Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-17 / 46. szám

• Rudolf Hrusinsky-,,kicsiben“ és,,nagyban" (Milos Schmiedberger felvétele) ■ Egy színésznő Janus-arca, avagy Irina Mirosnyicsenko, a moszkvai Művész Színház tagja párhuzamosan játszik drámát is, vígjátékot is. A televízió vele vette fel A tetovált rózsa című Tennessee Williams-drámát (a mű Serafináját korábban a Művész Színház színpa­dán is alakította); Nyikolaj Alek- szandrovics rendező viszont a Nem illetek össze című filmvígjáték pszi­chológus orvosnőjének szerepét bízta Irina Mirosnyicsenkóra. Ez a Natalja Jurjevna sok család gond­ját oldotta meg, ám ahogy ez már vígjátékban lenni szokott: a saját családja ügyeivel nehezebben bir­kózik meg. x ■ A francia Edmonde Charles Roux Elfeledni Palermót? című re­gényéből forgat filmet Francesco Rosi. x ■ A Mihail Bulgakov Kutyaszí­véből a leningrádi Lenfilm műtermei­ben Vlagyimir Bortko rendező készít filmet. ■ Hétéves volt Ricky Tognazzi, amikor Dino Risi szerepeltette a Szörnyetegek című filmben. Ugo Tognazzi fia azóta „felnőtt“ színész lett, a maga lábára állt: bebizonyítot­ta, hogy nem csupán fia a népszerű komikusnak, hanem saját arcélú művész. Ricky Tognazzi, aki most harminchárom éves, éppen Francia- országban forgat. Daniel Duval ren­dezi a De ki állítja el az esőt? című filmet, ebben szerepel Ricky Tog­nazzi - „vagányként“. x ■ Marcello Mastroianni játssza a Splendor című Ettore Scola-film főszerepét. „Az igazi meglepetés azonban - írja az Oggi - Marina Vlady, aki nagyszerűen viseli ötven­egy esztendejét.“ x ■ Borisz Scserbakov, Oleg Bori- szov és Jevgenyij Matvejev játszik Az Apák című kétrészes szovjet filmben. értélén, izgága, zabolátlan fiú, aki akkor van elemé­ben, ha játszhat. Játszik is - tízéves kora óta. Először színpadi, aztán tévéfilmszerepekre hívják, nyolc­vanhét nyarán pedig Jaroslav Sou- kup habkönnyű Diszkótörténetének mozihőse. Egy vesztes helyzetből induló, de mindenáron győzni akaró anyátlan kamasz, aki nem ismer lehetetlent. Aki fényes nappal, ru­hátlanul szalad át a város főterén - pusztán a hecc kedvéért. Nyerni akar Hrabal zöldfülő kis pikolója is. Jan Díté, aki felnőttként majd Őfelsége pincére lesz, esetlen, csetlő-botló vidéki fiúként, megille- tódve teszi zsebre az első borrava­lót, de mert gyorsan megszereti a pénz szagát, idejekorán levetkőzi zavarát. Kezdetben csibészes pi­maszsággal, később arcátlan maga- biztossággal csapja be az embere­ket. Megtanul nem visszaadni. Ha­zudni. Gálád módon szerzett pénz­zel büszkén járni. Húszéves sincs még, amikor először érzi gazdagnak magát. A legifjabb Rudolf Hruéinsky a Öi- noherni klub színpadán is hiteles alakítást nyújt. Ártatlanul és romlot­tan ugyanolyan meggyőző, mint a lelki ficam pillanataiban.- Kérdezhetlek a konzervatóri­umról?- Inkább ne... megszakítottam. Ez a Hrabal-darab most mindennél fontosabb.- Iskolával együtt nem ment volna?-Ki enged meg nekem másfél hónapos kimaradást? Vagy órákra járok, vagy próbálni. Választanom kellett.- És előtte? A korábbi évet miért hagytad ki?- Azt nem hagytam ki. Ismé­teltem.- Annyira nehéz volt?- Meguntam, hogy irigykednek rám. Idegesítettek. És az az igaz­ság: „elszédültem“ kicsit.