Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 47. szám
Nemzetiségünk az „elöregedés“ útjára lépett • Műveltségünk szintje jóval alacsonyabb az országos átlagnál Aj szú 3 i89. XI. 24. Nagyító alatt a hazai szlovák-magyar társadalmi kapcsolatok A Sociológia c. szakfolyóirat idei 5. számában olvashatjuk Maximilián Horansky, a Bratislava! Sajtókutató Intézet munkatársának érdekes tanulmányát „A szlovák-magyar társadalmi kommunikáció a Nyugat-szlovákiai kerületben“ címmel. A tanulmány alapvető célja, hogy ismertesse annak a kutatásnak az eredményeit, amelyek az említett intézet több belső és számos külső - köztük magyarok is - munkatársa végzett a szerző vezetésével az 1986-89-es időszakban. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy közvetlen, kölcsönös (azaz esetünkben a szlovákok és magyarok közt végbemenő) társadalmi érintkezés minősége befolyásolja a hazafiság, hazaszeretet fokát, milyenségét. Első lépésként azonban a Szlovákiában élő szlovákok és magyarok társadalmi kapcsolatait vizsgálták a kutatók, mivel szerintük ezek függvénye a már említett társadalmi kommunikáció. De mit is ért M. Horansky e fogalmon? „A társadalmi érintkezés tehát az ismeretek és információk kölcsönös átadása az egyének és a társadalmi csoportok között“ - írja, majd megtudjuk, hogy mivel a konkrét külső hatások bizonyos reakciókat váltanak ki, az érintkezés ezáltal hatással van az emberi viselkedésre. Az emberek kölcsönös alkalmazkodása, viselkedésük egymáshoz közelítése, hasonulása épp a társadalmi kapcsolatok segítségével megy végbe. Ugyanakkor a társadalmi kommunikáció bizonyos értelemben ellenőrző szerepet is betölt, mivel ezáltal kiderül, hogy a társadalmi alanyok megértették-e a nekik továbbított „üzeneteket“. Ezzel tulajdonképpen a félreértéseket zárja ki, s így konszenzus azaz egyetértés-teremtő erővel bír: Az így értelmezett társadalmi kapcsolatok - egyszerűsítve úgy is mondhatnánk: a kölcsönös információcsere - valamennyi közvetlen (leggyakrabban két ember közt végbemenő) és közvetett (pl. a sajtó által létesített) formája a fentiek alapján az etnikai csoportok egymáshoz való közeledésének, kölcsönös megismerkedésének alapvető feltétele. A kutatók 631 szlovák és 314 magyar nemzetiségű embernek tették fel kérdéseiket a Bratislava-vidéki, Galántai (Galanta) és Lévai (Levice) járásban. Ez a 314 személy képviselte az itt élő magyarokat, akiket M. Horansky A Nyugat-szlovákiai kerület magyar lakosságának társadalmi jellemzői c. fejezetben kellő alapossággal ír le. 1986-ban az SZSZK-nak csaknem 573 ezer magyar lakosa volt. Az 1980-as adathoz képest ez 14 ezerrel, azaz 2,7 százalékkal több. A szlovák lakosság száma ugyanezen idő alatt 7 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a magyar lakosság szaporodásának üteme elmarad az SZSZK szlovák lakosai számának növekedése mögött. M. Horansky ezt a következő okokkal indokolja:- az összlakossághoz viszonyítva a magyarok korösszetétele kedvezőtlenebb, elsősorban több a produktív koron túli személy;- kevesebb a termékeny korban lévő nő és alacsonyabb a nők termékenységi foka, aminek következtében kevesebb gyermek születik;- a magyar nemzetiségű lakosok „asszimilálódnak“ (az idézőjelek M. Horanskytól származnak - L. Zs.), főként a nemzetiségileg nem egységes területeken;- a vegyes házasságok következtében növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akiket már szlováknak vallanak a szülök. A magyar lakosság, nemzetiségünk, tehát az „elöregedés“ útjára lépett. Csökken a gyerekek, ugyanakkor nő a produktív korban levők és mérsékelten csökken a nyugdíjasok száma. 