Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-08 / 49. szám
A szupersikerek ismétlik önmagukat? Az amerikai film még soha nem zárt olyan jó évtizedet, mint most, és a szakemberek szerint ez jórészt annak köszönhető, -hogy néhány nagyágyú kapóssá tette a „kis halakat“ is. Bár Hollywoodban látszólag senki sem tud semmit, a jelek szerint készen áll a kilencvenes évek mozistratégiája, amelynek lényege: „Győztes csapaton ne változtass!" A 20th Century Fox műtermeiben Walter Hill és Ridley Scott részvételével megkezdték a Nyolcadik utas: a halál harmadik részének felvételeit. A főszereplő, a minden eddigi képzeletet felülmúlt acélszörny ellenfeleként természetesen ismét Riplex, azaz Sigourney Weaver. A mostanában egyre kapósabb színésznő egy házzal arrébb, az Uni- versalnál pihenheti ki az izgalmakat, ott ugyanis a Szellemirtók második epizódját fejezte be Ivan Reitmark A rendező 30 millió dollárból gazdálkodhatott, ami tulajdonképpen nem is nagy pénz ahhoz képest, hogy az első rész csak az Egyesült Államokban tisztán 130 millió hasznot hozott, s az azóta bemutatott második rész is szupersiker. George Lucas és munkatársai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 1990 karácsonyán mutatják be a mozik a Csillagok háborúja IV-et. A stáb valószínűleg a nagyfőnök irányításával dolgozik, és a munkálatokba bevonják Steven Spielberget, valamint Ron Howardot (Willow). Egy másik, Spielberg által istá- polt - és szintén Lucas-házon belüli -művész, Robert Zemeckis elkészítette a Vissza a jövőbe ll-t, amelyet az év végétől játszanak majd a mozik, s máris hozzáfogtak a harmadik rész előkészületeihez. Rusel Mulcahy az utómunkáknál tart a Highbander ll-vel, míg Wolfgang Petersen néhány napra hazautazott, hogy a Bavaria műtermeiben néhány jelenetet rögzítsen a már majdnem kész Végtelen történet ll-höz. Az United Artists immár az ötödik bőrt húzza le Rocky Balboáról - ráadásul már a hatodik folytatásról is tárgyal Sylvester Stallone- nal a probléma mindössze annyi, hogy egyelőre nem találtak méltó és „érdekes“ ellenfelet a világverő olasz számára. (f+v) Egy tétéből. Ei nő, aki szeretni akar, de senki sem kér a sze- retetébol. Egy nő, aki elfonnyadt a katonazubbony alatt. Egy nő, aki belemerevedett önnön dogmáiba, vélt igazságaiba. Mészáros Márta filmtrilógiájának hideg szemű börtönparancsnoka, a Napló Egri Magdája. Életre keltője, Anna Polony, a krakkói Teatr Stary vezető művésze, rendezője, a Színművészeti Főiskola docense. Pályáját a hatvanas évek első felében, az európai hírű Konrad Swinarsky rendezéseiben kezdte. Azóta fogalommá vált a neve. A legnagyobb lengyel színésznők egyike. A játékos Polinája. Wajda 1981 -es Hamletjének Oféliája. George Sand. Filmezni ritkán szokott. A Napló gyermekeimnek can- nes-i sikere után Margarette von Trotta nyugatnémet filmbe hívja. Nem él a lehetőséggel. Egri Magda után nem akar Rosa Luxemburg lenni.- Jól hallottam, ön kacagott az előbb olyan felszabadultan?-Én? Kacagni? Visongtam. Hahotáztam.- Tudja, csak azért kérdezem... A krakkói nő: ANNA POLONY- Tudom. Látta a Naplót. Szörnyűnek hitt és a kiállhatatlannak.- Inkább keménynek, zárkózottnak, moró- zusnak.-Akkor figyeljen meg jól... én kérem, egy kedves, bájos, bolondos nő vagyok! Majd igyekszem szép lenni, jó? Ami pedig a többi vonásomat illeti: Konrad Swinarsky mondta annak idején, hogy két pólusa van az én színészetemnek. Gyengédség, érzékenység, infantilizmus - ez az egyik pólus, a másik: férfias keménység. Az egyéniségemet viszont a kettő között kell keresni. Ezt is ő állította. Húsz éve lehet, vagy még több? W/sp/ansky-darabokat játszottunk. Két egyfelvo- násost. Az egyikben tizenvalahány éves zsidó fiút alakítottam, aki belehal a fájdalomba, hogy gyilkolt az apja, a másikban pedig egy erős, vulgáris falusi lányt, aki bebújik a pap ágyába. Hogy micsoda előadások voltak azok! Egymás után két homlokegyenest eltérő szerep...- A Napló Egri Magdáját hogy fogadta?