Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-01 / 48. szám
óráját a mellény- kiborotvált nyakát; orral lepett, áttört, , nyugtalanul, értet- jt, keresztülsuhan- ú, nadrágos, szép hippis legénykék, íyegle bumma-bu- ságok fehér fejken- Irökkel; déli dámák akantuszleveleivel, műanyagkalapban; an Nyikolajevicsen, rész észre semmit, dt az útról, megre- szk alatt, megbot- takok partján, elté- rgós síkságokon, írjon! Én megmon- <i, ne menjen el, ületszavamra, már rezett, ön csak áll- >aj, ö mindjárt, már sak meg kell fogni a jegye is, tudom, bársony albumban jgé; igaz, egy kicsit ni, azt hiszem, fel- a, nem lehet végig- <a van, már nem ajd csak boldogul alamit - jegye meg- fontos, a jegy; és itározta magát, ez >m önnek! avnához öt csenge- tadik csengógomb. j szél fúj, a lépcső- alakbetétek nyitva, lók díszítik őket pillanat... hogyan? ... Csak elmentem él! ront neki a kapualj yekszik a szemébe iztosan nem vitték i sarkon túl, a kis irtályokban végződéiért, mit gondoltak, úl? íme itt a három orhadt dívány rugói töttek ki mindent, arcképét - üvege írva. öregasszony- arisnyák... A kalap kell ez a lepattog- ? Miért? A csorba lyalbumot, persze, i csizmát tisztítani, én nem sírok - mi- )g a napsütésben, ik szét. A levélcso- nocsokba. „Kedves .Kedves Sura, csak iszáradt levél pedig ;ént forog a poros ja, hová szálljon le. zzel? Meg kellene i. Hőség. Szél hajtja Ernesztovna, a ked- it a délibáb, fagyü- rágokkal koszorúz- ban, a sarkon túl’ a hihetetlenül távoli, az elveszett peron- slemosódik a forró ZSUZSA fordítása IVAN KULHÁNEK (20) Ma lettem húszéves. Éppen most jöttem haza az építőtáborból. Szeretem! Feleségül akarom venni. A szüleim furcsa mód nincsenek elragadtatva. Ugyan már... egy ideig náluk fogunk lakni. Rövidesen lerombolják ezeket a penészes, sötét odúkat, és csodálatos, napfényes lakótelepek százait építik fel, ahol a gyerekeink parkokban játszhatnak. A szüleim úgy vélik, előbb be kellene fejeznem a tanulmányaimat, és hogy Várnákénak lehetne némi kelengyéje... Nevetséges kispolgári csö- kevény! (30) Épp harmincéves vagyok. Még mindig a szüleimnél lakunk. A lakásproblémát szerencsére 1970-ig megoldjuk. Csakhogy akkor már negyvenévesek leszünk, és Dááa, a legidősebb gyerekünk talán férjhez is megy addig. Legalább napfényes lakótelepek várnak majd rá a zöldövezetben. Most már nem állítom, hogy a kelengye kispolgári csökevény. A tíz év alatt csak kuporgattunk. Az ember el sem hinné, milyen sokba kerül a paplan, a párna, az ágyhuzat. (35) Most a nagyapámnál lakunk. Kívánom neki, hogy sokáig éljen, de kibírhatatlan vele. Hová menjünk? Abban reménykedünk, hogy a lakása, ha egyszer... Néhány lakótelep ugyan már felépült, de zöldövezet nélkül, és nem nálunk. (40) Negyvenedik születésnapomon kénjeién vagyok megállapítani, hogy a lakásprobléma sajnos megoldatlan. Nagyapa meghalt, megkaptuk a lakást. A legidősebb lányunkat, Dááát, bejelentettük az én szüléimhez, egyszer majd megkapja a lakásukat. De csak legyenek egészségesek, éljenek sokáig. Dása férjhez akar menni, viszont mi egyelőre nem vigyázhatunk az unokákra. Ez a jövendőbeli dédnagymamára hárul. (45) Dása elvált, visszaköltözött hozzánk. A lányom volt férje most az én szüleimnél lakik. Egy idegen férfi! Azt állítja, nincs hová mennie! (55) Rettenetes születésnapi ajándék. Az elvált Tárta szintén velünk lakik. Az az idegen férfi, a 'Dááa volt férje elköltözött a szüleim lakásából, de ottmaradt egy másik idegen férfi, a Tá- őa exférje, összeköltözött egy idegen nővel, a Dááa volt férjének az élettársával. A helyzet meglehetősen kusza. A szüleim lakását valószínűleg elveszítettük. (60) Éppen ma, a hatvanadik születésnapomon olvastam, hogy 2000-ig megoldódik a lakáskérdés. Csakhogy én azt nem érem meg! A mi lakásunkban most itt lakik Dááa és Tána is, harmadszor is férjezettek. Nagyobb számú gyerek is él velünk, akik után minduntalan más-más papák járnak. Ugyancsak egyfolytában jönnek a bírósági idézések a megítélt gyerektartásról, végzések az apaság elismeréséről vagy tagadásáról, vagyonmegosztási ügyekről és hasonlókról. A szüleim meghaltak, s ami maradt utánuk, azt mind széthordták az idegen férfiak és az idegen nők. A feleségem megszökött egy férfival, akinek hat vagy hét lakása volt életében. S még a szememre vetette a tehetetlenségemet. Dááa és Tána a körzeti rendelőben a nővérektől tudakozódtak az egészségi állapotom felöl. Mindketten cigarettával traktálnak és koleszterinben gazdag koszttal tömnek. Az egyetlen, amit még tudni szeretnék, az, hogy halálom után melyikük kerül ki győztesen a lakásomért folytatott harcból. KOPASZ CSILLA fordítása JURIJ LEVITANSZKIJ Mennyi fontos szó bennem maradt, s kimondtam mennyi szükségtelent! Nem írtam meg mennyi soromat, eltemettem mennyi versemet! Kaszálatlan vadfű selymein, laboda- és lapusűrűben járom megíratlan verseim temetőjét titkon, bűnösen. Sem sírkereszt, sem gyászlobogó nem jelöli e komor helyet. Minden sírhely név nélkül való - három csillag minden vers felett. Én meg, vétkem tudva, hallgatok, bámulom a messzeség ködét. Egy elkésett gyertyát állítok soha meg nem írt versem, föléd. Csöndes fény fekete fű között mozdulatlan, néma éjjelen. És az Ismeretlen Vers előtt meghajtom szegény, bűnös fejem. RAB ZSUZSA fordítása Szabó Ottó: Betegség CSONTOS VILMOS Átjutni rajtad, ki bátorít: Híd, Mely a jelenből a jövőbe vezet, Kezet Ki nyújt ott a túloldalon? S mily hatalom Segít, S merít Egy korty italt a lét vizéből, Mely keserűségemet oltja?! Van-e még szív, mely melegét bontja Reám? S bíztat: tovább, tovább!- Vagy még mostohább Napok felhősödnek fölém? Napjaim ködén - Óh, mikor jutok túl? Meddig bírod - húr ✓ Az akarás feszítéseit? Hol találok reád: békesség, nyugalom? A hídon még innen, Vagy a hídon túl? Ahol már nem dúl a Nagy feneségek Hatalma? S adja hitét: hogy nincs taposó csizmatalpa, S nincs rettegés, S tágul a rés, Melyen az élet napsugara hozzám talál... S megjelöli az irányt, feléd: Híd, mely a jelenből a jövőbe vezet, S megérzek egy kezet, Mely kézfogással vár, Mely öleléssel vár... HANS SKIRECKI Egy férfi, aki szabadnapos volt, eldobta a cigarettacsikket, és továbbment. Egy féri, akinek nem volt szabadnapja, de sok ideje volt, továbbrúgta a csikket, anélkül, hogy figyelmet szentelt volna neki. Egy fiú, aki éppen az iskolából jött, látta, hogy a csikk majdnem egy csatornanyílásba esett; megcélozta a nyílást, belerúgott a csikkbe, de az elröpült a rács felett. Egy hosszú hajú nő, aki ebédszüneten volt, és alig félórányi ideje volt, átlépte a csikket, anélkül, hogy észrevette volna, majd bement az egyik házba. A férfi, akinek sok ideje volt, ugyanabba a házba ment be. A férfi, aki szabadnapos volt, visszafelé jött, és cigarettája csikkét a lefolyóba dobta. Az a férfi, akivel a hosszú hajú nő az imént elvonult, szintén eldobott egy csikket, mielőtt bement volna. A fiú, aki örült, hogy maga mögött tudhatja az iskolai foglalkozást, megcélozta a lefolyót: elrúgra a csikket, majd odament és utána köpött. A férfi, aki az utcán fel-alá járkált, egyik cigarettát a másik után szívta és dobálta a csikkeket, a fiú azzal szórakozott, hogy azokat hol a lefolyóba, hol afölé lőtte. A férfi, akinek sok ideje volt, kifelé jött a házból. A férfi, aki szabadnapos volt, kezét mélyen a nadrágzsebébe gyömöszölte. A fiú, aki szívesen lenne középcsatár vagy legalább védő, esetleg edző vagy űrhajós, megostromolta a lépcsőfokokat.- Megint sokáig tartott! - vetette oda a hosszú hajú nőnek, aki visszakérdezett:- Már megint itt volt...? ANTALFY ISTVÁN fordítása Stefan BITTMANN Az űrhajósok szabadnapot kaptak a hosszú út előtt. Nulladik napnak hívták, vagy másképpen relaxációs napnak. Ilyenkor nem volt szabad a feladatokra gondolni, a repülési tervre, a tudományos programokra, az előkészületekre, sőt az indulás előtti láz sem érinthette meg őket, amelyet különben még a legedzettebb vén kozmoszi medvék sem úsztak meg. Idővel hozzászoktak. Ezt a napot mintha a relaxáci- óra teremtették volna. A négy férfi - a hajó legénysége - úszónadrágra vetkőzve bolondozott, mint négy kisgyerek. Az égen egy felhőrongyocska sem látszott, a tó vize kristálytiszta és hűsítő, a levegő áttetsző volt és illatos. Cihliőka leguggolt a fűbe, és óvatosan, szinte istenítő tisztelettel, letépett egy szál virágot. —===== (SCÍ-fÍ) =- Nicsak, nicsak! - jegyezte meg Klabzuba.- Emlékül. Hogy szerencsét hozzon. Cihliőka elővette táskájából új jegyzetfüzetét, és a virágot annak lapjai közé helyezte. Klabzuba elvigyorodott.- Szentimentális a navigátorunk. Vagy szerelmes? Ó, jaj!- Csakhogy ez szabályellenes - szólalt meg a Kapitány. A férfiak elhallgattak. Elnyúltak a fűben és az eget fürkészték.- Ki tudja - mondta Cihliőka elgondolkodva -, ki tudja, nem az utolsó százszorszép-e ez az életemben? Sót a tiétekben is? A Kapitány elnevette magát.- Ha így nézzük a dolgot - mondta -, én is elvihetnék magammal sok mindent emlékül, a szerencse kedvéért.- Mi a csudát?- Mindent - felelte a Kapitány.- Ezt a tavat, a rétet, a füvet, a fákat, meg ezt a tiszta égboltot is.,. Mindent!- Csakhogy ez szabályellenes - mondta Klabzuba. Nevettek. De ez nem volt vidám nevetés.- Túl sokat fantázialtok - szólalt meg a hallgatag Sophokles, a legénység negyedik tagja.- Inkább jó mélyeket lélegezzetek. Mert ilyen tiszta levegőt már valóban sohasem szívtok többé... Abban a pillanatban rádöbbentek, hogy Sophoklesnek igaza van, és, akárha vezényszóra tennék, nagyokat szippantottak a jó levegőből. Utolsó óráikat töltik ezen a gyönyörű, áldott bolygón. Holnap hosszú útra indul kutatóhajójuk. Hazatérnek a Földre. HARASZTI MÁRIA fordítása Szkukálek Lajos rajza
