Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám, hétfő

Miért sztrájkoltak a vasutasok? A koordinációs bizottság elhatárolja magát... Mint arról már rövid tudósításban beszámoltunk, január 12-én és 13-án bérsztrájkot tartottak az ágcsernyói vasutasok, pontosabban, az állomás tolatási részlegének dolgozói. Mi is törént valójában? Mi válthatta ki a dolgozókban azt az elhatározást, hogy beszüntetik a munkát? Ezekre a kérdésekre kutatva a választ kerestük fel a Nyilvánosság az Erőszak Ellen ágcsernyói koordinációs bizottságát. A bizottság ideiglenes „hadiszállásán" - a volt üzemi pártbizottság elnökének egykori irodahelyiségében - Pósa Milan, Hrab József és Szabó László bizottsági tagok éppen a vasút legfelsőbb vezetésével készülő párbeszéd szervezési kérdéseit vitatták meg. Ók tájékoztattak a tolatómunkások sztrájkjáról. -A munkabeszüntetésre semmresetre sem került volna sor, ha az üzemigazgatóság és az állomás volt vezetői - tíz napja új vezetés vette át az irányítást - időben reagáltak volna a munkások követeléseire. Benzin volt a lappangó tűzre az ún. tizennegyedik fizetés, amelyet január 12-én a rendes havi fizetéssel együtt bérkiegyenlítésként kaptak a dolgozók. Csakhogy ezáltal az adólevonás olyan magas volt, hogy egyesek ebből mitsem kaptak kézhez. Ugyanakkor nevetséges összegeket fizettek a személyi értékelés gyanánt is. Egyébként a bérrendezései huzavona már több mint egy éve folyik. Az ígérgetések már nem elégítik ki a dolgozókat, elfogyott a türelmük. Atolatómunkások nehéz körülmények között dolgoznak, mintegy 2500 koronáért. Közrejátszottak még munkafeltéteket és szociális kérdéseket érintő problémák is - mondta Pósa Milan. - Tehát, régi követeléseiket mindeddig nem teljesítették, ezért az általuk megválasztott koordinációs bizottság sztrájkot hirdetett... - A bizottságnak nincs köze a munkabeszüntetés szervezéséhez. Elhatárolja magát az eseménytől - válaszolt röviden Hrab József. - Akkor kik szervezték? - Azt mi is szeretnénk tudni - vette át újra a szót Pósa Milan. - Január 12-én, este 6 órakor állítólag valaki telefonon Sajátos találkozás osztályfőnökömmel Hétfőn a csehszlovák televízió magyar nyelvű adásában láttam öt, találkoztam vele, volt gimnáziumi osztályfőnökömmel. Jellegzetes kiejtése, magabiztos gondolatszövése, hangja, mozdulatai mit sem változtak. Mintha húsz év előtti magyar órán látnám a 3. A katedráján... Ezúttal is pedagógus szerepben, mint a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége előkészítő bizottságának tagja nyilatkozott lelkesen, tettrekészen. A lakonikus, mély szakmai elkötelezettségtől áthevült gondolatok mögött újra szabaduló cselekvő eröt éreztem. Még diákkoromban, majd kezdó pedagógusként meg-meglátogatva öt értesültem problémáiról a 68-as események kapcsán. Nem tudott megalkuvó, gerinctelen lenni! Nézeteit nem változtatta meg, kiállt értük. Ezért következett a megtorlás: kizárták a pártból, fekete listára került, a hazai magyar sajtóban sem publikálhatott. Mesélt ezekről a problémáiról, de csak úgy a többi között, a felszínt érintve. Sosem panaszképpen. Később értettem meg csak igazán problémái horderejét, mélységét. Azt, hogy mit jelenthetett számára, hogy nemzetiségétől is izolálni akarták, hogy nem publikálhatott! Épp ezért különösen jóleső érzés volt most látni-tapasztalni osztályfőnököm szabadon szárnyaló cselekvő erejét, régen áhított törekvéseinek beérett gyümölcseit. MáLá értesítette a munkahelyeket, hogy a tolatom unkások sztrájkba lépnek. Erre az egész vonalon leállt a munka. Ez részben számunkra is egyfajta figyelmeztetést jelentett, mert az új vezetés és a bizottság megválasztása után a dolgozók azonnali változást vártak. Olyan hangok is voltak, hogy elvesztettük a bizalmukat. Megválasztásunk óta eltelt tíz nap alatt azonban nem lehet egetrengetó változásokat eszközölni, ezt nekik is meg kellene érteniük. - A munkabeszüntetés egyben tiltakozás is volt az ellen, - egészítette ki az elmondottakat Szabó László - hogy a volt vezetőket - Michal Ondič állomásfőnököt és Ján Lazar főkönyvelőt - a kassai üzemigazgatóságon olyan munkakörbe helyezték, mely poszton felsőbb vezetői minősítésben csak kárára lehetnek a demokratizálódási folyamatnak. - Önök szerint a sztrájkokra szükség van? - Amikor a sztrájkok megalapozottak, amikor a munkások másképpen nem tudják érvényre juttatni követeléseiket, csak így tudják tárgyalásra bírni a munkáltatókat, akkor szükségesnek tartjuk. De a megalapozottságon túlmenően legyen szervezett. A munkavállalók ne hagyják magukat idegen érdekeket képviselők által befolyásolni. Az a fontos,, hogy ne váljanak az apró provokációk eszközévé. - szögezte le Pósa Milan. - Kell egy reális munkavállaló-érdekképviselet - tette hozzá végül Hrab József, majd így folytatta: jelen esetben a szakszervezettel együttműködve részben ezt a feladatot is vállaltuk. Azt akarjuk, hogy a munkások bízzanak bennünk, hiszen azért alakultunk, hogy az itt élők és dolgozók érdekeit védjük. Időt és türelmet kérünk. KATÓCS GYULA Mit rejt a föld mi van a levegőben? „Előkerült például 88 darab veszélyes hulladékot tartalmazó hordó, de nagy a gyanúnk, hogy ennél sokkal többet ástak el. S nemcsak a Duslo vegyiüzem hulladékát, hanem Szlovákia különböző részéről ideszállitott anyagokat is." (Részlet egy beszélgetésből) Három évtized távlatából azt hiszem, hogy hasztalan azokat a gigantomániában szenvedőket keresni, akik Dél-Szlovákia legtermékenyebb, legszebb vidékére tervezték, terveztették ezt a gyárat. A Duslo ugyan munkalehetőséget biztosít vagy hatezer embernek, de olyan, mint egy faiánk szörny. Először úgy tűnt, hogy „csak" a levegőt szennyezi, de pár év múlva a környékbeliek rádöbbentek, hogy a Vág folyó eleddig tiszta, átlátszó, színtelen és szagtalan vize piszkossá vált, néha haltemetővé változott, mostanra pedig elemi erővel tört a felszínre a felismerés, miszerint lassan elnyelik Vágtornócot az azt körülvevő hulladéktemetők. Ez, a gyártól alig tíz kilométerre levő falu esett áldozatául ennek a monstrumnak. Csak ennyit ér a föld... Az itt élők úgy emlegették a községet körülölelő erdőséget, hogy „Amerika". Aztán megépült a vegyiüzem, kiirtották a vasút menti erdősávot, s szeméttelepet létesítettek. Ez lett a most már hivatalosan is regisztrált „Amerika 1". A hatalmas területen fekvő gyűjtőhelyre évente mintegy 400 ezer tonna hulladék kerül, mely nagyobbrészt toxikus anyagokat tartalmaz. A hulladék egy része - például a hamu - a fizika törvényei szerint nem marad meg a lerakatban, hanem a szél által ellepi a háromezer lakosú falut. Levegőtisztaságról tehát errefelé aligha beszélhetünk, mert ha nem hamu száll a légben, akkor a különböző színű füstöt kibocsátó kémények ontják a bűzt. Az itt lakók szerint „kedvező" széljárás esetén akár meg is lehet fulladni. Hol itt a környezetvédelem? Viccesen hangzik, de sokszor megtörtént, hogy a gyár környékén kaszált zöldtakarmányt az állatok nem fogadták el. S ha igen? Vajon fogyasztásra alkalmas-e a környező településeken levő állatok teje, húsa? " Ebben a faluban annyira szennyezett a levegő és egészségtelen az élettér, hogy 1985-től a helyi alapiskola tanulói kötelezően egy hónapra erdei iskolába mennek. Mindez nem csekély anyagi gondot okoz a szülőknek, a pedagógusoknak és magának az iskolaügynek