Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-12-29 / 52. szám

# : I : ... a családi háttérről A szilárd, megbízható családi hátteret nagyon fontosnak tartom. Úgy érzem, enélkül nem lehetnék eredményes a beosztásomban. Amíg a fiam felnőtt, a szüleim segítettek a háztartásban, a nagy­mama hathatós támogatása nélkül aligha maradhattam volna a mun­kahelyemen - ha a szükség úgy hozta - a nyolc és fél órán túl. És tulajdonképpen „kivártam“, amíg önállóvá vált á gyerek... Amikor vállaltam ezt a megbízatást már elvégezte a főiskolát, családot ala­pított. Idő, sok-sok idő kell ahhoz, hogy valaki egy tisztségben helyt- állhason. A továbbképzés, a szolgálati utak időrablók, s ezért ne csodákozzunk, hogy kevés nő vállalja a vezetői szerepet. Azt is lényegesnek tartom, hogy a nő, bármilyen magas poszton legyen is, ne veszítse el nőiességét, ne próbáljon férfimód irányítani. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne legyen következetes, ha­tározott. A férjem volna a megmondha­tója, mennyiben alkalmazom ott­hon az irányítási elveimet, de úgy érzem, a családi döntésekben meghagyom neki a főszerepet. Szerencsére mindketten olyan tí­pusok vagyunk, hogy szeretünk a közösségnek minél többet adni, nem tartjuk számon, mit mennyiért teszünk. Ó is nagy fába vágta a fejszét, amikor a Csehszlovák Rádió impozáns épületének befe­jezését igazgatóhelyettesként vál­lalta. Akkoriban ugyanúgy biztat­tam őt, mint ő engem a nehéz napokban, az igazgatóválasztás idején. Nekem szükségem van a biz­tonságra, a nyugalomra. Az ilyen felelősségteljes munkát nem le­hetne otthoni feszültségek mellett végezni. Ezért is tartottam a válla­laton belül az emberi kapcsolatok kialakítását, a jó munkahelyi lég­kör megteremtését elsőrendű fela­datomnak. ... a gyökerekről Friss diplomásként Kelet-Szlo- vákiába, férjem szülőhelyére ke­rültem. A bardejovi JAS vállalat volt az első munkahelyem. Az ér­tékesítési osztályon előadói be­osztásban nagy felelősséggel kel­lett szembenéznem. Tapasztalata­im ugyan még nem voltak, de egyet tudtam: mindenképp helyt kell állnom. Akkoriban az egész vállalatnál csupán hárman végez­tünk főiskolát. Az ott eltöltött évek kemény diót jelentettek számom­ra, de a kollektívának köszönhető­en nem voltak különösebb nehéz­ségeim. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, még ma is erőt tudok meríteni azokból a ta­pasztalatokból, melyeket akkortájt szereztem. 1970-ben jöttünk visz- sza szülővárosomba, Bratislavá- ba. Tulajdonképpen továbbra is kapcsolatban maradtam a keres­kedelemmel. A minisztérium üzlet- politikai osztályán dolgoztam, az irányítás egyik láncszeme voltam. Tudatosítottam: az általam nyújtott információk mennyire fontosak. Ezt a munkámat elsősorban a se­gítségnyújtás jellemezte, de szíve­sen végeztem. Nem vagyok karrierista, azt vi­szont bevallom - szerintem sokan vannak hozzám hasonlók, csak épp az őszinteség hiányzik belőlük - vágytam arra, hogy kipróbálhas­sam, tulajdonképpen mire vagyok képes. Ez az alkalom is megada­tott. Két és fél évvel ezelőtt meg­bíztak a Klenoty ékszerértékesító vállalat irányításával. Felmerült ugyan bennem, nem volna-e jobb a háttérben maradni, hisz a vállalat élén a figyelem középpontjába ke­rülök. De végül úgy döntöttem, élek