Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-04 / 31. szám
A maga nemében egyedülálló találkozó zajlott le a dunaszerdahelyi (Dunajská Stre- da) járási pártbizottság tanácstermében. Formai vonatkozásokban nem, tartalmát illetően viszont különbözött az évtizedek óta megszokott gyűlésektől. A „Beszélgetés ifjú munkásokkal“ című ankéton közel kétszáz fiatal vett részt, képviselve a járás ipari és mezőgazdasági üzemeit, vállalatait. Bevezetőt, illetve vitaindító előadást Dudás Kálmán, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a járási pártbizottság vezető titkára mondott, aki - fontosnak tartva a történelmi visszapillantást - negyven év fejlődését vázolta fel a hallgatók előtt. A felszabadulástól napjainkig terjedő társadalmi változásokról szólva méltatta a földműves-szövetkezetek és az állami gazdaságok megalakulásának, az egyes ipari vállalatok létrehozásának korszaNagy László: „Az egészséges konkurenciának hasznát látná a népgazdaság...“ kos jelentőségét, beszélt a szolgáltatások színvonaláról, az egészségügy fejlettségéről és a közművesítés jelenlegi állapotáról. Ecsetelte a Gabőíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer hasznosságát, szólt az ifjúság feladatáról az átalakítás jelenlegi időszakában. Az előző nemzedék - mint mondotta - emberpróbáló időkben állt helyt, nem egy bonyolult helyzetet kellett megoldania, s habár olykor bizonyos tévedések is előfordultak, a cél változatlan maradt. Gazdaságilag erős, kulturálisan fejlett szocialista országot kell kiépíteni. Olyan társadalmat, amely minden becsületesen dolgozó embernek lehetővé teszi szükségleteinek kielégítését, személyiségének teljes kibontakozását és tehetségének érvényesítését. Az átalakítás és demokratizálódás most lehetőséget kínál arra, hogy az ifjú nemzedék is aktívan bekapcsolódjon ebbe a történelmi folyamatba, mely sorsának is meghatározója. A megjelent tisztégviselök nagy érdeklődéssel várták a vitát Arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok miként vélekednek a társadalom és az egyes munkahelyek megoldásra váró problémáiról. Nem voltak előre megírt felszólalások. A fiatalok valóban a helyzet és az alkalom adta lehetőséggel élve kérdezhettek, s kaptak választ a politikai, a társadalmi és a gazdasági élet jelenlévő vezető képviselőitől. A hangulat nehezen oldódott, kissé sematikus kérdések hangzottak el, ám akadtak olyan felszólalók is, akikre érdemes volt odafigyelni.- A vitaindító előadásban elhangzott, hogy nincs szükség a „maszekokra", mert biztosított a jó ellátás. Én azon a véleményen vagyok - mondta Nagy László a kerületi törzstenyésztő állomás zootechnikusa -, hogy elbírná ez a rendszer a kisiparosok tevékenységét is. Sőt. Véleményem szerint az egészséges konkurenciának még hasznát is látná a népgazdaság. A járási központban dolgozó fiatalember naponta Mádból (Mad), ebből a kis csallóközi faluból utazik munkahelyére. Hogy megéri-e? A két és félezer korona fizetést kiegészítendő, kertészkedéssel is foglalkozik, amit csak a kívülálló irigyelhet.- Még télen megkötöttem a szerződést a felvásárlóval káposztára, karfiolra, paradicsomra. Majd négyezer fej káposzta termett, de ennek csak egyharmadát vásárolták fel. Évente megismétlődik ugyanez a többi zöldségféle esetében is. Én nem értem! Ha terv- gazdálkodás folyik, akkor miért szükséges olyan termékek külföldi behozatala, amelyek itt, ebben a földben is megteremnek...? A Tesla ipari vállalat újonnan létesített rádiószerelö műhelyében dolgozik Gulázsi Szilvia, mint végtermék-ellenőr. Tizennyolc éves, pár hónappal ezelőtt került ki a szakiskola padjából.