- Akkor jól látta a nagyapád, való­ban megártott a Diszkótörténet sike­re. Mert emlékszem, azt mondta: nem bírtad elviselni a népszerűsé­get, és annyi rossz pontot gyűjtöttél, hogy kitették a szűröd az évfo­lyamból.- Mást is mondott?- Hogy kérted ót, lépjen közbe, és intézkedjen.- De nem szólt senkinek, nem intézkedett. Nem is baj, mert minden jóra fordult. Forgattam. Nem unat­koztam. Ó azt akarta, álljak be egy évre kőművesnek, hogy fogjam meg a lapát nyelét, és megtudom, mi az élet. El is szántam magam, hogy beállók, a végén mégsem lett belőle semmi. Két tévé- és egy mozifilmről kellett volna lemondanom. Az utób­binak az a címe, hogy Éjfél a mozi­ban. Ezt kár lett volna kihagyni. Közben Michal David együttesével is felléptem párszor; írtak egy dalt, egy jó kis duettet, amelyet a nagy­apámmal adtunk elő.- Jól sikerült?- Azt hiszem igen. Most fog meg­jelenni lemezen.- Jótanácsokat, szakmai segítsé­get általában kitől kapsz otthon? Színész az édesapád és a nagybá­tyád is.- Nálunk mindenki a maga útját járja.- Ne mondd, hogy senki sem fi­gyel a másikra.- Persze, hogy figyel, de minden­ki a saját szerepeivel foglalkozik. A Diszkótörténet forgatókönyvét, puszta kíváncsiságból, a nagyapán is elolvasta. Egyetlen mondatot fű­zött csak hozzá, amikor visszaadta: „Ilyen sok jelenetem nekem még egyetlen filmben sem volt."- Ha nincs ez a film...- ... akkor talán nem is játszom a Cinoherní klubban. Ivó Krobot ugyanis ennek alapján hívott meg a Hrabal-darabba.- A próbákat hogy élted meg?- Egyszerűen nem tudtam elhin­ni, hogy Petr Nározny partnere va­gyok. örületes sokk volt ez nekem. Etűdök, helyzetgyakorlatok helyett egy igazi darab, igazi szereppel, zseniális művészekkel.- És most visszaülsz az iskola­padba.- Visszaülök unatkozni, mert min­den órán úgy érzem: az ábécét ta­nítják velem. Bocsássák meg: azon én már rég túl vagyok. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ö tven kilométernyire Párizstól, egy nádfe- delú csodapalotában él Albert Uderzo, aki a minap csendes jubileumot ült. Képregényeinek és az azok nyomán készült filmeknek főhősei, Asterix és barátai, a minap lettek harmincévesek. A ház előtti tágas kertben. Asterix, Obelix, Idefix embernagyságú szobrai várják a látogatót. Uderzo, a comics-irodalom egyik legnagyobb sikerét aratta, és aratja Asterixszel; a mai napig közel 200 millió füzetet adtak el a gallok korában játszódó kalandokból harminckét nyelven, köztük eszperantóul és latinul is. A képregényekből eddig hat film készült, és már készen áll a kővetkező kettő, a hetedik és nyolcadik forgatókönyve is.- Kétségtelen, hogy Asterix ugyanúgy része lett életemnek, mint családom tagjai - mondja a most hatvankét éves Uderzo. - Magam is mindig újra meg újra meglepődöm, milyen ragyo­gó karriert futnak be az én gall hőseim. Ám a mester szeme nemcsak akkor csillan fel, ha kedves hőseiről van szó, hanem akkor is, ha valaki véletlenül a versenyautókat, azok közül is a Ferrarikat említi. Uderzo ugyanis szenvedélyes autós, már tizenöt éves korában versenyzői ba­bérokról álmodozott. És versenyzett is. Egyik kocsija, egy Ferrari P2-es, melyből összesen csak három darab van, egy szerencsés kimene­telű