Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-28 / 30. szám

I szú VII. 28. TUDOMÁNY TECHNIKA Egyes észak-morvaországi gaz­daságfejlesztési koncepciók újból előtérbe hozták az évtizedek, sót évszázadok óta emlegetett Odera -Duna csatorna megépítésének a gondolatát. Olyannyira, hogy kivi­telezésének előkészítésére, a csa­torna megépítésére és üzemelteté­sére Ekotrans Morava néven nem­rég egy új részvénytársaság is ala­kult. Az a körülmény, hogy rész­vénytársaság kíván foglalkozni az üggyel, arra utal, hogy a kezdemé­nyezők gazdaságos, jövedelmező beruházásnak tekintik a csatorna megépítését, amelyből jelentős hasznuk származhat. Először azonban soroljuk fel azo­kat az új fejlesztési terveket, ame­lyek a csatornaépítés ügyét újból a felszínre hozták. Elsősorban arról van szó, hogy az ostravai iparvidék villamosenergia- és hóellátásához egy atomerőmű felépítésére van szükség. Ezt az atomerőmüvet a Morava mellékfolyója, a Becva mellett, Hranice közelében, Blahuto- vicében tervezik felépíteni, s a fo­lyón Teplice nad Beévou térségében az atomerőmű vízellátásához egy víztározót is építeni kell. A terepet tehát mindenképpen meg kell moz­gatni, s az említett beruházások, különösen a Teplice nad Becvou-i vízmű, eleve új feltételeket alakíta­nak ki a régóta tervezett csatorna megépítéséhez. Hangsúlyozni kell, hogy a blahutovicei atomerőmű az iparmedence hóellátását is szolgál­ná, s a.távolsági hővezeték az Ode­ra medrét elérve, a folyóval párhu­zamosan folytatná az útját Ostravá- ba, s közben Koprivnicébe és Frydek-Místekbe is elágazna. A hó- vezetéket tehát a tervezett csatorna vonalában kellene megépíteni. További jelentős körülmény az is, hogy az erre haladó vasútvonal kor­szerűsítésre szorul, s egy részét a vízmű építése miatt egyébként is át kell helyezni. Az elmondottakból világosan kitű­nik, hogy az érdekelt szervezetek, szervek és hatóságok nagy válaszút előtt állnak, ugyanis két megoldásra van lehetőség. Az egyik szerint az említett energetikai beruházásokat a hajózható csatorna megépítésével együtt, tehát komplex módon kelle­ne megvalósítani, ami a feltételezé­sek szerint számos kölcsönös előnnyel járna. Ha viszont ezeket az építkezéseket a csatornaépítés kon­cepciójától függetlenül hajtanák végre, ez bizonyára azzal járna, hogy a csatornaépítés évszázados álmának a megvalósításáról végle­gesen le kellene mondani. A CSATORNAPÁRTIAK ÉRVELÉSE Frantisek Cuba mérnök, docens, a tudományok kandidátusa, a Sluso- vicei Efsz Agrokombinát elnöke, va­lamint Ferdinand Madry mérnök, a Prágai Szállítástechnikai Kutatóin­tézet igazgatója a Hospodárske no- viny idei 14. számában terjedelmes cikkben ismertetik a csatorna építé­séből és üzemeltetéséből származó előnyöket. Többek között rámutat­nak, hogy az Ostrava és Bratislava közti vasútvonal jelenleg évente mintegy 28 millió tonna terhet szállít, többnyire vasércet, szenet, kokszot, kohászati termékeket, kavicsot, fa­árut és élelmiszereket, s az áru többségét a bratislavai kikötőben rakják át, mivel a Magyarországgal, Bulgáriával, Jugoszláviával, Romá­niával, a Szovjetunióval és Ausztriá­val folytatott kereskedelem tárgyát képezi. A hajózható csatorna tehát csaknem teljes mértékben teher­mentesíthetné a vasutat, sőt a jelen­leginél nagyobb forgalmat is lebo­nyolíthatna, ha majd megépül az Oderát és az Elbát összekötő vízi út. A szerzők arra is rámutatnak, hogy a vízi szállítás lényegesen ol­csóbb a vasúti és főleg a közúti szállításnál, s ha az ostravai a gott- waldovi, a bmói és más ipari köz­pontok vállalatai olcsóbb szállítási lehetőségekhez jutnak, ez a terme­lési költségeket is csökkenteni fogja, több nyereséget érhetnek el. Az elért nyereségnek körülbelül a felét befizetik az állami költségvetésbe, ami azt jelenti hogy a csatorna épí­tésére fordított állami kiadások ilyen formában is megtérülnek. Ami a csatorna építési költségeit illeti, a szerzők rendkívül gazdasá­gos befektetésre utaló adatokat so­rolnak fel. Számításaik szerint az építés 10-12 évig tartana, tehát a csatornát 2002-ben lehetne üzem­be helyezni. A Bratislavától Ostravá- ig terjedő csatornaépítésre össze­sen 14 milliárd koronát kellene fordí­tani, de ha ebből leszámítják az atomerőmű építésével összefüggő költségeket, valamint a kitermelt ka­vics értékesítéséből származó be­vételeket, a részvénytársaság valós beruházási költségei nem haladják meg a 8 milliárd koronát. Figyelem­be véve a vízi szállítás alacsony költségvetéseit a vasúti és a közúti szállítás költségeivel szemben, az Ostrava-Bratislava vonalon a szállí­tási költségek évi átlagban körülbe­lül kétmilliárd koronával csökkenhet­nek, ami azt jelenti, hogy a beruhá­zási költségek 5-6 év alatt megtérül­hetnek. A kavics iránt az NSZK-ban, Ausztriában, a hazai viszonyaink kö­zött is oly nagy az érdeklődés, hogy az értékesítésből származó bevétel nemcsak a csatorna Kútyig terjedő alsó szakaszának az építkezési költ­ségeit fedezhetné, hanem még ma­radna is belőle a Kútytól Hranice na Moraveig terjedő középső szakasz építésére. A harmadik szakasz Hra­nice na Moravetól Ostraváig terjed, s ez már szoros összefüggésben van a blahutovicei atomerőmű, vala­mint a Teplice nad Becvou-i víztáro­zó építésével. A KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS FELTÉTELEZETT FORRÁSAI A csatorna Kútyig terjedő alsó szakaszának megépítésére az irányvonal szempontjából három le­hetőség kínálkozik. Az egyik a folyó jelenlegi, országhatárt képező med­rének a tengelye, a másik egy cseh­szlovák területen megépülő csator­na a folyó jelenlegi medrével párhu­zamosan, a harmadik pedig egy olyan csatorna, amely Kútyból kiin­dulva Bécsnél csatlakozna a Duná­hoz. Az osztrák cégek pénzügyi és kivitelezési részvételével akkor is számolni lehetne, ha a csatorna épí­tése a folyómeder tengelyében való­sulna meg. A szerzők véleménye szerint a kavics kitermelésére és értékesí­tésére külföldi részvétellel egy külön részvénytársaságot kellene alapíta­ni. A feltételezések szerint az NSZK- ban és Ausztriában évente 1 -2 mil­lió tonna kavicsot lehetne eladni, 80-160 millió devizakoronáért, ami a bank útján vállalatoknál és külföldi utazásokat igénylő személyeknél ér­tékesítve 150-350 millió koronának felelne meg. A felmérések szerint összesen 40 millió tonna kavics ke­rülhet kitermelésre. A csatorna mé­lyítését a külszíni bányákban alkal­mazott nagy teljesítményű gépekkel és berendezésekkel lehetne végez­ni, ami lényegesen csökkenthetné a ráfordítási költségeket, s így a csa­torna alsó szakasza tulajdonképpen állami pénzforrások nélkül, ingyen jöhetne létre Ezt a technológiát lehetne alkal­mazni a Teplice nad Beővou-i víztá­rozó építésénél is, ami itt is megnö­velné az értékesíthető kőtörmelék kihozatalát, a tározó méreteit és ka­pacitását, ami nemcsak az atomerő­mű vízellátásának a feltételeit javíta­ná, hanem az egész környék víz­gazdálkodási rendszerére is kedve­zően hatna, s jelentősen mérsékel­né a termőtalaj igénybevételét. A csatornát övező gátak építéséhez fel lehetne használni az atomerőmű építésénél, valamint más ipari beru­házásokkal kapcsolatban kitermelt földet. A csatorna harmadik, felső szakaszának a gátjait úgy kellene kiképezni, hogy az egyúttal az emlí­tett távolsági hóvezeték elhelyezé­sére is szolgáljon, s a gát mentén haladhatna a víztározó miatt áthe­lyezett és korszerűsített vasúti pá­lya. A szóban forgó beruházások összehangolt megvalósítása jelen­tős megtakarításokkal járna, s min­den érdekelt fél számára a beruhá­zási költségek csökkenéséhez ve­zetne. A csatorna üzemeltetésének gaz­daságosságát az is növelhetné, ha az egyes vízlépcsőknél a hajózsili­pek mellett kisebb teljesítményű vízi erőművek is üzemelnének. A Kútyi vízlépcső tervezését már ilyen jel­leggel készítik elő. Az építkezés említett három sza­kaszát fokozatosan lehetne megva­lósítani. A legkevesebb költséggel járó alsó szakasz építését három év alatt lehetne befejezni, öt éven belül Otrokovice és Gottwaldov környéke, tíz éven belül a prerovi körzet, majd pedig 12-13 év elteltével az egész ostravai medence is bekapcsolód­hatna a vízi közlekedésbe. Távlati­lag a tervezett gyorsvasút pályáját is a csatorna védögátján lehetne meg­építeni. Ami a blahutovicei atomerőmű tervezett építési határidőit illeti, az illetékesek itt azzal számolnak, hogy az első blokkot a 2000-2002-es években helyezik üzembe. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 1994-ben el kell kezdeni a víztározó építését, s ezt megelőzően a vasútvonalat már az 1991-1992-es években át kell helyezni. Mindez szükségessé teszi, hogy az egész csatornarend­szer építésének az ügyében meg­gyorsuljanak az összehangolt szer­vezési, pénzügyi-tervezési munkák és intézkedések. Az Ekotrans Morava részvénytár­saság, illetve az említett cikk szerző­inek az érvelésével azonban nem mindenki ért teljes mértékben egyet. Jan Folprecht mérnök, a tudomá­nyok kandidátusa, valamint Jan Pro- cházka mérnök, a tudományok kan­didátusa, a Prágai Központi Nép- gazdasági Kutatóintézet munkatár­sai a Hospodárske noviny idei 22. számában közölt írásukban Franti­sek Cuba és Ferdinand Madry fejte­getését több szempontból is meg­kérdőjelezik, habár hozzáállásuk komplex jellegéről elismerően szólnak. A nevezettek elsősorban arra utalnak, hogy a vízi közlekedés elő­nyeinek a mérlegelésében a mi vi­szonyaink között nem lehet az NSZK tapasztalataiból kiindulni, hi­szen ott egészen más földrajzi vi­szonyok vannak, amelyek sokkal kedvezőbbek a vízi utak építéséhez és kihasználásához. A sík területen sokkal kevesebb duzzasztóra és ha­józsilipre van szükség, ami nemcsak az építkezést teszi gazdaságosab­bá, hanem magát a vízi közlekedést is meggyorsítja. A Duna-Odera csa­torna megépítéséhez szükséges mintegy 22 duzzasztógát és hajózsi­lip viszont annyira lelassítaná a vízi közlekedést, hogy az teljesen hát­térbe szorítaná az alacsonyabb szállítási költségekből származó esetleges előnyöket. Feltételezhető, hogy a jövőben elsősorban a gyor­saság szempontja fog növekedni, s a szállíttatok előnyben fogják ré­szesíteni a gyorsabb közlekedési formákat, még akkor is, ha ezzel bizonyos többletköltségeket kellene vállalniuk. A szerzők egyúttal részletes ada­tokkal is bizonyítják, hogy Csehszlo­vákiában a vízi és a vasúti közleke­dés fajlagos szállítási költségeiben nincsenek olyan érdemleges kü­lönbségek, amelyek indokolttá te­hetnék a vasúti szállítás szóban for­gó tehermentesítését és vízi szállí­tással való helyettesítését. Az adott szakaszon Prerov és Breclav között a vasút évente mintegy 20 tonna árut szállít, s kapacitása csak 60 százalékra van kihasználva. Igaz ugyan, hogy az Ostrava és Prerov közti szakaszon a vasút ennek a kétszeresét szállítja, de a kapaci­tás kihasználtsága itt is csak 80 százalékos. Ez a vasútvonal tehát még a jelenlegi állapotában is képes nagyobb szállítási feladatok ellátá­sára. Ami a szállítás árát illeti, erre elsősorban a szállítási idő, a gyorsa­ság van hatással. A gyorsaság és a rugalmasság fokozása szempont­jából a közúti szállítás van a legelő­nyösebb helyzetben, az utóbbi idő­ben azonban világszerte a vasúti hálózat fejlesztése került előtérbe, mert a vonalak sűrűsége jó össze­köttetést tesz lehetővé, s a szállítás meggyorsításában a műszaki fej­lesztésnek jelentős tartalékai van­nak. Az Ostrava és Breclav közti sza­kaszon a szerelvények maximális sebességét óránként 140-160 kilo­méterre lehetne növelni, s az ehhez szükséges beruházási költségek nem haladnák meg a 2 milliárd koro­nát. Amennyiben a kedvezőbb szál­lítási feltételek következtében leg­alább évi 10 millió tonnával növe­kedne a szállított áru mennyisége, ez a tonnakilométerre számított 0,27-0,30 koronás fajlagos nyere­ség mellett legalább évi 540 millió koronás nyereséget eredményezne. A szükséges beruházás megtérülé­se tehát 3,7 év, vagyis rövidebb, mint a csatornaépítés esetében. A szerzők véleménye szerint ezt a körülményt az Ekotrans Morava részvénytársaság is figyelembe ve­hetné, s talán előnyösebb lenne, ha vállalkozói készségét az elnehezült vasúti hálózatunk felfrissítésére for­dítaná. A szóban forgó vasúti sza­kasz rendkívül alkalmas a korszerű­sítésre, illetve a jövő igényeit is ki­elégítő gyorsvasút megépítésére. A részvénytársaságok fontos szere­pet kaphatnak a nagy teljesítmé­nyekre képes gyorsvasútvonalak ki­építésében és üzemeltetésében, s ez méltó feladat lenne ahhoz, hogy a csehszlovák népgazdaság sikere­sen lépjen a következő évezredbe. Az Odera-Duna csatorna újból időszerűvé vált ügyének a kérdésé­ben az említett cikkekben mindkét fél elmondta a maga véleményét, s felsorolta az érvek sokaságát. Va­jon kinek van több igaza, melyik vélemény közelíti meg jobban a leg­célravezetőbb megoldásokat? Eset­leg valamilyen kompromisszum is számításba jöhet? Ma még nehéz eldönteni, de az ilyen nyílt eszme­csere, az összefüggések és körül­mények részletes feltárása, s az egész közvélemény bevonása bizo­nyára elősegíti majd az optimális megoldáshoz vezető út megtalálá­MAKRAI MIKLÓS A Bratislava! Mélyépítési Kutatóintézet dolgozói számos találmánnyal és újítással segítették elő a Vági Vízlépcső építését. A felvételen progresszív vákuumtechnikával végzik a védőgát belső borítását. Az eljárás bizonyára az Odera-Duna csatorna építésénél is alkalmazható lenne. A CSTK felvétele Vízen vagy vasúton? Újból napirendre került az Odera-Duna csatorna megépítésének a kérdése A VASÚTPÁRTIAK ELLENVETÉSEI Az Odera-Duna csatorna harmadik (felső) szakaszának vázlatos térképe a csatla­kozó beruházásokkal (atomerőmű, víztározó, hővezeték, vasútvonal).

Next

/
Thumbnails
Contents