1987 végén a magyar nemzetiségű lakosság csaknem kétharmada, azaz 368 838 személy élt a Nyugat-szlovákiai kerületben. Ez a szám a kerület összlakosságának 21,4 százalékát tette ki. A legtöbb magyar a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban - az összlakosság 88 százaléka és a Komáromi (Komárno) járásban - az összlakosság 73 százaléka - él. A Galántai járás összlakosságának 44,4 százalékát, a Lévai járás összlakosságának pedig 33,1 százalékát alkotják a magyar nemzetiségű lakosok. Ebben a négy járásban lakik a Nyugat-szlovákiai kerületben élő magyarok 97,4 százaléka. Csak néhány községben alkotnak többséget a szlovákok, a többiben a magyarok vannak túlsúlyban, ugyanakkor található színmagyar falu is. A Nyugat-szlovákiai kerület több településén is élnek magyarok, kisebb-nagyobb arányszámban. Az 1980-86-os években többnyire állandósult a magyar lakosság száma. A növekedés minimális, csökkenés a Lévai és Nyitrai járásban mutatható ki. Bratislavában a szlovákiai magyaroknak csupán 3,4 százaléka él, de számuk egyre növekszik, mivel egyre több a „bevándorló“. Ami a települések nagyságát és az ott élő magyarok szám szerinti megoszlását illeti, elmondhatjuk, hogy a magyar lakosság vidéki jellegű, hisz 65,8 százaléka él falun, az összlakossági 48 százalékos részaránnyal szemben. Az 500 lakosúnál kisebb falvakban 5,8 százalék, az 500-4999 lelket számláló településeken 58,6 százalék a magyarok részaránya, ezzel szemben az összlakosságnak 44,2 százaléka él ezeken a településeken. A magyar lakosság gazdasági aktivitásának fejlődésére az 1980-86-os időszakban ugyanazok a folyamatok a jellemzőek, mint a szlovákiai népességre általában. Nevezetesen: növekszik a 15 évnél idősebbek száma, a nők gazdasági aktivitásának szintje és a posztproduktív korban lévő, gazdaságilag aktív személyek száma. 1986-ban Szlovákia összlakosságának 51,2 százaléka volt aktív munkaviszonyban. A magyaroknál ez a részarány 49,2 •százalék, ám az 1970-es adatokhoz képest náluk tapasztalható a mutató gyorsabb ütemű növekedése. A magyar nemzetiségű 15 évnél idősebb férfiak 75,8 százaléka van aktív munkaviszonyban, s ez az arány megfelel a gazdaságilag aktív szlovák férfiak részarányának. Ám amíg a kerület 15 évnél idősebb nölakosainak aránya e téren 59,5 százalék a gazdaságilag aktív magyar nőké csupán 48,7 százalék. M. Horansky szerint ennek két oka van: magasabb a produktív életkorban levő háztartásbeliek száma, akik elsősorban a gyermeknevelést akarják így megoldani, továbbá, a magyarlakta területeken kevesebb a munkalehetőség a nők számára. így azután annak ellenére, hogy növekvő irányt mutat ugyan a munkaviszonyba lépő magyar nemzetiségű nők aránya, még mindig nem éri el a szlovákiai átlagot. A magyarok szociális összetételét és a népgazdasági ágazatokba való elosztásukat általában is befolyásolják az objektív munkalehetőségek, bár nem kizárt más tényezők (a műveltségi szint, szakmai beállítottság, hagyományok, stb.) közrejátszása sem. Mindenesetre jellemző, hogy a magyar lakosság közt nagyobb a mező- és erdőgazdálkodásban, az építészetben, a közlekedési és távközlési szférában dolgozók száma, ugyanakkor kevesebben dolgoznak a többi termelési ágazatban, valamint a nem termelési szférában. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a népgazdaság 1980-86-os időszakban bekövetkezett szerkezeti változásai, főképp a mezőgazdaság intenzifikálása következtében csökkent az ágazatban dolgozók száma. Egyben nőtt az iparban munkát vállaló magyarok részaránya is: az 1980-as 27 százalékról 31,2 százalékra. A magyar lakosság társadalmi struktúrájában is változások álltak be. Csökkent a munkások száma és növekedett a dolgozóké. Az összlakossághoz hasonlóan a magyar nemzetiségűek műveltségi szintje is növekedett, ám még mindig jóval alacsonyabb az átlagnál. Ennek oka elsősorban, hogy még mindig különbségek vannak a férfiak és nők műveltségi szintje között az előbbiek javára, és az összlakossági átlaghoz képest alacsonyabb az idősebbek műveltségi szintje is. 1980-ban Szlovákia népességének 15 éven felüli tagjai 51,7 százaléka rendelkezett alapiskolai végzettséggel. A magyaroknál ez az arány 63,6 százalék volt, ám a Nyugatszlovákiai kerületben még magasabb, 64,7 százalék. Az alapfokúnál magasabb műveltségi szinttel rendelkező magyar lakosság tetemes hányadát a szaktanintézetek abszolvensei alkották. A Nyugat-szlovákiai kerületben 93,5 százalék volt a részarányuk. A Nyugat-szlovákiai kerület magyar lakosai 12,6 százalékának volt általános vagy szakérettségije 1986-ban. Tanulmányának második részében M. Horansky a személyes szlovák-magyar kapcsolatokkal foglalkozik, vagyis a bevezetőben ismertetett empirikus kutatás (gondolom csak néhány) eredményét adja közre. Ez annál is fontosabb és érdekesebb, mert mint megtudhatjuk, ilyen kutatásra még nem volt nálunk példa. Megtudjuk továbbá, hogy a magyar lakosság csaknem háromnegyede naponta találkozik, beszélget szlovákokkal, 89 százalékuk pedig évente legalább egyszer lép kapcsolatba szlovák nemzetiségű személyei. Magas fokú közvetlen társadalmi érintkezés megy tehát végbe. Ennek leggyakoribb színterei a munkahely, a lokális közösség és a nemzetiségileg vegyes család, amit konkrét adatok is bizonyítanak. 1985-ben a nemzetiségileg vegyes területeken a munkahelyi kollektívák 82 százaléka volt szlovák-magyar összetételű. Ugyanakkor a Nyugat-szlovákiai kerületben a települések 74 százaléka volt nemzetiségileg vegyes, és országos viszonylatban a magyar nemzetiségűek 15,8 százaléka élt vegyes házasságban. Ezek a színterek magukba foglalják a társadalmi érintkezés szinte valamennyi területét és formáját, elterjedett- ségük és sokrétűségük pedig évről évre növekszik. A nemzetiségileg vegyes munkahelyi kollektívákban M. Horansky szerint a nemzetiségi hovatartozás kérdéseit elkerülhetetlenül háttérbe szorítják a munkahelyi problémákból adódó kérdések, s már ez is jó irányba tereli a nemzetiségi toleranciát. Ezekben a közösségekben elkerülhetetlen a kapcsolatteremtés, hisz szakmai kérdéseket kell nap nap után megvitatni. Ám mint azt a korábbi években elvégzett részkutatások eredményei is bizonyítják, a munkatársak más, személyesebb kérdésekben is véleményt cserélnek, s így a nemzetiségileg vegyes munkahelyi kollektívák mint elsődleges tényező szerepelnek a tágabb társadalmi kapcsolatok kialakulásánál. Többnyire személyes kapcsolatteremtés játszódik le; a munkahelyi érintkezésnek mintegy 53,8 százaléka ilyen, s háromnegyed részében konkrét probléma megvitatásából alakul ki. A közvetlen társadalmi kapcsolatok 46 százalékát a csoportos kapcsolatteremtés alkotja, amelynek ugyancsak különböző formái ismertek - munkahelyi gyűlések, szemináriumok, baráti üzemek, stb. kölcsönös látogatása, utazások. Az utóbbi öt évben az iparban, oktatásügyben és kulturális területen dolgozó magyarok 46,8 százaléka vett részt közös szlovák-magyar rendezvényen, ami a nem formális kapcsolatok kialakulását erősítheti. M. Horansky e helyen említi a közvetett társadalmi kapcsolatok olyan formáit, mint a munkahelyi rendeletek, körlevelek, értékelések, hírek, belső használatra szánt publikációk. Állítólag csak az ipari ágazatban van belőlük évente 180 000-200 000, kilencven százalékuk szlovák nyelven jelenik meg, de egyben a magyar dolgozóknak is szól, és mindezzel együtt a szerző szerint ugyancsak a kölcsönös nemzetiségi információkat szolgálja a munka társadalmi rendszerén belül. Nem hinném, hogy ez lenne a kutatás legfontosabb következtetése, mégis elgondolkodtató, hogy milyen nemzetiségről szóló kölcsönös információkat hordozhatnak ezek a többnyire „feljebbről“ jött papírtermékek, amelyeket ráadásul nem is valószínű, hogy mindenki elolvasott a vizsgálatnak alávetett időszakban, amikor virágkorukat élték a formalitások... A tanulmány talán legérdekesebb része, amikor a szerző a kapcsolatok folytonosságának szükségességét tárgyalja. A következőket olvashatjuk: „A kommunikációs szint emelésének egyik feltétele a CSSZSZK-ban élő nemzetek és nemzetiségek közötti társadalmi kapcsolatok folytonossága. A gyermekkorban létrejövő kapcsolatok és ennek folytonossága a felnőtt- és időskorban nemcsak szilárdítja az egyes etnikumok kapcsolatát, hanem idővel új tartalmat, nagyobb intenzitást és ezzel magasabb minőséget is nyer. Épp a gyermek- és ifjúkorban, tehát az alap- és középiskolák látogatása idején végbemenő kapcsolatteremtés hozza létre a feltételeket a komplex társadalmi kapcsolatok kialakulására. (...) Ezeknek a kapcsolatoknak nem kevés érzelmi aláfestésük van, és általában még nem rontják meg őket a negatív személyiségi ambíciók és érdekek. A szlovák és magyar ifjúság személyes társadalmi kapcsolatát az alapiskolák, főképp a nemzetiségileg koedukált iskolák teszik lehetővé. A két etnikum által lakott területeken jelenleg az iskolák 22 százaléka ilyen.“ Ami az iskolalátogatást illeti, az 1986-87-es tanévben a vizsgált személyeknél a magyar nemzetiségű gyermekek 48,1 százaléka járt szlovák iskolába, a szlovák nemzetiségű gyerekek 0,8 százaléka magyarba. Vannak családok - ilyen a megkérdezett magyar családok 22,8 százaléka -, amelyek gyermekei nem azonos tannyelvű iskolába járnak, egyik szlovákba, másik magyarba, attól függően, hogy a szülők melyiknek milyen műveltséget szánnak. A szerző nem írja, de itt feltehetőleg arról a jól ismert álláspontról lehet szó, hogy amelyik gyerek „érvényesülni akar“, az szlovák iskolába járjon. Megtudhatjuk továbbá, hogy a társadalmi kommunikáció az iskolán kívül a szakkörökben, leginkább a sportkörökben megy végbe, de ezt a célt (is) szolgálják a különféle közös versenyek, olimpiászok, vagyis tulajdonképpen minden olyan tevékenység és helyszín, amelyben és ahol a szlovák és magyar diákok együtt vannak. Az ilyen társadalmi kapcsolatokban bizonyos mértékig törés áll be a szünidő idején, amikor is a magyar gyerekek jóval kevesebbet vannak együtt a szlovák gyerekekkel, mint a tanévben. Az ifjúság személyes társadalmi kapcsolatait segíti elő a tényleges katonai szolgálati idő, de a továbbtanulás is, hisz a nem anyanyelvükön tanuló főiskolások és egyetemisták száma nem kevés. Az utóbbi években itt stagnálás mutatkozik, pedig, mint azt a szerző írja, a hallgatók összetételének változása a magyar nemzetiségűek növelésével csak hozzájárul a nemzetiségi tolerancia és a kölcsönös társadalmi kapcsolatok pozitív alakulásához. Intenzívek a társadalmi kapcsolatok a nemzetiségileg vegyes családoknál, de a különböző etnikai közegben élő, azonos nemzetiségű családok között is. Ami az előbbit illeti: a megkérdezett magyar családok 67,9 százaléka kapcsolatot tart fenn szlovák családokkal. Ez leginkább a fiatalabb, magasabb iskolai végzettségű és nemzetiségileg jelentősen heterogén településeken lakó magyar családokra jellemző. Ami pedig az utóbbiakat, pontosabban a magyarországi családok és a megkérdezett szlovákiai magyar családok intenzív kapcsolatait nagymértékben meghatározza: a megkérdezett magyarok 50,1 százalékának közeli rokonai élnek Magyarországon. Külön csoportot alkotnak a szlovák-magyar vegyes házasságok. 1986-ban a magyarok 15,1 százaléka élt ilyen házasságban. A szerző megállapítja, hogy mivel ezekben a házasságokban mindennapi követelmény az interetnikus társadalmi kapcsolat, itt mutatható ki a „nemzetiségi tudat szintjének legmagasabb internacionalizációja, és a nagyobbrészt alkotó népességbe való beilleszkedés.“ Bár a kutatás tényei és a belőlük levont tanulságok nem szorulnak különösebb kommentárra, néhány megjegyzést azért mégis szeretnék hozzáfűzni az elmondottakhoz. Tisztában kell lennünk azzal, hogy M. Horansky az általa és munkatársai által kitűzött kutatási cél szemszögéből értelmezi a begyűjtött adatokat, ez azonban nem akadályozhatja meg az olvasót, hogy a feltárt összefüggések mélyebb hátterére is kíváncsi legyen. Pl. csak egy kérdés: milyen okai vannak a szünidei hirtelen kapcsolatmegszakadásnak, amit az elmondottakból ítélve csupán az újabb szervezett (iskolai, stb.) együttlét szüntet meg, főleg ha a megkérdezett családok kétharmada kapcsolatokat tart fenn szlovák családokkal? De ami a leglényegesebb: azon kívül, hogy az interetnikus társadalmi kapcsolat létezésének tényét bizonyította a kutatás, milyen ennek a kapcsolatnak a minősíthető foka, esetleg - nem tudományos nyelven fogalmazva - a valódi emberi és társadalmi értéke? Milyen mértékben mondható el róla, hogy csupán az objektív körülmények terméke, s milyen mértékben jön létre informális, szervezett és nem szervezett keretek között? S még egy dolog. Minden szociológiai kutatásnak velejárója kell hogy legyen a szociotechnikai funkció is, azaz, hogy a kutatók a feltárt összefüggések alapján tanácsokat adjanak a kutatást megrendelő szervnek a helyzet javítására. Érdekes lett volna megtudni, hogy M. Horanskyék mit javasoltak. LAMPL ZSUZSANNA lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllill
