Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-29 / 52. szám
ÚJ szú 3 1 ISTVÁN-NAP ÉJSZAKÁJA ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZETT (Folytatás a 2. oldalról) művelt szocialista káderek, a szocializmus nem tud helytállni a kapitalizmussal folytatott versenyben.“ „Meg kell szüntetni a megkülönböztetés és a káder-plafon gyakorlatát azok számára, akik nem tagjai a pártnak." „... A CSKP Központi Bizottsága szükségesnek tartja, hogy a sajtó- törvény minél előbb és az eddiginél pontosabban rögzítse, az állami szerv mikor tilthatja le bizonyos tájékoztatás terjesztését. Szükségesnek tartja a tényleges előzetes cenzúra megszüntetését... A sajtóban szükséges különbséget tenni az állam- és pártszerveink hivatalos állásfoglalása, valamint a publicisták állásfoglalása között.“ „A párt tudatában van annak, hogy a demokratizálódás folyamatával visszaélhetnek a szocializmus ideológiai ellenfelei. Hazánk feltételei között a fejlődés jelenlegi szakaszában azonban érvényes az az elv, hogy a burzsoá ideológiával csak az egész nép színe előtt folytatott eszmei harcban győzhetünk." „Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában képviselve legyenek politikai, gazdasági és kulturális közéletünkben, a választott és a végrehajtó szervekben. Biztosítani kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben, az egyenjogúság szellemében, és annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatásilag dönteni az őket érintő ügyekben.“ „Véget kell vetni a nemzetiségi iskolaügy problémái megoldásával szembeni közömbösségnek, és meg kell teremteni a jogi és intézményes feltételeket ahhoz, hogy a nemzetiségek álTást foglalhassanak a nemzetiségi iskolaügy specifikus kérdéseiben.“ A Kommunista Párt akcióprogramját a Központi Bizottság minden tagja helyesléssel fogadta, azok is, akik 1968 augusztusa után lépésről lépésre felfedezték az akcióprogram revizionista mivoltát. Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára, Vasil Bil'ak így nyilatkozott: „Az lesz a feladatunk, hogy eljuttassuk és magyarázzuk ne csak a párttagoknak, hanem minden dolgozónak, hogy egész népünk programjává váljék.“*11* Ezt az akcióprogramot két évvel az intervenció után 1970 decemberében teljes egészében elvetette és hatálytalanította a Tanul- ságok-ként ismert párthatározat. A kérdéssel kapcsolatban Vasil Bírák 1987. február 20-án így nyilatkozott a Rudé právo számára.: „A Tanulságok teljes mértékben érvényesek. Nincs szükség arra, hogy bármit is változtassunk rajta.“(12) Az akcióprogram elleni nyílt támadás már 1968. augusztus 22-én megindult, egy olyan időpontban, amikor az intervenciós erők még hittek a gyors sikerben, a csehszlovák hatalmi rendszer teljes megdöntésében. A moszkvai Pravda 1968. augusztus 22-én így írt: „A CSKP Központi Bizottságának márciusi és áprilisi plénuma nem tudta stabilizálni a helyzetet. A plénumon elfogadott akcióprogram számos állásfoglalását - az események tanulsága szerint a jobboldali elemek sajátos törvényes platformnak használták fel a kommunista párt, a szocializmus alapjai, a csehszlovák és a szovjet nép barátsága elleni támadásokra ... hogy a CSKP-t valamiféle alaktalan szervezetté, sajátos vitaklubbá változtassák.“112* Ezt az álláspontot két év alatt, 1970 őszére tette magáévá az intervenció permanens nyomása alatt a helyzethez alkalmazkodó új párt- és államhatalom. A csehszlovák akcióprogram áprilisi jóváhagyása egyes szövetségeseknél ingerültséget váltott ki, a külső bírálatok és a hazai cáfolatok hangvétele kiélesedett. Májusra az elméleti nézeteltérések elfajultak, röpiratok jelentek meg a párt politikája ellen, amelyeknek szövege bámulatosan azonos az intervenció utáni „Csehszlovákia népeihez“ intézett kiáltvány szövegével. „A veszedelmet egy revizionista csoport teremtette meg, amely behatolt a párt- és az állami szervekbe, a sajtó, a rádió és a televízió segítségével, valamint az irodalom útján demoralizálja a népet. “<4) Ilyen légkörben természetesen egyes hazai elégedetlenkedők sem maradtak tétlenek. 1968. június 27- én a cseh Literárne listy hasábjain „2000 szó“ cím alatt hatvanhét személy kiáltványa látott napvilágot, amely „ellenforradalmi pamflet“ néven került bele az intervenciót indokló érvelések tárába. Aki ma a 2000 szót elolvassa, meglepődik, keresni kénytelen az „ellenforradalmat.“ A kiáltvány ugyanis elfogadja a párt vezető szerepét, nem kíván pluralizmust, viszont éles káderpolitikai javaslattal alacsony hatalmi szinten személycseréket javasol. A hatvanhét aláíró nem ellenforradalmi csőcselék volt, hanem a társadalom tudományos, irodalmi és műveszeti elitjébe tartozott a cseh nyelvterületen. Az aláírók között volt pl. P. Luki olonaouci egyetemi tanár is, az európai kardiológiai társulat elnöke. A publikálás időpontjának kiválasztása mindenesetre hiba volt, tovább szította a nemzetközi feszültségek tüzét. Nézzük azonban az „ellenforradalmat“, vagyis azokat a részleteket, amelyek a túlharsoná- zott vihart kiváltották: „A nemzet nagy többsége reménykedve fogadta a szocializmus programját, de az irányítás nem hivatott emberek kezébe került... a tisztségviselők nagy része védekezik a változások ellen, és ezeknek ma is súlya van. Még mindig hatalmi eszközök vannak a kezükben. Különösen a járásokban és a községekben, ahol hatalmukat titkon és felelősségrevonás nélkül érvényesíthetik... követeljétek ezeknek az embereknek a távozását, akik visszaéltek a hatalommal, megkárosították a közvagyont, a felekkel erkölcstelenül és durván tárgyaltak... keltsük új életre a Nemzeti Frontot, követeljük a nemzeti bizottságok nyilvános üléseit.“ A felhívásból augusztus 20- ára „casus belli“ lett... A katonai intervenció elméleti fegyvertára nem merült ki az akció- program és a „2000 szó“ bírálatában, a vádak zöme augusztus után látott napvilágot. 1968 őszén egy cseh nyelvű könyvet, terjesztettek Csehszlovákiában, címlapja szerint moszkvai újságírók közös műve volt, amely egybefoglalta az ellenforradalmi vádak egész arzenálját: hamisított tényeket, kitalált bizonyítékokat, amelyekkel a küszöbön álló szörnyű polgárháború fenyegetését kívánták bizonyítani. Címe: A csehszlovák eseményekhez. Azok után, hogy a segélykérők névtelenek, az ellenforradalom szakértői is a névtelenség hátterében maradnak. Szerepel itt negyvenezer fegyveres ellenforradalmár, az imperialista ügynökök fegyverraktárai, a „2000 szó“, az egyesületeknek álcázott ellenforradalmi fészkek stb. Még idézni is érdemes: „A szövetséges csapatok bevonulása utáni napokban sok titkos fegyverraktárt találtak, és elkoboztak többezer géppisztolyt, többszáz géppuskát és gránátvetőt.“(16) Mindebből egy szó sem volt igaz, kizárólag vadászpuskákat találtak. Nem marad ki a könyvből annak a vádnak a hangoztatása sem, hogy a demokratizálódó vezetés beleegyezett az új Münchenbe, a határvidékek elcsatolásába, az NSZK javára. A könyvnek Moszkvában - mint a Vyber írja(18) - komoly sikere volt, az utcákon azonnal sorok alakultak, és bár 300 000 példányban jelent meg, gyorsan elkelt valamennyi. Az akcióprogram alapgondolatainak és a „2000 szó“ vihart kiváltó javaslatának a bemutatásával az intervenció ideológiai érveléseit ismertettük, meg kell említeni azonban társadalmi jelenségeket is, amelyek egyesületi szervezkedésekben, mozgalmakban, pártalakítási kísérletekben bontakoztak ki. Ilyen egyesült volt a KAN, a pártonkívüli elkötelezettek klubja. Már 1967-ben működött, nem volt komoly jelentősége. Vagy a K 231 nevű szervezet, a volt politikai foglyok érdekvédelmi csoportosulása. Tagjainak száma aligha lehetett több néhány száznál, hiszen Szlovákiában ismeretlen volt, csak cseh területeken működött. (A XIV. pártkongresszus adatai szerint az egész országban 5354 rehabilitációs kérvényt adtak be, ezeknek nyilván csak töredéke szervezkedett a K 231 -ben). Néhányan a szociáldemokrata párt felújításával kísérleteztek - eredménytelenül. Cseh területeken egyesek aláírási akciókat szerveztek a munkásőrség megszüntetése érdekében. Júniusban az Auto-Praga gyár 99 dolgozója levelet küldött Moszkvába, amelyben az új antiszocialista irányzat miatt panaszkodott. A Smena szerint a moszkvai Pravdát becsapták, mert az aláírók nagy része családtag volt. (19). A sportegyesületek ellenforradalmi szervezetekké való átminősítése nem sok hitelre talált. A „normalizáció“ első két éve után kibontakozó resztalinizációs fejlődésnek személyi mítoszokra is szüksége volt, ezt a hagyománytisztelet Klement Gottwald teljes rehabilitálása volt hivatva megszilárdítani. Történelmileg az elképzelés elfogadhatatlan, hiszen Gottwald 1948- tól 1953-ig - Sztálin idején - pártelnök és államfő volt. Újraértékelése már 1971-ben megindult, rövidesen különféle emlékekkel és bronzszobrokkal eljutott a teljes heroizálásig. A hiba csak az volt, hogy történelmi szerepét - forradalmi érdemei mellett - sötét árnyékok veszik körül, működési idejére esik a sztálini módszerek hullámverése Csehszlovákiában. A sztálini korban Kelet- Közép-Európa népi demokratikus országaiban mindenütt voltak hatalmi visszaélések, de a legtöbb hatalmi-bírói emberölést Csehszlovákiában követték el. Gottwald tevékenységét már 1963-ban is bírálták, a bíráló észrevételek természetesen 1968-ban érték el tetőpontjukat. 1971 óta a „normalizáció“ ellenforradalmi tevékenységnek minősíti Gottwald személyének minden bírálatát. Alois Indra 1972-ben így nyilatkozott: „Nem véletlenül történt, hogy 1968-ban a jobboldali erők és a szocializmus ellenségei olyan leírhatatlan módon támadták éppen Gottwald elvtárs emlékét... tudták, hogy Gottwald nevét gyalázni annyi, mint meggyalázni pártunk egész történetét.“ '20) Alois Indra állásfoglalásával már csak azért sem lehet egyetérteni, mert ilyen érveléssel Rákosi Mátyást is heroizálni lehetne, de téves az álláspontja azért is, mert Gottwaldot - az életbenmaradt áldozatokon kívül - tárgyilagos történészek, írók, politikusok is bírálták. Kimondta véleményét Gustáv Husák is, akit ugyan már Gottwald halála után ítéltek el, de letartóztatása még Gottwald irányítása alatt következett be. Gustáv Husák a párt Központi Bizottságának ülésén 1968. május 29-én kijelentette: „Szóba került itt Gottwald felelőssége. Gottwaldnak érdemei mellett hibái is voltak, és a kultikus korért felelősséggel tartozik.“(21) A történészek Gottwald szerepét a Clementis-perben már 1967-ben is bírálták; közös tanulmányban mondták ki elmarasztaló ítéletüket Zdenka Holotíková és Viliam Plev- za)22) A Predvojban G. Husák jegyezte meg, hogy „Clementis hitt Gottwaldnak.“ Samuel Cambel történész - ma a Historicky éasopis főszerkesztője - a zárolt levéltári anyagokra célzott 1967-ben: „Ez ügyben sok a meg nem válaszolt kérdés, a vezető tényezők konkrét szerepét a titokzatosság leplébe burkolják, beleszámítva Klement Gottwaldét is.“*24* A háború utáni években több tízezer magyar szegényparasztnak a Szudéta-vidékre való deportálása idején (1946 novemberétől 1947 februárjáig) Csehszlovákia kormányelnöke Klement Gottwald volt. Erről a nemzetiségi politikáról Karel Bacílek, a sztálini kor nemzetbiztonsági minisztere így nyilatkozott a sajtónak 1968-ban: „A törvénytelenségek nem 1948-ban kezdődtek, de már egy évvel előbb a magyar kérdésben. Durván megsértették a köztársasági elnök határozatát, főleg a magyaroknak Csehországba való kitoloncolásával.“(25) Slánsky és Clementis perével kapcsolatban a nemzetbiztonsági miniszter tapasztalatait hallhatjuk K. Bacilektöl: ..... meg voltam róla győződve, hog y a pártbizottság 1951 februárjában megejtett vizsgálata és magának Slánskynak az esete teljesen világos, hogy Gottwald elvtárs 1951- ben a februári és a decemberi ülésen igazat mondott, és állításaira bizonyítékai is vannak.“*26* Bacílek még megjegyezte: „Hiszen Gott- wald elvtárs az összállami konferencián úgy nyilatkozott, hogy több mint 10 400 határozat érkezett, melyekben a dolgozók az államellenes centrum legszigorúbb megbüntetését követelték." (ugyanott) J. Urvá- lek, a Slánsky-per főállamügyésze sem nyilatkozott behízelgően: „Mi is hittünk Gottwald elvtárs tévedhetetlenségében.“<27> Megbízható adatokkal tájékoztat a Prágában kiadott „Dejiny Cesko- slovenska v datech“ (Csehszlovákia kronológiai története): „1951. december 6. - a CSKP Központi Bizottsága meghallgatta Klement Gottwald referátumát Rudolf Slánsky árulásáról, Slánsky vezető tevékenységéről a párt- és államellenes összeesküvésben. ! ,<28* Nem férhet hozzá kétség, hogy Csehszlovákiában a sztálini kor ha- talmifbűnözésének legfőbb irányítója ugyanaz a Klement Gottwald volt, aki ma bronzszobraival hirdeti or- szágnak-világnak a sztálini erkölcsök elévülhetetlen dicsősségét. Gottwald külföldről irányított he- roizálása lényegében csak háttér, mely 1971-ben bontakozott ki, voltak azonban fenyegető társadalmi jelenségek, melyek már 1968 őszén meglepték a társadalmat. 1968. október 18-án a csehszlovák nemzetgyűlés jóváhagyta a belügyekbe való be nem avatkozást biztosító szovjet-csehszlovák szerződést. Az egyezmény jelentése már 1968 novemberének első napjaiban megmutatkozott, amikor az intervenciós erők elkobozták az 1968. október 27-én megszavazott nemzetiségi alkotmánytörvényt. Több mint egy év telt el addig, amíg - személycserék segítségével - sikerült a CSKP Központi Bizottságát arra kényszeríteni, hogy vonja vissza 1968. augusztus 21-i nyilatkozatát a nemzetközi jog megsértéséről: „A Központi Bizottság érvényteleníti a párt Központi Bizottságának 1968. augusztus 21 -i határozatát azért, mert nem osztályszellemú, nem marxista és az alapjától kezdve helytelen. 1968-ban a szövetséges hadseregek megjelenését eléggé indokolta a csehszlovákiai szocializmus érdekeinek megvédése a jobboldali antiszocialista és ellenforradalmi erőkkel szemben, a szocialista tábor közös érdekei szellemében és a kommunista mozgalom védelmére. Szó sem lehetett a nép elleni támadásról, nem volt szó Csehszlovákia megszállásáról, a szocialista rend elnyomásáról országunkban.“,29) A nyilatkozatban a segélykérés nem szerepel. 1968 felszámolása teljes egészében csak 1970 decemberében következett be, amikor nemcsak propagandaügyként, de jogilag is érvényesen eltüntették azt az akcióprogramot, amelyet Brezsnyev az augusztusi moszkvai tárgyalásokon keményen visszautasított.*30* 1970 decemberében a CSKP Központi Bizottsága egy határozatot hagyott jóvá, amelynek pontos címe: A CSKP XIII. kongresszusa óta a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai.“*31* Azóta csak Tanulságokként emlegetik, de részletesen kell vele foglalkozni, mert minden csehszlovák problémát és titkot megmagyaráz, nem egyéb ugyanis, mint már a húsz éve tartó állapot alapokmánya. A párt Központi Bizottsága 1970. december 12-én fogadta el, lényege az 1968-as áprilisi akcióprogram teljes hatályon kívül helyezése és elítélése, valamint az intervenció után bekövetkezett megrokkant államszuverenitás tartósítása. Kimondja: „Az áprilisi plénumon jóváhagyott akcióprogram már tükrözte a jobboldal felfokozott tevékenységét a pártban... Marxizmusellenes meghatározásokat tartalmaz, a párt, az állam és a szocialista állam szerepéről, a gazdaság és a kultúra irányításáról és még egész sor opportunista- revizionista ízű tézist... A Központi Bizottság ezért az akcióprogramot helytelen és érvénytelen okmánynak tekinti, amelyet nem lehet alapul venni a párt elméleti és gyakorlati tevékenységében. ‘ ‘ A mai társadalom már vajmi keveset tud a Tanulságok alapel- veiröl, amelyek kétségtelenül külföldi nyomásra szilárdultak tartós határozattá. Napjainkig érvényesen határozza meg a fennálló helyzetet, alapállásának lényege, hogy a reform útjait kereső csehszlovák kommunista pártot a sztálini kor elveivel merevítette meg. Az új párthatározatra azért volt szüksége az intervenciós erőknek, hogy az 1968-as augusztusi hadműveletet törvényes eljárásként lehessen a történelem fejezetei közé iktatni. A lényeget a 14. oldalon mondja ki: „A szövetséges hadseregek bevonulása után ... az augusztus 20-ról 21-éré virradó éjszaka a pártvezetés marxista-leninista részének elvi ellenállása és tiltakozása ellenére keresztülerőszakolták a CSKP Központi Bizottsága elnökségének osztályszempontokat nélkülöző internacionalizmus-ellenes nyilatkozatát, ennek katasztrofális következményei támadtak." Arra nincs válasz, hogy mik voltak ezek a „katasztrofális következmények“, és az össznemzeti ellenállás kire jelentett katasztrófát, a támadóra vagy a megtámadottra. Csak annyi bizonyos, hogy 1968 augusztusában egy totális hatalmi és társadalmi kapituláció Csehszlovákia számára katasztrófa lett volna, sorsunkat azok az erkölcsök határozták volna meg, melyek a moszkvai újságírók (Folytatás a 4. oldalon) 8í' XII. 29.
