Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 47. szám
N agy gondban vannak a ^azai levéltárosaink. Nem tudják, mit kezdjenek azzal a nagy jelentőségű történelmi okirattal, kiváltságlevéllel, amelyet 1291. december 2-án adományozott III. Endre „Poisonium“ (Bratislava) városának. A privilégium többek közt megtiltotta, hogy bárki is megakadályozza a jobbágyoknak a városba költözést, biztosította a városnak a szabad kereskedelmi, pénzverési és halászati jogot, szabadságjogokkal ruházta fel a városban lakó zsidókat ... Az ünnepélyes okirat egy része azonban üres, olvashatatlan. A városatyák feltehetően törölték belőle azt a részt, amely kötelességeiket taglalta volna. A levéltárosok megvalósíthatónak tartják a kitörölt szövegrész helyreállítását. Kérdéses azonban, kell-e' nekünk emlékezni a város egykori kötelességeire, ha maguk a városatyák annyira fölöslegesnek találták azokat, hogy „kiradírozták" a város alkotmányának számító ünnepélyes kiváltságlevélből? A történet hallatán, őszintén szólva, jól szórakoztam, bár nemigen tartom hihetőnek. Nehéz lenne akkora naivitást FEKETE MARIAN elképzelni a sokat megélt, tapasztalt városatyákról, hogy elhiggyék, a királyi kancellárián nem maradt másolat, hogy a királyi hatalom nem tudja őket rákényszeríteni kötelességeik teljesítésére, pusztán csak azért, mert a privilégiumból törölték a kötelességeiket taglaló részeket. Egyvalami azonban mégis a történetet mesélő tudós feltételezése mellett szól. Az, hogy ma is szép számmal akadnak olyanok, akik a kötelességeikről szóló rendelkezéseket ugynígy törölnék jogszabályaink szövegéből. S mivel ezt megtenni nem áll módjukban, csak kibújni igyekszenek kötelességeik teljesítése alól. Persze mi sem lenne könnyebb, mint erkölcsi dörgedelmeket szórni fejükre, jogtiprással vádolni őket, s végül ellentmondást nem tűrő hangnemben leszögezni, hogy a szocialista állampolgárok jogainak és kötelességeinek dialektikus egységéből az következik, hogy jogokra csak az tarthat igényt, aki kötelességeit is maradéktalanul teljesíti. Ezek a sémák a múltban (látszólag) nagyon jól beváltak. Talán azért is, mert a jogokról és kötelességekről, a szocialista törvényességről szólva, mindig csak az állampolgárok jogairól és kötelességeiről beszéltünk. Valahogy a háttérbe szorult az, aki a legtöbb jog és kötelesség címzettje, az állam és szervei, az, hogy az állami szerveknek is vannak kötelességeik az állampolgárokkal szemben. A jogok és kötelességek kérdését ebből a szempontból csak az utóbbi időben vizsgálják alaposan a szocialista jogállamiság eszméjével kapcsolatban. Sajnos, valamennyien találkozhattunk azzal, hogy teljes hétköznapi igényeink, jogaink kielégítése érdekében bonyolult kérvényeket kell szerkesztenünk (vagy a hivatali élet rejtelmeiben járatosabb ismerőssel megíratnunk), s azt több napos utánjárással, időnk és pénzünk rovására, igazolásokkal, pecsétekkel, jóváhagyásokkal kiegészíteni. Nemegyszer találkozhattunk azzal is, hogy velünk szemben még a szolgáltató szervezet is a „hatalotn" birtokosaként lép fel, amint elmulasztjuk teljesíteni számtalan kötelességünk bármelyikét. Fordított helyzetben pedig tanácstalanul várhatjuk csupán irgalmuk megnyilvánulását. Az esetek többségére nem ez a jellemző, mondhatná bárki a „hivatalok" védelmében. A megállapítással kétségtelenül egyet kell értenünk, sőt a szerencsések találkozhattak már olyan hivatalos személyekkel, akik ismeretség és csúszópénz nélkül, a hivatalos félfogadási időn kívül is foglalkoztak velük, elintézték ügyüket, megadták a hiányzó pecsétet. Az ember ezt sem fejelti el! Még akkor sem, ha ez a természetesebb, magától értetödőbb, mint az az eset, amelyet egy fiatal anyuka panaszolt nemrég szerkesztőségünkben. Rokkant gyermeke járandóságáért folyamodott a nemzeti bizottság szociális osztályához. Nem tette volna, ha nem szorul rá a segélyre, ha a férje nem vonul be, hogy teljesítse állampolgári, katonai kötelességét.- A maga gyermekére csak ráfizet az állam - reagálta le hozzáállását a tisztviselő. Az anyukát pofonként érte a megjegyzés. Pofonként? Ez alighanem több volt annál, hiszen az arculcsapás nem ejthet ilyen súlyos sebet, s általában csak azt alázza meg, aki kapta. Viszont itt mintha kettős találatról lenne szó. Az anyai küldetésnek s a gyemek élethez való jogának kétségbevonásáról. - Nem, soha többé nem megyek segélyért könyörögni - nyelte könnyeit. Az újságíró választás előtt állt. Egyetértsen elhatározásával, vagy - erkölcsi meggyőződésének megfelelően - inkább arról próbálja meggyőzni, hogy a segély jár a gyermekre, s neki (anyaként) kötelessége, hogy a magatehetetlen gyermek nevében érvényesítse annak jogait. Panaszosunk ügyét végül mégis elintézték. Hivatalosan állapították meg a gyermeket különleges kedvezményekre jogosító rokkantságot. Ezzel szemben „nem ritka eset az - írta dr. Milan €ic, az SZSZK igazságügyi minisztere egyik cikkében - hogy az állampolgár reménytelenül próbálja érvényesíteni a jogait, a kérvényező pozíciójából, sőt könyörögve lép fel, holott elvitathatatlanul a joga és jogos érdeke. Arról van szó, hogy az állampolgárok jelentősebb akadályok nélkül (Lórlncz János felvétele és Miroslav Motyőlk karikatúrája) élhessenek alkotmányos jogaikkal és szabadságaikkal, hogy az eljárásban részt vevő szervek tiszteletben tartsák az ártatlanság, az emberek becsületességének védelmét, a törvény előtti egyenlőség elvét, a védelemhez való jogot, a bírák függetlenségét, kollektív döntéshozatalát, elfogulatlanságát, befolyásolhatatlanságát, a nyilvánosság általi ellenőrzést stb.“ Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban felmerültek persze más kérdések is. A cél annak szavatolása, hogy az állam (illetve az egyes szervei és a nevében eljáró tisztségviselők) ne törölhesse, ne feledkezhessen meg önkényesen kötelességeiről, s ha mégis erre törekedne, mindig legyen egy olyan szerv, amely helyreállítja az alkotmányosságot, a szocialista törvényességet, amely védelmet nyújthat a hatalmi viszony gyengébb résztvevőjének. Az esetek többségében ugyanis kölcsönös jogokról és kötelességekről van szó. És jogszociológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy az állampolgárok ott és akkor igyekszenek megfeledkezni kötelességeikről, ahol és amikor az állami szervek is megfeledkeznek az alkotmányosságról, a törvényességről, saját jogi és morális kötelességeikről. I j I H ■ Si ■ villa I la I 'll i ’I I ■