is. Arról nem is beszélve, hogy a négyhetes kirándulások miatt hol itt, hol ott pedagógushiány van. Az már valóban csak a tanerőkön múlik, hogy hozzászokva a természetjáráshoz, képesek-e megbirkózni feladatukkal. S hogy a gyerekek örömmel mennek-e jó levegőt szívni a távolabbi vidékekre? Itt is megoszlanak a vélemények. Mindenesetre nem árt erről a környékről néhanapján kiruccanni. „Amerika 2" Hat évvel ezelőtt megkezdték egy újabb szeméttelep létesítését. Ez is egy kiirtott erdős rész helyén található, így kapta elődjéhez hasonlóan az „Amerika" elnevezést. Amint az beszélgetőtársaim szavaiból kitűnt, 1984-ig sem vették figyelembe az itt élők tiltakozásait, de ami azután kezdődött, az már mai szemmel nézve egyenesen döbbenetes volt. Felülről jött politikai nyomásra megszavaztatták, jóváhagyatták az itt élőkkel a munkálatok megkezdését, s rögtön ezután el is kezdték az erdóirtást. A hatalmas beruházást igénylő hulladékgyűjtő mindössze ötven méterre húzódik a lakott településtől, tervezői fittyet hánytak az előírt 300 méternek! Vajon mi kerül belé? Pontosabban mi kerülne, mivel a faluban alakult Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom csoportjának képviselői már összefogtak. Petíciót fogalmaztak meg, melyben kérik az átadás előtt álló lerakat felszámolását, valamint a már meglevő lezárását. A felhívást eljuttatták a környező falvakba, városokba, s természetesen a legmagasabb fórumoknak is. Tárgyalás, illetve érdemleges válasz az elkövetkező napokban várható. A témára még visszatérünk. SZITÁS GABRIELLA Tisztelt Ján Sokol érsek, Szlovákia metropolitája Trnava - Nagyszombat Mélyen Tisztelt Érsek Úr! örvendetesen megújuló társadalmunkban értékes változások mennek végbe; e reménykeltő társadalmi mozgások kezdeményezésében nem lehet nem meglátni a szlovákiai katolikus egyház, s annak élén az ön irányadó magatartását. Fogadja ezért, kérjük köszönetünket és nagyrabecsülésünket. > Mind eme régen várt megújulás perifériáján azonban felfelütik a fejüket olyan jelenségek is, amelyeknek - véleményünk szerint - nincs helyük egy valóban szabad és demokratikus társadalomban. Az egyik ilyen nyugtalanító jelenség a nemzeti türelmetlenség feléledése, a szlovák-magyar viszony némely esetben feszültebbé válása. Tisztelt Érsek Úr! Az ön hívei között nagy számban akadnak magyar nemzetiségűek is, ezért szükségesnek tartanánk, ha ön, mint Szlovákia jelen pillanatban leghitelesebb személyisége, nyilvánosan - sajtónyilatkozat vagy egyház! körlevél formájában - állást foglalna e problémával kapcsolatban. Engedje meg, hogy az Ón tudomására hozzuk saját álláspontunkat. Az elmúlt negyven év erősen megtépázta társadalmunk minden rétegét, a nemzeti kisebbséget is. Ha erről beszélünk, olyan valós problémával kerülünk szembe, amelyhez az egyedüli tisztességes viszonyulás csakis a kérdés igazságos, a valós igényeknek megfelelő megoldása lehet. A probléma bármiféle elkendőzése vagy a megoldás elutasítása véleményünk szerint káros és erkölcstelen. A probléma kapcsán meg kell vizsgálnunk közös múltunkat is, azt igazán és önmagunkkal szemben is bátran be kell vallanunk, ha vétettünk egymás ellen, azt nyilvánosan meg kell vallanunk - és meg kell bocsátanunk egymásnak. Meggyőződésünk azonban, hogy a múlt valós feltárása csakis a szakemberek - történészek - feladata lehet, érzelmek, torzítások és elhallgatások nélkül. Ha már a történelemnél tartunk: nemzeteink történelméből az is egyértelműen kimutatható, hogy időszakos súrlódásaink sohasem a nép súrlódásai voltak, sohasem az egyszerű népből fakadtak, mindig felülről manipuláltak, uralkodó rétegek vagy más érdekcsoportok által szítottak