Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-07 / 27. szám

Még mielőtt bármibe belekezdenék, szeretném elmondani, hogy világéletemben „zöldnek“ vallottam magam, még akkor is, ha esetleg egyesek szerint ez ellentmondani látszik foglalkozásomnak.

Meglehetősen korán kezdtem aggódni környezetünk elszennyeződése miatt. Gimnáziumi éveim alatt történt, hogy evezős barátaimmal kirándulást tettünk a Vágón. Soha nem fogom elfelejteni, mennyire megdöbbentünk, amikor az olajtól szennyezett, bűzös szakaszon vergődtünk át. Félelem, kétségbeesés és harag fogott el. A másik sokk akkor ért, amikor leszerelésem után kikocogtam a Vág-Duna bozótosába, melynek friss vízillatú levegőjét korábban gyakran szívtam be futóedzéseim alkalmával. Egy év alatt eltűnt minden, és csak a gát emlékeztetett arra, hogy kétoldalán valamikor öreg fűzek és magas, dús koronájú nyárfák vigyázták az ártér bokros, cserjés, változatos világát. Sírt a lelkem a pusztítás láttán. Ez volt az első szemtől szembeni találkozásom Gabcíkovo-Nagymarossal.

Az elmondottak, de más meggyözödési és lelkiismereti okok miatt is egy vagyok azon kevesek közül, akik nem sajnálják azt a pár száz lépést a legközelebbi kukáig, ha éppen eldobnivalót szorongatnak, vagy éppenséggel hazáig viszik zsebükben összegyűrve a papírcsomót, semmint, hogy rövid úton szabaduljanak meg tőle. Még ha ez a példa nevetségesen egyszerű is, úgy gondolom, mégis jellemző. Ha tehát egészen rövid akarok lenni, csak azt mondom, szeretem, féltem a természetet, aggódom minden elveszett darabkájáért.

Ha valaki most azt hiszi, hogy ebből az álláspontomból egyenesen kell következnie a sokat vitatott vízlépcső ellenzésének, tagadásának, az téved.'* Mostanáig néma szemtanúja voltam az egyre hevesebb vitáknak, de úgy érzem, nem bírom már tovább szó nélkül a vádaskodásokat. Nem szándékozom védeni a vízlépcső hibáit, sokkal inkább a közvélemény és a közhangulat rosszindulatú befolyásolása ellen emelem fel a hangomat, illetve azok ellen kívánok szólni, akik laikusként minimális szakértelemmel és még kevesebb tényszerű érv ismeretében pánikot próbáltak kelteni. Jelenleg ebben a fontos kérdésben nincs helye érzelmi alapokra helyezett állásfoglalásnak!

A minap kezembe került a bratislavai „zöldek“ 16. értekezletén készült néhány oldalas jegyzőkönyvének másolata, mely jelenleg Gabcíkovóban a legnépszerűbb illegális olvasmánycsemege. Meg kell mondanom, idáig őszinte szimpátia fűzött a Szlovákiai Természet és Tájvédelmi Szövetséghez, olyannyira, hogy többször is elég komolyam megfordult a fejemben a belépés gondolata. így természetesen kissé félve fogtam a pamflet olvasásához. Féltem, hogy a meggyőző, alapos érvek és

tények esetleg megingathatják szilárd álláspontomat, mellyel idáig kitartottam a vízlépcső mellett. Csakhamar rájöttem azonban, hogy ez a jegyzék sem különbözik a többi hasonlótól. Riogat. Egy komoly, figyelmet érdemlő műtől méltán várható el, hogy felsorolja tudományos forrásmunkáit, ám a szerzők nem vállalkoznak többre a magyar olvasó által jól ismert Nemere István fabulázásánál. Hogy ne érhessen vád, példákkal is szolgálhatok.

Az írás tudni véli, hogy 1988-ban San Franciscóban volt egy konferencia, mely a világ 20 legkatasztrofálisabb következményekkel járó duzzasztójával foglalkozott, köztük a mi vízlépcsőnkkel is. Sajnos nincs megadva sem a konferencia pontos, dátuma, sem a rendezvényért felelő szervezetek neve, de leginkább a hozzászólások gyűjteménye hiányzik. Egyébként nem lennék meglepve, ha valóban lett volna Frisco városában ehhez hasonló szimpózium, de mint ismeretes, az Egyesült Államokban évről évre megrendezik többek között az állatvédők is a maguk konferenciáját, melyen hevesen követelik például minden állatkísérlet betiltását, az állatkertek felszámolását és ehhez hasonlót.

A bratislavai „zöldek“ Gabcíkovo-Nagy- marost az Amazonas és India nagy folyóin épített „katasztrófát“ okozó építményekhez hasonlítják. Rendkívül sajnálom azonban, hogy az előbb említett két igen tágas földrajzi megjelölésen kívül más konkrétum, név, adat nem szerepel. Tanulságos lehetne valóban egy ilyen összehasonlítás! Jómagam kevésbé voltam rest, és hasznos információkat szereztem a Dunán már működő osztrák erőművekről, melyek ellen az egyébként szőrszálhasogató osztrák zöldeknek sincs kifogásuk. Ausztriában tehát kilenc erőmű tarkítja a Duna vonalát, név szerint: Jochenstein (130); Aschach (286); Ottensheim-Wilhering (179*); Abwinden- Asten (168*); Wallsee-Mitterkirchen (210*); Ybbs-Persenbeug (200); Melk (187); Altenwörth (335*); Greifstein (284). (A zárójelben levő számok az erőművek teljesítményét tüntetik fel MW-ban.) A felsorolást el is hagyhattam volna, de ne vethesse senki a szememre, hogy légből kapott adatokat sorakoztatok fel. Idekívánkozik az is, hogy közülük a három csillaggal jelzett erőmű kifejezetten sík védéken épült, és majdnem valamennyi nagymarosi (156) típusú átfolyó erőmű, melyeket az Österreichische Donaukraftwerke AG (DOKW) épített. A nagymarosi vízlépcsőt fővállalkozásban szintén a DOKW építené meg. A vállalkozás költségeit és az építésre igénybe vett összeg kamatait átmenetileg az Elektrizitätwirtschaft Aktiengesellschaft fedezné egy osztrák bankkonzorcium pénzügyi támogatásával. A magyar fél 1996 és 2015 között villamosenergia-szállitással egyenlítené ki a számlát. Ennek eredményeként a nagymarosi vízlépcső nem jelent külön kiadást a magyar költségvetés számára, ellentétben azzal az eshetőséggel, ha egy elhibázott parlamenti döntés folytán a tájegységet eredeti állapotába kívánnák visszaállítani. Az osztrák fél ehhez egy fillérrel sem járulna hozzá.

Folytatva a bratislavai „zöldek" pamflet- jének boncolgatását, tudni vélik, hogy ha Nagymaros nem épül meg, a gabcíkovói erőmű ugyanolyan vagy csak alig kisebb hatásfokkal üzemelhet, ún. részleges csúcsjáratásos üzemmódban. Nos mint szakember kijelenthetem, hogy ez a legkevésbé sem felel meg a valóságnak! A gab- éíkovói vízerőmű teljesítménye 720 MW, s amint látható jóval meghaladja még a legnagyobb osztrák erőmű teljesítményét is. A Duna átlagos vízhozama - 2000 m3 másodpercenként - a nyolc 60 MW-os turbinából csak négyet képes meghajtani. A csúcsra járatásnak pont az a lényege, hogy a dunakiliti duzzasztóval felfogott vizet a legnagyobb teljesítményt elérve, abban a napszakban áramoltassák át a turbinákon, amikor a villamos energia a legdrágább. így a mű megtérülési költsége több mint a kétszerese lenne egy átlagos átfolyá- sos erőmű megtérülési költségének.

Sokak számára talán kissé érthetetlen a vita a csúcsra járatás körül is, hiszen az egyszerű halandó megszokhatta, hogy ellentétben a román gyakorlattal, nálunk mindenki szinte korlátlanul gazdálkodhat a villamos energiával, már amennyire a pénztárcájából futja. Sokkal kevesebben vannak azok, akik tudják, hogy ellentétben a lakosság fogyasztásával, az iparban jelentős korlátozások vannak érvényben, melyek miatt gyakran egész üzemrészlegekben szünetel a munka. így érjük el, hogy a villamos áram fogyasztása ne léphesse túl a hatóságilag megadott határértéket. Ez csökkenti a munka termelékenységét, illetve előfordul, hogy két, illetve három műszakos munkanapokra kell egyes vállalatoknak áttérniük, mely nem túl népszerű megoldás.

Nagymarosnak a gabcíkovói erőmű csúcsra járatásakor igaz, hogy másodlagos, de rendkívül fontos szerep jutna, tudniillik stabilizálná Gabőíkovo és Nagymaros között a Duna mindenkori vízszintjét, télen és nyáron, minden időben és napszakban egyaránt. Ezzel nemcsak a mezőgazdaságnak tenne óriási szolgálatot, jelentősen csökkentve a talajvizek ingadozásának a mértékét, hanem kulcsfontosságú szerep jutna számára egy nemzetközi víziút, a Rajna -Majna-Duna-csatorna hajózási feltételeinek a javításában is. Nem utolsósorban pedig sokszorosára növelné a jelenlegi ár- vízvédelem hatékonyságát. Nagymaros nélkül tehát Gabcíkovo csak egy féllábú óriás, mivel az alvízcsatorna vízszintjének a stabilizációja nélkül elképzelhetetlen, hogy összteljesítményét valaha is érdemlegesen hasznosítaná.

Leszögezhető tehát, hogy az említett kiadvány nemcsak mesés elemekkel van gazdagítva, hanem tudatosan félrevezet, illetve a legjobb esetben is a szerzők nagyon rosszul informáltak.

A továbbiakban még arról is szól a „zöldek“ írása, hogy a duzzasztás következtében több szennyezőanyag ülepedne le, mely végső soron a talajvizekbe kerülne. A következtetésük tehát az, hogy nem kell Nagymaros. Minden bizonnyal ezekre a problémákra osztrák kollégáim kimerítő és pontos választ tudnak adni. Tény, hogy Ausztriában a dunai vízerőművektől nem romlott a talajvizek minősége. Abszurd viszont az egész kérdésnek a megközelítése. Mivel szennyezett a Duna vize, ne építsünk duzzasztógátakat? Nem sokkal inkább arra kellene összpontosítaniuk figyelmüket nevezett polgártársainknak, hogy magvas agi- tációjukkal hozzájáruljanak a Duna vízgyűjtőterületére tervezett víztisztítók mihama- rábbi megépüléséhez? Ezzei nemcsak a környezetünket óvnák meg, de eggyei kevesebb lenne a vízlépcsővel kapcsolatos tényszerű és tagadhatatlan probléma.

Nem ártana azt sem tisztázni, hogy a vízlépcső ártalmatlanabb része éppen a nagymarosi duzzasztó, mely .a gabcíkovói mögött minden jellemzőjében eltörpül. Példának okáért az üzemvízcsatorna vízszintje körülbelül 16 méterrel lesz a környező vidék felett. Ez az adat még akkor is 13 méter körül mozogna, ha esetleg lemondanának a csúcsra járatásról. Hogy egészen pontos legyek, az erőmű körzetében a talaj 115 méteres tengerszint feletti magasságban van. Csúcsra járatás előtt tengerszintre átszámítva a vízszint 131, illetve csúcsra járatás után 128 méteren lesz. Ezzel szemben Nagymaros ennek az értéknek csak a töredékére emelné a bevezető csatorna vízszintjét, ráadásul a környező völgyet alkotó hegység többszörös biztonságot nyújtana. Ha tehát valaki félti környezetünket, akkor annak végre tudatosítania kellene, hogy a gabcíkovói erőmű a magymarosi nélkül nagyobb ökológiai kockázatot jelent.

Többször elhangzott az a vád is, hogy az építtetők nem informálják a széles néptömegeket, . mivel úgymond titkolódznak. A valóság ettől sokkal prózaibb. Ki tagadhatná, hogy nálunk nem divat túlságosan nagy reklámhadjáratot folytatni sem vízerőművek építésekor, sem pedig egyéb gazdasági beruházások alkalmával. Ez kétségtelenül a magyarországi és a hazai ellenzék malmára hajtja a vizet. Sajnos mint magyar- országi kollégáink elmondták, jelenleg már késő a vízlépcső népszerűsítése, az építtetők lekésték a gyorsot. Hiába értesítik a tömegkommunikációs eszközöket egy-egy építkezést támogató akcióról vagy rendezvényről időben, hiába készülnek fel a szakemberek kellő dokumentumokkal, tényekkel, mégsem jelenik meg néhány jelentéktelen vidéki lap képviselőjén kívül senki. Az ellentábor gyűlésén viszont tv-stábok és riporterek majd feldöntik egymást, még ha az elmondottak mögött sekélyes érvelések húzódnak is meg.

Szembeötlő az is, hogy a Duna vidékének lakói nem félnek a beharangozott természeti katasztrófától, de legkevésbé Nagymaros község lakosai. Ha valaki földrengéssel ijesztgeti őket, csak a visegrádi vár Salamon-tornyára mutatnak, azzal a megjegyzéssel, hogy ha itt rengene a föld, a torony már régen ledőlt volna.

Végezetül pedig a magyarországi műszaki értelmiség Nagymarost támogató, Vásárhelyi Pál Társaságának közleményére hívnám fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatban még tudni illik, hogy a korszerű ipar, közlekedés és településfejlesztés, valamint a mezőgazdasági termelés fellendítésének feltételeit Vásárhelyi Pál tervei alapján a múlt században végzett folyószabályozási és belvízrendezési munkálatok teremtették meg. A terveknek annak idején - lám, nincs új a nap alatt - heves támadásokat kellett kiállniuk. Vásárhelyi Pál, akit mindmáig a szakma legjobbjai között emlegetnek Európában, az elképzeléseit elítélő, megbélyegző egyik vita áldozata lett.

RÉPÁS ISVÁN mérnök

Földrengés szempontjából biztonságos

A Gabcíkovo—Nagymaros Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos szakértői véleményekről

Az egyik érv, amely a magyar kormánynak a nagymarosi vízlépcső leállításáról hozott döntését hivatott indokolni, a Gabőíkovo-Nagymaros Vízlépcsőrendszer környékének földrengés-biztonsága lenne.

A vízlépcsőrendszer olyan területen fekszik, amelyen előfordulhatnak szeizmikus hatások. A Duna-menti katlanban már időszámításunk ideje óta feljegyeztek rengéseket és ezeknek adatait megközelítőleg 1500 évre visszamenőleg megbízható források alapján gondosan feldolgozták.

A Dunának hazánk területén fekvő medencéje tektonikus szempontból mint hatalmas mélyföld a Kis-Kárpátok és a Kovácspataki domb között helyezkedik el. Ma az egész katlan fokozatosan süllyed. A fő tektonikus vonalak, amelyek ezt a Duna-menti síkságot behatárolják, délnyugat-ésszak- kelet és északnyugat-délkelet irányúak. A medence belsejében a tektonikus vonalakat üledék fedi és a negyedkori rétegekben törések nem figyelhetők meg a folytonos telítődés és a réteg süllyedése miatt. A gabőíkovói és a kolárovói törésvonal behatárolja a Gabőíkovo környékén elhelyezkedő táblát. A Duna vonalának alakulása arra utal, hogy a lejátszódott mozgások befolyásolták a meder alakulását.

Külföldi kutatások (R. Hansen, USA, 1970) megmutatták, hogy a mély üledékekben a szeizmikus lökéshullámok fokozatosan a terjedés folyamán gyengülnek. Ezzel magyarázható, hogy a Felsö-Csallóköz kavicsos, üledékes részén

nagyon kevés rengést figyeltek meg. Ezért helyezték el a magyar féllel egyetértésben a gabőíkovói erőművet és az üzemvíz-csatornát erre a hatalmas kavicsrétegre. 1965 novemberében szakemberek tanácskoztak a terület szeizmikus zónáiról, magyar részről például Egyed László akadémikust az ELTE geotechnikai tanszékének vezetőjét vagy Kézdi Árpádot az Építési és Közlekedési Műszaki Főiskola geotechnikai tanszékvezetőjét, csehszlovák részről pedig Zdenék Bazant professzort, az állami bizottság tagját és Ladislav Cepek akadémikust említhetnénk. A tanácskozás alapján javasolták azt a táblázatot, amely a folyamszakasz egyes részein meghatározza a szeizmikus zónákat. Ezekből kitűnik, hogy Komáromtól (Komárno) felfelé a Duna-menti síkság földrengések szempontjából a nyugodtabb vidékek közé tartozik a Kárpát-medencében és hogy a szeizmicitás erőssége ettől a ponttól Budapest irányába is csökken. A jelentős magyar geológus Réthy szerint a nagymarosi vízlépcső környékén szeizmo-tektonikus vonal húzódik, de adatai alapján az elmúlt ezer év alatt sem itt, sem a környéken nem volt a Mercalli skála szerinti 3-6 foknál erősebb földrengés. »

A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola 1965-ben kidolgozott A dunai vízmű gátja építésének konstrukciója és technológiája elnevezésű kutatási feladat és különböző normák alapján végzett számítások is bizonyították, hogy „a Hydroconsult által javasolt csatornavonal a geológiai feltételek és a vízműépítés feltételei alapján - tehát a kulcsfontosságú alaprétegek megállapodása után a Körtvélyes (Hruáov -Gabőíkovo szakaszon - optimális vagy ahhoz nagyon közeli“. Ez a Pavel Peter professzor vezetésével végzett kutatás azt is leszögezte, hogy a mi normáink által a csatorna helyére megadott valószínű földmozgások esetére is megmarad a réteg profiljának stabilitása.

A pontosság kedvéért megemlíthetjük azt is, hogy 1975- ben a Szlovák Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete, Szlovákia földrengési viszonyai és azoknak kapcsolata a Kárpátok vidékével című pontjainak térképét szemlélve látható, hogy a gabcíkovói vízmű környékén majdnem teljesen kizárt annak valószínűsége, hogy földrengési epicentrum jöjjön létre. 1500 évre visszamenőleg, a megfigyelések alapján az itteni földrengések erőssége nem lépte túl a hatos fokozatot.

Mivel azonban 100 százalékos biztonsággal ez sem kizárható, ezért a felvízcsatorna töltéseit ennél nagyobb biztonsági tényezővel tervezték.

A felsorolt adatokból és elemzésekből kitűnik, hogy a szeizmicitás kérdésének a Duna kihasználására való felkészülés során különleges figyelmet szenteltek. Ezért az az állítás, hogy a vízmű a földrengés veszélye miatt nem épülhet meg, nem helytálló, hiszen a világon mindenütt, ahol sokkal gyakoribbak az erős földrengések, építenek tenger- alatti alagutakat, felhőkarcolókat, tévé-adótornyokat. Természetesen a kellő biztonsági tényezők figyelembevételével, amely azonban a Gabőíkovo-Nagymaros Vízlépcsőrendszer tervezése során is megfelelő hangsúlyt kapott.

MAGDALÉNA SRNCOVÁ, mérnök