Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 51. szám
G December 16-a szombat volt, és Bősön (Gabőíkovo) fényesen sütött a nap. Avagy a falu közepén gyülekező, természetért aggódó emberek arcán csillogó remény ragyogta volna be a tájat? Az ég tudja. Az viszont biztos, hogy még a falu sokat tapasztalt öregjei sem bírtak eleget csodálkozni. Tüntetés náluk? Nagygyűlés, ahol Csallóköz népe őszintén megvallhatja, hogy félti környezete növény- és állatvilágát, kincset érő ivóvízkészletét, az ország éléskamrájaként emlegetett szülőföldjét? S valóban elpanaszolhatja ország-világ előtt, mily igazságtalan és megalázó, hogy a Duna mentéről, az ott élő emberekről megint - a történelem során sokadszor - megkérdezésük nélkül döntöttek? örülniük kell-e most, vagy sírniuk...? S közben az utcán a tömeg nőtt, egyre csak nőtt. Jöttek a helybéliek, a bodakiak (Bodíky), a vajkaiak (Vojka nad Dunajom) és a doborgaziak (Dobrohoáf). Mint tudjuk, ez utóbbi három falut az épülő vízlépcsőrendszer miatt a Duna régi és új ága bizonyos értelemben elválasztjá majd a világtól. De voltak itt Szerdahelyről (Dunajská Streda), Nagymegyerról (Öalovo), Pozsonyból (Bratislava), Kassáról (Kosice), Budapestről, Dunakilitiröl és máshonnan. Soraikat nem rendezték karszalagos szervezők, s a néhány kivezényelt rendőr is csak a szokottnál sűrűbb közúti forgalom irányítására összpontosított. Aztán, amikor valamely közeli ház nyitott ablakán keresztül hallani lehetett, mint jelez tíz órát a rádió, egy szempillantás alatt menetoszlopba igazodott a mintegy kétezer ember, és megindult az épülő vízlépcső irányába. Az építkezést irányító központ épülete előtt kíváncsi fotóriporterek és tévések várakoztak. A tömeg ekkor már lelkesen skandált. Magasba lendültek a transzparensek, forrósodott a hangulat. A nagygyűlést a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a Független Magyar Kezdeményezés polgári mozgalmak, valamint a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetségének dunaszerdahelyi járási koordinációs bizottsága, illetve szervezete képviseletében egy fiatal szónok nyitotta meg, követeléseik ismertetésével. Ezek között szerepelt többek között, hogy a CSSZSZK kormánya a Magyar Köztársasághoz hasonlóan azonnal függessze fel a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését, hozzon létre egy független nemzetközi szakértő bizottságot, amely átértékeli, az ökológiai kockázatokat figyelembe véve módosítja a nagyberuházás eredeti tervdokumentációját, és javasolja az érintett országok kormányainak a vízlépcső további kihasználásának, esetleg felszámolásának optimális alternatíváit. A követelések között szerepel egyebek közt az is, hogy az illetékesek azonnal és objektjyan tájékoztassák a nyilvánosságot az építkezés negatív és pozitív követi<ezményeiről, hogy a továbbiakban vegyék figyelembe a környéken élők szempontjait is, a Duna mentét fjedig Bécstől Budapestig nyilvánítsák védett területté. Az egybegyűltek körében nagy tetszést arató megnyitót követően a vártnál sokkal többen kértek szót. Először a Bodaki, később a Vajkai Hnb elnöke is, akik tolmácsolták falujuk lakosainak az épülő vízlépcső miatti jelenlegi helyzetét és a jövővel kapcsolatos aggodalmait. Az asztalból rögtönzött szónoki emelvényről egy erdész elmondta, hogy a Duna ártéri erdeiből ötször több fát lehet kitermelni, mint Szlovákiában általában, s a korábbi hivatalos tájékoztatással ellentétben nem is rossz minőségűt. Figyelmeztetett arra, hogy az építkezés miatt Pozsony alatt már legalább 500 hektár erdő ment tönkre. Állítása ellen a vízlépcsőrendszer egyik fő tervezője próbált - enyhén szólva - nem a legtisztább vitapartneri módszerekkel érvelni. Belé is fojtotta a szót a tömeg azzal, hogy a személyeskedésnek itt nincs helye. Igaz, a párt járási akcióbizottságának küldötte is füttykoncert közepette jelentette be, hogy a vízlépcső építésének felfüggesztését követelők táborához csatlakozott az általa képviselt politikai szerv. - Későn! - skandálta a tömeg. Annál nagyobb sikert arattak felszólalásukkal a hazai környezetvédők, a magyarországi Duna Kör tagjai, vagy a Duna mentét imádó pozsonyi színész. Mondókájuk természetesen nem volt érzelemmentes, hogyan is lehetett volna az? S a bősi születésű képzóművésznő, aki a Csallóköz eltűnő tájai festőjének vallja magát, a bakai napközis gyerekek nevelő- nője, aki nebulóinak a vízlépcső építőihez írt levelét olvasta fel és egy kassai főiskolás beszéde sokaknak könnyeket is csalt a szemébe. Ezért aztán az új szlovák kormány képviselőinek higgadt, megértést tanúsító magatartása sem hütötte le egészen a kedélyeket. Szólni kívánt a kormánybiztos is. Miután azonban látta, hogy az egybegyűlteket aligha tudja meggyőzni a vízlépcső előnyeiről, dolgavé- gezetlenül távozott. Becsületére legyen mondva, nem akkor fordított hátat a tömegnek, amikor az a beosztásáról való azonnali lemondását követelte. Megjegyzem, a csehszlovák tömegtájékoztatási eszközök nem tulajdonítottak túlságosan nagy jelentőséget a bősi nagygyűlésnek. A brati- slavai televízió késő esti híradójában egyedüli környezetvédelemmel kapcsolatos tudósítása fácántenyésztésről szólt. Lehet, hogy a stáb tagjai - vagy akik úgymond ökológiai témájú anyagot rendeltek náluk - nem halászok, hanem vadászok, s azt hitték, hogy a Duna mentén nem lehet bakot lőni? BARANYAI LAJOS Lörincz János felvételei