-Órával egybeépített rádiókat gyártunk (gyártottunk) hónapokon keresztül. Nem volt éppen zökkenőmentes az összeszerelés, mert hol ilyen, hol olyan alkatrész hiányzott. Most például órából nincs elegendő mennyiség, s ha megérkezik a szállítmány, akkor „tizenkettezünk" vagy szombaton is be kell mennünk. A tervet így sem valószínű, hogy sikerül teljesítenünk. Amellett öregek a gépek is. Hogyan lehetne első osztályú árut húszharmincéves berendezéssel gyártani? Problémákkal küszködő üzem vagyunk, nálunk mindig adódik valami, ami miatt bosszankodnunk kell. Például nem kapunk munkaruhát, nem tudják az ebédet helyben biztosítani, és a fizetéssel sem kényeztetik el az embert. Hallgattam a többi felszólalót, és arra gondoltam, hogyha mindenhol rosszul megy, akkor hogyan tudják országos viszonylatban a tervet teljesíteni?- A vezető titkár elvtárs többször feltette a kérdést, hogy mi a véleményünk a Gabőíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építéséről. - szólalt fel Szép Róbert, a Váhostav nemzeti vállalat földgyalukezelője.- Hogy jó, vagy rossz? Most már szerintem nincs visszaút. Be kell fejezni. De véleményem szerint üzemünk indokolatlanul sokat költ az alkatrész-utánpótlásra. A múltkoriban például elromlott egy 20-30 koronát érő alkatrész az egyik gépen. Ahelyett, hogy azt javították volna meg, kicserélték az egész szekrényt. Majdnem hússzorosába került a javítás, ami csak egy kiragadott példa a sok közül. Gulázsi Szilvia: nálunk mindig adódik valami, ami miatt bosszankodni kell“- Nálunk is van gond elég - mondta Bognár Mária, a Nagymegyeri (Calovo) Gördülö- csapágygyár fémmegmunkálója. - Olyan elavult gépeink vannak, hogy sokszor csak szemmértékkel dolgozunk. Van is selejt bőven, mi beleadhatjuk a lelkünket is, akkor sem tudunk többet termelni. Főleg nők dolgoznak a részlegen, hisz a férfiak közül ki jönne el 1800-2000 koronáért a helyünkre? Az anyag- ellátás? Van, hogy csak lödörgünk, mert egy- pár filléres alkatrész hiányzik a gyártáshoz. Aztán jön a túlórázás, meg a „szombaton is dolgozunk, asszonyok" kijelentés. Munkaruhával bennünket sem kényeztetnek el, s tisztítószereket is csak sok utánjárással kapunk. A jelenlevő tisztségviselők igyekeztek válaszolni a fiatalok kérdéseire, észrevételeire. A problémákat természetesen nem lehet pár óra alatt megoldani, de mindenképpen fontos, hogy beszélni lehessen arról, ami a leghétköznapibb dolgaink megoldását akadályozza, amin javítani és változtatni kell. Érdekesnek ígérkezik a párbeszéd folytatása, főleg, ha áthatja majd a kölcsönös bizalom légköre. Mert régi igazság, hogy a fiatalokra érdemes odafigyelni. SZITÁS GABRIELLA Bognár Mária: „Sokszor csak szemmértékkel dolgozunk“ (Bogi László felvételei) K ét évvel ezelőtt, a szlovák nemzeti felkelés 43. évfordulójára való készülődés időszakában felkerestük az egyik magyar partizáncsoport 1944. szeptember 20-án Byáta község térségében elesett tagjainak „felderítésével" foglalkozó Michal Tatranskyt, s a vele folytatott beszélgetést akkor „Könyv készül a tizenegyedik magyar partizáncsoportról“ címen közöltük. A Bystához közeli Michal'any községben élő nyugdíjas pedagógus - aki annak idején maga is aktív résztvevője volt a szlovák nemzeti felkelésnek, s bajtársaival együtt többek között Telgárt környékén is harcolt - tavalyelőtt elmondta azt is, hogy könyvet ir az említett partizáncsoportról. Akkor az utolsó simításokat végezte a könyvön. „Úgy érzem, sikerült hiteles képet rajzolnom a Kijev melletti kiképző táborból 1944 szeptemberében tizenegyedikként elindított magyar partizáncsoport küldetéséről és tragikus történetéről" nyilatkozta 1987-ben, amikor a Töketerebesi (Trebiáov) járás e határmenti községének temetőjében felkerestük a karancslapujtói Szalai Sándor, az arlói Tengely József és az ózdi Oláh István sírját. A könyvvel még nem találkozhattunk a könyvesboltban, éppen ezért a minap ismét meglátogattuk Michal Tatranskyt.-Amit tudtam, megtettem - fogadott a hatvannyolc esztendős krónikás. - A bő tíz évig tartó nyomozás, kutatás során szerzett információkat és dokumentumokat a tőlem telhető szakértelemmel rendszereztem, majd feldolgoztam. Természetesen az adatgyűjtésben nemcsak a helyi forrásokra és a kazimíri anyakönyvi hivatal feljegyzéseire vagy a byétai lakosok elbeszéléseire támaszkodtam, hanem felvettem a kapcsolatot az újságokban közölt felhívásokra jelentkező egyénekkel, az intézményekkel, majd az itt nyugvó partizánok hozzátartozóival, továbbá több magyarországi kutatócióm. És a partizánmozgalom, benne ez a tragikus sorsú kis csoport is megérdemli, hogy az utókor többett tudjon róla. így aztán teljesen önszorgalomból munkához láttam. Szabad időmben leültem az írógéphez, „Az ózdiak megelőztek“ val, történésszel, újságíróval, s a partizán- csoport életben maradt tagjával, Petkó Sándorral is. A magyarországi adatfeldolgozásokkal, kutatókkal a hetvenes évek végétől kezdve hol nálunk, hol Ózdon rendszeresen találkoztam, s tájékoztattuk egymást a kutatás legfrissebb eredményeiről, egyeztettük a tényeket. Évekkel ezelőtt úgy gondoltam, akár könyvet is írhatnék, annyi az informás pötyögtettem. ötvenhét oldal lett belőle. Később néhány tucatnyi fényképpel, eredeti okirattal, illetve dokumentummásolattal is kiegészítettem a szöveget és eljuttattam a Banská Bystrica-i Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumnak. Onnan tudatták velem, hogy a munkámat örömmel vették. Ónálló könyv ez ideig nem lett belőle, viszont a múzeum igazgatója megígérte, hogy a rendszeresen megjelenő vaskos kiadványuk egyikében rövidesen közük. Itt a másolat- nyújtja át a leghitelesebb bizonylatot. „Padáky nad Bystou" áll a címlapon. Magyarra fordítva: Ejtőernyők Byéta fölött.- Szerintem minden fontosabb adat megtalálható benne - jegyzi meg a szerző.- A bevezetőben röviden a partizáncsoport szovjetunióbeli kiképzéséről számolok be, tudniillik 1944 második felében Szvjatosinó- ban és másutt többek között magyar-szovjet vegyes állományú szervező partizáncsoportok is alakultak. A hivatalos adatok szerint tizenöt ilyen csoport létezett, a Rómeó fedőnév alatt bevetett tíz fős egység sorrendben a tizennegyedikként érkezett Magyarországra, ezt az erdélyi származású Lebovics József vezette. A tervek szerint Ózd és Diósgyőr környékén kellett volna földet érnie, ám amint az később tisztázódott, ott a repülőgépre a helyi légelhárítás tüzet nyitott, ezért az visszafordult, s mivel közben találat érte, a partizánoknak el kellett hagyniuk a fedélzetet. így került a csoport a Zempléni középhegységben meghúzódó határmenti településre, majd ott az ellenség gyűrűjébe. A földet érés közben megsérült Tresó Kálmánt és Antal Istvánt a Gestapo és a magyar kémelhárítás emberei rövidesen elfogták. Lebovics József, Szita Ferenc, Petkó Sándor és Fegler (Fü- leki) István kitörtek a bekerítésből, ám bal- szerencséjükre rossz irányba menekültek, s két napra rá ők is csendőrkézre kerültek. Szalai Sándor, Tengely József, Oláh István és a Rosztov környékéről származott Olga Ivanovna Pervejeva rádióslány a közelharcban életüket vesztették. A gondosan összeállított, megírt könyvanyag nekik állít emléket szlovák nyelven.- Megjegyzem - folytatja Michal Tat- ransky -, a magyar kollégák megelőztek. Németh Gyula tollából, illetve gondozásában nemrég jelent meg nyolcszáz példányban a „Rómeó és társai“ (Betekintés egy elfelejtett partizáncsoport történetébe) című könyv. Szép kiadvány. Nemcsak azért örülök neki, mert a szerző többek között az általam feltárt tények, adatok közül is igen sokat felhasznált, s néhány helyen rám is hivatkozik benne, hanem elsősorban azért, mert igen részletesen és tárgyilagosan foglalkozik a sok partizáncsoport egyikével. Bárcsak minden egységről készülne, lenne ilyen krónika! A partizánok mindenképpen megérdemelnék! Megérdemelné tettük, hazaszeretetük, összetartásuk, internacionalizmusuk! GAZDAG JÓZSEF (A szerző felvétele) A vitaindító előadást Dudás Kálmán, a járási pártbizottság vezető titkára tartotta Szép Róbert: „Üzemünk sokat költ az alkatrész-utánpótlásra..."
