Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 47. szám

}J sxú B Verőfényes októberi délután volt. A nap sugarai beragyogták a tőrei (Turá) határt. Az egyik parcellán már zöldellt a vetés, odább még kombáj­nokkal törték, morzsolták a kukoricát, erős traktorok szántották a felszaba­dult területeket. Négyen beszélgettünk a múltról, melynek vendéglátóim alkotó részesei voltak.- Akkor is ilyen szép ősz volt. Sütött a nap, aki csak tehette, a szabadban tett-vett. Egyik társunknál jöttünk össze. Az udvar közepére állított asz­talon írtuk alá a belépési nyilatkozatot - emlékezett Benyo József a napra, amelyen a Lévai (Levice) járás kis­községében megalakították az ország első egységes földmáves-szövetke- zetét. A JOBB - AKKORI MÉRTÉKKEL Tizenheten voltak, idősek és fiata­lok, zsellérek, napszámosok és szol­gálók, akik 1948. szeptember 27-én aláírásukkal is igazolták, az elkövetke­zőkben másként akarnak élni.- A másként akkor nagy szó volt, s számunkra elsősorban azt jelentette, hogy lesz állandó munkánk, és amit kitermelünk, abból futja a biztos megél­hetésre - hangsúlyozta Hrasko László, aki 1948-ban harminchárom éves volt, és urasági napszámosként tengette az életét. - Tudom, nehéz ezt megértenie annak, akinek éveken keresztül nem azzal a gondolattal kellett ébrednie, kap-e munkát. Végre a sajátunkon dol­gozhattunk, s ezért szinte emberfeletti dolgokra is képesek voltunk. Aratáskor naphosszat hatvankilós zsákokkal ci­Benyo József: - Ha most készülne a cso­portkép, már csak nyolcán lennénk raj­ta (A szerző felvételei) pekedtem, pedig nem éppen nekem való munka volt - mutatta a csonka karját.- Mai szemmel nézve, bizony na­gyon nehéz volt a kezdet, de akkor a boldogságot jelentette. Amikor a reg­geli és esti fejés között pihenés helyett egész nap a répát szedtem, az otthon­tól távol, a fűszerkereskedónél töltött szolgaévekre gondoltam. Vagy azokra a napokra, amikor alig tizennégy éve­sen napszámba mentem a szüleimmel. Ez feledtette a fáradtságot, a derékfá­jást. Már nem kellett azt mérlegelni, hogy mennyi a liszt, kitart-e újig, jut-e Simko Margit: - Ettől fájdult meg a dere­kunk kenyér is a kertben megtermett bab, krumpli mellé. Jó, hogy az unokáim ezeket a dolgokat már csak elbeszélé­sek alapján ismerik, és hogy számunk­ra is már csak emlék mindez - sum­mázta a hatvanöt éves Simko Margit. Amikor otthon a múltról mesél, az unokái gyakran félbeszakítják, nagy­mama, az nagyon régen volt. De ha ilyenkor az arcát, a tágra nyitott, barna szemét is megfigyelik, meg kell érteni­ük, nagymama számára nagyon is kö­zeli a múlt. Csak emlékezve tudja érté­kelni a jelent. AMI ELHALLGAT+ATTA AZ ELLENPROPAGANDÁT Hogy tárgyszerűbb legyen a múlt, melyből mára csak az emlékek marad­tak meg, a helyi szövetkezeti múzeum­ban beszélgettünk, ahol fényképek, oklevelek és tárgyi emlékek őrzik a szövetkezeti gazdálkodás négy évti­zedes történelmét.- Mi is vetettünk kézzel, de kaszával soha nem arattunk. Mire beérett az első termés, megvettük a traktort és a kévekötő aratógépet - mutatott né­hány korabeli fényképet Benyo József. - Az aratás volt az első sikerünk, amely segített elhallgattatni az ellen­propagandát. Búzából huszonhárom, árpából huszonkét mázsás hozamot értünk el hektáronként, viszont a ma­gángazdák vagy tíz mázsával keve­sebbet csépeltek.- De addig bezzeg nem hallgattak- vágta rá Hrasko László. - Különösen akkor jött meg a hangjuk, amikor töb­ben váltókölcsönt vettünk fel a házunk­ra, hogy kifizethessük a szántás költ­ségeit, s vetőmagot és műtrágyát ve­hessünk. Előre örültek, hogy fedél nél­kül maradunk. Ugyanis a kölcsönt az év végig vissza kellett fizetnünk.- És igazuk lett?- Dehogy lett - nyomta meg a szót Hrasko László. - Befejeztük a vetést és mentünk fát vágni. A Garam menté­ről annyi tűzifát gyűjtöttünk, hogy az utolsó fillérig visszafize'ttük a kölcsönt. HÁNYSZOR „LELÉPTEM“ AHATÁRT- Ezt mire használták? - akadt meg a szemem egy rövid nyelű, villa alakú eszközön, amelynek egyik ágára ol­dalirányban vagy tizenöt centiméteres vasdarabot hegesztettek.- Ezzel szedtük a répát. Fél kézzel tartottuk a nyelét, lábbal belenyomtuk a földbe, majd hátrafeszítve kiemeltük vele a répát, ami a rakásra került- magyarázta és mutatta Simko Margit.- Ettől hasoga­tott egész ősszel a derekunk... es ezért örültünk, amikor végre mi is vehet­tünk kiszántó gé­pet, s a múzeumba került a répaásó. Akárcsak ez is - mutatott a lóvontatású sarabolóra Hrasko László. - Hej, de sok kilométert legyalogoltam a nyomá­ban. ötszáz méter hosszú sorokban napi húsz forduló volt a norma. Bizony sokszor „leléptem“ a határt. Még sze­rencse, hogy énekszó mellett dolgoz­hattunk.- Énekszó mellett?- Igen. Nekünk még dalolt a pacsir­ta - sóhajtott, és megkeményedtek az arcvonásai. - A sarabolót nem sajná­lom, de a pacsirtáért kár. A GAZDASZELLEM MA IS ALAPKÖVETELMÉNY Benyo József közben az alapító le­velet és a szövetkezet első lépéseiről tanúskodó okmányokat nézegette.- Azok közül, akiknek a nevét itt olvashatja, sajnos, sokan már nem élnek. Az első elnökünk, Furinda Ru­dolf is elhunyt - mondta elgondolkod­va. - Ez a csoportkép 1985-ben ké­szült. Már csak tizenketten vagyunk rajta. Ha most fényképeznének, négy­gyei megint kevesebben lennénk. Benyo József hetvenegy éves, de még dolgozik. Éjjeliőr az egyik telepen.- A mellékkereset nélkül sem éhez­nék, viszont unalmasabbak, üresebbek lennének a napjaim. így az unokáimat is gyakrabban meglephetem valamivel. Amikor arra kértem, jöjjön el a mú­zeumba egy kis beszélgetésre, mun­karuhában volt, a kertben tett-vett. Akárcsak a többiek, meg borotvál kozott és ünneplőbe öltözött.- Számunkra sokat jelent az a hely. Mindaz, ami itt látható, a reményeinket igazolja - mutatott körbe. - Életünk egybeforrott a szövetkezet történeté­vel. Jó érzés, hogy még szükség van a munkámra, részese lehetek a jelen­nek is - állt meg az utolsó dokumen­tumnál, amely már az egyesült sárói (Őárovce) Béke Efsz tevékenységét szemlélteti. Hrasko Lászlóval jó ideig nézegette a fényképeket, majd így szólt:- A jelent nemhogy a kezdettel, de még a félúttal is nehéz volna összevet­ni. Ma egy ember négyszer-ötször annyi állatot lát el, mégis könnyebb a dolga, mint annak idején nekünk. A keresetről nem is szólva.- Ez így természetes, nem?- Igen, de úgy érzem, ahogy nő a jólét, úgy csökkent a korona, a közös tulajdon becsülete. Emlékszem, milyen hévvel vitatkoztunk valaha arról, hogy mit és mennyiért termelünk, mennyibe kerül például az eladott tej literje. Azt is megbeszéltük, értékeltük, hogy ki és milyen hozamát ért el mondjuk cukor­répából a gondjaira bízott területen, s egyénileg mivel járult hozzá a közös fejlődéséhez. Ma valahogy elvész az eredmények mögött az ember, nem érződik az egyéni anyagi érdekeltség. Hrasko László: - Sok kilométert legyalo­goltam a nyomában Rövid mérlegelés után kimondja: a kezdet kezdetén erősebb volt a gaz­daszellem. Ha ezt sikerül beplántálni az emberekbe, ha a közösség minden egyes tagja úgy igyekszik majd, mintha a sajátján dolgozna, új lendületet vehet a fejlődés. Mert akárhogy változik az élet, a földnek, a mindennapi munká­nak ma is azt kell jelentenie a földmű­vesek számára, amit nekik jelentett az első nyolcvanhét hektár föld közös művelése. EGRI FERENC Nevüket megőrzi a történelem A mezőgazdaság szocialista átalakításá­nak úttörői közül sokan már nincsenek az élők sorában. Emléküket elsárgult fényké­pek őrzik. Ezek emlékeztetnek a bátrakra, akik az ismeretlen úton megtették az első bizonytalan lépéseket, amelyek az idő mú­lásával egyre határozottabbakká váltak. Ahogy javultak az eredmények és fogytak a gondok, a sikerekre újabb sikerek jöttek. Jászó (Jasov) a Kassa (Kosice)-vidéki járásban azon községek közé tartozik, ahol az emberek gyorsan felismerték a szövet­kezetesítés előnyeit és magukévá tették a mezőgazdaság átalakításának gondola­tát. Nem kis érdemei voltak ebben Cseh­szlovákia Kommunista Pártja helyi szerve­zetének. A kommunisták - Novák Józseffel az élen- - meggyőződéssel agitáltak és szerveztek. Nemcsak a nincstelenek álltak az oldalukra, hanem az egyénileg gazdád ködök is. Sőt, a legfőbb agitátor, Novák József maga is tehetős, de előrelátó gazda volt. A szövetkezetei 1949-ben kilenc kis- és középparaszt alapította meg. A saját földje­ikhez csatolták a községi és az egyázi földeket, valamint az elhanyagolt parlago­kat. A gép- és traktorállomás hathatós se­gítségével már a megalakulás évében jó eredményeket értek el, t ami meggyőzte a kételkedőket. A következő évben Jászón már összközségi szövetkezet működött. Az alapító tagok, Novák József, Frantiéek $ti- avnicky. Turcsi István, Nagy István, Kapu­fa Anna, Tarnóczi József és társaik céltuda­tos munkája, a közösség igyekezete meg­hozta gyümölcsét. Szövetkezetük példásan teljesítette beadási kötelezettségeit, s már 1950-ben elnyerte a legjobbakat megillető vándorzászlót. A nyereséget nem osztották fel, hanem gépeket vásároltak, így az aratók nehéz munkáját már az első években kévekötő aratógépek könnyítették. A szövetkezet az első eredményes aratás után a járási nem­zeti bizottságtól egy motorkerékpárt ka­pott ajándékba. Akkor ez nagy elismerés­nek számított. Tizenöt évi gazdálkodás után a jászói szövetkezet a Tornaváraljai (Turnianske Podhradie) Állami Gazdasághoz csatolták, amely később egyesült a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Állami Gazdasággal. Novák József, a jászói szövetkezet volt elnöke már elhunyt, érdemei azonban maradandóak. A falu földművesei egyebek között az ő sza­vára hallgatva vállalták az ismeretlen utat, a közös gazdálkodást, amely új lehetősége­ket nyitott a falu embere, a mezőgazdaság fejlődése számára. IVÁN SÁNDOR )89. XI. 24.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents