Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-29 / 52. szám
új lovat kaptam, mondták, a neve: Gazai - kettő. Mit mondjak? Ha elporolták, elporolták. Hogy a kazaltető a vad remondák brutalitásától lett-e berzedt, azt nem sikerült kideríteni. De aki költőnk moz- donylédijét elő tudja keríteni, azt bizisten megjutalmaznám, hisz ilyen amazonnal nem mindennap találkozik az ember, akinek: Haja csikófark volt és szög, melle előre mozdonyzott, s bökött, keskeny bársony volt és nem szőtt maroknyi derekán az öve; mint a szeme: harmatos volt a bokor töve. I- Jaj, a bokrom töve táját! Engem az sem érdekelne, szőtt-e vagy sem, de ha mozdonyozni tud, elő az ütközőt! A forgalmista hunyja be a szemét. De félre a tréfával, bár évekkel ezelőtt íródott, aktualitása elévülhetetlen az alábbi néhány sornak: Meghitt, igaz, forró hangulat, T Néptömeg ajkán éltető szavak. Lágyan ringó szélben tömör gondolat. Mint burkolt bimbó ékes virágot fakaszt. Szeretett elnökünk érezd jól magad. Mi sem gondoljuk másként. Tömören és velősen. dörög az ég nagyon vigyázz magadra villám-lasszó repül a fonnyadt nyakadra Ezt már egy másik rímkalapáló mester írta. Továbbá: tekeredik minden fojtogat a bánat i virág szirmot hullat férge van a fának Pajzánabb olvasóinkat - főleg a hölgyeket - talán érdekelné, hol található az illető fa, s ama féreg. Kukac. Fonnyadt nyakú kartársunk vidám soraival zárjuk e rövid ismertetőt líránk élvonaláról, s talán egy év múlva folytatjuk. Feltéve, ha addig el nem éri fonnyadt nyakunkat a villám-lasszó. A szerkesztő, akire az első követ vethetik: KÖVESDI KÁROLY oitt Vm 5a9ik )S Beeeterelnek a demokráciába? (Könözsi István felvétele) fűzfapoéták edés )tt hízelgőén felmenő és lemenő ági rokonságodat k, emlegeti. }s A fűzfapoéta hozzá képest ártatlan gyermek! a_ (Lásd: hajlékony szomorúfűzág, ma született bá- rány). Érzékeny, szelíd lélek, a szerkesztő korholá- sára, hogy rossz verset írt, szégyenében lesüti ln szemét és megbánó könnyekre fakad. Tudtam, r" suttogja bánatosan, jól sejtettem én! Él benne viszont valami makacs hit, hogy amit tesz, tennie kell. Nemcsak neki van szüksége rá, r_ hanem a világnak is. Feltételenül hisz a költészet in erejében és - önmaga előtt is titkolva - önmagáig ban, tehetségében. Ezért lelke mélyén ő sem hisz j_ a szerkesztőnek. Nem lehet rossz a versem, gon- n dolja magában, amikor őszintén, tiszta szívvel és üt érző lélekkel írtam, szép érzésekkel telve, saját 3_ kezemmel vetettem papírra, s olyan jó érzés olvas- ,j nőm, nézegetnem! Csengőén rímel, gondolatokkal 51 terhes, miért lenne rossz? Kék benne az ég s a fák m zöldek, illatoznak a virágok és a madarak teli lt torokból énekelnek. Ilyen a szülőföld, vagy nem?! >|t Zsenge harmatos mező, lágy kenyér! Talán a ter- a mészet nem gyönyörű? Ám a szerkesztő korholó jg szavai nyomán nem makacskodik, ellenkezés nél- j. kül táskájába teszi a visszaadott kéziratot és harag iy nélkül elköszön. ígéri, hogy átdolgozza, megpró- j_ bálja másképp. Néhány hónap múlva ismét jelentül kezik, a változatosság kedvéért őszi versekkel: rőt - 3 szíhek pompája, ropogó avar, levélhullás és me- ,1 lankólia. 3, A fűzfapoéta (Ballagi Mór Nagyszótára fűzfaköl- t- tőnek is említi s verseit fűzfaverseknek) npha kérő ;e hangú levélben érdeklődik a szerkesztőségtől, 1 hogy behozhatja-e verseit s ha jók, ki nyomtatír nák-e? Sokat ír életében, a sikertelenségért, nem d lázad és zokszó nélkül hagyja örököseire a renge- i- teg teleírt papírt. Megtörténhet, hogy sírversét is ié megfogalmazza: íme: Az élet szép, ám nehéz, ha nincs segítő kéz, lelkem, te árva doromb, nyugszol hant alatt s szívem megtört, nem borong. » így látja őket a szerkesztő, s mégis, ki látott ily csodát?! Lelke mélyén nem neheztel rájuk, s örül, hogy vannak! Talán éppen ők azok, akik - értékve- szejtő időben - a megszállottak makacsságával hisznek az írott szónak és ösztöneikben él a lélek kifejezésvágya, melyet azonban nincs erejük megvalósítani. ff hléha csak a gyertya segít... (Platzner Tibor kollázsa) Jaroslav Haéek KALANDJA Vannak emberek, akiket a világon minden érdekel, minden apróság, minden az utcán elhagyott holmi. Ilyen ember volt Tevlin úr is. Megpillant például egy bolt előtt a járdán egy hordó sós heringet. Megáll mellette, bámulja, és addig vár, míg a bolti szolga be nem gurítja az üzletbe. Mármint nem Tevlin urat, hanem a hordót. Mihelyt ez megtörtént, Tevlin úr elégedetten bólint és továbbsétál. A sarkon túl egy taligán akad meg a tekintete. Megáll mellette s vár, mikor jön érte valaki. Mármint a taligáért, öröme telik benne,.hogy az emberek szorgoskodnak, szereti nézni, hogyan rakják le a szekérről a téglát meg a követ, érdeklik a kövezök és egyáltalán minden, ami a munka varázslatos légkörét árasztja. Nincs olyan egyszerű és mindennapi dolog, ami ne keltené fel figyelmét. Terhükkel viaskodó lovak, a villamosvasút váltóállogatói, utcaseprők és házmesterek - mind-mind látványosságot jelentenek számára, s orrcimpái megremegnek, mihelyt megszimatolja a munka mámorító szelét. Az utcán menet igyekszik kitalálni, kicsoda ez vagy az a járókelő, s szemében a boldogság tüze gyúl, ha véletlenül ráhibázott. Legnagyobb öröme, ha sétálhat az utcán. Legalábbis öröme volt mindaddig, amíg a következő eset nem történt vele. Szokása szerint kiment az utcára, s az élénk sürgés-forgás közepette a járda szélén egy kerékpárt pillantott meg. Magányos, elhagyott biciklit. Tevlin úr körülnézett, mert érdekelte, ki hagyta isten gondjára kerékpárját a járda szélén. Bolt nem volt a közelben. Ebből arra következtetett, hogy a kerékpáros küldönc nem üzletesnek vitt árut, hanem valószínűleg magánember lakására szállította a megvásárolt holmit. Tevlin úr figyelmét az sem kerülte el, hogy a közelben csapszék sincs. A bicikli egy bérház kapujával szemben búslakodott a járda mentén. A túlsó járdán egy rendőr állt, s érdeklődve figyelte Tevlin urat, aki jobbra- balra forgatta fejét, miközben el nem mozdult a bicikli mellől. Tevlin úr úgy vélte, rendkívüli gondatlanság, ha valaki csak úgy se szó, se beszéd, odaállítja a kerékpárját a járda mellé, s feltette magában, megvárja a bicikli gazdáját. Eszébe jutott azonban, hogy talán lelakatolták a kerékpárt, hogy avatatlan személy el ne hajthasson rajta, ezért megkerülte a biciklit és a túlsó oldalról is szemügyre vette. A rendőr egyre fokozódó érdeklődéssel figyelte Tevlin úr ténykedését, sőt el is indult feléje a túlsó járdán. Tevlin úr megállapította, hogy a biciklin nincs lakat.- Micsoda gondatlan alak - dünnyög- te magában. - Szavamra, megérdemelné, hogy valaki elhajtson a kerékpárján, s hűlt helyét találja. Tovább kerülgette a biciklit. Igazán ügyes alkotmány. Milyen gyártmányú lehet? Megfogta a kormányt, elörehajolt, a bicikli elgurult, Tevlin úr elterült a földön, s amikor kerékpárostul feltápász- kodott, egy arcot pillantott meg maga fölött. Szigorú, dühös és fenyegető arcot. A rendőr arcát.- Mit akar ezzel az idegen biciklivel? - kérdezte szigorúan az igazság őre.- Meg akarom nézni, milyen gyártmányú.- És miért fogta meg a kormányát? Egy sereg ember csödült össze körülöttük, csupa Tevlin úr, akiket a világon minden érdekel, akárcsak Tevlin urat a boldogtalan bicikli.-A kormányát... - dadogta ijedten Tevlin úr - a bicikli gazdájára várok.- Hogy hívják a tulajdonost?- Nem tudom.- Akkor miért vár rá?- Hogy el ne lopják a biciklijét. A kíváncsiak nevetni kezdtek.-Talán inkább úgy mondaná, hogy más el ne lopja - jegyezte meg gúnyosan a rendőr. - Tegye vissza a biciklit oda, ahonnan elvette... A törvény nevében letartóztatom. A rendőr is olyan volt, Tevlin. Minden érdekelte, minden gazdátlan holmi, minden kis esemény, s különösképpen Tevlin úr. Ez a nap egyébként nagyszerű új kifejezéssel gazdagította nyelvünket. E naptól kezdve nem azt mondjuk már: „Reszket, mint a kocsonya“, modern embernek az lett a szavajárása: „Reszket, mint a Tevlin“. Annyira reszketett, hogy a rendőrnek mint a kiskutyát kellett őt elvonszolnia magával onnan, ahol megint elhagyatottan állt a kerékpár, az 1912/a számú ház előtt. Még akkor is reszketett, amikor a rendőr betuszkolta az örszobára és bokáját összecsapva megtette jelentését:- Alássan jelentem, ez az ember biciklit akart lopni az 1912/a számú ház előtt. A rendőr részletesen elmondta, hogyan próbálkozott Tevlin úr, és hogyan nem sikerült neki, Tevlin úr meg állandóan közbeszólt:- Dehogyis, nem vagyok én tolvaj, kerékpározni se tudok... - Meg azt bizonygatta, hogy kár volna neki kerékpárt lopni; ha biciklizni szottyanna kedve, tízet is vehetne magának. Az embernek megesett rajta a szíve, ahogy ott állt és egyre csak hajtogatta:- Isten bizony, higgyenek nekem, nem tudok biciklizni.- Le is esett, amikor megpróbált felugrani rá.- Dehogyis akartam felugrani - jajgatott Tevlin úr hisz mondom, nem tudok biciklizni. Aztán megjegyezte, hogy úgy kell neki, amiért olyan becsületes szamár és mindenkin segíteni akar. Ekkor nyílt az ajtó, egy fiatalember rontott be az örszabába, csapzott hajjal, kétségbeesett arccal.- Eltűnt a biciklim - kiáltotta már az ajtóból. - Ott állt az 1912/a számú ház előtt, és hallottam, hogy valaki már megpróbálta ellopni.- Ki vele - förmedt rá a rendórbiztos Tevlin úrra. - Hogy hívják a cinkosát?- Nem tudom - sóhajtott Tevlin úr.- Dutyiba vele! - rendelkezett a rendőrtiszt. Tevlin úr térdre esett előtte, s bömbölve könyörgött:- Az istenre kérem, uram! Másnap beszállították a büntetőbíróság fogházába. Bincek tanácsos úr, a vizsgálóbíró jó ember volt. Nem akarta megnehezíteni egyetlen vádlott helyzetét sem, s mindent megtett, hogy meggyőződjék az őrizetbe vett bűnözők vallomásának igazságáról.- Rendben van - mondta Tevlin úrnak. - Maga azt állítja, hogy nem tud biciklizni, holnap tehát lefolytatjuk a vizsgálatot; kivisszük magát a kapu elé, és kap egy biciklit. Majd meglátjuk, tud-e biciklizni vagy sem. Felvirradt az emlékezetes nap, afegy- ór a bírósági szakértők jelenlétében az oléanyi temető mellett, az országúton felültette Tevlin urat a kerékpár nyergébe.- Leesek! - kiabált szorongva Tevlin úr, aki soha életében nem ült biciklin. A vizsgálóbíró intésére az fegyőr meglökte a kerékpárt, s Tevlin úr az enyhén lejtő úton gurulni kezdett előre, miközben állandóan ordítozott: „Leesek, leesek!“ Ijedtében rátaposott a pedálra, majd még jobban beletaposott, mert rettegett, hogy agyonüti magát; görcsösen szorongatta a kormányt, s olyan iramban száguldott Straánice felé, mint a kerékpáros körverseny győztese. Nagyszerűen hajtott. Szüntelenül ordítozott: „Leesek!“, s akkora iramban száguldott, hogy pár perc múlva eltűnt a vizsgáló bizottság szeme elöl. Lent Straénicén végre sikerült beleesnie az útszéli árokba, miután előzőleg elgázolt egy vénasszonyt. A tárgyaláson három hónapot kapott, súlyos terhelő körülményül tudták be, hogy meg akarta téveszteni a hatósági szerveket és azt hazudta, hogy nem tud biciklizni, pedig a végén kerékpáron akart megszökni, amiért még külön fegyelmi büntetést sóztak a nyakába. TÓTH TIBOR fordítása
