Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-22 / 38. szám
ÚJ szú p >89. IX. 22. Beszélgetés a budapesti Kassák Emlékmúzeum igazgatójával Kassák Lajos szülővárosában, Érsekújváron (Nővé Zámky), a Művészeti Galériában felavatták az író, költő, európai rangú képzőművész mellszobrát, Borsos Miklós Kos- suth-díjas szobrászművész alkotását. Az avatóünnepségen jelen volt Csapiár Ferenc, a Kassák Emlékmúzeum igazgatója is. Ott kértem meg öt, a tanárt, az irodalomtudóst a következő beszélgetésre.- Hogyan értékeli az eseményt, azt, hogy Érsekújváron felavatták Kassák bronzszobrát?- Én magam először vagyok Érsekújvárott, de sokszor hallottam már, a város büszke arra, hogy Kassákot fiának nevezheti, hiszen 1967-ben díszpolgárrá avatták, és ezt követően is számos jelét figyelhettük meg ennek a ragaszkodásnak. Szívesen beszélek arról, hogy 1987-ben, a Kassák centenárium évében, a mester tiszteletére fiatal csehszlovákiai művészek saját képzőművészeti alkotásaikból nagyon izgalmas anyagot állítottak össze, amely hosszas kalandok után megérkezett Budapestre, majd tavaly kiállítottuk a Kas- sák-múzeumban. Az alkotók személyes jelenlétükkel is megtisztelték a kiállítást és a múzeumunkat. Ezen a találkozón meggyőződhettem arról, hogy a csehszlovákiai fiatal képzőművészek, különösképpen az érsekújváriak, milyen nagy tisztelettel figyelik, és folytatandó hagyományként értékelik Kassálj munkásságát. Annak, hogy tavaly bemutathattuk az anyagot, és annak is, hogy ez a szobor elkészült, Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettesünk volt a kezdeményezője. Végül is a szoboravatás, én úgy érzem, a magyar és a csehszlovák fél egymáshoz való ragaszkodását bizonyítja, minthogy a szobrot a magyar Művelődési Minisztérium készíttette és adományozta, a szülőváros pedig szívesen fogadta.- Megkérném, röviden jellemezze Borsos Miklós alkotását.- Nem ismerem a szobor keletkezésének pontos történetét, annyit azonban sejtek, hogy egy sorozatnak a része. Ugyanis Borsos Miklós - megrendelésre - a hatvanas évek közepétől igen jelentős íróportrékat készített. Megformázta például Szabó Lőrincet, Németh Lászlót és hát Kassákot is. Az eredeti márványszobrot a Kassák-múzeum állandó kiállításán őrizzük. Ennek bronzváltozata került el Érsekújvárba. Én magam a legjobb Kassák-ábrázolásnak tartom az alkotást. Idézi azt a hajlíthatatlan, sziklakeménységü embert, akit az élet edzett, és, ahogy azt egyik versében saját maga Kassák megírta, ellenségei tettek keménnyé. Ez a személyiség van benne ebben a szoborban.- A szülőföld, a gyermek- és ifjúkori évek nyomot hagynak az emberben. Ennek, Kassák életművében, hogyan és hol található nyoma?- Nemcsak az életműben vannak meg, magában Kassákban is mindvégig megmaradtak a származás jegyei. Művei alapján modern, nyugat-európai embernek képzeltem, s amikor 1967-ben meglátogattam öt budapesti lakásán, mintha egy dél-szlovákiai magyar parasztember szólalt volna meg. Beszédének a zamatén érződött még a gyermekkori évek hatása. Müveiben, mindenekelőtt korai novelláiban és első regényében iS jelen vannak ifjú kora emlékei az otthoni tájról, emberekről, különös sorsokról, tragédiákról, érezhető bennük nemcsak a szülőváros, hanem a tágabb szülőföld atmoszférája. A későbbiekben, ahogy művészetében egyre inkább a nemzetköziség elvét vallotta, és ahogy egyre inkább külföldi kapcsolatokat próbált kiépíteni, úgy halványult el műveiben a szülőföld, de ő maga továbbra is kötődött, hiszen a bécsi emigráció idején több alkalommal visszatért Dél-Szlovákia városaiba, Bratislavába, Érsekújvárba stb. Nemcsak a szülőföld adott Kassáknak, Kassák is adott a szülőföldnek. Az európai tájékozottságú avantgarde folyóirat-szerkesztő haza- látogatásai, Szlovákia városaitól kezdve egészen Prágáig, termékenyítőén hatottak a kulturális életre. A Ma-estek megismertették - nem elfogadtatták, csak megismertették - a közönséggel az új törekvéseket. Sokkal érdekesebb fejezet volt a szülőföld és Kassák kapcsolatában a húszas évek végétől a harmincas évek közepéig terjedő időszak. Kassák ekkor a budapesti Munka-kör vezetője volt. A kör olyan kulturális szerveződés, művészcsoport volt, amely a modern művészetet akarta felhasználni a társadalmi mozgósítás, a politikai agitáció céljaira. Ez a társaság Kassák vezetésével 1931 végén körutat tett Dél-Szlovákiában, s a városokban szavalókórussal, szólóprogramokkal lépett közönség elé. De eljutott ide a Munka-kör szociofotó kiállítása is. Ezek a visszatérések azért js fontosak voltak, mert ez idő tájt szerveződött, kereste politikai, társadalmi és művészi szerepvállalásának lehetőségeit az itteni magyarság egyik Kassák Lajos bronz mellszobrát, Borsos Miklós alkotását az érsekújvári Művészeti Galériában helyezték el időlegesen (Stefan Ando felvétele) legjelentősebb mozgalma, a Sarló-mozgalom. Kassák megjelenése ezt a mozgalmat kiszakította az addigi szűkebb szemléletű körből és politikailag, művészileg egyaránt európai távlatokat adott a mozgalomnak.- A Kassák-múzeum, gondolom, nemcsak gyűjti és közönség elé tárja az anyagot, hanem kutatómunkát is végez. Milyen mértékben van feltárva a Kassák-életmű, és melyik az a terület, ahol a kutatást folytatni kell?-A Kassák Emlékmúzeum 1976-ban jött létre. Gyűjteménye részben abból az anyagból áll, amit Kassák Lajosné a múzeum megalapításakor átadott nekünk. Ez, Klára asszony halála után, tovább bővült, s tulajdonképpen mindaz, ami Kassák Bécsi út 98-as számú lakásában megtalálható volt, az most nálunk van. Ezer képzőművészeti alkotás, nemcsak Kassák, hanem neves kortárs avantgarde művészek igen fontos és jelentős alkotásai, továbbá háromezer kötet könyv, kétezer darab képből álló érdekes fotógyűjtemény és több tízezer lapnyi kézirat, levelezés. A Kassák-életmű feltárása, bemutatása, megismertetése tulajdonképpen két részből áll. Először is a képzőművészeti alkotásokat kell bemutatni. Ezen a téren, úgy érzem, sok mindent tettünk az elmúlt esztendőkben, hiszen 1987-ben például a Magyar Nemzeti Galériában egy nagyszabású életmű-kiállítás volt látható. A több mint ötszáz kiállított tárgy egyik része festmény, másik része dokumentáció volt. A kiállításon láthatták az érdeklődők a nyugat-európai múgyújteményekben, múzeumokban található, illetve az ott őrzött Kassák-képeket is. Ennek a tárlatnak szinte szerves folytatásaként, kisebb összeállításban bár, de igen jelentős anyagot mutattunk be külföldön, többek között Moszkvában, Varsóban, Berlinben, Prágában, ebben az évben pedig Düsseldorfban és, ezt büszkén mondom, meghívásunk van a párizsi Pompidou központba a következő évben rendezendő Kassák-kiállításra is. A másik feladat Kassák irodalmi munkásságának a megismertetése. Az irodalmi műveket olvasni kell, és ahhoz, hogy ezek olvashatók legyenek, előbb meg kell hogy jelenjenek. Ezen a téren, úgy érzem, az évforduló alkalmából igen sokat és eredményesen dolgoztak a Kassák irodalmi tevékenységével foglalkozó kutatók. Hadd említsek meg néhány kiadványt. Talán a legértékesebb Kassák 1955-ben írott naplójának, a Szénaboglyának a megjelentetése. Most jelent meg egy német nyelvű Kassák- kötet a Corvina kiadásában. ACorvina jelentetett meg egy másik kiadványt, Árion 16 címmel, amely nemzetközi költői almanach. Több nyelven olvashatók benne Kassák legfontosabb alkotásai. És sorolhatnék további műveket, tanulmányokat. Előttünk álló feladat még Kassák levelezéseinek megjelentetése. Ennek a kiadványnak az előkészítése most folyik. Korábban nem vállalkozhattunk erre, hiszen a Kassák Klára asszonytól kapott anyagot csak mintegy fél évvel ezelőtt tudtuk tudományosan feldolgozni.- Tartanak-e kapcsolatot csehszlovákiai, illetve külföldi Kassák-kutatókkal?-örömmel látunk külföldieket. Büszkék is vagyunk arra, hogy nemcsak mi foglalkozunk ezzel az igen jelentős festővel és íróval, hanem amerikaiak, franciák, németek jönnek el hozzánk, és valami egészen furcsa lelkesedéssel és megszállottsággal kutatják a mester életművét. A kutatók másik része Kanadától egészen Szlovákiáig, külföldön élő magyar irodalmár.- Mivel magyarázható, hogy Magyarország határain túl is megnőtt az érdeklődés Kassák iránt, többen is kutatják, foglalkoznak vele?- Ennek talán két oka van. Az egyik, hogy Nyugat-Európá- ban felfokozott érdeklődés tapasztalható Közép- és Kelet- Európa iránt. A kelet-európai művészetből azt vizsgálják, ami szoros rokonságot mutat a nyugat-európai művészetekkel, illetve, ami a nyugat-európai művészet nagy legendás korszakában, a húszas években része volt az összeurópai művészetnek. Kassák pedig beépült a korabeli művészeti köztudatba. Mégpedig úgy, mint annak a nagyon izgalmas jelenségnek, amit úgy hívnak, hogy európai avantgarde, egyik legjelentősebb kelet-európai személyisége. Másik ok, hogy megnőtt az érdeklődés a húszas évek művészete iránt. Hiszen, ha a mai nyugat-európai művészetet megnézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy annak nyolcvan százalékát már „kitalálták“ az 1920-as években. És amikor a nyugateurópai művészettudomány a jelent vizsgálja, tulajdonképpen keresi ennek a jelennek az előzményeit. S az előzményeknek az 1920-as években jelentős személyisége, ténylzője volt Kassák és művészete. Véleményem szerint ezzel magyarázható a rendkívüli érdeklődés Kassák munkássága iránt.- Visszatérnék még az előző kérdésemhez. Amikor a külföldi Kassák-kutatókról beszélt, szívesen hallottam volna öntől egy-két csehszlovákiai irodalomtudós nevét.-Jaroslava Pasiaková egyetemi tanár, mondhatnám, az első olyan kutató, aki elismeréssel, káros elfogultságok nélkül, rendkívüli lelkiismeretességgel és alapossággal kutatta egyrészt az egész Kassák-életművet, másrészt - amit még fontosabbnak tartok - azt a szoros szellemi kapcsolatot, amely Kassákot a cseh és a szlovák irodalomhoz, valamint a kortárs képzőművészethez kötötte. A csehszlovákiai kutatók közül tehát mindenekelőtt Pasiaková tanárnőt kell megemlítenem, hiszen az úttörés abszolút érdeme az övé. TALLÓSI BÉLA Egy kép ama boldog gyerekkorból: szeptember elseje van, megyünk iskolába. Végig az alvégen, rákanyarodva a Kövesre, amely Jákob létrájaként emelkedik a dombon álló iskola felé. A kanyart takaró dús orgonabokrok mögül kilépve, szinte arcul üt a látvány: tíz, húsz, száz, többszáz fecske csiveg, csapkod, fészkelódik az út fölött feszülő villanydróton. Szárnyra kapnak, letelepednek, tülekednek és rendeződnek, mintha egy láthatatlan kéz irányítaná őket, hogy a kései évek emlékeként egy csodálatosan dús, mozgó és eleven képet fessen a kis nebulók elé, háttérben az evangélikus templom golyónyomoktól leprás tűzfala előtt. Annyira szép, hogy a kisdiák harminc év múltán is erre gondol, ha az iskola szót hallja. Pedig mi mindent asszociálhatna ez a puritánságában is sokjelentésú szó, amelyet talán a világ legtöbb nyelvén hasonlóképpen ejtenek és írnak! Mégsem maya az ütött-kopott épület jut eszébe, s nem a tanterem, az olajos padlóval és a sarokban álló hatalmas kályhával, amelynek minden nap Mindig a fec más-más gyerek volt a felelőse, ó volt az a kis Prométheusz, akinek vigyáznia kellett, ki ne aludjon a tűz. Nem is a katedra, amely a három padsor előtt emelkedett, s ahol a tanító bácsi fenyegetően lapozgatott a noteszében, s nem is a szertár a tolláit hullató gólyával, vagy a jól megszolgált körmösök és békaügetések felsajdulása, az iskolakerti szilvafák, s hátul a - hol voltak még akkor a higiénikusok! - fabudi, tacepaóvá kinevezett oldalával s a lányok utáni leskelódés izgalmával. Nem, mindig a fecskék. Évről évre az izgatott kis szárnyasok készülődése, a kis, fényes, fekete frakkok villogása, az az elképesztően eleven, nyüzsgő kép, amely, íme, kitörölhetetlenül megmaradt. Nem is az az önkéntelenül felszakadó, s az évek súlyával talán megmosolyogtató rikkantás, amely a kis nebuló száját elhagyta az első iskolai napon: Anyu, itt jobb, mint otthon!, s amire csak szemtanúk emlékeztetik olykor az egykori gyerkőcöt, azzal a nem titkolt élcelődéssel, amely kétségbe vonja a kiszólás hitelét. Pedig eszébe juthatna a betűvetés boldog izgalma is, amikor egy rendszerváltozás fordulatával felérő változás állt be az életébe, egy új világ képe merült föl, amely soha nem látott titkokba engedett bepillantást, s ahová mindenki belépőt válthat: az olvasás gyönyörűsége. Az apró jelek üzenetével feltárulkozó ismeretlen, amely szinte már érinti azt a filozófiai fogalmat, amelyet az ezerszer lejáratott és kiforgatott szó jelent: boldogság. Mindig azok a fránya kis villásfarkúak. Mindig az a kép, amely ott feszült a feje fölött. Pedig mennyi emlék, köztük, mint a tiszta búzában az ocsú, a keserűek is. A szlovák nyelv és a matematika rémképei. A válogatott szavakból beszedett szekunda, amely egy életre szóló felismerésre késztette: vannak dolgok, amiket egyszerűen be kell magolni. A titokban, az óra előtt sebtiben lemásolt házi feladatok. A harangláb nyikorgó, korhadó létrája, a vadgalamb- fészkek, az iskolaudvar pocsolyái, amelyekben hányszor meghempergett fogócska közben. Az otthoni szidalmak, mi lesz így belőled, az első szerelem, amelyről szólni sem volt szabad. A kitört ablakok. A harminc évvel ezelőtti szeptemberre gondoló férfi akaratlanul is eltöpreng: akár meg is hatódhatna, talán ünnepelhetne is, hisz ez a harminc év már-már jubileum. Talán illenék köszönteni az egykori alma matert, az egykori tanítót. Talán be kéne nyitni az ajtón, mint régen, és beülni a pádba - melyikben is ült ? -, lehozni a padlásról az első füzeteket, leporolni őket, és emlékezni. Az épület ma is ott áll a dombon, szebben és rendezettebben, mint valaha. Nagy ablakain szinte ömlik be a szeptemberi napfény. Egy-egy tétova napsugár megcsillan a bent játszó óvodások játékain. Hatan vagy heten lehetnek, egy kis közösség öntudatlan magocskái, szemükben tétova kérdés: mit keres itt ez a szakállas, öreg pasas? A fecskék gyöngyfüzére a villanydróton. Talán újabb harminc év múlva kéne visszamenni, visszakerültek-e a padsorok? Talán száz év múlva. Talán soha. KÖVESDI KÁROLY
