Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-04 / 31. szám
Illlllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Benes és Tuhacsevszkij Lapunk múlt vasárnapi számában közöltük Benes elnök és a ,,Tuhacsevszkij-ügy" című cikket, amelyet a Rudé právóból vettünk át, s amely a Novoje Vremja szovjet folyóirat 13. számában megjelent írást foglalja össze, kiegészítve a szovjet külügyminisztérium történelmi-diplomáciai főosztálya vezetőjének az álláspontjával. A cikk közvetve felszólította a csehszlovákiai történészeket is, hogy járuljanak hozzá e probléma tisztázásához. A Rudé právóban megjelent cikkre reagált Jaroslav Valenta történész. A történészek mindeddig általában elfogadták azt a véleményt, miszerint a Tuhacsevszkij és a német tábornoki kar közötti kapcsolatokat „bizonyító“ - természetesen hamisított - dokumentumok épp Benes elnök közvetítésével jutottak Sztálin kezébe. Erről említést tesz a Novoje Vremja cikke is, amelyet a Rudé právo foglalt össze. Mi tehát az igazság? Hogy a dolgok Prágában, Berlinben vagy Moszkvában miként zajlottak le valójában, azt egyelőre egyetlen történész sem mondhatja meg sem Csehszlovákiában, sem a Szovjetunióban, sehol másutt, mivel számos kulcsfontosságú dokumentum még nem került elő. Nyilván eltüntették őket, nehogy a történészek kezébe jussanak. Valóban megsemmisültek-e vagy valahol hét lakat alatt őrzik őket? Nem tudni. Ennek ellenére azonban az ügyről, illetve annak csehszlovák vonatkozásáról sokkal többet tudunk, mint néhány évvel ezelőtt. Az egész probléma igen bonyolult, s elemzése során számos szempontot kell figyelembe venni. Nemrég adtam nyomdába mintegy 40 oldalas tanulmányomat, ahol részletesen, a jelenleg hozzáférhető valamennyi információ alapján elemzem a csehszlovák részvételt ebben az ügyben. Most ezért csupán egyetlen kérdésre összpontosítanék, nevezetesen arra, hogy Benes átadott-e, illetve elküldött-e valamilyen dokumentumokat Sztálinnak vagy sem. Úgy vélem, efelől nem lehet semmi kétség, bár Benes személyes archívumából „elveszett“ a szóban forgó üzenet másolata. Mivel személyes üzenetről volt szó, amelynek a címzettje Sztálin volt, nem is lehetséges, hogy a moszkvai diplomáciai archívumból kerüljön elő. A prágai szovjet nagy- követség futára, netalán maga Alekszand- rovszkij nagykövet bizonyára lepecsételve küldte el az üzenetet Moszkvába, szóval mindenképp eljutott a Kremlbe. Hogy fennmaradt-e az üzenet Sztálin személyi titkárságának anyagaiban, azt a Prágában dolgozó kutató nem tudja megmondani. A történészek gyakran találkoznak olyan esetekkel, hogy a dokumentumok különböző okokból nem ott kerültek elő, ahol lenniük kellett volna, hanem egészen máshol. A mi esetünk is szolgál ilyen példával: az egyik kulcsfontosságú dokumentum- Mastny nagykövet 1937. február 9-én Benes elnök számára készített feljegyzése -, amelyről a cikkben is szó van, nem a külügyminisztérium archívumában, nem is a köztársasági elnöki iroda iratai között és nem is Benes személyi archívumában maradt fenn (bár az eredeti valamikor nyilván megvolt itt, de az ügyről készített számos feljegyzéssel együtt eltűnt), hanem inkább a szerencsés véletlennek köszönhetően Mastny nagykövet írásos hagyatékából került elő. Meglepő azonban, hogy Kovaljov figyelmen kívül hagyott egy másik fontos dokumentumot, amely tartalmát 1988 végén a Vojenno-isztoricseszkij Zsurnalcímű hadtörténeti tudományos folyóirat publikálta. A dokumentum teljes terjedelmében egy NSZK-beli történelmi szakfolyóiratban jelent meg 1987-ben. A bolsevik párt politikai bizottságának 1937. május 23-i, a Tuha- csevszkij-üggyel kapcsolatos határozatáról van szó, amelyet /. Pfaff történész talált meg a bonni külügyminisztérium archívumában. Ez a dokumentum számos olyan információval szolgál, amelyekről korábban- a gyéren fennmaradt levéltári anyagokból- nem lehetett tudomásunk. A határozat első része tömören leírja Benes Sztálinhoz intézett üzenetének tartalmát, s kimondottan köszönetét nyilvánít a csehszlovák államfőnek a dokumentumok átadásáért. Ugyancsak szót ejt arról, hogy Benes még az üzenet átadása előtt tájékoztatta Alek- szandrovszkijt. A moszkvai diplomáciai archívumban csak Alekszandrovszkij és Be- neé 1937. április 22-i beszélgetéséről készült feljegyzés található. Csehszlovák forrásokból azonban tudunk az április 24-i, 26-i és a május 7-i beszélgetésükről is, bár ezek tartalmát nem ismerjük. Alekszandrovszkij április 22-i jelentésében nem azt találjuk, amit várnánk, vagyis nem szól a feltételezett összeesküvésre vonatkozó konkrétumokról. Nem kizárt, hogy a rendes jelentés mellett Alekszandrovszkij Prágából még egy rendkívüli jelentést is küldött Moszkvába, tekintettel arra, hogy az ügy igen kényes volt. Ezt mellesleg rejtjelezett távirat vagy rádiótávirat formájában küldhette meg, s nem feltétlenül a minisztériumnak vagy Litvinov külügyi népbiztosnak, hanem egyenesen Sztálinnak. Ebben az esetben azonban a BeneSsel folytatott beszélgetésekről szóló jelentéseket ismét nem a diplomáciai archívumban, hanem Sztálin titkárságának archívumában kellene keresni. Az'így „felosztott“ tájékoztatás csak az első pillantásra tűnik eröszakoltnak, ám a diplomáciában gyakran használták az információnak ezeket a formáit. Például brit diplomáciai dokumentumok tanulmányozása során, különösen a titkos és igen kényes ügyekben olyan esetekkel is lehet találkozni, hogy az információ legtitkosabb részét nem a normális jelentésben küldték meg, hanem személyes levélben vagy a nagykövet személyes üzenetében, amely címzettje a miniszter vagy más magas rangú diplomata volt. Ennek célja az volt, hogy az információ ne kerüljön illetéktelen kezekbe. Kovaljov és Abramov (ez utóbbi a Novoje Vremjában megjelent cikk egyik szerzője) nem indokolja meg, miért hagyja figyelmen kívül a politikai bizottság állásfoglalását, bár ez a dokumentum egyértelműen kulcsfontosságú. Talán bizonyos kétségek merültek fel, s azért tapasztalható bizonytalanság, mert a dokumentumot külföldön találták meg. A német diplomácia a politikai bizottsági határozatot ügynökei útján szerezte meg s fordította le németre. Természetesen a határozat eredetiségét úgy lehetne a legkönnyebben megállapítani, hogy a fordított szöveget összehasonlítjuk a politikai bizottság ülésén készült feljegyzések eredetijével. Feltételezhető, hogy ezek a feljegyzések Moszkvában megvannak, de még nem hozzáférhetőek sem a tudósok, de ebben az esetben tulajdonképpen a hivatalos kutatások számára sem. Elméletileg, persze, figyelembe vehető az a lehetőség is, hogy nem az eredeti dokumentum fordításáról, hanem „preparált“ anyagról van szó, amelyet dezinformáció céljából játszottak át Németországnak. A katonai és a politikai felderítésben gyakran fordultak elő ilyen esetek, ez a munka egyik módszere. Ezért a dokumentumot különösen azokra a részekre való tekintettel vetettem alá igen alapos bírálatnak, ahol a csehszlovák részvételről van szó. Meg kell mondani, hogy a dokumentum egyértelműen hibátlan. A csehszlovák fél egyes lépésére vonatkozó részletek egész sorát teljes bizonyossággal megerősítik a csehszlovák levéltárakban fennmaradt feljegyzések. Ugyanakkor inkább irodai jellegű feljegyzésekről van szó, de épp a részletek pontos leírása erősíti meg megbízhatóan a dokumentum hitelességét. Benes üzenetének pontos tartalmát egyelőre nem ismerjük, s ugyanez vonatkozik a vélt bizonyítékokra, vagyis a hozzácsatolt dokumentumok tartalmára is. Nem maradt más hátra, mint remélni, hogy nem semmisült meg az üzenet eredeti példánya, s számos olyan feljegyzés, amelyek valamikor Benes archívumában voltak elhelyezve. Ugyancsak remélhető, hogy ezek az anyagok a történészek kezébe kerülnek, s ezután megnyugtatóan lehet majd tisztázni a Tuhacsevszkij elleni intrikák rendkívül szövevényes hálójának a részleteit. Ma már minden kétséget kizáróan bizonyított, hogy 1937-ben Benes elnök birtokában voltak a kritikus dokumentumok. Ő maga erről biztosította az amerikai nagykövetet, egy jugoszláv újságírót és J. Preisst, a 2ivno- banka főigazgatóját is. Ezt meg lehet állapítani a levéltári adatok vizsgálata során. Az is bebizonyítható, hogy a köztársasági elnök ezeket a dokumentumokat véleményezésre a csehszlovák felderítő szolgálat vezetői elé terjesztette. A tanú erre a háború előtti felderítő szolgálat ma még élő legmagasabb rangú tisztje, Oldrich Tichy vezérkari alezredes, aki a vezérkar II. osztályának a munkatársa volt. A Benes emlékirataiban leírt és a politikai bizottság említett határozatában megerősített adatok megbízhatóan igazolják, hogy Benes elnök ezeket az információkat és dokumentumokat - természetesen jóhiszeműen - Sztálinnak meg is küldte. Dr. JAROSLAV VALENTA docens, a tudományok doktora - Prága A csehszlovák delegáció székháza N égy év telt el, s ismét volt egy fesztivál. Immár a tizenharmadik. Július elsején, amikor-<611000301 a fesztivál lángja a százötvenezer főt befogadó phenjani stadionban, eszembe jutott, hogy hányán és hányszor jósolgatták már, hogy a Világifjúsági Találkozók ideje lejárt, a fesztivál eszméje az évtizedek alatt elavult, nincs értelme csaknem tíz napig vitatkozni a világ dolgairól. Nos, a fesztiválmozgalöm tovább él, a találkozók programja egyre gazdagabb és színesebb. És ami a leglényegesebb: világszerte hatalmas az érdeklődés a fesztivál iránt. Közismert már, hogy a XIII. VIT-en 176 ország tizenháromezer küldöttje vett részt, ötezer turista is eljött a világ különböző országaiból. A számok alapján joggal állíthatjuk, hogy Phen- jan július 1 -jétől 8-ig a béke, a barátság és az •együttműködés fővárosává vált. Azoknak a napoknak minden órájában több száz helyen zajlottak az események, a világ fiataljai tematikus központokban mondtak véleményt korunk problémáiról, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek a demokráciáról, az emberi jogokKüldöttségünk tagja voltlvana Christová, az idei szépségkirálynő. A felvételen szovjet „kolléganőjével", a szőke Larisza Beloguro- vával látható. Ilii- PILLANATOK ról, a kizsákmányolásról, színes kulturális, valamint sportprogramokkal szórakoztatták a nézőket. Megannyi esemény, megannyi élmény. A XIII. Világifjúsági Találkozó mérlegének megvonásakor külön kiemelték a résztvevők a nagyszabású rendezvénysorozat előkészítését és szervezését. Előtérbe kerültek a béke és a biztonság, a környezetvédelem kérdései és más globális problémák. A program lehetővé tette a közvetlen párbeszéd legkülönbözőbb formáinak az érvényesítését. Csehszlovákiát hatszáz küldött és háromszáz turista képviselte a Világifjúsági Találkozón. Minden küldöttségnek „saját“ otthona is volt a városban. A csehszlovákok az ifjúsági szövetség phenjani városi székházát foglalták el nyolc napra. Itt zajlottak a kétoldalú tanácskozások, a baráti találkozók, e ház színpadán minden nap nagy sikert aratott Lucie Bílá, Michal David, a Lúcnica népművészeti együttes tánccsoportja, Václav Patejdl és sokan mások, akik a hozzánk érkező vendégeket szórakoztatták. A fesztivál ideje alatt több tízezren keresték fel a házunkat, ahol egyúttal megismerhették ifjúságunk mai életét. Dél-Korea ifjúságát egytagú „küldöttség“ képviselte a XIII. VIT-en. Rim Su Kjongnak hívják azt a huszonegy éves egyetemista lányt, aki a tiltás ellenére is eljutott Phenjanba. Ott voltam a stadionban, amikor bevonulása alkalmából fergeteges tapsot kapott, részt vettem A megnyitó egy pillanata egy nagygyűlésen, ahol autóbusz tetején állva beszédet mondott és Korea egyesítéséért agitált. Nemzetközi sajtótájékoztatón mondta el, hogy a fél világot bejárta addig, amíg eljutott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába. Szöulból Tokióba repült, onnan Nyu- gat-Berlinbe, majd Berlinbe, ahonnan a koreai légitársaság gépén eljutott a VIT színhelyére. Minden bizonnyal ö volt a XIII. VIT legnépszerűbb küldötte. Már régi hagyománya a Világifjúsági Találkozóknak, hogy a résztvevők lefutják a fesztiválmérföldet. Vagy nyolcezren gyűltek össze a startvonalnál, hogy lefussák a 2100 méteres távolságot. A pálya hossza azt jelezte, hogy a VIT-en részt vevő fiatalok már a XXI. század kapuját döngetik. A startvonalon ott állt Jozef Pribilinec, tavalyi olimpiai bajnokunk is, aki most már igazán elmondhatja magáról, hogy mind a két Koreában sikeresen képviselte hazánkat. O volt Phenjanban a megnyitó ünnepségen a csehszlovák küldöttség zászlóvivője. Mint újságíró három VIT krónikása lehettem. Ott voltam Havannában 1978-ban és Moszkvában 1985-ben, de ilyen megnyitó ünnepséget, mint Phenjanban volt, még sehol sem láttam. Tudom, sokan megnézték a tévében mind a megnyitó, mind a záróünnepséget, de ott lenni a százötvenezer ember között és velük együtt tapsolni a hetvenezer szereplő ámulatba ejtő mutatványainak - az valóban feledhetetlen élmény. Megszámlálhatatlan színes élőkép követte egymást, pontosan úgy, mintha kompjuter vezérelt volna minden egyes diákot. Ez a világ legnagyobb színháza, írtam akkor a jegyzetfüzetembe. Említettem már, hogy ötezer turista vett részt a Világifjúsági Találkozón. Közülük háromezer a „kóhajításnyira“ levő Japánból érkezett. Japánban ugyanis közel egymillió koreai él. A fesztiválvárosban a Kwanboki sugárút mindkét oldalán felállított díszes sátrakban is japán diáklányok kínálták a többnyire japán árut, kínálták a finomnál finomabb, ínycsiklandó falatokat. Szinte éjjel-nappal dolgoztak, hogy a VI l vendégei mindennel elégedettek legyenek. És gyorsan hozzáteszem azt is, hogy szinte mindegyik beszélt egy világnyelvet. A sátrak körül olyan tisztaság volt, hogy azt egy első osztályú vendéglő tulajdonosa is megirigyelhette volna. A kiszolgálás elmaradhatatlan tartozéka volt a mosoly és az udvariasság. Kép és szöveg: CSIKMÁK IMRE
