Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám, hétfő

Menni vagy meneszteni? Václav Havel nyilatkozata a Stern magazinnak Nem vagyok képes semmiféle bosszúra A Stern című nyugatnémet hetilap idei második számában közli azt az interjút, amelyet VÁCLAV HAVELLAL készített. A csehszlovák köztársasági elnök az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseit vázolta fel,- hangoztatva, hogy véleménye szerint a társadalomnak demokratikusnak, gazdaságilag fejlettnek, de mindenekelőtt emberinek kell lennie. Havel szólt a német kérdésről és más, személyes vonatkozású témáról is. Az interjút ezúttal kissé rövidítve közöljük. • Az író Havel Távkihallgatás című művében azt mondja, hogy az értelmiségi bizonyos értelemben mindig előre vesztes. On mint ennek az országnak az elnöke még mindig vesztesnek érzi magát? - Abban az értelemben vagyok vesztes, hogy az események megleptek. Anélkül, hogy akartam volna, politikai funkciót vettem át. Azért tettem így, mert saját érdekeimet mindig az általános érdeknek vetettem alá, és a közvélemény meggyőzött engem, hogy ez általános érdek. Persze az ember elnökként korlátozva van. Be kell tartanom a nemzetközi szokásokat és minden munkalátogatás során saját akaratom ellenére is részt kell vennem hivalkodó fellépéseken, amelyek miatt értékes időt veszítek el. De saját véleményem ellenére is meg kellett változtatnom ideáljaimat. Tehát vesztes is vagyok, meg nem is. • Gondolt-e arra, amikor államfővé választották, hogy három hónappal azelőtt még börtöncellában ült? - Igen, s nemcsak a választáskor. Gyakran gondoltam arra, hogy valaki elkiáltja magát: „Felkelni!", és én a cellában felébredve mesélem fogolytársaimnak, mit álmodtam, s ők azt mondják, megzavarodtam. • Amikor visszagondol a forradalom első heteire és a romániai vérfürdő jut az eszébe, utólag nem keríti-e hatalmába a félelem? -Bizonyos pillanatokban nálunk is nagy volt a feszültség, minden hajszálon múlott. Másnaponként kaptam garantált híreket arról, hogy rendőri puccs vagy katonai összeesküvés készül. Ezeket nem vettem komolyan, nem akartam nekik hinni. Főleg azért nem, mert a totális hatalom nálunk nem öltött olyan caligulai formát, mint Romániában. • Bosszút áll-e, mint az NDK-ban teszik, vagy a kegyelem palástját terítik minden bűnösre, mint Magyarországon? - Nem értünk egyet a bosszúval. Az igazság hívei vagyunk. • Lesznek-e perek? - Ha a független bíróság megállapítja, hogy valaki vétett a büntető törvény ellen, kötelessége az illetőt felelősségre vonni. • Mi történik azokkal, akik az elmúlt húsz esztendőben Václav Havel életét pokollá változtatták? - Sokan közülük már bocsánatot kértek tőlem, s én azt válaszolom nekik mindig, hogy az időmet rabolják. Nem vagyok képes semmiféle bosszúra és nem is érzek gyűlöletet. • A csehszlovákiai börtönökben nem volt ritka a testi fenyítés, a kínzás, ezt önnél senki sem tudja jobban. Az egész igazságszolgáltatási rendszer korrumpált. Hogyan szeretne kijutni ebből a posványból? - Személy szerint én mindig úgy hittem, hogy minden emberben van valami jó, legyen szó jogosan elítélt fogolyról vagy kegyetlen fegyőrről. Hiszek abban, hogy sikerül olyan légkört kialakítani, amely az emberekben a jobb tulajdonságaikat ébreszti fel. „ • Bizonyára hibásnak tartja a náci terror és a Husák-rezsim elnyomása közötti párhuzamot... -... természetesen, annak tartom. A csehszlovákiai totalitárius rendszer, amely a prágai tavasztól kezdve 21 évig tartott, nem követhette el azoknak a szörnyűségeknek még az ezrelékét sem, amelyek a hitlerizmus 12 éves időszakának a számlájára írhatók. De talán képes lett volna ugyanolyan károkat okozni a társadalom erkölcsének. • Milyen jelentőséget tulajdonít annak, hogy az egykori fogoly Havel most az állam élén áll? - Ez számít valamit, de nem sokat. Elődöm ebben a hivatalban, Husák, az ötvenes években több időt töltött a börtönben, mint én, és többet is szenvedett. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy jó elnök volt. • Milyen elképzelései vannak az elnök Havelnek országáról? - örülni fogok annak, ha ez a köztársaság nemcsak demokratikus, nemcsak gazdaságilag fejlett, nemcsak szociális szempontból igazságos, hanem főleg emberi is lesz. • Mit jelent az ön számára Alexander Dubček kommunizmusa, amely jelentős mértékben hozzájárult a mai fejlődéshez? - Biztos vagyok abban, hogy az emberarcú szocializmus felépítésére tett 1968-as kísérlet jó lépés volt, bár kegyetlenül elnyomták. Nem ment azonban olyan messzire, mint a mi forradalmunk. A demokrácia és a pluralizmus iránt megnyilvánuló vágyak ellenére akkor senki sem vonta kétségbe a kommunista párt hatalmi monopóliumát. • Az ön író kollégája, Milan Kundéra Párizsban leporolta a „Közép-Európa" fogalmat. Egy másik kollégája, Pavel Kohout Bécsből nagyvonalú gazdasági ajánlatokat hozott Prágába. Vajon nem éled-e újjá a habsburg birodalom egy gazdasági közösség képében? - Közép-Európa fogalma, természetesen, már Milan Kundéra előtt létezett. De ő volt az, aki népszerűsítette a nemzetközi tudatban. Ami Pavel Kohoutot illeti, nagyra értékelem, hogy forradalmunk első szakaszában nagyvonalú osztrák gazdasági ajánlatok közvetítőjeként lépett fel. Szilárd meggyőződésem, hogy a jövőben is cselekedni fog ezen a téren. Ebből azonban nem habsburg monarchia, hanem valami egészen más alakul ki. • Az ön első külföldi útja, amelyet államfőként tett, ennek ellenére nem Bécsbe, hanem Berlinbe és Münchenbe vezetett. - Ennek a döntésnek több oka volt. "Elnöki megbízatásom ideje alatt szeretnék előterjeszteni néhány európai békekezdeményezést, és ennek jele kívánt lenni a látogatás. Ma mindkét német államban sokat beszélnek a német konföderációról. Történik ez olyan időszakban, amikor sok állam és nemzet tart a nagy Németországtól. • ön is? -Úgy vélem, előbb vagy utóbb sor kerül az újraegyesítésre. De Németország csak akkor egyesül, ha a németek bebizonyítják, senkinek sem kell tőlük félnie. En magam mindig azt mondom, nem az a lényeges, hogy ötven, hatvanötvagy nyolcvanmillió lakosa van-e Németországnak. Egy jóval kisebb lélekszámú állam is lehet veszélyes. Az a döntő, hogy az adott államban demokratikus-e a rendszer, az emberek tudata és kultúrája. • Milyen békekezdeményezéseket kíván előterjeszteni? -Ezt egyelőre nem szeretném elárulni. • Akkor árulja el, mi késztette arra tavaly ősszel, hogy Weizsäcker szövetségi elnökhöz címzett levelében olyan békülékenyen írt a szudétanémetekról. -Most nem a csehszlovák társadalom, a kormány és a parlament nevében válaszolok, csak a saját véleményemet mondhatom el. Eszerint a kollektív bűn elve, amely a kitelepítés egyik oka volt, amorális elv. A Csehszlovák Köztársaság mindazon polgárát, aki bűncselekményt követett el, független bíróság elé kellett volna állítani. De nem szabadott volna megfosztani őket otthonuktól a kollektív bűn elve alapján. A kitelepített németek között sokan voltak, akik bűnt követtek el. De ha csak egyetlen ártatlan is volt közöttük, az már az igazságtalanság megnyilvánulása. De igazságról van szó és nem bosszúról. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy az az indulatok időszaka volt. • A kitelepítés és a száműzetés 1945 után sok csehet és szlovákot is érintett. Hogyan lehet bebizonyítani nekik, hogy ismét ehhez az országhoz tartoznak? - Ez olyan probléma, amelyet csak mi oldhatunk meg itt. Hasonlóan nagymértékben függ a száműzöttek tudatától, gondolkodásmódjától és érzéseitől. Sokan örömmel térnének vissza, mások a csehszlovák kultúra állandó követei szeretnének lenni külföldön. Sokan megszokták az ottani életet, néhányan állandóan Csehszlovákia és új hazájuk között szeretnének mozogni. Mindent megteszünk azért, hogy a mi száműzötteink is jól érezzék magukat. • Václav Havel sok évig volt magányos férfi, akit csak néhány hű barátja vett körül. Vajon képes lesz-e most megóvni magát a barátok hullámától? - Szomorú lenne, ha a Nyugaton csak azért lenne érdeklődés műveim iránt, mert köztársasági elnök lettem. Nálunk valószínűleg azért nőtt az érdeklődés (ČSTK-felvétel) a személyem iránt, mert igyekeztem hangosan kimondani mindazt, amit mások csak gondoltak. Az elnöki hivatal egyik előnye azonban az, hogy kevesebb újságíró jut be hozzám. • El tudja-e képzelni, hogy az elnök ismét visszatér a színpadra, ismét drámaíró lesz belőle? - Néhány színház már a májusi szabad választásokig, ameddig elnöki megbízatásom szól, játszani fogja műveimet, s így tulajdonképpen behozzák a lemaradást. A színházaknak elég anyaguk van addig az időig, amíg ismét nekifogok az írásnak. • Elképzelhetetlen, hogy május után is elnök marad? - Remélem, találnak elég olyan személyiséget, akik megfelelőek vagy még megfelelőbbek erre a hivatalra. • Beköltözik ebbe a pompázatos villába a Hradžinon, ahol elődje, Husák is lakott? - Biztos, hogy nem. Először vagyok itt, akárcsak önök. De nem szeretném, hogy ez a ház kihasználatlan maradjon. • Mi lesz belőle? - Eddig két ötletem támadt. Egyrészt ez a ház abszolút menedékként szolgálhatna a számomra, ahol beszédeimet írhatnám. Emellett szeretném folytatni első elnökünk, a filozófus Tomáš G. Masaryk hagyományait, gondolok arra, hogy az első köztársaság idején minden pénteken itt találkozott, az értelmiségiek egy csoportjával. Ami Masarykot illeti, erőmhöz képest sok tekintetben szeretném folytatni az ő művét, de nem vagyok híve semmiféle kultusznak. • Milyen jelentősége volt ön számára az elnökké választása után a Szent Vitus székesegyházban megtartott ünnepi misének? - A Te Deumnak hatalmas jelképes és történelmi értéke volt. Tudom, hogy mennyire megindultan viselkedtem, amikor kiléptem a székesegyházból és az évtizedek óta néma harangokat hallgattam. • Ez a Te Deum nem jelentette-e azt, hogy a nemzet megbékélt önmagával? -Egyik író barátnőm, Eda Krise azt mondta nekem, hogy sok öreg kommunista arcán valamiféle megvilágosodást fedezett fel. • A templomban térdepelt. Térdepelte már azelőtt is? - Igen, az iskolában, amikor büntetésből a sarokba küldtek. És térdeltem a börtönben is, amikor a padlót mostam. Néha pedig, bár valóban nem túl gyakran, főleg gyermekkoromban, a templomban is letérdeltem. Január 13-án jutott szerkesztőségünk tudomására, hogy három nap múlva, hétfőn sztrájkolni fognak a Galántai Járási Lakásépítő Szövetkezet dolgozói. Manapság már nem megy ritkaságszámba Csehszlovákiában sem, hogy egy-egy vállalat vagy üzem dolgozói ily módon próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek, mégis úgy döntöttünk: ezt az ügyet közelebbről is megvizsgáljuk. Többek között azért, mert - mint kiderült - a munkabeszüntetéssel a szövetkezet dolgozói nem béremelést, jobb munkakörülményeket stb. szeretnének kicsikarni, hanem az elnöknőnek, dr. Oľga Vágaiovának, a vezetőségnek és az ellenőrző bizottságnak a lemondását. Tulajdonképpen a kívülálló számára ebben sincs semmi különös, hiszen menesztenek vezetőket eképpen egyebütt is, de... De azok - bármennyire ragaszkodnak is bársonyszékükhöz - nem fenyegetőznek azzal, hogy a távozásukat követelő beosztottjaikat a sztrájk idején be sem engedik munkahelyükre, és olyan gyors ellenintézkedésekre sem képesek, mint a galántai lakásépítő szövetkezet elnöknője. Amikor még szó sem volt sztrájkról... Megérkezésemkor örömmel nyugtázhattam, hogy a szövetkezet irodaházának bejárati ajtaja a sztrájk napján mégis nyitva volt. Néhány perc múlva már egy helyiségben ültem többedmagammal, és alig bírtam jegyzetelni. A körém csoportosuló sztrájkolok bemutatkoztak, hogy jelezzék, vállalják, amit mondanak, tesznek. Egymás után hangzottak a nevek: Alexander Krásny, Vígh József, Dušan Kolenič, Banász Zoltán, Daniel Radimák, Tóth Veronika, Hajdú Mária, Viera Holbíková és még hosszasan sorolhatnám.. - Úgy kezdődött az egész - emlékeztek vissza -, hogy az elmúlt év decemberében egy mindennapos reggeli röpgyűlést tartottak a karbantartók, s egyre-másra sorolták panaszaikat, hiszen Galántán már tizennégyen voltak kénytelenek huszonöt ember munkáját elvégezni. Pontokba foglalták követeléseiket, mit és miképpen kellene változtatni, hogy eleget tudjanak tenni a velük szemben támasztott igényeknek. Dr. Oľga Vágaiová - aki immár több mint egy évtizede tölti be a szövetkezet elnöki tisztét - meglepődött a karbantartók „merészségén", hogy megkerülve közvetlen főnöküket egyenesen nála voltak bátrak követelőzni. Elnöksége ideje alatt ugyanis nem ez volt a gyakorlat. Állítólag még a közvetlen beosztottjaival tárgyalva is ügyelt: meg ne feledkezzenek róla, hogy ő mindanynyiuk felett áll. Az, hogy négyszemközt vagy a munkatársak előtt bármikor megszégyenítette akármelyiküket, vulgárisan beszélt velük, még csak hagyján; de ezt, hogy egy-egy általa félrevezetett úgyfél előtt tisztára mossa magát, megtette nyilvánosan is - mutattak rá többen. Szóval miután a karbantartók követelésekkel mertek előállni, 1989. december 22-én hármukat magához hivatta az elnöknő. Csodálkozásukra azonban nemcsak vele, hanem közel 20 emberrel, a szövetkezet egész vezetőségével, találták magukat szemben. A vezetőség tagjai a viselkedésük és munkájuk ellen felhozható jogos és jogtalan panaszok, kifogások kereszttüzébe állította őket. Hármuk közül kettő nem is bírta elviselni a megaláztatást, kivonult a teremből. Nem pusztán szolidaritás Az elnöknő által hirtelen összehívott rendkívüli vezetőségi ülés és az ott történtek nagy felháborodást váltottak ki a szövetkezet dolgozói körében. Aláírásgyűjtés indult, hogy kifejezésre juttassák, nem értenek egyet a vezetőséggel s a tagjait nagyban befolyásoló elnöknővel, aki a szövetkezet dolgozói szerint mindig is olyan vezetőket szeretett maga körül tudni, akik nem mertek vagy nem tudtak beleszólni a szövetkezet dolgába. Dr. Vágaiová az aláírás-akcióra úgy reagált - bizonyította mindenki -, hogy magához rendelt hét-nyolc embert, és arról faggatta őket, ki .kezdeményezte a tiltakozásnak ezt a formáját. Azután az ellenőrző bizottság egyik tagját a műszaki osztályra küldte, hogy ellenőrizze, feladatkörének megfelelő munkát végez-e ott mindenki. Csakhogy az illető egyszersmind lakóbizottsági elnök is és ez ellentmond a szövetkezet alapszabályzata 55. cikkelyének. Mindez érvényes az ellenőrző bizottság tagjainak túlnyomó többségére. Ezek után a szövetkezet dolgozói január nyolcadikán megalapították a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári mozgalom helyi csoportját, amely megvonta a bizalmat a szövetkezet elnöknőjétől, vezetőségétől és ellenőrző bizottságától, és követelte, hogy egy rendkívüli küldöttgyűlésen mondjanak le valamennyien, ellenkező esetben az alkalmazottak január 15-én egynapos figyelmeztető sztrájkba lépnek. A dolgozók követeléseiket január 9-én adták át az elnöknőnek, aki újabb rendkívüli ülésre hívta össze a szövetkezet vezetőségét és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen egy csoportját, amely a jegyzőkönyv szerint a szövetkezet tagságát képviselte. A bökkenő csupán az, hogy ezt aligha a 9000 szövetkezeti tag választotta. Talán éppen ezért vetette el a dolgozók követelését, sőt további munkaerő-csökkentést követelt. A vázolt, egyre bonyolultabbá váló helyzetben került tehát sor a sztrájkra, amelybe a szövetkezet csaknem valamennyi dolgozója, bekapcsolódott. Az elnöknő nem érti, miért fordultak ellene S hogy miként viselte el mindezt dr. Vágaiová? - Csak sztrájkoljanak - legyintett nyugalmat színlelve. - Hiszen „sztrájkoltak" ők évközben is eleget! Tudja, a szövetkezet tagsága, amely eltartja ezt az egész apparátust, nem szociális intézmény. A múlt év végén azért határozott úgy a vezetőség, hogy megszünteti a hagyományos értelemben vett eddigi karbantartó részleget, mert - mint mindenki tudja - a jövőben szigorúbb gazdasági feltételek között kell gazdálkodniuk a lakásépítő szövetkezeteknek is. Tán a lakbéreket növeljük tovább? Csak azért, hogy megmaradjon a munkaviszonya néhány karbantartónak, akinek a munkáját - tisztelet a kivételnek - szinte állandóan bírálat éri? Amikor megkérdeztem, tudja-e számításokkal bizonyítani, hogy ha elképzelése szerint végzik majd a lakások karbantartását, az elnöknő szemrehányóan visszakérdezett, miért akadékoskodom én is. -A javításokra szánt pénz évről évre kevésnfek bizonyul. Valamit tenni kell... értse meg már végre maga is! Nos, ez utóbbi állításával valóban nem lehet egyet nem érteni. Csakhogy a gazdasági megszorítások ellensúlyozására nem az elbocsátás az egyedüli mód. Továbbá az sem egészen világos, hogy miközben még érvényben van az SZSZK kormányának 1986 novemberében hozott 269-es számú határozata amely szerint többek között a lakásépítő szövetkezeteknek tovább kell bővíteniük a lakásalap karbantartására és a nagyjavításokra szolgáló kapacitásaikat -, miként határozhat önkényesen egy szövetkezet vezetősége épp ellenkezően. Rejtély az is, hogy egy lakásépítő szövetkezeti elnökként tevékenykedő jogász hogyan követhet el olyan alapvető hibát, hogy a rendkívüli küldöttgyűlést egyedül hívja össze (a meghívókat csak ő írta alá), pedig ezt az általa is jóváhagyott alapszabályzat nem teszi lehetővé. További kérdéseket majd remélhetőleg módjukban áll feltenni a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári mozgalom a szövetkezeti dolgozókból álló csoportjának, s az lenne a jó, ha igaz választ is kapnának rá mind ők, mind a küldöttek, hogy ez utóbbiak a valós helyzetnek megfelelően döntsék el, ki iránt lésznek és ki iránt nem bizalommal az elkövetkező időszakban. BARANYAI LAJOS Václav Havel Miloš Formánnál Prágában