- Lelkileg is, idegileg is különbözik tőlem ez a nő. Nálam az erő csak látszat. A színész azonban azokhoz a figurákhoz vonzódik igazán, amelyek teljesen idegenek a személyiségétől. Magda nemhogy idegen tőlem, valósággal vi- szolygok tőle. Keménysége, dogmatizmusa, megingathatatlansága annyira taszít már, hogy alig várom a trilógia befejező részének utolsó forgatási napját. De hogy a kérdésére válaszoljak: amikor elolvastam a forgatókönyvet, boldog voltam. Gonosz figura, gondoltam, de a film mondanivalóját tekintve, jó ügyet szolgál. Tehát dupla kihívás. Csak ne álltam volna meg a tükör előtt, amikor rám adták az egyenruhát és a csizmát. Megláttam magam, és azt hittem, végem. Ott. abban a pillanatban kialakult bennem egy furcsa érzés, valamiféle belső ellenállás, hogy nem, nem akarok Egri Magda lenni. Az én érzelmi világom, az én magatartásom annyira más, hogy nem leszek képes hiteles alakítást nyújtani. így tépelödtem, miközben elkezdtük a forgatást, úgyhogy más megoldás nem maradt, csak az, hogy leküzdjem a gyűlöletet, amelyet a nő iránt éreztem. A második rész ebből a szempontból már nem volt ilyen nehéz, a harmadik pedig, amelyet most forgatunk, azért könnyebb, mert tudom, hogy vége a történetnek.- Mészáros Mártával, látom, jól megértik egymást.- Nagyon jól. Bár volt egy vitánk... szerintem Magda nem az a nő, akit meg kell mutatni a fürdőszobában, vagy ha mégis, akkor kombiné- ban és csizmában, semmi esetre sem mezítelenül. De hiába könyörögtem, Márta nem hagyta meggyőzni magát.- Arra a jelenetre emlékszik még, amikor Magda Julival húzatja le feszes csizmáját?- Igen, az bennem is megmaradt.- Egy végtelennek tűnő perc, tele dühvei és gyűlölettel.- Szólok is Mártának, engedje meg, hogy most, a harmadik részben, amikor Magda civil„ Nálam az erő csak látszat“ (Oláh Csaba felvétele) ben, de katonacsizmában jelenik meg a szilveszteri összejövetelen, felidézhessük ezt a jelenetet. Ennek ott súlya, jelentősége lenne.- Rosa Luxemburg szerepét miért nem vállalta el?- Azért, mert úgy éreztem, a Szolidaritás tevékeny tagjaként sokkal többet tehetek az országomért, mint egy Trotta-filmmel. Elég velős a válaszom?- Az.- Akkor még valamit. Tanítok a főiskolán; növendékeim vannak, akiket irtóra szeretek. Tudja, milyen nehéz egy-egy forgatás miatt otthagynom őket? Egy hétnél tovább nem nagyon bírom, haza kell mennem, mert érzem, hogy szükségük van rám. Bár olykor-olykor tartanak tőlem, ezt is bevallották már.- Érti őket?- Hogyne érteném, hisz én magam váltom ki belőlük ezeket az érzelmeket. Néha túlságosan szigorú vagyok, az lehet a baj, vagy ha dühöngök valamiért, nem vigyázok a szavaimra. Igen, ez vagyok én, egy nő a szentség és a pokol között. Egyszer végtelenül jóságos, máskor végtelenül undok.- Undok?- Gondoljon csak bele: adok nekik, ugyanakkor veszek is tőlük. Tanítom őket, közben velük együtt tanulok. Az ó gesztusaikból, az ö hibáikból, az ö ötleteikből.- Kivételes humorérzékére, temperamentumára építenek-e színházi rendezői?- A Teatr Stary drámai színház, kevés vígjátékkal. Shakespeare, Csehov, Dosztojevszkij, Iwaszkiewicz... Hamlet, Három nővér, ördögök, Egy nyár Nohant-ban - ilyen a repertoárunk. lonescot azért emelem ki, mert ő a válaszom a kérdésére. A Különóra professzorát játszom most már hosszabb ideje; nem túlzók: az első perctől az utolsóig fetreng a közönség a nevetéstől.- Csehov lebegő költőiségú világában hogyan érzi magát?- Mintha ki lennék kötözve. Lepleznem kell a legkisebb tüzet is, ami bennem ég, s ez iszonyúan kifáraszt.- Wajdával csak a Hamletben dolgozott együtt?- Nem. Ó rendezte nálunk a Dulska asszonyt is, azt a hétórás előadást, amelyből később nagysikerű tévéfilmsorozat született. Dulska asz- szony, a lengyel kispolgárság megtestesítője, ugyanolyan kegyetlen, mint a Napló Magdája, csak éppen nem annyira értelmes. Az előadás első órájában a húszéves nőt kell megformálnom, a hetedikben viszont már a hatvanöt esztendős öregasszonyt.- Filmben, a Napló előtt, miben láthatjuk legközelebb?- Krzysztof Kieslowski alkotásában, amelynek címe: Rövid film a lopásról. Egy iskolaigazgató vagyok benne, aki „eltulajdonítja“ saját lánya gyerekét, és nem is akarja visszaadni neki soha. Esküdni mernék, hogy a nézők többsége ezzel a szerepemmel is azonosítani fog. Ha a Napló után keménynek és kegyetlennek hittek, akkor most egyenesen kerülni fognak.- Emiatt, gondolom, nem lesznek álmatlan éjszakái.-Álmatlan éjszakák? ötvenévesen? Ugyan, kérem! SZABÓ G. LÁSZLÓ Bernardo Bertolucci Az utolsó császárról Elbűvölő Pu Ji élete, sok szenvedése, ami olyannyira jellemző egész századunkra. Furcsa császár és örökös fogoly volt. Despota gyermek, majd angol lovag; imádta Konfuciuszt, később bálácsászár a japán uralom alatt. Háborús bűnös, legfőbb megbánó; élete alkonyán egy kertészcsoport vezetője Peking parkjaiban. Először Li Ven-ta újságíró Pu Ji emlékirataiból készült könyvében találkoztam Kína utolsó császárával - és már akkor tudtam, hogy sokáig és sokat fogok vele foglalkozni. Kína mindig izgatott. 1968 tavaszán forgattam Partner című filmemet, már ebben feltűnnek a Mao-féle „piros bibliák“, noha sohasem voltam maoista. Hogy Kína lenne a jövő színtere, sohasem hittem. Nekem a kulturális forradalom esztétikája tetszett, óriási utcai színháznak láttam kívülről, amelyben statiszták milliói vesznek részt. De a forradalmi gárdisták fanatizmusa félelemmel töltött el... Később beláttam, hogy elképzeléseim a kulturális forradalomról részben tévesek, és ezt igyekeztem be is mutatni filmemben. Ehhez azonban előbb szép napokat kellett töltenem Peking uralkodói negyedében, a „tiltott városban“. Az utolsó császár kapcsán juthattam el Pekingbe, s lehettem az első nyugati - talán az első filmes aki a „tiltott városban“ forgathatott. Az enyhülő nemzetközi, helyzet és a pályámat kísérő jó szerencse segített Pekingbe, ahol soksok tárgyalás után megszereztük a kínaiak beleegyezését és elkezdhettük a munkát. Több mint egy hónapot forgattam Kínában, ebből két hetet ott, a „tiltott városban“. Ez a világ legszebb, leggrandi- ózusabb díszlete, amely valaha is a világtörténelem nevű színjáték és a film rendelkezésére állt. A kínai művészek igazán mindenben segítettek. Voltak napok, hogy tizenöt ezer statiszta állt rendelkezésemre, több száz egészen kiváló alakítást nyújtó kínai művésszel ismerkedhettem meg és dolgozhattam. Végül is azt hiszem, sikerült mindent elmondanom, amit az elmúlt három és fél évben Pu Jivel kapcsolatban magamban megálmodtam. Tulajdonképpen sohasem csinált történelmet, mert valódi hatalma sohasem volt. Mégis mindig a történelmi események középpontjában található. Abszurd és példaszerű az élete. Amúgy izgalmas ember is. Csak a „tiltott városban“ dolgozva jöttem rá, hogy ez a világ legnagyobb börtöne- luxusbörtön - ahol a három és fél évig császárként uralkodó gyerek nem játszhatott, de 1500 eunuch vigyázott rá. Nem kapott semmit, de minden kívánságát teljesítették, és mindig megmondták, megszabták neki, mit kell tennie. Annyira belenevelték, hogy „uralkodnia kell", hogy 1934-ben elfogadta a japánok ajánlatát: Mandzsúria császára lett. Valójában csak egy rövid pórázon tartott rab, később mégis háborús bűnösként ítélték el. Javító-nevelő munkára küldték. „Polgáremberként", ha úgy tetszik „közkínaiként“ szabadult. Történész lett és kertész. S akkor halt meg, amikor a „vörös könyvek“ korszaka tombolni kezdett 1967-ben. Ott, a „tiltott városban" értettem meg, hogy egy életpálya vízióját kell felrajzolnom, amely tulajdonképpen Kína XX. százada is lehet. A „tiltott városban“ töltött és átdolgozott szép napok nélkül sohasem születhetett volna meg Az utolsó császár, és ha esetleg mégis megszületett volna, csak egészen más filmként jöhetett volna létre. Azt nem tudom, hogy sikerült-e közelebb kerülnöm Kína szelleméhez, de mindenesetre megértettem egy távoli ember sorsát és egy korszakot - talán majdnem egy egész századot... ÚJ szó 14 1989. XII. 8^
