Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 37. szám
,,izomeláramlás" után, vagyis a szakképzetlen, illetve alacsony szakképzettségű munkaerőnek a fejlődő országokból a fejlett tőkés államokba történő tömeges kiáramlását követően a háború utáni időszakban figyelemre méltó méreteket öltött az ún.,,agyelszívás". Ez a fogalom tartósan helyet kapott a nemzetközi szociális-gazdasági irodalom lexikonjaiban és a magasan kvalifikált szakemberek külföldre áramlását jelenti. Első ízben ezt a fogalmat 1963-ban a brit sajtóban használták és a brit tudósok egyre nagyobb méreteket öltő tömeges kivándorlását értették alatta az Egyesült Államokban. Az „agyelszívás“ kifejezés mellett párhuzamosan használják az ,, agyszippantást", a tehetségek kiáramlását, s a fogalom angol megfelelője a brain-drain. A kvalifikált szakemberek külföldre költözése három évtizeddel ezelőtt kezdett szélesebb körben elterjedni a nyugati országokban és a hatvanas években még nagyobb méreteket öltött. Az „agyelszívásra" elsősorban nyugati országok „szakosodtak“, az utóbbi időben azonban az olajban gazdag és újonnan iparosodott államok is. A vezető szerep mindenképpen az Egyesült Államoké, amely a tudósok és kiemelkedő tehetségek mintegy kétharmadát csalogatta az országba (1956-ban ez még csak 67 százalék volt). A tudósok és mérnökök tömeges méretű USA-ba történő áttelepülésének első időszaka- amely az ötvenes és hatvanas évekre esik- súlyosan érintett néhány fejlett tőkés országot is. A tengerentúlra átköltöző tudósok és szakemberek csaknem egyötöde Nagy-Britanniából származott, azonban Kanadából is körülbelül ugyanennyien költöztek át a déli szomszéd országába. A hetvenes és a nyolcvanas években már némileg más a helyzet: a rendkívül szakképzett alkalmazottakat elsősorban a fejlődő országokból szippantják el. 1970-ben például már 70-80 százalékuk ezekből az államokból származik. Az „agyelszívás“ sajnos nem kerülte el a szocialista országokat sem. Napjainkban ez a probléma már világméretű jelenség, s nemcsak az érintett országok tömegtájékoztató eszközei foglalkoznak vele, hanem azokéi is, amelyeket még csak most kezd ez a veszély fenyegetni. Úgy tűnik, hogy a kérdés megoldása csakis nemzetközi együttműködéssel lehetséges. Vajon miben keresendők ennek a jelenségnek az okai? Közéjük sorolható többek között az egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődés, a társadalom életének minden területén egyre erőteljesebben megnyilvánuló internacionalizá- lódási tendenciák, az átfogó tudományos-technikai forradalom egyenlőtlen kiteljesedése, a szerkezetváltás, az egyes országokban a termelés széles körben kibontakozó társadalmasítása, multinacionális társaságok keletkezése és befolyásuk fokozódása, s nem utolsósorban pedig a nyugati országok kormányainak betelepülési politikája. Az „agyelszívás“ különleges okait alkotják azok, amelyek közvetlenül összefüggnek a tudományos-technikai forradalom sajátosságaival, az egyes tőkés országokban tapasztalt ütemével és formáival. Az „agyelszívás“ egyúttal elválaszthatatlan a tudományos-műszaki haladás gazdasági mechanizmusának sajátosságaitól, e folyamat gazdasági ösztönzésétől, a tudományos-műszaki folyamatok szervezésétől, a tudományos ismeretek alkalmazásától, az oktatásügyi rendszertől, attól, hogy a tudományos ismeretek milyen módon öltenek testet a legkorszerűbb technológiák formájában, s ezek nemzetközi méretekben hogyan terjednek el stb. Az Egyesült Államok mindenekelőtt amiatt vonzó a szakemberek szemében, mert ott kétfajta ösztönzést is alkalmaznak - hagyományos és új eszközöket egyaránt. A hagyományosak közé tartoznak a magasabb bérek, továbbá a fejlett kutatóközpont-hálózatok, ezek korszerű felszereltsége. Az újabban alkalmazott ösztönzőkhöz sorolhatók a kutatási feladatok megoldásához nyújtott dotációk, alkotó teamek kialakítása az egyetemeken, amelyek hozzájárulnak az egyetemi oktatás és a kutató tevékenység összefonódásához. Minderre azért van lehetőség, mert az Egyesült Államokban hatalmas összegeket költenek kutatásra és fejlesztésre. 1985-ben 107 milliárd dollárt fordítottak ilyen célokra, egy évvel később viszont már 10 milliárd dollárral többet. Az USA a bruttó nemzeti termék három százalékát fordítja a tudomány és a technika fejlesztésére, míg a fejlődő országokban ez a hányad 0,1-0,3 százalék között mozog. ' Az „agyelszívásban" nem kis szerepet játszik az USA-ban működő propagandaapparátus, amely eltúlzott és megszépített képet fest az amerikai életmódról. Ezt a fogást elsősorban Ázsia, Afrika és Latin-Amerika újonnan iparosodott országaival szemben alkalmazzák. Különböző koncepciókat is kidolgoztak, amelyek a gondolatok, a kulturális értékek szabad cseréjére és a szabad információáramlásra vonatkoznak. Szintén ezt a propagandát szolgálják a tömegtájékoztató eszközök, a könyvek, folyóiratok, tankönyvek, mozik, színházak, reklámok, közművelődési létesítmények, jótékony célú alapok, a káderek felkészítésében való együttműködés stb. Az Al-Beath lap megállapította, hogy 1970- tól napjainkig a vezető tőkés országok Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országaiból együttvéve 800 ezer tudóst, mérnököt, orvost és más szakembert „szippantottak“ el. A magasan kvalifikált szakembereket megkaparintó országok ily módon mintegy 120 milliárd dollár értékű oktatásügyi kiadásoknak megfelelő összeget spóroltak meg. Ellenkezőleg, a fejlődő országok viszont az elcsábított szakemberek pótlására évente 100-150 millió dolláros többletkiadást voltak kénytelenek szakemberképzésre fordítani. Ha a külföldre települő szakemberek nemét és életkorát vesszük tekintetbe, akkor g. távozó értelmiségiek többsége, 91 százaléka férfi, méghozzá olyan korban levő, amely a tudományos kutató tevékenység szempontjából a legtermékenyebb időszak. Az Egyesült Államokba áttelepülő szakemberek 36 százaléka 30 éven aluli volt, 52,4 százalékuk 30-44 év közötti és mindössze 12 százalékuk volt 45 évnél idősebb. (Ezek az adatok az 1984-es évre vonatkoznak.) Szakmai összetételük a következőképpen alakult: 65 százalékban mérnökök, 14 százalékban természettudományokkal foglalkozó tudósok, 15 százalékban matematikusok és 6 százalékban pedig társadalomtudományokkal foglalkozó tudósok voltak. A külföldi szakértők több mint fele a tudományos kutatásban dolgozik, jelentős részük pedig egyetemeken oktat. Egyes szektorok szerint következő a megoszlásuk: több mint a felük egyetemeken és főiskolákon tanít, 27 százalékuk a magánszektorban és csak kevés hányaduk állami hivatalokban. A külföldre települt szakemberek két csoportját különböztethetjük meg. Az első csoportba azok tartoznak, akik odahaza tettek szert műveltségre és szaktudásra, a másodikba pedig azok, akik külföldön tanultak. A kapitalista országok szempontjából előnyösebbek az első csoportba tartozó szakemberek, mivel ha a másodikba tartozókról van szó, akkor az ó tanulmányaiknak a finanszírozásához a fejlett tőkés országok is hozzájárulnak. Egy egyetemista tanulmányainak költségei a legfejlettebb nyugati országokban 35-55 ezer dollárra tehetők, kiváló szakember esetében ez az összeg elérheti a 600 ezer dollárt is. A fejlődő országokban viszont az egy szakemberre eső oktatási költségek mintegy 20 ezer dollárt érnek el. Ennél azonban összehasonlíthatatlanul nagyobbak azok az értékek, amelyeket az említett országokból külföldre távozó szakemberek hoznak létre a fejlett tőkés országokban. Ha azután kutatunk, hogy az Egyesült Államokat mi vezérli elsősorban a tudományostechnikai forradalom időszakában hazai „agypotenciálja" mellett külföldi szakemberek meg- kaparintására, akkor a válasz a következő: az USA mindenáron elsőségre kíván szert tenni gazdasági, tudományos-műszaki, s nem utolsósorban katonai téren is. Ezért az „agyelszívást“ az USA-ban az állam szabályozza, s különböző jogi normák és szervezési rendszerek szerteágazó hálózata révén valósítja meg. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok a külföldi „agypotenciál“ mozgósítása nélkül nem érhette volna el azt a szintet, amelyen jelenleg van. A legfontosabb találmányok, felfedezések és korszakos sikerek ugyan az Egyesült Államok területén születtek, de nem amerikaiak művei. Hogy csak néhány példát említsünk: Sikorski neve elválaszthatatlan az űrrepülőgéptől, Zvorikiné a televíziótól, Einsteiné az atommaghasadástól, von Brauné az űrprogramtól, Egyre növekszik azoknak a külföldi tudósoknak a száma, akik szabadalmakat birtokolnak: 1963-ban 17 százalékuk, húsz évvel később viszont már 41 százalékuk. 1983-ban nem véletlenül valamennyi Nobel-díj az Egyesült Államokba vándorolt. Az USA egymaga több Nobel-díjat kapott, mint az összes többi ország együttvéve. A külföldi tudósokat befogadó országok szempontjából tehát az „agyelszívás“ előnyei hatalmasak. Csak az oktatásügyi kiadások terén megtakarított összegek évente 1-4 milliárd dollárra becsülhetők. Más a helyzet viszont, ha a fejlődő országok és a tudósokat exportáló államok szemszögéből nézzük az „agyelszívás" következményeit. Az „agyelszívás“ miatt kénytelenek megválni a legmagasabb szakképzettséggel bíró állampolgáraiktól. Nem véletlenül tekintik az újgyarmatositás egyik legveszedelmesebb formájának. Rendkívül hátrányos folyamat a fejlődő országok szempontjából, ugyanakkor fokozza a szakembereket „exportáló" országok gazdasági sebezhetőségét és nehezebbé válik a fejlesztési tervek teljesítése. Az „agyelszívás" egyértelműen tovább mélyíti a technológiai szakadékot a különböző mértékben fejlett országok között. Megbontja a meglevő tudományos-műszaki központok egységét és zavarja sikeres fejlődésüket, s meggátolja új ilyen centrumok létrejöttét. Csökkenti az egyetemi oktatás színvonalát,- valamint elszigeteli azokat a szakembereket, akik nem dőltek be a külföld csábításának, viszont ez a folyamat demoralizálóan hat rájuk. A fejlődő országok arra kényszerülnek, hogy reagáljanak az „agyelszívásra“. Háromféle akciót hajtanak végre. Elsősorban regulációs, illetve megtorló intézkedésekről van szó. Ide tartoznak azok a rendelkezések, amelyekkel szabályozzák az útlevelek és kiutazási engedélyek megadását, hogy ily módon is fékezzék a szakemberek kitelepülését, továbbá kitartanak amellett, hogy a külföldön tanulók tanulmányaik végeztévé) térjenek haza, s végül pedig kikötik azt, hogy legalább annyi ideig dolgozzanak a diploma megszerzése után odahaza, mint amennyi ideig külföldön tanultak. Ezeket az intézkedéseket gyakran nem fogadják megértéssel, s mindent együttvéve ezek a rendelkezések sem garantálják azt, hogy a szakemberek később nem távoznak mégis külföldre. Az ösztönző intézkedéseknek sokkal nagyobb távlatai vannak. Ezek főleg arra helyezik a hangsúlyt, hogy magukban a fejlődő országokban jobb munkakörülményeket teremtsenek a fiatal szakemberek számára, és ösztönzik az eltávozottak későbbi visszaáramlását. Ezek azonban rendkívül költségigényes intézkedések. A harmadik csoportba az adaptációs intézkedések tartoznak, amelyekkel az oktatásügyi rendszert és a szakemberfelkészítést összhangba hozzák a fejlődő országok hazai körülményeivel. Ez lehetővé teszi a fejlődő országok számára a hazai kvalifikált káderek jobb kihasználását. Ezeket a szakembereket ugyanakkor kevésbé lehet alkalmazni a fejlett tőkés országok teljesen eltérő körülményei közepette. A fejlődő országok azt is sürgetik, hogy a tőkés államok az „agyelszívás" problémáját például kompenzációs fizetésekkel, vagy a szakembereknek az anyaországokba történő hazatérése ösztönzésével segítsék megoldani. Ezek a felhívások azonban eddig minimális visszhangra találtak. A fejlett tőkés országok vonakodása az ó szemszögükből érthető, mivel nem akarnak elesni azoktól a hatalmas előnyöktől, amelyeket az „agyelszívás“ biztosít a számukra. BOZENA HRVOLOVÁ, a közgazdaságtudományok kandidátusa Kissinger vállalkozása Mit csinálnak Kissinger és munkatársai a Kissinger Associates Inc. keretén belül? Senki sem vádolhatja Kissingert nemzeti titkok áruba bocsátásával. Amit elad, az kézzel, fogható és kézzel nem fogható előnyöket biztosít: a nemzetközi ügyek jól tájékozott megítélését, tanácsokat konkrét problémák megoldására, nagyhatalmú világbefolyással rendelkező személyiségekkel közvetlen kapcsolatok létesítésének lehetőségét, és azt a puszta dicsőséget, hogy az üzletfél Henry Kissingerrel komázhat. Jelentések szerint évi 100 ezer dollárral kezdődő és 450 ezer dollárt is elérő ellenszolgáltatásért az ügyfelek szóbeli tájékoztatásokat, Kissingerrel és munkatársaival telefonbeszélgetési lehetőségeket kapnak, és évente négyszer személyes megbeszéléseket biztosítanak számukra az orákulummal. Mintegy 30 ügyfelet számítva, a Volvótól és Montedi- sontól a Coca-Coláig és az Union Carbide-ig, a Kissinger-vállalkozás bruttó több mint 6 millió dollárt hoz. Mit ad Kissinger ezekért a busás költségekért? Szkeptikusok kétség- - be vonják, hogy sokkal többet mondhatna ügyfeleinek, mint amit megír cikkeiben, előad évente több tucai beszédében, vagy tévékommentárokban közöl. De - mint ahogy egyik konzultáns riválisa is elismeri - ha égy vezető menedzseri tisztség betöltője nem ismeri ki magát kellőképpen a világ ügyeiben, Kissinger részletes elemzése és tanácsa „nagyon értékes módon szolgálhatja". ..Kevés ember akad - ha egyáltalán akad ilyen aki Kissingerhez hasonlóan távlatot és irányt tud mutatni a befektetésekhez" - mondja James D Robinson, az Amencan Express elnöke. Amióta Kissinger megalapította cégét, a konzultánsi tevékenység felfejlődött a korábbi csupán politikai kockázatelemzéstől a protekcionizmus kérdésének és a valutamozgásoknak a vizsgálatáig. A Kissinger Associates segítséget kínál speciális problémák rendezéséhez is. Cége segített az Arcónak megállapodást kötni Kínával az ott felfedezett olaj piacra juttatásában, és utat nyitott a Nippon Life Insurance Co.-nak, hogy 13 százalékos részesedést vásároljon az American Express leányvállalatánál, a Shearson Leh- mannál. Kissinger befolyása egészen legendás. Bennfentesek szerint a cég legjobb pillanataiban segít annak megismerésében, hogyan is mennek a dolgok Washingtonban, és tervet készít az ügyfélnek, miként manőverezzen a rendszerben, de lobby-tevékenységet másnak kell vállalnia. Ezenkívül Kissinger nagyhatalmú barátok egész hálózatával rendelkezik világszerte. Dühbe gurul, ha valaki úgy veti fel, hogy pusztán ajtónyitogató, de elismeri, hogy legrégebbi ügyfelei a folyamatos kapcsolatok keretében megismerhetik barátait. Anthony J. F. O'Reilly, a H. J. Heinz vezérigazgatója elmondotta, hogy Kissinger összehozta államfőkkel, beleértve az Elefántcsontpartét, Zimbabwéét és Törökországét. Legalább néhány ügyfele számára Kissinger sztárminősége jelenti a legnagyobb vonzeróL Nyilvánvalóan kellemes és megnyugtató az üzletemberek számára, hogy Kissinger sztár voltának kisugárzását élvezzék, és az ő révén kézzel fogható előnyökhöz jussanak: Shearson Lehman felhasználja Kissinger beszédeit saját ügyfelek szerzésére. S ha már minden egyéb kudarcot vallott. Kissinger tekintélye segíthet egy legfőbb menedzsert abban, hogy megmaradjon tisztségében, •amikor a vállalatánál úgy vélik, hogy valamilyen gazdasági folyamat, mondjuk egy leértékelés bekövetkezését előre kellett volna látnia. (N) Az első osztrák siker a közöspiaci akadályversenyen (Die Presse)
