Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 40. szám
K alandjainak legújabb gyűjteményében nem krokodilok társaságában jelenik meg az ausztráliai Dundee úr, hanem felhőkarcolók magasában, csinoska partnernőjével ölelkezve, mintegy jelezve, ezúttal másmilyen veszedelmekkel néz szembe. Paul Hogan, ez a szinte a szó szerint a semmiből kiemelkedett, a világhírig röppent sztár, aki bizony igencsalctúl volt már ifjúságán, amikor színházba mehetett végre, s akit a mozi is inkább a társaság, mintsem a film kedvéért vonzott. Fantasztikus népszerűségét egyszerűen Vissza a természethez, Mr. Hogan! az a körülmény magyarázza, hogy a legjobb időben jelentkezett egy olyan hőstípussal, amellyel senkinek sem nehéz azonosulnia. Ha izomember kell, ugyanúgy lehet rá számítani, mintha ellágyuló hősszerelmest kívánnak. S nemcsak az izmai, a szive, az esze is a helyén van. S bizony szívesebben éldegél a vad, ám tiszta levegőjű dzsungelben, mint a szennyezett, „környezetrombolt“ világvárosban, amelyről íme, most is kiderül, semmivel sem békésebb, mint a vademberektől, fenevadaktól hemzsegő vad vidék. Ez az 1941-ben született ausztrál színész tulajdonképpen minden volt, mielőtt a közönség elé lépett. Végül is egy népszerű tévévetélkedő hívta fel rá a figyelmet, az Új arcok, ahová 1971-ben jelentkezett mint késdobáló. Késekről persze csak az elődöntőben volt szó, mert amikor a finisben, a tekintélyes zsűri előtt állt, fogta magát, egyszer csak a zsűri paródiáját mutatta be olyan hatásosan, hogy a kifigurázott „méltóságok“ mindenesetre csak a második helyet szavazták meg neki a nem olyan tehetséges, ám békésebb szándékú táncos mögött... Paul Hogan ettó kezdve „letörölhetetle- nül" ott ragadt a képernyőn. Kabarétól reklámig, show-tól útifilmig mindent vállalt. Híre és ismertsége napról napra nőtt, ha a nevét nem is, de az arcát már mindenki ismerte nemcsak hazájában, hanem a tengerentúlon is. Ez a felismerés indította a Krokodil Dundee forgatókönyvének megírására. A sztoriban senki sem bízott, csak a sztárban. Egy tőzsdei vállalkozás kölcsönözte a nem is olyan sok pénzt, és bekövetkezett a hihetetlen: a film óriási siker lett. Paul Hogant egy csapásra a szívébe zárta mindenki, aki tudja, mit jelent a szmog, a tülekedés, a metró zsivaja, egyszóval a nagyvárosi élet. És mint minden jó üzletnek, ennek sem szakad vége addig, amíg a nézőtér megtelik! Immár elkészült a második rész, amely gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint az első: „Vissza a természethez!" És ami a legszomorúbb: elsivároso- dó világunkban a rousseau-i felhívás csöppet sem veszített aktualitásából. Tehát, a kérdés: Paul Hogané a jövő és/vagy a környezetvédőké?. .. (n)- Kiábrándult sem volt?- Nem, csak dühös. Pokolian dühös. Ha az ember csak várakozik és várakozik, egy idő után megszűnik a belső nyugalma.- Meddig kellett volna nyugodt- nak lennie?- Egy évig? Kettőig? Vagy háromig? Nem tudom. Amíg helyre nem áll a rend. De én türelmetlen voltam ... nem éreztem késznek, kiforrottnak magamat. Játszani akartam.- Más valami szóba sem jöhetett?- Ne élezzük ki ennyire a kérdést... Így alakult az életem. Nagy ábrándok helyett jópár véletlen. Kabaréjeleneteket írtam a középiskolában; az már csak természetes, hogy elő is adtam őket, Wolominbanéltem, ott jártam líceumba is, Varsó „hálónegyedében“. Ha eltűntem otthonról, akkor tudták: színházba mentem. Tadeusz Lomnicki Csehovot játszott, teljesen elkápráztatott. Másnap már Csehov-elbeszélése- ket dramatizáltam, nem sokkal később pedig egy amatőr színjátszó együttes tagja voltam. Gátlásaim csak az alkatom miatt voltak: akárTalálkozás Andrzej Ferenccel F iatal pár suhan kerékpáron a dimbes-dombos budai negyedben. Vékony, kölyökképű a fiú, karcsú, nordikus arcú a lány. Jobbra néznek, balra néznek, néha némán elcsodálkoznak, aztán egy régebbi, patinás villa előtt megállnak. Kicsit elhanyagolt, mégis szinte hívogató a ház. Rozsdás kerítésén szívós, haragoszöld futónövény, vad, buja kertjében tuják, díszcserjék, mandulafák. Nem sokat teketóriázik a fiú; mint valami tüzes mozdony, úgy húzza maga után a lányt. Amikor megborzong a vágytól, már aléltan fekszenek a fűben. - Ezzel a jelenettel kezdődik Xantus János most készülő filmje, a Szoba kiáltással, amelynek férfi főszerepét a híres Gustaw Holoubek tanítványa: Andrzej Ferenc játssza. Egy kamaszos megjelenésű harmincéves színész Varsóból, aki a Teatr Dramaticzny- ben ebben az évadban viszi színre politikai dalokból írt „hétköznapi drámáiét“. Filmjei közül a Tadeusz Konwick'Nal forgatott Lávát, a Leszek Wosiewicz rendezésében készült Kornblumenblautés Marék No- vicki alkotását, az Éjszakai jeleneteket emeli ki, de rögtön hozzá is teszi: ezek csak afféle „ujjgyakorlatok“ voltak számára. Az első igazán nagy lehetőséget Xantus Jánostól kapta.- Mennyiben segítette pályakezdését a tény, hogy Holoubek növendékeként végzett a főiskolán?- Semennyiben. Nekem, bár mondhatom azt is: nekünk, a mi évfolyamunknak rosszul indult a pálya. 1982-ben, amikor átvettük a színészi diplomát, még tartott az országban a rendkívüli állapot. Irgalmatlan nehéz volt munkát találni, színházhoz szerződni. Egyszerűen úgy éreztük: nincs szükség ránk. Senki sem hívott, senki sem vigasztalt bennünket. Filmek sem nagyon készültek. Azoknak, akik korábban befutottak, nem kellett attól félniük, hogy elfelejti őket a közönség, ha két-három évet kihagynak, de ott álltunk mi, és nem volt miben debütálni.- Akkor sem, amikor elsőéves volt a főiskolán?- Nálunk a főiskolás nem filmezhet. Hébe-hóba vannak persze kivételek, akiknek mégis megengedik. Én nem voltam az. hogy néztem is magamat, sehogy sem hasonlítottam Marion Brandó- ra. Most a hangomból élek. Rengeteget rádiózom. Amíg meg nem szólalok, sokan még ma is azt hiszik, hogy kamasz vagyok.- Holoubek hogy fogadta a főiskolán?- Nyitott szívvel, mint a többieket. Holoubek páratlan személyiség, igazi entellektüel, csodálatos humorérzékkel. Számomra egy, óriási hegy, amelyet nem lehet elmozdítani. A színész az életet mutatja meg, de kondenzált formában. Erre tanított. Arra, hogy gondolkodjunk is, miközben játszunk. Nem az a jó színész, jegyezte meg sokszor, aki átadja magát az érzelmi hullámoknak, hanem az, aki úgy ad, hogy kivédi azokat. Ne te hatódj meg a szövegtől, aki játszol, hatódjon meg a néző! A művészet, s azon belül a színészi játék nem gyónás és nem is öngyógyítás. A színésznek feladata, külSenecában Holoubek partnere voltam, neki aztán jól kipanaszkodtam magam. Menj el, hagyjad ott őket, tanácsolta. Fiatal vagy, ne félj az újtól! Most már nem izgulok. Jó helyen vagyok. A Teatr Dramaticzny •a legjobb varsói színházak egyike.- A Xantus-filmbe mit hozott magával?- Remélem azt, ami a rendezőnek kell. Tíz lengyel színészt nézett meg, közülük választott engem. Három órán keresztül mesélte a film történetét; hihetetlen hatással volt rám.- És a frú, akit játszik?- A film elején, amíg csak a lánynyal van, szelíd, kedves és ártatlan. Aztán eltartási szerződést köt egy nyolcvankilenc éves öregasszonynyal és attól a perctől fogva gonosz lesz és kegyetlen. A végén: gyilkos. Örületes szerep! SZABÓ G. LÁSZLÓ „HtoMMl Új NDK-beli filmek a mozik műsorán Ha az elmúlt egy-két év Defa-filmjeit nézzük, megállapíthatjuk: sokkal jobbak ezek az alkotások, mint hírük az NDK-ban, ahol a forgalmazásban, a többi ország filmjeivel összehasonlítva csupán 10 százalékban tudnak részesedni. Az NDK-filmek szakmai gondosságukkal, művészi színvonalukkal, a műfaji sokrétűséggel, kitűnő színészi és rendezői teljesítményekkel már esztendőkkel ezelőtt felhívták magukra a figyelmet. Most is folytatják az individuum felfedezését, a mindennapok pontos megfigyelését. Olyan történeteket mondanak el, amelyekben a legfontosabb az ember, s élete. Vége van annak az időnek, amikor a filmkereskedelem a tézisek illusztrálását szolgálta, és a főhős volt a szócső a jelszavak kimondására. Kioktatás helyett szórakoztatás, idealizálás helyett kritika, kész válaszok helyett nyitott kérdések, merev komolyság helyett derűs higgadtság - ezek fejezik ki az időközben kifejlődött öntudatot. A legújabb, nálunk is bemutatásra váró alkotásokat tekintve feltűnően sok a szerelmi történet. A filmeknek csaknem a fele az ifjúsággal, a fiatalokkal kapcsolatos. Annak az életérzésnek az ábrázolása, amely a nyelvben és a habitusban fejeződik ki, itt pontos és