voltak. Ez a veszély ma is fennáll, nem utolsósorban a volt monolitikus rend hívei részéről: ne hagyjuk kiprovokálni magunkat. Véleményünk szerint a jelen pillanatban éppen egy olyan lehetőség előtt állunk, amely nagyon ritkán adódik a történelemben: lehetőség, az erkölcsösség, a tisztaság, az igazságosság felé Vezető közös út közös építése. Nagy hiba volna, ha nem élnénk vele. Igen, ezt a pontot tartjuk kiemelendőnek: nemzeteink együttélésének történelmi szükségszerűségét. Annak tudatosítását mindkét oldalon, hogy számunkra a jövőben is csak a közös úton való együtthaladás járható, bárminemű nemzeti bezárkózást vagy kizárólagosságot kölcsönösen erősen megsínylenénk. Szeretnénk, ha minden jóakaratú ember tudatosítaná közös hazánkban, Csehszlovákiában: azzal, hogy megoldatlan problémáinkat az asztalra tesszük, a társadalom és végső soron a csehszlovák állam érdekében is cselekszünk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy demokratikus jogállamot csakis elégedett, jókedvű, magukat szülőföldjükön otthonérző emberek építhetnek fel, függetlenül attól, milyen nyelven beszélnek. A probléma valós felmérése és igazságos megoldása tehát az egész társadalom érdeke. Ez egyébként az elvi álláspontunk a Magyarországon élő szlovákok és a Csehországban élő magyarok problémáinak orvoslása ügyében is. Tisztelt Érsek Ur! Levelünket azzal a meggyőződéssel hozzuk nyilvánosságra, hogy ön is csakhamar a széles nyilvánosság elé tárja álláspontját. Mély tisztelettel CSÁKY PÁL mérnök, dr. ZOLLER MIHÁLY, a Független Magyar Kezdeményezés csoportjának szóvivői Léva, 1990. január 15. K

ollégium a város szívében. Régi, múlt századi épület, ódon falai kolostor, tábori kórház keserves emlékét őrzik. Ma a villamoscsörömpölés és autózaj kellős közepén egy csendes sziget, az avatatlan számára tökéletesen „álcázott" külön világ e nagyvilágban. Képzettársításunk ugyanis eleve tiltakozik azon gondolat ellen, hogy a temetkezési vállalat főbejárata a jövő nemzedéke számára is egyfajta kapuként szolgálhatna. Pedig semmi egyébről nincs szó, mint hogy az aprócska első udvar rejtegeti maga mögött az épülettömböt, melynek jövője egyre inkább kétséges. Bár, érdektelennek, öncélúnak tűnhet a téma, úgy vélem, mégsem az. Hiszen az egyre bővülő igények, s a lépéskényszerben levő lehetőségek következtében ugyancsak egyre több szülő lesz érintett csemetéje továbbtanulásában. S korántsem csak gimnáziumról, hanem a legkülönfélébb szaktanintézményekről van szó. Ebben az esetben viszont már közvetlenül érdekeltté válik sok kedves olvasó is. A felmerülő szállásgondok esetén ugyanis saját bőrén is tapasztalnia kell majd a fővárosi középiskolai kollégiumok tarthatatlan helyzetéből fakadó kínokat. Ahelyett, hogy a Pozsony központjában lévő diákotthonok előnyeit mérlegelték volna, az értelmetlen döntések már évekkel ezelőtt megpecsételték két, az Augusztus 29. utcai fiú, valamint az Orsolyáknál egykor volt lánykollégium jövőjét. Mellesleg, mindkettő számos magyar diák ideiglenes otthona volt akkoriban. Most hasonló sors fenyegeti a Csehszlovák hadsereg utcai diákotthont is. Igaz, kálváriájának előzményei egy kicsit más jellegűek. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy újabb 115 diák sorsa forog kockán. A városrendezés jócskán megbolygatta a kollégium mindennapjait. Régi épületről lévén szó, már előzőleg is számos gond adódott, melyeknek azonban nem tulajdonítottak különösebb figyelmet. ket. Most még ez sincs, mivel a kiköltöztetett gyerekek ideiglenes szálláshelyéül szolgál mindkettő. Ebben a helyzetben már szinte teljesen mellékes, hogy a konzervatórium és a képzőművészeti szakközépiskola gyakorlási lehetőségei, s a többiek tanulási feltételei teljesen megoldatlanok. A kisdiákok felnőtteket is megszégyenítő türelemmel viselik az ilyen együttélés gyötrelmeit. Trombitaszó mellett küszköKollégium-sztori A szomszédban megindult építkezés következtében hatványozódtak a bajok. Hogy reped az épület fala? Tudták már évekkel ezelőtt. Hogy süllyed az egész alapzat? Szintén nem volt titok. S bár világos volt az is, hogy az épület jobb szárnyát szinte csak a szomszédos ház fala tartja, a nagy építkezések nevében nyugodt szívvel bontották le ez utolsó támpillért is. Azóta rohamosan romlik a helyzet. Lelkiismeretfurdalás nélkül kockáztatom meg a kijelentést, a kollégiumban ma hadiállapotok uralkodnak. Hogy az udvar keresztül-kasul feltúrva, még csak hagyján. A jobb szárnyat azonban egész szélességben hatalmas gerendák támogatják a teljes összeroskadástól. A diákság (ki tudja meddig) naponta sétál köztük-alattuk. 1989. szeptember 1-től már bezártak két szobát a kritikus szárnyban. Azóta további négy került hasonló sorsra. A kollégium így is túlzsúfolt, a két tanulószoba eddig sem elégítette ki a reális igényedik a felsőbb matematika törvényeit, gitárzene kíséretében végzik a kötelező esti fogmosást, vagy hatalmas rajztáblákat kerülgetnek az amúgy is tenyérnyi szobákban. Bár az épületbe az elmúlt évek során több mint 1 millió koronát invesztáltak, mindez egyre inkább kidobott pénznek tűnik. Hiába volt teljes berendezéscsere, linóleumcsere, festés, hiába szerelték be az azóta is problematikus kazánházat, hiábavalóak voltak a kőművesmunkák. A kollégium sorsa egyre inkább elkerülhetetlennek látszik. Már csak azért is, mert az egyedüli működő zuhanyozó szintén a sülylyedő szárnyban van. Ennek bezárása esetén pedig az egész kollégiumot ki kell üríteni. A sok egyéb mellett így kárba veszne az otthon egy óriási pozitívuma is - nemcsak az összetartó fiatal, tehetséges nevelőgárdát kellene szélnek ereszteni, elveszne az a boltíves gyönyörű pince is, melyet szénlerakóhelyből varázsoltak saját erőből mesés „kultúrközponttá" a diákok. A háborús körülmények ellenére ma épp e klubnak, s a lelkes nevelőgárdának köszönhető az egyedülálló szervezett nevelőmunka. pv

n lássuk távirati stílusban ügyintézésünk L/C „rugalmasságát". A részletekről Margita Jancová igazgatónő tájékoztatott: A gondokat felvető első levél 1988. november 11 -én kelt az oktatási intézmények fővárosi gazdasági igazgatósága címére. Válasz csak sürgetés után érkezett, 1989 áprilisában. Ebben közölték, statikai vizsgálatra van szükség, melynek elvégzésére a Szlovák Műszaki Főiskola építészeti karának geotechnikai tanszékét kérték fel. A vizsgálatnak 1989. szeptember 31 -ig kellett volna elkészülnie. Időközben kéréssel fordultak a jnb építésügyi osztályához is, ahonnan ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy a tulajdonost, az oktatási intézmények fővárosi gazdasági igazgatóságát kötelezik a kérdés felülbírálására és megoldására. 1989 decemberében kiderült, ez ideig semmilyen statikai vizsgálat nem készült. A kollégiumok igazgatói 1989. december 11-én ismét levelet küldtek, ez alkalommal a fővárosi nemzeti bizottság tanácsának, a polgármesternek, az egykori oktatásügyi minisztériumnak, valamint a gazdasági ügyeket intéző osztálynak. Válasz a mai napig nem érkezett. Ugyancsak hasonló sorsra jutott az 1990. január 4-én keltezett levél, melyet Margita Jancová intézett az oktatásügyi osztály vezetőjéhez. Statikai vizsgálat továbbra sincs, az iskolaügyi osztály továbbra is csak hipotézisekkel szolgál. Az épület pedig lassan a diákok fejére omlik... FÓNOD MARIANNA ÚJ SZÚ 4 1990. I. 22.