Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-29 / 39. szám
szú ttörönek lenni előny is, kockázat is A Hospodárske noviny 36. számában Jaromír Algayer mérnök, a CSSZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere terjedelmes írásban összegezte az új gazdasági mechanizmus alapelveinek érvényesítésében szerzett eddigi tapasztalatokat. Az alábbiakban a cikket kivonatosan közöljük. Január 1-jétól a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum - a népgazdaság • ágazatai közül elsőként - teljes egészében az új gazdasági mechanizmus alapelvei szerint gazádlkodik. Ezt az tette lehetővé, hogy a mezőgazdaság terjedelmes és ütőképes termelési alapokat hozott létre. Az utóbbi évtizedekben 90-95 százalékban teljesen új létesítmények épültek, s szakképzett káderekkel is jól ellátott a mezőgazdaság. A középkádereken kívül átlagosan 15 főiskolát végzett szakember dolgozik egy-egy vállalatnál, ami a KGST-ben a legjobb eredmény. A mezőgazdaságban már korábban is alkalmaztuk az önelszámolást, az önfinanszírozás és a gazdasági eredményekért való felelősség a szövetkezeti gazdálkodás alapelve. Ennek érvényesítését a CSKP mezőgazdasági politikája már 40 évvel ezelőtt, a falu szocialista átalakítása idején szorgalmazta. A szövetkezeti mozgalom négy évtizede természetesen nem volt'gondoktól, hibáktól és problémáktól mentes. Most, az átalakítás idején mindenekelőtt ezeknek a megoldására összpontosítjuk a figyelmünket. A termelési kapcsolatokban eszközölt minőségi változásokkal a termelőerő és a létrehozott hatalmas potenciál tökéletes kihasználására törekszünk. A KGST-ben olyan ország .vagyunk, ahol következetesen fejlesztik és tökéletesítik a szocialista nagyüzemi termelést. Az átalakítás feltételei között a vállalati önelszámolást, a konkrét eredményektől függővé tett javadalmazást, a hagyományos szövetkezeti önkormányzatot és a szövetkezeti demokráciát nemcsak tovább, de még következetesebben érvényesítjük. FOLYAMATOSSÁG Az új alapelvek szerinti gazdálkodásra való korábbi átállás számunkra főleg azért jelent előnyt, mert kellő tapasztalatokra teszünk szert a 9. ötéves terv előkészítéséhez, tehát bizonyos hibáknak elejét vehetjük. A korábbi átállás hátrányaként a bizonyos fokú kockázat említhető, ami mindig együtt jár a kezdeményezéssel. Az is komplikációkhoz vezet, hogy nem vagyunk elszigetelve a népgazdaság többi ágazataitól, amelyekben az új alapelvek még nem érvényesülnek teljes terjedelemben. Kezdeti lépéseinket az is meghatározza, hogy több fontos gazdasági részlegen nincs meg az egyensúly. Az ipar, melynek jelentős hatása van a komplexum fejlődésére, különböző okoknál fogva sem mennyiség, sem termékszerkezet, sem pedig minőség - sőt, az utóbbi időben még az árak - tekintetében sem teljesíti maradéktalanul az igényeinket. Az országos gazdasági átalakítástól ezért mindenekelőtt azt várjuk, hogy javul a saját lehetőségek kihasználása és a KGST-tag- országokkal, illetve más fejlett országokkal folytatott együttműködés. A gazdaságok diverzifikált termelési programjaiban a gépgyártási törekvéseknek sem vetünk gátat. Ugyanakkor nem vitatjuk, hogy az ágazat termelő és feldolgozó vállalatait továbbra is elsősorban az iparnak kell ellátnia megfelelő technikával. A mezőgazdasági üzemek egyre több terméket - főleg gyümölcsöt és zöldséget, de újabban tejet és húst is - dolgoznak fel és értékesítenek piackész áru formájában. Erre a gazdasági okokon kívül más, például az élelmiszerválaszték tájjellegű specialitásokkal történő bővítésére, valamint a termelési technológia felújítására és korszerűsítésére szoruló élelmiszeripar tehermentesítésére való törekvés is ösztönzi vállalatainkat. A mező- gazdasági üzemek felkészültek az új gazdasági szabályzók érvényesítésére. Az alapelvekkel még a múlt év derekán mindenki megismerkedhetett, s á vállalatok idejében átgondolhatták, miként tudnak eleget tenni a nagyobb elvárásoknak, hogyan tudják ellensúlyozni a gazdasági szabályzóknak a vállalat gazdálkodására gyakorolt hatását. A kontraktációk eredményeiből kitűnt, hogy az új szabályok alkalmazása a szállítói-megrendelői kapcsolatok pontosításához vezetett. Az első félévben betakarításra került növényféléknél jó eredmények születtek, , s a gabonaféléknél és az olajnövényeknél szintén biztatóak a kilátások. Kedvezően fejlődött az állattenyésztés, ahol elsősorban a napi fejési átlag, illetve az első minőségi osztályban felvásárolt tej mennyisége nőtt. A felvásárlás időtervét, különösképpen a vágósertéseknél, rendre túlteljesítették. A belpiacra történő szállítás értéke kiskereskedelmi árakban számítva 2,4 százalékkal nőtt. Ez arról tanúskodik, hogy a vállalati önállóság és felelősség erósbítése, valamint a gazdálkodás hatékonyságának növelésére gyakorolt nyomás nem vonta el a termelő és feldolgozó vállalatok figyelmét a piaci igények kielégítésétől. Vagyis az új mechanizmus bevezetése egyáltalán nem bontotta meg az élelmiszer-ellátás folyamatosságát. Az eltelt időszak eredményeiből természetesen nem lehet minden tekintetben objektív következtetéseket levonni. A féléves időszak, mindenekelőtt a növénytermesztés szempontjából nagyon rövid idő. Ennek ellenére egyértelműen azt tapasztaltuk, hogy a gazdasági szabályzók, főleg a felvásárlási árak változása kedvezően hatott a vállalatoknál a termékek minőségének javításához és azoknak az alapanyagoknak a nagyobb mennyiségben történő termeléséhez fűződő, közvetlen érdekeltség elmélyítésére, melyekből korábban a szükségesnél kevesebbet kaptak a feldolgozóüzemek. Átfogó képet csak év végén kapunk, ám néhány eredményt, és főleg a vállalatoknak az új feltételek közötti magatartását már most -értékelhetjük. HATÉKONYSÁG Az egészében véve kielégítő eredmények mellett bizonyos hiányosságok is észlelhetők. Hadd említsek két példát. A vetés- területek leltározásánál kitűnt, hogy a cukorrépa és az olajnövények területének igényelt növekedésével szemben a burgonyánál, az évelő takarmánynövényeknél és főleg a szemeseknél (20 ezer hektár) lényegesen csökkent a termőterület. Mindez annak ellenére, hogy hatékony anyagi támogatásban részesítettük a gabonatermesztést, hogy főleg a CSSZK gazdaságai tekintélyes tartalékhiánnyal kezdték az évet, és hogy a piaci igényekkel összhangban az állattenyésztési termelés egyre emelkedik. Ez a fejlődési irányzat nem felel meg a társadalmi elképzeléseknek, tehát a jövő szempontjából tarthatatlan. Ezért elhatároztuk, hogy tökéletesítjük a gabonakészlettel való gazdálkodás alapelveit, mégpedig úgy, hogy közvetlenül a vállalatok felelősségére bízzuk a mezőgazdasági termelés arányos fejlődésének megalapozását. A másik példa az élelmiszer-ipari célra termesztett rozzsal kapcsolatos. Mivel a felvásárlók tavaly panaszkodtak, hogy megint kevés rozst kaptak, emeltük a felvásárlási árat. Erre a termelők a vetésterület növelésével reagáltak, ám a felvásárló szervezetek nem mutattak hajlandóságot a termés nagyobb mennyiségben történő átvételére. így az elkövetkezőkben minden bizonnyal ismét csökken a rozs termőterülete. Az új gazdasági mechanizmus alapelveinek érvényesítése jelentős változásokat hozott a gazdasági szabályzóknál. Tisztában vagyunk azzal, hogy az új rendszer nem minden tekintetben tökéletes és nem minden esetben fog azonosképpen hatni. Éppen ezért az egyes szabályzóknak, és magának a rendszernek a hatását folyamatosan ellenőrizni fogjuk, hogy szükség szerinti módosításokat alkalmazhassunk. Megengedhetetlen azonban, hogy a szükséges módosításokon kívül bármikor szubjektív vélemények alapján beavatkozzanak a szabályzók rendszerébe. Eleve kizárjuk olyan módosítások lehetőségét, amelyek megbontanák a gazdasági feltételek egyensúlyát, jogtalanul erösbítenék a jövedelem növelésével kapcsolatos szempontokat, ni- velizációhoz, középszerűséghez vezetnének, s gyengítenék a vállalati gazdálkpdás- ban érvényesülő méltányosság elvét. A gyakorlatban többen bírálják például az állami alapra történő gabonafelvásárlás rendszerét. Meglehet, vannak hibái, viszont alapjában véve objektívebb hozzáállást mutatott, mint a korábbi direktív-tervutasításos módszer. Egyelőre mérlegeljük, hogyan lehetne még tökéletesebbé tenni ezt az új, eddig nem érvényesített rendszert. Valószínű, hogy újraértékeljük a gabonafélék termesztését és értékesítését, valamint a vágóállatok eladását szabályozó, ma még központilag előírt tervmutatók kötelező mivoltát. A különféle jelzések sora arra utal, némely