találó. Ismert rendezők és szerzők mellett, fiatal tehetségek jelentek meg, fiatal színészeikkel, akik biztosítják az utánpótlást. Ebből a szempontból kulcsfilmnek számít Michael Kahane Előjáték című filmje. Míg előző munkájában, az Ete és Aliban, amely a katonaságról hazatérő két fiúról szóló vígjáték, a rendező csak a dialógusok szóvicceiből adódó lehetőségeket használja ki, addig mostani alkotásában a vidéki fiatalok hétköznapjait mutatja be egészen új dimenziókban. Michael Kann A távolság közted, köztem és közte című okos és szellemes filmjét (forgatókönyv: Stefan Kolditz) az NDK-beli mozinézók érthetően nagyra értékelik. Fordítva van ez Erwin Stranka Liane című filmjével, amely egy olyan fiatal nő portréja, aki megtanulja, hogyan kell helytállni a magánéletben és á munkájában adódó konfliktushelyzetekben. A nézők ezt a filmet alulértékelték és túl gyorsan kipipálták az NDK-ban, mert az ő munkahelyükön is vannak problémák, de ezeken egyszerűen átsiklanak. Roland Gráf munkája, a Fallada - utolsó fejezet, nagy „színészfilm“, amelyben a legkisebb szerepeket is neves művészek alakítják. Tulajdonképpen ez biztosítja a film színvonalát, melynek témája a nagy regényíró, Hans Fallada életének utolsó évtizede (1937-1947). Ez egy beható helyzettanulmány arról, hogyan bomlik szét egy személyiség az alkohol és a kábítószerek hatására. Jörg Gudzuhn, aki a címszereplő labilitásának, sebezhetőségének, veszélyeztetettségének és kreatív érzékenységének ábrázolására mindig új kifejezési módot talál, szerepformálásával a legjobb színészi alakítás díját nyerte el a Karl-Marx-Stadt-i fesztiválon. Ahhoz azonban, hogy sok német, vagy akár Harmadik Biro- dalom-beli művész útjáról példaszerű képet nyújtson a film, a kortörténeti vonatkozásokat árnyaltabban kellett volna kidolgoznia a rendezőnek. Rainer Simon, aki 1986-ban, Nyugat-Berlin- ben Arany Medve díjat kapott Az asszony és az idegen című filmjéért, 1980-81-ben készítette eddig „dobozos" Jadup és Boel című filmjét, amely az NDK realitásainak friss, tiszteletköröktöl mentes, mégis szeretetteljes ábrázolása. El kell ismemi, hogy a film helyenként gyengébb, stilisz- tikailag elütő elemeket is tartalmaz, de életteli képekben gazdag, és a régóta ismert dolgokat új szempontból vizsgálja. A főhős egy kisváros polgármestere, akivel történik valami, ami miatt elkezd emlékezni a háború utáni időre, amikor - úgy hiszi - emberileg csődöt mondott, de emlékezik a nehéz kezdéssel járó fáradozásaira és reményeire is, s átgondolja akkori és mostani magatartását. Ez készteti ót arra, hogy az ifjúavatási ünnepségen szokatlan beszédet tartson, elmondja alapeszméjét, amely nem sikkadhat el sem a hétköznapok munkájában, sem a szertartás szónokiasságában. Ö is, és a film szerzői is vallják: a társadalom előrehaladását nem azok segíthetik, akik általánosságokat szajkóznak és képtelenek a vitára, hanem azok, akik kimondják a kényelmetlen igazságokat, amelyek általában mindig és mindenhol alkalmatlan időpontban hangzanak el. G. S Lothar Warneke Az egyik viseli a másik terhét című alkotásának egyik jelenete. A film az NDK-ban rekord nézőszámot (700 ezer) ért el. ÚJ SZÚ 14 1989.X. 6. ÍW> „Türelmetlen voltam“ Olá h Csaba felvétele detése van. Kötelessége elmondani, amit másokról és a világról tud. Erre tanított, erre nevelt bennünket Ho- loubek. Mi pedig lestük minden szavát, minden mozdulatát. Négy évig önkéntelenül ót utánoztuk. Mindegyikünk olyan akart lenni, mint ö. Még a lányok is. Úgy lépkedtünk, úgy tartottuk a fejünket, úgy támaszkodtunk a falhoz, mint ő. És így voltak vele a korábbi tanítványai is. ötven nevet tudnék most kapásból mondani, ötven lengyel színészt, akiben öt látom.- Hol kötött ki végül is abban a zűrzavaros, ’82-es évben?-A nagy semmiben. Egy olyan színházban, ahol Holoubek és a többi tanárom: Wojciech Pszoniak, Zbigniew Zapasiewicz, Maja Komo- rowska után senkire sem tudtam felnézni. Hét év alatt tíz nagy szerepet kaptam, köztük Rómeót és Hamletet, de minden darabban úgy éreztem, „leragadtam“, képtelen vagyok fejlődni. Ráadásul a külsőm is egyre inkább zavart. A karom, a lábam, az arcom, semmivel sem voltam elégedett. Hívtak a tévébe; a Néró és
