nézőtéren sok ezer argentin szurkoló ült, hogy visszavágjon a hazai ellendrukkereknek; a nagy párbajra nem került sor, Argentína óriási fölényben futballozott. Az „uru" közönségnek nem volt alkalma az ellenszurkolásra... • REVOLVEREK NÉLKÜL Az Uruguay - Argentína döntőt óriási érdeklődés előzte meg. Argentínából tizenöt gőzös szállította a szurkolókat Montevideóba. Egy részüknek hallatlan balszerencséje volt: négy hajó a sűrű ködben több órát vesztegelt a tengeren, s csak a döntő után érkezett meg Mondevideóba. Szerencsésebb társaikat szigorúan ellenőrizték a vámnál, revolvereket keresve alaposan megmotozták őket. A „hadiállapot" miatt helyénvaló volt az óvatosság; az uruguayi rendőrség 1600(!) revolvert és más „hadifelszerelést" zsákmányolt az argentinoktól. A történelmi jelentőségű I. vb-döntő aztán többé-kevésbé sportszerű légkörben zajlott le. • FEJ VAGY ÍRÁS. Július 30-án, szerdán 14.00 órakor kezdődött a várva várt döntő. Az Estadio Centenario már kora reggel megnyitotta kapuit, 11.00 órakor minden hely foglalt volt; 70 ezer hazai és 20 ezer argentin néző szorongott a lelátókon (elővigyázatosságból csak 90 ezer jegyet adtak el). Kezdés előtt a két csapatkapitány közölte a belga Langenus bíróval: csak a saját országában gyártott és ismert labdával hajlandók játszani. A bíró nem esett kétségbe. Mindkét labdát a hóna alá vette és a pályán „fej vagy írás" alapon döntött közöttük. Az argentin labda győzött és ezt jó jelnek vette az argentin szurkolósereg. Elérkezett a bosszú pillanata, visszavágnak az olimpiai döntőben elszenvedett vereségért. Nem sikerült. Pedig 2:1-re vezetett csapatuk... Az I. világbajnokság döntője: Uruguay - Argentína 4:2 (1:2). Góllövők: Dorado (12. perc), Cea (57), Iriarte (67), Castro (89), illetve Peucelle (20) és Stabile (27). URUGUAY: Ballesteros - Nasazzi, Mascheroni; Andrade, Fernandez, Gestido; Dorado, Scarone, Castro, Cea, Iriarte. ARGENTÍNA: Botasso - Delia Tore, Paternoster; J. Evaristo, Monti, Suárez; Peucelle, Varallo, Stabile, Ferreira, M. Evaristo. • VASFEGYELEM ÉS -FEDEZET. Az első világbajnok legerősebb fegyvere a fedezetsor volt, amelyet abban az időben „la costilla metalica", azaz „vasfedezet" néven emlegettek. A néger Andradét, a becsúszó szerelés feltalálóját mindenki a világ első számú labdarúgájának tartotta. Argentína világhírű csatáraiban bízott, de a „vasfedezet" nem hagyta őket kibontakozni. Már a középpályán zavarta az argentin támadókat, akik közül kiemelkedett a vb-gólkirály Stabile (öt meccsen 8 gólt lőtt). Az 50-es években az argentin válogatott szövetségi kapitánya volt. Uruguay nemcsak a „vasfedezetnek", hanem a vasfegyelemnek is köszönhette elsőségét. A keret tagjai több mint egy hónappal a vb előtt edzőtáborba vonultak. Ez akkoriban újdonságnak, sőt egyenesen szenzációnak számított. A szövetség egy kastélyt bérelt ki a játékosok számára, minden kényelmet megkaptak, de vasfegyelem uralkodott. Bizonyítja ezt Mazzali kapus esete. A két olimpiai torna hőse, két olimpiai aranyérem tulajdonosa már nem bírta ki, hogy meg ne látogassa családját. Az egyik éjszaka haza is szökött, majd hajnalban a nyitott ablakon visszatért szobájába. Nem kis meglepetésére az egyik vezető aludt az ágyában. Az ítélet könyörtelen volt: „Menj vissza oda, ahonnan jöttél..." Uruguay kapuját a tartalék Ballesteros őrizte a világbajnokság folyamán. • 225 EZER DOLLÁR. Urugayban nagy volt az elégedettség. Július 31-ét munkaszüneti nappá nyilvánították, a játékosoknak családi házat építettek. Hármukat „Uruguay nemzeti hőse" címmel tüntették ki (Nasazzi, Andrade, Cea), mindnyájan ott voltak a kis ország három nagy diadalánál: az 1924-es és 1928-as olimpián és az 1930-as világbajnokságon. 255 ezer dollár tiszta jövedelmet hozott a vb, így a rendezők könnyűszerrel teljesítették ígéretüket: minden országnak fedezték az ott-tartózkodást. A FIFA 10 százalékot kapott a bevételből. TOMI VINCE ÚJ SZÚ 6 1990. I. 22.