Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-08 / 49. szám
I smerős epizód: az évzáró taggyűlés által megválasztott pártbizottság első ülése után a választóbizottság elnöke közli az eredményt a tagsággal, a tisztségéből távozó elnöknek megköszönik a szervezetért végzett munkát, az újnak pedig sok sikert kívánnak. A jelenlévőket bizonyára élénken foglalkoztatja az, hogy mi mindenen változtat majd az új elnök, semhogy arról gondolkodnának, mit tett a régi. Hiszen a népi bölcsességet tömörítő közmondás is azt mondja: Feljövő napnak emelj kalapot! Anélkül, hogy ennek igazságát vitatnánk, próbáljuk meg legalább töredékét felidézni annak, amit az említett néhány közhelyszerű köszönő szó jutalmaz. Őrségváltás az elnöki poszton abban a pártalapszervezet- ben történt, amely négy dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) iskola: a magyar és a szlovák tanítási nyelvű gimnázium, az egészségügyi szakközépiskola és a kisegítő iskola kommunista pedagógusait tömöríti. E húsztagú szervezet élén kereken két évtizedig Olgyay Ede állt. A magyar tanítási nyelvű gimnázium tanári és agrármérnöki diplomával rendelkező igazgatóhelyettese az októberi évzárón vált meg tisztségétől. Ha belegondolunk: húsz év! Hányféle gyűlés, értekezlet, ünnepi vagy egyéb összejövetel, tanfolyam! S az ó posztján a négy különböző munkahely gondjai, érdekeinek összehangolása. Munkaköri kötelességei mellett mindez olyan többletfeladatokat rótt rá, amelyek kifogástalan teljesítésére nem mindenki képes. Mindezt Olgyay Ede úgy végezte, hogy a helyébe megválasztott Vendégh Vince ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését: ,,A járás egyik legjobb pártelnöke után nem lesz könnyű feladat ezt a tisztséget közmegelégedésre betölteni." A tisztségétől megvált elnök elfogulatlan őszinteséggel szól munkájának, törekvéseinek eredményeiről és kudarcairól.- Mint régi kommunista család sarja - nagyapám a párt alapító tagja volt - talán némi romantikus utópiától sem mentes erkölcsi szigorúsággal ítéltem meg a mozgalom céljait és a megvalósításukra szövetkezett emberek magatartását. Érzelmileg sokkal intenzívebben éltem át szavak és tettek, elvek és valóság összhangjának hiányát. Meggyőződésem, igazságérzetem gyakran kergetett olyan küzdelmekbe, amelyek kimenetele csalódást jelentett számomra. Ha belegondolunk, már önmagában az is erkölcsi siker, hogy húsz éven keresztül mindig minden évzárón újraválasztották. Arról tanúskodik ez, hogy sikerült megtalálnia az utat mindenkihez. Olyan őszinte emberi viszonyt tudott kialakítani elvtársaival és minden alkalmazottal, amely tekintélyt biztosított számára a párt érdekeinek képviseletében.- Párttag vagy párton kívüli egyaránt közelállt hozzám. Senkivel sem tettem kivételt, az embereket munkájuk szerint rangsoroltam. Akinek tudtam, segítettem. Munkám legnagyobb eredményének tekintem, hogy szervezetünk különböző nemzetiségű tagjait mindig az őszinte internacionalizmus szálai fűzték össze. Sohasem osztották meg sorainkat nemzetiségi ellentétek. A népek közti megértés és barátság elvei alapján építették ki az iskolák és pártszervezetük külső kapcsolatait. Lelkesen szólt arról a példás barátságról, amelyet az egyik poprádi gimnáziummal kötöttek és tartanak fönn mindmáig. Diákjaikat és pedagógusaikat ugyancsak őszinte barátság szálai kötik Prága Smíchov városnegyedének tanulóihoz és tanáraihoz. Cseh barátaiknak köszönhetően alkalmuk van minden évben Olgyay Ede, a volt pártelnök, tanítványai között megismertetni tanulóikkal a főváros műemlékeit, kulturális életének jelesebb eseményeit. Ezenkívül gyümölcsöző baráti kapcsolatokat tartanak fönn a berlini Henrich Schliemann Oberschule diákjaival és tanáraival. Oktató-nevelő munkájuk szempontjából talán a leghasznosabb a Győri Révai Gimnáziummal létesített kapcsolatuk. E külföldi és hazai iskolákkal nemcsak az oktató-nevelő munka és általában az iskolai élet, hanem a párt- és egyéb társadalmi szervezetek tevékenysége terén is kicserélték tapasztalataikat. Gyakran adódtak azonban olyan helyzetek, amikor úgy érezte, igazával csaknem magára maradt. Nagy szükségük lett volna például gimnáziumuknak új iskolaépületre, építését sajnos nem sikerült elérniük. Most, miután 1985-ben megkapták a szlovák alapiskolától azt az épületet, amelyben addig csupán valamiféle albérlők voltak, körülményeik lényegesen javultak, de egy épületszárny hozzáépítése még így is elkerülhetetlen.- Legnagyobb csalódást számomra az okozta, amikor - kiindulva a felsőbb párt- és tanügyi szerveknek abból a határozatából, amely szerint az alapiskolák tanulóinak 15 százalékát kell a gimnáziumokba irányítani - alapszervezeVendégh Vince, az új pártelnök (Fotó: archív) tünk szorgalmazni kezdte ennek megvalósítását a körzetünkhöz tartozó alapiskolákra vonatkoztatva is. Fontosnak ítéltük ezt abból a szempontból, hogy növekedjen a magyar nemzetiségű lakosság körében a főiskolát végzettek aránya. A javaslatot, eljuttattuk felettes párt- és tanügyi szerveinknek, ám politikai és társadalmi szempontból indokolt javaslatunkat nem fogadták kedvezően. Keserűen kellett tapasztalnia azt is, hogy számos felsőoktatási intézménybe nem mindig azok a tanulók jutnak be, akik szorgalmuk, tanulmányi eredményeik és erkölcsi profiljuk alapján a legméltóbbak rá. Mindezek ellenére Olgyay Ede hű maradt önmagához. Nem állt félre, továbbra is tagja az alapszervezet bizottságának, s tapasztalatait önzetlenül megosztja tíz évvel fiatalabb utódjával. Hasonlóan, mint eddig, kommunista nyíltsággal és őszinteséggel kíván szólni a legkényesebb gondokról is. Ezektől az elveitől nem tántorították el öt a bürokráciával folytatott küzdelmének még oly keserű tapasztalatai sem. Fontos szerepe van abban, hogy a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba az elmúlt években egyre növekedett a főiskolai tanulmányokra jelentkezők száma. Az elmúlt tanévben már elérte a 73 százalékot, s ami ennél is fontosabb: a jelentkezők hatvanöt százalékát föl is vették, ami az országos átlaghoz viszonyítva nagyon jó arány. S aki tőle a stafétabotot átvette: Vendégh Vince, ugyancsak a magyar tanítási nyelvű gimnázium tanára. Testnevelést és honvédelmi nevelést tanít már huszonkét éve, jelenleg mindkét gimnáziumban. Mozdulatai határozottságról, maga- biztosságról tanúskodnak. 1977 óta tagja az alapszervezet bizottságának. Sokrétűen elkötelezett kommunista: tagja a Szocialista Akadémia előadói testületének, kiképző a Honvédelmi Szövetségben, hogy csupán a legfontosabb tevékenységi területeit említsük. Radikális változtatások szándékáról nem beszélt, a szervezet legfontosabb tennivalóit röviden így körvonalazta:- Fő feladata: az oktató-nevelő munka hatékonyságának fokozása. Ehhez az út a rend és fegyelem további szilárdításán keresztül vezet. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy szocialista iskolában oktat és nevel: munkáját tehát ennek szellemében kell végeznie. Nem engedhetünk abból a követelményből, hogy mindenki egységesen, szocialista szellemben hasson a fiatalokra. Mint testnevelő tanár és edző, elsősorban a fiatalokkal végzett munkában rendelkezik nagy tapasztalatokkal. A párt- szervezet megbízásából hosszú éveken keresztül irányította az ifjúsági szervezet munkáját. Kereken húsz évig szervezője volt a nyári építőtáboroknak. így az iskolai körülményektől eltérő feltételek közt is volt alkalma megismerni a fiatalokat. Fontos elvként tartotta mindenkor szem előtt, hogy a SZISZ osztályszervezetei és iskolai vezetősége önállóan dolgozzon, döntsön azokban a kérdésekben, amelyek a fiatalokra tartoznak. Korunk s még inkább a jövő megnövekedett követelményeinek csak alapos fölkészültséggel rendelkező nemzedék képes megfelelni, ezért nagy felelősség hárul azokra, akik az ifjúság nevelésére, fölkészítésére vállalkoztak. Véleménye szerint az alapszervezetük hatókörébe tartozó pedagóguskollektívák munkájában még jelentős tartalékok vannak. Nem mindenki nyújtja azt, amit képességei alapján elvárhatnának tőle. A párttagoknak tehát minden támogatást meg kell adniuk az egyes iskolák vezetőségének, hogy fokozottabb fegyelemmel még eredményesebbé tegyék az oktató-nevelő munkát. Mint az elmondottakból kitűnik, a fiatalítás sikeresnek ígérkezik. A határozott, energikus új elnökre azonban a jövőben számtalan nagy próbatétel vár. Elsősorban az emberekkel végzett munkában kell bizonyítania rátermettségét s azt, hogy rászolgált elvtársai bizalmára. Céljainak megvalósítása azon múlik, miként lesz képes megnyerni az embereket: nemcsak a kommunistákat, hanem a pártonkívülieket is. Próbatételek előtt >sooooccosedoooccooocooooooo9oeoceooo: »OCCOOCOCCCOOOCOOCCOO« S ötét novemberi estén, ha isten háta mögötti kis falu energiatakarékosán világított utcáján vezet át utunk, szorongással töltenek el bennünket a sötéten ránk meredő ablakok. Gyenge világosság vagy a televízió kékesen vibráló fénye csupán a hátsó szobák valamelyikéből szűrődik ki. Az ilyen házakban magukra maradt idős emberek élnek, sokasodó testi fájdalmakkal, egy élet terhétől görnyedt háttal. Végzik napi teendőiket, igényeik már alig vannak, érdeklődésük egyre inkább leszűkül. Rádiót hallgatnak, s ha tetszik a műsor, este kilencig a tévét is nézik. Ha van is a faluban művelődési ház, rendezvényeit nemigen látogatják. Életük legboldogabb percei, ha a kocsi, melynek árát nagyrészt maguk kuporgatták össze, meghozza gyermeküket, unokáikat. De vajon gyermekeik, akiket a munkahely s az aránylag gyorsan kiutalt lakás a városhoz köt, boldogabbak-e? Nehéz az egyértelmű válasz. Hajdani természetes közösségükből kiszakított emberek, családok élik így egymástól elszigetelten életüket, s egyre több köztük a neurotikus, depressziós egyén. Olyan átka ez modern korunknak, mint a környezetszennyezés. Ilyen gondolatok foglalkoztattak, amikor az Ipoly menti lankákon lapuló falvak közt vezetett utam. Mi a sorsa bennük embernek s magyarnak? - tettem föl a kérdést magamnak. Olyan vidék ez, ahol nemcsak omladozó régi parasztházat, hanem kilencszobás emeletes villát is találunk lakatlanul. Akik fölépítették, meghaltak, akiknek építették, elhagyták a szülőfalut. Nincs semmi, ami odakösse őket. Nincs óvoda, iskola, olykor még valamirevaló üzlet sincs; s ami még ennél is nagyobb súllyal esik a latba: nincs képzettségüknek megfelelő munkahely. Mi kösse hát ide a fiatalokat? Persze a kérdés meg is fordítható: minek legyen óvoda, iskola, ha nincs, aki járjon belé? Olyan kör ez, melyből kitörni lehetetlen. Az Ipoly mentén kelet-nyugat irányban húzódó út mentén szántóktól, lapályos rétektől övezve fekszik Nagycsalomja (Velká Ca- lomija), négy csatolt község közigazgatási, kulturális s egyre inkább gazdasági központja is. Zömmel magyarok lakják, akárcsak a hozzá tartozó Kővárt (Kolary), Leszenyét (Lese- nice), Harasztit (Chrastince); Kiscsalomija (Malá Calomija) lakossága túlnyomó többségében szlovák. Valamennyi községből rálátni az Ipolyra, s azon túl Balassagyarmat lakótelepének emeletes házaira. 1972-ig mind az öt községben volt helyi közigazgatás, óvoda, iskola. Mindez ma a bővített hatáskörű helyi nemzeti bizottsággal rendelkező Nagycsalomjában összpontosul, amely nemcsak közigazgatási központ, hanem művelődési is, innen irányítják a társközségek kultúrfelelöseit, könyvtárosait is. A lakosság számára legszükségesebb szolgáltatások is csak itt találhatók. Ugyancsak itt van az öt község számára az egyetlen szlovák tanítási nyelvű alapiskola is. Zsúfolt iskolabuszok szállítják ide a társközségek gyermekeinek egy részét, s azokat, akik magyar tanítási nyelvű iskolába iratkoztak, még tovább, Ipolybalogra (Balog nad Ipl'om). Mindezekről Bakos József, a helyi nemzeti bizottság titkára tájékoztatott, ő volt az egyetlen, aki elfoglaltsága mellett is talált időt számomra. Szavaiból kitűnt az is, hogy annak idején a társult falvak lakossága ellenezte az összevonást. Nagykürtösön (Vel'ky Krtís) a járási pártbizottságon megtudtam; ahol lehet, korrigálják a tévedést: visszaállítják a helyi közigazgatást, s ha a föltételek megvannak rá, az iskolát is. Egyelőre Leszenyében, a legnagyobb társközségben foglalkoznak ezzel a kérdéssel, ott ugyanis az integráció idején egy pár évvel korábban épült iskolát szüntettek meg. Kőváron, Harasztin és Kiscsalomiján át vezető utamra a hnb titkára kísért. Mindhárom község lélekszáma 200-350 között mozog. Meglehetősen néptelennek tűntek e kis falvak utcái. Talán mert ősz van, s az emberek a kora délutáni órákban még nem tértek haza munkahelyükről. Csaknem mindenütt ugyanaz a látvány többségükben takaros, új, vagy korszerűsített lakóházak körül őszi színt öltött virágos- és zöldségeskertek, több helyen már fölásva, fölszántva. Omladozó, elhagyott épület aránylag kevés van. Legtöbbet Kőváron, mintegy hatot vagy hetet számoltunk össze. Kísérőm szerint azonban már ezeknek is van gazdájuk, helyükbe új családi ház épül. A központi község helyi nemzeti bizottsága egyre több építési engedélyt ad ki. Térítésmentes hozzájárulásra ma már jogosultak a korábban építkezési korlátozás alá eső, ún. nem fejlődő községek lakói is. Nem feltétele az engedélynek az sem, hogy a kérvényező a falujában lakjon vagy dolgozzon. Kőváron a lakosság létszáma még csökken, a többi négy községben a folyamat megállt: nem növekszik ugyan, de nem is csökken. Bakos József azt is elmondta, hogy lakossági összefogással korábban több, ma kevesebb ház épül. Ennek oka az építőanyaghiány. Az elmúlt években két község temetőjében épült ravatalozó. Korábbi borús gondolataim tértek vissza: hát mégis ez lenne a legszükségesebb beruházás? Nem tagadja, hogy valamennyi községre jellemző lakóinak aránylag magas átlagéletkora. Jelenleg nagyobb beruházás nem folyik. Elsősorban az öt község szeméttárolási gondjait igyekeznek megoldani. Ha megfelelő lenne az ellátás építőanyagból, volna mit építeniük. Korábban már szóba került e kistelepülések társadalmi, kulturális életének korlátozott feltétele. Rendezvényekre alkalmas művelődési ház csak a közigazgatási központban van, a többiben legfeljebb egy nagyobb helyiség (vagy a megszüntetett iskola osztályai) szolgál a különböző szervezetek összejöveteleire. A falvakban tevékenykedő politikai, társadalmi szervezetek munkájával nem elégedettek. Sok szervezet csupán papíron létezik. Az olyan pártszervezet, amely három falucska nyugdíjas kommunistáit tömöríti, képtelen egyébre, mint az illető települések legelemibb problémáival küszködni. E tekintetben a legkisebb településünkön, Harasztiban a legrosszabb a helyzet. Itt csupán az ifjúsági szervezet fejt ki némi sporttevékenységet. A hallottakat, látottakat összegezve az foglalkoztatott, vajon milyen adóssággal lehetnek a nálunk sokáig csak szükséges rosszként kezelt, majd inkább csak megtűrt, mint támogatott szociológiának az ország vagy egy-egy országrész településstruktúrájának föltárása terén. Prognosztizálta-e már valamely tanulmánya a kistelepülések pusztulásának, a falusi lakosság elöregedésének várható következményeit. Mennyire érinti ez a változás a lakosság nemzetiségi összetételének alakulását? Olyan kérdések, ezek amelyek nemcsak a szűkebb szakmai kört, hanem a legszélesebb nyilvánosságot is érdekelnék. Az Oldalt írta: MORVAY GÁBOR ÚJ SZÚ 1989.XUf8
