Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 16. szám, péntek

y Vihart vagy szélcsendet hoz-e a holnap? Más szelek fújnak a Dunai Flottában - Ilyen még nem volt. Taggyűlésre ennyien egyetlenegyszer sem jöttek el. Még a zárszámadó közgyűlésekre se, pedig azokon a nyugdíjas tagok is részt vettek, és ebédet is osztottunk - szabadkoztak a dunamocsi Dunai Flotta Efsz rendkívüli taggyűlésének szervezői, amikor már jóval a kezdés előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a terem kicsinek bizonyul. - Ma demokratikus szavazással nagyon fontos kérdésekben kell döntenünk, és ennek mindenki részese akar lenni - mondta Kiss Sándor alelnök közvetlenül a tanácskozás megnyitása előtti percekben. A hangja elárulta, ő is érzi, milyen rendkívüli eseményeknek néznek elébe. A TÖBBSÉG AZ ELNÖK ELLEN SZAVAZOTT Az előzményekről annyit, hogy hetekkel ezelőtt a Nyilvánosság az Erőszak Ellen dunamocsi koordinációs bizottságának kezdeményezésére a szövetkezetben tizenhat fizikai dolgozó megalakította a Gazdasági Fórumot. A fórum felkérte a szövetkezet vezetőit, hogy a többi dolgozóval közösen készítsenek elemzést a gazdálkodásról, mérjék fel az irányító-szervező munka hatékonyságát, s értékeljék az elöljáróság tagjainak tevékenységét. Az ötszáz aktív tagnak közel a fele élt a véleménynyilvánítási lehetőséggel. Közös tanácskozásukon rámutattak több konkrét hiányosságra. A nézetek összességét a rendkívüli taggyűlésen Vörös Benő, a fórum képviselője ismertette. Kiemelte, az elnök elszakadt a dolgozóktól, a munkahelyeken alig fordult meg. Nem sikerült jövedelmező vállalkozásba kezdeniük, nincs megoldva a nők téli foglalkoztatottsága, és (részben a felsőbb szervek teljesítetlen ígérete miatt) balul ütött ki a borüzemi beruházás. A rugalmatlanul szervezett szüret miatt kárba veszett a gazdag baracktermés nagy része, s túlméretezett az adminisztráció, nyugdíjasok és kiváltságosak számára „kigondolt" munkakörrel. A hiánycikkek beszerzését könnyítő borkészletből állítólag vendéglátásokra is jócskán fogyott. Summa summárum, az elnöktől és az elöljáróságtól megvonták a bizalmat. FELESLEGESEN BORZOLÓDTAK AZ IDEGEK Javaslataikat, a tizennégy pontot, Chovan József, a Gazdasági Fórum szóvivője ismertette. Ezeket az aktív tagok jelenlévő négyötöde egyhangúlag elfogadta. Végighallgatva a kéréseket és javaslatokat, akaratlanul is arra gondolt az ember, hogy a Dunai Flotta tagjainak idegeit feleslegesen tették próbára. Olyan javaslatokat és „újításokat" fogadtak el, melyeket akár a szövetkezet lemondott elnöke és a volt elöljáróság is előterjeszthetett volna. Ha idejében határozott lépésekre szánják el magukat, akkor a tagság bizalma a hiányosságok ellenére sem süllyedt volna mélypontra. Mert mit tartalmazott a tizennégy pont? Egyértelműen kimondhatjuk, csakis olyan dolgokat, amelyek a jobb tájékozottságot, a termelési eredmények javítását és a jogtalan előnyöket élvezők körének megszüntetését célozzák. Kérik például, hogy a jövőben a tagságot rendszeresen és írásban tájékoztassák a gazdasági eredményekről és a szociális alap felhasználásáról. A vezető tisztségeket csakis szakképzett egyének töltsék be, és az új vezető dolgozókat csak egyéves próbaidő után vegyék fel tagnak. Tegyék gyakorlattá a demokratikus választásokat, és a jövőben a gazdasági értekezleteket (a napi munkaelosztást) kivéve, munkaidőben semmiféle tanácskozást ne tartsanak. Csökkentsék az adminisztrációt, a nyugdíjjogosultak csak a termelésben dolgozhassanak tovább. Az ellenőrző bizottság elnökének, valamint a polgári védelem és a munkabiztonsági előadó munkakörét vonják össze, illetve ezek ne legyenek függetlenített tisztségek. Elismerés illeti a Dunai Flotta tagságát, hogy ilyen arányú ellenszavazat után is emberhez méltóan viselkedett, és meghallgatta Takács Andrást, a lemondott elnököt. A megértés hasznára vált a tagságnak, hiszen az elnök olyasmiről is szólt, amit nem szabadna elfelejteni, önkritikusan vállalta a saját felelősségét, de ugyanakkor figyelmeztetett, nemcsak az elnök irányította a szövetkezetet. A jövőben a felelőtlen, az elnök utasításai mögé bújó ágazatés részlegvezetőkre is oda kell figyelni. TERHESSÉ VÁLT EGYÜTTLÉT? A hosszúra nyúlt titkos szavazás miatt maratonivá vált, hétórás tanácskozás utolsó órájában került napirendre a legproblematikusabb kérdés. - A tagok többségének kérésére mai gyűlésünkön az egyesült szövetkezet szétválását is napirendre tűztük. Lássunk tisztán, kezdjük a szavazással. Aki azt akarja, hogy váljunk, emelje fel a kezét - mondta a bizalmat kapott Kiss Sándor. Megszámlálhatatlanul sok kéz emelkedett a magasba, így fordítva kezdték és kiderült, hogy előbb tizenkét ellenszavazó és hét tartózkodó kivételével mindenki felemelte a kezét. Automatikusan adódott a következő kérdés, kik kiktől akarnak különválni, esetleg kik kikkel szeretnének a jövőben együtt gazdálkodni? Kezdetben ez a szavazás is simán indult. Kiderült, a karvaiak egyértelműen külön, a virtiek az ugyancsak elkülönülni akaró dunaradványiakkal közösen szeretnének gazdálkodni. Az árván maradást a dunamocsiak tudomásul vették, de a virtiek egy csoportjának elhatározása, hogy ők a dunamocsiakkal szeretnének maradni, és néhány egyéni ellenvetés bonyolulttá tette a helyzetet. Az alelnök szavai döbbentették rá a szavazókat, hogy korábban tulajdonképpen mire is mondtak igent. - A közakaratot hivatalból visszautasítani nem lehet, ezért bizottságot alakítunk, amely a különválással járó teendőkről és problémákról, valamint azok megoldásának lehetőségeiről rendszeresen tájékoztatni fogja a tagságot, hogy mindenki részleteiben felmérhesse, mit jelent a különválás. Tizenhárom év közös és oszthatatlan beruházásai, az egyik helyen régebben, a másikon későbben telepített, tehát többet érő szőlő, különböző teljesítményű új és régebbi traktorok, gépek, az egy szövetkezetnek sok, a másiknak majd hiányzó takarmányszárító, az örökölt kukoricaterület, ahol a vegyszer miatt még éveken keresztül más növényt nem lehet termeszteni, ezt mind-mind figyelembe kell venni. Ha válunk, úgy kell megosztanunk a javakat, hogy a folytatás feltételei mindenki számára egyformán adottak legyenek. Csak ennyit mondott az alelnök, töredékét a szétválással járó problémáknak, ám a többórás eszmecserében megfáradt tagság számára ennyi is sok volt. Ellenvetés nélkül mindenki egyetértett a javaslattal, hogy egy hónapig, az első konkrét tájékoztatásig „félreteszik" a témát. A lépés gondos és felelősségteljes megfontolást igényel. Nem került ugyan szóba, de elképzelhető, hogy a jgnuár 5-i rendkívüli taggyűlésen megalapozott nyílt munkatársi viszonyok, s négy falut arányosan képviselő és demokratikus szellemben irányító vezetőség megválasztása, csakis a konkrét eredmények alapján megszerezhető érdemek, valamint az új gazdálkodási alapelvek adta lehetőségek megszüntetik azokat a viszszásságokat, amelyek miatt az együttlét annyi év után terhessé vált. EGRI FERENC ORVOSI TANÁCSADÓ Ä féregnyúlvány-gyulladás ÚJ szú 1990. I. 19. A féregnyúlvány-gyulladás, köznapi néven vakbélgyulladás, nagyon gyakori betegség. A közhasználatban lévő vakbélgyulladás megnevezés azért helytelen, mivel anatómiai szempontból nenr a vakbél - amely a vastag- és vékonybél határán helyezkedik el - gyulladásáról, hanem a vakbélből nyíló - szintén zsákutcában végződő - féregnyúlvány lobos elváltozásáról van szó. A féregnyúlvány kb. mutatóujj nagyságú alakzat, amely azonban egyenként különbözhet nemcsak nagyságát, hanem elhelyezkedését illetően is. A féregnyúlvány gyulladásának pontos okát egyelőre nem ismerjük. Általánosságban feltételezhető, hogy a kiváltó okok között közrejátszik a vakbél mozgásának lelassulása pl. idegen testek (csont) vagy élősködők, nyálkahártyaduzzadás, hegek okozta szűkületek következtében. A béltartalom mozgásának lelassulása a baktériumok elszaporodásával jár, melyek kiválthatják a féregnyúlvány gyulladását. Egyes szakemberek megfigyelték, hogy bizonyos esetekben féregnyúlvány-gyulladás (latin nevén appendicitis) angína, influenza leküzdése után is kialakul. Az appendicitis mindkét nemnél előfordulhat, gyakrabban a férfiaknál, elsősorban 10 és 30 éves kor között. Más korcsoportokban előfordulása ritkább. Lényeges tudatosítani, hogy ez az általában gyorsan lefolyó betegség életveszélyes lehet, amennyiben a beteget nem szállítjuk gyorsan kórházba. Az időben felismert appendicitis nemcsak a beteg életének megmentését, hanem a nem kívánatos komplikációk megelőzését is jelenti. Nézzük meg ezért a következőkben, hogy melyek azok a jellemző tünetek, melyek felléptekor féregnyúlványgyulladásra kell gondolni. Az appendicitis hirtelen váratlanul kezdődik. Eleinte a vezető tünetek közül a hányinger a legjellemzőbb, amely hányással folytatódik. A bélműködés bénulása a béltartalom és a szelek leállását okozza. A fájdalom, ami kezdetben a gyomor vagy köldök tájékán érződik, fokozatosan a féregnyúlvány helyére húzódik át. A legtöbb embernél a féregnyúlvány az alhas jobb felében helyezkedik el, gyulladáskor tapintásra, nyomásra fájdalmas. A gyulladásos folyamat általában a testhőmérséklet emelkedését is kiváltja, amely azonban legtöbbször nem lépi túl a 38 Celsius fokot. Az orvosi kivizsgálás folyamán ellenőrizni kell a végbél hőmérsékletét is, mivel az alhasban előforduló gyulladásokkor a végbélben mért hőmérséklet kb. 1 fokkal túllépi a hónaljban mérhető testhőmérsékletet. A szapora pulzusszám az előző tünetek mellett az appendicitis diagnózisát erősíti meg. Szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra a fontos tényre, hogy az ilyen betegeknek a laikus elsősegélynyújtás keretében tilos mindennemű gyógyszer adása. A fájdalomcsillapító tabletták ugyanis elnyomhatják a betegség tipikus tüneteit, ami megnehezíti az orvos kivizsgálását, vagy akár ahhoz is vezethet, hogy az appendicitis felismeretlenül marad. Amennyiben felmerül bennünk a féregnyúlvány-gyulladás bármilyen gyanúja, haladéktalanul gondoskodjunk a beteg sebészeti kivizsgálásáról. Az előzőleg leírt betegséglefolyás nem minden esetben érvényes. így pl. a féregnyúlvány-gyulladás az idősebb embereknél sokszor csupán minimális tünetek mellett zajlik és a pontos diagnózis felállítása olykor a szaksmberek számára sem egyszerű. A terhes nőknél a megnagyobbodott méh következtében a féreg nyúlvány helyzete változik, s ezért gyulladása olykor az epe vagy más szervek megbetegedését utánozhatja. Kivételes fejlődési rendellenesség következtében a féregnyúlvány az alhas bal felén'is elhelyezkedhet. Végezetül néhány szó az appendicitis gyógyításáról. Manapság a sebészeti vagy a konzervatív gyógymódot alkalmazzák. Műtéti úton általában a 48 óránál rövidebb ideje tartó esetek oldhatók meg sikeresen. A betegség ilyen állapotában ugyanis a féregnyúlvány még legtöbbször biztonságosan eltávolítható, ami azért fontos, hogy a szervezetet megszabadítsuk a gyulladásos góctól, másodsorban pedig, hogy megelőzzük a féregnyúlvány kilyukadását és a következményként fellépő életveszélyes hashártyagyulladást. A konzervatív gyógyítás lényege a diéta, az alhas jegelése és esetenként az antibiotikumos kezelés. A féregnyúlvány-gyulladás gyógyítása részletesen kidolgozott és a gyakorlatban bevált módszerekkel történik, melyeknek helyességét a betegség nagyon alacsony halálozási száma is bizonyítja. Dr. JÁN VASIĽ Átírjuk életrajzunkat Csöndes meghökkenéssel hallgatom újabban mások élettörténetét, olvasom önvallomásaikat. Olykor már az az érzésem, hogy november 17-e után nemcsak egy új korszakot kezdtünk írni, hanem új életrajzokat is. •Az új életrajzok központi témája immár nem az 1968-ban tanúsított magatartás, hanem az, hogyan, milyen benyomások hatására eszméltek, nyílt ki a szemük, jöttek rá, s főként mikor (de - egyelőre kizárólag 1970 után, esetleg november 17-ét követően). Egyszerűen nem jutok szóhoz. No, nem mintha nem engednének szóhoz jutni. Ma ,mindenki forradalmi demokrata lett, a szólás- és sajtószabadságot elismeri már az is, aki alig egy héttel 17-e után még a fasizmus restaurációjának veszélyét látta benne. Nem jutok szóhoz, mert én eddig úgy láttam, s hittem is, hogy társadalmunk - marxista szóhasználattal élve - két nagy antagonisztikus csoportra oszlik. Azokra, akik a napi politikai helyzetet kiaknázva maximális politikai (s főként egyéb) előnyökhöz igyekszenek jutni, s azokra, akik a napi politikai helyzeteket becs- és nyereségvágy nélkül csak túl akarják élni, megőrizve hétköznapi tisztességüket. Én az utóbbiak közül választottam ki példaképeimet. Ilyen volt az egyik idősebb iskolatársam, aki pionírvezetőként (vagyis szinte már a hivatalos hatalom képviselőjeként) mondhatta el véleményét a ,,baráti tankok" által nyújtott segítségről, a környezet- és városvédelemről... Valójában nem maradt meg csak a „beszédnél". Mindmáig jól emlékszem arra, hogy amikor egy ,,ellenálló" eljött közénk, hogy élményeiről meséljen, s inkább a magyar nemzetiség államellenes, felforgató tevékenységét tartotta szükségesnek ostorozni előttünk, pionírvezetőnk a történelmi sületlenségek hallatán felállt és szó nélkül kiment. A példaképem, illetve nyilván a példaképünk volt, mert követtük. A példaképem volt, mert össze tudta egyeztetni elképzeléseit, vágyait az ún. létező szocializmus adta lehetőségekkel. Később, az iskolából kikerülve számtalan hozzá (legalább némileg) hasonlító emberrel találkoztam. Számtalan ember találta meg magának azt a kis fórumot, ahol őszintén elmondhatta véleményét, s az egyszerű véleménynél is élesebb fegyverként, politikai vicceit (vajon hány ügyésznek biztosította lelki békéjét a legfőbb ügyész azon véleménye, hogy a politikai viccekért nem kell bíróság elé állítani az embereket?!) Számtalan ember találta meg a lelki békéjét abban, hogy az államhatalom gyakorlását befolyásoló fórumnak deklarált pártgyűléseken mondhatta el véleményét (még akkor is, ha a szabadságért jelentős adót keliett fizetnie havonta). Igaz, volt akinek a felszólalását kihagyták a jegyzőkönyvből (büntetésként? öncenzúraként?), s volt olyan, akit a munkahelyéről is menesztettek (még nem is olyan nagyon régen). Tény, hogy az utóbbi volt a ritkább. Tény viszont az is, hogy sohasem lehetett tudni, miként reagál a hatalom a bírálatra - a párton belüli bírálatra. Ez a kiszámíthatatlanság is csak a hatalomtól való félelem növelését szolgálta. Mondhatnám persze azt is, hogy én akkor eszméltem, amikor belülről ismertem meg a pártot, azt, hogy még ott sincs demokrácia. Csak éppen azt nem tudom, miből kellett volna eszmélnem, s miért éppen akkor. Talán a hatalom monopóliumából, amely lehetővé tette a törvénysértéseket, sőt, azoknak a törvényeknek a megsértését, melyeket a párt vezető szerepének érvényesítésével fogadtattak el? Nem hiszem, hogy ebből még feleszmélhetett az, aki hallott az inkvizíciós perekről, az egyházi bíróságokról, az ötvenes évek törvénysértéseiről, arról, hogy itt egy bizonyos Rudolf Slánsky nevű vádlottból, Gottwald szinte korlátlan hatalmú helyetteséből olyan vallomást kényszerítettek ki, hogy a saját hatalmát az imperialistáknak akarta kiszolgáltatni, arról, hogyan űzték ki a magyar családokat 30 kilós csomaggal szülőházukból, szülőföldjükről, hogyan semmizték ki a parasztokat. Vagy inkább akkor kellett volna feleszmélnem, amikor az évtizedes bírósági tapasztalatokkal rendelkező bírósági gépírónők nekem, mint újoncnak elmondták, hogy folytak a szerzetesek és papok kihallgatásai az ötvenes években? Netalántán akkor, amikor először láttam, hogyan él nyugaton a kizsákmányolt munkásosztály? Elnézést, de nem tudom átírni az életrajzomat, nem volt miből feleszmélnem, nem emlékszem, hogy születésem után még egyszer „kinyílt" volna aszemem, nem hiszek abban, hogy a vak ember „látóvá" válik, havalakimeg-. mondja neki mit kellene látnia. Itt nőttem fel. Kisiskolásként láttam, hogyan fordult az első munkáshatalomnak nevezett diktatúra országunk munkásai ellen. Láttam azt, hogy az emberek ugyanúgy sírnak a baráti tankok láttán, mint tankönyvünk azon fényképén, amely Hitler prágai bevonulását mutatta. Valóságos világban éltem, s túl akartam élni azt, aminek megváltoztatására nem láttam esélyt. Úgy hittem, minden tisztességes ember maximális vágya ez. Persze, túlélni. De milyen áron? A becsület árán? Ezt, tudomásom, tapasztalatom szerint a hatalom soha nem kényszerítette ki. Lehetett becsületesen élni bíróként, ügyészként, újságíróként, sőt párttagként is. A hatalom tudatában volt annak, hogy a passzív ellenállással szemben nincs ereje fellépni. Kisebb (az egzisztenciális biztonságot nem fenyegető) megtorlások, gyermeteg bosszúállások persze ilyen esetekben is előfordultak (pl. megfeledkeztek a fizetésemelésről stb.), de sokan inkább viselték el ezeket, csakhogy az emberek szemébe emelt fővel nézhessenek. Bármennyit töprengek is, nincs mit átírnom életrajzomban, habár sejtem már, hogy az „átírok" nemsokára eljutnak 1968-ig is (de - és ez sem lesz véletlen - csak 1968-ig!). 68-as vagy későbbi eszmélési érdemekre hivatkoznak majd azok, akik ugyanolyan részt vállaltak a negyvenes, ötvenes és hatvanas évek történéseiben, mint azok, akiket elítélnek majd (?) a hetvenes és nyolcvanas évekbeli... Miért is? Párttagságukért? Passzivitásukért? Ez majd kiderül. Annyit azonban már ma is tudunk, az ellenállók száma egyenes arányban növekszik az ellenállás óta eltelt évek számával. FEKETE MARIAN Nemcsak nálunk, Európa sok más országában is napirendre került a cigányok beilleszkedésének kérdése, és sok helyen a probléma ilyen vagy olyan megoldása nyugtalansághoz, tüntetésekhez vezetett. Felvételünk Rómában készült, ahol a cigány lakosság már 1987-ben városszéli különleges táborokba került a város vezetésének döntése alapján. S hogy a táborban élők már nemegyszer kifejezésre juttatták elégedetlenségüket, azon nem csodálkozhatunk a fenti kép alapján, amely elviselhetetlen életkörülményeikről tanúskodik. (ČSTK - AP felvétel)