Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 51. szám
Túl sokat akarunk? Vita a fiatal családok helyzetéről Sokakat érintő problémákat vet fel alábbi cikkében olvasónk. Naponta találkozunk a fiatalok, főleg a gyermekes családok gondjaival, függjenek össze azok önmegvalósulási lehetőségeikkel, munkahelyi érvényesülésükkel, a családtervezéssel, a gyermekek nevelésével, az orvosi ellátással, a szabadidő eltöltésével, vagy akár a lakáskérdés megoldásával. Napjainkban külön hangsúlyt kapnak ezek a kérdések, amelyek tulajdonképpen nemcsak a fiatalokat foglalkoztatják, hiszen nem egy közülük, ha nem is azonos mértékben, a többi korosztályra is vonatkozik. Túl sokat akarunk? - teszi fel a kérdést olvasónk. Mielőtt megpróbálnánk válaszolni a kérdésre, szeretnénk megismerni olvasóink véleményét, minél több arra vonatkozó javaslatát, hogyan lehetne kitörni a Földes László által vázolt bűvös körből A háború után hazánkban a gazdaság óriási léptekkel fejlődött. Az első ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem 56 százalékkal, az ipari termelés 93 százalékkal, a személyi fogyasztás 19 százalékkal növekedett. A Statisztikai Hivatal legutóbbi közleménye szerint (az 1989-es év 1.-3. negyedévére vonatkozó adatok) a nemzeti jövedelem 2 százalékkal, az ipari termelés 1,1 százalékkal nőtt. A fizetések 2 százalékkal, a háztartási költségek 1,4 százalékkal emelkedtek. Az adatokból kitűnik, hogy a háború utáni gazdasági fellendülés lelassult. A gazdasági helyzet milyensége mindig a fiatalokat érinti a legjobban. Azokat, akik az iskolapadokat elhagyva a jövőjüket alapozzák. önálló életet szeretnének kezdeni, családot alapítani, saját otthont teremteni. És mindezt saját energiájukkal, tudásukkal akarják (vagy kénytelenek) megszerezni. Milyen esélyük van a standard életszínvonal eléréséhez? Az életszínvonal megteremtésének alapvető feltétele az anyagi háttér. Míg a havi átlagfizetés a statisztikai hivatal adatai szerint hazánkban 3140 korona (nominális bér), a kezdöfizetések a végzettségtől függően döntő többségben 1500-2000 korona között mozognak. A ledolgozott évekkel a fizetések lassan emelkednek (sokszor a képességektől függetlenül), és mire elérik a statisztikai átlagot, a fiatalok már inkább a középkorosztályba tartoznak. Családot mindenki fiatalon szeretne alapítani. Az önálló lakás minden család jogos vágya. Az utóbbi 20 évben a lakáshoz jutás esélye nem javult. Az építőipar a lakásépítési tervet folyamatosan nem teljesíti. Az idei tervhez képest már most több mint 20 százalékos a lemaradás a lakások átadásában Csak Bratislavában 1989 végén 17 000 igénylő nem jut lakáshoz (az egy évvel korábbi adat 13 600. (A fiatalok szerencséje, hogy a lakások értékének csak egy részét kell egyszerre befizetni) egy háromszobás lakótelepi lakótelepi lakás önköltsége 170 ezer korona és körülbelül 30 ezer koronát kell téríteni), felhasználható az ifjú házasok kölcsöne. Nyílt titok viszont, hogy a sokszor kilátástalan lakáshelyzetet csak csúszópénzzel tudja megoldani a család. A lakáson kívül természetesen a fiatalok sok mást is el szeretnének érni: ízlésesen bebútorozni a megszerzett lakást, színes tévét, autót vásárolni, világot látni. Ha nincs a háttérben bőkezű, támogató szülői kéz, mindezek csak az álmaikban válnak valóvá. És hogy álmaik mielőbb megvalósuljanak, elkezdődik a hajsza az anyagi javak megszerzéséért. Másodállás vagy egyéb, de milyen bűvös kör is alakul ki mindebből? Leggyakoribb eset, hogy a házastársak mindketten dolgoznak. (Egy átlagfizetésből 3-4 tagú családot eltartani művészet.) A lakás költségei gyakran elérik a bevétel 20 százalékát. A gyerekek óvodába, bölcsödébe, napközibe járnak. A lakótelepi nap hajnali ötkör kezdődik felnőtt és gyermek számára egyaránt. A stressz megviseli a felnőtt és a gyermek idegrendszerét is. a gyermek szervezete gyöngébb, és mire a feszült életmódot megszokja, betegségek sorozatát vészeli át. A felnőttre is hatást gyakorol az életvitel. A hétköznapok szürkesége, az állandó rohanás sok esetben alkoholizmushoz, elidegenedéshez és váláshoz vezet. Hogy csak egy példát említsek: a fővárosi Ligetfalusi lakótelep több, országos statisztikai felmérésben az első helyet foglalja el. Az országban ez a legnagyobb lakótelep, körülbelül 150 ezer lakos talált itt otthonra. A város összes kerülete közül ez a legfiatalabb, itt a legalacsonyabb a lakosság átlagéletkora. De sajnos szomorúbb adatokban is az első helyen áll, országos méretben a legnagyobb a válások száma, a házasságok több mint 50 százaléka zsákutcába jut. A gyermekek légzőrendszeri és allergiás betegségei országos viszonylatban itt a leggyakoribbak. Nem véletlen, hogy az egészség- ügyi hatóságok a legtöbb erdei iskolát és óvodát a ligetfalusi gyerekeknek utalják ki. Ennek ellenére megesik, hogy az óvodákban, bölcsődékben a gyerekek fele hiányzik betegség miatt. Az itt közölt statisztikai adatok nem véletlenek, szorosan összefüggnek a lakosság életmódjával. A kormány tisztában van a fiatal családok helyzetével, és mélyen nyúl az állam pénztárcájába az óvodák-bölcsödék létesítésekor, a gyermekek beteggondozási segélyének fizetésekor. Az utóbbi időben meghosszabbították a fizetett anyasági szabadságot is. Tavaly a kisgyermekes családoknak nyújtott szociális-gazdasági támogatás Szlovákiában 14,5 milliárd korona volt. Itt zárul be a hűvös kör. Az egyik oldalon a fiatalok bevétele alacsony, ezért kénytelenek mindketten dolgozni és egyéb pénzszerzési lehetőségek után nézni, föláldozva így a családi életet, a gyerekek egészségét és gyakran a család puszta létezését. A másik oldalon a társadalom óriási pénzösszegeket fordít gyermekintézmények létesítésére és üzemeltetésére, a beteggondozási segélyekre, a gyerekek gyógykezelésére, a csonka családok támogatására. Nem lenne jobb a megelőzés, mint az orvoslás? Hiszen a család a társadalom alapegysége. Ezért az egészséges család társadalmi érdek. FÖLDES LÁSZLÓ ISZÚ 9 ). *11.22. dett az utóbbi évtizedekben a munka- és a magánügyek teljes különválasztása. Őszintén szólva álmélkodva, sőt olykor ingerülten olvastam azokról a „hétköznapi hősökről“, s hallgattam (újságíróként) olykor magam is nyilatkozataikat, akik követendő példaként mondták el, hogy munkahelyi problémáikét nem „viszik haza“, hogy a házastársuk jóformán azt sem tudja, mivel foglalkoznak éppen (és fordítva). Inkább kételyek ébredtek bennem. Valójában kihez, mihez vonzódnak az ilyen emberek? Valóban szeretik-e munkájukat, ha meg tudják állni, hogy otthon ne beszéljenek róla? Valóban vonzódnak e házastársukhoz, ha fölöslegesnek tartják elmondani neki, mivel foglalkoznak ,és ugyanezt várják-e el tőlük is? Hajlandók-e meghallgatni gyermekeiket, ha azok az iskolából hazajövet gondjaikról, sikereikről akarnák beszélgetni? Engem másként neveltek. Otthon, kiskorúként is teljes értékű „szavazati jogunk“ volt a valamennyiünket érintő ügyekben. Az iskolában az osztályfőnökünk nem kényszerítette ránk akaratát az önkormányzati ügyekben. Magunk döntöttünk arról is, ki legyen az önkormányzatban, ott milyen tisztséget töltsön be. Mi jelöltük saját vezetőinket, mi is választottuk meg őket. Talán ezért csalódtam akkorát, amikor első ízben kellett az urnák elé járulnom. Máshogy zajlott ez, mint amit megszoktam. Senki sem volt kíváncsi a véleményemre. Csak egy volt a fontos. Az, hogy listákról kipipálhassák a nevemet, bedobjam a szavazólapot. És amikor a társadalmi élet ilyen magas szintjein folyt az egymás véleményének meg nem hallgatása, amikor az állam nem volt kíváncsi saját állampolgárainak nézeteire, a pártvezetés a tagság, a szakszervezeti vezetés a dolgozók véleményére, amikor követendő példaként emeltük ki a családi és a munkahelyi problémák teljes elválasztását, nem csodálkozhattunk azon, ha az emberek lassan már a családban sem voltak hajlandóak meghallgatni egymást. Persze, most a vélemények pluralizmusát elfogadó társadalmunkban újabb és újabb megoldatlan problémák merülnek fel. A problémafelvetésekkel kapcsolatos reakciók, magatartások megvilágították viszont, miért nem hallgattuk meg egymást. „Én akkor még nem dolgoztam jelenlegi funkciómban... Nem én hoztam erről döntést ... Nem vagyok kellőképpen tájékozódva a kérdésről...“, hangzottak el a problémaként felvetett kérdések kapcsán a védekezések, kitérések, kibúvások. Mert vitathatatlan, hogy a meghallgatás felelősséggel jár. Állást kell foglalni a meghallgatott gonddal szemben, segíteni valamilyen módon megoldásában, vagy legalábbis magyarázkodni, miért nem segíthetünk. Hát nem sokkal egyszerűbb meghallgatni egymást?! Azaz, hogy pontosak legyünk: csak egy véleményt meghallgatni - a sajátunkat. A karácsonyfa tövében, a beigli mellett, s az ünnepi ponty evésekor gondoljunk azért erre is - nehogy a szálka megakadjon a torkunkon. FEKETE MARIAN Az illatosított gyertya a dohányosok kedvence Valaha, még az ókorban kócot mártogat- tak a faggyúba, azt meggyújtották, és úgy vittek fényt a sötétségbe. A fejlődés magával hozta a gyertyaöntés iparosítását, s a kis magánműhelyeket felcserélte a nagyüzemi termelés. Hlohovecben hagyománya van a gyertyaöntésnek. 1919-ben Eugen Burian műhelyében megkezdte a gyertyakészítés gépesítését. 1920-ban szabadalmaztatta találmányát, a villamosmeghajtású félautomatát, amelynek prototípusa a prágai Műszaki Múzeumban látható. A hlohoveci mesterek- Schwarz, Kozár, Fábry - híre eljutott a világba, az általuk elkészített gépek öregbítették hírnevüket Lengyelországban és Németországban, Franciaországban, Dániában és Hollandiában, de a távoli Japánban és Dél-Amerikában is. A Wilhelm és Burian gyertyaöntő cég nem üzemelt egész évben, a gyertyakészités idényjellegű volt - halottak napja és karácsony előtt - s a tíz állandó munkáson kívül a tulajdonos idénymunkásokat is foglalkoztatott. Igaz, akkor a nők és férfiak egyaránt éjjel-nappal dolgoztak. A háború előtti és alatti években nőtt a gyertya iránti kereslet. Napjainkban ünnepélyes alkalmakkor szívesen gyújtunk gyertyát. Meghitt fénye mellett kellemesebbé válik a beszélgetés, a hangulat. A Palma állami vállalat hlohoveci üzemében évente 4000 tonna gyertyát gyártanak. A termékcsalád katalógusát lapozgatva ámulok el csak igazán, milyen sokfajta gyertya lehetne az üzletekben. - Negyven- nyolc- ötven féle lehetne, de nincs - vallotta Mária Harnádková mérnök, az üzem gazdasági osztályának vezetője, majd röviden bevezetett a témába. Megtudom, a fogyasztói gyertyák és mécsesek, illetve a díszgyertyák gyártása nem gondmentes. Az üzemrészleg dolgozói készen állnak az igényesebb feladatok teljesítésére, ám nem tehetik. Az ok: paraffinhiány. - A kolíni Kozamo vállalat szállítja a paraffint, s teljesíti is a szerződésben rögzítetteket, ám kevesebb alapanyagot kapunk a szovjet szállítótól, s nem sikerült szerződést kötni a kínai partnerrel sem - magyarázta kísérőm.- A gyertyakészítés technológiája is különböző. A fogyasztói gyertyák (sima falúak, színesek és fehérek) sajtolással, a karácsonyiak húzással, illetve öntéssel készülnek. A sajtolt gyertyák gyártása hatékonyabb: készítésük automatizált. A gyertyakészítésben még mindig sok a kézi munka, a disz- jyertya, a mécsesöntés sem automatizált. Meg kell mondanom, a gyertyakészítő részleg 135 dolgozója (78 százalékban nők) precíz, aprólékos, ám egyhangú munkát kénytelen végezni. •Alojzia Moderová mester készségesen avatott be a gyertyaöntés-húzás rejtelmeibe. Az üzemrészlegben láthattam, ahogy a még meleg gyertya a műhely gépsorai között hosszan tekeredve a vágógépből a dobozokba kerül. Igaz, a csomagolást ottjártam- kor géphiba miatt nem az automata végezte- gyors kezű asszonyok dobozoltak. Érdekes volt megfigyelni a mécseskészítés fortélyait és az illatos parfümgyertya öntését. Zuzana Kabatová hat, Emília Gábrisová tizennyolc éve dolgozik az üzemben. - Két műszakban, párosával dolgoztunk, s 600-600 illatosított (Ozona néven ismert) gyertya, illetve 4000-4000 mécses a normánk. Célunk és érdekünk, hogy teljesítsük ezt, ám előfordul, hogy alapanyaghiány miatt kevesebbet gyártunk. A lassúbb munkatempót pénztárcánk bánja - közölték. Estera Varaöková tizenhat éve hű a gyertyaöntő részleghez. Annak ellenére, hogy a munka nem könnyű, hiszen az egyes műveletek elvégzését csak "félautomaták segítik. - A mécsesrészlegen dolgozó kolléganőim fizikai megterhelése kisebb, és nem dolgoznak zajban. Az üzemrészleg vezetősége, mivel a mécses iránt nagy a kereslet, igyekszik elegendő parafint beszerezni. Az ő esetükben ritkán fordul elő, hogy más munkára kényszerüljenek. A gyertyaöntés megterhelöbb. - Beszélgetésünk közben is dolgozott. - Teljesítménybérben dolgozom, s mivel megérkezett a megkésett paraffinszállítmány, ki kell használnom a munkaidőt. Ünnepek előtt gyakran előfordul, túlóráznunk kell, pedig ha egyenletesen kapnánk az anyagot, nyugodt munkakörülmények között dolgozhatnánk, s jobb lenne a munkahelyi közérzetünk is. Mi azért zokszó nélkül vállaljuk a többletmunkát, hiszen milyenek lennének a karácsonyfák gyertyáink nélkül?- Ügy tudjuk - folytatta a magyarázatot ismét az üzemrészleg gazdasági osztályának vezetője -, hogy a bratislavai Slovnaft az év végén megkezdi a paraffin gyártását. Ha ez megvalósul, ha megtartják a paraffin minőségi mutatóit, lényeges javulás állhat be a gyertyagyártás és ellátás terén. Épül az új, korszerű csarnok, ahol majd 7500 tonna gyertyát készíthetünk. Terveink között szerepel néhány újdonság, amelyekről ma szólni még merészség volna. Tudjuk, a belkereskedelem kb 5500-6000 tonna fogyasztói gyertyát, diszgyertyát, illetve mécsest igényelne, tehát a jövőt tekintve optimisták vagyunk. Mert ha felépül az új részleg, ha a Slovnaft szállítja a minőségi paraffint, talán szóba kerülhet az exportfeladatok vállalásának kérdése is. Ez valamennyiünk érdeke. Karácsonykor, a szeretet, az ajándékozás meghitt ünnepén tágra nyílt, ámuló gyerekszemekben tükröződik a gyertya lángja. Egy röpke pillanatra azokra kell gondolnom, akik nem könnyű körülmények között azon fáradoznak, hogy az ünnepek varázsát gyertyafény növelje. PÉTERFI SZONYA Aprólékos, pontos, ám fárasztó munka a gyertyák díszítése (Gágyor Aliz felvételei)
