Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-16 / 13. szám, kedd

Hátra van még a nagytakarítas A kelet-európai országok gazdasági helyzetét elemezve számos hazai és külföldi szakember véleménye szerint Csehszlovákiának van a legjobb esélye arra, hogy abban a bizonyos európai házban belátható időn bélül elhelyezkedhessen. Több körülmény utal erre, például külföldi adósságaink elviselhető mértéke, a zavartalan élelmiszerellátás, valamint iparunk sokoldalú, s néhány vonatkozásban kiemelkedő teljesítőképessége, melynek célszerű szerkezeti átalakításával és a perspektív szakágazatok termelésének fellendítésével aránylag rövid időn belül visszaszerezhetjük hajdani világpiaci hírnevünket. Alaposan mérlegre kell tenni azonban, hogy az elmúlt évtizedek folyamán hogyan gazdálkodtunk anyagi javainkkal és szellemi értékeinkkel, mert mielőtt még hatékony külföldi kapcsolatokat keresnénk, először saját házunk táján kell rendet teremteni. Sokszor mondogattuk például, hogy valóban elég gazdagok lehetünk, hiszen állandóan herdáljuk, lopkodjuk a közvagyont, és mindig van miből. Eléggé ismert az a mondás is, hogy aki nálunk nem lop, az a saját családját károsítja meg... „Jövedelmi forrás" Nos, függetlenül attól, hogy mennyi túlzás van ebben a keserű humorban, az vitathatatlan tény, hogy a nem legális úton kisajátított közvagyon jelentős jövedelmi forrásnak számított az elmúlt években. Az a vezető réteg, melynek tagjai egyre nagyobb tételekben és egyre gátlástalanabbá fosztogatták a társadalmi javakat, nagylelkűen elnézte a kisebb szarkák hasonló tevékenységét, s ezzel a korrupció, a kölcsönös függőség beláthatatlan • szövevénnyé terebélyesedett. Csak néhol keletkeztek repedések rajta, s ilyenkor néhány kényszerűvé vált bűnvádi eljárással a vezető réteg igyekezett olyan látszatot kelteni, mintha nálunk a gazdasági bűnüldözés terén minden a legnagyobb rendben lenne. Ám az eddig suba alatt tartott machinációk, gazdasági visszaélések az új társadalmi helyzetben bizonyára felszínre, kerültek, s az sincs kizárva, hogy egyesek a közkegyelem által szabaddá vált helyeket is elfoglalják a rácsos ablakú intézményekben. Ami a házunk táján elvégzendő nagytakarítást illeti, már az is jelentős eredmény lesz, ha gátat vetünk a közvagyon elherdálásának, s ezzel gazdasági gondjaink megoldásához jelentős kiegészítő erőforráshoz jutunk. Olyan helyzetet kell te• remteni, amelyben a dolgozók saját érdekükben őrködnek vállalatuk vagyoni állománya fölött. S nemcsak őrködnek felette, hanem annak gyarapításában is érdekeltekké válnak. Az új kormánynyilatkozatok értelmében ezért elsősorban arra kell törekedni, hogy a termelés szakaszán mielőbb elfogadható rend alakuljon ki, s a lehetőségekhez mérten aránylag rövid időn belül előkészítsük a talajt az egészséges, társadalmi érdekű gazdasági fejlődéshez. Ehhez azonban mindenkinek hozzá kell járulnia, mindenkinek részt kell vállalnia a gazdasági megújulás nem csekély feladataiból. Csínján az eszközökkel! Nem elég azonban kisöpörni a korrupciót, a közömbösséget, s mindazt az erkölcsi romlást, amire köztársasági elnökünk újévi beszédében utalt, hanem arra is gondolnunk kell, hogy a kitisztított lakásunkat ne szennyezzük be más szeméttel, inflációval, munkanélküliséggel, a versenyhelyzetben lemaradozó rétegek tömeges elszegényedésével. Mert bizony azok a nyugati házak sem annyira tiszták, ahogy azt egyesek elképzelik, ott is akad elég sok szemét, lim-lom, csak más jellegű, nem olyan mint nálunk. Van ugyan árubőség, akik dolgoznak, azok elégedettek lehetnek a keresetükkel, az infrastruktúra is elképesztően magas színvonalú, de ugyanakkor az úgynevezett jóléti társadalmak gondosan összeszövögetett szociális hálói egyre jobban szakadoznak, s ami a legrosszabb, olyan társadalmi differenciálódás bontakozik ki, amely áthidalhatatlanul elválasztja egymástól a versenyképes és az eltartott rétegeket. Egyes vélemények szerint ahol 8 százalékos a munkanélküliek aránya, ott 3-4 százaléknak végleg elveszett az esélye arra, hogy munkához jusson. A valódi gazdasági, átalakítás céljait követve ezért a szövetségi kormánynak és a nemzeti kormányoknak a lehetséges negatív következmények elhárítása céljából nagyon megfontoltan és következetesen kell bánniuk az ösztönzés és a korlátozás eszközeivel, ösztönözni kell például a demonopolizálást, a versenyszféra kibontakoztatását, beleértve az indokolt mértékű privatizálást, a magánszektor talpra állítását, elsősorban a hiánycikkek gyártása és a szolgáltatások területén, de ugyanakkor az infláció veszélyének elhárítása szempontjából korlátozni kell a pénzkiáramlást, a hitelek folyósítását, s a veszteséges vállalatok pénzügyi támogatását. A restriktív intézkedések mindaddig szükségesek lesznek, amíg ki nem alakul egy olyan belső gazdasági egyensúly, amely lehetővé teszi a piaci viszonyok szélesebb körű érvényesítését, a szabad árképzést és a szabad tőkemozgást. Mindez szélesebbre nyitja majd a kapukat a nemzetközi versenyben való részvételhez is, a külföldi termékek beáramlásához, saját termékeink gazdaságos kiviteléhez, s nem utolsósorban a turizmus fejlesztéséhez, a külföldi országok látogatásához. feszültséggóc Az állami támogatások korlátozása azonban szociális feszültségeket idézhet elő, mert ez a gazdaságtalanul termelő üzemek fokozatos felszámolását is jelenti, s az itt dolgozóknak új munkahelyet kell majd keresniük. Ez elsősorban egyéni gondokat jelent, mert új munkahelyeket bőségesen lehet teremteni, hiszen társadalmi viszonylatban elég nagy a fizetőképes kereslet, s a különböző hiánycikkek gyártása, valamint a keresett szolgáltatások kiépítése napjainkban elég sok munkaalkalmat kínál. Csak legyen aki szervezze és koordinálja a kereslet minél gyorsabb kielégítésére irányuló tevékenységeket, s legyenek bátor, kezdeményező emberek, akik még a kockázatvállalástól sem riadnak vissza. Az ilyen egyéni kezdeményezések nagymértékben elősegíthetik, hogy a nagyüzemi szintű szerkezetváltás nyugodt társadalmi légkörben valósulhasson meg, ami a nemzetközi munkamegosztásban való hatékony részvételünk alapvető feltétele. Emellett az is érthető, hogy a jelenlegi kormányok nagyobb volumenű, s nagyobb távlatokra ható döntéseket nem vállalhatnak magukra, hiszen a szabad választások alapján kialakuló politikai pluralizmusnak, a különböző politikai pártok, mozgalmak és érdekcsoportok által közvetített népakaratnak kell majd meghatároznia, hogy milyen gyors ütemben, milyen utakon, milyen módszerekkel, s milyen kockázatok vállalásával törekedjünk a valódi piaci mechanizmus kialakítására, s a nemzetközi gazdasági és társadalmi életbe való aktív bekapcsolódásra. MAKRAI MIKLÓS Negyvenöt szellemi fogyatékos gyereket gondoznak a bylanyi zárda apácái. Ezt a gondoskodást, amely sok türelmet és rengeteg munkát igényel, a nővérek akár szabad idejük feláldozásával is végzik. A gyerekeket képességeiktől függően megtanítják az alapvető tisztálkodási szokásokra, egyszerű kézimunkák elvégzésére, a rend megtartására és esetleg még írni, olvasni, számolni is. (Zuzana Humpálováfelvétele-ČTK) A szociális otthon vezetőjét úgy ismertem, mint határozott, a munkáját nagyon szerető embert. Az értelmi fogyatékosok intézetének vezetése próbára teszi az ember erejét, türelmét, ezért érdekelt mi az, ami több mint tíz éve munkahelyéhez köti, ami erőt ad a nehéz feladatok vállalásához. Szívélyesen fogadott, de mikor megtudta mi célból kerestem fel, könnyes szemmel mondta: rossz helyen járok, mert ő már csak pár napig marad. Munkahelyet változtat. Értetlenül néztem rá és csak hosszú faggatás után mesélte el történetét, de azzal a feltétellel, hogy nevét nem tüntetem fel. Egy szép napon az intézet néhány alkalmazottja beállított hozzá és felszólította, mondjon le posztjáról, mert nem elégedettek a munkájával, módszereivel. Később követeléseiket visszavonták, majd újra előálltak velük. Felettesei értetlenül álltak az eset előtt, mert az intézet vezetője egyik legjobb dolgozójuk. A párbeszédek egyszer ilyen, másszor amolyan eredménnyel zárultak - mintegy bizonyítva a követelőzők bizonytalanságát. - Sok álmatlan éjszakámba került, míg úgy döntöttem, semmiképp sem maradok - mesélte. - Nagyon nehéz lesz elszakadnom innen, mert azt a több mint tíz évet, amit itt töltöttem, nem lehet az emlékezetemből nyomtalanul kitörölni. Kerestem, kutattam, hol követhettem el hibát, de azon kívül, hogy egyes esetekben tudatosan szigorúan jártam el és a munkával kapcsolatban a betegek érdekében semmilyen kompromisszumra nem voltam hajrtj SZÚ 1990. I. 16. Az ilyen mérce relatív A Töketerebesi Járás ökológiai helyzete Ha Kelet-Szlovákia lakosságát megkérdeznénk, a kerületben hol a legnagyobb a környezetszennyezés, a többség bizonyára Kassát, Jolsva környékét és Közép-Szepességet említené. A legtöbb szennyező anyagot kibocsátó ipari létesítmények sorát pedig alighanem a Szlovák Magnezitművekkel, a Kelet-szlovákiai Vasművel kezdené, s folytatná a Rudňanyi Vasércbányával, a Korompai Kovohuty Fémkohászati Művekkel stb. Sokan a vajáni hőerőművet is közéjük sorolnák. Bizony oda is kell, mert... Sőt, nem az ötödik, vagy valamelyik további helyre, hanem néhány mutató szerint - sajnos - az elsőre. A kerületi nemzeti bizottság hivatalos statisztikai adataiból ugyanis kiderül, hogy Kelet-Szlovákia ipari létesítményei közül környezetszenynyezésért a vajáni erőmű fizetett a legtöbbet: 1981-ben például 8,062, 1984-ben 7,5, 1985-ben 5,98 millió koronát, két évvel ezelőtt pedig 7,4 milliót. A dicstelen sorrendben 3,7, 3,01, 4,13 és 2,15 millió koronával a Kelet-szlovákiai Vasmű követi. A Szlovák Magnezitművek környezetvédelmi illetéke ennél kisebb volt. Koronában „mérve" tehát ilyen a Laborc-parti hőerőmű természetromboló hatása. Az ilyen mérce természetesen relatív, mert az egészségi állapot romlását, a környezeti károkat nem lehet pénzben kifejezni. Mindenesetre azonban valamit ezek az adatok is jeleznek. Csakúgy, mint a környezetbe jutó szennyező anyagok mennyiségéről szóló jelentések. Nos, azokból szintén kitűnik, az említett erőműnél a kerületben nincs nagyobb „szennytermelő". Onnan ugyanis évente mintegy 33 ezer tonna por és 56 ezer tonna gáz - zömében kéndioxid - kerül a levegőbe. A vasműből 1987-ben 13 ezer, illetve 43 ezer tonna, a Szlovák Magnezitművek jolsvai üzeméből pedig 1,3 ezer, illetve „alig" egy ezer tonna. Azóta ugyan eltelt egy kis idő, de a helyzet nem sokat változott. Ez abból a kimutatásból is kiderült, amelyet nemrég a Töketerebesi Járási Nemzeti Bizottságon adtak az újságírók kezébe. Megtudtuk belőle, hogy a kerületben 1988-ban is a járás üzemei bocsátották ki a legtöbb port (36 848 tonnát) és a legtöbb kéndioxidot (55 936 tonnát). Hogy a járás ipari létesítményeinek kéményeiből, de főleg a vajániból kijutó füst, korom, por, gáz milyen hatással van a környék lakosságára, élővilágára, arról nincs információnk. Erre a kérdésre a múltkori sajtótájékoztatón a járási nemzeti bizottság alelnöknője sem tudott válaszolni. Nem tudott, mert ahogy mondta: az átfogó, hiteles szakelemzés még várat magára. A járás arra önerőből egyelőre képtelen. Nincsenek meg hozzá a kellő műszerek és szakemberek. A járásban az ivóvízellátással is bajok vannak. Igaz ugyan az utóbbi időben tapasztalható némi javulás, ám ha tekintetbe vesszük, hogy míg a kerület lakosságának 65,8, a járásénak pedig jelenleg is csak a 47,5 százaléka fogyaszthat egészséges ellenőrzött ivóvizet, akkor egyértelmű a lemaradás. S amíg a szennyvízcsatorna-hálózatot a kerület lakosságának a 46,6 százaléka veheti igénybe, addig a Töketerebesi járás lakosságának csupán a 27,8 százaléka. Ahol pedig nincs állandóan ellenőrzött jó ivóvízforrás és a szennyvíztisztítás sincs megoldva, ott a közegészségügyi normák, előírások betartása többnyire lehetetlen. Egyébként erre már nemegyszer rámutatott lapunk is, csakhát... A fontossági sorrendben az autópálya építése és még néhány további sokadrendű, dolog megelőzte az ivóvízprogra'mot. Elképesztő például, hogy a vajáni kémények hatósugarában füstölődő települések közül néhányban még mindig nincs közművesített vízvezeték, s az ottahi lakosság az ellenőrizetlen felszíni és talajvizekkel érintkező kutak vizét fogyasztja! A keleti országrész vízellátó területének is nevezhető járás levegőjét, talaját és vizeit nemcsak a vajáni erőmű és a többi helyi gyár, mezőgazdasági üzem szennyezi, hanem részben a Kelet-Beszkidek déli lejtőin, lankáin található ipari létesítmények közül is egynéhány. Hogy az Ondava, aTapoly, az Ung, a Laborc, valamint a Latorca mikor és honnan mit hoz, azt pontosan és naprakészen senki sem tudja, mert a folyók ilyen jellegű ellenőrzése közel sem tökéletes. Jóllehet, ennek tudható be az is, hogy a Laborcon történt idei halpusztulás okát még mindig homály fedi. Nyilvánvaló tehát a járásban nemcsak a levegő folyamatos és megbízható ellenőrzését kell megoldani, hanem a vizek állandó vizsgálatát is. Persze, a legfontosabb környezetvédelmi teendő a szennyezéscsökkentés. GAZDAG JÓZSEF A szerző felvétele landó, mást nem tudok felróni magamnak. Igenis, megdorgáltam az alkalmazottakat, ha észrevettem, a betegeket tárgyként és nem emberi módon kezelték és nem hagytam szó nélkül azt sem, ha valaki többször is indokolatlanul késett, vagy ha az elvégzett munka kivetnivalót hagyott maga után. Az értelmi fogyatékosok ápolása sok türelmet, erős idegrendszert, segítőkészséget és végtelen emberszeretetet igényel. Ezt csak becsületesen, teljes odaadással érdemes végezni, mert bár az ápoltak nincsenek tisztában azzal, valójában mi is történik velük, azért ők is éreznek. Érzik a magányt és érzik a szeretetet. Mindig munkaerőhiánnyal küszködtünk, hiszen ezt kevesen vállalják és még kevesebben bírják csinálni. Nagyon nehéz, rendkívül igényes munka ez, s azt hiszem, igazán teljes odaadással, türelemmel, önzetlenül, szeretettel nagyon kevesen és főleg csak az apácák képesek ezt végezni... Az intézet személyzete ma is elsősorban tanfolyamokat elvégzett ápolónőkből áll, akik azért dolgoznak itt, mert az otthon közel esik lakhelyükhöz... Nem tagadom, nagyon megbántva érzem magam, mert munkámban sosem vezéreltek önös célok. Mindig az lebegett előttem, hogy valami melegséget, színt vigyünk ezeknek a rokkant, magatehetetlen embereknek a sivár életébe. Hogy érezzék, itt biztonságban vannak, itt támaszra lelnek, hiszen túlnyomó többségüket sosem látogatták. Szigorúság nélkül pedig sem rendet, fegyelmet tartani, sem intézetet vezetni nem lehet. Kérdésemre, ha esetleg mégis visszahívnák, vállalná-e ismét az intézet irányítását, hosszú gondolkodás után válaszolt: - Vállalnám, mert az otthon lakói a szívemhez nőttek és ez a munka nagyon sokat jelentett nekem, de csakis azok nélkül, akik miatt most elmegyek, mert velük nem tudnék továbbra is bizalommal, őszintén együttműködni. A többség most is marasztal, de jobb lesz, ha most feladom, hiszen olyan lelkesedéssel, mint eddig, többé már nem tudnék itt dolgozni... Az intézetben már jártam egyszer, nem egész egy éve. Mindent a legnagyobb rendben találtam. A szobákban példás tisztaság, az intézet környékén szintén. Az ápoltak tiszta ruhában, aránylag nyugodtan sétáltak, üldögéltek, zenét hallgattak... Egyszóval az intézet a „gyengéd forradalom" előtt is egy jól működő létesítmény volt és gondolom, elsősorban a vezetésnek köszönhetően. Az alkalmazottak egy része, úgy tűnik, nem értette meg napjaink változásainak lényegét. Abban bíznak, hogy ezentúl nem lesz szigorú munkafegyelem, elnézik a késéseket, nem kell továbbra is kínosan ügyelni a rendre, a tisztaságra, s a fogyatékosokkal szeretet nélkül is lehet bánni. Pedig az ellenkezője az igaz! Ezentúl valóban csak azok munkájára tartanak igényt, akik becsületesen, jól végzik feladataikat. A következő vezetőnek, akit maguk közül kell kiválasztaniuk, azt hiszem, nem lesz könnyű majd a dolga. PÓDA ERZSÉBET PORTRÉ HELYETT