a felkínált lehetőséggel. A tét­lenséget nem bírom elviselni, úgy éreztem, talán már elegendő tu­dást, tapasztalatot gyűjtöttem, hogy egy nagyobb kollektíva mun­káját eredményesen irányítsam, szervezzem. ... a munkahelyről A „birodalmamban“, pózaiab- ban szólva a vállalatunk nagyrak­tárában nem volna könnyű kará­csonyi ajándékot választanom. Annyi szép található ott - hisz erről a vásárlóink is meggyőződhetnek -, hogy kiragadni a legvonzóbbat szinte lehetetlen. Szívesen össze­válogatnék egy alpaka-garnitúrát, amellyel megteríteném a karácso­nyi ünnepi asztalt. Nagyon esztéti­kusak, célszerűek ezek a haszná­lati és egyben dísztárgyak. De szí­vesen elfogadnék ajándékba egy selyemszőnyeget is. Szeretem a régmúltat idéző tárgyakat, cso­dálom az ókori görög művészetet, az egyiptomi mesterek munkáit. Azt hiszem, kissé más szemmel néztem a bratislavai várban kiállí­tott régi ékszereket is, mint a többi látogató, hisz szüntelen az a gon­dolat foglalkoztatott: mennyi inspi­ráció rejlik egy-egy darabban, mi mindent leshetnének el a mai ék­szerek készítői a régi elődöktől. Általában úgy ítélem meg a kö­rülöttem levő tárgyakat, hogy a ké­szítésükre fordított munka igé­nyességét tartom a fő szempont­nak. A világ szinte minden részéről származó emlék- és műtárgyak nagy értékét éppen abban látom, hogy az ott éíők üzenetét hozzák el nekünk, távoli országok kézmű­veseinek ügyességéről tanúskod­nak. Legyenek azok szőttesek, színes hímzéssel díszített kimo- -nók, porcelántárgyak, bőrdíszmű­vek, vagy akár nemesfémekből készült ékszerek. Mint minden nő, én is szeretem az ékszereket, de igen konzervatív vagyok ezen a téren. Körültekintő­en választom ki, mit viselek. Az elvem az, hogy a egyéniségemnek megfelelően kell eldöntenem, mi­kor milyen kiegészítők után nyúlok. ... a munkáról Két és fél évvel ezelőtt problé­mákkal terhes időszakban vettem át az irányítást. A több ezer korona értékű tárgyakkal, áruval való min­dennapi munka becsületességet, szilárd etikai magatartást kíván meg minden alkalmazottól. Az arany csillogásának, a nagy érték­nek igen erős a csábítása. A köny- nyú meggazdagodás reménye már sokakat megtévesztett. Ezen a téren nem ismerek kompromisz- szumot, kemény kezű vagyok, és továbbra is az leszek. Nem voltam könnyű helyzet­ben, amikor az igazgatóválasztás­ra került sor, hisz azt megelőzően néhány népszerűnek alig nevez­hető gazdasági és személyi vál­toztatáshoz folyamodtam. A be­csületes dolgozók - ők vannak túlynomó többségben a vállalatnál - megértették az okokat. Bizonyá­ra azt is értékelték, hogy az ala­csony fizetéseikké! is foglalkoz­tam, mindjárt a belépésem után. A műszaki alap kiépítésére is nagy gondot fordítottam - az idén pél­dául 1 millió 200 ezer koronáért vásároltunk gépeket, berendezé­seket, elsősorban az órajavító mű­helyekbe - de a vezetőknek is pohtosan elmondtam a velük kap­csolatos elvárásaimat. Nyíltan fel­léptem a munkafegyelem megsze­gése ellen, de bíráltam egyesek munkastílusát is. S tulajdonkép­pen ezek után következett az igaz­gatóválasztás. Az ellenfelem férfi volt. Hogy miért győztem? Azt hi­szem, a legtöbben azt értékelték, amit a vállalatért, a dolgozók érde­kében már addig megtettem. A munkahelyi kollektívákban érez­ték a változásokat, s azt is látták, hogy az eredményességre való tö­rekvésen túl - mellesleg a forgalmi tervet 110-114 százalékra teljesít­jük - az emberekről sohasem fe­ledkezem meg. S talán még egy momentum közrejátszik. Négy év­tizeddel ezelőtt szintén nő állt a Klenoty vállalat élén és sikere­sen irányított. Az ünnepi összejö­vetelünkre eljöttek azok, akik em­lékeznek erre az időszakra. Jóleső érzéssel könyvelhéttem el, hogy dolgozóink mintegy kétharmada hosszú évekig, mondhatnám évti­zedekig kitartott nálunk. Azt sze­retném, ha ez a hagyomány folyta­tódna az új utakat, lehetőségeket kereső állami vállalatnál is. Órák, arany- és ezüstékszerek. Ausztrálián kívül valamennyi földrész szemet gyönyörködtető dísztárgyai. Múltat idéző régiségek, használt autók, leértékelt áruk. Mindezek nagy választéka megtalálható a Klenoty állami vállalat 314 kereskedelmi egységében. Az ezekben dolgozó 1714 beosztott élén áll Milly Irma igazgatónő. DEÁK TERÉZ (Borzi László felvétele) A harmadokra vágott, 1851-ben kibocsátott, 3 krajcáros osztrák bélyeget nevezik a filatelisták Fanni bélyegnek. Ám csak akkor, ha korabeli, Nagytapolcsány feliratú bélyegzővel pecsételték le, vagy ha olyan korabeli borítékon található, amelynek a címzése bizonyítja: helyben adták fel a levelet, helyben kézbesítették. Rendkívül értékes bélyegritkaság a Fanni bélyeg. Az eredeti, 3 krajcáros osztrák bélyeg harmadokra való szélvágásá­nak és postázásának, s az elnevezésnek is, érdekes a története. Utánajártam. Ladislav Lupták, Topol'őany (Nagytapolcsány) postahivatalának mai vezetője, régi évkönyvekből, krónikákból ugyan, de jól ismeri az akkori I viszonyokat.- Képzelje el - magyarázza - egy álmos, poros, vidéki kisvárost, amelynek csak a neve nagy, ipara, gyára még nincs, de postahivatala már van. Nyitra (Nitra) felé háromszor hetente indítják a postakocsit, Bojna felé négyszer. Kétlovas, kétkerekű bricska, könnyű, rugókra épített jármű a postakocsi. Elől, a kocsist is beleértve, ketten ülnek. Hátul is ülhetnek ketten, de azt a részt a küldemények elhelyezésére használják. A kocsis rendszerint maga a postás. Mellé azonban csak a csendőr ülhet fel, ha pénzküldeményt is visznek... Akkor, vagyis 1851 -ben, Maurer Ádám volt a postamester. Nyitra felé Streichhammer Antal, Bojna felé Altmann József hordta a postát. Mendl Í Pollak volt a helyi kézbesítő és a hivatal mindenese.-Szóval, az akkori postamester-folytatja magyarázatát - ugyancsak elcsodálkozott, amikor azzal állt eléje a városka legtekintélyesebb textilkereskedője, LővJ Beer, hogy helyi címekre mintegy hatvan levelet kíván küldeni. Nem volt szokásban addig, hogy a lakosok levelet, vagy ■ lapot küldtek volna egymásnak. A legnagyobb probléma az volt, hogy helyi portómentesítésre szolgáló, 1 krajcáros bélyeget a postamester nem is tartott. Ilyeneket Bécsböl rendelni és megkapni legalább három hétbe tellett volna. Addig viszont Beer úr nem várhatott, mert a levelek­ben Fanni lánya szeptember 12-én tartandó lakodalmára hívta meg a címzetteket. Sajátos, textilkereskedö gondolkodásához illő megoldást javasolt hát a postamesternek... • Az egykori 3 krajcáros bélyeg egyharmada a nevezetes Fanni bélyeg (Hajdú Endre felvétele) így történt tehát, hogy 1851. augusztus 30-án mintegy hatvan levelet egyharmadára vágott krajcáros bélyegszeletkékkel portómentesítettek. A felszabdalt bélyegdarabkákat még saját aláírásával is hitelesítette a postamester. Mendl Pollak pedig annak rendje, módja szerint kikézbe­sítette a meghívókat. Megtarthatták Fannika lakodalmát. Dr. Vladimír Uhlár, a honismereti múzeum munkatársa, a város akkori életéről, Fannika lakodalmáról, még többet tud.- Csak háromezer lakosa volt a városnak - kezdi a tájékoztatást -, de virágzott a kereskedelem. Minden kedden hetivásárt tartottak. Nagyvá­sárt évente kilencszer. Harminc csizmadiának és cipésznek, tíz vászon- és textilkereskedőnek saját üzlete is volt. A főtéren, szemközt a Flórián- szoborral, ahol a mai Otex-üzlet található, a ház és az üzlet Beer úr tulajdona volt akkor.... Pontosabban: ő vásárolta meg, miután hitelt és kölcsönt kapott rá Henrich Strousberg berlini bankártól, aki később a vasútépítéshez is kölcsönt adott a vármegyének.- Jól sáfárkodott Beer úr a kölcsönnel - viszi tovább a szót -, ügyes kereskedő volt, és még faluzó vándorkereskedöket is alkalmazott. Az akkori értelmezés szerint Fannit is jól adta férjhez, mert hiszen az a fiatalember lett a veje, aki a város szélén, az egyik házban ecetgyárat létesített és az ecet árusítását, szállítását is megszervezte. A város krónikása fel is jegyezte, hogy a fiatalok jegyességének idején Beer úr jelmondatként hangoztatta: „Azt akarom, hogy emlékezetes legyen Fanni lányom lakodalma“.- Meg is tett érte mindent - közli a múzeum munkatársa, és sorolja: - Meghívót nyomtatott, amilyet akkor még senki sem látott a városban, postán küldte szét azokat, két zenekarral szórakoztatta a lakodalmas népet, cigánybandával és a tűzoltók fúvószenekarával. A tűzoltókat, mert jól emlékezett még az 1838. évi tűzvészre, amikor egyetlen éjszaka a város ötven háza leégett és saját vagyonának védelmére is gondolt, külön megjutalmazta. Ő is hozzájárult ötven koronával, hogy védőszentjüknek, Flóriánnak a szobrát magasabbra emeltessék.- Egyetlen bánata csak az volt - fejezi be tájékoztatását dr. Uhlár -, hogy sógora, lányának nagybácsija, a brünni Arnold Links nem jött el a lakodalomba. Tartotta is vele a haragot, élete végéig. A történet folytatását a filatelisták szövetségének szakértője, Jifí Nováőek mérnök mondja el:- Okkal haragudott a ''brünni sógor, mert a neki küldött meghívó borítékjára is csak olyan bélyegszeletke került, mint a többire. Ami miatt viszont portóbélyeget ragasztottak mellé, és ö, a címzett, büntetésként még külön illetéket fizetett. Nem ment el a lakodalomba, a borítékot viszont gondosan megőrizte, az alkalomra várt, hogy sógora elé csap­hassa. A halála után, hagyatékából a század elején került bélyegszakértő kezébe a boríték, aki elsőként járt utána a történetnek és a bélyegszelet- két Fanni bélyegnek nevezte el. ázóval, nem olyan formában, mint ahogy azt Beer úr elképzelte, de valóban emlékezetes maradt az a lakodalom. Kiegészítő tájékoztatásként hozzáfűzi még, hogy Európában tizenegy hasonló esetről tudnak a filatelisták, de a legrégibb a Fanni bélyeg, és ebből eddig még csak nyolc került elő. Csak nyolc, aláírással, kis bélyegzővel hitelesített, valódi Fanni bélyeg. HAJDÚ ANDRÁS Egy igazgatónő vallomásai

Next

/
Thumbnails
Contents