Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 2. szám, szerda

A SZOVJETUNIÓ KÖRNYEZETVÉDELMI PROBLÉMÁI Mindent meg kell tenni a Volga megmentéséért A zaj áldozatai és okozói CSENDVÉDELEM A Volga mentén több vidéken növelni szeretnék az öntözéses agrokultúrák kiterjedését, de Európának ez a bő vizű folyama sem képes minden igényt kielégíteni, sőt jelenleg már vízadó képességének határán van. A Volgát nem csak az ipari üzemek veszélyeztetik. Legnagyobb fenyegetést az extenzív mezőgazdasági termelés jelenti, amely nagy mennyiségű vizet von el. Ennek ellenére a Szovjetunió meliorációs és vízgazdálkodási minisztériuma (Minvodchoz) a jövőben a jelenlegi vízszükséglet kétszeresét szeretné a Volgából fedezni. A tervek szerint 2000-ben az ipari üzemek évi vízszükséglete 12,6, a mezőgazdasági üzemeké pedig 17,2 köbkilométer lesz! Természetesen nemcsak a vízelvonás okoz gondokat, hanem a folyamba ömlő szennyvizek is. Az asztraháni területről eddig mintegy 1136 millió köbméter szennyvíz került a Volgába. Ennek 86 százaléka a mezőgazdaságból, 9 százaléka az iparból származott, 5 százaléka pedig kommunális szennyvíz volt. A terület rizsföldjein évente 600 tonna peszticidet szórnak ki. Az ültetvények vízellátó rendszerének tisztító állomásai, vízvédelmi berendezései azonban egyáltalán nincsenek. A Kaspi-tenger északi részében az iparból származó toxikus anyagok, például a réz koncentrációja, minimum kétszerese, de helyenként hússzorosa is az élettani szempontból megengedhető mennyiségnek. A Volgában szinte valamennyi fém vegyülete megtalálható. Az ipar ugyan könnyebben ellenőrizhető, mint a mezőgazdaság - az utóbbi mintha minden ökológiai ellenőrzésen, sőt a törvényen is felül állna -, de még így is számos problémát okoz. Az ipari körzetek lakossága szombatról vasárnapra virradóan gondosan zárja a lakások ablakait. Az üzemek ugyanis, mivel ilyenkor fenyeget legkevésbé az ellenőrzés veszélye, a lehető legegyszerűbb módon szabadulnak meg a káros melléktermékektől, a vízbe engedik azokat. A kockázat nem nagy, hiszen tettenérés esetén az igazgató mindössze 100 rubeles bírságot fizet. Hogy valakit érdemileg büntetni lehessen, ahhoz be kell bizonyítani, valóban az üzem által kibocsátott toxikus anyag okozta-e egyes konkrét személyek megbetegedését. A mezőgazdászok, hogy az öntözócsatornák vizét visszatartsák, előszeretettel zárják le azokat, s így a víz nagy része elszivárog a talajba. -A Volga vízhozama tehát egyre csökken, nem beszélve arról, hogy a gátépítéshez szükséges pénzt gyakran a természetvédelmi célokra fenntartott összegekből fedezik, ami teljes egészében törvénytelen. Hasonló volt a gyakorlat az Aral-tó vidékén is. A Szovjetunió északi részében megvalósított csatornaépítésért sem érzett senki felelősséget. Nem csoda tehát, ha ez a természetre nézve negatív hatásokkal járt. Az építés indokolatlanul nagy méreteket öltött, s a csatornák medre általában sós talajvízzel telt meg. Annak ellenére, hogy az északi folyók visszafordításának tervét elvetették, az illetékes intézőbizottság pénzügyi alapja megtöbbszöröződött. Hasonló a helyzet a Volga-Csorgaj csatorna építésénél is: a tervet nem hagyták jóvá, de 50 millió rubelt ez a törvénytelen építkezés mégis felemésztett. A problémák általában a tervek elavultságában, a hanyag megvalósításban keresendők. A csatornákból a víz fele elszivárog, így a Volgából a szükséges mennyiségnek minimum a kétszeresét vezetik el. Ráadásul „útközben" a víz ásványisótartalma növekszik, s ennek mérséklése további összegeket emészt fel. A melioráció itt a világszerte elterjedt takarékos módszerekkel ellentétben ma is elavult, vizet pazarló módon történik. A meliorációs és vízgazdálkodási ügyeket intéző miSzilveszterkor ismét hallhattuk a petárdák és különböző házilag barkácsolt robbanószerek durrogását az egész országban. Ez beleillik ugyan a szilveszteri hangulatba, de sajnos az év búcsúztatásának ilyen formája sokak számára tragédiával végződik. Felvételünk a kassai kórház baleseti sebészeti osztályán készült a Rastislav utcában: dr. Milan Jurík, dr. Károlyi János és Lenka Urbanová egy 22 éves fiatalember kezéből próbálja menteni, ami még menthető. A jobb kéz azonban, amelyen a robbanás után csak két ujj maradt épen, a két és fél órás operáció után nem lehet már a régi. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) nisztérium sem a talajjavításban, se a vízgazdálkodásban nem érdekelt. Világviszonylatban ma már az elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt tudják, hogy egy-egy folyóból mennyi víz vezethető el anélkül, hogy az annak egészséges vízháztartását veszélyeztetné. Ez a menynyiség a vízhozamok maximum 1/25-e lehet. Ha ettől nagyobb hányadot vezetünk el, akkor a folyó öntisztulási képességét már komolyan veszélyeztetjük. A közelmúltban a Volga teljes hosszában több helyen megvizsgálták a víz minőségét. Valamennyi mintában a megengedettnél sokkal több toxikus anyagot találtak. Nagyon magas volt a peszticidek és különféle származékaik, az eddig még nem ellenőrzött, nagyon veszélyes dioxinok koncentrációja. A káros anyagok koncentrációja évről évre növekszik. Ehhez hozzájárul az is, hogy a folyam vizének nem 1/25-ét, hanem 1/6-át vezetik el. A hivatalos adatok szerint a Minvodchoz 2000-ben a folyam vizének negyedét, száraz nyarakon pedig egyharmadát szándékozik felhasználni. Ilyen arányú megterhelést a Volga már nem képes elviselni, a folyam, s benne minden élet elpusztul. Milyen intézkedésekre lenne szükség a Volga megmentése érdekében? Erre a kérdésre Sz. Konovalov a Volga Menti ökológiai Intézet igazgatója felelt. A víz elvezetésének szigorú korlátozása mellett a rizstermelés beszüntetésére, s a peszticidek alkalmazásának betiltására lenne szükség. Az egyes részintézkedések azonban nem vezetnek megoldáshoz. A katasztrofális helyzet lényege abban rejlik, hogy a folyamért senki sem felelős. Eddig ugyanis még nem döbbentek rá arra, hogy minden folyam egy egységes ökológiai rendszer! Ezért elsősorban arra lenne szükség, hogy kidolgozzák a Volga vízgyűjtő területének egységes gazdasági fejlesztési tervét, s ennek alapján alakítsák ki az egyes vidékek, városok, ágazatok tervfeladatait. A terveknek mindenekelőtt azt a tényt kellene figyelembe venniük, hogy az egyes körzetek, ágazatok nem egymástól független, önálló egységek, hanem egy oszthatatlan rendszer részei, melynek egységesen kell működnie, tekintettel éltetőjére a Volgára. Remélhető tehát, hogy a jövőben a Szovjetunióban is rátérnek arra az egész világon elterjedt gyakorlatra, mely a talaj, a víz, a levegő szenynyezését szigorúan bünteti. Igen, de hogyan tovább? A büntetéseket a helyi szovjeteknek kellene majd behajtaniuk. Ez számunkra teljesen új feladatot jelentene, mellyel kapcsolatban semmiféle tapasztalattal nem rendelkeznek. Hogy a problémákat megoldják, ahhoz fejleszteni kell a tudományt, a kutatásokat, a kísérletezést. A Togliattiban működő Volga Menti ökológiai Intézet laboratóriumaiban már kidolgozták a víz fémsóktól való megtisztításának zárt rendszerben történő módszereit, a szerves hulladékok feldolgozásának elvét. A hasonló, új műszaki eljárásokon alapuló víztisztítási módszerekre történő átállás nélkül a természet védelme nem valósítható meg. A Volga mentén, a Kaspi-tenger környékén ugyan van néhány tudományos intézet, de kapacitásuk a problémák megoldására nem elegendő, így továbbiak felállítására lesz szükség. A Volga mente ezt mindenképpen megérdemli, hiszen az ország ipari és mezőgazdasági termelésének 20 százalékát adja, s tízmillióknak jelent életteret. (č.-pr) Védendő környezetünk fogalmába leginkább csak a levegőt, a vizet és a termőtalajt soroljuk be, holott a környezetvédelem feladatai közé tartozik a lakó- és munkakörnyezetről való gondoskodás, a hulladékok elszállítása és feldolgozása, a műemlékek védelme is, s különösen alábecsült szerepe van a zajok és rezgések elleni védelemnek, pedig ezek nagyon alattomos és veszélyes ellenségei az emberi egészségnek a mai iparosított világban. Fokozatosan, észrevétlenül károsítják az emberi szervezetet; fáradtságérzetet és álmatlanságot okoznak, idegességet, neurózist, sót agresszivitást idéznek elő. A huzamosabb időn át intenzívebb zajnak vagy rezgésnek kitett ember végtagjaiban szúkülnek az erek, vérében növekszik a kartikoszteroidok szintje stb. Azokban a lakóházakban, ahol a zaj szintje 80 decibel közül mozog, tíz év után gyorsan növekszik azoknak a lakóknak száma, akik idegrendszeri zavarokban, emésztőrendszeri betegségekben szenvednek. A szakértők 40 (éjszaka 30) decibel értéknél vonták meg a zajszintnek azt a határát, amely az egészség károsodása nélkül viselhető el. Az összehasonlítás kedvéért megemlíthetünk egyes tipikus zajforrásokat: a levelek suttogása 10, a nyugodt emberi beszélgetés 50, az ének és a kiabálás 60-80, a porszívó 70, a személygépkocsi 85, a légkalapács 130, a sugárhajtású repülőgép 140 decibel. Mint már említettem, a zajjal és a rezgésekkel járó lappangó veszélyeket viszonylag lebecsüljük. Ez a megállapítás azonban nem vonatkozik teljes mértékben jogalkotásunkra. Számos más országot megelőzve alkottunk jogszabályt a csend védelmére, amely bár nem egészen tökéletes és nem eléggé radikális, de mégis megteremti az előfeltételeket ahhoz, hogy a lakosság kevésbé zajos környezetben éljen. Az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának 1977-ben kiadott csendvédelmi rendelete arra kötelezi az összes vállalatot, szövetkezetet és más szervezeteket, hogy a saját működési területükön, illetve hatáskörükön belül megtegyék a szükséges intézkedéseket a lakosság egészséges életkörülményeinek javítása érdekében, s felelősséget viseljenek intézkedéseik teljesítéséért. Jogszabály állapítja meg azt a kötelességet is, hogy a lakóházak úgy épüljenek, hogy védve legyenek a zajjal, rezgésekkel és más káros hatásokkal szemben. Jogi kötelesség az is, hogy a gépeket, közlekedési eszközöket és más berendezéseket a legújabb tudományos-műszaki ismeretekkel és az egészségvédelmi normákkal összhangban tervezzék és gyártsák az illetékes szervezetek. Jogszabály kötelezi a zajforrásnak tekinthető termékeket gyártó, előállító szervezeteket és személyeket arra, hogy mérjék termékeik zajszintjét, összehasonlítsák ezt a külföldi termékekkel, s termékeiket megítélés végett benyújtsák az állami minőségellenőrző szerveknek. Ugyanakkor felkérhetik a köztársaság legfőbb közegészségügyi ellenőrét, hogy kötelező érvényű szakvéleményt adjon a termelésbe újonnan bevezetett termékek maximálisan megengedhető zajszintjéről. A gépkocsik üzemelésének feltételeiről rendelkező jogszabály a személygépkocsik maximálisan megengedett zajszintjét 81 decibelben állapítja meg, s egyben arra kötelezi a gyártót, hogy évente legalább egyszer tegye lehetővé az illetékes szervezetnek, hogy véletlenszerűen kiválasztott termékeken végezzen ellenőrző méréseket (hasonló kötelesség terheli a személygépkocsikat importáló külkereskedelmi vállalatot is). Az eddig említett rendelkezések lényegében megelőző jellegűek voltak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy jogi szempontból védtelenek, „fegyvertelenek" lennénk a már létező zajforrásokkal, illetve üzemeltetőikkel szemben. Minden ilyen üzemeltető köteles betartani a kezelési utasítást és rendesen karban tartani a zajt okozó berendezéseket (ezzel is megakadályozható a zajszint növekedése), s főként műszaki és más intézkedéseket tenni a zaj terjedésének megakadályozására, illetve a zajszint csökkentésére. Az állampolgárok ezen felül este 22 órától reggel 6-ig kötelesek a helyi körülményekhez mérten elfogadható szintre mérsékelni a tevékenységükkel keltett zajt. A zaj és a rezgések elleni védelemről szóló jogszabályokat minden szerv és szervezet köteles megtartani, miközben ellenőrzheti és szankcionálhatja őket a fölérendelt szerv. Minden központi szervnek kötelessége (ideértve a szövetkezeti és a társadalmi központi szerveket is), hogy az alárendelt szervezeteikkel együttműködve harmonogramot dolgozzanak ki a zajszint tervszerű csökkentésére, s hogy ellenőrizzék is ennek teljesítését. Az említett jogszabályok megszegését a szakfelügyeleti, illetve az államigazgatási szervek bírságokkal büntethetik, esetleg másként szankcionálhatják (pl. leállíthatják a túlságosan zajos üzem működését). Az állampolgár, illetve a szervezet dolgozója egyebek'közt szabálysértési büntetéssel sújtható. A zaj elleni védelmet nálunk az egészségügyi, a közegészségügyi, a közbiztonsági szervek, és a nemzeti bizottságok látják el. Egyes különleges védelemre szoruló létesítmények (fürdők, kórházak, iskolák stb.) csendjének védelme érdekében a nemzeti bizottságok különleges intézkedéseket fogadhatnak el (nálunk egyelőre még csak az ún. sétálóutcák váltak ismertté ilyen szempontból). Persze, először is valamennyiünknek tudatosítanunk kellene, hogy nem csupán áldozatai lehetünk a zajnak, hanem okozói is, s ebből kiindulva ki-ki a saját szakterületén és közvetlen környezetében tehetne többet a saját és embertársai egészsége és nyugalma érdekében. Dr. JOZEF KRÁLIK, kandidátus Hozzá már nem jön el Godot Samuel Beckett halálára Híres drámájának - Godot-ra várva" - szelíden okos Vladimírja mondja: „Ebben a mérhetetlen zűrzavarban egyetlen dolog világos: várjuk Godot-t." Valahogyan így voltunk és így vagyunk mi ezzel a világgal. Olyan abszurdot írt Samuel Beckett, amely valójában eltörpül a mindennapok és a történelem abszurditása mellett. Miközben Vladimir társa, Estragon azt javasolja, akasszák fel magukat, Vladimírnak egyetlen ellenérve van: ez technikailag kivihetetlen. íme, Beckett végtelen optimizmusa, hiszen nem érdemes meghalni, csak várni, várni. Godotra? De ki az a Godot? Egyáltalán létezik? S ha ő is valahol egy másik Godot-ra vár? Számomra nincs Samuel Beckett-nél optimistább író. Optimizmusa maga az abszurd, hiszen említett drámájának első mondatában is azt mondatja ki hőseivel, hogy „Itt nincs mit tenni." Közben minduntalan várakoztatja őket, mert várni muszáj, mert a várakozás a hit. Hit? Miben? A semmiben? S ha egyszer eljő? Kicsoda? Godot? Az Isten? Vagy a Semmi? A lényegen mit sem változtat: várni kell. Akkor is cselekvés ez, ha nem lehet cselekedni. Ez a végzetes optimizmus, ez az egyetlen tézis, amit Joyce, Proust, Kafka, lonescu, Camus és Beckett emelt az örök erkölcsi értékek közé. Remény a reménytelenségben. Amikor már minden elveszett, kiégtek a szavak, értelmezhetetlenek lettek a cselekvések, Beckett akkor is beszélteti hőseit. A beszéd szavai értelmetlenségükben is szavak, s a cselekvés tagadása maga is cselekvés. xxx Samuel Beckett úgy távozott, hogy már nem is a halálhírét, hanem eltemettetésének hírét kaptuk meg. A század nagy írjeinek - Joyce, O'Casey, Beckett - egyike december 22-én hunyt el, és december 26-án temették Párizsban. 1969-ben kapott Nobel-díjat. Ugyanolyan kiváló színpadi újító volt, mint regényíró. Drámái közül a Godot-ra várva, A játszma vége, Ó, azok a szép napok, Az utolsó tekercs ismertek tájainkon, ahol az utóbbi húsz évben elsősorban amatőrök kockáztatták meg bemutatásukat, dacolva a hatalmi tiltással. Regényei közül a Murphy1, a Molloy, a Malone meghal és A megnevezhetetlen címűeket ismerheti a magyar olvasó. Ez utóbbi befejező oldalairól idézem: ,,(...) én leszek a hely, a csend, a vég, a kezdet, az újrakezdés, hogy mondjam, szavak, semmi más sincs, csak a szavak, nem sok, fogynak, gyengül a hang, nagyon helyes, ezt ismerem, biztos ismerem, csend lesz, szavak nélkül, mormolással tele, távoli kiáltásokkal, beáll a meghitt csend, a fülelés, a várakozás csendje, várom a hangot, halkulnak a kiáltások, mint minden kiáltás, vagyis elnémulnak, megszűnik a mormolás, abbahagyják, a hang újrakezdi, újra próbálkozik, nem szabad megvárni, míg elhallgat, míg nem lesz hang, míg csupán a mormolás, a távoli kiáltások visszhangja marad, gyorsan meg kell próbálni a maradék szavakkal, mit, már nem tudom, mindegy, nem is tudtam soha, a maradék szavak útján eljutni a történetemhez, a régi történetemhez, melyet elfelejtettem íme, hát Samuel Beckett a hely, a csend, a vég, a kezdet, az újrakezdés, író volt. Huszadik századi. Igaz. Ember. D. I. ÚJ szú 6 1990. I. 3.