felvásárlási árakat szintén revíziónak kell alávetnünk. Például a sertéshizlalásra szakosodott közös vállalatok vonatkozásában túlértékeltük a vágósertések felvásárlási árát. Ez oda vezetett, hogy a közös vállalatok átlagon felüli nyereséghez jutnak, miközben a tagüzemek sok esetben az adómentes minimum szintjét sem érik el. A helyzet láttán a tagüzemek közül több közös vállalkozás korlátozását, sót a közös vállalat megszüntetését mérlegeli. Bár megértjük a tagüzemeket, mégis úgy véljük, hogy a szakosítás felszámolása - és nem csupán a sertéstenyésztés vonatkozásában - a termelés hatékonyságának csökkenéséhez, társadalmi veszteséghez vezetne. Ezért további eredmények alapján komplex módon kell megvizsgálni a problémát, s szükség esetén javasolni a felvásárlási ár indokolt módosítását. Komolyabb problémát jelent a fejlődés biztosítása azokban a termelési ágazatokban, amelyekben továbbra is hiányzik a gépesítés, és a munkák zömét ma is kézzel végzik. Itt elsősorban némely zöldségfélék, például a csemegeuborka termesztéséről van szó. Az 50 százalékos bértömegadó az átlagosnál jobban megdrágította a termelést, s a jövedelmezőség elfogadható szintjének elérésére törekvő vállalatok figyelme mindinkább a kevésbé munkaigényes növényféleségek felé fordul. A termelők részéről gyakran elhangzik, hogy aggódnak a zöldségtermesztés jövőjéért. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olyan ágazatról van szó, amelyet az eddiginél is gyorsabban kellene fejlesztenünk, hisz a zöldségfogyasztás jelenlegi szintjével elégedetlenek vagyunk. A kiutat egyrészt a gazdasági ösztönzésben kell keresnünk, de a megoldást elsősorban a tudományostechnikai vívmányok rugalmasabb érvényesítése, a világon széles körben alkalmazott, korszerű technológiák meghonosítása segítheti, amelyek nem igényelnek sok kézi munkát. Ezen a területen nemcsak a hazai kutatás, de a kertészeti gépek gyártására és fejlesztésére szakosodott Agromas nemzetközi egyesülés is lépéshátrányban van. IGÉNYESSÉG Az 50 százalék bértömegadó bevezetése jelentősen megdrágította a termelést, elsősorban a fejlett országokhoz viszonyítva. Bevezetésével a munkaerő kihasználását szeretnénk ésszerűbbé tenni. A szabályzók közül a mezőgazdasági adó szintén komoly hatással van a vállalatok gazdasági helyzetének alakulására. A földadó átlagosan a duplájára nőtt, ami egyes gazdaságoknál több millió korona többletkiadást jelent. A nagy földadót fizető gazdaságok kénytelenek lesznek olyan termelési struktúrát választani, hogy az adóval leginkább terhelt területek egyúttal a legnagyobb nyereséget nyújtsák. A mezőgazdasági adóról szóló új törvény kidolgozásakor széles körű vita bontakozott ki a nyereségadóról, pontosabban arról, hogy megmaradjunk-e az eddigi progresszív adóztatási formánál, vagy áttérjünk a lineáris adóztatásra. Az összes szempont mérlegelése után olyan határozat született, hogy az utóbbi megoldást választjuk. Annak ellenére, hogy a népgazdaság többi ágazatában az új gazdasági mechanizmus alapelveinek érvényesítése kezdetén, tehát a jövő évtől valószínűleg a progresszív adóztatási formát fogják alkalmazni, a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum feltételei között a lineáris adóztatást nem tekintjük hátránynak. Az ágazatban érvényesülő különféle szabályzók segítségével könnyen megoldható a vállalatok alapfeltételeiben mutatkozó eltérések kiegyenlítése, tehát nálunk a nyereség lineáris adóztatása nem lesz annyira igazságtalan, mint a különböző feltételek között termelő ipari vállalatok esetében volna, ahol csupán egy módja van a megtérítésnek - a nagykereskedelmi ár. Persze az új adóztatási forma érvényesítésének gyakorlati tapasztalataira még csak ezután tehetünk szert. összességében az új gazdasági szabályzók érvényesítése valamennyi vállalat esetében a feltételek igényesebbé válását jelenti. Ez mindenütt kikényszeríti a teljesítmények növelésére, a termelés hatéko-' nyabbá, a termékek minőségének jobbá tételére, s nem utolsósorban a termőföld tökéletesebb kihasználására való törekvést. A mezőgazdasági vállalatok termelésigazdasági csoportokba való besorolása szintén nem mindenütt váltott ki elégedettséget. Nem tagadjuk, előfordultak hibás döntések, de ezekhez jobbára maguk a gazdaságok szolgáltattak téves információkat, mivel a bonitációs felmérések idején nem nagyon ügyeltek arra, hogy valameny- nyi parcellát objektiven bíráljanak el. Ezért nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy a vállalatok kérésére elvégzett, ismételt felmérések az eredeti besorolás módosításához vezethetnek. Viszont a besorolás módosításához nem elég érv a szervezet konkrét vizsgálati eredménnyel alá nem támasztott véleménye, a vállalat gazdasági helyzete vagy a szomszédos gazdaságokkal való összehasonlítása. FELELŐSSÉG Az új gazdasági mechanizmus és a gazdasági szabályzók érvényesítése új és túlsúlyban igényesebb gazdasági feltételeket teremt a vállalatok számára. Azonban már az új mechanizmus előkészítésénél és elsősorban az új felvásárlási és nagykereskedelmi árakkal kapcsolatos javaslatok előterjesztésénél tisztában voltunk azzal, hogy az egységes alapelvek (azonos nyereségszint, azonos adókötelezettség) a lényegesen különböző kiindulási alap feltételei között nem egyformán fognak hatni. Az 1989-es terv új feltételek között (új árak, új módszertani és szervezési alapelvek) történő kidolgozása igazolta ezt a feltételezést. Ugyanúgy, mint a nyereségképzés eddigi tapasztalatai. Problémák elsősorban azoknál az élelmi- szeripari vállalatoknál jelentkeznek, amelyeknél az új nagykereskedelmi áraktól függő nyereség az alapok kötelező feltöltéséhez szükséges forrásokat sem teremti meg, nem is beszélve a megkezdett építkezések befejezéséhez nélkülözhetetlen erőforrásokról. A leírások értékének újrafelosztása nem sokat segít a probléma megoldásában, ugyanis a 8. ötéves tervidőszakra tervezett beruházások megvalósításához azoknál a vállalatoknál is hiányzik a pénz, amelyeknek a leírások egy részét át kellene utalniuk a központi költségvetésbe. A helyzet bonyolultságát jelzi az a tény, hogy az élelmiszeriparban mielőbb korszerűsíteni kell a termelőkapacitást, ha nem akarjuk, hogy még inkább elmélyüljön az alapanyag-ellátottság és a feldolgozóipari felkészültség között máris fennálló aránytalanság. Ezért sürgetjük az élelmiszeripari kapacitások korszerűsítését, amihez a központi források egy részét is fel kell majd használnunk. A szükségesnél kisebb nyereséggel gazdálkodó vállalatok esetében elvi álláspontra helyezkedünk. Időt adunk nekik a konszolidálódásra, az önfinanszírozás feltételeinek megteremtésére. Mindennek érdekében maguknak az érintett vállalatok dolgozókollektíváinak kell nagyobb erőfeszítéseket tenni. Az eddigi tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy sok vállalatnál, sajnos, továbbra is a régi módszerek alapján dolgoznak. Elsősorban azokat a vállalatokat kell elmarasztalnunk, amelyek már most teljesítették, sőt esetenként lényegesen túlszárnyalták az évi tervfeladatokat. Ilyen igénytelenül alacsony tervekkel a vállalatok ma már senkit sem tudnak megtéveszteni. Elvégre a vállalatoknak már senki sem írja elő, mennyi nyereséget kell elérniük, viszont vannak kötelező irányelvek az alapok feltöltésére. A felhasználható nyereség alacsony szintje esetén azoknak az alapoknak a feltöltése szorul háttérbe, amelyek szoros összefüggésben vannak a személyes anyagi érdekeltséggel. Ezt a vállalat vezetőségének és dolgozókollektívájának egyaránt tudatosítania kell. Az állami vállalatokról, illetve a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvényben kidomborított nagyobb vállalati felelősséget és jogkört az összes ebből fakadó következményekkel együtt kell érvényesíteni. Ebben rejlik az új gazdasági mechanizmus lényege. Végezetül még annyit: már most megállapítjuk, hogy a szabályzók hatására való differenciált reagálás mellett az átalakítás a vállalatok többségénél aktivitást és kezdeményezést váltott ki, ami a vállalkozókedv fokozására, a költségek csökkentésére és a források jobb kihasználására irányul. Figyelmet érdemlő a béralap takarékosabb merítéséről és a munkaerő jobb kihasználásáról tanúskodó tapasztalat. Még azt kellene elérni, hogy a központ - beleértve a minisztérium területi szerveit is - példájára a vállalatoknál is felmérjék, nem foglalkoz- tatnak-e feleslegesen sok gazdasági-technikai és adminisztratív munkaerőt. IX. 29.
