Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-01 / 48. szám
...a Matesz Thália Színpada - kötelességem Így helyesbíteni az alcímet, hiszen az 1969. november 29-én Horkán (Gém. Hörka) a Magyar Területi Színház Kassára (Kosice) „kihelyezett részlege“ tartotta első bemutatóját, amely egyben az anyaszínház 110. premierje volt. Goldoni Két úr szolgája című komédiáját Beke Sándor művészeti vezető rendezte. Később következett be az az állapot, amely szerint „önálló társulattá“ avatták a színházon belül is. Ez már színháztörténeti tény, amely elvitathatatlan, személyes elfogultságok, egyéni ellenszenvek, hivatalnoki szűkkeblűség és szín- igazgatói diktatúra sem változtatja meg. Új színház vagy színházi stúdió, esetleg önállósított társulat általában öt alapvető okból jön létre: 1. vaszlovákiai magyar értelmiség hathatós támogatását maga mögött tudva törekedett a váltásra. Váltani akartak, mert tudták azt, amit minden újitó szándékú ember tud (csak az nem, aki ellenzi és akadályozza öt), hogy tettükkel nemcsak a létrejövő, hanem a maradó, a régi egységet is megújulásra készetetik. Tehát a színházalapítást kiváltó okok közül a 2. számmal jelölt nyilvánvalóan létezett. Jeleztem azt is, hogy értelmiségünk és a Csemadok tagsága is támogatta az új gondolatot, vagyis az 1. számú ok sem hiányzott. Az utólagos okoskodás megengedhetetlen, éppen ezért színháztörténeti módszerekkel is bizonyítható'(jegyzőkönyvek, levelezések, sajtópublikációk, nyilatkozatok, interjúk), hogy a szándék kinyilatkoztatása után természetszerűen felszínre bukkantak azok a válságjelenségek, amelyek nemcsak a fiatal színészeket, a kezdőket állították Beke Sándor mellé, hanem a tapasztaltabbakat is. Ók bevallottan elégedetlenek voltak a Komáromban (Komárno) akkor létező művészeti közeggel. Ez pedig - ha a kezdeti stádiumban lappangott is - később elemi erővel tört a felszínre. Ez a 4. számú ok meglétét is bizonyítja. A fennmaradó két ok nem létezett. Ezért kellett a mecenatúrát gyakorló állami irányítást szabályos hivatali utakon keresztül társadalompolitikai és múvészetpoliti- kai érvekkel meggyőzni a lépés szükségességéről, fontosságáról. Egy adag fatalizmussal azt is állíthatnám, hogy a Matesz Thália Színember nyakába varr Takáts Ernőd az Irodalmi Szemle idei 1. számában közreadott, de még 1986 késő őszén (tehát három esztendeje) rögzített kerekasztal-beszélgetésben: ,,Attraktivitásra, különlegességre való törekvésük nemigen öregbítette a Thália hírnevét. Kár, mert miért ne dolgozhatnának »amatőrök« rendezőként, dramaturgként, ha a színészek zöme is amatőr színjátszóként kezdte. Ámde maradjunk a realitások talaján. A színház nem lehet látványosság nélkül, csakhogy annak nem szabad öncélúnak lennie. Tudomásul kell venni, hogy színházunk a közönségért van. Feladata, hogy közérthető előadások révén hasson a néző gondolatvilágára, esztétikai érzékére, neveljen és szórakoztasson. Sajnos, a néző értetlenül szemlélte a »becsomagolt« - bár egyébként jó! - darabokat, és hangosan tudtára adta a színház vezetőségének, hogy ilyen színpadi formákat nem fogad el. Milyen fejlődést ért el 15 év alatt a Thália Színpad? Tíz év múlva - a legalapvetőbb feltételek megteremtése után - talán könnyebb lesz erre a kérdésre válaszolni. Tény, a társulat vezetése, szervezeti felépítése terén és a műszaki kérdésekben is előreléptünk. Pl. 1986 tavaszától a Thália részére a díszletek a kassai Állami Színház műtermeiben készülnek.“ Csak a pontosság kedvéért teszem hozzá, hogy 1986 szeptemberétől dr. Gyüre Lajos a Thália Színpad művészeti vezetője és dramaturgja. Egy igazgató minősíti így önmaSzabó Rózsi és Várady Béla Vasziljev Csendesek a hajnalok című drámájában Tévedés vagy bölcs előrelátás volt? Húszesztendős a Thália Színpad Gombos Ilona (Bodnárné) és Lengyel Ferenc (Bodnár) Németh László tragédiáját vitték sikerre. (Bodnár Gábor felvételei) lamely közigazgatási vagy etnikai népesség mindennapi kultúrájában megszületik a színház iránti igény. 2. a már működő színházon belül a polarizálódott művészi szemlélet gyakorlati kivitelezései megosztják a társulatot (ezt előidézheti egy markáns egyéniség) drámairó, rendező, dramaturg, színész (köré csoportosult művészgárda, de kiválthatja egyedül az alkotó munkájában korlátozott rendező is). 3. egy mecénás (ez lehet állami, vagy tökével rendelkező magánember) körültekintő érzékenysége a társadalmi körülmények és a színházművészet iránt. 4. a létező színházon belül kialakult vezetői, személyzeti és művészeti válság. 5. a mindezektől függetlenül már létező „csapat“, amelynek van vezetője, rendezője, szinésze stb., mecénást, ottont és közönséget keres magának. Mindezek az okok önmagukban is nyilvánvalóvá teszik a színházalapítás szándékának jogosságát. Nem véletlenül emlegetek szándékot, hiszen az öt közül bármelyik találkozhat, összekapcsolódhat, a tényen mit sem változtat: valakik úgy döntöttek színházi társulatot alapítanak. 1967 tájékán ez a szándék született meg a Beke Sándor nevével fémjelzett csoport tagjaiban, Jóllehet igencsak az eszmélés éveit élve figyeltem a Magyar Területi Színház előadásait, akkor is, ma is mérhetetlen energiák, elszánások nyomán születettnek éreztem Shakespeare Rómeó és Júliájának Beke Sándor rendezte előadását. Ebben a vizsgarendezésben az eddigitől merőben különböző színházi gondolkodás jelent meg nemzeti kisebbségünk színházában. Egy színészként induló, majd rendezői tanulmányait befejező fiatal művész és alkotótársi csapata (vagy baráti köre?) a csehpadának sorsa eleve meg volt határozva, hiszen az anyaszínházon belül maradva ki volt téve azon vezetők támadásainak, akik ellenezték, és mind a mai napig ellenzik (nyilván a szemlélet is öröklődik) létezését. Hogy a Thália Színpad alapítója hivatalosan miért csak 1976 júliusáig maradt rendezője a kassai társulatnak (és a színháznak), azt az előzmények egyetlen száraz adata is jelzi. Beke Sándort 1971 júniusában leváltják a művészeti vezető posztjáról. Ezután kezdődik el az a harc, amelybe először Gál Sándor dramaturg, majd maga a rendező is belefáradt. Nem tudom elképzelni, hogy Beke Sándor Magyarországra távozott volna, ha a Matesz vezetése a művészeti vezetői posztról való leváltása után nem gördít rendezései elé újabbnál újabb akadályokat. Magára - pontosabban a komáromi színházvezetésnek kiszolgáltatva - maradt a Thália Színpad, jó szándékú, tisztességes vagy olykor hányaveti vendégrendezökkel, a kassai munkáját büntetésnek tekintő belső rendezővel. Olyan öt évad következett, amelynek válságát az együttessel csak kényszeredetten törődő, egymást már elég sűrűn váltogató igazgatók (sorrendben Dráfi Mátyás 1969-től 1971-ig, Krivosik István 1971-től 1977-ig, Konrád József 1977-től 1979-ig és Takáts Ernőd 1979-től folyamatosan) később sem tudtak megszüntetni. 1981-1983 között Gágyor Péter rendező és' Szigeti László dramaturg belépésével - utólag a mai vezetés és színészek által ma már furcsa módon letagadott - szellemi pezsgés kezdődött. A Beke Sándor nevével jelezhető időszak óta nem volt tapasztalható az akkorihoz hasonló érdeklődés. Alaptalanok azok a vádak, amelyeket a két fiatal szakgát, mert az bizonyára logikusan következik szavaiból, hogy az alapítástól 1986-ig (amikor a beszélgetés készült) eltelt tizenhét esztendőből - 1979-et is beleszámítva - hét esztendő az ö igazgatóskodásának az ideje. Ezért is érthetelen, miért várjunk tehát 1996-ig, hogy a napokban leköszönő Matesz-igazgató véleményt mondjon a Thália tizenöt, azaz ma már húsz esztendejéről. Ezt legalább most, amikor leköszön és maga mögött hagy két, eléggé rossz alkotói légkörben élő társulatot, tudatosíthatná. Egy nyilvánvalóan körültekintő minisztériumi vizsgálódás után nemrég közölték a sajtó nyilvánosságával, hogy a Thália Színpad nem önállósul, mivel ehhez nincsenek meg a feltételek. Sajnos, tagadhatatlan, hogy ideális feltételek nincsenek, de az sem hallgatható el, hogy már 1969-ben olyan szándék motiválta az akkori kulturális miniszter, Miroslav Válek és tanácsadói testű létének döntését a két társulat létrehozásáról, amely számolt a kassai Thália Színpad önállósulásával. Márpedig a feltételekét ehhez a Matesz mindenkori igazgatójának kellett megteremteni. Az ó egyetértése vagy ellenállása most is döntő tényezőként működne, illetve működött. Végeredményben a két évtizedes létezés felét mindenképpen Takáts Ernőd igazgatói munkájának a minősége határozta meg. Igazságtalan lennék, ha csak a Thália Színpad áldatlan műszaki körülményeit, a hiányzó színészeket, a rendezők bizonytalan helyzetét, az állandó dramaturg hiányát számolgatnám. Lényeges szempont az is, hogy a Matesz jelenlegi vezetése miért tartja a Thália Színpad pillanatnyi helyzetét jónak, ugyanakkor ezt az állapotot nem megfelelőnek egy önállósodás elindításához. Mert azt gondolhatná a kívülálló, ha amúgy is a kassai Állami Színházban készül a jelmez, a díszlet - az egyéb üzemeltetési feltételek minőségére nem figyelve -, eldöcög „Thália szekere“; a vendégrendezők és a most már egyetlen állandó rendező, na és a művészeti vezető képesek működőképes állapotban tartani a részeire szakadt színészcsapatot, miért nem lenne ugyanerre képes egy önálló vezetés? A kulturális kormányzat részéről természetes elképzelés, hogy az önállósításhoz (az új színház alapításához) szükséges pénzt két forrásból teremtené elő. Egyik lenne a Matesz költségvetésében a Thália Színpad üzemeltetésére fordított dotáció kiemelése a színház egészének a költségvetéséből. Ez már eleve ellenérzéseket szül Komáromban, hiszen a mostani színházi dolgozók száma sok szempontból a két társulat működtetéséhez volt szabva. A másik forrás az állami költségvetésben meghatározandó összeg lenne. A leválás után igen számottevő konkurencia-állapot jönne létre, hiszen mindkét színház méltán igényelhetné, hogy időnként egymás vonzáskörzeteiben is tájolhasson. Éppen ezért látszik a legkevésbé elfogadhatónak az az érv, hogy a Thália Színpad önállósításához nincsenek meg a feltételek. A végleges döntés meghozatalakor figyelembe kellene venni azt is, hogy a bratislavai színművészeti főiskolán tanuló szinészjelölték számára vonzó indulási hely lehet az új színház, ahol nem kell régi beidegződésekhez alkalmazkodniuk, esetleg azok ellen szüntelen harcot vívniuk. Amikor a Thália Színpad önállósulásának elképzelése megfogalmazódott, ama bevezetőmben felsorolt öt alapvető ok közül az 1. számú és a 4. számú volt meghatározó. Az egyre inkább önmaga létének feltételeit számba vevő etnikum ébredt rá ismét arra, hogy kisebbségi kultúrájában szükség van két színházra. Ez lehet az egyik útja a létező színházon belül a Thália Színpad önállósulásának felvetése után feltört vezetői, személyzeti és művészeti válság megoldásának. A másik út mostani, amely húsz év alatt sem vezetett el a megoldásig. Ebben az esetben harmadik út nincs. Akkor sincs, ha arra valakik partvonalon állva igen erőteljesen gondolnak is, mert az politikai ballépés lenne. Ha egy főhatóság a döntés elodázásakor azokra a körülményekre hivatkozik, amelyek megszüntetéséért éppen a szorgalmazott intézkedéssel tehetnék a legtöbbet, ráadásul pénzügyi akadályokra is hivatkoznak, el kell gondolkodni a kérdésen. Adminisztratív érvekre először is adminisztratív alapokon fogalmazott választ kell adni. Az új színház alapításához szükséges feltételek a mostani társulat működéséhez sincsenek meg. Vagyis: a főhatóság nem odázhatja el az adminisztratív döntést és beavatkozást, mert azzal a Thália Színpad létét veszélyezteti. Ezt a hibát pedig nem akarja elkövetni. Ha pedig beavatkozik, az pénzügyi „áldozatokkal" is jár, amely igazán akkor hasznosul majd, ha a tényleges szükségben szenvedő kassai társulathoz kerül, s nem csípnek le belőle ilyen-olyan érvekkel Komáromban. Márpedig ennek a csonkításnak egyetlen ellenszere az önálló gazdálkodás lehet, ami az eddigi Matesz-beli vezetési gyakorlatot ismerve a mostani szervezeti struktúrában elképzelhetetlen. Mindebből az következik, hogy a minisztérium nem odázhatja el a döntést. Lépnie kell, mert különben nyakába szakad a Thália Színpad létének veszélyeztetettsége. írásom címében a „tévedés“ és a „bölcs előrelátás“ fogalmait állítottam szembe egymással. Végigtekintve a Matesz Thália Színpadának történetén, megállapítható: mindkét lehetőség együtt volt jelen. Hogy mégsem következett be az előbbi, s nem nyilváníttatott eredendően tévedésnek a kezdeményezés, azt napjaink színházunkat érintő döntései ugyan nem igazolják, de nem is cáfolják. A Thália Színpad úttörői 1969-ben bölcseknek bizonyultak. Bölcsességüket a küzdelmes húsz év, a lassan és nehezen kialakuló önállóság támasztja alá. Most, amikor két társulatot és egy etnikumot érintő döntéseket hozott a főhatóság anélkül, hogy a színház egyszemélyi vezetőjén kívül a művészeti kollektívákat is megkérdezték volna, és a színház két pártalapszervezeté- nek évzáró taggyűlésein ezt a kérdéskört az érintettekkel megvitatták volna, még nincs veszve semmi. Remélem... DUSZA ISTVÁN Peter Hacks Emphytrion-jänak főszerepeit Kövesdi Szabó Mária Csendes László és Horváth Lajos játszotta 7 DJ SZÚ 14 1989. XII. 1.