baleset során teljesen kiégett a monzai versenypályán... Albert Uderzo eredetileg csak rajzoló volt. Az Asterix-történeteket René Goscinny, barátja ta­lálta ki és írta, ő azonban tragikusan korán, ötvenegy évesen meghalt, még 1977-ben. Azóta Uderzo írja a szövegeket is, melyek talán nem olyan szellemesek, mint Goscinnyé, de folytatni képesek a hősök diadalútját. ősszel újabb Asterix-film kerül közönség elé, és újabb - vaskos - Asterix-kötet jelenik meg az állandó párizsi kiadónál. -f­Főszerepben: a legifjabb Rudolf Hrusínsky E gy diákokról szóló játékfilmhez ifjú szereplőket keresett a párizsi Gaumont-cég. Négyezerszáztizennégyen je­lentkeztek. Amikor az utolsó előtti jelentkező - egy fiatal lány - belépett a Gaumont irodájába, a válogatók már tudták: megtalálták az „igazit“. A kijelölt rendezőt Claude Pinoteau-nak hívták. Pontosan tudta, mit akar csinálni: filmet a mai fiatalok életérzéséről, egymás közötti kapcsolatáról. Pinoteau számára a fiatalokról szóló film egy optimista, mulatságos alkotással volt egyenlő, melyben szép és csúnya fiatalok egyaránt szerepet kapnak. Szüksége volt azonban egy bájos, valóban fiatal lányra is. Hetekig azért nem tudta elkezdeni a film felvételeit, mert nem találta meg azt az arcot, amely megfelelt volna elképzelé­sének. Pinoteau később bevallotta, hogy sem lerajzolni, sem szavakban nem tudta volna visszaadni a benne élő képet, ezért a szerencsére bizta magát. Feladatta azt a bizonyos szereplökereső hirdetést a lapokban és várt. És egyszerre - amikor már-már feladta a reményt, hogy ilymódon találja meg amit, akit keres - belépett egy fiatal lány az irodába és ó önkéntelenül felkiáltott:- ő az! Később az újságírók azt mondták a rendezőnek: a történet túl romantikus, túl meseszerú ahhoz, hogy igaznak tűnjön. Legnagyobb meglepetésünkre ezzel a rendező is egyetér­tett. De hozzátette:- Néha az élet valóban reklámízú, meseszerú eseteket produkál. Ez ilyen volt. Aki a legjobban meglepődött a történteken, az természete­sen a jelentkező kislány volt. Tizenhárom és fél éves voit, nem sokat tudott a világról, a filmvilágról meg semmit, és amikor az asztal mögött ülő férfi felkiáltását meghallotta, azt hitte, valaki meglepődött, aki ót már Gentillyből ismeri, ahol negyedikes kollégista diák volt egy jónevú középiskolában. Nem is sej­tette, hogy e felkiáltással alapvetően megváltozik az élete. A fiatal lányt Sophie Marceau-nak hívták. Azért jelentkezett a hirdetésre, mert azt remélte, kap valami kis statiszta szerepet, amivel majd keres annyit, hogy fedezhesse nyári tengerparti vakációjának költségeit. Nem sejtette, hogy ez a meglepett felkiáltás éppen a vakációjába kerül... Sophie Marceau-t másnap filmkamera elé állították. Mellet­te állt egy fiatal srác. Kimentek, bejöttek, leültek, felálltak, ismerkedtek, táncoltak, beszélgettek egymással, rendezői utasításra. Úgy, ahogy ők akartak. Sophie-nak fogalma sem volt róla, hogy közben a műteremben lévő felvevógép dol­gozik. A próbafelvételek remekül sikerültek. Caude Pinoteau meg­érezte: valóban nagyszerű fiataí lányra talált. Természetes volt, egyszerre felnőtt és gyerek, komoly és játékos. Két nappal később Sophie és szülei aláírták a szerződést a Le Boum (Házibuli) című film egyik főszerepére. Pinoteau szerint: - A forgatás valóságos élmény volt. Sophie körül forgott minden, nemcsak azért, mert ő volt a történet egyik főszereplője, hanem azért is, mert olyan természetesen mozgott a kamerák előtt, annyira sajátjának érezte a játékfilm cselekményét, hogy tulajdonképpen csak olyan instruciókat kellett adnom neki: Menj ki. Gyere be. Ülj le. Közeledj. Távolodj és Így tovább, önmagát alakította, és ha egy-egy jelenetben rögtönzött valamit a forgatókönyvben szereplő dialógushoz képest, hagytuk, mert úgy volt igaz, úgy volt természetes. Hogy a film később olyan nagy nemzetközi sikert aratott, az higgyék el, csakis Sophie Marceau-n múlott, ő volt az igazi ász a Le Boum cimú pakliban. Érdekes, hogy a siker nem változtatta meg. Nem fedezett fel magában olthatatlan vágyat a szinészpálya iránt, nem vágyott újabb főszerepre. Visszatért az iskolába, de a nyugal­mas diákéletnek vége volt. A siker szokatlan tevékenységre késztette. Marceau fan-klubok alakultak Franciaországban, majd Ausztriában, Olaszországban, Japánban, az NSZK-ban, a Benelux-államokban. A klubok körükbe hívták, a klubtagok és rajongók leveleket írtak neki. A siker a történet folytatására ösztönözte a gyártót és a rendezőt. így azután 1981 elején, Sophie Marceau ismét kamerák elé állt. A Le Bourn II. (A házibuli folytatódik) a már megismert csapatot újból kamerák elé állította, Sophie ismét önmagát alakíthatta. De még be sem fejezték a film forgatását, amikor egy másik rendező, Alain Corneau kereste. Szerepet ajánlott neki Fort Saganne címmel tervezett filmjében. Későbbi méltatói szerint ez az ajánlat volt az igazi kihívás a fiatal lány számára. Ebben a filmben ugyanis már másnak a bőrébe kellett bújnia, egy tőle idegen, számára ismeretlen jellemet kellett életre keltenie. A partnerek neve is tiszteletet parancsolt: Catherine Deneuve, Gérard Depardieu, Philippe Noiret, a francia film nemzetközi sztárjai. És a Fort Saganne-ban (Saganne erőd) is helytállt. Hogy mennyire, azt egy újabb ajánlat bizonyítja, mely Jean-Paul Belmondótól érkezett. A népszerű Bebel vele kívánta elját­szani a filmvásznon a Kellemes húsvéti ünnepeket, és ezzel a filmmel Sophie Marceau véglegesen helyet kapott a nép­szerű, közönségvonzó sztárok között. Ezért hívta a siker-rendező, Philippe de Broca is forradalmi filmeposzához, a Les Chouans (Királypárti felkelők) felvételei­hez, melyben Philippe Noiret és Lambert Wilson partnere volt; Andrzej Éulawski rendezte a L’amour braque-ban (Irányított szerelem) és másodszor is Gerard Depardieu partnere lehe­tett a Police (Rendőrség) című Maurice P/a/af-filmben. Aztán Francis Giraud kérte Descente aux infers (Pokolraszállás) című alkotásához, majd felröppent a hír, hogy Szent Johanna szerepét szánják Sophie Marceau-nak. Az elképzelésből azonban - egyelőre - nem lett film. Felkérték viszont az Egy párizsi diáklány főszerepére, melyben egy egyetemi hallgatót alakít, akinek életét ugyan az egyetem tölti be, mégis belesze­ret egy bohém rockzenészbe. FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÚ 14 1989. XI. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents