Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 51. szám
I ózsef megfogta fuvoláját, a szájához emelte, és játszani kezdett rajta. Úgy vélte, legfőbb ideje, hogy Mária elpihenjen; hiszen nem kis dolog az, ha az ember - s méghozzá éjnek idején - gyermeket hoz a világra. Olyat fog játszani, gondolta, ami álomba ringatja sorjában, elébb az anyát, majd a kisdedet, utolsónak pedig az istálló állatait, amelyeknek ugyancsak nyugtalan éjszakájuk lehetett: ritkán esik meg, hogy állat szülni lássa az embert. Vajon megértették-e, tűnődött^ hogy mi történt úrnőjükkel, akit még soha nem hallottak sírni? Gyöngéden szólt a fuvola s oly táp- láló-pihentetőn, hogy József maga is elálmosodott. Odakünn a karácsonyéji nagy hideg megropogtatta az istálló falait, és megszikráztatta az égen a csillagokat. A szomszédban az egyik zsúpfedeles, hasas falú, nagy parasztház kapuja előtt egy nedves orrú kis kutya hangosan panaszkodott a hidegre; elsőnek öt altatta el a mézillatú fuvolaszó. De Mária sem volt rest, alighogy a kutya elhallgatott, és egyenletes, békülékeny szuszogásából kitudódott, hogy már nem fázik, maga is a falnak fordult, és elszunnyadt. Édes arca már kipirult álmában, piros ajka csillogni kezdett, kis kezén, melyet arca alá fektetett, egy verejtékcsepp fénylett, mint egy gyöngyszem, buzgalomból és elégedettségből. Egy kicsit szuszogott is, hogy kiengesztelje fáradtságát, s a lábujjait durcásan kiegyenesítette a takaró alatt, hogy hadd feledkezzenek már el a vajúdás fájdalmairól; úgy elaludt, mint aki elvégezte a dolgát. S alighogy József ezt észrevette, neki is lecsukódott a szeme, a fuvola kihullott a kezéből, s a szalmán végigdölve hortyogni kezdett, ahogy egy apához illik. A gyermek azonban még ébren volt és mosolygott. Miért is igyekezett volna oly'sürgősen elaludni, amikor épp csak hogy megpillantotta a világot, s a sze- mecskéjével, fülével, orrával is tudomásul kellett vennie mindazt, amit boldogságával már tudott. De nem szólt egy szót sem, nehogy felébressze a jászol előtt fekvő Józsefet, s két kezét szelíden ökölbe szorítva, mozdulatlanul nézte a feje fölött a szürke mestergerendát, amelyet már simává koptatott az állatok lélegzete. S minthogy hideg volt, szája fölött a saját kis lélegzete is láthatóvá vált, hogy ezt is megismerje ezen az első napon. Mert lám, alighogy az anya és az apa elaludt, az istálló érezhetően hülni kezdett. Az ökör aggodalmasan megrázta fejét. - Hideg van - mondta -, meg fog fázni! A szamár felemelte fejét, melyet a tanúság fáradalmaitól a deszkapadlóig lógatott, és bársonyos orrcimpáin át harsogva beszívta a levegőt.- Csendesebben - morogta az ökör elégedetlenül -, mert még fel találod ébreszteni.- Hisz még nem is alszik - düny- nyögte a szamár. Ezt az ökör is tudta, hisz egy pillanatra sem vette le szemét a jászolról, amelyben a kisded kerekre nyílt ragyogó szemekkel, mozdulatlanul feküdt, s csak apró, bimbószerű ökleit rezzen- tette meg olykor, ha egy-egy légy szállt el fölötte. Hogyne tudta volna, amikor ennél még jóval többet is tudott!-Tudom, hogy nem alszik - válaszolta -, de azért te csak maradj csendben, mert mégiscsak felébresztheted. Mit tegyünk, hogy meg ne hűljön?- Keltsük fel az anyját? - kérdezte a szamár.- Nem - felelte határozottan az ökör, aki Máriát nem kevésbé szerette, mint a kisdedet. - Pihennie kell, mert egész este sírt szegény.- Hát akkor? - kérdezte a szamár, aki még mindig nagyon fáradt volt, s így semmi sem jutott az eszébe. Mind hidegebb lett, az istálló apró ablakán bevilágított a csillagsütötte udvar, és fényével ezüstszínűvé festette az ökör és a szamár farát. Mária egyre könnyebb lett álmában, József egyre vaskosabb. Az újszülött alatt a frissen szedett szalma hirtelen illatozni kezdett, mintha széna volna. Az ökör restelkedett. Nem szeretett leleményesebb lenni senkinél a világon, de most mégsem hallgathatta el, hogy volna egy épkézláb tanácsa, amelyet más, nála okosabb is megfogadhat. Elfordította fejét szégyenében.- Álljunk szorosan melléje - mondta -, s melegítsük meg méltatlan testünkkel. Ha nem bírja á szagodat, akkor majd egy kissé elhúzódhatsz.- Jó lesz - helyeselt a szamár. - Te jobboldalt állsz majd, s elfogod a jobb oldali hideget, én meg baloldalt elrúgom s elmarom a baloldali hideget. így hát felálltak ketten, kétoldalt a jászol mellé, s az ökör nagy igyekezetében még be is görbítette testét, hogy DÉRY TIBOR lábtól is jusson egy kis védő sövény a hideg ellen. A szamárnak azonban rövid időre el kellett hagynia helyét; fejével kitaszította az istálló ajtaját, kiballagott az udvarra, s illemtudóan ott végezte el szükségét. Mire visszajött, álmélkodva látta, hogy az ökör, nagyokat fújtatva, leheletével melegíti a kisdedet, oly magától értetődően, mintha csak valami kis borjút ápolgatna. Milyen merész egy állat, gondolta, s bensejében egy kis irigység kelt, az első alacsony érzés Betlehemben a gyermek születése óta; nem csoda, hogy az ablakra abban a pillanatban egy kevés pára futott fel, s az istálló egy árnyalattal elsötétedett. Mi minden nem jut az eszébe, tűnődött az istálló ajtajában állva, pedig máskor, ha az úton keresztbe teszek eléje egy szalmaszálat, hát nem tud továbbmenni tőle. Most pedig milyen nagy gondolatai támadnak! Az ökör szerencsére nem látta meg, mert háttal állva az ajtónak, rendületlen buzgalommal melengette az újszülöttet. Ez fénylő nagy szemével csendesen nézte, s oly elégedett volt, hogy még a két öklöcskéje is szétnyílt; először, amióta a világon volt. Mire a szamár a jászol mellé ért, az ökör már a kisded lábujjait lehelgette. Négyszer fújt rá mindegyik lábra. A szamár megsebzett szíve megbékélt. No lám, gondolta, mégiscsak ostobább nálam. Még ötig sem tud számolni.- Miért fújsz te csak négyszer mindegyik lábára? - kérdezte súgva, hogy a gyermek meg ne hallja, mert nem akarta megszégyeníteni előtte az ökröt.- Annyiszor fújok, ahány lábujja van - felelte ez. A szamár szívébe nagy szánalom költözött.- Még egyszer fújj - mondta -, még egy van ott! Az ötödik ujjacska azonban olyan piciny volt, hogy az ökör csak most vette észre, hogy jobban odanézett. Gyorsan ráfújt még egyet-kettőt, hogy pótolja az elmulasztottat, a szamár pedig úgy helyezkedett el a jászol mellett, hogy farkával elhessegethesse a legyeket, amelyek kettejükről olykor az újszülöttre szálltak. Nagy csend volt az istállóban, csak az ökör boldog lihegése s a szamár farkának suhogása hallatszott; József és Mária oly szorgosan aludt, hogy szinte belesimultak az éjszakába. Az ökör a maga lassú módján elgondolkozott a szamár felől; vajon illő-e, így elmélkedett, hogy hátat fordít á kisdednek. De hamar megnyugodott; csak tudja, hogy mit csinál, gondolta. Mindkét állat oly erősen gondolkodott, hogy az istállóban csakhamar újra melegebb lett. A szamár már úgy nekibátorodott, hogy egyengetni kezdte a szalmát a kisded rózsaszínű teste alatt; a fogaival elhuzigált néhány összegubancolódott szálat a gyermek farocskája alól; egyszer az orrával majdnem hozzáért a lábához is. Amikor restelkedve elkapta fejét, a kisded megszólalt. Nem szólalt meg igazán, mert még nem tudott, csak mosolyogni és sírni; de azért az állatok minden szavát megértették. S rögtön fel is hagytak munkájukkal, a legyezgetéssel és melenge- téssel; úgy meg voltak döbbenve, hogy a szamár feltartott farka hirtelen megmerevedett, mint az alázat zászlaja, az ökör nyitva felejtett szája előtt pedig apró gomoiy formájában megállt a lehelet. A kisded szava azonban oly gyöngéd, vidám és türelmes volt, hogy csakhamar magukhoz tértek ijedtségükből.- Miért fújsz te rám? - kérdezte az ökörtől. Sokáig hiába várt a feleletre; bár az ökör már nem félt, de egyelőre még nem bírta becsukni nyitva felejtett száját.-Te meg miért legyezel engem a farkaddal? - kérdezte a kisded egy idő múlva a szamártól. Ez ugyan hamarabb feltálalta magát, mégsem tudott válaszolni, a szíve úgy reszketett az örömtől és a büszkeségtől. Elfordította ormótlan, nagy fejét, nehogy meghatott nyála a jászolba csöpögjön.- Nos? - kérdezte a kisded egy óra múlva. Az ökör egyik elülső patáját óvatosan végighúzta a jászol előtt frissen felhányt szalmán, és szarvával egy csöppet, alig észrevehetően megbö- ködte a levegőt.-Te felelj először! - súgta a szamárnak.- Miért? - kérdezte ez.- Mert te vagy az okosabb - mondta az ökör.- De te erősebb vagy - vélte a szamár. Ezen egy ideig eltűnődtek, s mint ahogy ilyenkor szokás, ártatlan nyálukkal benedvezték maguk előtt az istálló padlóját. Egy kis harag gyűlt fel szívükben önmaguk ellen, hogy minek is tettek olyat, amiért a gyermek kérdőre vonhatja őket, s ha már megtették, miért nem tudnak megfelelni neki. Tán rosszul tettük, amit tettünk, gondolta az ökör, hátha nem kellett volna melengetni? Mily tiszteletlenség, hogy nem felelünk, gondolta a szamár, s jóvá lehet-e ezt tenni valaha is?- Miért nem válaszolsz már? - súgta az ökörnek.- Hát te? - súgta vissza szégyenkezve.-Téged kérdezett meg először- mondta a szamár szelíden, határozottan -, tehát előbb neked kell felelned.- De nekem négy gyomrom van- védekezett az ökör -, s így tovább tart, amíg megemésztem a kisded kérdését. A szamár most már felbőszült; látnivaló volt, hogy ellenfele letér az igazság s a méltányosság útjáról. Két hosszú, szőrös füle megmerevedett felháborodásában.- Ó, te szamár - mondta haragosan az ökörnek. Ez meglepetésében oly gyorsan emelte fel fejét, hogy szarvával majdnem beleakadt a jászolba. - Hogyan?- kérdezte megrökönyödve. - Én szamár? Hisz te vagy a szamár! De nem folytatták a vitát; minthogy mindketten fél szemükkel a kisdedre sandítottak, észrevették, hogy ez úgy mosolyog, oly szelíden és mégis csilló- ,gón, mintha kinevetné őket. Lám, nem haragszik rám, gondolták mindketten ujjongva, s lehet, hogy a barátomra sem neheztel. Az ökörnek egyszerre megeredt a nyelve.- Azért lehelek rád - mondta- hogy olyan jó erős légy, mint amilyen én vagyok. S hogy olyan jó szagod legyen - tette hozzá elbizakodva -, amilyen nekem van.- Én pedig - mondta a szamár, a szavába vágva, mivel attól tartott, hogy az ökör nem engedi szóhoz jutni -, én pedig azért legyeztem a farkammal, hogy elkergessem arcodról a legyeket, amelyek barátom orráról szállnak rád.- Azért fújok rád - folytatta az ökör -, hogy megmelengesselek. Bocsáss 'meg, hogy a lábadra csak négyszer leheltem, de olyan piciny az egyik ujjad, hogy nem vettem észre.- Én pedig - mondta a szamár- azért hessegetem el a legyeket, amelyek barátom orráról szállnak rád, mert ártalmasak az egészségre s kárörvendő, rossz szavakat súgnak az ember fülébe. Bár lehet - tette hozzá tiszteletteljesen -, hogy a te füled előtt megtartóztatják magukat! Vajon meg fog-e még nőni a füled? - kérdezte kíváncsian. A kisded úgy hallgatott, mint aki felelni készül, az állatok tehát gyorsan elnémultak. Az egyik hallgatás füstszínű volt és csupa kérdés, a másik aranyszínű és merő bizalom. Odakünn, az istálló ajtaja előtt egy kis szürke egér ült hátsó lábán, a csillagok fényében, orrát az ajtó elé fordítva; ő képviselte a mezei csendet. A csűr felett, az udvar túlsó felén, a látóhatár alacsony övezetében egy kék csillag szállt fel az égre, s célirányos, lassú mozgással egyenesen Betlehem felé vette útját.- Miért melengetsz te engem?- kérdezte a kisded az ökörtől. - Miért adod nekem a te erődet? Ha nem lett volna oly nagymérvű tiszteletlenség, az ökör vállat vont volna. Lehet erre a kérdésre egyáltalán felelni? Ha volna rá felelet, az ugyanakkora, ugyanolyan súlyos s a fejétől a farkáig ügyé maga az oki a csöpp agyál- Nos? - - Miért? Az ökör me- Miért hes gyeket? - kén tói, s néhány mét, hogy az gathassák a a szamár is úc a bőrét sem r az ő felelete i fért el a fejébe- Nos? - a kisded. Az istálló ti egy kevés p; szott; oly fődre volt, mint e amely elszállt elmosolyodott amelyet eddi s most hangja nyugtatta szív mivel nagyob a jászolból, volna hozza.- Hozzuk ii készen az ö mindketten ti kedtek, hogy. déseiről. Az < kicsit megn) a gyermek í észre, gondoi A kis fékét csak hangja ismét eltűnt; csak akkor ti deden, ha el már lopva há te a sarokba sem volt - cs gyapjúszag i egy kis gyap a szamár tue képp nem hal tét, tehát tér elé. A jászol t letérdelt. Nei a jobb térde I úgy helyezte a szíve fele a szalmás pa szégyenkező faláig. A kisded p az állatok feli először, amió szólt egy szól szerecsére ni amelyen a ha sötét árnyék; mert körös-ki a szolgálatár mögött már ereszkedett, szeretnek és kell halnia, s hány órája jc magát, és rí nem vehette perc múlva s két öklöcsk me sarkában Mindössze M s kezével eg; kipirult arcoc: Odakünn p gálattételre k Ságban nag^ s krákogáss: hogy illő időt sék az újszül mosott ez a tözték kutyáji ve, ahogy nai kás, előkotei pásztorbotjuk javában nyel toronyiránt í amerre az é< csillag mutati Az ökör rr térdepelt a k csak megfele gedetten, s f pislogva, i egymást a já:
