Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-17 / 46. szám
11 A közelmúltban a Vasárnapi Új Szóban több cikk jelent meg a felsőfokú oktatásról. Az elmondottakhoz a következőket szeretném hozzáfűzni: Tény és való, hogy a Szlovák Műszaki Főiskola színvonala elmarad az olyan nagyhírű, elit egyetemek színvonala mögött, mint az oxfordi, a cambridge-i, a párizsi Sorbonne vagy a Yale. Növendékei közt nincs Nobel-díjas kutató és az itt végzett szakemberekért nem vetekednek a vezető ipari világcégek. Mivel magyarázható a lemaradás? Egyértelműen belső szubjektív okokban kereshető a különbség? Külső körülmények is közrejátszanak? Netán a gazdasági-politikai helyzet számlájára írható ez? Vagy a tradíció hiányában keresendő? Véleményem szerint ezeknek mind szerepük van, mindegyiknek hatása van. Mielőtt megpróbálnánk összehasonlítani a világ valamely vezető egyetemét egy kis ország főiskolájával, az alaposság kedvéért nézzünk utána, mi az egyetem és mi a főiskola. Az egyetem a tudományok széles körét tanítja és műveli, korszerű tudományos képzettségű szakembereket nevel. A főiskola pedig meghatározott gyakorlati pályára előkészítő felsőfokú oktatási intézmény. Sajnos, felsőoktatási intézményeink nem tekintenek vissza több száz éves múltra. Igaz ugyan, hogy a mai Szlovákia területén az első egyetem, az Academia Istropolitana 1467-ben, Corvin Mátrás uralkodása idején létesült, Pozsonyban. Az akadémia Mátyás király halála után, 1490-ben megszűnt. Hosszabb életű volt a Pázmány Péter által 1635-ben alapított egyetem Nagyszombatban (Trnava). Ez az egyetem 1777-ben Budára került, és a mai budapesti tudományegyetem őse lett. Nem szabad azonban megfeledkezni a műszaki felsőfokú oktatásnak a világon is első intézményéről, a Bányászati Fötanintézetröl; 1763-ban alapították Selmecbányán (Banská Stiavnica). Itt indult meg az erdészeti tudományok oktatása is 1808-ban. A két tanintézet 1838-ban egyesült, 1922-tól Sopronban, Magyarországon működik. Bratislavában az első, ma is létező egyetem, 1919-ben alakult. A Szlovák Műszaki Főiskola viszont az 1987-88-as iskolaévben fennállásának csak 50. évfordulóját ünnepelte. Az egyes karok csupán néhány évvel később létesültek, sőt egyes tanszékek csak 5-10 éves múltra tekinthetnek vissza vagy most alakulnak. Ezzel szemben, hogy csak egy példát említsek, a párizsi Sorbonne egyetem 1215-ben jött létre, mintául szolgált a francia, angol és német egyetemek számára, és fénykora mindmáig tart. Nem beszélve arról, hogy ezekbe a nagy tradíci- ójú, világhírű intézményekbe a világ minden részéről toborzódnak hallgatók és oktatók. Az oktatógárda soraiban nálunk is vannak néhányan, akik párizsi ösztöndíjasok voltak. A Sorbonne egyetem nemcsak a francia kultúra fellegvára, hanem az egész kulturált Európáé is. A Szlovák Műszaki Főiskola ötmilliós szlovákiai lakosságra épül. Valószínűtlen, hogy évről évre tömegesen, kiváló tehetséggel megáldott hallgatók hagyják el az iskolapadokat. A kiugró tehetségeket segíteni kellene a vezető világegyetemek ösztöndíjainak elnyeréséhez. És itt akaratlanul is át kell térnünk a gazdasági-politikai helyzet taglalására. Nincs ugyanis olyan intézmény, amely anyagi hátteret teremtene a kiváló tehetségek szélesebb körű támogatására, hogy azok külföldi, világszínvonalú egyetemeken végezhessék tanulmányaikat, és hazatérve kamatoztathassák tudásukat a kutatás vagy oktatás területén. Az ipari fejlődés, amely szorosan összefügg a mérnökök munkájával, elmaradt a világszínvonaltól. Ennek egyrészt az az oka, hogy köztudottan keveset fordítunk fejlesztésre, másrészt az elért kutatási eredmények alkalmazása a gyakorlatban adminisztratív és más okok miatt hosszú ideig tart, arról nem is szólva, hogy az új termékek elterjedését az árpolitika is befolyásolja. Hogy csak egy példát emeljek ki a sok közül: a Tesla Oravan színes televíziók deficitjét; ennek oka szinte hihetetlen: a készülék gyártása a gyártónak ráfizetéses, mert a kiskereskedelmi árnak csaknem felét az állami elvonások képezik, a másik fele pedig a gyártási ár. A gyártó cég minél kevesebbet termel, annál kisebb veszteségeket könyvel el. Elzárkóztunk a megfelelő színvonalú kooperáció elöl is; például a számítástechnika terén a nem túl legális kopírozás útját jártuk, s ez állandó lemaradást okozott. így kerültünk lépés- hátrányba a kutatás, a műszaki fejlődés és az oktatás területén is, ez viszont befolyásolja a főiskolák műszaki hátterét és ezáltal az oktatás színvonalát. Mérnökeinknek és pedagógusainknak nem állt módjukban a külföldi csúcstechnológiák tanulmányozása. Nem került sor a csúcstechnológia széles körű behozatalára, amely lehetővé tenné újabb, világviszonylatban is jelentős eredmények elérését. De térjünk át a műszaki felsőfokú képzés belső gondjaira. A műszaki főiskolákon az oktatók leggyakrabban nem a gyakorlat emberei. Az iskolapadból kikerülve gyakorlati tapasztalatok nélkül állnak a katedrára, így újabb, elméleti érdeklődésű embereket képeznek. Vannak előadók, akik kiváló eredményeket érnek el a kutatás terén, jó szakemberek, de tehetségtelen oktatók. Gond az is, hogy a hallgatók a diploma megszerzése után ugyanabban az intézményben tevékenykednek, ahol tanulmányaikat folytatták. Ez is akadályozza az információ terjedését, átvételét, a pedagógiai módszerek fejlődését, a tananyag tartalmának bővülését, következésképpen: stagnál a színvonal. A tananyag tartalma nem mindig felel meg a társadalmi gyakorlat igényeinek. A rugalmatlan tantervet központilag írták elő, így minden módosítása sok időt vett igénybe, és figyelmen kívül hagyta a főiskola specifikus lehetőségeit is. A főiskolákon az alkalmazott kutatás is a háttérbe szorult. Véleményem szerint a főiskola alacsonyabb vagy magasabb színvonaláért nem a hallgatók felelősek, és nem a számuk csökkentése a helyes út a Szlovák Műszaki Főiskola esetében. Sót, ha a hallgatók számát lényegesen csökkentenék, a protekcionizmus kerülne előtérbe, s ez tovább rontaná a főiskola színvonalát. A főiskola műszaki bázisának bővítésére más forrást kell keresnünk. Például fölhasználható lenne a hazánkban most csökkentett nemzetvédelmi kiadásokból származó megtakarítás. Szerencsére a kor és az idő változik. Rövidesen jóváhagyják a 39-es számú felsőoktatási törvényt, amely a döntések jelentős részét a rektorokra, dékánokra és tudományos tanácsokra ruházza. E törvény értelmében lehetőség van a tanterv 30 százalékos módosítására a főiskolák sajátos lehetőségeinek és a társadalmi igényeknek megfelelően. A főiskolákon, egyetemeken alakulóban vannak a rektori és dékáni koordinációs tanácsok. Feladatuk az egyes szakok szerkezetének, tananyagának kidolgozása és megvitatása szűk együttműködésben a tudománnyal, gazdasággal és társadalmi gyakorlattal, hogy e szakok összhangban legyenek népgazdaságunk szükségleteivel. A jelenlegi társadalmi helyzetben a főiskola felemelkedésének a legjárhatóbb útja, hogy a főiskola és a társadalmi gyakorlat partnerek legyenek. Ha a főiskolák közvetlen pedagógiai vezetése él a törvény adta leheröségekkel (mert minden bizonnyal ők is ismerik a problémákat), remélhető, hogy már a közeljövőben jelentkeznek az első eredmények, mind a főiskolák színvonalában, mind a végzettek érvényesülésében. A főiskolák átalakításának kérdése csakúgy, mint népgazdaságunk szerkezetváltása bonyolult és ellentmondásos folyamat, ezért szélesebb publicitást érdemelne valamely országos műszaki lap hasábjain. FÖLDES LÁSZLÓ mérnök „FiúK-jgyertefc tanítónak!“ A rendhagyó volgográdi szakközépiskola híre már csak azért is figyelmet érdemel, mert nálunk, Csehszlovákiában szintén létezik ugyanaz a probléma, amely ezt az új intézményt életre hívta, nevezetesen: a pedagógusi pálya elnőiesedése. A Volga menti városban bevált a kísérlet: a csak fiúk számára nyílt pedagógiai szakközépiskolát ötvenen végezték el, és a tanárképző főiskolán . folytatják tanulmányaikat. S mert ma már nem akármilyen tanítókra, tanárokra van szükség, az órarendben is új szemléletről tanúskodó tantárgyak szerepelnek: ének, koreográfia, színművészet, retorika, fényképészet, sport. A bentlakásos iskola igazgatója Fjodor Szlipcsenko szerint eleinte félő volt, hgy a fiúk körében nem lesz számottevői érdeklődés a divatosnak nem nevezhető hivatás iránt. Kiderült azonban, hogy a fiúk közül is sokan szeretnének tanítani, persze csak akkor, ha érvényesíthetik tudásukat, elképzeléseiket, tehetségüket. Sokkal több gond mutatkozott az oktatók meggyőzése körül. Minduntalan ragaszkodtak hitükhöz, miszerint nincs született pedagógusi adottságokkal rendelkező ember. Elkoptatott nézeteiket, saját hivatásukkal szembeni elfogultságukat legyőzni - ez bizonyult a legnehezebbnek. A városban hamarosan azt suttogták, „elit“ iskoláról van szó, ahová csak a legrangosabb szülök gyermekeit veszik fel. Az igazgató azonban tagadja ezt, s vallja, hogy tudatlan, felelőtlen szülők gyermekeiből is válhatnak nemes lelkű felnőttek, nagyszerű emberek, saját, veleszületett adottságaik révén és az iskola segítségével. Ők ugyanúgy képesek szépet, jót teremteni, nevelni a gyermekeket. Másrészt arról is meg van győződve, hogy a pedagógusi pályára csakis arra méltó, becsületes embereket szabad felvenni, akikből ■ valódi értelmiséget lehet nevelni, s akik dolgoznak is, nemcsak „munkába járnak“. Bizonyos értelemben kell is, hogy „elit“ legyen a tanító - a tudást, x az emberi tulajdonságokat, a személyi vonzerőt tekintve. Az oktatás Volgográdban a tanárképző főiskola pedagógusainak bevonásával folyik. A diákok tehát nemcsak tanulnak, délutánonként meg is figyelhetik, hogyan kell tanítani, azaz bizonyos pedagógiai jártasságra tesznek szert. Érdekes módon, a koreográfiát mondják kedvenc tantárgyuknak. Úgy látszik, a leendő férfi tanárok számára fontos, hogy tudjanak táncolni, bármennyire is nehéz elképzelni őket - legalábbis a mai tizenéves fiúk többségét - mondjuk, balettcipőben. A szovjet pedagóguskonferencián szintén élénk vita tárgya volt a mai oktatók számtálan kötöttsége; főként arról esett sok szó, hogy nem érvényesíthetik saját elképzeléseiket, nem igazán végezhetnek alkotó munkát. Talán éppen ez az „alkotó szabadság“ vonzza a fiúkat ebbe az iskolába, ahol b I szít eddig fel sem fedezett tehetség jut felszínre valamennyiükben. Új intézmény- 1J **** ről lévén szó, nincs akadálya kísérletezéseknek, próbálkozásoknak, a józan ész határain belüli kockázatvállalásnak sem. Szabad utat nyert a fantázia, sokak hasznára, örömére. Talán nálunk sem lenne felesleges hasonló iskolát alapítani, s mindannyiunk hasznára válna, ha újra hangot kapna a felhívás: „Fiúk - gyertek 39. XI. 17. tanítónak!“ -hóLórincz Zsuzsa rajza . .akran csupán a véUy letlenen múlik, milyen hivatást választ valaki. Olykor ez a véletlen testet ölt. Azt hallottam, most éppen egy olyan pedagógus személyében inkarnálódott, aki irigylésre méltó módon egyesíti magában egy indiai guru szuggesztivitását a külvárosi tenyérjósok jövöbe látó képességével és a vásári zsibárusok rábeszélő tehetségével. Guru tanár úr - nevezzük csak így - fő médiumai a pályaválasztás előtt álló tizenéves gyerekek. Mindegy, milyenek az elképzeléseik jövőjüket illetően - van-e dédelgetett álmuk, tétováznak még, avagy éppen fogalmuk sincs, hova menjenek -, 6 csalhatatlan biztonsággal képes megmondani, milyen pályára alkalmasak. Guru tanár úr szerint egyetlen szempont létezik a hivatás megválasztásánál: az, hogy a jövend'£ szakma mennyit jőveGuru tanár úr delmez. A továbbtanulni vágyóknak nem sok jót ígér, s ezt konkrét példákkal támasztja alá. A négy-hat év alatt, amíg a főiskolás vagy egyetemista a könyvei fölött gubbaszt, az élelmesebbje már biztos egzisztenciát teremt magának - hirdeti. De szívesen terelgeti más irányba a szerényebb ambíciójú fiúkat, lányokat is. Hogy ebben milyen szempontok vezérlik, nem egészen világos, mindenesetre a gyerek oda jelentkezzen, ahová ö tartja tanácsosnak. Azt a kislányt például,*akinek minden vágya, hogy kozmetikus legyen, leinti: jobb lesz, ha egészségügyi középiskolába jelentkezel, beteg emberek mindig lesznek, bármi történjék is. Hogy mi az a bármi, aminek történnie kell, rejtély, az azonban tény, hogy nem kis merészség kell egy ilyen tanácshoz. Mert lehet, hogy a kis kozmetikusjelölt remekül, saját és kuncsaftjai legnagyobb megelégedésére végezné azt a munkát, amelyhez olyan nagy kedve van, de az már nem biztos, hogy ápolónőként is megállná a helyét. Lehet, hogy a pakolások, masszázsok végzésére kiválóan alkalmas, ügyes és fürge ujjai vannak, de kérdéses, van-e szíve és türelme elesett, kiszolgáltatott, magatehetetlen betegek emelgetésére, ágy- tálazására, nyugtatására. Furcsa módon ebben az esetben Guru tanár urat cserbenhagyta pénzközpontúsága is, hisz tudott dolog, hogy ez a sok áldozatot, emberséget igénylő hivatás, ahol folytonosak az éjjeli ügyeletek és ünnepnapokon sincs megállás, korántsem tartozik a legjobban fizetettek közé. Mindenesetre - furcsa, de a gyerekek korát és tapasztalatlanságát figyelembe véve érthető - a diákok hisznek Guru tanár úrnak és elfogadják szentenciáit. A kislány, aki eddig élt-halt a kozmetikus szakmáért, belenyugszik és elfogadja, hogy egészségügyibe menjen, a jó képességű, jó előmenetelü fiú gondolkodóba esik, érdemes-e továbbtanulnia, ha mondjuk hentesként jobban keresne, elvégre a pénz a fontos, a tanár úr is ezt mondja, és ó már csak tud- la - - Vojtek Katalin
